Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-10-29 / 44. szám
VALLÁSTÉTEL Lk. 12. 1—10. Jézus Krisztus a tanítvány hivatását a hitvallásban, a bizonyságtételben jelöli meg. Szerinte sorsdöntő, életre-hálálra szóló dolog annak megváltása: kié vagyunk, kire bízzuk magunkat. A hitvallás mindig hitből születik. Mély, bizodalmas, Istenre hagyatkozó hit nélkül nincs hitvallás. Luther és reformátor őseink rá merték magukat bízni az Istenre, s ezért vált életük bizonyságtevö életté. Minden igazán keresztyén hitvallás Krisztusról szóló bizonyságtétel kezdettől fogva. Az első hitvallás csak két szó: Jézus a Krisztus, vagy Jézus Krisztus Űr. Az első keresztyének jelekben is kifejezték bizonyságtételüket. Legkifejezőbb keresztyén »embléma« a hal, melynek görög neve ICHTÜSZ, hitvallásuk kezdőbetűit tartalmazta: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. Reformátor őseink bizonyságtételének is a kereszt- refeszített és feltámadott Jézus Krisztus állott a középpontjában. Jézusról azonban nemcsak szájjal teszünk vallást, hanem élettel is. Az elektromosság területéről hadd hozzak egy szemléltető példát: amikor a hálózatot rákapcsolják az erőműre, az egybekapcsolás következményeként fényt kapnak a világítótestek és hajtóenergiát a munkagépek. Ha hitben rákapcsolódik életünk Jézus Krisztus kiapadhatatlan erőforrására, hitvallást teszünk róla szóban és életben Ennek a Krisztushoz kapcsolódásunknak természetes gyümölcse, hogy a szeretet fényét és erejét sugározzuk szét. Az igazi hitvallás tehát nem a templomban elmondott szó, hanem a templomon kívüli élet. A gyülekezet tagjai akkor élnek hitvaíló, bizonyságtevő életet, ha a hívők magatartása nyomán jó bizonyságot szereztek a »kívülállóktól-«. • Az igazi keresztyén hitvallás alázatosságban és istenfélelemben hangzik. Ez mentesít egyrészt az emberfélelemtől, s bátorrá tesz. Álljon előttünk Luther bátor vallástétele a wormsi birodalmi gyűlés előtt: Itt állok, másként nem tehetek... Másrészt megtisztít minden fennhéjázó gőgtől, és szelíddé és alázatossá tesz az emberek felé. Hitünk megváltása mindig üdvösségünkbe vágó, s ezért döntő fontosságú dolog. Ez jut kifejezésre mai igénkben. Tartsuk hát szem előtt mindenkor Krisztus Urunk szavait: Valaki vallást tesz énrólam az emberek e'»tt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. M. L. Magyar küldöttség a wittenbergi ünnepségeken Dr. Ottlyk Ernő, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, a reformáció 450. évfordulója alkalmából rendezendő wittenbergi ünnepségekre utazó magyar evangélikus delegáció vezetője, nyilatkozatot adott a Magyar Rádió német nyelvű adása számára. Ottlyk püspök nyilatkozatában beszélt a reformációi jubileumok eddigi történetéről, szólott az ünnepségek programjáról, a 450. jubileum jelentőségéről, a magyar evangélikus és református egyház küldöttségének személyi összetételéről s a magyar delegátusok várható tevékenységéről. Nyilatkozatának befejező részében arra a kérdésre, hogy mi az, amit a magyar protestáns delegáció, mint a maga sajátos mondanivalóját, a különböző alkalmakon elő fog terjeszteni? — a püspök a következő választ adta: Mindenekelőtt: arról szeretnénk bizonyságot tenni, hogy Magyarországon is él egy olyan protestantizmus, amely az ellenreformáció és a római katolikus Habsburg-rendszer által okozott nehézségek ellenére létezik. Ilyen súlyos történelmi hagyatékkal a hátunk mögött, ma szabadon és békében élünk a mi szocialista hazánkban. Szabadon hirdethetjük az Űr igéjét és jó emberi cselekedetekkel szolgálhatunk egész népünk számára. S az a véleményünk, álláspontunk, hogy egy ilyen kétirányú szolgálat az, ami nekünk a reformáció mai örököseinek, feladatként adatott. Tudjuk, hogy az egyházi és állami jubileumi ünnepségek, amelyek majd Wittenbergben lezajlanak, erősíteni fogják az egyházak közötti testvériséget, a népek közötti megértést és barátságot. Keresztyének és nem keresztyének az NDK-ban és az egész világon, ebben az értelemben: a humanista felelősségvállalás egységében együtt tisztelgünk Luther Márton munkássága és a reformáció előtt. Beszédes Zichy-kép Itthon mellőzték, az oroszok megbecsülték. Élete jó részét a cári udvarban tölti. Szakállas képe Tolsztojt idézi. Mégis magyar marad: művészkeze haza- hazanyúl. Petőfi—Madách— Arany műveit illusztrálja remek rajzokkal. Képei száz év távlatában is jól mutatják, hogy a 140 éve született Zichy Mihály nemcsak piktor volt, hanem mély gondolkodó is. Amit a zsűri' kiszűrt. A múlt'század 70-es éveiben kiállítást rendeztek Zichy műveiből. A türelmetlen, rossz lelkiismeretű bírálóbizottság a jeles művész Luther-tárgyú nagy szénrajzát kizárta. Zichy Mihály a képet egyházunknak ajándékozta. A Zichy-életmű- nek ez az egyik legkitűnőbb alkotása ma Országos Egyházunk budapesti székházában látható. * A wartburgi tintafolt. Az ódon vár Luther-szobájában ma már csak néhány tenyérnyi vakolatomlás mutatja a falon a helyet, ahová a reformátor állítólag tintatartóját vágta, hogy elűzze a bibliafordítói í 3 > ' l|s*! munkáját megzavarni akaró ördögi jelenést. Zichy száz éve járt ott, ő még a tintafoltot is látta a falon. Ez a méteres méretű szénrajz tehát nem elképzelésből, hanem személyes élményből született. Rajta is MAGÁN TÚLMUTATÓ NÉV Nevet mohón magának nem kívánt. A gőgről tudta, vak mélységbe ránt. Alázatos volt, mégse hallgatott, Nagyot kiáltott, mennydörgő-nagyot. Vitára szánva egy sor tételét Kiírta JÉZUS elfeledt nevét. Kilencvenöt tézis volt szám szerint, A sola gratiá-t hirdette mind. Elsápadt akkor bíbor és arany, Rég nem volt Róma oly dúlt, nyugtalan Majd lángvörösre gyűlt arany s bíbor: »Barát! nem lesz ebből halotti tor?!« Nem hal meg az, kihez az Ür kegyes. Reformátorrá lett a szerzetes. Sodorhat más nevet ezer folyó — övével egy a reformáció! Késő utód, ím hozzád szól az ős: Hited újítni mindig kürgetős. Száll az idő, zúg a történelem. Ma sincs más mentség, csak a kegyelem. Egyház, mely századokba vissza néz, Ünnepre gyűl most, múltat úgy idéz. Hiszem, füledbe hangja eljut, el, S ajkadról felröppen egy szó: Luther. i Scholz László van a mély megragadottság vallomásos erfeje. Két végletes ellenpont fogja meg a nézőt a képen. »Lent« Luther, »fent« a pápa. Luther dolgozóasztal mellett, a pápa — trónon. Luther »egyedül«, a pápa — »udvarával«. Luther alakját az íróasztal munkalámpája vonja fénybe, a pápa társasága csak »saját fényében« homálylik. Itt fedetlen fő nyílt férfiassága, ott ámyékba- húzódott, kegyetlen, takart arcok. Itt a Bibliára támaszkodó határozottság, ott csábító ajánlatok, rang, pénz, bűnös gyönyörök lidérce. Itt az ige kardja, ott átokvillámok, halálos gyilok. — Mindezt művészi egységbe tömöríti Zichy Mihály kivételes tehetsége. Elfogultan rajzolt? De hiszen római katolikus volt! Hiteles is — történetileg. Luthernak csakugyan kínáltak bíborosi kalapot. Valóban árultak pénzen bűnbocsánatot. Valóban a megtalált Biblia anyanyelvű igéjének szabad útját akarták eltorlaszolni. S történeti valóság a pápai kéz villámzápora is: Luthert kiátkozták. De a középkori egyház itt megrajzolt bűneit sem lehet rhég csak művészi túlzásnak se mondani. Ha valami elavult azóta, az avult el, ami a képen »fent« van, s az bizonyult időállónak, ami a képen »lent« van. Azóta Róma is megértette, hogy villámokból — átokból — erőszakból — hatalomból nem élhet. A keleti egyház felé éppen most oldotta fel a pápa a csaknem ezeréves átkot, s híreink vannak arról, hogy jószándékú római katolikusok javasolni szeretnék Rómának: vonja vissza Lutherról is az átkot. Azt persze már úgyis régesré- gen elfújta a szél. A mai hangot a Vigilia adja márciusi számában : »... Luther fellépésére kétségtelenül a római egyház bűnbánati gyakorlata adott okot... Mindinkább egyszerűsödtek a búcsúnyerés feltételei, az oktalan propaganda pedig még nyomatékozta is az élők-holtak javára nyerhető teljes búcsú könnyűségét... Olcsón igyekeztek megszerezni maguknak a lelki békét... Erre a veszedelemre mutatott rá Luther 1517, évi wittenbergi tételeinek elején és végén ... A veszedelmet, amelyre Luther rá akarta ébreszteni a keresztény világot, ma látja a (római) egyház is... Akkor azonban, sajnos, nem azok értették meg a riasztó szót, akiktől elsősorban függött a reform végrehajtása ...« Nem avult el viszont az, amire Luther szenvedélyes terpeszben Bibliára tapadó ujjal mutatnak: az ige szeretete, éltető tanulmányozása. Zichy Mihály, az eredeti képen jól láthatóan, ráírta nevét Luther íróasztalára. Személyes vallomásként arról, hogy nem azt helyesli, ami ott fent a pápai trónon történik, átkok gyilkos tűzkígyóit. hanem azt, ami Luther íróasztalán történik: az igekutató munkát, az Evangé- liom tiszta, meleg fényét. Szabó József Nem tűnt el a Holt-tengeri tekercs! Világszerte nagy feltűnést keltett az Observer londoni lap múlt heti jelentése, hogy az izraeli agresszió idején értékes holt-tengeri tekercsek tűntek el Jeruzsálem jordániai részéből. Az újság legújabb jelentése szerint a jordániaiak tűzálló ládákba csomagolták a kéziratokat Izraeli és jordániai régészek egybehangzó jelentése szerint egyetlen kézirat sem tűnt el a gyűjteményből. Wittenberg hajnalcsillaga Luther Márton felesége, Bora Katalin, 1499. január 29-én született Meissenschen- ben, régi nemesi családból. Fiatal éveiről semmit sem tudunk, aminthogy feledésbe merült özvegységének hat esztendeje is. Azt sem tudjuk, hogy miért került a szászországi Luther házának udvara Wittenbergben Grimma meletti Nimtzsch-i kolostorba. 1523. április 7-én, nagyszombaton menekült el, illetve szökött meg nyolcadmagával a kolostorból, és Wittenbergbe vette útját. Luther halála után Wittenbergben élt. 1552- ben az ott dühöngő pestis miatt Torgauba ment. Útközben megbetegedett, és ugyanez év december 20-án Torgauban meghalt. Ugyancsak sajnálatra méltó dolog, hogy házasságban töltött 21 esztendejéről sem sok a feljegyzés. Luther műveinek száma megközelíti a száz tekintélyes kötetet. Feleségéről mégis csak közvetve, asztali beszélgetések közben feljegyzett szavaiból, neki írt leveleiből tudunk. Elég szegényes anyag ez ahhoz, hogy egy ember képét megrajzolhassa a történetíró. Mozaikokból tevődik össze egy okos, kegyes, házias családanyának a képe, aki életével, jelenlétével jó eszköz volt arra, hogy a munkával túlzsúfolt életű, valóban nagy embernek méltó élettársa legyen. Bora Katalin Luthernak otthont teremtett. Luther megrögzött agglegény úolt nősüléséig. Megvoltak a maga rigolyái. Ö maga mondja, hogy házassága előtt volt úgy, hogy egy esztendeig sem volt bevetve az ágya. Nehezen adta fel régi szokásait. Azt is feljegyezte egyik barátja, hogy a nadrágjait maga foltozta — házasságkötése után is. Egy alkalommal nem talált alkalmasabb foltot, mint Jánoska fia új nadrágját. Gondolhatjuk, hogy a szókimondó és határozott Katalin asz- szony mennyire »örült«, amikor az új nadrágon meglátta a kivágott folt helyét. Csoda-e, ha Luther őt tréfásan, de félig komolyan is »Kata Uramnak« becézte! Nem volt egyszerű az otthon megteremtése. Bora Katalin két évig Cranach Lukácséknál lakott, és mint a háziasszony segítője, megtanulta a házvezetés csínját-bínját. Az apácákról általában az volt a vélemény, hogy szeretnek enni, de nem tudnak főzni. Nos, ez a vélemény nem illett Kata asszonyra, mert igen jól főzött. Cranachék háza sok mindenben jó iskola volt számára. Cranach nemcsak a reformáció festője, de Wittenberg polgármestere, gyógyszertáros, könyv- és papírkereskedö is volt. Nagy házat vitt. így a volt apáca az emberek között, a társaságban való forgolődást is megtanulta. Házát otthonná tudta tenni. Gyermekeket szült férjének, akiket mindketten hűséges szülői szívvel szerettek. Jó volt Luthernak a sokszor izgalmas viták, utazások után hazajönni, ahol vetett ágy és a család szeretete várta. Bora Katalinnak olyan férjet adott az Isten, aki az ég madaraira és a mező liliomaira tekintett: mindent Istenre bízott! Ez önmagában nem volt baj. Erre maga az ige biztat minket. De Luther teljesen alkalmatlan volt az anyagi ügyek intézésére. így lett már házasságuk elején Kata asszony a Luther-család pénzügyi felelőse. Ezen a ponton Kata asszony valóban »Űr« volt! Nem hallgatott és nem engedelmeskedett! Történt, hogy Kata asszony kertet akart venni a háztartás terheinek könnyítésére,, a konyha segítségére. Luther semmiképpen sem akart ebbe belemenni. Felesége sarkára állt és — megvette a kertet. Amikor egyik barátja megkérdezte Luthert, hogy végül is miért engedett, Luther csak ennyit felelt: nem tudtam könnyeinek és kéréseinek ellentállni. Nem először és nem utoljára a történelemben, könnyekkel vívta ki egy asszony azt, amit jónak látott. . Mentségére legyen: háza telve volt diákokkal, akik ott laktak és javarészt ott is étkeztek. -Ök maguk később már nyolcán voltak. Luther napról napra hívta a vendégeket, arra nem gondolva, hogy miből elégíti meg asszonya őket. Az »inlernátusra«, a diáktartásra is azért volt szükség, mert állandó volt a pénzzavar. Luther maga mondta egy alkalommal, hogy az ő háztartása valódi csoda. 400 aranyat vesz be, mint fizetést, és 500-at ad ki. Miből? Kata asszony!! Csendes humorral azért nevezte őt wittenbergi hajnalcsillagnak, mert minden reggel az asszony volt az első felkelő a házban. Mire férje, gyermekei és a diákok felébredtek, már minden az asztalon volt. Csoda-e, hogy urát arra biztatta: ne tanítson mindig ingyen, és a kiadóktól, akik olyan jól kerestek Luther könyvein, — kérjen szerzői díjat. A nagyvonalú Luther nem gondolt erre. Pedig könyvei tiszteletdíjából vagyont szerezhetett volna. Kata asszonyt sokoldalú gyakorlati ügyességgel is megáldotta a Teremtő. Házasságának későbbi éveiben már gyermekei jövőjéről is gondoskodni akart. Földet vettek és béreltek Wittenberg határában. Luther maga írja egyik barátjának: képzeld, az én Katám sz&nt, vet, lovat hajt, állatokat vásárol. Luthernak valóban szüksége volt egy erőskezv asszonyra, aki nemcsak otthont teremtett neki, de az anyagiakról is gondoskodott. Ne gondoljuk azonban azt. hogy Bora Katalin csupán gyermekeket szülő, pontos, gondos háziasszony volt, akinek a helye a háztartás, a konyha, a kert. Luthernak, ennek a szellemi óriásnak nem lehetett volna őt valóban kielégítő élettársa olyan asszony, aki elvész a házi munkában és nem érdekli mái, mint az éléskamra és a holnapi ebéd. Kétségtelenül sokat jelentettt Luthernak Katalin aszony anyagi, testi gondoskodása, de élvezte szellemét. Kata asszony ott ült sok alkalommal az olykor éjfélbe húzódó beszélgetéseken. Beleszólt a teológiai vitákba, és a maga gyakorlati, egysíerű asszonyt észjárásával sokszor helyes irányt is adott a vitázóknak. »Ejnye, kedves uram — mondta egyszer —, ez• egy kicsit gorombaság volt!« S a heves Luther igazat adott neki. Más alkalommal Kata asz- szony azt fejtegette: nem hiszi, hogy Isten valakitől a fiának feláldozását kívánta volna. (Ábrahám és Izsák.) Mire Luther: de azt elhiszed, hogy Isten a legkedvesebb fiát halálra adta értünk, és nem kímélte meg a kereszttől! Lehetne folytatni a sort. Gondolom megértjük, hogy Luther »doktorissa« címmel is »kitünteti« asszonyát. Ez a doktornő a szerető asszony okosságával védte Luthert a házi bajoktól. Gyermekeinek csínytevéseit anyai szeretettel takarta el apjuk elől. Ha távol volt, meleghangú leveleket írt, orvosságot küldött, tanácsokat adott. Okosan, ügyesen állt a nagyon elfoglalt ember mellett, és segítőtársa volt. hozzá illő. Gondolom, ennél többet nem is lehet egy asszonyról elmondani. Bizonyára nem volt szent, bűntelen, sem tökéletes. Az azonban bizonyos, hogy Luthernak hozzáillő, melegszívű. kegyes, okos élettárs, feleség, sorstárs jutott Isten kegyelméből. Luthernak számtalan barátja volt. Sokakkal fűzte egybe szoros, szívbéli kapcsolat. Egyik-másik nélkülözhetetlen is volt (mint Melanchton). De a feleségét egyik sem pótolhatta. Ezt mutatta az a nehéz idő, amikor Kata asszony 1540-ben súlyos beteg volt. Luther úgy könyörögte vissza az életre imádságaiban Istentől, mint aki nélkül nem tud élni. Visszakapta. A reformáció 450 éves fordulóján gondoljunk reá is, aki Istentől azt a feladatot kapta, hogy egy ragyogó, világhírű ember — szürke felesége legyen. Bora Katalin ez volt. Anya, feleség, úrnő, doktornő, Wittenberg hajnal- csillaga. Dr. Kósa páJ í i
