Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-07-09 / 28. szám
»CP. BEKM. BP. 72 OR K U XXXII. ÉVFOLYAM, 28. SZÄM 1967. július 9. Ära: 1.40 forint ARATÁS Ams'.' ' : 3 Amerikában v. utfyer 9&árton monbía Szentháromság után a 7. vasárnap Rm 3,24 Senki sem tud a maga erejéből kegyes lenni. Ezért kell mindenkinek kétségbeesnie a maga tehetetlenségén, saját magát bevádolnia Isten előtt és kegyelemért esedeznie. Téved és másokat is megtéveszt az, aki másképpen tanítja ezt és más módon keresi a bűnbocsánatot és megigazulást. Mert vapnak, akik ezt mondják: Ugyan! Van szabad akaratod, tedd, amit csak tudsz és Isten is megteszi majd a magáét! Nem kell tehát szerintük az embereknek kétségbe esniük. Persze abban igazuk van, hogy nem kell embereket kétségbeesésbe taszítanunk, de azon fordul meg minden, hogy hogyan értelmezzük a kételkedést. Isten kegyelmében ne kételkedjék senki, hanem minden bűn ellenére is bízzék Isten segítségében. De a maga erejében ne bízzék senki, se a szabad akaratában! pm A clevelandi magyar evangélikusok között A clevelandi Első Magyar Evangélikus Egyház szép templomában tartott istentiszteleten felfedeztem Temesi Istvánt, aki annak idején Kiskőrösről került a pécsi gyülekezetbe és gyakran ült a pécsi templom szószéke alatt. Otthonába is meghívott, ahol finn származású felesége és két kis gyermeke fogadott bennünket. Magyar borral kínált és magyar vendégszeretettel volt velünk. Észrevettem az istentiszteleten Halász Jánosokat is, akik a pécsi gyület?fezet filiájában, Pogány- ban laktass. Miközben arcukat néztem, nemcsak azokra a szélviharokra gondoltam, amelyek pogányi „szórvány- útjaimon'’ olyan sokszor sodorták kalapomat a havas mezőkön, hanem azokra a szélviharokra is, amelyek elsodorták népünk egy részét is egészen Amerikáig. És úgy megfájdult a szívem... A clevelandi két evangéli- kus gyülekezet lélekszám- I ban a legnagyobb magyar' evangélikus gyülekezet Észak - Amerikában. Brachna Gábor főesperes és Juhász Imre lelkész — mindegyik a maga gyülekezetében — sokat fárad a két gyülekezet szolgálatában. Templomaik szépek, parókiáik meghittek. A gyülekezeti életre vonatkozólag hadd idézzem Juhász Imre lelkész sorait, melyeket a Nyugatclevelandi Magyar Evangélikus Egyház megalakulásának harmincadik évfordulóján írt egy emlékíüzetbe 1966-ban: „Egyházunk jelenlegi életét az adóttságok bizonyos korlápítanunk, hogy az 1965. évben ez a folyamat lelassult és az egyház lélekszámúban lényeges változás nem volt (jelenleg 211 úrvacsorázó egyháztag felel meg a gyülekezeti tok közé szorítják. Évről-évre nyilvánvalóbbá lesz ez, amint a gyülekezet magyar része mindinkább elöregedik, egyre többen térnek vissza a mennyei hazába, utánpótlás pedig alig van. Az angolul beszélő fiatalabb réteg inkább a külvárosokba költözik, ahol a szomszédban is talál angolnyelvű egyházat. E körülmények ellenére meg kell állaD. Káldy Zoltán Stockholmba utazott A nemzetközi Vietnam-konferencia stockholmi ülésére elutazott a magyar delegáció, dr. Sík Endrének, az Országos Béketanács elnökének vezetésével. A delegáció hat tagja között van D. Káldy Zoltán püspök is. Egyházunk népe imádsággal gondol a konferencia szolgálatára. Finn egyházi vendegek hazánkban Családjukkal Magyarorszá-1 gon töltötték nyári szabadságukat Eerő Saarinen gyülekezeti lelkész Helsinkiből, a Finn Lelkészegyesület főtitkára, Martti Voipio lelkész, a finn józansági egyesületek országos főtitkára és Osmo Ka- tajamäki, a Kotimaa c. finn egyházi újság egyik szerkesztője. Ä vendégeket Koren Emil esperes kalauzolta. Martti Voipio részt vett a budavári templomban dr. Ottlyk Ernő püspök gyülekezeti lelkészi ünnepélyes beiktatásán, Saarinen és Kataja- mäki pedig látogatást tettek dr. Ottlyk Ernő püspöknél hivatalában. IMÁDKOZZUNK Mindenható örök Isten, mindnyájunk teremtője, megváltója és megszentelő je! Hálát adunk Neked, Aki nem hagytál minket a sötétségben, hanem szent Fiadban Világosságot adtál nekünk. Hálát adunk, hogy szereteteddel naponként lehajolsz hozzánk, földi gyermekeidhez. Könyörgünk, szüntelenül szólaltasd meg közöttünk igédet, s add, hogy mindenkor figyeljünk útbaigazító, újjáteremtő és világosságot adó szavadra. Add, hogy hittel fogadjuk az igét, s benne megtaláljuk azt az Ür Jézus Krisztust, Akiben Te magad közeledsz hozzánk az örök élet drága ajándékával. Add, hogy megszabaduljunk bűneink terhétől, s mindenkor a Te világosságodban éljünk, irántad való hitben és emberek iránti cselekvő szeretetbcn. Adj tisztánlátást, hogy parancsolataid szerint éljük életünket. Könyörgünk, Te áldd meg azokat, akik ezekben a napokban az egész ország kenyeréért fáradoznak. Áldd meg munkájukat, hogy munkájuk nyomán megelégedés legyen az osztályrészünk. Te áldd meg népünket, vezetőinket, egyházunkat és gyülekezeteinket, s add, hogy béke legyen az egész teremtett világon. Urunk! Áldj meg minket a Te áldásoddal, ajándékozz meg hittel és szeretettel. Egyszülött Fiadért, Jézus Krisztusért kérünk, hallgasd meg imádságunkat. Ámen. tagság követelményeinek). A hívek adakozása az előző évhez képest 5%-kal emelkedett.” — Az amerikai magyar evangélikus gyülekezetek egyik legfőbb problémáját érinti Juhász Imre lelkész jelentése, amikor az „elöregedés”-re mutat rá. A fiatalok már inkább angolul beszélnek és elszürkül' bennük a magyarság tudata... És most ne vádoljon engem senki sem nacionalizmussal, 'sem sovinizmussal, amikor kimondom: valami a szívem körül nagyon fáj... Persze ... persze tudom, hogy a baranyai, nógrádi, rábaközi magyarok lehetnek dolgos „becsületes állampolgárok” az USA-ban is, mégis... Es hal már nem tudunk a helyzeten változtatni, legalább a szere- tetet igyekezzünk gyakorolni egymás iránt! Amerikai útun- ikon feleségemmel együtt mi sok szeretetet kaptunk a magyar evangélikusoktól Cleve- landban, Buffalóban és New- Yorkban. Talán ők is megérezték, hogy mi is szeretjük őket... rF ermészetesen ez a „szere- tét” nem lehet valami olcsó szentimentalizmus kis „szívfájdalommal” és köny- nyekkel. Ezen már mi is és ők js túl vannak. A „pántlikás magyarkodás” ideje számunkra is, de a számukra is lejárt. Annak a szeretetnek, amelyről én itt most beszélek, egymást elhordozó és építő szeretetnek kell lennie. Hangsúlyozóim, hogy „elhordozó” szeretetnek kell lennie. Beszélgetéseink során kitűnt ugyanis, hogy az a 20—30—40 esztendő — amely idő óta ők tőlünk, mi pedig tőlük „külön élünk” — sokkal nagyobb különbséget hozott létre közöttünk, minit azt az első pillanatra gondolni lehetne- Eszmecseréink során néha megdöbbenve néztünk egymásra: „hát ennyire nem értjük egymást?” Miből adódik ez. az „általvetés” közöttünk? Abból, hogy ők nagy többségükben nem élték át velünk a második világháborút, a háborút követő nyomorúságot, az új országépítés fáradságát, az eredmények fölötti örömöt, egyházi vonatkozásban pedig az új társadalmi és politikai rendben való útkeresés nehézségeit, kísértéseit és az út- találás boldog érzését. Mi viszont nem éltük át velük együtt a szülőföldről való kiszakadás problémáit, az idegen földön való „gyökérverés" kínját és mivel elhagyták országunkat (és ez nekünk nagyon rosszul esett!) nem tudtuk eléggé méltányolni pl. azt a munkát (viszont ez nekik esett rosszul!), amit pl. egy magyar evangélikus lelkész végzett odakint a szétszórtak összegyűjtésében. Ezért van szükség „elhordozó szeretetre” egymás iránt! Ez az elhordozó szeretet egyben „tágabb öle- lésű” szeretet is, amely nem akarja erőltetni a nézetek teljes azonosságát abban, hogy ők mindenben megértsenek bennünket vagy fordítva, hogy mi azonosítsuk magunkat az ő álláspontjukkal. Mivel más körülmények között élünk, ez egyenesen lehetetlen! Mégis tudjuk egymást segíteni és építeni, ha nem ellenségként, hanem testvérként nézünk egymásra„ 9 Js-ten iránti hálával tudom elmondani, hogy amerikai utam alkalmával tudtunk egymásra testvérként nézni. Megállapodtunk abban, hogy a jövőben a szeretet útját igyekszünk járni. Bizonyos közös munkákat is fogunk végezni. Többek között az amerikai magyar evangélikus lelkészek közül néhá- nyan bekapcsolódnak az új magyar bibliafordítás szőve-' gének revíziójába. Egyik legszebb estéink köze tartozott az, amelyen együtt voltunk Juhász Imre lelkészék otthonában több magyar evangélikus lelkész-családdal. Ott volt Brachna Gábor, Bernhardt Béla, Rönkös Károly, Turcsányi Gyula lelkész, feleségükkel együtt. De jelen volt dr. Szabó István református lelkész is. Ezen az estén nem éreztünk egymás között semmiféle „általvetést”, ellenben azt éreztük, hogy összetartozunk szétszakíthatat- lanul, nézetbeli különbözőségeink ellenére is. T<T edves találkozásunk volt Markovits Pál lelkésszel és családjával. Pittsbourgh-ból jöttek át Clevelandba, mivel idő hiányában mi már nem juthattunk el hozzájuk. Amikor pár évvel ezelőtt árvíz volt Győrben és az ottani Szeretetházunk is megrongálódott — olvasta ezt az Evangélikus Életből — Markovits Pál elküldötte gyülekezetének egyik offertóriumát a Szere- tetháznak... Maradt még egy emlékem Clevelandból. Amikor a vasárnapi istentisztelet után — amelyen prédikáltam — az ottani szokás szerint álltam a templomajtóban és mindenkivel kezet szorítottam, egy fehér hajú magyar néni — mielőtt magamhoz térhettem volna — ráhajolt a kezemre és ráhullatta könnyeit. Nem tudom, hogy a bánat vagy az öröm könnyei voltak-e ezek, de most is érzem melegüket a kezemen. — Fehér hajú néni, ott messze Amerikában! ... köszönöm..; D, Káldy Zoltán i Aratnak. Ez a szó ma már korántsem azt a képzetet kelti bennünk, mint régen. Volt ennek a szónak romantikája. Markos legények versengtek, ki hogyan vágja a rendet s a földhöz nőtt élet művészete volt ez: aratni. A legények mögött leányok gyűjtötték, kötözték a kévéket s a fiatal életek próbatétele fejlődött ki láthatalan szálakkal: ki hogyan talál a másikra a munka ritmusában. De volt ennek a szónak verejtékes keserűsége is. A paraszti élet legsúlyosabb fizikai megterhelését kommenciók, egyenlőtlen feltételű bérharcok, rágós szalonna-fizetségek és kiszolgáltatottság keretezték. Aratnak. Egykor százezrek munka-kérdése volt ez s a úadrágszíj-földeken lendültek ütemes suhintásra a csillogó kaszák s a fenőkö hangja úgy tartozott hozzá a nyári táj képéhez, mint a cséplőgép monoton dohogása nehány nappal később. Ma kevesebbek munka-kérdése mindez. Csupán tízezrekről van szó, akik nem csík-táblákon, de ezer holdakon indulnak a kombájnok kormányánál a végtelen tábláknak s maguknak aratnak, mert a brigádok bére úgy nő, ahogyan teljesítik a munkát. A kenyér pedig milliók asztalára kerül munkájuk gyümölcseként. Aratnak. Az egész nép közösségének, egységének ügye ez. Tízezrek ülnek csak a gépeken, de á milliók szeme jobban rajtuk van, mint valaha a százezrekén. Mindnyájunk ügye, gondja és megelégedése az aratás. Aratnak. A közös reménység ügye ez. Mennyit hoznak a holdak és- mennyit teljesítenek a brigádok — ezekben a hetekben ez a kérdés ott van a világ nagy eseményei mellett. Az aratók harca és fáradsága, győzelme és eredménye diplomaták tevékenysége és tárgyalóasztalok ügyeinek szintjén áll érdeklődésünk előterében. A kenyerünk, az életünk reménységét hordozza ez a szó: aratnak. Jövőbe mutat, bizodalmát kelt, az élet jó ízét forgatjuk a szánkban, amikor kimondjuk. Kissé * jelkép is. Azt célozza, hogy nem hiába dolgozunk, van eredménye a munkánknak. Érdemes küzdeni. Jó reménységgel lehet és kell előrenézni. Aratnak. A célhoz érés öröme ez, a közbeeső munka szoros összefüggésében. Aki bőven vet, bőven is arat, aki szűkén vet, szűkén is arat. Aratnak. Nekünk megszentelt szó. Az élet egészét szentelte meg vele Jézus, amikor Isten országa munkáját az aratás képével példázta. Fehérek a mezők .. . munkásokat az aratásba .. . Nem csak az evangélium örömhírére vágyók széles látóhatárát rajzolta meg vele Jézus, de magának a képnek a használatával megszentelte Isten gondviselő szeretetének és az ember fáradozásának, munkájának, életért való harcának mély összefüggéseit. Isten gondviselő szeretetének minden embert felölelő, az életet előrevivő gazdagsága sodrában ott látja az ember munkájának értelmét, erejét, szépségét. A munkamódszerek, sőt munkaterületek változnak. A rendeket vágó kasszasuhintások képét felváltja a kombájn zakatolása — végtelen búzamezőkön. Az életet, jövőt építő hazánkban az Istenre tekintő ember különösen is megérti az egymás kezét megfogó eredményes munka, a szolgálat örömét. Koren Emil
