Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-12-10 / 50. szám

Babontól Báhonymegyerig A Magyarországi Egyházak Ökumenikus — Ezen a mi földünkön én ínár kőbaltát is szántottam ki. Megvolt a csiszolt éle, meg a toka Is a nyélnek, bár ott megpattant... Kitettem a mesgyére, de másnapra elvitte valaki. így mesélte a bábon megye­ri gondnok, ősi kul túri öld ez, bár nem tudom, mennyi az Ilyen régi emlék. Az bizonyos, hogy az 1259-ben már ismert Babont a törökök dúlták feL Pusztává és vadonná lett ak­kor ez a gyönyörű somogyi táj, ahol most jegenyesorok, szántott dombhátak, vadon erdők, szőlők, kertek málná­sok és gyümölcsösök váltakoz­nak, s ahol paprikaolajat is párolnak exportra, viszont még novaszőlőt is termelnek — aligha exportra. (Tán újabb török veszedelem kellene, hogy kipusztuljon.) * A török veszedelem után Itt »■Nagybábonyban« jobbára evangélikus magyarok tele­pedtek meg Győr megyéből, s gyülekezetté szervezkedtek. — Az első imaház ott volt az'istálló mögött a gödörben — hallom egy presbiter el­beszélését —, amely éppen olyan volt (így mondja: »ippen uan«), mint ma egy szalma­tetős pajta. De lelki otthona volt a nyájnak, harangláb állott előtte. Amikor alig néhány évtized múlva rájuk jött Má­ria Terézia protestáns-irtó po­litikája, istentiszteletre össze­gyűlhettek ugyan, de a pap­juk nem tehette be lábát az imaházba. A harangot elvet­ték. Zászlót tűztek ki harang- szópótló néma híradásul az istentiszteletre. Maguk prédi­káltak maguknak — s a plé­bános felügyelt rájuk »ott a gödörben«. Ilyen ősök jártak e tájon, s ilyen egyháztörténelmet ír­tak. Am e gyászos évtizedek Után, 1784-ben 520 lelket számláltak. »Kegyelmes kirá­lyi engedelmet« kaptak a sza­bad működésre — a tabi plé­bános felügyeletével (!) — s megépítették második templo­mukat. Egész Somogybán ak­kor a bábonyi volt az egyet­len evangélikus gyülekezet. A harmadik templomot, a mait, 1831-ben kezdték építe­ni. Fehér tornya karcsún szö­kik az égre. Villan rajta a te­let ígérő hideg reggeli nap­fény. Erdei fenyő hosszú tör­zse nyúlik utána, s tövében most jön ki a templomos nép. Csendes beszélgetésben állnak a templomkapu körül. Ez a kép rögződött meg bennem, s milyen kár, hogy csak szem­mel és szívvel fényképeztem, nem lencsével. * — Ki híres ember szárma­zott innen? — kérdem a pres­biterektől a parókia meleg irodájában. — Lukács István, a győri lelkész — vágja rá egyikük —, a ma élők közül. A leg­hosszabb szolgálatú, bábonyi születésű lelkészünk Szenteh Gábor volt, 43 éven át. — Itt temették- el Patkó Pis­tát — mondja a másik. — Amott az erdőszélen lőtt rá egy pandúr. A tűzharcban a pandúr elesett. Patkó Pistát halálos sebbel hozták be. Amott, abban a házban fek­tették le s utolsó szavaival súgta meg kincsei rejtekét, a szalmakazlat... — s regélnek bőven. — Kudnai' Gyula festőmű­vész itt élt, dolgozott, s volt a gyülekezet felügyelője is, bár nem itt született — így a harmadik. Az oltárkép is az ő műve. A háromkirályok középkoros modorú csoportja. pimosolyodom e mesélő­készségen. Papot, betyárt, fes­tőművészt hogyan tud átölelni a nép mesélő szeretete. * Beiktattuk az új presbité­riumot, az élén Péter Illés gondnokkal. Markáns vonású, egészséges, szép magyar ar­Bibliai ábécé: keresztség Kétezer esztendő óta a ke­resztség az a kapu, amelyen át a gyülekezetbe, a Krisztus hí­vők közösségébe belépünk. Jé­zus Krisztus parancsa értel­mében cselekszünk így, aki mennybemenetele előtt a taní­tás szolgálatával együtt a ke­resztelésre is felhatalmazta tanítványait (Mt. 28, 18—20). A keresztelés két állandó mozzanata: Krisztus paran­csának (igéjének) elismétlése és a vízzel leöntés, meghintés, illetve vízbemerítés. Ez utóbbira nézve tekintik a keresztség történelmi és teoló­giai előzményének 'részben a zsidóság kultikus mosdásait, fürdőit (amelyekre az Újszö­vetségben is találunk utalást Mk 7, 4; Lk 11, 38; Zsid 9, 10- ben stb.), másrészt a Keresz­telő János által gyakorolt ke- resztséget (bővebben Mk 1, 4—11 és Jn 1, 25—33 tudósít róla). E kettő mellett szerepel még az ún. prozelita-kereszt- ség (pogányból zsidóvá lettek bemerítése) és az esszénusok, ill. kumrániak szektájának hasonló gyakorlata. Mindezek mögött az a fő gondolat áll, hogy a szent Is­tenhez, csak tisztán lehet kö­zelíteni. Sok esetben a kultikus tisz­tálkodás a Messiás (az Istentől megígért szabadító) várásának gondolatához kapcsolódott. Ez a gondolat uralkodik a János által gyakorolt keresztségben is. A Messiás és vele együtt Isten igazságos ítélete közel van. Ezért, aki az ítélettől sza­badulni, a Messiást méltókép­pen várni és az általa hozott isten országában részesedni akar, annak bűnbánatot kell gyakorolnia, meg kell tisztul­nia. A Keresztelő János által gyakorolt keresztség jelentő­ségét igazolja az a tény, hogy Jézus is alávetette magát annak. Megkeresztelkedése az Atya iránti eng-íde’n’esséa és a bűnös emberrel való közösség vállalás mecbízonyítása volt. Keresztelő János igehirdeté­sében maga ítéli időlegesnek az általa gyakorolt keresztsé­get, amikor arra utal, aki majd »Szentlélefckei keresz­tel«. (Mk 1, 8.). Isten cselekszik a kereszt­ségben. A korábbiakban az ember keresd a megtisztulás lehetőségét, itt Isten adja. Az ember lelkében, a gondolatok, indulatok, akarat világában történik változás. Olyannyira, hogy annak kifejezésére csak az új születés fogalma alkal­mas. Erről beszél Jézus Niko- démussal is Jn 3, 3 és kk ta­núsága szerint. (Olv. még Tit 3, 4—7.) A keresztségben véget ér az ó-ember élete, aki a bűn rabja és ezért csak félelemmel gondolhat a szent és Igaz Is­tenre. Az új emberben Krisz­tus Lelke lakik és cselekszik, ezért a félelmet felváltja a bi- zodalmas hit, az engedetlen­séget a szíves engedelmesség. Pál apostol valóságosan a meghalással és feltámadás­sal azonosítja a keresztséget Rm 6, 3 és kk versekben. A keresztség mély értelme, hogy a meghalt, de feltámadt Jézus Krisztussal kapcsol közösség­be. Ebből következik, hogy a keresztség feladat is. Nem va­rázslat, nem önmagáért érvé­nyes cselekmény. Luther a Kis Kátéban a naponkénti bűnbánat és megtérés és új életben járás gyakorlatában látja megvalósítandónak a ke­resztség kötelezését. A keresztség célja és ígérete az üdvösség, boldog örök kö­zösség Istennel. Ezért érezzük nemcsak parancsnak, hanem drága lehetőségnek. Ezért viszünk örömmel mindenkit, már kicsiny gyermekeinket is, az üdvösség keresztségben megnyiló kapujához. Elutasí­tása Isten mentő szeretedének elutasítása. Fundamentum és erősség a keresztség, amelyhez kísérté­seink és elesésünk idején visz- szatérhetünk. Isten szereteté- nek jele, erőforrás, amelyből naponként meríthetünk a bűn elleni harcban, az új élet meg­valósításában és az üdvösség reménységében. Mezősi György cok, keményszorításű kezek. A legfiatalabb 27 éves, a leg­idősebb 74. Kezükön a gyüle­kezet. Drága múlttal, dolgos jelennel. Élükön a lelkész, Vértesi Rudolf. Ő a tizenhatodik Bá- bonymegyeren. Kisebb fia 7 éves. Kőművesnek készül, mert apját mindig építőmun­kában látja. A parókián bont falat és épít, villanyt szerel, polcot ácsol, A nagyobbik fiú 9 éves. Ö messzebb lát apjá­ban: papnak készül. Az édes­anyjuk nem álmodik olyan messze. Szeretné, ha fiai egy­szer a maguk kedvtelésére — zongorázni tanulhatnának. Az apjuk pedig szeretne egyszer leülni a könyvei mel­lett s igazán, időt nem kímél­ve, elmélyedni. Bábonymegye- ren, 800 méterre a kövesúttól, a parókián, amelynek a vége — arra a »gödör« felé —, fél métert megsüllyedt a földben. D. Koren Emil ESTI PANASZ Anna-Maija Raittila 0. Legirgalmasabb, nyugtalan madarad: vigasztalásod várom. Vaksötét éjszakákon rejtse el rejteked... amikor éj temet odvas, vén olajfákat, fénylő pipacsokat, fekete tornyokat és fecskeőrszemet.,; Vigasztalásod add! S tisztább fészekbe vidd el, ha küzd hideggel, köddel, a poros madarat! Ford. Túrmezei Erzsébet ÉNEKEINK Ó, miként fogadjalak... Az 1650-es évek egyikének késő tavaszán sovány, fakó­arcú, rendetlen külsejű férfi szállt le Mittenwalde parókiá­ja előtt a postakocsiról. Felleg- hajtóját maga köré fogva, hó­na alatt hegedűvel lépett be sietve Gerhardt Pál parókiájá­nak kapuján. Crüger János ő, a berlini híres kántor, a Pra­xis pietatis melica című ének­gyűjtemény szerkesztője. Ba­rátjához jött, Gerhardt Pálhoz, akinek néhány éneke lelkes hívévé tette. Most azért jött, hogy számon kérje az újabb termést egy újabb, bővített ki­adás számára. Gerhardt Pál iratcsomót nyújtott át neki, amelyben Crüger megilletődve számolt meg 63 új éneket. Boldog örömmel forgatta a lapokat, s az elsők között vette kézbe a gyönyörű adventi éneket (éne­keskönyvünk 111. énekét): Ö, miként fogadjalak, világ Meg­váltója ... A hálaadás örvendező ára­dása csendül ki a sorokból. Olyan valaki bizonyságtétele ez, aki minden körülmények között Megváltójában leli élete erejét Mittenwaldéba akkor került a költő, amikor az egy­kor ezer lelkes falut a harminc éves háború dúlása, menekülő katonák fosztogatása, tűzvész, és a kétszer söprő pestis 250 lelkesre fogyasztotta. A hívek fásultak, megkeményedettek voltak, amikor Gerhardt 1651- ben átvette hivatalát. Lanka­datlan buzgalommal egyenget­te Keresztelő Jánosként az utat Mestere előtt. Amikor hí­veiben itt-ott felcsillant az újraéledő hit, örömmel taní­totta őket új .énekére: Ö, vésd szívedbe mélyen, Te árva, bús sereg, Ki bujdosol az éjben S szemedből könny pereg: Most jő lelked királya, Itt áll ajtód előtt, Vigasztalás van nála, Hittel fogadd el őt. Az ének tartalmi felosztása ez: az 1—5. vers a túláradó hála szava az Érkező előtt, a 6—9. pedig vigasztalás a szo­morú szívűeknek. Gerhardt Pál költészetének jellemzője a szív érzéseinek szabad áradása, de ugyanakkor a hálaadás boldog kényszerének, a »kelt­nek kifejezése. Az ének német eredeti szövegének első sorá­ban is szerepel a »soli« — s ez több énekére is jellemző. D. Koren Emil „Indiában jártunk”—Óbudán Aki résztvevője volt novem­ber 19-én este az Óbudai gyü­lekezet szeretetvendégségének, úgy érezhette, hogy Indiában járt arra a másfél órára, mi­alatt D. Dr. Ottlyk Ernő püs­pök és felesége diavetítéssel egybekötött előadáson Delhibe és környékére vezetett el min­ket. Jóllehet, a diaiéi vételek nem voltak színesek, az előadás olyan eleven, fordulatos és megkapó volt, hogy az ember sokszor úgy érezte, mintha ott járna Delhi utcáinak színes, kaotikus forgatagában, vagy cipőjével a hóna alatt, zokni­ban taposná a káprázatos mo­hamedán és hindu templomok márvány lépcsőit. A felvételeket D. Dr. Ottlyk Ernő püspök készítette évek­kel ezelőtt Indiában, amikor az Egyházak Világtanácsa Ázsiának ebben a hatalmas ellentmondásokat magában egyesítő országában rendezte meg legutóbbi világgyűlését Az előadást megelőzték a gyülekezet lelkészének: Fülöp Dezső püspöki titkárnak kö­szöntő szavai, Terhes Ágota és . Búzáné művésznő szavalatai. Az előadás első felében a világgyűlésről, az egybesereg- lett résztvevőkről és az indiai keresztyén egyházaikról esett szó. Az előadás további része a kétarcú várost, Delhit mu­tatta be. A felvételek Delhi lakóinak hétköznapi életéből ellesett pillanatokat örökítet­tek meg, melyek kifejezően tárják a néző elé a nyomor- negyedek, utcán lakók és az előkelő osztályok fényűző éle­tének óriási ellentétét. A világgyűlés óta jó néhány év telt el, de India földjén a változás, a haladás egy ki­egyenlített szociális és gazda­sági élet felé igen lassú cipő­ben jár. — Ma már a keresz­tyén egyházak és minden ke­resztyén ember részéről ki­fejezésre kell jutnia annak a vágynak és követelésnek, hogy nem szabad engedni megállni az időt Indiában sem, ahol naponta százak halnak éhen, és milliók küzdenek az éhha­lállal, a munkanélküliséggel. Az előadás a résztvevők többségében felkeltette a fele­lősségérzetet és az együttérzést a világ valamennyi nyomor­ban és nélkülözések között élő embertestvére iránt. Ezért hasznos volt néhány percre »Indiában járni«. Az együttlétet Dr. Vámos József teológiai intézeti tanár igemagyarázata és a gyüleke­zet lelkészének imádsága zár­ta be. Kőszeghy Tamás Tanácsa Elnökségének ülése A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának el­nöksége november 10-ón ülést tartott. Dr. Bartha Tibor püspök, az ökumenikus Tanács elnöke meleg szavakkal emlékezett meg arról, hogy az Európai Egyházak Konferenciája Dr. Ottlyk Ernő evangélikus püs­pököt, az ökumenikus Tanács alelnökét egyik elnökévé vá­lasztotta, valamint, hogy őt a hallej egyetem teológiai fakul­tása tiszteletbeli doktorává avatta. Dr. Bartha Tibor beszámolt az Egyházak Világtanácsa Köz­ponti Bizottságának a görög- országi Heraklionban tartott üléséről. A reformáció 450. év­fordulója alkalmából Buda­pesten tartott emlékünnepély­ről D. Káldy Zoltán evangéli­kus püspök, az ökumenikus Tanács ügyvezető elnöke szólt. A Keresztyén Békekonferencia legutóbbi nemzetközi tanács­kozásait Dr. Tóth Károly re­formátus külügyi osztályveze­tő, a Keresztyén Békekonfe­rencia titkára ismertette. En­nek során beszámolt a Béke­világtanács sto^jihalmi Viet- nam-konferenciajáról és a magyar küldöttség legutóbbi tokiói útjáról. A reformáció 450. évfordulója alkalmából a Német Demokratikus Köztár­saságban rendezett jubileumi ünnepségekről Dr. Pálfy Mik­lós professzor, az ökumenikus Tanács főtitkára adott rövid beszámolót Dr. Nagy Gyula professzor és Dr. Tóth Károly külügyi osztályvezető ismer­tette az »Egyház és társada­lom« című ökumenikus tanul­mányi munka tartalmi és szervezési kérdéseit. A most folyó és befejezéséhez közeledő ökumenikus tanulmányi mun­ka az Egyházak Világtanácsa uppsalai nagygyűlésére készül. Az elnökség végül meghatá­rozta azokat a teendőket, ame­lyek az Ökumenikus Tan ács előtt álló nemzetközi ökume­nikus és tanulmányi feladatok betöltéséhez szükségesek. Evangélikus találkozó Bécsben Az osztrák evangélikus egy­ház a 450 éves reformációi emlékünnepek bevezető aktu­saként ünnepélyes fogadást rendezett október 25-én este a bécsi Schwarzenberg-Palais dísztermeiben. Az egyháztár­sadalmi jellegű, reprezentatív evangélikus találkozón G. Traar superintendens, mint házigazda mondott üdvözlő szavakat, azután D. May püs­pök mondott beszédet, amely­ben visszatekintett az osztrák evangélikusok évszázados küz­delmeire a Habsburgok alatt, míg most eljutottak a teljes vallásszabadságra. Ezután dr. Pröhle Károly dékán mondott üdvözlő beszédet, aki egyhá­zunkat és püspökeinket képvi­selte az ünnepségen. Rámuta­tott arra, hogy D. May püspök reformációi üzenete és a mi egyházunk reformációi nyilat­kozata sokszor majdnem szó szerint egyezően ad hálát Is­tennek azért, amit a reformá­ció által tett. Isten munkáját látjuk abban, hogy Luther újra felismerte a tiszta evangéliu­mot, és ezzel visszavezette egy­házát eredeti rendeltetéséhez, hogy uralkodó egyház helyett szolgáló egyház legyen. Isten cselekedetét látjuk abban is, hogy a reformáció ' népe ha­zánkban évszázadokon át nem­csak megtarthatta hitét, hanem segíteni is tudta népünket sza­badságáért és kulturális fel- emelkedéséért folytatott har­cában. Amikor pedig hazánk felszabadulása után kerestük az egyház útját a szocializmus­ban, akkor egyházunk életét az Ür cselekedetére építettük. Dr. Pröhle Károly befejezésül átnyújtotta ünnepi nyilatkoza­tunk egy példányát és egyhá­zunk üdvözlő sorait. D. May püspöknek. Ökumenikus konferencia Berlinben A Berlin—Brandenburgi Evangélikus Akadémia Dr. M. Punge lelkész és E. Adler ta­nárnő vezetésével november 3—5-ig ökumenikus konferen­ciát rendezett Berlin—Weis- senseeben, amelyen kb. 50- en vettek részt, lelkészek és laikusok, evangélikusok és ka­tolikusok, különböző orszá­gokból. Az első reggel dr. Pröh­le Károly dékán tartott elő­adást az irgalmas samaritá- nus példázatáról. Részletes írásmagyarázat alapján rá­mutatott a keresztyénség és az egyház mai világi feladataira, amelyek a nagy parancsolat­ból következnek. A konferen­cián dr. E. Persson lundi svéd evangélikus professzor a Szentírás és a hagyomány kérdéseiről, dr. Lukas Vischer ÜDVÖZLET Augustin Bea bíboros, a va­tikáni »keresztyén egység« titkárságának elnöke üdvözlő levelet intézett a Lutheránus Világszövetség elnökéhez, Dr. F. A. Schiotzhoz a reformáció 450 éves évfordulója alkalmá­ból. »Önökkel együtt mélyen sajnáljuk, hogy a nyugati ke­resztyénség egysége 450 évvel ezelőtt felbomlott. E szakadás felelősségét ne akarjuk egy­genfi ökumenikus főtitkár az ökumené és a római egyház közötti viszony jelenlegi ala­kulásáról, dr. Baumann hol­land katolikus professzor a Szentírás mai alkalmazásának kérdéseiről, dr. W. Dantine bécsi evangélikus professzor pedig a felekezetközi közele­dés lehetőségeiről és határai­ról tartott előadást. Az öku­menikus konferencián a meg­beszélések testvéri hangnem­ben folytak, és világosan kife­jezésre jutott, hogy az egyhá­zak közötti mélyreható eltéré­seket nem lehet sem eltüntet­ni, sem jelentéktelennek te­kinteni, viszont szükséges és lehetséges az egyházak közös segítő szolgálata a világ mai égető kérdéseiben. RÓMÁBÓL másra hárítani, hanem inkább együtt keressük az utat, amely az elveszett egység helyreállí­tására vezethet« — írja leve­lében többek között a bíboros. Egyedül Istennek van hatalma arra, hogy amikor Neki tet­szik, visszaállítsa ezt az egy­séget. »Nekünk az a felada­tunk, hogy közös Urunk a Jé­zus Krisztus iránti engedel­mességben munkálkodjunk ezen a nagy munkán«. NYOMATÉKOS TILTAKOZÁS Az amerikai Metodista Egy­ház elhatározta, hogy fel­mondja tízmillió dolláros bank­betétjét a New York-i First National City banknál, ha ez a bank ismét hitelnyújtással támogatja a fajüldöző délafri­kai kormányt. A határozatról táviratban értesítették a bankigazgatóságot E lépésé­vel a metodista egyház nyo­matékos tiltakozását akarja kifejezni a dólafrikai fajüldö­zés ellen. Egyidejűleg 100 000 dollár­ral támogat ez az egyház olyan délafrikai intézménye­ket, amelyek a faji megkülön­böztetés ellen küzdenek. Megjegyzésünk: Abban az országban — Egyesült Álla­mok —ahol a pénz valóban nagyhatalom, a metodista egy­ház lépése bizonyára igen ér­zékeny ponton gyakorol nyo­mást a »mindenható« mono­poltőkére egy jó ügy érdeké­ben. Egyúttal jó példát is ad arra, hogyan kell és lehet az egyháznak nagyon gyakorlati módon cselekednie az emberi­ség és emberség nagy kérdé­seiben. A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents