Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-01-29 / 5. szám

Kikapcsolódás ?

Egyik fiatal lelkészünk egy vidéki gyülekezetünkben azzal kezdte prédikációját: minden foglalkozásnak megvan a maga mesterfogása. Nem mindegy, hogy egy asztalos hogyan készít el egy széket, a fodrász hogyan nyírja meg az embert. — S azután, ezt a gondolatot a mindennapi életből vett néhány példával még szemléltetve arról beszélt, hogy Jézus az élet nagy mesterfogására akarja megtanítani tanítványait, mikor azt mondja nekik: Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek!... Azt akarja, hogy ebből a parancsolatból és annak teljesítésében éljünk s így tudjunk igazán élni, jobb legyen az életünk és a felebarátunké is.

A gyülekezet megütközött ezen a prédikáción. Ami magában véve nem is olyan nagy baj, mert legalábbis kettőt mutatott s ez a kettő örvendetes dolog. Egyfelől, hogy a gyülekezet figyelt a prédikációra, másfelől, hogy az igehirdetőnek volt mondanivalója s ez szöget ütött a hallgatók fejében. Bárcsak mindegyik prédikációnkkal kapcsolatban el lehetne mondani legalább ezt a két dolgot!

Mégis felhívja ez az eset a figyelmünket egy magatartásfa, amely eléggé elterjedt gyülekezeteinkben s amit most szóvá kell tennünk. S ezt most így fejezzük ki: a gyülekezet — sokszor — „kikapcsolódni” jön a templomba. Kikapcsolódni, a szónak abban az értelmében, ahogyan ezt használjuk, amikor valaki kezébe vesz egy könnyű olvasmányt, sétálni indul, vagy kirándul, nyaralni készül, — mert jó néha egy kis kikapcsolódás. Ebben az esetben, a templom- bamenésnél, ez körülbelül így fest: legalább az istentisztelet idejére kapcsolódjunk ki mindennapi életünkből, annak gondiaiból. kötelességeiből, a kérdésekből, amik ránk nehezednek, felejtsük el a környezetünket, az embereket, a világot s az egész valóságos életet. Ezért némely ember egyenesen azt várja, hogy amikor átlépi a templom küszöbét, ott fogadja őt egy más világ. A templom kissé ódon és ünnepélyes berendezése, az ősi és megszokott énekek, a liturgia emelkedett nyelvezete s persze a prédikáció témája is tükrözze azt, hogy egy más világba léptünk. Magunk mögött hagytuk a prózai, köznapi életet és beléptünk a vallásosság, a lelki élet világába. Ezért fog lalkozzék a prédikáció is kizárólag az úgynevezett lelki élet kérdéseivel, szent történetekkel, bibliai alakokkal és eseményekkel. S ha nem így van, akkor csalódottnak érezzük magunkat.

Ebben a felfogásban az a helytelen, hogy el akarja választani az úgynevezett vallásos világot, a hitet s a lelkiéletet az élet egyéb területeitől. Ez már csak azért sem lehetséges, mert az ember testilelki egység s életének egyes területei ezer szállal fűződnek egymáshoz, azokat csak mesterségesen és erőszakosan lehet szétszabdalni. Továbbá Isten, ki minket teremtett s nekünk „testet, lelket, értelmet és minden érzéket... adott” (Luther: Kis Káté) egész életünknek Ura és Megváltóig akar lenni. A Biblia éppen ezért nem ismeri az emberi életnek ezt a vallásos és hétköznapi részekre való szétválasztását. Jézus Krisztus ebben a valóságos életben s annak egész területén akar útitársunk és barátunk, Mesterünk és tanácsadónk, segítőnk és szabadítónk lenni. S az ő igéjében és annak hirdetésében, a prédikációban éppen mindennapi életünk kérdéseire akar válaszolni, utat mutatni.

A templomba tehát ne azért menjünk, hogy elfelejtsük a hétköznapokat s azokból kikapcsolódva ünnepi hangulatba ringassuk magunkat. Hanem azért, hogy vigyük oda egész életünket Isten színe elé, úgy amint van. Pál apostol is erre int többek között Filippi- beliekhez írt levelében: minden kívánságunkat tárjuk fel Isten előtt! (4,6). A prédikációtól pedig éppen azt kell várnunk, hogy abban maga Isten szólít meg bennünket s ad világosságot és erőt ahhoz, hogy élhessünk, hogy élhessük valóságos, mindennapi életünket! A templom falai nem elzárják a gyülekezetét a világtól, hanem összegyűjtik a

világban, azért, hogy Isten színe elé állva készülhessen fel az élet feladataira. S az isten- tisztelet nem az önmagunkról és dolgainkról való elfelejtke- zés, a kikapcsolódás alkalma, hanem az önvizsgálat és számvetés, a bűnbánat és a megújulás alkalma. Isten az ő igéjében fejünkre olvassa mulasztásainkat, de mindjárt alkalmat is mutat a jóvátételre. Eloszlatja aggodalmainkat és megtölt örömmel és reménységgel, hálaadással és szeretettel. Emberekhez küld és életeket bíz ránk.

Az istentisztelet végén elhangzó áldás nem egy felemelő ünnepély záróaktusa, hanem az útjára bocsátott vándorsereg útravalója. Most, most a templomból kilépve kell folytatódni az istentiszteletnek. Most kell meglátszani rajtunk, hogy Urunkkal beszélgettünk. Hiszen arról a szeretettől, amit magunkkal hordozunk, kell megismerni az embereknek, hogy Jézus tanítványai vagyunk (János 13,34—35).

Groó Gyula

Gyülekezetek egymásért

A Magyarországi Evangélikus Egyházban a gyülekezetek egymást segítő, kölcsönös szeretetmunkáját a Gyülekezeti Segély végzi — így szól új törvénykönyvünk III. törvényének 8. §-a. Ennek a munkának egyházunkban már tradíciója van, mégpedig állandóan emelkedő mértékben. Évek óta töretlenül növekszik az országos eredmény. Az elmúlt évben 4523 Ft-tal volt több, mint a megelőző évben, összegszerűen 332 640,— Ft gyűlt össze gyülekezeti fillérekből arra, hogy templomépítő és tatarozó, valamint szórványgondokkal küzdő gyülekezetek a kapott segélyek mögött megérezzék az egyház egészének segítő egységét.

Tizenkét éve annak, hogy a Gyülekezeti Segély egyházmegyei előadóinak értekezlete maga elé tűzte a célt: elérni a segítő szeretet e munkájában a lelkenkénti egy forintos átlagot. Akkor alig 60 fillérnél tartottak az országos átlagban s az eredmények felmérésekor dicsérŐleg emelték ki

Bibliai ábécé: „egyházJ

Régi magyar okiratokból és korhű történeti regényekből ismerjük áz eklézsia szót. A magyar nyelv a latin közvetítésével a görögből vette át és használta az elmúlt századokban — 1621-ben már találkozunk vele — a keresztyén gyülekezet megjelölésére. „A ne- mesdömölki eklézsia kurátora”, azaz gondnoka — ilyen és ehhez hasonló kifejezésre számtalan alkalommal bukkanunk régi egyházi jegyzőkönyvekben. A szó ma már kikopott nyelvünkből, az egyházi használatból is. Pedig őrizte az Újszövetség eredeti görög kifejezését az egyházról és gyülekezetről: „ekklésia”.

Az „ekklésia” a görög Üj- testamentomban legalább 5 féle jelentést tartalmaz, többszörösen „csillámlik”.

Jelenti a gyülekezeti összejövetelt, az egybegyűlt keresztyéneket. „A gyülekezetben inkáb akarok öt szót szól- pi értelemmel...” (1 Kor 14, 19).

Jelenti azután az egy helységben lakó keresztyének ösz- szességét, tehát a mai szóhasználatnak megfelelően az egyes gyülekezeteket. Pál apostol írja: „Minden gyülekezetben így rendelkezem” (1 Kor 7,17). Megkülönböztetésül és megjelölésül a gyülekezetek megkapják az illető hely nevét, ahol élnek. Olvasunk a jeru- zsálemi, a tessalónikai stb. gyülekezetről. Ha egy nagyobb földrajzi területen élőknek több gyülekezetéről van szó, akkor többes számot használnak, például: „Galácia (tartomány) gyülekezeteinek” (Gál. 1,2).

Meglepő, hogy ugyanaz a szó jelöli meg az egész ke- resztyénséget a földön. Itt már az ekklésiá-t a magyar nyelvben az egyház szóval kell fordítanunk: „Az egyháznak egész Júdeábán, Galileában és Samáriában békessége volt, és épült” (Csel 9,31).

Sőt tovább tágul a szó jelentése és magába foglalja a már meghalt hívőket a most élőkkel együtt, valamint az eljövendő keresztyén nemzedékeket, tehát amit a más nyelvben nem található, gyönyörű magyar szóval így fejezünk ki: anyaszentegyház. Ebben az értelmében szerepel többek között a következő mondatban: „Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte” (Ef 5,25).

Így derül ki, hogy az „eklé- sia” az Újszövetségben nem mennyiségi, hanem minőségi fogalom: az Istenhez tartozókat, Krisztusban hivők közösségét jelenti, legyenek azok akár egy családnak keretében, egy városnak vagy az egész Földnek határai közt, sőt a múlt, jelen és jövő mérhetetlen távlatában. Olyasféle ez a szóhasználat, mint amikor azt mondom: víz. Egy pohár víz ue;van úgy víz, mint a Duna folyó, vagy a hatalmas tenger. Egy keresztyén hivő család ugyanúgy „egyház”, mint a sikátori evangélikus egyházközség, vagy mint a magyarországi evangélikus

egyház, vagy a Földünkön ma élő keresztyének összessége.

„Egyházzá” az teszi a hivő emberek kisebb vagy nagyobb, vagy akár legtágabb körű csoportját, amit az Újszövetség gyakran hozzátesz a szóhoz: „Isten egyháza”, „Krisztus gyülekezete”. Isten hívja és gyűjti Krisztus köré az embereket, vele és egymással ösz- szefűző közösségre. A Krisztusban való hit, az ebből folyó szeretet és végső reménység köteléke kapcsolja össze a legszűkebb és a beláthatatla- nul nagy körben az egyházat.

Az egyházban — legyen az kis házi gyülekezet, vagy a roppant méretű anyaszentegyház — Krisztus jelen van láthatatlanul, ő dolgozik a hivő embereken és az egyház szolgáin keresztül. Ezért az egyház és gyülekezet az Újszövetség rendkívül merész, de nagyszabású és szemléletes képe szerint: „Krisztus teste”. A feltámadt, élő Jézus hatja át, élteti és fűzi egybe, földrajzi közelségben csakúgy, mint a felekezeti határok felett.

Az egyház elsősorban a gyülekezetben él, ott lesz nyilvánvaló. Nem hiába tartja az Újtestamentom a gyülekezeti összejövetelt, mai nyelven az istentiszteleti közösséget „egyháznak”, amint a szó első jelentésében láttuk. A hirdetett ige, a nyújtott úrvacsora és keresztség által lesz valósággá Krisztus jelenléte. És a szeretet által, amely megfogható módon, gyakorlati közelségben segít a szükségen, vigasztal, ápol, támogat, áldoz.

Az Újszövetség szerint az „ekklésia” éppen olyan valóságos, mint az egyes keresztyén ember. Nem valamilyen ködös, szétfolyó, légies tünemény. Ezt könnyebb átélnünk helyi gyülekezetünkben, a magyarországi evangélikus egyházra gondolva is. Nehezebb megragadnunk nagyobb távlatban. De az anyaszentegyház legnagyobb kiterjedésében is — benne az ószövetségi hívőkkel és minden idők igazi keresztyénéivel — szintén valóságos, látható, illetve elképzelhető.

Ez a valóságos, látható, részben pedig elképzelhető egyház azonban minden fokozatában a hit tárgya. Csak a hit tudja benne felismerni Isten népét, Krisztus áldó és ható jelenlétét, a „szentek közösségét”. Egyik legmegrendí- tőbb jele ennek a korintusi keresztyénekhez írt első levél. Ez az írás kicsiben megmutatja azt, hogy az egyházban kezdettől fogva megtalálhatók a szakadások, a téves tan, hitetlenség és erkölcsi vétkek, pogánysággal összefonódás, belső bajok. Nem látszik Isten népének, Krisztus jelenléte körének. Az apostol mégis így szólítja meg ezt az emberi közösséget, amelyről e megállapítást csak Istennek egyházat teremtő és megtartó kegyelmébe vetett hit mondhatja el: „Az Isten gyülekezetének, amely Korintusban van”.

Veöreös Imre

azt a néhány gyülekezetét, ahol elérték, vagy meghaladták az 1,— Ft-ot Az eredményekről szóló jelentéstételben az elmúlt év végén Koren Emil esperes, a Gyülekezeti Segély országos vezetője, örömmel számolt be arról, hogy az egyházmegyéknek már a fele meghaladta a kitűzött átlagot. Élen a Tolna— Baranyai Egyházmegye jár 1,71 Ft-os lelkenkénti átlaggal, utána a Vasi Egyházmegye következik 1,41 Ft-tal, majd a Somogy—Zalai 1,36 Ft-tal, a Borsod—Hevesi 1,32 Ft-tal, a Veszprémi 1,31 Ft- fal, a Nógrádi 1,20 Ft-tal, a Fejér—Komáromi 1,19 Ft-tal s a Hajdú—Szabolcsi 1,02 Fttal. összegszerűségben viszont a Vasi Egyházmegye jár az élen, s Pest megye és Veszprém megye követi.

Az országos összeredmény- ből a törvényes elosztási kulcs szerint gyülekezetekben, illetve az egyházmegyékben 125 000 Ft-ot osztottak szét több mint 80 gyülekezet között, amelyeknek jelentős része a szórványgondozás megsegítésére kapta a segélyt. A két egyházkerület presbitériumai összesen 123 000 Ft-ot juttattak 22 gyülekezet között felosztva.. Országos szinten 84 000 Ft szétosztása fölött döntöttek. Ez összeg keretében a nagy szeretetadomány összegét a szentesi gyülekezet kapta elkorhadt és beszakadással fenyegető templomtetőzetének javítására. A kis szeretet adomány összegét felezve a kőszegi és a somogydö- röcskei gyülekezetek kapták. Ezeken kívül az országos segélyösszegből még hét gyülekezet részesült segélyben.

Az elmúlt évben tehát közel 120 gyülekezet részesült valamelyik fokon a Gyülekezeti Segély támogatásában. Őket fogta körül 320 gyülekezet ölelő karja. Az egyház ösz- szefogásában kicsiny jele ez annak, hogv szívből , énekeljük Gerhardt Pál éneksorait:

Szent ügyért éljünk!

Szolgálatban égjünk!

K. E.

B nyugatnémet politikai radikalizmus és az ifjúság

A nyugatnémetországi Frankfurtból jelentik, hogy az erősödő újfasizmus jelenségé vei foglalkozott a Keresztyén- Zsidó Szervezetek Nemzetközi Tanácsadó Bizottsága decemberben tartott ülésén és mélységes aggodalmát fejezte ki. „hogy a múltnak a szelleme a gazdasági és politikai nehézségeknek az időpontjában gátlástalanul és félelem nélkül lép a nyilvánosság elé”. Ezeknek az eseményeknek az elkendőzése veszélyes és naiv dolog — mondja a tanácskozásról kiadott kommüniké. Szószerint ezt olvassuk a továbbiakban: „... A Szövetségi Köztársaság helyét a népek közösségében az fogja meghatározni, hogy milyen mértékben utasítja majd el a fiatalok nemzedéke ezt a nemzeti egoizmust. Elvárja a konferencia az összes demokratikus erőktől, hogy egységesen szembe szállnak az újnácizmusnak ezzel a veszélyes jelenségével.”

A fenti Tanácsadó Bizottságnak római katolikus, protestáns és zsidó tagjai vannak és képviselve vannak benne Európa és az Európán kívüli országok különböző szervezetei.

AZ AMERIKAI ORTODOX ZSIDÓK ELUTASÍTJÁK A PÁRBESZÉDET

Az amerikai ortodox zsidó gyülekezetek szövetsége, amely az Amerikában élő zsidók mintegy 40%-át képviseli, Washingtonban tartott kongresz- szusán elutasította a keresztyénekkel folytatott teológiai párbeszédeket. Egyúttal nerrj megfelelőnek és kielégítőnek nyilvánította a Második Vatikáni Zsinatnak a zsidókról hozott nyilatkozatát is.

A szövetség újonnan megválasztott elnöke, Joseph Ka- rasick (New York) a döntéshez ezt a nyilatkozatot fűzte: „Az ökumenikus mozgalom a keresztyénség területén alakult mozgalom. Teológiai szinten éppen ezért nem lehetséges ökumenizmus a keresztyénség és a zsidóság között”

A Tsz-tagok új nyugdíjtörvényéről

Az utóbbi 10 esztendőben hazánk falusi élete gyökeresen megváltozott. A kisparaszti gazdálkodást a modern nagyüzem gazdálkodás váltotta fel, amely nemcsak abban hozott újat i falu életébe, hogy a nadrág szíj-parcellákat 100 katasztere., táblák váltották fel, t az ökör- és a lófogat helyett univer ■ zális traktorok végzik a szántást, vetést, hanem ez a gazdái ■ kodási forma egyre inkább megszünteti a falusi ember egyii. legkínzóbb érzését is: a bizonytalanságot.

4 Azt tanultam híveimtől, hogy „a gazdálkodó ember mindig inas marad". S ebben a falusi embernek az az évszázadom tapasztalatán alapuló bölcsessége rejlik, hogy a földműveié. mindig ki van téve az időjárás viszontagságainak, az elem károk pusztító hatásának. Egyszer a kései fagyok, máskor c szárazság tette tönkre a munkáját. Ha bő volt a termés, név. volt aki megvegye állatját, gabonáját, ha pedig jég verte a határt, még a betevő falatja sem volt mindig biztosítva.

Mindez a falusi ember lelkiségére is rányomta a maga bélyegét. A bizonytalanság, a holnap felőli aggodalom, az önmaga felé fordulás a paraszt ember jellemzője lett. A kívül- való csak azt látta: „önző, kapzsi a paraszt”. Csak kevesen tudták, hogy ennek legmélyebb gyökerei a falusi gazdálkodás alapjáig nyúlnak le. A modern mezőgazdasági nagyüzem pedig olyan lehetőség, mely a földművelésnek ezeket a bizonytalansági tényezőit a lehető legkisebbre szorítja le. Ennek jó hatása, a falusi ember kiegyenlítettebb, kiegyensúlyozottabb életében máris tapasztalható.

Volt azonban a falu népének egy olyan rétege, mely máig joggal tekintett aggodalommal a holnap felé: azok az öregek akik, mint a megszedett fa, magukra maradtak. Gyerekeik városba, vagy más faluba szakadtak, s ott maradtak kenyérkereső nélkül. De a javakorabeliek is félve gondolhattak arra: mi lesz velünk, ha megöregszünk, s a szerszámot már nem bírja a kezünk emelni7

A tsz-tagok új nyugdíjtörvénye kormányunk olyan intézkedése, mely parasztságunknak ezt az aggodalmát oszlatja el és a munkás élet után biztosítja nekik az emberséges megélhetést. Jelenti annak a munkának méltó megbecsülését is, amivel parasztságunk évről-évre megtermeli az ország kenyerét. De hangsúlyozza az új paraszti nyugdíjtörvény az ország egységét is, hiszen ezzel a törvénnyel a tsz-tagok anyagilag azonos helyzetbe kerültek az ország többi dolgozójával.

Szocialista államunknak ez az intézkedése kell, hogy nekünk keresztyéneknek és evangélikusoknak is ráterelje a figyelmét az öregekért való fokozott felelősségre. Hiszen az az anyagi segítség, amit az új Nyugdíjtörvény biztosit idős testvéreinknek, csak egyik — bár döntő — részlete annak a gondoskodásnak, amit ők ahhoz igényelnek, hogy öregségük valóban békés és boldog legyen. Ehhez nekünk hozzá kell adnunk a gyermeki szeretet szívet melengető, ráncokat simító gondoskodását is. Hiszen ezek az öregek a mi édesapáink és édesanyáink, akiknek nem elég az, hogy a postás elsején kopogtasson és letegye az asztalra a megélhetésre való nyugdíjat. Azon az ajtón nekünk, gyermekeknek is gyakran kopogtatni kell! Nem leszünk szegényebbek, ha nyaralásunk idejéből néhány napot rájuk is szánunk. Nem fosztjuk meg a magunk családját, ha észrevesszük, hogy édesanyánk fején kopott a kendő, s a születésnapjára meglepjük egy újjal, vagy a téli estékre viszünk néhány könyvet elolvasnivalóul. Ezt ők maguk is meg tudták volna venni. De az a kendő valahogy „melegebb”, s az az olvasmány valahogy „izesebb”, ha azt a „fiamtól, vagy a lányomtól kaptam".

Államunk gondoskodott arról, hogy senkinek se kelljen öreg napjaira koldulni, hiszen az a becsületben eltöltött munkás élet után szégyelnivaló és megalázó lenne. A szereietet pedig hány szülőnek úgy kell koldulnia a gyermekétől, s ez nem kisebb szégyen és nem kisebb megalázás! — Ránk keresztyénekre ma, az öregekről való gondoskodásnak ez a törvénnyel meg nem szervezhető szelete hárul, amit a szeretet leleményességével, gyengédségével és tiszteletével róhatunk le irántuk.

Nekünk evangélikusoknak jó érzés olyan országban élni, ahol a humanitást nem szavak, de tettek jelentik, s most együtt örülünk azokkal az öreg testvéreinkkel, akik számára az öregség nem az életük gondokkal tett korszaka, hanem a békés pihenésé. — Rajtunk is áll, hogy számukra valóban azzá legyen.

AMERIKAI LELKÉSZEK LEVELE JOHNSONHOZ

Tizenkét t neves amerikai lelkész levelet írt Johnson amerikai elnökhöz, amelyben a következőket írják: „Hogyan remélhetné ön, hogy valaki is komolyan vegye a tárgyalásokra és a vietnami konfliktus rendezésére vonatkozó felhívásait? Hiszen az amerikai harci egységek tovább folytatják ma is támadásaikat?” A Hanoi-t ért legújabb bombatámadások, amelyeket .elszörnyedéssel vett a világ közvéleménye tudomásul, lehetetlenítették a fegyverszünet meghosszabbítását és a béketárgyalások megkezdését. Az Amerikai Egyesült Államoknak — jelentik ki a levél aláírói —, mindenféle feltétel nélkül kell békejavaslataikat megtenniök.

Egyidejűleg 20 másik lelkész transzparensekkel és plakátokkal fölszerelve tüntetett Dean Rusk külügyminiszter és Robert MacNamara hadügyminiszter lakása előtt az amerikai agresszió kiterjesztése ellen és követelték A háború beszüntetését.

HATALMAS ÁLLAMI TÁMOGATÁS

A „Neue Zeit” keletnémet napilap közzétette azt az állami támogatást, amelyben a Német Demokratikus Köztársaság kormánya a keletnémet egyházakat részesítette az egyházi épületek újraépítésében vagy karbantartásában. E szerint a kormány 1,2 millió márka különsegélyt adott az 1966. évben a fenti célra.

Beszámol a lap arról !s, hogy az NDK területén levő kereken 10 900 templom és egyházi épület közül 3098 teljesen elpusztult a második világháborúban vagy igen súlyosan megrongálódott. 1945 óta összesen 900 templomot és egyéb egyházi épületet építették újjá az NDK területén:

A LENGYEL PROTESTANTIZMUS A HAZAI ÖKUMENIKUS KÖZÖSSÉGBEN

A második világháború katasztrófája óta a lengyel protestantizmus kisebbségi; helyzete csak megerősödött — állapította meg dr. W. Gastpary, a/Varsói Keresztyén Teológiai Akadémia rektora, a Hamburgi Egyetemen tartott vendégelőadásaiban. Viszont erősödött a lengyel protestantizmus belső egyházi kapcsolata^ az ortodox egyházzal és az ókatolikusokkal. Ma minden nem katolikus keresztyén vallja Lengyelországban, hogy létüket csak ökumenikus keretek között tudják biztosítani a nagy katolikus tengerben.