Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-12-03 / 49. szám

Advent Adventtel új egyházi esztendő köszöntött reánk. Advent örömhír, arról az újról, amit Isten készített az ember számá­ra. Üj kezdet, amelyben erőteljesen hangzik az üzenet arról a Jézus Krisztusról, aki új életet, szeretetet, békességet hozott a világnak. Gyökerei mélyen visszanyúlnak az Ötestámentumba, arra az időre, amikor Isten a bűnbeesett ember megmentését elhatározta. Isten a maga megmentő akaratát a világnak, em­bereken keresztül adta tudtul, akik az Eljövendő útját elő­készítetnék. A küldöttek próféták voltak, akik, mint követek hirdették az örömüzenetet: Jön a Messiás! Prófécia csendül Ésaiis aj­kán, aki már maga előtt látja az isteni küldöttet: »Egy gyer­mek születik nékünk. Fiú adatik nékünk/« Isteni világosság fénykévéje hull utunkra ezekből a szavakból: »Áldott, aki jön az Ürnak nevében.« Az utolsó küldött Keresztelő János volt. Feladata volt, hogy felhívja a figyelmet, 'itt van a Messiás. Isten ígérete be­teljesedett. Megérkezett, akit vártak. Fogadni kellett. De az emberek szívében nem volt hely, mert a szívek telve voltak egyéni és társadalmi bűnökkel, önzéssel és irigységgel és ezek mind akadályozták a Messiás befogadását. Ezért kellett Ke­resztelő Jánosnak a bünbánat prófétájává lennie és mint Isten hírnökének az emberek közé mennie. Isten a maga embereit mindig a világba küldte. így volt ez Keresztelő Jánossal is, még akkor is, ha látszólag elvonult a pusztába. Jöttek hozzá a szomjas lelkek, a kétségbeesettek, a kíváncsiak, a szenzációt keresők, de senki sem ment el úgy, hogy ne vitte volna magá­val prédikációjának a lényegét: Térjetek meg! Térjetek meg, jelenti azt is, hogy elfordulok mindattól, ami elválaszt embert embertől, népet néptől. Elfordulok azok­tól, akik a békétlenség füzét szítják, akik borzalmas kataszt­rófát akarnak a világra zúdítani. Elfordulok azoktól, akik em­ber és ember között különbséget akarnak tenni, mert minden ember Isten teremtménye és a Krisztusban testvérek vagyunk. Üj világ van kialakulóban. A ma minden munkája út- egyengetés egy jobb jövendő számára. Végy részt a jövendő építésében! A jövendő építése nem mozoghat általánosságban. Mi keresztyének mindig Valakihez és valamihez térünk meg. Ez a valaki az Isten, ez a valami a földi élet. A földi élet nem­csak az a gyülekezet, melyben benne vagyok, nemcsak az a város, amelynek az élete az én életem is. Ez a valami az egész világ, mert bennünket, megújult keresztyéneket Isten a világ­ba küld. Felelőssé tesz ennek a világnak minden gondjáért és bajáért. Felelősek vagyunk azért, hogy a háború minden for­mája, mindenütt az egész világon, és az ebből adódó minden nyomorúság szűnjék meg. Legyünk szolidárisak azokkal, akik a háború minden embertelenségét elszenvedik. Álljunk azok mellé, akik azért szenved-nek, mert színes bőrük van, akik nem akarnak mást, csak annyit, hogy embereknek nézzék őket. Felelősek vagyunk azért is, hogy az atomot az emberi élet megmentésére, gyógyítására használják fel, ne a civilizá­ció elpusztítására. Keresztelő János hivatását betöltötte. Miként a mécsláng, mely önmagát megemésztő lánggal ég, úgy égette el magát a megtérésre hivő próféta is. Szavai: térjetek meg, ádventi fel­szólítás, melybe beleremegtek a lelkek, s a szivek mélyén fel­tört a vágy: mássá lenni, megújulni! Sokszor hangzott már advent üzenete, vajon nem marad-e most is pusztába kiáltott intelem? Koszorús Oszkár A SVÁJCI BÉKETANACS öt pontja A Svájci Béketanács Bem­ben tartotta küldöttközgyűlé­sét, amelyen részt vett a Sváj­ci Evangélikus Egyházi Szö­vetség, az ifjú szociáldemok­raták egyesülete és az atomfel- fegyverkezés elleni svájci moz­galom egy-egy képviselője is. A béketanács öt pontban fog­lalta össze jövőbeli tevékeny­ségének a programját: 1. A svájci alkotmányban kell rendezni azt a kérdést, hogy a katonai szolgálat alól lelkiismereti okokból fölmen­tést kérők helyzete hogyan alakuljon a jövőben. 2. Fokozni kell Svájc felelős­ségét abban a munkában, hogy a fejlődésben lévő országok és az iparilag fejlett országok kö­zött milyen legyen az együtt­működés módja és mértéke. 3. Svájcnak támogatnia kell az atomsorompó-egyezmény megkötését. 4. A Béketanács szembefor­dul az idegenekkel szemben az utóbbi időben elhangzott meg­bélyegző kijelentésekkel. 5. A Béketanács elutasítja azt az irányvonalat, amely az ország totális védelme érdeké­ben totális fegyverkezést köve­tel. Szórványpapok között A Csongrád-Szolnoki egy­házmegyét méltán nevezik .szórványmegyének. Jászbe­rénytől Makóig, Karcagtól Sze­gedig nyúlik homokóra sze­rű alakja. 100 km-en felüli távolságok és maroknyi gyüle­kezetek sok-sok szórvánnyal. Mintha itt nehezebb lenne evangélikusnak lenni és lelké- szi szolgálatot végezni. Ez a megye mégsem mostohagyer­meke az országos egyháznak, sőt az egyházi vezetőség meg­ható gondoskodással törődik vele. Most legutóbb, november 15- én D. Dr. Ottlyk Ernő püspök a lelkészi munkaközösségek or­szágos elnöke vett részt Mező­túron az egyházmegye lelkészi munkaülésén. A lelkészi kar csaknem teljes számban jelen volt, köztük a legszorgalma­sabb résztvevővel, Gondos György egyházmegyei felügye­lővel. Úrvacsorával kezdődött a nap. Majd az ülés megnyitójá­ban tisztelő szeretettel köszön­tötték a püspököt. Szegedi Kis Istvánról Kálmán Lajos nagy­mágócsi lelkész olvasta fel dol­gozatát. A hozzászóló püspök néhány mondattal pompásan elevenítette meg a XVI. szá­zad történeti hátterét. Az epi­zódszerű események logikusan összefűződtek és értelmet kap­tak. Percek alatt is sokat ta­nultunk. De még többet az előadásá­ból -A forradalom kérdései mai keresztyén gondolkodá­sunkban«. Nem etikai szem­pontból taglalta a kérdést, amiről a lelkészek a szakla­pokból úgyis olvashattak, ha­nem a történész szólalt meg most is. Érdekesen mutat­ta ki, hogy a magyar nép szabadságáért vívott küzdel­mek hogyan fonódtak össze a vallási szabadságért folyta­tott harcokkal. A protestan­tizmus következetesen az el­nyomott nép mellett állott. 1944 után sajnos mégsem volt egyértelmű az egyház tájé­kozódása. Bizonyos időre volt szükség, hogy gyülekezeteink és papjaink megtalálják Isten által kijelölt helyüket a for­radalom mellett. — Az előadás BOLDOGAN Árva maradtam, porszem a szélben. Vitt a vihar, mint lombot az ősz. Megkísértett a »mért« és a »mért nem«, bújtam, mint fegyver elől fut az őz. Látod: az élet mennyire másé! Minden a vérző ködbe taszít. Száz igené légy, vagy tagadásé: elporladnak a szép szavaid ... Mégis: a szívben szikra lapulhat, s május lobban a tél tetemén: vannak pillanatok örök-újak, s Jézushoz mehetünk, te meg én. Esti Gyula reformáció örököseiként.. A Svájci Evangélikus Egyházszövetség elnöksége a re­formáció jubileuma alkalmából körlevelet Intézett az egyes gyülekezetekhez. Az október 29-én felolvasásra került körlevélből idézzük az alábbiakat: A reformáció örököseiként tudjuk, hogy a hagyomány és a berendezettségek korhoz kö­tött megnyilatkozásai a hit­nek. Az akkori eseményekre gondolva kérjük Istent, bár­csak korunkban is megadat­nék, hogy annak hagyomá­nyait áttörve eljussunk a hit­nek olyan megfogalmazására, amely megfelel a ma fela­dott kérdéseknek... Ma akkor leszünk hívek a reformációhoz, ha a Krisz­tusban adott kiengesztelés a béke szolgálatává lesz a világ­ban, ha az Isten országának reménysége egyúttal remény­kedés lesz a világért és ha a Krisztusban adott egységet nemcsak a keresztyének, ha­nem az emberek egyesítése­ként éljük meg. A GUSTAV ADOLF INTÉZET MŰKÖDÉSÉRŐL A Német Demokratikus Köz­társaságban működő Gustav- Adolf-Werk szeptemberben tartotta Northausenban évi rendes gyűlését. A százhúsz küldött megtárgyalta ennek a segélyszervnek eddig végzett munkáját és az előtte álló fel­adatokat. Ennek a szervnek az igazi feladata kezdettől fogva az volt, hogy az evangélium ere­jét ott is napfényre hozza, ahol az evangélikus keresztyének kisebbségben élnek. Ezt a fel­adatot kell ennek a szervnek a jövőben Is Vállalnia — mon­dották D. Lau elnök és dr. Winter ünnepi előadó. jó bizonyítéka volt annak, hogy a történelemmel való tudományos foglalkozás nem veszhet bele a részletek ön­célú boncolgatásába, hanem a mára vonatkozó gyakorlati mondanivaló megtalálása a feladata. Ezért is kísérte rendkívül élénk érdeklődés az előadást és követte a kérdé­sek egész sora. »Beszéljünk az ifjúságról« címen Fodor Ottmár szolno­ki lelkész tartott rövid, jól­sikerült vitaindítót. A beszél­getés több irányból közelítette meg a kérdést. Ottlyk püs­pök hozzászólása most is nagy egyértelműséget váltott ki. Meleg szívvel, mint édesapa nyúlt a kérdéshez. Szerinte csak az érti meg az ifjúságot, aki maga is fiatal tud benső- leg maradni az elszálló évtize­dek ellenére is. Ugyanakkor tárgyilagosan elismeri, hogy az ifjúságot veszedelmesen fenyegeti a cinizmus, s a pán- sexualizmus, de ezek jellegze­tesen nyugati beütések, ahol a helyzet sokszorosan súlyo­sabb. A püspök ezután általános tájékoztatót adott az egyház életér®!. Szólt a kfllfőtdü kar* csőlátókról, nemzetközi konfe­renciákról, továbbá a lelkész» utánpótlás, diakóma, nyugdíj, sajtó kérdéseiről. A munkaülés leggyakorla­tibb és legizgalmasabb része mindig a vasárnapi szolgálat­ra való közös készülés. Püs­pök és lelkészek alázatosan hajoltak, az ige fölé, hogy megértsék mai üzenetet, meg­ismerjék az Eljövendőt, Akit várunk, Aki felé igéről igére haladhatunk. Szürkülő délután köszönet­tel, áldáskívánással, imádság­gal zárult az ülés. Utána egy­szerű, ünnepélyes keretek nél­küli, esti istentisztelet volt. A püspök Zakeus esetéről szólt aki Jézussal találkozva, őt befogadva, helyrehozni igyekszik mindent, amit el­rontott. Ez az egyszerű törté­net a szívetekig jutott és meg­ismétlődött, ahogyan Isten akarta. Nem hagyhatom említés nélkül a mezőtúri gyülekezet szolgálatkész tagjait, akik sze­rény harapnivaióval és jó fe­ketékkel segítették elő a mun­kát. Bártfai Lajos Ismerjétek az időt Ezzel a vezérmondattal pré­dikált Weitler Rezső esperes november 12-én délelőtt 10 órakor a győri gyülekezet ná­dorvárosi . templomának hála­adó istentiszteletén. A templom építése 1940-ben kezdődött és bár négy év múlva a gyülekezet istentisz­teleti élete megindult benne, az építés hatalmas feladatát csak 27 év alatt tudták meg­valósítani. A második világ­háború légitámadásai követ­keztében elpusztult a padok, oltár és szószék félkész anya­ga, a teljes villanyberendezés, megrongálódott a tetőzet. Mindezek későbbi elkészítése 230 ezer forintba került. Az előbbiek beszerzésén kívül a felszabadulás után került sor az altemplom vakolására, szi­getelésére, az orgona egy ré­szének kiépítésére. így a be­fejezés egyúttal esedékessé tette a templom belső újra­festését is. Az építés utolsó szakaszához döntő lökést adott az a 38 400 forint, melyet or­szágos egyházunk a Lutherá­nus Világszövetség segélyéből utalt ki a gyülekezetnek. Weitler Rezső esperes a va­sárnap evangéliuma alapján mind az egyén, mind a gyü­lekezet és társadalom életében szemléltette azt az időt, ami­ben Isten, feladatot és célt adott az egyház népének. Az istentisztelet végén boldogan zendült fel a szavalókórus: »Uram, szeretem a Te házad­ban való lakozást!« Templomunk hálaadó isten­tisztelete szorosan összekap­csolódott a reformáció 45Q éves jubileumi ünnepségeivel. Az istentisztelet utáni díszköz­gyűlésen két ünnepélyes nyi­latkozat hangzott el. — Az egyik Isten iránti hálával ál­lapította meg, hogy a templom építése befejeződött. A másik egyházunknak ünnepi nyilat­kozata volt. A hálaadás esti ünnepé­lyen folytatódott, melyen az esperes »450 esztendő tanulsá­gai« címmel a reformáció ju­bileuma alkalmával az evan­gélikus egyház küldetésének mai kulcskérdéseiről szólt Ugyanitt hangzott el a temp­lom építésének izgalmas és szép története is. Az előadás és ünnepély után a gyülekezetek vezetői, tanácstagjai közvetlen, meleg, testvéri beszélgetést folytattak az egyházmegye esperesével, terített asztal mellett. Bödecs Barnabás Az egyháztörténetből Augustinus etikája Augustinus teológiája nem önmagáért való bölcselkedés és nem a világtól való elvonult­ság kolostori csendjében létrejött tanítás. Vi­lágosan értette Isten igéjének szeretetparan- csát. Mikor a nagy parancsolatot idézi Jézus Krisztus ajkáról (Mt 22, 37—iO), megállapí­totta, hogy »a parancsolat célja a szeretet, mégpedig a kettős szeretet: Istené és fele­barátunké« (A keresztyén tanításról, 59. o.). A kettős szeretet parancsának mindegyik felén hangsúly van: »Minden gondolatodat, egész életedet és teljes értelmedet Annak kell átadnod, ki mindazt, amit adtál, ajándékba adta neked. Mivelhogy pedig azt mondja: »Teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes el­médből, azért életünk egyetlen részecskéjét sem hagyja ki, mely tétlenül maradna és al­kalmat nyerne, hogy más dologban találja kedvét« (A keresztyén tanításról, 53. o.). A kettős szeretet parancsának másik felére azért esik hangsúly, mert az Isten iránti sze­retet következménye és egyenes folytatása a felebaráti szeretet. »Parancs ugyanis szá­munkra, hogy szeressük egymást. De kérdem, vajon az ember magáért az emberért szeres­se-e embertársát, vagy valami más miatt? ... Nekem azonban úgy tűtiik, hogy valami más miatt kell szeretnünk embertársunkat. Annak kedvéért, akit szeretnünk kell, Istenért« (A keresztyén tanításról, 53. o.). Ennek a kettős szeretetnek egyetlen forrása van: Isten. »Mindaz, ki helyesen szereti felebarátját... felebaráti szeretetét is visszavezeti amaz is- tenszeretetre« (A keresztyén tanításról, 53. o.). Isten igéje sem akar egyebet, mint erre a szeretetre elvezérelni: »Az írás célja, és tel­jessége az istenszeretet és a felebaráti szere­tet- (A keresztyén tanításról, 53. o.). »Ha va­laki abban a meggyőződésben ringatja magát, hogy az isteni írásokat, vagy azoknak csak valamely részét is megértette, de az Isten és felebarát iránti kettős szeretete nem épül er­re a megértésre: bizony még nem. értette meg« (A keresztyén tanításról, 72. o.). Mindennek a tisztázása után a következő kérdés, hogy az Isten által parancsolt fele­baráti szeretetnek ki felé kell irányulnia. Fe­leletében szorosan a Szentírás nyomán halad Augustinus: »Az emberek közül senki sem kivételezett. Aki megparancsolta, hogy sze­ressük felebarátunkat: megmutatja maga Urunk az Evangéliumban és megmutatja Szent Pál apostol is... (Itt következik az ir­galmas samaritánusról szóló példázat)... Eb­ből nyilván megérthetjük, hogy az a mi fele­barátunk, akivel szemben az irgalmasság szolgálatát kell tanúsítanunk, ha arra rászorul, vagy legalábbis kellene tanúsítanunk, ha arra rászorulna. Az már aztán világos következte­tés, hogy az is felebarátunknak számit, aki vi­szont velünk szemben volna köteles ilyesmi­re. A felebarát szó annyit jelent, mint felé­nek lenni valakinek. Fél azonban valaki csak egy másik fél mellett lehet. Ki nem döbben­ne rá ezek után, hogy kivételezés nincsen és hogy senkitől sem tagadható meg az irgalom szolgálata?« (A keresztyén tanításról, 63. o.). Ebből a világot átfogó, univerzális szerétéi­ből csak a bűnt kell kitaszítani. Gondoljuk meg, milyen nagy dolgot jelent az, mikor Augustinus a rabszolgakorszak idején arisz­tokratikusan kormányzott államok korában jelenti ki, hogy minden ember felé szeretettel kell fordulni. »Minden embert, amennyiben ember, szeretnünk kell Isten kedvéért, — Is­tent pedig önmagáért kell szeretnünk« (A ke­resztyén tanításról, 60. o.). Az emberek egyenlőségének ez a kifejezési formája hom­lokegyenest ellenkezik kora általános fel­fogásával, s nyilvánvalóan nem is merítette ezt a meggyőződését máshonnan, mint Isten igéjéből. Ugyanakkor ebben a tényben is tük­röződik ige iránti hűsége. Augustinus etikája semmiképp sem nevez­hető ún. individuál-etikának, mert szava fel­ölelte az emberi együttélés alapvető kérdé­seit is. Ennek a jogosultságát azzal fogalmaz­ta meg, hogy »a két város (civitas, t. i. Isten birodalma és a világ birodalma) egybe van fonódva ebben a világban, és egymással ösz- szekeveredve marad mindaddig, míg az utol­só ítélet szét nem választja« (Isten városáról, I. 105. o.). A keresztyének élete tehát bele­tartozik az egyházba és a világba egyszerre. Ezen az alapon hallatja közéleti szavát Augustinus. A hóditó háborúktól szenvedő és vérző vi­lágban a kor legégetőbb kérdésével foglalko­zik elsősorban, amikor felveti az államok egymás közötti viszonyának a kérdését. Sza­bályozó elvnek az igazságosság és jogosság fogalmát tartja. A népek közötti bűn az, ami­kor az országok letérnek az igazságosság út­járól: »Az igazságosság megszüntetésével mi­vé válnak az országok, ha nem hatalmas rab­lóbandákká? Mert a rablóbanda is mi egyéb, mint parányi birodalom? Ez is emberekből álló csapat. A vezér parancsolata kormányoz­za, a közösségi egyesség fűzi össze és a meg­állapodási feltétel szerint osztozkodnak a zsákmányon. Ha egy ilyen gonosz banda az elvetemült emberek csatlakozása által annyi­ra megnövekszik, hogy már bizonyos vidéket a kezébe kerített, akkor letelepszik, városokat foglal el, népeket igáz le és felveszi a király­ság többetmondó elnevezését, amelyet most már nyilvánosan használ, nem mintha meg­szűnt volna a kapzsisága, de most már nem lehet emiatt megtorolni. Mindenesetre talá­lóan és helyesen válaszolt Nagy Sándornak egy elfogott kalóz. Ugyanis, amikor a király ezt az embert megkérdezte, hogy mi jogon nyugtalanítja a tengert, a kalóz teljes vak­merőséggel így szólt: »Azon a jogon, amelyi­ken te a föld kerekségét nyugtalanítod. De mivel én ezt csekély számú hajóval viszem véghez, ezért rablónak neveznek, téged pe­dig hadvezérnek, mivel nagy hajóhaddal kö­veted el ugyanezt« (Isten városáról, I. 238. o.). Mintha a Példabeszédek Könyvének mély bölcsessége zengne Augustinus szavaiban, úgy hat, amikor megállapítja az országok kö­zötti együttélés normáját: »Kétségtelenül na­gyobb szerencse jó szomszéddal egyetértés­ben élni, mint a rossz, békételen szomszédot leigázni. Gonosz kívánság az, amelyik arra irányul, miszerint legyen valaki, akit gyűlölj, vagy félj, hogy azután legyőzhesd« (Isten vá­rosáról, I. 254. o.). A világi felsőbbségről írottakban Pál apos­tol szava nyomán halad, amikor megállapít­ja, hogy a világi hatalom Istentől van, s ural­kodási normája az igazságosság és a zsarnok­ságtól való óvakodás: »Boldognak mondjuk az uralkodókat akkor, ha igazságosan uralkod­nak, ha tisztelőiknek magasztaló beszédére és magasztalóik nagyon alázatos hízelgésére nem fuvalkodnak fel. sőt eszükbe veszik azt, hogy Ők is csak emberek« (Isten városáról, 1. 339. o.). Dr. Ottlyk Ernő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents