Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-09-10 / 37. szám

KP. BÉRM. BP. 72.

HERÄKLIQN

A REFORMÁCIÓ MA

Kenyér mindenkinek

Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága 1967. aug.

15—26. között tartotta ez évi ülését Görögországban, Kréta sziget fővárosában, Heraklion- ban. A 100 tagú bizottság ülését dr. Franklin Clark Fry New York-i evangélikus püspök vezette. Jelen voltak többek között: D. Fredrik. A. Schiotz, a Lutheránus Világ- szövetség elnöke, dr. Andre Appel, az LVSZ főtitkára, Willy Westergaard-Madson, a dán evangélikus egyház vezető püspöke. A magyarországi protestáns egyházakat dr. Bartha Tibor református püspök és D. Káldy Zoltán evangélikus püspök mint a Központi Bizottság választott tagjai, valamint dr. Pálfy Miklós, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának főtitkára képviselte.

A tíznapos ülésen több előadás hangzott el az egyház igehirdetői szolgálatáról, a múlt évben tartott „Egyház és társadalom Konferenciá”-ról, az Egyházak Világtanácsa és a Vatikán által létrehozott bizottság párbeszédérők továbbá 1968 nyarán a svédországi Uppsalában tartandó nagygyűlésről. Ezeknek ismertetésére még visszatérünk.

A Központi Bizottság ülésén különösen is figyelmet keltett a nemzetközi kérdésekről való tárgyalás. Két probléma állt a tárgyalások középpontjában: a közép-keleti helyzet és Vietnam. A Nemzetközi Ügyeket tárgyaló, mintegy negyven tagú bizottságnak magyar részről D. Káldy Zoltán püspök volt a tagja, akit egyben beválasztottak abba a hattagú bizottságba, amely a közép-keleti kérdésben a határozati javaslatot szövegezte. A Bizottság által a közép-keleti kérdésben szövegezett határozati javaslatot a teljes ülés nagy többséggel elfogadta. A Központi Bizottság által a közép-keleti kérdésben elfogadott határozat többek között hangsúlyozza: „A jelen krízis kezdetétől fogva az Egyházak Világtanácsa békés és igazságos megoldásra szólított fel. A háború kitörése után sürgette az ellenségeskedések sürgős megszüntetését és arra ösztönzött, hogy mindkét nép, amely közvetlenül vett részt a konfliktusban, csakúgy, mint a nagyhatalmak felelősek legyenek egy igazságos és tartós béke megteremtéséért... Egyetlen nemzetnek sem szabad megengedni, hogy megtartson, vagy annektáljon fegyveres erővel olyan területet, amely a másiké. Ez érvényes a jelenlegi helyzetre. A nemzeti határoknak nemzetközi megállapodásokon kell alapulniuk. Hatásos nemzetközi garanciát kell nyújtani a politikai függetlenség és a területi integritás vonatkozásában e térség minden nemzetének, beleértve mind Izraelt, mind az arab népeket”. Rendezni kell a menekültek problémáját. „Minden személy, akinek az elmúlt hónapokban el kellett hagynia otthonát, kapjon engedélyt arra, hogy gyakorolhassa jogát a visszatérésre, eredeti lakhelyére történő hazatérésre”.

Vietnammal kapcsolatban ugyancsak határozatot fogadott el a Központi Bizottság. A nyilatkozat „elszomorítónak” mondja, hogy a tárgyalások még nem indultak meg, és hangsúlyozza, hogy „a hadviselés folytatása helyett a tárgyalások a célravezetőek.” „A tárgyalások feltételének megteremtése érdekében az Egyesült Államoknak meg

kell szüntetnie Észak-Vietnam bombázását. Észak-Vietnamnak kifejezésre kellene juttatnia a bombázások megszüntetésére válaszként a tárgyalásokra való készségét. Mindazoknak közvetlen és folyamatos kötelessége, akik szívükön viselik Délkelet-Ázsia megbékélését, abban áll, hogy állhatatosan és nyomatékosan

sürgessék a vietnami háború eszkalációjának megállítását; szembeszálljanak a jelenlegi katonai irányvonallal és mindent meglegyenek olyan feltételek létrejöttéért, amelyek között a vietnami nép idegen beavatkozás nélkül, saját maga oldja meg saját problémáit. Az Egyesült Államok mindezekhez döntő módon hozzájárulhat, ha világosan kötelezi magát csapatai visszavonására, mivel az egész kérdés csak az idegen erők eltávozása után nyerhet realisztikus megoldást.” A határozat végül hangsúlyozza azt, hogy e kérdésben „növekvő mértékben ébredezik a keresztyén felelősség közös tudata.”

A határozatnak a nagyobb többség által történt elfogadása után többek nevében Dr. Bartha Tibor református püspök „külön nyilatkozatot” terjesztett be. Akik ezt a külön nyilatkozatot aláírták — köztük a Központi Bizottság két magyar tagja is, azon a véleményen voltak, hogy az elfogadott határozat több jó pontja ellenére sem ítéli el kellő módon az Amerikai Egyesült Államok vietnami agresszióját. A külön nyilatkozat szövege így hangzik: „Mi, az Egyházak Világtanácsa tagjai, meggyőződve arról, hogy a Vietnammal kapcsolatos nyilatkozat, amelyet a Központi Bizottság egyik albizottsága készített, nem fejezi ki álláspontunkat a vietnami problémával kapcsolatban, — fontosnak tartjuk, hogy külön formában számot adjunk felfogásunkról. Az Egyházak Világtanácsa ismételten hangoztatta a keresztyének mélységes aggodalmát a vietnami konfliktus miatt. Az Egyházak Világtanácsa kifejezte együttérzését a szenvedő vietnami néppel. Leszögezte, hogy a keresztyén ember kötelessége követelni a vietnami eszkalá- ciós háborúk megszüntetését. Felhívta a figyelmet a szünet nélkül folyó, kegyetlen háború súlyos következményeire. Elismerte a vietnami nép jogát ahhoz, hogy saját problémáit idecen beavatkozás nélkül oldja meg.

Azonban az Egyházak Vi’ág- tanácsa Vietnammal kapcsolatos különböző nyilatkozataiban azt a törekvést lehet felfedezni, mely kikerüli a vietnami háború igazi okainak

felmutatását és így nem járul hozzá a konfliktus megoldásához. Mi úgy gondoljuk, hogy a vietnami tragédia igazi oka az Egyesült Államok teljesen igazolhatatlan katonai beavatkozása a vietnami nép belső ügyeibe. Az amerikai csapatok vietnami területről való visz- szavonása minden feltétel nélkül, — ez a teljes szükségesség

és az. hogy Vietnam problémáját a genfi egyezmények alapján oldják meg. Kérjük, hogy ez a külön véleményünk kapjon helyet az Egyházak Vilá^- tanácsa Központi Bizottság ülésének jegyzőkönyvében.” (A „Külön nyilatkozatot” Dr. Bartha Tibor püspök hosszabb beszédben indokolta meg. Ezt a beszédet következő számunkban közöljük.)

K. Z.

M

indennapi imádságunk kéréseinek egyik tárgya a kenyér. Luther így ír róla a Nagykátéban:

„Itt a szerény kis kenyérkosárra gondolunk, testünk és múlandó életünk szükségleteire. Rövid, egyszerű mondat ez, ae mégis soaat ölél tel. Ha ugyanis a ,mindennapi kenyeret’ említed és kéred, akkor kéred mindazt, ami ahhoz kell, hogy meglegyen és élvezd a mindennapi kenyeredet, és viszont imádkozol mindaz ellen is, ami ezt akadályozza. Ezért hát jól ereszd meg és szárnyal lásd képzeletedet, nemcsak a sütőkemencéig és a liszíesiádáig, hanem a széles mezőre és az egész földre, amely termi és szolgáltatja nekünk a mindeennapi kenyeret és mindenféle élelmet.” „De rövidre fogjuk: ez a kérés felöleli mindazt, ami kell a földi élethez. Hiszen a mindennapi kenyérre is csupán ezért van szükségünk. Már pedig nemcsak az kell az élethez, hogy testünknek legyen tápláléka, ruházata és egyéb szükséglete, hanem az is, hogy csendben és békében megférjünk azokkal az emberekkel, akikkel együtt élünk és érintkezünk mindennapi munkánk, foglalkozásunk és mindennemű tevékenységünk közben, röviden tehát mindaz, ami a családi és a társadalmi vagy polgári élet rendjét és kormányzását alkotja.”

A fenti mondatokban rejlő ^ újszerűséget ma már nem érzékelhetjük, de azt, hogy a kenyérre gondolva, többről van szó, mint arról,

amit mindennapinak mondunk, az mindnyájunk élőtt nyilvánvaló. Valóban így igaz: messzire kell szárnyaltatnunk képzeletünket és még akkor sem tudjuk pontosan részletezni, csak körülírni, mi az, amit ebben az egyetlen szóban foglalunk egybe. Valóban, a kenyér mindaz, „ami kell a földi élethez”.

Luther és a reformáció követői előtt hitbeli tény volt az a bibliai tanítás, hogy mindez Isten kegyelmes ajándéka. Ajándék maga az élet s mindaz, ami az emberséges élet lehetőségét biztosítja, mindennapjainkat gazdagabbá, széppé és igazzá teszi. Ezért ajándék mindaz, amit az ember mint tulajdont a magáénak mondhat és az is, ami a nagy közösség, a társadalom javát, előrehaladását szolgálja.

Ebben csak egy megszorítással találkozunk: a tulajdon megszerzése és birtoklása nem lehet öncél, az élet egyetlen értelme, hanem mindig meg kell maradnia annak, amire rendeltetett — az élet nélkülözhetetlen szolgálójának, az emberi boldogulás eszközének. Meg kell maradnia olyan „tá- lentomnak” — akár személyi, akár köztulajdonról van szó —. amelynek jó felhasználásáról a hivő embernek naponként el kell számolnia Ura előtt s tudnia kell, hogy ez az „elszámolás” a keresztyén élet egyik komoly elkötelezettsége.

U

gyanakkor, a lutheri etika szerint — és ez megint- csak újdonság számba ment a maga idején — a tulajdon elosztása társadalmi kérdés és nem az egyház, a keresztyén ember feladata. „A tulajdon birtoklása — mondja Luther a Schmalkalden! Cikkek egyik helyén — ugyanis a világ rendjéhez tartozik. A keresztyének pedig úgy élhetnek a világi renddel, mint a levegővel, napfénnyel, étellel, itallal.”

Az utóbbi megállapítás az első pillanatra nagyon egyszerűnek és kézenfekvőnek látszik s azt a benyomást keltheti, hogy a keresztyén embernek ebben nincs különösebb dolga, semmit sem kell tennie azon kívül, hogy helyeslőén és tevőlegesen tudomásul veszi a mindenkor adott helyzetet. Csakhogy ez az etikai tétel csak ott érvényes, ahol — mint hazánkban — a társadalom a nagy közösség egészének javán munkálkodik és elsődleges feladatának te-1

kinti minden egyes tagjának szellemi, anyagi boldogulását.

Luther is jól érzi és tudja ezt és éppen ezért nincs miért csodálkoznunk azon, hogy szótárának legkeményebb szavaival fordul azok ellen, akik „a nyilvános és szabad piacot nyúzótérré és rablóbarlanggá teszik, ahol naponta uzsoráz- zák a szegényt, fokozzák a terheket és a drágaságot, és mindenki kénye-kedve szerint használja ki a piacot, ráadásul úgy kérkedik és gőgöskö- dik, mintha joga és hatalma volna áruját olyan drágán adni, ahogyan neki tetszik, és mintha senkinek se volna beleszólása.” (Nagykáté.) De még keményebb és nagyobb körre kiterjedő az az ítélete, amit hazája és kora „főtolvajairól” mond s amit szintén érdemes idéznünk: „Bizony hallgatnunk kellene a jelentéktelen kis tolvajokról, ha meg akarnánk támadni a hatalmas főtolvajokat (akikkel urak és fejedelmek társalkodnak), akik nem egy vagy két várost, hanem egész Németországot naponta kirabolják. Meg hol maradna a tolvajok feje és legfőbb védnöke: a szentszék Rómában egész uszályával, amely összelopkodta a világ minden kincsét, sőt bitorolja is mind a mai napig?” (Nagykáté.)

V

alóban így igaz: a keresztyén ember nem mehet el szótlanul a világban fellelhető bármiféle társadalmi igazságtalanság mellett. Nem mehet el, hanem — mint ahogy Luther is tette — szóval és tettel küzdenie kell minden olyan jelenség ellen, amely, különbséget tesz ember és ember között, amely szellemileg és anyagilag elnyomásba taszít, háttérbe szorít néprétegeket és nem egy esetben: népeket.

A reformáció elkötelezése az, hogy abban a tág értelemben, ahogyan cikkünk elején említettük, valljuk: a „kenyér mindenkinek szóló isteni ajándék és a keresztyén embernek az az elhivatása, hogy közreműködjék ennek a kenyérnek a lehető legigazságosabb elosztásában, elősegítse, hogy valóban mindenkinek jusson a bőség kosarából”. „Aki tehát jócselekedeteket keres — mondja ugyancsak Luther — és kíván, talál itt többet, mint eleget: olyant amilyet Isten szíve szerint kedvel és szeret, sőt gazdag áldásával ajándé=- koz meg és áraszt el.”

Dr. Vámos József

iimhiii

....

IM

ÁDKOZZUNK

örömmel és hálaadással dicsérünk, szerető Istenünk, az imádság ajándékáért. íme, most is megkereshetünk Téged, őszinte szóval és elcsendesedő lélekkel. íme, most is figyelhetünk Igédre, mely által megérthetjük akaratodat, meghallhatjuk szolgálatra küldő parancsodat.

Ha önmagunkra tekintünk, nem hallgathatjuk el Előtted, hogy segítségedre szorulunk. Indulataink, önzésünk, képmutatásunk sokszor vált már a Te munkád gátjává is az emberek között. Életünk zajos sietségében sokszor megfeledkezünk a szeretet nagy parancsolatáról. Bocsásd meg önszeretetünk bűneit, közönyösségünket, érzéketlenségünket. Tisztítsd meg látásunkat, hogy észrevegyük a segítségadás lehetőségeit, munkahelyünkön, családi közösségünkben, gyülekezeti- vagy bármilyen más közösségben. Hiszen tudjuk, hogy ha a rosszat nem cselekesszük, azzal még parancsodat csak részben teljesítettük, a nehezebb feladat abban áll, hogy a jót tegyük, hogy fényljék világosságunk az emberek között s ők ebben a világosságban a mi Urunkat, Jézust ismerhessék fel. Jó arra gondolnunk, hogy a mi életünk el van rejtve Krisztusban, hiszen ez bűnbocsánatunk és reménységünk élő biztositéka. Belső szobánk csendjében vagy a gyülekezet közösségében elmondott imádságainkat is az Ö nevében terjesztjük Eléd, hiszen Ö tanított minket a Te igazságodra, utaidra.

Hallgasd meg kérésünket, amikor a gyengék és elhagyatottak, betegek és halálai küszködök számára megsegítő kegyelmedért imádkozunk. Használj fel bennünket is áldást- osztó munkádban. Erősítsd meg karunkat és jóakaratunkat, hogy a népek békéjéért a magunk helyén is minél többet tehessünk. Egyházadat szerte e világon tedd szolgálata által hegyen épített várossá, hogy minden igaz célkitűzés megvalósulásában részt vállalva hirdethesse egész világot átfogó sze- retetedet és gondviselő bölcsességedet. Hallgass meg, kérünk, ígéreted szerint. Ámen.

MOSZKVA, CANTERBURY ÉS GENF

Még ebben az évben, előreláthatóan szeptemberben viszonozni kívánja Athenagoras konstantinápolyi pátriárka a pápa látogatását és esetleg két másik keresztyén centrumot is meg fog látogatni Kelet- és Nyugat-Európában.

A négyhetes körút további állomásai Moszkva, Canterbury és Genf lennének. Elsősorban Alexius moszkvai pátriárkát

óhajtja Anthenagoras meglátogatni. Onnan az út Belgrádon át Szófiába, Bukarestbe és Athénba vezet, az ortodox testvéregyházakhoz. Ezután kerülne sor a genfi ökumenikus központ meglátogatására. Szeretne a pátriárka eljutni még Bécsbe is, hogy eleget tegyen König bécsi bíboros és az osztrák kormány meghívásának.

utljer SMrton monbía

Szentháromság után a 16. vasárnapon

Mt 11,27

Nekünk keresztyéneknek egy jelünk és igénk van, amiv megragadhatjuk az Istent, ti. a következő hitvallás: Óh Iste az ég és föld teremtője, aki Fiadat, a Jézus Krisztust elkült ted értem a világba, hogy megfeszítsék értem, meghaljon éi tem, a harmadik napon feltámadjon értem, fölmenjen a men; be, ott üljön a Te jobb kezed felől és a kezében legyen mindéi ami az üdvömet szolgálja, elküldje értem a Lelket és várjun visszajövetelére, amikor Ítéletet fog tartani az élők és holta felett és vele együtt elnyerjük az örök életet.

Ma, ebben a világban mindennek a jeleként a kereszts« get és a szentségeket adtad nekünk, hiszen Krisztus ezekhi a szentségekhez kötötte magát és azokban jelenti ki örök i: fenségét. Ha megragadjuk Öt ezekben, akkor minden bizonj nyal már ma a miénk mindaz, amit megígért nekünk.

pm

Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ülése He- ralilionban. Balról jobbra: dr. Bartha Tibor püspök, D. Káldy Zoltán püspök és dr. Pálfy Miklós főtitkár