Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-08-27 / 35. szám

Isten közelében Régi elbeszélés szól arról, hogy két ember csodás ígéretet talált egy pergament lapon. E szerint a világ ezer útjának végén van egy ajtó, ahol összeér a menny és a föld. Aki be­kopogtat ezen az ajtón, annak megnyílik s a küszöbön át Isten közelébe ér. A két ember hosszú szabadságot kért, elhagyták otthonu­kat, hogy megkeressék az ajtót. Bejárták a világ ezer útját, ezer kísértéssel, ezer szenve­déssel találkoztak. Megöregedtek és elfáradtak ugyan, de Isten közelsége utáni vágyuk fiatalos tűzzel lobogott bennük. Egy napon célhoz értek. Ott volt az ajtó, ahogy a régi írás ígérte. Ott a küszöb, s azon túl Isten. Végre elérkezett a pilla­nat. Az ajtó megnyílt, a szemüket is becsukták, amikor át­lépték a küszöböt. Aztán kinyílt ismét a szemük — s uram- fia — otthonukban találták magukat. Ugyanott, ahonnan sok évvel ezelőtt csodaváróan elindultak. Asztalukon a nyitott Biblia feküdt — kint megszólalt a harang reggeli imára és a műhelymunkára. A jerikói út jut eszembe... A pap és a lévita. Tele a szivük becsülnivaló vággyal: Isten közelébe jutni, Öt szolgálni. A sziklás, kanyargós út tele veszéllyel — de ők mennek, hogy a csodás ígéretek szerint láthassák Isten fényét. A vágy azt mondja: majd, ezer út végén... Majd ha nagy leszek, majd ha leérettségizem, majd ha meglesz az esküvőm, majd ha autóm lesz. Mindezek fontos dolgok. De ezek elérése után is megmarad a vágy. És mennyi téves „szent" vágy van! Emlegetjük Isten közelségét, azt, hogy „majd nyílik az ajtó”. A vágy azt mondja: majd. Jézus azt mondja: most! Ebben a pillanatban! Ott a Biblia, vár a műhely. Most! Otthonunkban most vár a hitves megértésre, a gyermekek arra, hogy „prédi- kálás” helyett segítő, megértő barátjuk legyek. A munkahe­lyemen most vár a tennivaló, hogy lelkesen, becsületesen el­végezzem. Várnak a kollégák szeretetre, barátságra, önzetlen­ségre. A pap és a lévita, a legenda két alakja azt mondták: majd, távol az ajtó. A samaritánus azt mondta: most, itt az Isten közelsége, ahol szeretetre vár valaki. Ott van legközelebb Isten, ahol sebek fölé hajol egy ember. Nem akkor „harangoztak be”, mikor a pap és a levita a templomba lépett — hanem amikor a nyöszörgő leütött félájultan, homályosan egy arcot látott és egy kezet érzett. A kél legendás alak, a pap és a lévita ott tévedett, hogy azt gondolták: van egy szent térség, egy szentebb hely, ahol Isten közelebb van a helyre való tekintettel. A világban „szent köröket” láttak. Az esszénusok egészen szűk körökben látták Isten dicsőségét s a szeretetre méltó „testvéreket”. A farizeu­sok valamivel tágabb kört láttak ennél. De ebben a körben nem voltak benn a rómaiak, a pogány faluk-városok, a sama- ritánusok. Hogy hol a határa Isten közelségének, az emberek iránti szeretetnek — ez abban az időben nagy probléma volt. Ezért ment az az írástudó Jézushoz. Jézusnál nincs „kör”, nincs helyhez-kötött Isten-jelenlét, emberszeretet. A samari­tánus nem nézte: ki az, aki vérében fekszik (ellenség vagy honfitárs, ideológiailag egyetértünk-e, meghálálja-e, az én kö­römhöz tartozik-e). A szíve megdobbant: most, itt! Nem ezer út végén van a csodás ajtó, hanem éppen itt van éZ ' az ajtó, éppen itt lehet megérezni Isten ragyogó dicsőségét, közelségét, ah'ól siető kéz előkotorja az útizsákból az olajos szelencét, ahol feltámasztja a fejet és bort önt az eszméletlen szájába. Nin­csenek szent, bezárt körök — nyitott világ van, nagy alkalmak a szeretetre. Nagy áldás, ha valaki nem sok-sok út, sok-sok év után döbben rá arra, hogy délibábot kergetett kegyes lélekkel. Áldás felébredni a szeretetszolgálatra ugyanabban a műhelyben, iro­dában, konyhában és azt mondani: itt van jelen az Isten, mert jelen van egy rám szoruló ember! Görög Tibor KATASZTRÓFA FENYEGET A reformáció társadalmi hatásai hazáikban ii. „Súlyos katasztrófa követ­kezik be, ha nem sikerül az arab menekülteket még a hi­deg és esős időszak beköszön­tése előtt, tehát szeptember végéig, október elejéig vissza- .telepíteni Jordánia nyugati ré­szébe” — állapította meg a Lutheránus Világszövetség Se­2. — MIÓTA VANNAK ITT EVANGÉLIKUSOK? — Talán négyszáz évnél is régebb idő óta! Nem tudjuk pontosan az évszámot, mióta él evangélikus eklézsia ezen a tájon. Valahol azt olvastam, hogy a nagy Reformátor, Lut­her Márton halála utáni esz­tendőben, 1547-ben Kapuváron már egy Kapuy Mihály nevű pap Luther tanítása szerint hirdette Isten igéjét. Már ‘ 1550—60 körül Rábaköz és Kemenesalja magyar népe megismerte Isten igéjét, el- ! hagyva a római latin szertar­tásokat, a misét s evangélikus gyülekezetbe tömörült. Tisz­‘ tán, magyarul hirdetve hall- i hatták Isten üzenetét. Nem lehet pontosan megállapítani a mi gyülekezetünk keletkezé­sét sem. Az azonban bizonyos, hogy Dunántúlon elsők kö­zött volt a vadosfai, vagy Vadosfa-környéki evangélikus eklézsia. Azóta, immár 400 éve, élnek ezen a tájon evan­gélikus keresztyén magyarok. A szájhagyomány sok emléket őriz és emleget. — BÜSZKÉK ARRA AZ EMBEREK. HOGY ÓK ILYEN RÉGI, HÍRES GYÜLEKEZET­BEN LAKNAK? — Bizony vannak, akik szeretik büszkén emlegetni, hogy ők az „ősi” nagymúltú vadosfai evangélikus egyház- községhez, vagy annak vala­gélybizottságának az igazga­tója, dr. Bruno Muetzefeldt több napos közel-keleti útja után Genfben. Megállapítása szerint a me­nekültek száma meghaladja a 200 000-t és ezeknek fele sát­rakban él. A táborok életkö­rülményei alig elviselhetek. melyik filiájához tartoznak. Sok erőt és bátorítást kapunk hitvalló, hűséges elődeinktől, akikre hálával és tisztelettel gondolunk: Ez a múlt arra kö­telez, hogy megbecsüljük, megtartsuk őseink reánkha­jelenben és a jövőben! Egy ilyen régi nagy „fának” annál inkább kell teremnie a hit és szeretet sok jó gyümölcsét. — MILYEN ÜVEGSZEK­RÉNY VAN BENN A TEMP­A reformáció társadalmi gyökereiről, előzményeiről már szóltunk. Addig jutottunk, hogy a feudalizmus viszonyai­ból a reformáció is segített kilépni és továbbhaladni. De hogyan? Miben állott ez a se­gítség? Mi volt a reformáció társadalmi hatása és szolgá­lata? A reformáció szolgálata elsősorban teológiai volt. Ab­ban állott, hogy hallgatóit Is­ten színe elé állítva hirdette Krisztusért a bűnbocsánatot „ingyen”. Luther Márton, amit hirdetett, maga is átélte. Így voltak ezzel hazai reformá­toraink is, s ez volt minden igehirdetésük központja. De ezen túlmenően elvitathatat­lan társadalmi hatásuk és szolgálatuk is volt. Érdemes ezen a ponton pil­lantást vetni arra, amit hazai történészeink írnak erről a kérdésről. A Molnár Erik szerkesztésében megjelent Magyarország történetében ezt olvassuk: „A reformáció, mely az európai polgári forrada­lom első felvonásának tekint­hető, Magyarországon is a régi társadalmi rend alapjainak megrendülését jelzi!” El vita t­A budahegyvidéki evangéli­kus egyházközség augusztus 13-án vasárnap nagy örömmel és szeretettel köszöntötte Dr. Ottlyk Ernő püspököt, aki a gyülekezetben a délelőtti isten- tisztelet szolgálatát végezte ki­csi templomiján, de nagy ér­deklődéssel egybegyűlt gyűle/ kezet előtt. Istentisztelet után a presbi­terekkel találkozott. Az össze­gyűlt presbiterek Széchey Béla felügyelő szavaival a maguk egyéni bizalmát is kifejezésre juttatták. Azt a bizalmat, ame­lyet az elmúlt évek gyülekeze­ti eseményeivel kapcsolatosan többször igyekeztek már meg­mutatni az egyház vezetősége iránt. A feladatok töltötték meg a beszélgetést. Az egész egyház előtt álló tennivalókról szólt a püspök. Lelkesedést keltett a presbitérium tagjaiban, akik e feladatok megoldásában kész­Nagy feltűnést keltett a men- noniták 8. amszterdami világ­gyűlésén az a beszéd, amelyet dr. Vincent Harding amerikai néger vezető tartott. Kijelen­tette, hogy a keresztyéneknek nem szabad megriadniok a forradalmi mozgalmaktól és arra hivatkozniok, hogy az erőszak alkalmazása etikai szempontból nem megenge­dett eszköz, közben azonban helyeslik „a jelenlegi helyzet” LOMBAN, A MIHÁLYI FE­LÜLI OLDALON? — Telekesi Török István kuruc ezredes koporsójából való emlékek vannak abban az üvegszekrényben. — Kuruc ezredes volt, a „Vezérlő fejedelemnek” II. Rákóczi Ferencnek volt bizal­mas jó embere. Nem messze innen, Egyeden volt a családi fészke. Telekesi Török István hatatlan az első lépésnek, a kezdetnek jelentősége. Kla- niczay Tibor: A magyar iro­dalom története c. könyvében ezt olvassuk Szkárosi Hor­váth Andrásról: „Megannyi más reformátor társával vi­lágosan látta az országvesztő romlás okait, s a vallási re­form tiltakozásával harcolt a feudális anarchia túlkapásai ellen.” Egy másik történelem- könyvben pedig ezt olvassuk: „A reformáció győzelme sú­lyos csapás az egyházra, és siettette a feudalizmus fel­bomlását.” Tény tehát: a re­formáció társadalmi szolgá­latot is tett hazánknak. Az is figyelemre méltó, hogy reformátoraink polgári, mezővárosi, vagy kisnemesí származásúak voltak. Főúr véletlenül sem akadt közöttük. Hasonló volt az életmódjuk és sorsuk is. Dévai, Bornemisz- isza börtönben is ültek. Sztá- rai háromszor állt kivégzés előtt. S voltak olyanok is, akik életüket áldozták hitü­kért. „De minden veszéllyel szembenézve, urak, papok, tö­rök üldözésétől és bosszújától meg nem riadva terjesztették az új hitet, iskolákat alapí­tottak, nyomdákat szerveztek, tanítottak, vitatkoztak, prédi­séges részvételüknek adtak ki­fejezést. A presbitérium tagjai dolgozó, szellemi munkában aktív férfiak, népünk minden­napi problémáinak megoldásá­ban végzik munkájukat, s ezért az aktuális egyházi fel­adatok áttekintésében és meg­oldásában is természetszerűleg ugyanarra mindig készek, mint amit hétköznapi munkájukban is magától értődőén megtesz­nek. Sőt élénk beszélgetést folytattak arról is, hogy az egyház nemzetközi feladatai­ban végzett szolgálatában a presbiterek miképpen lehetnek az egyház képviselőinek segít­ségére előzetes kutató, értéke­lő, javaslattevő munkát végez­ve. A nagy érdeklődés miatt máris megállapodtak egy újabb találkozás időpontjában. Az a bizonyosság hatotta át az együttlétet, hogy amit az egy­ház feladataiként elvégezhet­nek, az nemcsak kötelesség, hanem a Lélek öröme is. káltak és — írtak.” (Klani- czay i. m.) Néhány példával nézzük meg közelebbről, hogyan végezték az evangélium hirdetésével és azon túl társadalmi szolgála­tukat. Szkárosi Horváth And­rás így ír a „Fösvénységről” c. versében: „Mert nagyságos úr vagy... Utát megfoghatod mindennek, fösvénység, Nem élhet tüled az nyomorult község, Mert teneked szolgál lám minden mesterség ... Az szegény népnek erejét elveszed, És munkájukkal az férgeket tölted ... Büdös boroddal az népet hosszon tód, Elvesző marháddal őket sanyargatod, Férges szalonnádat mind reájok osztod.” Bornemissza Péter az „ör­dögi kísértetek” c. könyvé­ben név szerint is felvonul­tatja a Bebekek, Balassiak, Perényiek, Török Bálint, Móré László stb. vagyonharácsolá- sait, árulásait. „Illyek sok bálványozó paráznák, sok tol­vaj és dúló latrok, sok nyúzó, fosztó tiszttartók és urak, sok dőzsölő részegek, sok megva­kult undok pogányok, kiket ugyan pórázon hordoz az ör­dög, mint tulajdonát.” A példákat lehetne szapo­rítani, de talán elég ennyi is. Viszont idetartozik még egy fontos dolog, amit érintettünk már: a reformáció irodalmi Ez év májusának elején Eisenachban igen érdekes és tanulságos 'udományos mun­kagyűlést rendezett a thürin- giai evangélikus országos egy­ház tanácsa a jénai teológiai fakultás közreműködésével. A gyűlés összefoglaló témája ez volt: „Luther wartburgi tartózkodásának jelentősége a reformáció kezdetére és ko­runkra vonatkozólag”. A sok jó előadás közül különösen megragadta a figyelmet az, amelyet BEINTKER HORST jénai professzor tartott, aki­nek „Luther” című könyvecs­kéje pár évvel ezelőtt magyar nyelven is megjelent PÁLFY MIKLÓS fordításában. Az előadás azzal a kérdés­sel foglalkozik, hogy ma evan­gélikus és katolikus körökben hogyan, milyennek látják a nagy reformátort. A téma azért fontos, mivel az ökume­nikus párbeszédben legalább is katolikus — protestáns vo­natkozásban döntő jelentősé­gű. Az egyik híres mai katq- likus Luther-kutató (LORTZ) kijelentette, hogy „a reformá­ció annyi mint Luther”. Ugyancsak LORTZ így sóhajt fel: „Milyen nagy katolikus bűn az, hogy Luthert kiszorí­tották az egyházból” (már ti. a rómaiból). Neki és sok más vezető katolikus tudósnak az a törekvése, hogy Luther lel­ki kincseit „hazavigyék a ka­tolikus egyházba”, mivel sze­rintük Luther teológiája az összkeresztyén gondolkodás alkatrésze. Mindez nagyon figyelemre méltó és örvendetes is ahhoz képest, ahogyan még nem is olyan régen, de szinte a re­formáció kezdetétől fogva ka­tolikus szemmel néztek Lu­ther Mártonra, ti. mint aki íem volt normális, hanem lelki beteg, s még ez volt a legkevesebb, amit terjesztet­tek róla. Ma már kevesen gondolkodnak róla így római katolikus körökben, sőt való- oan arra törekszenek, hogy ne csak a teológiáját „vigyék haza” a katolikus egyházba, hanem az énekeit, sőt a bib­liafordítását is. De mindezt nem azzal az indokolással te­szik a katolikus teológus Lu- ther-kutatók, mintha ők akar­nának protestánsok lenni, ha­nem úgy, hogy azt mondják: most, hogy Lutherral beha­tóbban foglalkoztunk, félre tettük az évszázados szemel­vén zőt, amely miatt a katoli­kusok nem láthatták jól, ki is volt tulajdonképpen Luther Márton, most döbbenünk rá arra, hogy Luther voltakép­pen „sokkal katolikusabb, hatása és munkája. „A refor­máció évtizedei remekműve­ket nem teremtettek, de ez az időszak volt — az állandó há­borúk, a török terjeszkedés és pusztítás ellenére —, a ma­gyar kultúra és irodalom megújulásának és bizonyos mértékben .demokratizálódá­sának’ korszaka” (Klaniczay i. m.). Valóban: a reformáció az általános műveltségi szín­vonal emelését ugrásszerűen elősegítette. Komoly célkitű­zése volt a nép írni-olvasni tanítása. A régi, elhagyott kolostorokból nagyon sok he­lyen iskola lett. A reformáció nagymértékben hozzájárult a nyomtatott könyv elterjeszté­séhez is. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a 16. századi nyomtatott könyvek 50—60%- át a reformátorok adták ki. Ezek a könyvek széles olvasó­réteget is teremtettek. Refor­mátoraink a magyar nyelv műveléséhez és fejlesztéséhez is jelentősen hozzájárultak. Nem akarjuk a reformációt túlértékelni. De jó, ha min­den értékét észrevesszük. Talán ebből a néhány sorból világosabb lett társadalmi és kulturális értéke és hatása is. Amikor erre emlékezünk hálával s arra is, hogy ma­gyarországi evangélikus egy­házunk később is igyekezett hazánk és népünk haladását szolgálni, ne feledjük el, hogy ma is van ilyen szolgálatunk. Erre egyformán indítson ben­nünket a reformáció tanítása, példája és a mi új, szocialista társadalmunk. mintsem gondoltuk volna”. Azt is hangoztatják, hogy Lu­ther nem is hozott valami újat, hanem a középkori bib­likus kegyességet elevenítette fel, de — „eretnek módon”. Csudálatos gondolat, figyul- íük jól meg: LUTHER VOL­TAKÉPPEN IGAZ KATOLI­KUS VOLT, DE ERETNEK MŰDÖN. Mi evangélikusok ezt itt Magyarországon is fá­ból vaskarikának látjuk. És azt is, hogy állítólag a refor­máció csupán nagy félreértés volt, mert az egyház akkori vezető szakemberei és az utá­nuk következők is félreismer­ték a nagy reformátort. Most már azonban jobban megért­ve Luthert elismerik, milyen nagy keresztyén lélek, milyen kiváló hittudós volt — úgy­hogy semmi akadálya annak, hogy az evangélikusok kato­likussá legyenek... * Nagyon érdekes ez a Pál- forduíás a római katolikus Luther-szemléletben. Világos a célkitűzés. Ha Luther vol­taképpen katolikus volt, ak­kor Zwingli, Kálvin, Dévai Bí­ró Mátyó.s és minden kiváló protestáns is az. mi mai pro­testánsok is, akkor már sem­mi sem áll az útjában a ró­nai módon elképzelt egyesü­lésnek, vagyis, hogy minden protestáns római katolikussá legyen. Mit szólnak mindehhez a protestáns Luther-kutatók? Beintker professzor előadá­sa szerint azok is, akiket eleinte jóleső érzéssel töltött el a meglepő változás Róma Luther-szemléletében, nem tudják osztani a római kato­likus Luther-kutatók érvelé­sét. Túlságosan is kilátszik belőle a lóláb, Megtévesztő taktikáról, köpenyfordításról van szó csupán a legtöbb esetben. Éppen az látszik meg az ilyen római katolikus Lu- tber-kutatókon, hogy még mindig nem értik igazán Lu­thert. Mert amikor igazán megértik, úgy járnak rend­szerint, mint az a néhány nagyszerű korunkbeli római katolikus Luther-kutató, pl. századunk első felének egyik legkiválóbb német hitfudósa es igehirdetője: FENDT LEONHARDT, vagy pedig a nemrég elhunyt kiváló hittu­dós és valláspszichológus: HEILER FRIEDRICH, akik eppen Luther-tanulmányaik eredményeképpen lettek evan­gélikusokká. Dr. Vető Lajoít A REFORMÁCIÓ NYOMÁBAN DUNÁNTÚLON Esti beszélgetés a vadosfai artikuláris gyülekezetben KERESZTYÉNEK ÉS A FORRADALMAK fenntartására alkalmazott erő­szakot. Véleménye szerint a keleti és nyugati keresztyéneknek egy bizottságot kell kikülde- niök azokra a területekre, ahol a faji elnyomás ma is drasztikus formákat ölt, mert csak így tudnak majd a ke­resztyének hiteles képet al­kotni maguknak a faji elnyo­más mai méreteiről. kurucaival itt Kapuvár kör­nyékén gyakran megugrasztot- ta, szétkergette a labancokat, az ellenséges császár kato­náit. Telekesi Török nagyon szerette evangélikus hitét, pártfogolta az evangélikus gyülekezeteket. Főként a va­dosfai eklézsiát és templomot szerette nagyon. Amikor csak tehette eljött ide istentiszte­letre. Halálát közeledni érezve azt kérte, hogy ha majd meg­hal, hozzák el őt a vadosfai templom kriptájába — akkor a régi templom alatt kripta is volt —, mert itt szeretné síri álmát aludni és itt sze­retne a halottakat feltámasz­tó Krisztus Urunkkal is ta­lálkozni. Jót tett Telekesi Török István a régi soproni iskolá­ban tanuló szegély, falusi gye­rekekkel is. Tápintézetet szer­vezett részükre, ahol étkez­hettek. Amikor meghalt, Sop­ronból az egész iskola taná­rostul együtt eljött Ide a te­metésére. A régi, talán első, vagy második templom krip­tájába temették. Nemrégen találtam egy régi könyvet, amely a Telekesi Török István temetésén elhangzott prédi­kációt, imádságokat és beszé­deket tartalmazza. Nagy, szép cédrusfához hasonlítják benne Telekesi Török Istvánt. (Folytatjuk) Sümeghy József gyott gyülekezetét. A nagy — KI VOLT AZ A TELE- múltnak legyen folytatása a KÉSI TÖRÖK ISTVÁN? Folytatást találkozás Keveházi László Lekt-c katolikassá tenni Luthert? s J 4 i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents