Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-12-03 / 49. szám

A múlt nyomában Pakson Te!! várakozással és izgal­maktól indultunk el novem­ber 12-én a reggeli órákban Tolna megyébe. Az első úti­célunk Szekszárd volt, ahová a gyülekezet most renovált templomába hívta meg D. Káldy Zoltán püspököt ige­hirdető szolgálatra. , Zsúfolásig megtelt templom, baráti ta­lálkozás a presbiterekkel sze­retetvén dágs ég keretében, meghitt és őszinte beszélgetés a lelkésszel és gyülekezeti ta­gokkal tették nagyon széppé és felejt hitetlenné számunk­ra a Szekszárdon töltött órá­kat. Ilyen élmények után indul­tunk Paksra, ahol a gyüleke­zet lelkésze, Sólyom Károly a reformáció 450 éves jubileuma alkalmából kiállítást rende­zett. Ismerve Sólyom Károly komoly egyháztörténeti mun­kásságát teli kíváncsisággal érkeztünk Paksra, ahol nagy szeretettel köszöntötte a püs­pököt és édesanyját a gyüle­kezet lelkésze. Ügy érkeztünk, hogy fél órát töltünk Pakson és végül több mint két órát voltunk ott, de ez a késés na­gyon is megérte. A kiállítás anyagának meg­tekintése előtt néhány kérdést tettem fel Sólyom Károlynak a kiállítással kapcsolatban. Milyen cél vezérelte Nagytiszteletű urat, amikor a kiállítás meg­rendezéséhez hozzákez­dett? »■Elsősorban az a cél vezé­relt, hogy a gyülekezet tagjai­ban tudatosítsam a múlt örök­amikor nem volt lelkésze a gyülekezetnek. Ezek az iratok voltak azok a kapcsok, melyek összetartották egyrészt a gyü­lekezet tagjait egymással, más­részt a gyülekezetei a »világ« keresztyénságével. Másrészt a gyülekezet tag­jaiban akartam tudatosítani á múlt értékeit kereséseik és kutatásaik folytán.« Hogyan jutott Nagy­tiszteletű űr ilyen érté­kes anyagokhoz? »Csak a gyülekezet terüle­téről gyűjtöttünk össze régi emlékeket. A gyülekezet tag­A prédíkáciös kötetek sorá­ban 1618-ból egy német nyelvű és 1789-ből egy magyar nyel­vű tartozik az értékesebb da­rabok közé. Igen jelentős és széles ská­lájú az Énekeskönyvek sora. Találtunk egy würtenbergi német énekeskönyvet 1700 ele­jéről. Nagyon értékes sorozat a ré­gi Tolna—Baranya—Sümegi egyházmegye énekeskönyvé­nek majdnem valamennyi ki­adása 1820—1910 között. A magyar nyelvű énekes­könyvek legértékesebb darab­ja egy Üj Zengedező Mennyei A kiállítás egy részlete A paksi evangélikus templom ségét. Értsék az emberek azt, hogy mit jelentett egy énekes­könyv, egy Biblia, egy prédi­kációi; kötet az elmúlt száza­dokban. Abban az időben, jai végezték végeredményben a kutató munkát. Régi, elfe­lejtett könyvek, füzetek kerül­tek elő a padlásokról, mester­gerendák alól. Olyan könyvek, melyeknek értékével a tulajdo­nosuk legtöbbször nem is volt tisztában. Egyik hívünk félve muta­tott nekem egy könyvet és megkérdezte óvatosan, hogy ilyen »salátát« is lehet hozni? Kiderült, hogy az egyik leg­értékesebb darab éppen ez a »saláta«. Az összes kiállított tárgyat így gyűjtöttük össze a gyülekezet területén. Ezeket a gyülekezet tagjai a kiállítás után a gyülekezetnek ajándé­koztak.« Mutatná be a kiállítás anyagát a legérdekesebb darabok kiemeléseven »»Bibliák, énekeskönyvek, prédikációs kötetek, térképek szerepelnek a kiállítás anya­gában. Az anyag nagyobb ré­sze német, hiszen Tolna megye legnagyobb része az elmúlt századokban német anyanyel­vű volt. A kiállított Bibliák közt ta­lán a legértékesebb az 1585- ből való német nyelvű, mely egy tűzvész alkalmával körbe égett. kar, melynek címlapja nincs, lehet, hogy 1743-ból való. Tovább lehetne sorolni az értékesebbnél értékesebb da­rabokat, de ízelítőnek talán ennyi is elég. A könyvek mellett kiállítás­ra kerültek egyháztörténeti térképek !s, melyek Sztáray Mihály püspökségének a terü­letét, majd a későbbi korból a német bevándorlást követően, a Tolna—Baranyai Egyházme gye kialakulását elevenítik fel.« Milyen eredménnyel zárult a kiállítás a gyü­lekezet viszonylatában? »A reformáció hetében min­den este 25—30 érdeklődőnek mutattam be a kiállítást. Ok­tóber 29-én, vasárnap délután 80—100 érdeklődő tekintette meg és hallgatta meg a ma­gyarázó szöveget a kiállított anyaggal kapcsolatban. A gyülekezetben felébredt egy jó irányú érdeklődés á gyülekezet és általában az egyház múltja iránt. Ez jó és szükséges Is, hiszen nagyon gyakran csak a múlt összefüg­géseit ismerve érthetünk meg bizonyos dolgokat és esemé­nyeket. Azóta is újabb és újabb ér­tékes darabok kerülnek elő és a gyülekezet tagjai folytatják a kutatást.« Megköszönve a szakszerű vezetést és a válaszokat kér­déseinkre, további jó munkát és Isten áldását kértük a pak­si gyülekezet ilyen irányú munkájára is. Hazafelé azon gondolkoz tunk, mennyi nagyon értékes és érdekes anyag lehet még elrejtve padlásokon, mesterge rendák alatt az ország külön­böző helyein. Jó lenne, ha ez a paksi kezdeményezés országos méreteket öltene, mert bizo­nyos, hogy sokkal gazdagab­bak lennénk. Ifj. Kendeh György Évfordulók Amerikai magyar evangélikusok életébői Az amerikai magyar evan­gélikusok »Erős vár« címen havonta megjelenő lapja, amely egyéb egyházi anyaga mellett tíz amerikai magyar gyülekezet híreit közli, cikket közöl Bernhardt Béla lelkész tollából, amelyben a kanadai Toronto magyar evangéliku­sainak összegyűjtéséről ír. Az alábbiakban átvesszük a lap­ból e cikk jelentős részét. A közel 2 milliós, a modem 1 fejlődés minden jelét magán viselő metropoliszban úgy 30 000 magyar él becslések szerint. Közülük csak kere­ken 100 családról tudjuk, hogy evangélikus személyek vannak azokban. Őket kellett meg­találni októberit—20 között.. s Arra nem jutott idő, hogy megkíséreljem »ismeretlenek« felkutatását is, pedig lehetne vagy 300-400 családról szó. Sőt az ismeretlen, sokszor fejtörést okozó utcarengeteg­ben még arra sem jutott al­kalom. hogy a 100 család mind­egyikét elérjem az evangé­likus testvérek megismerésére. Apró utcák, végtelennek tűnő sugárutak, lebilincselő középületek, szép, rendezett otthonok, villamos, trolibusz, autóbusz, autók rengetege, »egyirányú forgalom«, »meg­állni tilos« figyelmeztetők, udvarias útbaigazítások — és a térkíp állandó böngészése jelentette a torontói magyar evangélikusokkal való kapcso- latkeresés külső körümányeit. A beszélgetések áldott be­szélgetések. Reális elgondolá­sok. Aggodalmaskodó meglá­tások. Egy-egy helyen fájó elutasítás.' Reménykedő ter­vezgetésc-k. Vágyakozás a ren­dezett egyházi lét és élet után, úgy ahogy az evangélikus ma­gyaroknak különösen is szívén fekszik: az Egyház testében és anyanyelven. Az eredetileg 120-as családi jegyzékből ki­tűnik, hogy néhány nem evan­gélikus család is szerepelt azon. Autóm 420 mérföldet szaladt, mégis 20 családdal csak a telefon kötött össze, f EzjkbŐl a találkozásokból kell lemérni a jövőt. A múlt sajnos kisíklott kezünkből és szelleme megkísért mindenütt, hogy nem érdemes, hiszen a lélek csalódása a legfáióbb. A jelen azonban ígéretes. Mert minden hányattatás, minden emberi kudarc ellenére is egy kis magyar evangélikus cso­port hűséggel ápolja a lélék közösségét, óva őrködik lelki kincsein ... Az adatgyűjtés végére 70 felnőtt személy (hozzájuk 29 evangélikus gyermek tartozik) juttatja kifejezésre azt a kí­vánságát. 'hogy legyen állan­dó lelkészség és egyházjogilag is elismert gyülekezet az ágos­tai hitvallású torontói magyar evangélikusok számára ... Forgalmas utcák, szabályoz­ni kell a forgalmat. A piros lámpánál gyorsan a térképet nézem, hol a légközelebbi hely, ahova mennem kell. Szemem végigszalad a térkép háló­beosztásán: Q 5... A 9 ... G 2 ... I 8 ... Hittestvéreim, ágostai hitvallású magyar evangélikusok egybeépítő munkájukhoz azt várják, hogy útjukat zöld lámpa tegye sza­baddá. Legyen áldott ez a re­ménységük; Magyarországi evangélikus egyházunk lelkészeinek jelen­tős része érkezett ez évben 20—25—30 éves szolgálati évfordu­lóhoz. Több gyülekezetből kaptunk hírt, hogy meleg szeretet- ben és megbecsülésben ünnepelték meg a jubileumokat. Ezekre a gyülekezetekre és lelkészekre gondolva közöljük az alábbi, egy ilyen alkalomra íródott verset. Hálaének Egy... kettő... tíz ... Év évnek ad kezet. S ma ünnepel pásztor, gyülekezet: Huszonöt éve együtt haladunk, s ma visszanézünk és hálát adunk. Áldjuk Istent, aki közénk hozott, és kegyelmével híven hordozott naponta pásztort, gyülekezetét... örök cél felé együtt vezetett. Áldjuk öt örömökért, könnyekért, próbákért, harcokért, győzelmekért... az igéért, hogy tiszta magva hullt, s nyomában élet sarjadott, virult... utat mutatott útvesztők között, könnyet törölt és sebet kötözött, bocsánatot, kegyelmet hirdetett, békességet adott, új életet. Együtt állunk Isten színe előtt. Áldjuk, hogy mindig adott új erőt, új hitet, türelmet, szeretetet. Megköszönjük a szálló éveket. Azután — együtt továbbindulunk. Tegnap, ma mindörökké egy Urunk, Jézus Krisztus nyomában maradunk: előre nézünk és hálát adunk. Hálát, hogy ezután is Ö vezet. Kezében pásztor és gyülekezet. Minden napra elég kegyelme van. Előre! Bízva, békén, boldogan! Turmezei Erzsébet Emlékhangverseny Budavárban Sulyok Imre két Reményik versre komponált Istenes éne­két hallottuk. A versek finom­ságát, a »kicsiny csodákat« di­csérő halk szavát mesterien és alázatosan követte a dallam és művészien szólaltatta meg meleg hangján Ákontz Ildikó. Peskó György orgonaművész Kodály Introitus és Agnus Dei c. művét adta elő, igazi mű­vészi élményt nyújtva a gyü­lekezetnek. A műsor befejező száma Gárdonyi Zoltán 62. zsoltára volt, Csorba István dirigálásá­val. A mű a lélek őszinte fel- indultságán keresztül vezet el az Isten oltalmában megbé­kélt és reménységet talált em­ber nyugalmához. Templomainkban • nemcsak az oltárról és a szószékről, ha­nem a kórus felől is hangzik a bizonyságtétel Jézus Krisztus­ról. Ez a muzsika hitből szüle­tik s a lélek titkos mélységei­be hat el, hogy minket imád­ságra és hitre indítson — mondta Várady Lajos esperes igehirdetésében. Madocsai Miklós November 12-én, vasárnap este reformációi emlékhang­verseny volt a budavári temp­lomban. Először Luther-éne- künk erőteljes, magávalraga- dó dallamát, hallottuk külön­böző feldolgozásban. »Erős vár a mi Istenünk, Kemény vasunk és vértünk, ínségben együtt van velünk, Megvált és harcol értünk!« Ennek a hitnek bizonyossá­gát éreztük a vonósok kiegyen­súlyozott játékában és ennek a hitnek ereje áradt az énekkar, majd az orgona hangjain ke­resztül. — Buxtehude kantá­tája következett, amely szin­tén Luther-dallamot dolgoz fel. Az orgona kontinuót Bélák Erzsébet játszotta. A műsor második felében mai szerzők művei következ­tek. »A hatalmas, diadalmas Istent dicsérd, E felvirradt di­cső napért!« — hallottuk a kó­rus ünnepélyes és örvendő énekét Kapi-Králik Jenő re­formáció ünnepére írt egyéni hangvételű művében. — Majd Virágos november — Bobodon Csendesen állt meg a püs­pöki gépkocsi a bokodi paró­kia előtt A kis falu főutcáján hétköznapi élet zajlott. Az se volt feltűnő, hogy ami őszi szép virág még nyílott a kert­ben, a bokodi asszonyok össze­gyűjtötték és feldíszítették ve­le a templomot. Csak az evangélikusok tudták: hétköz­napi püspöklátogatás ünnepé­re készülődnek. Asztal körüli közösségben először a lelkész és családja örömeit ,és gondjait hallgatta végig D. dr. Ottlyk Ernő püs­pök. És milyen jó volt ezt hét­köznap elmondani... Este hat órakor kondult meg először a templom harangja, amire egybegyülekezett a né­pes presbitérium. Előttük kö­szöntötte a gyülekezet lelkésze a püspök kíséretében megje­lent Selmeczi János esperest és Kőszeghy Tamás kerületi lelkészt. A presbiterek feszül­ten figyelték püspökük előter­jesztését a világkeresztyénség helyzetéről, ahonnan országos egyházunk s végül saját gyü­lekezetünk mai feladataihoz érkeztünk el. Az előadást kö­vető élénk megbeszélésben jó volt hallani, hogy a presbite­rek túl tudnak nézni a bokodi határon. Az esti istentiszteleten Pál apostol megtérésének történe­te (Csel 9.) volt a püspök pré­dikációjának alanigéje. Isten embert formáló hatalmáról és szeretétéről szólt a bizonyság­tétéi. A prédikációban kicsivé vált a Saulból lett Pál, csupán a cselekvő Isten és az ö élet­újító szerele le emelkedett nagy- gyá. Ezt az embereken túlmuta- tást kívánta megköszönni Vas László, a gyülekezet felügye­lője és Barcza Károlyné is, a gyülekezet ihletett versfara­gója. Szmilek Janika pedig nagy virágcsokrát nézte erősen, amikor verselt: Virágcsokrom, tudod-e, kinek lettél kötve, Kinek adlak oda én, kinek a kezébe. Főtisztelendő urat köszöntjük mi ketten, A bokodi evangélikus gyerme­kek nevében. Mindannyian éreztük, őszin­tén, mondta a püspök az üd­vözlésekre: »ahogy tele van a kezem virágokkal, úgy tele a szívem örömmel, amikor együtt látlak titeket, bokodi gyülekezet, — mert hiszem, hogy nemcsak a múltatok volt szép, de a jelenétek és jövőtök is az, mert ott tudom mindezt az egyház Ura kezében.« Simonfay Ferenc , Távfűtés ” Angyalföldön Meglepődve hallgatták no­vember 12-én vasárnap dél­után a szeretetvendégség résztvevői a bejelentést, hogy a gyülekezet nyáron megújí­tott alagsori termébe bevezet­ték a »távfűtést«. A kellemes meleget az újonnan beállított három fűrészporos-kályha szol­gáltatta. Az egyik kályhát a csömöri gyülekezet ajándékoz­ta, a másikat egyik presbiter ajándékát, a Lomb utcából hozták el, a harmadik pedig a gyülekezet felügyelőjétől, a Gyöngyösi útról került az elő­térbe, hogy meleg üdvözléssel fogadja a belépőket. A szeretetvendégségen Dr. Pálfy Miklós teológiai tanár tartott előadást »Luther a Bib­lia hű tolmácsa« címen. Kő- háti Attila és Benczúr Erhö­bet énekszámokat adott elő. A kis Léna halála Még alig egy hete volt János torgaui diák, amikor szeptem­ber 16-án este Lutherék kocsi­ja érkezett gyors vágtában Rodels rektor háza elé. A ko­csis Luther levelét hozta a há­zigazdának, melyben arra kéri őt, hogy Jánost küldje azonnal Wittenbergbe: akis Léna, szü­lei öröme, János rajongásig szeretett húgocskája halálán van. Az a kívánsága, hogy testvérét még egyszer láthas­sa! János idejében érkezett: Lé­na még négy napig küzdött a halállal. A szenvedő szülőkben néha felcsillant a remény, hogy életben marad a kislány! Szeretetreméltó, kedves gyer­mek volt a kis Léna, fiatal élete során egyszer sem hara­gította meg édesapját. Ott áll­nak most a kis ágyacska mel­lett s a szomorú apa így imád­kozik; »Te tudod édes Iste­nem, hogy nagyon szeretem őt! De ahogy Te akarod: ha elveszed őt, szívesen fogom tenálad tudni. Szeretném meg­tartani az én kedves kislányo­CLEVELAND Brachna Gábor esperes gyüle­kezetében, a clevelandi magyar evangélikus I. egyházközség­ben »Magyar Örökség Napjai« címen kiállítást rendeztek, amelyre »a vendégek végte­lennek látszó áradata jött el.« Gyülekezeti híradójuk az egy­házközség gondjairól is beszá­mol, de ez a kiállítás sok örö­met Jelentett nekik. »Átmele­gedett magyar szívünk, amikor újra felfedeztük népi öröksé­günk értékeit« ■— írják. mat, mégis legyen meg a Te akaratod!« Azután a kis be­teghez fordulva megkérdezi őt: »Magdalénám, kislányom, ugye szívesen maradnál itt édesapádnál, de szívesen mész a mennyei Atyához is?« »Igen édesapám, ahogy Isten akarja« — feleli a gyermek. »Te ked­ves gyermek!« mondja megin­dulását elrejtve az apa, s han­gosan síró Katáját így vigasz­talja: »Kedves Katám! gondolj arra, hová mégy! Bizony jó helyre!« 19-ről 20-ra virradó éjjel Katalin álmot látott: két szép ifjú jött Lénáért és mennyeg- zőre vitték. Korán reggel Me- lanchton jött, hogy a kis Léna állapota felől érdeklődjék. Ka­talin elmondta neki az álmot. A hűséges barát tudta már, hogy az ifjak Isten angyalai, akik a kis menyasszonyt az igazi mennyegzőre, a mennybe fogják vezetni. — Az utolsó órákban Luther, az erős férfi ott térdelt a kiságy mellett, keservesen sírt és imádkozott. Kata asszony a fájdalomtól némán állt férje mögött. A kislánynak sem fájdalma, sem halálfélelme nem volt. Csen­desen, nyugodtan aludt el. A. temetésen Luther már új­ra erős és nyugodt volt. Haza­felé így szólt: »Kislányom megnyugodott, már jó dolga van. Nekünk keresztyéneknek semmi okunk panaszkodásra. Tudjuk, hogy ennek így kel­lett lennie, mert bizonyosak vagyunk az örök életben!« A kislány sírfeliratát édes­apja írta: »Itt alszom én Lénácska, Dr. Luther leánya, Nyugszom ágyacskámban min­den szentekkel, Örökre elveszett lennék, aki bűnben születtem, Mégis élek s jó dolgom van, Szabadíts meg engem Uram!« Németből fordította; Keveházi Lászlóné l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents