Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-10-29 / 44. szám
HÁBORÚK MÉRLEGE A háború nyomán mindig pusztulás, szenvedés, halál jár. A háborúk mérlege mindig veszteség, mérhetetlen áldozat. A vér és könny tengere. Ezt tudtuk. Most azonban megjelent egy könyv, amely tudományos kutatás eszközeivel tárja fel ezt a szomorú valóságot. Urlanis szovjet tudós művéről van szó. A mű az utolsó háromszázötven esztendő európai háborúinak adatait ismerteti. Elrettentők, megrendítők ezek az adatok. A tudós számításai szerint ebben a történelmi időszakban az európai csatatereken elesett katonák száma jóval meghaladja a húszmilliót. Ha azonban ezekhez hozzávesszük azokat, akik a háborúk nyomán járó betegségek, éhínség, tűzvészek, hadifogság következtében vesztették életüket, az áldozatok száma meghaladja az ötvenmilliót. Félelmetes, elszomorító adatok és számok. Pedig ezek csak Európa területére korlátozódnak. Más világrészek háborúinak adatai a történelemkutaló számára alig hozzáférhetők. Pedig az ázsiai, afrikai, amerikai népek is véres, hosszú háborúkat vívtak egymással. Az utolsó háromszáz évben ezek között szégyenletes helyet foglaltak el a gyarmati háborúk, amiket európai országok seregei viseltek más földrészek lakói ellen. Ezek sokszor a népirtás jellegét viselték. Egész néptörzseket irtottak ki úgy, hogy szinte emlékük is alig maradt a történelemben. Virágzó kultúrákat semmisítettek meg a »keresztyén« hódítók. Ha mindezekről a háborúkról is szerezhetnénk megközelítően pontos adatokat, az áldozatok száma csak ebben — a szovjet tudós által vizsgált — utóbbi háromszáz esztendőben bizonyára százmilliókra rúgna. S a legutóbbi évtizedek mérlege? A második világháború befejezése óta földünkön nem kevesebb, mint negyvenkét ki- sebb-nagyobb háborút vívtak. Pedig ezt a 21 esztendőt úgy tekintjük, mint a viszonylagos béke korát — hiszen nem tört ki a harmadik világháború. S míg e sorokat írjuk, a földnek hány pontján lángol a háború tüze? Elrettentő, szívszorítóan fájdalmas, felháborító a háborúk mérlege — erre tanít, figyelmeztet Urnalis professzor könyve is. Adatai, kiáltó számai jó segítséget nyújthatnak mindenkinek, aki cselekedni, küzdeni akar a békéért. Dr. Groó Gyula Amikor e sorokat írom, a reformáció negyedfélszázéves megünneplésére készülünk világszerte. Amikor e sorokat olvassák, Finnországban nézem az előkészületeket. Én már megünnepeltem a reformáció jubileumát. Kiskőrösön voltam. Ott, ahol 250 évvel ezelőtt mocsaras, nádas, zsombékos pusztaság volt. Akik letelepülni jöttek, nem tudom mennyire hordozták szívükben az akkor 200 éves reformációi érzéseket. Azt hiszem, nem ünnepi érzésekkel, de evangélikus hitük miatti szorongattatásban jöttek, küzdeni az életért a nádas mögül fölkelő nap fényében. Most pedig: »Karcsú torony fehér képe Rajzolódik a kék égre.« Kiskőrös jövőre ünnepli 250 éves történetét. Erre készülve újította meg a gyülekezet karcsú tornyú fehér templomát kívül-belül. Ragyog ez a templom s a kövek és szívek egyaránt prédikálnak. 300 ezer forintot költöttek rá, s ebből 230 ezret a gyülekezet teremtett elő áldozatos erőfeszítéssel. Kétezren szorongtak a padokban és padok mellett a délelőtti istentiszteleten, amelyen D. Káldy Zoltán püspök prédikált. A megérkezése maga egy prédikáció volt. Motor- defektes autóból szállt át útközben taxiba. — Mennyi idő kell, hogy odaérjünk? — ötnegyedóra. — Haj-haj. Most 9 óra, s nekem 10-kor prédikálnom kell a 250 éves Kiskőrös megújított templomában. — Ja, az más. Háromnegyed tízkor megérkeztek. Feketéllett a hívek hosszú sorfala a templom előtt. Mielőtt elragadna az ünneplés áradata, meleg köszönő szó indul a kocsiban a gyors érkezésért: — Köszönöm, hogy... — Ne nekem, püspök úr! Annak köszönje, akinek az igéjét itt hirdetni fogja. — S már nyitja is a kocsi ajtaját az ismeretlen taxisofőr az ünnepi zsongásra. Zengjen, zúgjon ma énekünk, Örömnapot ünnepeljünk, Hálás szívvel és boldogan E megújult szép templomban! Harsog az ének kétezer torokból a »Jövel Szentlélek« dáliamára, Seben István kiskőrösi lelkész ünnepi szövege szerint. Igét, éneket, tanúbizonyságok fellegeit nyelték el hosszú évtizedek alatt e falak, s verik ma vissza karcsún hajló, ragyogó boltíveikkel. ' * Most, míg e sorok fogalmazódnak bennem, s íródnak rejtve a pad alatt a papírra, a boltívek csodás melódiákat vernek vissza. A kóruson a Lutheránia, az orgonapadon Peskó György. Lent a padokban sűrűn a gyülekezet, s vendégek. D. Káldy Zoltán püspök feleségével, Görög Tibor esperes, a négy kiskőrösi lelkész: Poni- csán Imre, dr. Murányi György, Seben István és Mina János. A környező gyülekezetek lelkészei, más felekezetek lelkészei. Külön megtisztelte az ünneplő gyülekezetét megjelenésével Szakács Gyula, az Állami Egyházügyi Hivatal tanácsosa. — Esti ünnepi alkalom. A reformációtól máig lépkedünk — nem, lebegünk! — a dallamok szárnyán. Bachtól Gárdonyiig úszik a hangok bizonyságtétele. Érezzük annak a sodrását, ami a reformációban szavakkal ki sem fejezhető. , Erről szólt D. Káldy Zoltán püspök esti előadása is. Hol és hogyan él az evangélikusság a világban. A hetvenötmilliós nép küldetéséről, szolgálatáról hallottunk előremutató üzenetet. A dallamok és szavak zsongásában vallatom a templomot. Nem is csak a falakat, hanem azokat'az »építőelemeket«, amelyekből »szép rendben egyberakattatik« Isten temploma. A tér, a fény, s a gyülekezet. A kőemléksket hiába keresem. Az a régi keresztelőmedence már nincs meg, s az eredeti kancsót a szomszédos múzeumban őrzik. De a tér azonos. Itt lépkedtek a pólyás Petőfivel, itt sírt bele gyenge hangon a világba, s szava később viharrá áradt. A kóruson pásztázik a műfény, míg filmre veszik a Lu- therániát, a gyülekezetei, s a boltíveket. Erősen árad a fénycsóva körbe itt, ahol egykor csak gyertyával világoltak. De van egy fény, ami erősebb a műfénynél, s ami a gyertyás korban ugyanaz volt. Hitbéli eleink a reformációban: »Ti vagytok a világ világossága.« Kétszázötven éve jöttek. Hegyek közül, ide a dél-alföldi nádasok közé. Ma kiterjedt, sokezres néppé lettek s a föld, a homok, amelybe verejtékük hullott, aranyat terem. Megépült, erőssé duzzadt Kiskőrös. A háború után néhány százan »visszatelepültek«. Jan Kucian naszvadi szlovák lelkész beszél ezek nevében. Meleg szóval hozza a testvéri köszöntést a volt otthonnak. így szép a gyülekezet: közel s távolban egybeépül: Jövőt épít imádkozva, Testvérként összefogózva. Mint fent az erős boltívek, Alattok testvéri szívek Egymást tartják, ölelkeznek: Együtt szent templommá lesznek! Koren Emil Lutherral beszédbe elegyedni — nagyon nehéz dolog a ma keresztyén emberének. Nem is azért, mert ő 450 évvel ezelőtt szánta rá magát vívódásokban megfogalmazott tételeinek a közreadására. A tudomány, a teológia vagy a közös élmény könnyedén gyűri le az évszázadok korlátáit! Emberi élményeinkben sem lettünk mások azóta. Születés és halál, munka és hivatás állandó ritmusában folyik le a mai ember élete csakúgy, mint fél évezreddel ezelőtt. De van valami, ami egészen más irányból és forrásokból inspirálja életérzéseinket. Van valami, ami egészen ellentétes erőforrásokat tételez fel a ma emberének életformálásában, mint ahogyan az Luther korában és magának Luthernak az életében is megfigyelhető. Hiszen amikor Luther 1508- ban Wittenbergbe került és megbízatást kapott 1512-ben a Szentírás magyarázására, ez a nagy előképzettséggel rendelkező ember életének a tönkretételéről beszél Staupitznak írt levelében. »Staupitz Űr! ön tönkretesz engem!« Mi ma Prometheusok vagyunk! Azt hisszük, hogy már mindent tudunk Isten titkairól és legfőbb kötelességünk azt közölni a még tájékozatlanokkal. Görgetjük életművünk köveit hegynek föl abban a reménységben, hogy óriásit fogunk alkotni. És csodálkozunk azon, hogy a cél előtt elfogy az erő, az óriásinak képzelt mű összeroppan, gurul lefelé a lejtőn és darabokra porladva érkezik le a völgybe. Nem szeretném haszontalannak feltüntetni az emberi erőfeszítést. Prometheus hatalmasat alkotott a történelem folyamán. Az újra meg újra »dombnak feszített« emberi erő és akarat, az emberi tudás és ismeret soha nem remélt magaslatait érte el. De amikor az Isten titkairól, az emberi élet értelméről és céljáról van szó, akkor beszédbe kell elegyednünk ezzel a 450 évvel ezelőtt élt és gondolkodó teológussal és reá hallgatva keresnünk keresztyén és szentírás-magyarázó életünk végső mozgatórugóit. »... nagy buzgalommal, testemet böjtöléssel és imádsággal sanyargatva kerestem az Istent. Rengeteg időt pazaroltam el eközben, de Istent nem találtam meg, hanem minél jobban kerestem és hittem, hogy közelebb jutottam hozzá, annál messzebbre estem tőle. Nem! Így nem található meg Isten. Ó maga nem akarja, hogy mi találjuk meg. Neki magának kell előbb hozzánk érkeznie és bennünket meglátogatnia. Ha mi szaladgálunk utána és mi vadászunk Reá, sohasem Tagadhatjuk és találhatjuk meg«. Luther Márton isi Prometheu sként kereste azt az irgalmas Istent, aki nemcsak bűneit bocsátja meg önkínzás nélkül, hanem új életet is ajándékoz neki, amelyben helye van nemcsak a személyes üdvösségnek, hanem annak a szeretetnek is, amely magához ölelni a másik embert és az egész teremtett világot. De a Prorpetheus Luther is megtapasztalta azt, amit az apostol így fogalmazott meg: »Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok«. A mai ember életérzései lehetnek egészen mások, mint Luther Mártoné voltak. Életének az értelmét és célját is keresheti egészen másként és más utakon, mint a nagy reformátor! De ha egyszer elérkezik arra a pontra, hogy most pedig nem tágítok és harcolok a végsőkig —, akkor mi modern Prometheusok sem tudunk mást mondani, mint Luther Márton: »Semmi jó nem származik a magunk bölcsességéből. Szándékaink ellenére kell megtörténnie mindennek, így állítottak bele engem is a tanítás és prédikálás szolgálatába«. Dr. Pálfy Miklós Wittenbergben — ötven évvel ezelőtt Legjobb tudomásom szerint ebben az időben két magyar theologus tanult Németországban. Argay György, jelenleg superintendens Kolozsváron, Berlinben, és én, aki a Halle- Wittenbergi egyetem hallgatója voltam. Mindketten candidatus theologiae voltunk, azaz itthon már befejeztük a nyolc szemesztert. Csak én vettem részt a négyszázados ünnepségeken Witten- bergben. Argay Gyögy a berlini ünnepségeken volt jelen. A nagy nap reggelén a hallei egyetem majdnem valamennyi diákja a pályaudvaron találkozott. A professzorok is mind velük együtt utaztak Haliéból Wittenbergbe. Az újonnan érkezők tréfásan kérdezték: zwei, mal zwei? — azaz mindany- nyian a negyedik osztályon utaztunk. Professzoraink éppúgy álltak az üllőhely nélküli kocsikban, mint az öregebb és fiatalabb egyetemi hallgatók. Csodálkozva állapítottuk meg, hogy néhány színes bőrű pályatársunk is van. Ezek is eljöttek velünk Wittenbergbe. A megérkezés az ünneplő városba elég körülményes volt. A pályaudvar tele volt szerelvényekkel. Az ország minden részéből tömött vonatok futottak be Luther városába. Rendről, fegyelemről és négyes sorokról szó sem lehetett. Mindenki úgy furakodott előre, ahogy tudott. Én, mint egyetlen magyár, egészen magamra maradtam, így lépegettem az ünnepség színhelyére. A város teljesen fel volt lobogózva. Lépésenként egy-egy német birodalmi zászló és közben megszámlálhatatlan fekete-sárga zászló. Wittenberg város zászlószíne a fekete-sárga A Vártemplom zsúfolásig megtelt. Az ünneplő közönség áhítatát és lelkesedését lehetetlen leírni. A Vártemplomban az igehirdetést D. Stolte magdeburgi püspök tartotta. Az istentisztelet után a koszorúzások következtek. Több, mint negyven koszorút helyeztek el Luther és Melanchthon síremlékénél. A városi templomban is nagy ünnepségek folytak, de itt inkább a reformáció muzikális megnyilatkozásai voltak feljegyzésre méltók. A különböző ünnepségek helyein az akkori papírkorlátozási rendeletek ellenére ezernyi apró nyomtatvány állt a résztvevők rendelkezésére. Ezekből két, számomra érdekes feljegyzést közlök: »Luther ... der grösste deutsche Mann«, és a másik, ami ritka feljegyzést tartalmazott: Luther fiatal korában szimultán sakkozó volt és nagy sikereket, ill. eredményeket ért el. Az elöünnepségek során a halle-wittenbergi egyetem professzorai közül Loofs, a híres dogmatörténész és Eger Luther jelentőségét méltatta gyülekezeti vonatkozásokban. Az Evangélikus Szövetség, amely az ünnepségek sorozatát rendezte nemcsak Wittenbergben, hanem az ország sok városában is, neves tudósok tucatjait szólaltatta meg, s ezekben az előadásokban valamennyien Luther reformációs munkájá- nak részletekbe menő értékeit mutattá,k be. A wittenbergi vártemplom Az ünnepségek befejeztével a hallei egyetem hallgatói és a város közönsége számára még egy nagy ünnepség gyönyörködtette a hallgatóság ezreit. A nagy befogadó képességű Ma- rien-Kirchében hangverseny volt. A hallei zeneegyesületek közössége előadta Bachnak a 46. zsoltárról írott kantátáját. Olyan óriási zenekar, énekkar és szólisták részvételével szervezték az előadást, hogy az orgona játszó-asztala előtt a kórust le kellett bontani és az ott épített emelvényen helyezték el az énekkar és a szólisták csoportját. Ennek a monumentális előadásnak az volt az érdekessége, hogy a négy versre tagolt kantáta minden versének befejezése után a hatalmas gyülekezet, énekkar, zenekar és szólisták együtt énekelték magának a koráinak sorra következő szövegeit. Ilyen lelkes hangorkánt aligha hallott még gyülekezet. Nem volt semmi hangzavar. Lelkesedés, tűz volt minden taktusban. Azután tovább olvasgattuk a különböző városokban lefolyt ünnepségeket s csak annyit állapíthattunk meg, hogy ilyen nagy reformációi ünw plés eladdig még nem volt sehol sem. Dr. Gaudy László A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának nyilatkozata a reformáció 450. évfordulóján A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának protestáns tagegyházai Istent magasztalva emlékeznek a reformáció 450 éves jubileumi ünnepén Luther Mártonra, akiben Isten a keresztvénséget és rajta keresztül az egész emberiséget megajándékozta. Luther Márton Krisztus halálát hirdette, és az Isten dicsőségét kereste egy olyan korban, amikor a keresztyén egyház a maga hatalmát ápolta, és saját dicsőségét kereste. Luther Márton Krisztus evangéliumát tgtte a keresztyén élet zsinórmértékévé egy olyan korban, amikor a keresztyén egyház nemcsak tanításában, hanem a keresztyén élet gyakorlásában is hűtlenné vált Isten bűnbocsánatot és új életet ajándékozó Igéjéhez. Luther Márton magasra emelte a Szentírásnak azt a boldogító üzenetét, hogy a keresztyén ember kegyelemből, a Jézus Krisztusba vetett hite által üdvözül, szeretete által új emberi tartalmat kap élete és irgalmas közösségben élhet embertársaival. Istennek adunk hálát azért, hogy bár a Luther elindította reformáció a történelem során több mederben folyt, és folyik, a reformáció egyházai hitvallásukhoz híven ragaszkodva is egyek tudtak maradni a reformáció alapvető igazságainak a megbecsülésében és megváltásában. Istent magasztalva emlékezünk magyarországi reformátor őseinkre is, akiknek munkája nyomán nemcsak a magyarországi keresztyénség újult meg, hanem ez a megformált keresztyénség hitet és reménységet vitt a magyar nép életébe is, történelmének sok nehéz korszakában. A magyar protestantizmus legjobb képviselőiben és szándékaiban mindig az emberi és nemzeti haladás oldalán állt Hisszük és valljuk, hogy reformátor őseink nyomdokain járunk, amikor a teljes Szentírást tesszük hitünk, tanításunk, személyes és közösségi életünk és szolgálatunk alapjává. A reformátorok szent örökségét tanítványi szeretettel őrizve, szüntelen imádkozunk Isten Szendéikéért: vezessen el bennünket mind nagyobb igazságokra, hogy alkalmas eszközei lehessünk Istennek világfenntartó és világmegváltó céljai megvalósításában. Hisszük és valljuk, hogy reformátor őseink nyomdokain járunk, amikor az állandó reformáció szükségét felismerve és elfogadva, a Szentírás tanításának és egész szellemének engedelmeskedve, keressük az egyház küldetésének értelmét és tartalmát népünk életében és a teremtett világban. Hisszük és valljuk, hogy reformátor őseink nyomdokain járunk, amikor Isten kezéből fogadjuk el az új történelmi helyzetet. amelyben egyházaink ma benne élnek, és az egyházak diakóniai feladatának tudjuk és fogadjuk el, hogy népünk kibontakozó új életének a formálásában tiszta szívvel részt veszünk. Hisszük és valljuk, hogy a reformáció ökumenikus szellemének és távlatainak a felismerése az, amikor másoktól tanulva és másokat tanítva keressük és ápoljuk az ökumenikus testvéri közösséget itthon és külföldön egyaránt. A hitben megélt ökumenikus szellemnek lehet a gyümölcse az egyházak egysége is, amely nem a formális egységet hangsúlyozza, hanem az egyházak közös feladatait, közös bizonyságtételét keresi az egyházak és az emberiség időszerű és égető létkérdéseiben. Hisszük és valljuk, hogy a reformáció szellemében élünk és gondolkodunk, amikor reménységgel értékeljük a római katolikus egyház minden jó törekvését, de szeretnénk látni egy olyan reformátort megújulást, amelynek alapján egyek lehetnénk vele a hitben, engedelmességben, tanításban és szolgálatban. Magasztaljuk Istent, hogy bennünket, a reformáció örököseit ma is naponként bűnbánatra hív és naponként ingyen kegyelemből bűnbocsánatban részesít Jézus Krisztus Atyja, akitől egyeflül kérünk hitet, reménységet és hűséget feladataink elvégzéséhez — emlékezve az apostol intelméré: »Viseljetek gondot azért magatokra, és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentfgyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett!« (Csel 20, 28). A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsához tartozó egyházak 1967. október 29-én, vasárnap este 6 órai kezdettel a Budapest Kálvin téri református templomban a reformáció 450 éves évfordulója alkalmával. REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLYT TARTANAK Az ünnepély rendje: 1. »Erős vár a mi Istenünk«. Közének. 2. Imádkozik: HECKER ÁDÁM, a Methodista Egyház szuperintendense. 3. »Győzhetetlen én kőszálam«. Közének. 4. Igét hirdet: D. KÁLDY ZOLTÁN evangélikus püspök. 5. Kodály: A 114. genfi zsoltár. Előadja a Budavári és Kelenföldi Egyesített Evangélikus Énekkar. Vezényel: Csorba István karnagy. Orgonán kísér: Sulyok Imre. 6. Ünnepi beszédet mond: DR. ESZE TAMÁS református egyházkerületi főgondnok. 7. Haydn: Tercett és kórus a Teremtés című oratóriumból. Előadják: Kovács Erzsébet (szoprán), Komádi Gerson (basszus), Marik Péter (tenor), a Kálvin kórus és zenekar. Vezényel: Pungur József. Kontinuo: Dálnok Lajos orgonaművész, 8. Befejező imádságot mond: LASZKOVSZKY JÁNOS, a Baptista Egyház elnöke. 9. 90. Zsoltár: Tebenned bíztunk eleitől fogva. Közének i i Kiskőrös ünnepe Beszélgetés Lutherral
