Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-08-13 / 33. szám

KP. BÉRM. BP. 72. / t XXXII. ÉVFOLYAM. 33. SZÄM 1967. augusztus 13. Ära: 1,40 forint Üj kenyér Augusztus 20-a megünneplésére készül hazánk népe. Ez a nap egyrészt az alkotmány szép ünnepnapja, amikor 1949 augusztusára emlékezünk. Alkotmányunk törvénybeiktatásá­nak nagy napjára. Hazánk életének építését az alkotmány szelleme határozta meg és mutatta meg a fejlődés útját. De ezen a napon az új kenyérre is emlékezünk. Egy kicsit elébe megyünk nagy ünnepünknek. Az aratás nehéz munkája végétért. A munka dandárját a hatalmas testű kombájnok végezték. De voltak olyan táblák is, amelyeken az ősi szerszámmal, az élesre fent kaszával kellett a munkát végezni. Ezen a nyáron meg különösen is sokat szenvedtek a forró búzatáblákon dolgozók. Felégett testű emberek rakták keresztbe a termést és vitték a cséplő­gépekhez az érett gabonát. Az aratás, cséplés szép munkájá­nak lassan az egész országban vége lesz. Csak egy pár falu­ban búgna)^ a cséplőgépek. Nagy ünnepünkre megsütik az új kenyeret. Nemzetiszínű pántlilcát csavarnak rá és annak adják, akit szeretnek és tisz­telnek. Régen egy dunántúli kis községben, amikor az asszonyok hajnalok-hajnalán megsütötték az új kenyeret, a kora reg­geli csendben megszólalt az áhítatos ősi ének: „Vígak a föld lakosai Mert megnyíltak ajtajai Az Ür bő tárházának ...” Erdők, hegyek zúgták vissza az énekes imádságot. Majd a kenyérre keresztet rajzolva, vágták fel Isten adományát, a friss, jóízű kenyeret. A kenyérre mi, Istenben hívő emberek, úgy nézünk, mint Isten ajándékára és augusztus havában, az új kenyér ünnep­napján buzgó imádságban köszönjük meg Istennek, hogy „bő tárházát” kinyitotta. A kenyérre úgy is nézünk, mint amiért szorgalmasan és hűségesen dolgozni kell. Jézus nem szerette a dologtalan em­bereket. Egy alkalommal így szólt: „Az én Atyám szüntele­nül munkálkodik, én is munkálkodom.” Apostolai, tanítványai munkaszeretö. emberek, voltak, akik nem lankadtak el, mert szenvedélyük volt a tett. A kenyérre úgy is gondolunk, mint életünk fenntartásá­nak egyik legfontosabb eszközére. Ezért nyugodtan mondhat­juk, hogy az új kenyéren van az egész világ szeme. Az élet mindenütt egy kicsit attól. függ, hogy milyen az új kenyér és mennyi van belőle. Hatalmas gyárak munkásai boldogan olvassák az újsá­gokból, hogy ez idén elegendő kenyerünk van. Óriási költség- vetéssel dolgozó államok és kormányzatok szeme ott van a kenyéren. Hálásak vagyunk Istennek azért is, hogy békében arat­hattuk le mindennapi kenyerünket. Vietnamban úgy aratják a rizst, ami ott a mindennapi kenyérnek felel meg, hogy az asszonyok és a háborúból hazaérkezett katonák nyakában ott lóg a fegyver, mert munkaközben is érheti őket támadás. Egyik szemük a mindennapi rizsen, másik szemük az ellen­ségen. Mennyi mindent meg kell még tenni azért, hogy a vilá­gon béke legyen és a békében élő emberek nyugodtan dol­gozhassanak. Isten szeretete a föld minden gyermekére egy­formán árad. És Istennek fájdalmára van az, ha a föld egyes részein háború, nyomorúság és pusztulás van. Szívből sajnáljuk azokat az országokat, ahol nem termett elegendő kenyér. Amíg e sorokat írom, olvasom, hogy Argen­tínában az állam elnöke hivatalosan bejelentette: 80 000— 100 000 állami alkalmazott és több 10 000 munkást elbocsáta­nak a búzahiány miatt. Vagyis Argentína, a világ egyik leg­nagyobb búzatermő országa az idén búzabehozatalra szorul. Üj kenyerünkért hálásak vagyunk azoknak is, akik kora reggeltől késő estig a mezőkön dolgoztak. Fárasztó munkájuk­kal legyőzték az időjárási és a talajviszonyokból adódó ne­hézségeket. Munkájuk nyomán a mi asztalunkra is odakerült az új kenyér. Üj kenyér ünnepén mélyebbre hajtjuk fejünket és csend­ben mondjuk tovább napi imádságunkat: „A mi mindennapi kenyerünket ad meg nékünk ma ...” Fiilöp Dezső oitljer 93lárton mortbía Szentháromság után a 12. vasárnap 3 Móz 19, 18 A szeretetnek csobogó folyású szeretetnek kell lennie, Belülről, a szívből kell csörgedeznie üde patakként, amely­nek soha nem szikkadt ki a forrása és medre. Ez annyit jelent, hogy nem azért szeretem az embereket, mert azok istenfélők vagy gonoszok. Hiszen nem azok isten­félelméből merítem szeretetem vizét, hanem abból a forrás­ból, ti. az igéből, amely állandóan megáztatja a szívemet. Ebből a forrásból táplálkozik naponként a szeretetem, és kiárad mindazokra, akiknek szükségük van rá: barátra és ellenségre egyaránt. Sőt az ellenségre talán még inkább, hi­szen nekik nagyobb szükségük van reá, hogy megszabadulja­nak bűneiktől. pm. Baráti találkozások Az Evangélikus Élet már hírt adott arról, hogy Eero Saarinen, a Finn Lelkészegye­sület főtitkára és Osmo Kata- jamüki, a Kotimaa című egy­házi lap szerkesztője család­jukkal Magyarországon töltöt­ték szabadságukat. Ugyanab­ban az időben négy magyar lelkészházaspár Finnországban üdült. Most pedig a Kotimaa főszerkesztője, Simo János Talvitie tartózkodik hazánk­ban családjával együtt. A minap részt vett szerkesztősé­günk munkagyűlésein is, ahol beszélgetést folytattunk vele. Erről az alábbiakban Koren Emil számol be. Katajamäki- vel és Saarinennel pedig in­nen hazatértük után Várady Lajos beszélgetett Helsinki­ben. B emutatom a Talvitie-csa- ládot. Simo János már negyedszer jár hazánkban, öt jól ismerik sok gyülekezet­ben. Felesége Anneli lágy, hárfazengésű énekét is több helyen ismerik. Tíz évvel ez­előtt együtt volt férjével ná­lunk. A két fiú, Jussi és Eero mintha most léptek volna ki Kivi: Hét testvér-ének lapjai közül. Szőkék, bozontosak, nyurgák. Á szemük élénk, villanó, s a humor és jókedv szavukban, tekintetükben és mozdulataikban is szüntelenül ott bujkál. Marjaliisa,’ vagy ahogyan becézzük: Marjuka, szőke finn baba, ahogyan az a nagy könyvben le van rajzolva. Ű a legkisebb a családban. Ki­jártukat most őrajta keresztül mutatom be. Suhanunk a Balaton part­ján. Izzó napfény, selymesen páráló víztükör, zöld hegyek. Mindenki a tájon mereng. Közben Simo János tanítja finnül a magyar himnuszt. A „baisors akit régen tép”-et a finn szöveg szabadon fordítja. Valahogy így: éppen eleget szenvedett már a mi ha­zánk ... Marjuka vele dúdolja, s közben nézi a tájat. Aztán hirtelen megszólal: — Ugye ez a finn népre vonatkozik! — Miért? — kérdezi csodál­kozva Anneli, aki ölében tartja Marjukét. — Hát. .. hát... mert a mi sportolóink olyan sokszor „szenvedtek” vereséget a nagy versenyeken... Hirtelen nagyon a tájat kezdtem nézni én is, pedig igen kezdett elhomályosulni előttem a Badacsony, a szőlő­sorok, az épülő házak, a réz­bőrűre sült vidám fürdőzők, a suhanó autók, s ez a nap­fényben táguló, életet hullató, szépülő ország. — Nem, Marjuka — felelt rá Simo János. Ez a magyar népről szól. Bár szólhatna a finnről is. De te soha ne is­merd meg azt a szenvedést. Csak majd később. Könyvek­ből. Hát ilyenek Talvitiéék. Simo Jánost a szerkesztő­ségben a Kotimaaról vallat­juk. A hetenként kétszer megjelenő egyházi lapról, het­venötezer példányban. Ez a legnagyobb finn egyházi új­ság. Nem is olyan nagy a példányszám a négymilliós finn egyházban. Megtisztelő pozíció a főszerkesztés. Előtte tekintélyes egyházi nagyságok, egyetemi tanárok töltötték be mellékállásként. Közvetlen elődje Lauha püspök volt. ö az első függetlenített, teljes állású főszerkesztő. Egy vi­déki segédlelkészi állásból emelték ebbe a feladatkörbe. Rádió, televízió és irodalmi tevékenysége eddig is széles körű volt. Legutóbbi nagyobb Amióta kézbe vette a lapot, a maga munkája és á jó munkatársi válogatás útján pozitív, előrevivő helyet ka­pott a finn—magyar egyházi kapcsolat is. A Talvitie-család Koren Emil esperessel a Fasori templom oltáránál könyve: „Az egyház és állam viszonya az ökumenikus be­szélgetésekben.” L apunk irányát egy mon­dat három szavával jel­lemezném — mondja. Keresz­tyén egyházi lap akarunk len­ni. Keresztyén, mert evangé­liumot akarunk hirdetni a mai embernek, akit a régi fo­galmak, az átörökölt monda­tok nem elégítenek ki. Pél­dául a harmadik parancsolat mögött a termelő munkában üzemelő gyárat kell látnunk munkásaival, s a háziasszonyt, aki az otthoni munkával ak­kor van legj óbban elfoglalva. S ez nem könnyű kérdés. Egyháziak akarunk lenni s ha korunkban a keresztyén- ség helyzetét nézzük a világ­ban, észre kell vennünk, hogy Finnországban sem a lelkész a legnagyobb tekintély a fa­luban s nem a templom a te­lepülés központja, de ha egy­ház akarunk lenni, meg kell találni a nagy összefüggések­ben az egyház segítő üzenetét, bátor helytállását a társada­lom, az emberiség javára. Végül újság akarunk lenni a friss hírközlés, az olvasóink előtt járás, a útmutatás esz­közeivel az újságírás íratlan törvényei szerint. Simo János Talvitie kezében láthatóan formálódik a több mint hatvan éve megjelenő lap. A vezércikkeket mindig ő írja, s az világosan mutatja, hogy keze az élet ütőerén van. Rovatot indított, amely kül- és belpolitikai kérdésekkel fog­lalkozik. „Jussi” aláírással ál­landó külön rovata van, amelyben az egyházi és tár­sadalmi élet jelenségeire él­ményszerű rövidséggel reagál. A friss életszerűséget, a min­den ügyekkel való helyes és előrevivő összefüggéseket ke­resi — mert keresztyén, mert egyházi és mert újságíró. A két neves finn testvé­rünkkel, Katajamäkivel és Saarinennel még Budapes­ten találkoztam és akkor meghívtak a rövid találkozás hosszabb folytatására. Vissza- indulásunk előtti utolsó estén került sor erre Osmo Kata- jamäki lakásán, amelyet be­töltött még a magyarországi látogatás sok élménye, a Ba­laton vizének hőfoka, a ha­lászlé piros-erős íze. Itt-ott a jellegzetes magyaros tarka térítők és az egyik falon egy Luther-kép, néhai Lünhsdorf Károly grafikája . .. A szerkesztő, aki különben nem papi ember, de több évet tanult a teológián is, már 20 éve forgatja a tollat s kezdet­től fogva a Kotimaa-nál (je­lentése: „Haza”). Negyvenhét éves. Könnyen hajlik a jóízű nevetésre s mások humorizá- lásának hálás hallgatója. Elő­ször az egyházi sajtó lénye­géről kérdeztem. — Az egyházi sajtó és fő­leg a Kotimaa főcélját meg­határozni nem könnyű — kezdte el nyilatkozatát. A Kotimaa elsősorban informá­ciós lap, amely azonban arra törekszik, hogy egy lépéssel az egyház népe előtt álljon és irányt mutasson. Szolgálja az evangélium ügyét és éppen az a nehéz feladat, hogy eköz­ben élénk figyelemmel kell követnie mindazt, ami az egész világon történik. Ezt a kettős problémát megvilágítja maga az ökumenikus mozga­lom, amely a lapban napi­renden van. A lap számára igen nagy öröm és előny, hogy a finn evangélikus egyháznak nagyon sok más egyházzal élénk ösz- szeköttetése van, így a ma­gyarországival is. Azután köztudomású, hogy az országban már hosszú ide­je négy ébredési mozgalom van, sőt jelentkezett egy ötö­dik is s ezek nem tudnak eléggé közösségi szabályok szerint együttélni és együtt szolgálni. A Kotimaa szeretne mindegyik számára szolgála­tot nyújtani úgy, hogy a bel­ső ökumené, a belső egyházi egység megteremtődjék és lát- hatóvá legyen. A béke kérdéssel kapcso- latban így szólt: — Ezt politikai és teológiai síkon kell megközelíteni. Mi úgy látjuk, hogy eddigi köz- társasági elnökeink, Paasikivi és Kekkonen, jó úton jártak és járnak, mint államférfiak, tekintettel arra a sajátos helyzetre, amelyben történel­mét éli az ország és a nép, most már függetlenségének 50. évfordulóján. Valljuk, hogy a világbéke a legfonto- (Folytatás a 3. oldalon) D. Káldy Zoltán püspök hazaérkezett a Szovjetunióból D. Káldy Zoltán püspök és felesége augusztus 6-án haza­érkezett a Szovjetunióban — Moszkvában. Jaltán és Lenin- grádban — töltött szabadságáról. Ütibeszámolójukat a követ­kező számunkban közöljük. Imádkozzunk Urunk, Istenünk! Te tudod, hogy sokszor úgy véljük, emberek előtti igazságunk, becsületességünk, jóhírünk, tekin­télyünk, munkás, szorgos életünk elég ahhoz, hogy a Te tet­szésedet elnyerjük és érdemeinkért minden földi jó s végül az örök élet jár nekünk. Könyörgünk, világosíts meg a Te igazságoddal s ébressz bennünk igaz hitet, hogy el ne bizakodjunk jócselekedeteink miatt, hanem tisztán lássuk mindig, hogy mi sohasem lehe­tünk igazak önmagunkban. Mert Te más mértékkel bírálod életünket, mint ahogy mi mérlegeljük önmagunkat. Világo­síts meg bennünket, hadd lássuk, ezen a mérlegen mindig könnyűnek találtatunk. Törvényed ellenünk bizonyít és le­rombolja mindazt az igazságot, amelyet mi cselekedeteinkből építgetünk és amelyben annyira bízunk. Kérünk, vigyázz reánk, nehogy úgy járjunk, mint a gaz-» dag ifjú, aki amikor mindezeket megtudta Jézus Krisztustól, elszomorodott és nagy búsan elhagyta Öt. Láttasd meg ve­lünk, hogy éppen azért kell mindig Fiadnál maradnunk, benne bíznunk, Öt követnünk, mert Ö az igazság. A mi igaz­ságunk is, amely előtt elnémul a Te, bűneink miatti haragod. Szentlelkeddel ajándékozz meg bőségesen, hogy soha el ne szakadjunk Megváltónktól, aki megbocsátó szeretetedet, kegyelmedet biztosítja nekünk. Köszönjük, hogy nekünk ad­tad Jézus Krisztust és érette könyörülsz rajtunk s örök életrp vezérelsz bennünket. Ámen. ­i

Next

/
Thumbnails
Contents