Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-11-19 / 47. szám
Finnorszáoban — Olyan évszakban jössz Finnországba, amikor semmi szép nincs nálunk — mondták finn barátaim. A tél még sehol, s a szép ősz már elmúlt. Nyirkos minden. Eső és köd fogad, s a színek elhaltak. A szelíd fények és halódó színek csodáit szívtam magamba egy hétig. A turkui temető rőtveres fenyőtörzsein — a »•honkákon-“ — rozsdabarna mókusok cikáztak. Amott a tó mellett — míg suhan velünk a vonat —, a kopár táj nyúlt el, mint maga a kimerült nyár. Pepita fejpámája egy nyírfaerdő, s a ködökben téli álmok kúsznak felé. Borzongva rázza az erdőt a szél, s már-már mozdul a természet, hogy hosz- szú, végtelen fehér csendet borítson rá: a hótakarót. Ám ez még várat magára. Valóban: eső és köd, s halódó színek. De láttad-e már, amikor a tengerbe nyúló, természetcsiszolta óriás sziklaháton nedvesen csillan a fény? Tudod-e, milyen, amikor fénylángot fog az erdő alja, mert a süppedő, vörös avarszőnyegre ráesett egy ködön átszökött, kóbor napsugár? Álltál-e »honkäk« tövénél, amelyeknek fent már nem láttad ritka koronáit, mert belevesztek a tejfehér ködbe, s mintha nem is a törzsről jönne, nyilall bele egy-egv ág absztrakt vonalként az opá- los semmibe? Hallottad-e már sorompó-pótló csengetés közelgő-erős, majd elfutó-halk hangját, míg a vonatablakból az alkonyi erdőkontúrok sejtelmes regéket ígérnek? Tudod milyen a naplemente Lauttasaariban, a tengerparton? És Helsinki esti fényei: a ködbe szórt csillagok? Csodálatos rendező a természet. De a finnek is remekül tudnak rendezni. Az egyetem aulájában, Helsinkiben, kétszáz éve így csinálják a doktoravató szertartást. Olyan ünnepélyességgel és méltósággal, ami méltán illik a világ legnagyobb evangélikus teológiai fakultásához. Ez a felsőfok most nem is a hallgatók számában fejeződik ki — közel másfélezer teológus —, mert ők most nincsenek itt. Nem fértek be. A megrendítő és mélyen átélt ünnepélyesség most a felsőfok. A nők bokáig érő, hosszú ujjú estélyi ruhában. A férfiak frakkban, vagy hosszú papi díszben. A kitüntetések és rendjelek ékszerekként díszítik a sötét ruhákat. Felharsan a köztársasági elnök érkezését jelző méltóságteljes induló, mindenki mereven áll, s Urho Kekkonen feleségével együtt lassan bevonul különálló helyére. Mögötte az első sorban ül Kurtán Sándor, helsinki nagykövetünk. Az avatandó doktorok menetét Aimo T. Nikolainen dékán vezeti. Mögötte — tiszteletbeli doktorjelöltek, betűrendi sorrendben, így: Auala afrikai püspök, Itkonen és Joensuu finn esperesek, Kishi japán egvházi elnök, Kjöllerström svéd professzor. Koren Emil, Kuusisto finn rektor, Lehtinen finn püspök, Pál finn ortodox érsek, Rapola finn professzor, mováló dékán fejére teszi a maga doktori kalapját, s ez néma vezényszó arra, hogy az aulában minden doktor fejére odakerül. Különös közösség ez, amely most tagjai közé fogadja az újakat. A fekete, vörös, sötétlila cilinderforma kalapok, hátul lelógó két bársonyszalaggal most különös egységet fejeznek ki: a köztársasági elnök — aki szintén viseli a maga doktorátusának kalapját —, az érsek, a Tudományos AkaTrillhaas német professzor és Worts finn professzor. Utánuk a disszertált doktorjelöltek s a tegnap avatott magiszterek. Kinek-kinek a helyén ott van az ünnepélyes meghívó. Csontpapíron, a dékán megnyitó tanulmányával, az összes finn teológiai doktorok névsorával (időrendi sorrendben, háromszáz év óta), a most avatandók rövid életrajzi és tudományos adataival. 44 oldalas meghívó. Én magam a háromszáz év 344 doktora között a 338-ik vagyok, s második magyar. A most avatandó tiszteletbeli doktorok között korban a legfiatalabb. Középen, a szószékszerű elnöki helyen a promováló dékán. My oldalt ülünk, az első sorban. Mögöttünk a magiszterek. Szemben velünk a teljes püspöki kar, mögöttük a doktorok. Középen a köztársasági elnök mögött a diplomaták, államférfiak, egyetemi professzorok, a finn Akadémia tagjai s más előkelőségek. Az ünnepélyes rendben Helsinki város zenekara s a Síbe lius-Akadémia kamarakórusa működik közre Sibelius és Rautavaara-művekkel és Tündér »Erős vár a mi Istenünk« kantátával. A dékán tanulmányának elhangzása után kezdődik a voltaképpeni doktoravatás. A prodémia tagja, a rektor most egyek a tavaly doktorált fiatal lelkésszel. Latinul olvassák az avató diploma szavait, majd ismertetik az új doktorok érdemeit, és sorban odalépünk a promotor elé, hogy fejünkre tegye a kalapot, kezünkbe adja a díszes bibliát, »az ige kardját a tudományban« (első lapja nevünkre nyomtatott lap), s a doktori diplomát. Ünnepélyes mozdulatok, megrendült arcok, mintha egy mítosz titkába lépnénk be. Mondják, a finnek zárkózottak és halkan énekelnek. De ez a zárkózott halk szív, mint a rózsa nyílik ki, amikor a himnuszt, az »Oi maamme Suo- mi«-t éneklik. Az embernek torkán a könny és lehunyja a szemét. Zúgnak az összes harangok észak fehér temploma terén. Az egyetemtől a dómig vörös szőnyeg az úton, sorfal a járdákon. Elöl a szertartást vezető docens, vörös selyem átvetővei a vállán. Promotor, új doktorok s a régiek kettesével a doktorkalapban s az ünneplő estélyiruhások, frakkosok kettesével vonulnak a dómba isten- tiszteletre, ahol a köztársasági elnök érkezését néma felállással köszöntik. Zsongnak a liturgikus szavak, dallamok s az igehirdetés a fehér falak között. Percekbe sűrűsödött áradó élmények. Nem mertem ránézni a mellettem ülő Taneli Kuusistóra, a ma élő finn muzsikusok egyik legnagyobbiká ra, amikor az orgonán feldübörögtek az ő művének, a »Ra mus virens«-nek hatalmas akkordjai. Biztosan fényesek voltak az ő szemei is. Egy hétbe nem sok fér bele. A promotio előtt sajtóértekezlet. Televízióban, rádióban nyilatkozni, újságírók kérdéseire felelni. Promotio után díszva csora kétszáz terítékkel — : vacsorázni három óra hosszat, doktori kalappal a fejen. D bomlik az asztal, s kitárulnak az ölelő karok és befogadó szívek. Régi professzorok, egykori évfolyamtársak, gyökerekben ölelkező régi barátok. Egy hétben csak tizennégy ebéd és vacsoraalkalom van. A végén már reggeli-meghívásokat is el kellett fogadni, hogy eljussunk feleségemmel együtt legalább egy töredékéhez azoknak, akik szíves szeretettel vártak. A helsinki magyar nagykövetség fogadásán pedig olyanok tiszteltek meg, akiknek csak a kézfogása is büszke emlék. * Egy hétbe nem sok fér bele. Hét nap, 168 óra. Nekem harminc év sűrűsödött bele. Harminc éve, hogy fiatal lelkészként beiratkoztam az egyetemre Helsinkiben. Ramus virens — zöldelő lombok. Harmincéves fa. A gyökerek nagyon mélyre nyúltak. Fent pedig az emlékek fénye, szele, ködszállása és hóhullása. Az észak csillaga. D. Korén Emil A reformáció jubileuma Zuglóban Bibliai ábécé: KENYER Eldobott kenyér... Iskolaudvarokon, tereken újra láthatjuk. Nem azok dobták el e kenyérdarabokat, akik átélték a háború éhes éveit, a fogságot. Akkor sokan tapasztaltuk és azóta sem felejtettük el, hogy egy darab kenyér az életet mentheti meg. Ezért szent nekünk minden falat kenyér. Ezért nézzük meghatottan az aratást, az első megrakott gabonásszekereket. Ismerek egy idős asszonyt, aki minden kenyérre, mielőtt megszegi, keresztet rajzol a késsel: csendes imádsága hálájának jelképe ez Annak orcája előtt, aki adja a mindennapi kenyeret. Volt valaki, aki nagyon jól tudta, mit jelent a kenyér az embernek, pedig a gazdag Isten világából' érkezett erre a földre. Amikor egyszer sokáig prédikált sok ezernek, nem búcsúzott el tőlük anélkül, hogy a lelki eledel mellé ne tette volna le eléjük a földi kenyeret is. Jézus Krisztus sohasem volt egyoldalú. Mivel tudta a földi kenyér fontosságát — ezért mondotta magáról ezt is: »Én vagyok az életnek kenyere.« Ezzel azt az igényt jelenti be, hogy életünkben Öreá ugyanolyan szükségünk van. mint a mindennapi kenyérre. Ahogyan egyetlen napunk nem telik el kenyér nélkül, úgy van szükségünk Öreá minden napon. Ó, de áldott a csend, mikor Vele vagyunk! Milyen »más« könnyek hullanak szemünkből az ö jelenlétében! Mennyire legyőzőitek azok a hullámok, melyek magasra csapnak csónakunk körül — hiszen Ö ül mellettünk! Híres német idegorvos könyvét olvastam. Elmondja, menynyi ember szenved ma nyugaton álmatlanságban, étvágytalanságban, neurotikus betegségben. Finom, érzékeny ideghálózatunkat a legkisebb bánat, megrázkódtatás is megrázza és ezeknek a »stress«- eknek következménye sok-sok betegség. »Tedd magad mindenestül idegeiddel együtt Isten csodálatos kezébe!« — írja summázásként Valóban kenyerünk ö? A fáradtan elhadart imádság mellett ott érezzük Öt magunk mellett? Az úrvacsorában valóban újulást jelent a Vele való közösség? Nem csak egy kis zenei aláfestés ; vámunkra az egész vallásosság? Jézus Krisztus kenyérré, mindenné akar lenni számunkra. Kenyér... Hajnalban miatta csörög a vekker. És áldott minden lépés érette. De az örök Kenyérről sem feledkezünk meg! Kezéből vesszük a földit, karjai ölelnek majd át túl a dimenziókon! Görög Tibor Dr. Nagy Gyula professzor finnországi útja Dr. Nagy Gyula, a Teológiai Akadémia prodékánja október 5-től október 22-ig feleségével együtt Finnországban tartózkodott. A helsinki egyetem teológiai fakultásán vendégprofesz- szorként előadásokat tartott az egyház feladatáról a mai világban, és a keresztyének etikai felelősségéről az emberiség tudományos, technikai fejlődése kérdéseiben. Martti Simo- joki érsek meghívására látogatást tett Turkuban, Helsinkiben pedig látogatást tett Aarre Lauha püspöknél, Aimo Nikolainen dékánnál és több professzornál. Ahti Auranen esperesnél. Simo Talvitie főszerkesztőnél és két teológusotthonban. A Kotimaa című finn egyházi lap, interjút közölt vele, és nyilatkozott a finn rádió vasárnap délelőtti egyházi adásában a magyar evangélikus egyház életéről. Október 18 és 22 között Erkkx Kansanaho püspök vendége volt Tamperében. Itt részt vett az egyházkerület ülésén és több mint 200 lelkész előtt előadást tartott egyházunk mai életéről; igehirdető szolgálatot végzett a nemrég elkészült hatalmas, modem tamperei Kaleva- templomban és látogatást tett több környező gyülekezetben. Finnországi útja befejeztével dr. Nagy Gyula professzor is csatlakozott a magyar egyházi delegációhoz Wittenberg- ben, és részt vett a reformációi ünnepségeken a Német Demokratikus Köztársaságban. Fővárosunk városfejlesztési tervében úgy szerepel Zugló, a XIV. kerület, mint Budapest keleti részének központja. Ennek a távlati tervnek megfelelően hatalmas építkezések tárulnak szemünk elé, akármerre járunk e kerületben. Ez a zuglói evangélikus gyülekezet jelenét és még jó néhány esztendőre a jövendőjét is meghatározza. A modern városképbe kell beleilleszkednie a gyülekezet két nagy épülettömbjének, a templomnak s a vele összeépített emeletes gyülekezeti háznak, valamint a mellette levő Szeretetháznak. A presbitérium ismételten leszögezte megbeszélésein, hogy templomunkat úgy kell befejezni, hogy’ az beleilleszkedjék a modern jelenbe és jövendőbe is. Ennek megfelelően készült el 1964-re a templom belső terében a mennyezet, 1966-ban a tölgyfából készült padok, s most a művészi kivitelezésű szószék, a gyülekezet adakozó készségéből. A szószék építését a reformáció Í50 éves jubileumának emlékére határozta el ez a fiatal, 1953-ban önállósult gyülekezet. Az új szószék ugyanolyan stílusban készült, mint az oltár és a ke-esztelőkő. Alkotója is ugyanaz. A terveket dr. Kotsis Iván készítette, a művészi munka Andrássy Kurta János szobrászművészt dicséri. A főalak a szószéken, szemben a gyülekezettel, a hegyen prédikáló Jézus. Tőle jobbra és balra Máté. Márk, Lukács, János evangélisták jelképes ábrázolása az angyal, bika, sas és oroszlán. Az egész szószék anyaga fehér mészkő. A gyönyörű szószéken D. Káldy ZoŰán püspök hirdette először az igét október 29-én. A hegyi beszéd első tíz versét olvasta fel. Ezen az új szószéken a prédikáló, a hegyi beszédet mondó Jézus Krisztus alakja látható — mondotta —, amint kezét hívogatásra, áldásra és küldésre emeli, Hívogat, hogy hallgassuk a mennyek országáról szóló evangéliumot, megáld s azután küldi az övéit, hogy az örömhírt tovább vigyék. De a prédikáló Jézus nem úgy mutat a mennyek országára, nem úgy beszél róla, hogy majd ott lesztek boldogok. ö azt akarja, hogy már itt a földön boldogok legyenek az emberek. Azért küldi övéit a világba, hogy ez a boldogság már itt a miénk legyen. Már itt megvigasztalódjunk, már itt békére jussunk, már itt a miénk legyen az igazság. Ennek munkálására küldi áldásával a tanítványokat az emberek közé. Ezért is mondja »boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot«. De nem csupán elvont igazságot, eszmét, hanem azt az igazságot is, hogy legyen minden embernek tiszta, egészséges ivóvize, elég kenyere, s ne haljanak éhen és szomjan milliók és milliók. Továbbá Jézus nemcsak azokat mondja boldogoknak, akik »békességre igyekeznek«, hanem akik csinálják is a békességet. Akik munkálkodnak, fáradoznak, az Isten és ember, ember és ember, népek és népek közötti békéért. Az istentisztelet, végén Kárpáti Sándor, a gyülekezet felügyelője köszöntötte a püspököt és édesanyját. Megköszönte azt a segítséget, amelyet a közegyház eddig adott, hogy templomunk építése befejeződhessék. Rámutatott arra, amit eddig a gyülekezet áldozatával építettünk az utóbbi négy évben. Kedves szavakkal köszöntötte a zuglói lelkész jelenlevő szüleit Boros Dezsőt és feleségét. akik e napon ünnepelték házasságuk 60. évfordulóját B. K. — VASAS. A gyülekezet őszi hálaadó istentiszteletén Mátis István ajkai lelkész szolgált Szokás szerint ez alkalommal az oltáron egy darab kenyér, kőszén és egy könyv volt, amely jelképezte az ipari, a mezőgazdasági és a szellemi munkát Josefson svéd érse\ támogatja a forradalmakat az elnyomás ellen Hegyháton Dr. Ottlyk Ernő püspök felesége és Fülöp Dezső pünpö- ki titkár, valamint Köszeghy Tamás kerületi lelkész kíséretében Móriczhidáról — régi kelta nevén: Mursellumból —, ahol délelőtt templomot szentelt. a délutáni órákban érkezett hazánk egyik legszebb helyére, Hegyhát vidékére. Hegyhát az Őrség szomszédságában van. Levelüket hullató fák, dim- bek-dombok, szépen művelt földek között járva rövid pihenőt tartott a püspök Körmenden, ahol Nacsa Sándor megyei egyházügyi tanácsos és a gyülekezeti vezetőség élén Né- meth-Farádi Mihály, körmendi lelkész várták. Tóth Lajos körmendi gyülekezeti h. felügyelő köszöntőjében ismertette a gyülekezet örömeit és problémáit Körmendről Katafára, a gyülekezet egyik filiájába vezetett a püspök útja, ahol az igehirdetés után Károlyi István köszöntötte, majd Kuzmits Zsuzsa és Nagy Judit virággal kedveskedtek. Katafáról, Körmend egy másik filiájába, Szarvaskendre, a másik hegyháti községbe ment, ahol Péter apostol nagy vallomásával kapcsolatosan hirdette Isten üzenetét Nagy Kálmán gondnok köszöntőjében arról vallott, hogy egy kicsiny filia öröme is lehet akkora, mint egy nagy gyülekezeté. A püspök hangsúlyozta, hogy a kicsiny filiákat éppen olyan fontosnak tartja, mint a nagy gyülekezeteket. Megható jelenet volt, amikor . püspök köszöntötte és hűség- jutalmat adott át a gyülekezet harmincegy éven át hűséges harangozójának. Nagy Zsuzsa virággal köszöntötte a püspököt. F. D. Svédország új érseke, Ruben Josefson ez év október 1-én vette át hivatalát. Az egyik svéd napilapnak hosszabb nyilatkozatot adott különböző időszerű kérdésekről. Jövő évben ő lesz Uppsalában az Egyházak Világtanácsa nagygyűlése házigazdája és ilyen minőségben utalt arra a genfi konferenciára, amely »az egyház és a társadalom« kérdésével foglalkozott. Kifejezetten helyeselte azt a genfi kijelentést, amely »támogatta azokat a forradalmakat, amelyek a szociális, faji és politikai elnyomás ellen irányulnak«. Josefson érsek a Kolumbiában agyonlőtt Camillo Torres lelkészt példaként említette arra, hogyan kell a keresztyén embernek a forradalomban részt vennie a reakció ellen. »A keresztyének a forradalmi mozgalmakban való részvételükkel elmélyíthetik a testvériség fogalmát« — mondotta többek között, majd így folytatta: »Svédország bruttó nemzeti jövedelmének évi 0.33%-át adja a fejlődő országoknak, 1 de körülbelül ennyi összegért vásárol tejszínt is«. A vietnami háborúról így szólt: »Az amerikaiaknak sürgősen abba kellene hagyniuk!« Josefson svéd érsek bátor hangú nyilatkozata utat mutat az Egyházak Világtanácsa jövő évi nagygyűlése számára. A Református Világszövetség nyilatkozata A Református Világszövetség európai tagozata Genfben tartott ülésén testvéri szívvel köszöntötte az európai evangélikusokat a reformáció jubileuma alkalmával. A nyilatkozatban többek között hangsúlyozták, hogy »egyházaink ugyanabból a nagy megújultból erednek«. Egyedül »a megfeszített és feltámadott Űr Jézus Krisztus által adott megigazító isteni kegyelem volt eddig és marad ezután is egyházaink közös alapja.« Az együttes hálaadásban azonban »ismételten megterhel bennünket az arra való emlékezés is. hogy a reformáció közvetlen kezdete után egyházaink a különböző országokban elszakadtak és eltávolodtak egymástól.« A nyilatkozat kifejezi az egyház örömét afölött, »hogy a teológiai, politikai és szociális okok, amelyek szakadásra vezettek. ma már messzemenően szűnőben vannak * A református egyházak európai tagozata hálát adott azért, hogy az Egyházak Világtanácsa a Lutheránus Világszövetség és a Református Világszövetség teológiai osztályaival karöltve megszervezték az »evangélikus-református dialógust«, amelynek következtében »a hitvallásokban található kölcsönös elítél- getések elvesztették időszerű jelentőségüket ős lel .:tség»ssé vált a teljes egyházi közösség«. I 1
