Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-09-17 / 38. szám

A REFORMÁCIÓ NYOMÁBAN DUNÁNTÚLON Esti beszélgetés a vadosfai artikuláris gyülekezetben 5. — Hallottam, itt valami val­lásháború is volt! Az hogyan is volt? — Sajnos ilyesmi is történt. Abban az időben, két-három- száz évvel ezelőtt, sok evangé­likus templomot erőszakkal vettek el. Ilyesmivel ijeszte- gették a vadosfaiakat is. Egy katolikus nemesember a tiszta evangélikus faluban bosszan­tásul kápolnát építtetett. (Csak egyetlen katolikus család élt akkoriban a faluban —, mint ma is.) Az evangélikus hívek Mária Teréziánál tiltakoztak. A messzi környékbeli plébánosok azonban hatalmas búcsús tö­megeket vezettek ide 1751-ben, István-király napján. A mieink védekeztek, eltqrlaszolták, el- állták az utakat. A mihályiak erőszakos plébánosa azonban kertről tolakodott be az egyik evangélikus házhoz és ott mi­sézni akart. A kérlelésből vita, a vitából harag, haragból ütés támadt. A csornai és szanyi bú­csúsok azt kiabálták, hogy fel kell gyújtani ezt az eretnek fészket! Hatalmas verekedés lett a dolog vége. Egy idősebb kisfaludi katolikus karót akart kihúzni a földből, de hanyat- esett, meghalt. A bécsi császári udvarban Mária Terézia már úgy értesült a dolgokról, mint­ha itt valami véres, nagy ütkö­zet történt volna, a vadosfaiak és az itt tartózkodó környékbeli evangélikusok nagy lázadást indítottak volna az idegen csá­szári hatalom ellen. Pedig a fő bújtogató a mihályiak plébáno­sa volt. (Egyik ma élő vadosfai hívünk jól emlékezik arra, hogy egy katolikus ünnep al­kalmával egy bizonyos plébá­nos úgy szónokolt erről az eset­ről ideterelt búcsús hallgatói­nak, hogy „itt a Mihályi felőli lapban 40 ezer (!) igazhitű ka­tolikust gyilkoltak meg az eret­nekek”.) — Irgalmatlan büntetéssel sújtották ezért az esetért a va­dosfaiakat. Igen sok pénzt kel­lett büntetésül fizetniük. Ebből épült a most is álló katolikus templom. A védekezésben részt vett nőket nyilvánosan megbo­tozták. A férfiak közül nagyon sokat börtönbüntetéssel sújtot­tak. A gyülekezet lelkészét, Fábri Gergely püspököt is vár­börtönre ítélték, majd kiszaba­dulása után el kellett innen mennie. Szomorú, nagy ese­mény volt ez. Utána István ki­rály napján hosszú ideig nem nyithatták ki a vadosfai temp­lomot. — És most? Most mi van? A kétezerlelkes gyülekezet hét faluban él. Az eklézsia több mint 9/10-ed része kinn él a hat leánygyülekezetben, öt templo­munk van. Sok a szolgálat és mindig menni, menni kell. Mondták is régen: a vadosfai pap mindig megy, mint a sza­tócs lova. Végül, elmondok szívderítőül egy kedves mihályi esetet. Gyermekbibliaórán a széles és keskeny útról volt szó. Felraj­zoltam egy útjelző táblát. Az egyik táblán az írás: Pokol. Megmagyaráztam, mi a kárho­zat. Két vonás, szélesen —, a széles út. — De adott a jó Isten nekünk egy másik, jó utat is. Ez hová vezet? Nézzük csak! — mon­dom és máris fogom a krétát, odalépek a táblához, hogy fel­írjam: mennyország. A kis magyarok szájtátva le­sik és amikor odaírom az első betűt, a nagy emmet —, ki­buggyan a kiáltás: — Miháliba! Eszerint az egyik út a pokol­ba, a másik Mihályiba vezet * Ä magas, karcsú toronyból az esti harangszó szava most folyt szét a falu fölött és beosont házakba, szobákba, szívekbe. „Az éj ím érkezik, beborítja a földet...” A vacsora utáni esti csendnek valami különös tör­ténelmi varázsa van. Ez az al­kalom különösen is jó volt erre a történelmi kirándulásra. Sümeghy József siMOJOKi Érsek Eszak-amerikAban Á múlt század második felé­ben és a századfordulón sok tízezer finn vándorolt ki Ame­rikába. A kivándoroltak finn nyelvű gyülekezetekben tömö­rültek, amelyeknek összefogó szerve a Suomi-Zsinat Ma már kiléptek a finn gyüleke­zetek elszigeteltségükből, leg­többjük vagy angol nyelvű, vagy pedig kétnyelvű. Néhány éve Suomi-Konferencia néven csatlakozott a Zsinat az Ame­rikai Evangélikus Egyházhoz. A második világháború után Kanadába vándorolt ki sok finn ember és az így keletke­zett gyülekezetek szoros kap­csolatban vannak a hazai evangélikus egyházzal. A ha­zai egyház ma is küld ki lel­készeket a kivándoroltaknak. ; Dr. Martti Simojoki finn evangélikus érsek július hó­nap második felében megláto­gatta a finn gyülekezeteket az USA-ban és Kanadában és tárgyalásokat folytatott az il­letékes egyházi vezetőkkel a kivándorolt finn evangéliku­sok lelkigondozásáról. A REFORMÁCIÓ MA A tudomány, a technika és az erkölcsi felelősség E cikksorozatunk összefog­laló címe igen helyesen jelöli a reformációhoz való közele­désünket, amikor úgy fordít bennünket Lutherék felé, hogy abból ma is „reformáció”, megújulás, előbbre jutás le­gyen. Visszanézünk rájuk, de úgy és azért, hogy ebből re­formáció legyen ma. Így egy­szerre benne vagyunk Luther híres elvében, amely szerint szükséges „semper reformari”, azaz mindig reformálni, újul­ni, előre menni és nem meg­állni. Azért is haladnunk kell, mert ha eljutottunk volna már az igazság teljes megismeré­séig, nem lennénk többé ke­resők, hanem eggyé válnánk Istennel, mert az igazság Is­ten. Tőle bűneink miatt még nagyon messze vagyunk. Ez azt is jelenti, hogy tökéletle­nek vagyunk. Ennélfogva, ha magunk nem vagyunk tökéle­tesek, az sem teljes ahogy fel­fogjuk, megismerjük az igaz­ságot, Istent. Ezért képes hi­tünk, sőt maga az egyház és a keresztyénség is mindig fej­lődésre és újramagyarázásra. Az igazság, az Isten felé hala­dásunk csak ezen reformálás, megújulás, fejlődés értelmé­ben lehetséges. Ezért nézünk vissza Luthe- rékra és átgondoljuk, miért lett reformáció abban a kor­ban. Miért, miben volt új, ha­ladó, előbbre vivő, holott na­gyon is régi forrásból, a Bib­liából táplálkozott. Látnunk kell, hogy ugyan­azok a „tantételek”. Lutherék által megfogalmazott hitigaz­ságok, ma nem hatnak azzal az erővel, mint akkor. Nem hozzák lázba az embereket, nem fogják meg a ma embe­rét úgy, hogy ebből gyökeres változás történjék életükben. Talán nem tévedünk ha en­nek okát elsősorban abban látjuk, hogy más korban élünk. Ezért van az, hogy amikor a reformáció nagy igazságait ma hirdetjük, nem történik az a forradalmi ele- venedés, ami 1517 után felfor­gatta egész Európát az élet minden területén. Nyilván azért hatott így a reformáció, mert rátalált azokra a kérdé­sekre, amelyek korának em­berében éltek s ezekre adott válaszában kielégítette az ak­kori embert. Mégpedig a leg­szélesebb rétegeiben. Lényegé­ben tehát a reformáció a XVI. század emberének egzisz­tenciális és aktuális kérdéseire adott választ. Arra, ami ak­kor létében érintett minden embert, társadalmi és egyházi helyzetéből adódóan. Telitalá­lat volt a reformáció, mert megtalálta mondanivalójával az embert és felszabadította. így következett be az, ami Európa szellemi életében, gon­dolkodásában, kultúrájában letagadhatatlanul észrevehető. Ez nem más, mint a mozgás. Minden mozdult, forrongásba jött, alakult. Más szóval az embert többé már nem elégí­tette ki az, ami volt. Megin­dult tovább. Ez csak azért vált lehetsé­gessé, mert az ember lerázta magáról azt a gyámkodást, amelyben eddig élt. A közép­kori egyházat, amely gondol­kodott helyette és rendelke­zett helyette. Az ember szere­pe csak az elfogadás lehetett. Amikor ebben a helyzetben Luther megpróbált gondolkod­ni és ennek megfelelően cse­iitftttfiililililittiiliiililililiiiliiifiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiininiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiimaiiiMiiiini SORSADÓK L Ma Évát láttam: állt az édenkertben. Selyem hajáról csordogált a fény. Az ajka rózsáit, mint a lángoló nap és sóvár vágyak úsztak át szemén. Ádámja nézte, mint az ámok-ejtett és önfeledten villantott fogat s míg ajkán ült az alma édes íze, halállovasként jött — a kárhozat. IL Ma Ruthot láttam: járt a Boáz földjén s alázatosan kalászért hajolt. A tisztaságát nappal nap csodálta és alkony után csókolta a hold. Boáz is itta titkos félelemmel s amikor megfogta hű, fehér kezét, az élet szállt be felhevült szívébe és dalba kezdett, mint a fényes ég. Jakus Imre lekedni a gyámkodó hatal­massággal szemben, mögéje állottak a tömegek. Luther azt fogalmazta meg és azt tette, ami bennük élt és amit ők sze­rettek volna tenni. Persze ez nem volt tudatos bennük. Luther először önmaga sza­badult fel a gyámkodás alól, az Ige által. Így eljutott egy olyan önrendelkezési tudatra, amely addig ismeretlen volt. Szelleme, értelme felszabadult s ennek következtében a leg­nagyobb nyíltsággal nyúlt minden problémához, ami az embert létében érdekli. Korának sajátosságaként — uralkodó volt az egyház —, természetes, hogy Luther és munkatársai életében ez az önrendelkezési tudat minde­nekelőtt Istennel való vi­szonyban mutatkozott meg. Más szóval: nekem kell ren­deznem ügyemet Istennel. Ezt helyettem nem teheti meg sem a pápa, sem az egyház, hanem csak segíthet, utat mutathat Krisztushoz. Ezért marad el a mise, az utolsó kenet, a szen­tek érdemeiből való profitálás, a gyámkodó egyház e legkirí­vóbb „cselekedetei.” Mind­ezekkel nem lehet „likvidálni” a bűnöket. Ez személyes ügyem, felelősségem ügye. Ezért ébresztgeti az Isten előtti személyes felelősséget. Ezért kerül nála első helyre az Ige s az erről szóló prédi­káció, igehirdetés. Ezért for­dítja le a Bibliát német nyelv­re. Olvassa mindenki, aki akarja! Számtalan vallásos irat kerül a nép kezébe nem­csak Németországban, de más­felé is. Az anyanyelv egyszer­re fontossá lesz. Ez viszont óriási lehetőséget nyit a kultu­rális élet szabad fejlődésére. Elsősorban ennek köszönhet­jük mi magyarok is, hogy nyelvünk európai, sőt világ­szintre emelkedett irodalmi- lag. így szabadul fel az ember elemi s legfontosabb önkifeje­zési eszköze a nyelv, amivel közel jut hozzá a kultúra. Él­het vele, élhet benne. Kifejez­heti önmagát. Szaporodnak is az iskolák s ennek hatása ér­ződik az életben, költészetben, tudományokban. De vajon hogyan mutatkozik meg az önrendelkezési tudat­ra jutott ember cselekvése a tudomány, a technika, a mű­vészetek embereinek munkájá­ban, életében? A saját személye fontossá­gára, önrendelkezési tudatra, szabadságra jutott ember ép­pen a szabadság, az önrendel­kezés következtében személyé­ben felelős tetteiért. Vagyis tetteimért magam felelek Is­ten és ember előtt. Nagykorú vagyok. így a társadalom felé is hallatlanul megnő az egyén, a személy, az é n felelőssége, mert Isten közösséget vállalt Krisztusban az emberrel, a vi­lággal. Az ember vagy az em­beriség, a társadalom ellen el­követett bűn Istent sérti. A keresztyén ember előtt így rendkívül izgalmassá lesz az, amit csinál, hogyan végzi munkáját, hogyan érez az em­berek iránt. Áll ez a címben foglalt területekre is, mégha nem látszik ezekkel semmi hitbeli kapcsolat sem. Itt is ér­vényes azonban az, hogy va­jon azt teszem-e, ami az egyes ember és az emberi közösség javát munkálja vagy nem? Mindezért az embert szerető Isten előtt felelnem kell. Más­szóval az evangéliumi, a hitre jutott ember cselekvéseiben az alapelv, a főérv, a döntő érv: az embertárs, akivel Isten á Krisztusban azonosította ma­gát. Cselekvésemet — az élet minden területén — Isten pa­rancsára az határozza meg,’ hogy embertársamnak, a kö­zösségnek, társadalomnak s az egész emberiségnek az adott esetben, helyzetben mire van szüksége. Döntő ezt felismerni és élny mert olyan emberekre van szükség, akik az apró, hétköz­napi feladatok becsületes, fe-í lelősségteljes megoldását te­kintik legfőbb hitbeli, erköl­csi kötelességüknek. Boros Károly A reformációi zeneműpályázat eredménye Az Országos Egyház Elnöksége által létrehozott Bíráló Bizottság 1967. szeptember 4-én ülést tartott a reformációi zeneműpályázatra beérkezett pályaművek elbírálása céljából. A bizottság sajnálattal állapította meg, hogy díjazásra érde­mes mű nem érkezett be. A bizottság a beérkezett művek kö­zül dicséretben részesítette a „Nem félek, mit árthat nékem ember” és a „Magnificat” jeligés pályaműveket. ÜTBAN AZ ÜRVACSORAI KÖZÖSSÉG FELÉ A Németországi Egyesült Evangélikus Egyház tagegyhá­zaiban megvizsgálják azt a kérdést, hogy engedélyezhető-e reformátusok részvétele az evangélikus úrvacsorában. A nemrég megtartott zsinat fog* lalkozott ezzel a kérdéssel és úgy tűnik, hogy a tervezett úrvacsorái közösség hamaro­san megvalósul. EMLÉKEZÉS THÜRZÖ GYÖRGY NÁDORRA Születésének négyszázadik évfordulóján Vadregényes fenyvesek között, félelmetesen ineredek kősziklára épült vár, templomkrip­tájában alussza síri álmát. A Vág sodró habjai zúgnak lent a mély­ben, a sötét égbolt fénylő csillagai őrködnek felette. Zrínyi Miklós unokája, Thököly Imre déd­apja, Czobor Erzsébet szerelmetes ura, a nagy evangélikus nádor pihen Árva várában. A kései utódok nem feledkezhetnek meg róla. Aki nyitott szemmel járja be a Kárpátok déli lejtőit Trencséntöl Árván és Szepességen át Sárosig, annak a Thurzók korát idéző re­neszánsz emlékek gyönyörködtetik lépten- nyomon a szív ét-leikét. Lőcse volt a központja több századon át a Zsigmond idején magyarrá lett osztrák ere­detű családnak. A lőcsei Thurzó-ház, a Szent Jakab temp­lom Thurzó-síremlékei, a bethlenfalvi kastély, az árvái és lietavai várak, s a nagybiccsei re­neszánsz váskasiély nemcsak e nagy család­nak, hanem még nagyobb időknek nagy ta­núi a mában is. Thurzó Szaniszló híres olmützi püspöknek unokaöccse, Thurzó Ferenc húsz éven át volt már nyiirai püspök, majd a pozsonyi kamara elnöke, amikor 1557-ben evangélikus lett és megnősült. Előbb Kosztka Borbálát, majd en­nek korai halála után a szigetvári hős leá­nyát, a buzgó evangélikus Zrínyi Katalint vette feleségül. Az ő gyermekükként látta meg a napvilágot 1567. szeptember 2-án Thurzó György, a Zsolnához közeleső Lietava várában. Korán árvaságra jutván, az udvarban ne­velkedett, s annak befolyásától erős magyar­sága és buzgó protestáns lelkülete ellenére sem tudott soha teljesen megszabadulni. Vitézsége és hűsége jutalmául harminc éves korában királyi főpohárnok, 1606-ban örökös árvái főispán lett. Nem csatlakozott Bocskay István felkeléséhez sem, sőt a bécsi béke meg­kötésekor döntő befolyása - volt a Mátyás­pártiak között. Ezért kerülhetett a két evan­gélikus nádorjelölt közé. 1609-ben meg is vá­lasztották az ország nádorának. Ebben a mi­nőségben azonban bepillanthatott a bécsi ud­vari politika minden szövevényébe, s ez egyre fokozta magyar és evangélikus öntudatát. Zrínyi-keménységgel védelmezte nemzete al­kotmányos jogait, így egyúttal egyházának a bécsi békén alapuló vallásszabadságát is. Mi mindent tett egyházáért? Nádorrá választásának első évében a észak- nyugati felvidék vezető evangélikusait zsinat­ra hívta össze Zsolnára. Célja az volt, hogy az akkori dunáninneni kerület tíz vármegyé­jében lakó evangélikusság szervezeti egységet képezzen és püspököket kapjon. A nádor személyes elnöklete alatt folyt zsolnai zsinaton 1610 tavaszán így osztották fel a tíz vármegyét három kerületre, s mindegyik élére 1—1 szuperintendenst válasz­tottak. Pontosan körvonalazták ezek hatás­körét és az alájuk tartozó esperességek sza­bályzatát is. Az aláírásokkal és pecsétekkel ellátott határozatokat a nádor mint királyi helytartó maga erősítette meg, majd nyomta­tásban is megjelentette. Nagy szükség volt a zsinati határozatok legfelsőbb védelmére, mert az ellenreformá­ció éppen ezekben az években kezdte meg támadásait egyházunk ellen. Ezért intézke­dett a nádor úgy. hogy testvére, Thurzó Kris­tóf, Szepes és Sáros vármegyék főispánja, 1614-ben Szepesváralján szervezze meg zsina­ton ugyanígy az északkeleti felvidék evangé- likusságát. Forgách Ferenc esztergomi érsek hiába til­takozott a zsinat végzései ellen, hiába minő­sítette azokat, sőt magát az evangélikus püs­pöki tisztséget is érvénytelennek. Maga a ná­dor íratott Lányi Illés nagybiccsei püspökkel hivatalos cáfolatot az érsek érveire, s ezt az apológiát ki is nyomtatta és országszerte ter­jesztette. Hitéletének őszinteségét legjobban azok a le­velei tanúsítják, amelyeket feleségével váltott. Ezek a múlt század végén nyomtatásban is napvilágot láttak. Kedves éneke, amelyet énekeskönyvünk 320. énekeként ma is elősze­retettel énekelnek gyülekezeteink, ugyancsak igaz keresztyén bűnbánatáról és Krisztus iránti szeretetéről tanúskodik. A nagybiccsei gyönyörű reneszánsz vár­kastélyban — Bitca, ma szlovák levéltár mű­ködik benne — Imre nevű egyetlen fiának és több leányának kicsiny gyermekkoruktól fogva gondos nevelést és korában ritka kul­turális kiképzést adott. Erre is jól felfigyel­nünk, hogy lássuk: az evangélium és a kul­túra mennyire egységet képezett mindig a hazai protestantizmus életében. Az oktatásra felkért Hamtell Samu kassai tanár leveléből tudjuk, hogy kastélyában könyvtárat és múzeumot is rendezett be a nádor. A könyvtárat dolgozószobájában állít­tatta fel: három nagyobb szekrényben és egy kisebb állványon külön voltak megtalálhatók a jogi és történeti, külön a teológiai-, és is­mét külön az orvosi, természettudományi, bölcsészeti, nyelvtani és költészeti művek. A „múzeum” pedig egy múzsáknak szentelt te­rem volt, ahol a gyerekek tanultak, szónokol­tak, énekeltek és zenéltek, sőt tornásztak is. Egy évvel halála előtt, 1615 őszén Imre fiát a wittenbergi egyetemre íratta be. Ér­dekes fejezete a híres egyetem történetének ez az év: a német választófejedelem tanácsá­ra az egyetem „rektorává” választották az alig 17 éves magyar ifjút, aki körül a kint tanuló magyar teológusoknak egész kis serege csoportosult. Az apa azonban nem sokáig örülhetett fia sikerének. 1616 őszén beteg lett. A közeledő halál árnyéka egyre jobban ránehezedett lel­kére. Még fenyegetőbb árnyakkal is meg kel­lett azonban küzdenie. II. Mátyás ugyanis ép­pen ez idő tájt, 1616. szeptember 28-án nevezte ki esztergomi érsekké Pázmány Pétert. Ezekben az őszi napkoban Pázmány szemé­lyesen is megjelent Nagybiccsén Thurzó Györgynél. Hitvallásos evangélikus lelkületén azonban mitsem tudott változtatni. Ezt külö­nösen akkor értékeljük nagyra, ha elolvassuk latin nyelven írt végrendeletét, amelynek ere­detije a pozsonyi levéltárban található, s ame-> lyet a múlt század nagy evangélikus egyház­történésze, Fabó András ősagárdi lelkész nyomtatásban is közölt. Ebben nem kevesebb- szer, mint tizenkétszer hivatkozik a nádor az Ágostai Hitvallásra, mint hitének fundamen­tumára. Ingó és ingatlan vagyonának öröksé­gét pedig utódai számára ahhoz a feltételhez köti, hogy azok leányágon is tántoríthatatla- nul megmaradjanak az Augustana Confessio követésében. A reformáció százéves jubileumának esz­tendeje szomorú akkorddal kezdődött meg a nagybiccsei várkastélyban. Ugyanott, ahol nyolc hónap múlva az egész királyi Magyar- ország evangélikussága fényes hálaadó ünnep keretében emlékezik majd meg Isten refor­máló munkájának megindulásáról, 1617 feb­ruárjában az előző év karácsony estéjén el­hunyt nagy nádor temetésére gyülekezik az ország népe. Fennmaradt a fényes temetés részletes le­írása, Abrahamides Izsák püspök halotti be­széde is, — ezeknél is időtállóbban marad azonban fenn az evangéliumhoz hűséges ná­dor emlékezete az utókor szívében. Buzgó magyarsága és mély egyházszeretete négyszáz év távlatában is serkentsen hazánk és egyházunk szeretetére! Dr. Fabiny Tibor j i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents