Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-06-25 / 26. szám
A szolgálat útján Csel 9,1—7. Minden bibliaolvasó ember számára jól ismert szakasz ez az ige, mely Pál apostol megtérését mondja el. Gyermekkorunkban mindnyájan megtanultuk és azóta is sok színes igehirdetést hallgattunk róla. Kérdés azonban, hogy megértet- tük-e? Különben is mindnyájan tapasztalhattuk, hogy a Biblia tanításait újra és újra elő kell venni, mert csak így bontakozik ki annak egész tartalma. Ezért került most újra elénk, hogy megpróbáljuk meghallgatni belőle Isten üzenetét ezen a vasárnapon. Csak megdöbbenten lehet arra a Saulra nézni, aki Damaskus felé megy, mélységes gyűlölettel a szívében, hogy ott összefogdossa a názáreti Jézus követőit, hogy börtönbe juttassa őket. Neki szent meggyőződése, hogy istentiszteletet végez. Nem veszi észre, hogy a világot szeretettel fenntartó Istent nem lehet gyűlölettel szolgálni. Valami borzalmas ellentmondásnak kell abban a magatartásban lenni, mely Istent a gyűlölet és a bosszúállás útján akarja szolgálni. Abban igaza van Saulnak, hogy szolgálni akar, mert Isten minden embert szolgálatba állít. De nincs igaza abban, ahogyan ezt a szolgálatát végzi. Isten ma is szolgáló gyermekeket akar látni, akik világosan és egyértelműen tudnak bizonyságot tenni Istenükről, akiben hisznek. De nekünk is nagyon meg kell vizsgálnunk bizonyságtételünk tartalmát. Ne gondoljuk, hogy Saul magatartása egyedülálló dolog. Sajnos, nem! A keresztyénség története nagyon sok hasonló eseményt jegyzett fel. Sokszor indult a keresztyénség mísszionálni hasonló lélekkel és hasonló módszerekkel. Vajon nem tölti el ma is sok keresztyén ember szívét gyűlölet és harag, mikor azokra gondol, akik a keresz- tyénségen kívül élnek? Bizony sokszor fordul elő, hogy Istennek akarunk szolgálni és ugyanakkor gyűlölet van a szívünkben. Ebből az igéből elsősorban azt kell megérteni, hogy gyűlölettel, vagy enyhébben kifejezve, szeretet nélkül, soha sem lehet Istennek szolgálni és róla bizonyságot tenni. Jézus Krisztus megállítja a Damaskus felé haladó Sault. Azt akarja, hogy ebből a Saulból Pál legyen. Világossággal veszi őt körül, hogy annak fényében módja legyen önmagába tekinteni és megláthassa, s megismerhesse azt a Jézust, aki szereti őt. Jézus mindig odaáll az ilyen sauli magatartás elé. Ö már nagyon sok embert állított meg. Így gyűjtötte maga mellé a tanítványokat és követőinek szinte megszámlálhatatlan sokaságát. Így áll ma igéjében a mai emberiség elé is, hogy a gyűlölettel megtöltött Saulokat megállítsa és Pálokat formáljon belőlük. Nyilvánvaló, hogy a Saulok szolgálata sohasem fogja építeni az Isten országát, de nem jogja építeni az emberek boldogságát sem. Ez a szolgálat szenvedést, félelmet és halált szül. Minden keresztyén embernek nagyon világosan meg kell látnia, hogy semmiképpen nem szolgálhat Istennek, ha ugyanakkor szívében gyűlölet van embertársaival szemben. A gyűlölet csak olyan szenvedések forrása lehet, mely ma is osztályrészül jut sok embertársunknak. Gondoljunk csak Vietnamra vagy a Közel-Keletre, talán éppen Damaskusra, ahol annyi most a szenvedés! Nem a gyűlölet következménye mindez? Jézus Krisztus új embereket akar formálni, akiket betöltött az ö szeretete. Milyen jó volna, ha mi is ilyen új emberekké tudnánk lenni, akiket Jézus Krisztus vezet és akik éppen ezért szeretni tudják embertársaikat! Kökény Elek Dr. Renate Riemeck az A lanti Egyházügyi Hivatal elnökénéi Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, hivatalában fogadta dr. Renate Riemeck nyugatnémet történész professzornöt, a frankfurti Stimme-kiadó vezetőjét, aki egyházunk vendégeként tartózkodik Magyarországon. LUTHER-BIBLIA A Stuttgartban működő Württemberg! Bibliai Intézet egy ún. „nagy Luther-Bibliát” adott ki a reformáció jubileumával kapcsolatban, amely nemcsak Luther fordításának a javított szövegét, hanem a reformátor előszavait is tartalmazza a Biblia egyes részeihez. Ezeknek a részben kritikai megjegyzéseknek az a feladatuk, hogy segítségére legyenek az olvasónak az egyes bibliai könyvek megértésében. A 18. század kezdete óta nem adtak ki Németországban olyan teljes Bibliát, amelyek Luther előszavait is tartalmazták volna. INDONÉZIA Indonéziában hatmillió pro- val nőtt Indonéziában a protestáns keresztyén él. Az el- testáns lakosság száma, múlt öt esztendőben 2 millióBeiktatták tisztségébe Dr. Ottlyk Ernő püspököt (Folytatás az 1. oldalról) járói, már nem igazi a Krisztus-követésük és az Isten-sze- retetük. Amikor pedig PÁL APOSTOL összefoglalja az egyház élet-megnyilvánulását, akkor arról szól, hogy az egyházban megvalósuló sokféle feladathoz sokféle kegyelmi ajánnem lüktet benne a szeretet melege. Szeretet nélkül az emberi beszéd, de még az angyali szózat is zengő érc vagy pengő cimbalom csupán. Ez azt jelenti, hogy az egyházban nem lehet megélni szeretet nélkül, és nem lehet hitelesen igét hirdetni szeretet nélkül. dékra van szükség de mindezt összefoglalja és magába öleli az, amit ő így nevez meg: „Ezen felül egy még kiválóbb utat mutatok nektek” (1 Kor 12, 31). Ez a még kiválóbb út pedig: a szeretet. Dál apostol mestere volt a szónak. Hatalmas igehirdetései számos nagy győzelmet jelentettek. Tudjuk a Bibliából, hogy ahol Pál apostol szólt, ott emberek hitre jutottak, ott gyarapodott a Kriszus nyája. Sok történetet lehetne felsorolni, amelyek Pál apostol prédikáló szavának az erejét mutatják. Joggal nevezhetjük Pált a világ legnagyobb hatású igehirdetőjének. hiszen a keresztyénség elterjesztésében oroszlánrésze van. Mégis azt mondja, hogy hiába minden ékesszólás, hiába minden vallásos és kegyes igehirdetés, hiába az okos prédikáció, hiába a művészi prédikáció, hiába a tanító jellegű prédikáció, hiába a térítő prédikáció, mert hiába az egész keresztyén élet ha Mindez azt jelenti, hogy a teljes írás egybehangzó bizonyságtétele szerint a szeretet nem egyike Isten tulajdonságainak, de nem egyike annak sem, amit Isten vár a benne hivő embertől, hanem olyan összfoglaló fogalom, amely Isten lényegét hűen tükrözi — hiszen „az Isten: szeretet” —, és ugyanakkor tartalmazza a keresztyén ember életviszonyainak összefoglalását, summáját is, hiszen Isten akaratának és törvényének betöltése a szeretet. Á zonban a Szentírás sehol sem tekinti elméleti vagy elvont fogalomnak a szeretettel, ami szépen hangzik ugyan, de sohasem válik életté. Nem. A szeretetnek csak úgy van értelme, ha megvalósul. Az a szeretet, amelyről a Szentírás szól, nem elfolyó érzelem, nem ellágyuló hangulat, nem kritikátlan álláspont, nem téveszti össze az igazat a hamissal, hiszen akkor nem foglalhatná magába a kegyelmi ajándékok összességét. A szeretet távlata MESSZIRE TEKINTŐ SZE- RETETRE tanította meg a Szentlélek magyarországi evangélikus egyházunkat sok más egyházhoz hasonlóan. Egyre többet érthetünk meg Isten világot átfogó szereteté- nek mélységéből. A szeretetnek nemcsak azt az individuális megnyilvánulását értékeljük, amely egyik embernek a másikon való segítését jelenti, bár ez is döntő jellemvonása a keresztyén szeretetnek, hanem meglátjuk azt a széles és nagy vonalakban megmutatkozó szeretetgyakor- lást, amely a nép, az ország, az emberiség szeretetének cselekedeteit jelenti. A szeretet horizontja kitágult: az emberi kollektívumok szeretetszolgálatává. Akkor válik kitartóvá, rendszeressé, átgondolttá és tervszerűvé a keresztyén szeretet, amikor következetesen szolgálja a felebarát javát, becsülettel végzi a munkát, segíti az ember haladását. A másik ember üdvösségének és földi jólétének a szolgálatában jelenik meg az igazi felebaráti szeretet. J ézus emberszeretete egyszerre nyilvánul meg, mint az ember üdvösségére és földi boldogulására irányuló szeretet. Fa a kettő közül csak az egyikre tesszük a hangsúlyt, meghamisítjuk Jézus emberszeretetének megnyilvánulását. Aki Jézusnak csupán az üdvösségre irányuló szeretetét hangsúlyozza, az megszegényíti tanítását, hiszen amerre járt, lehajolt az emberhez, felvette minden gondját, javítani igyekezett helyzetén. Aki viszont Jézusnak csupán a földi élet felé irányuló érdeklődését hangsúlyozza, megszegényíti Jézus Krisztus megváltó művét és isteni mivoltát. Az ősi keresztyén hitvallás nemhiába hangsúlyozza Jézus Krisztus valóságos istenségét és valóságos emberségét egyszerre és oszthatatlanul. A valóságos Isten és valóságos ember Jézus Krisztus tanít minket arra, hogy egyfelől hirdessük Isten üdvösségre ve- I zérlő evangéliumát másfelől mindent megtegyünk az emberek földi boldogulásának segítésére is. Így tágult ki látóhatárunk Isten szeretet-akaratának teljes megértésére. Isten vezette úgy egyházunkat és sok más egyházat is, hogy az ő világot átölelő szeretete rászoktatott minket is a szeretet széles és messzire tekintő távlatának megértésére is.; A nép szeretete J7 mberszeretetünk egyik konkrét megnyilvánulási területe a nép szeretete és támogatása. A nép az egyház számára az a hatalmas emberterület, ahová Isten szolgálatra beállította. A nép sohasem távoli, idegen, elvont fogalom, hanem mindig konkrét viszonyulás, hiszen a mi népünkről, a mi országunkról, a mi hazánkról van szó. Az evangélikus hazafiság tartalma a nép szeretete és a nép ügyének szolgálata. A PATRIOTIZMUS alapja a nép érdekének munkálása. A patriotizmus a legtermészetesebb emberi, de ugyanakkor a legtermészetesebb keresztyén feladatunk is. Akik ebben az országban együtt élünk, mindnyájan érdekeltek vagyunk abban, hogy mi történik, merre és miként haladunk. Mi, akik Isten igéje alapján igazodunk el az élet minden területén keresztyén indítékokból is foglalkozunk a nemzeti kérdésekkel. Isten sohasem helyezi egyházát légüres térbe, hanem mindig konkrét történelmi helyzetbe, amelyben tisztán és világosan kell eligazodnia az egyháznak ahhoz, hogy betölthesse küldetését az adott történelmi feltételek között. Az a történelmi helyzet, amelybe Isten a mi egyházunkat állította, a szocializmust építő magyar népi demokrácia. Ebben a nemzetben, a magyar népi demokráciában élünk benne mi, lelkészek, és élnek benne gyülekezeti tagjaink. Amikor azt mondjuk, hogy az evangélikus egyház tagjai vagyunk, ugyanakkor egyszerre ennek a nemzetnek, a magyar népi demokráciának is tagjai. Nemzetünk és hazánk számunkra Istentől adott valóságok. A keresztyén embernek azon a helyen és abban a környezetben kell szolgálnia, ahová őt Isten állította. A Szentírásból tanultuk és tanítjuk, hogy Isten szolgálata embereknek végzett szolgálat, azért nincs igaz Istenszeretet igaz emberszeretet nélkül. Isten az ő szolgálatát úgy várja el, hogy azon a helyen, abban az időben, abban a társadalmi és gazdasági berendezkedésben szolgáljuk embertársainkat amelybe beállított, mert egyháza jsohasem a világból kivett egyház, hanem világnak szolgáló egyház. \ szeretet nagy parancso- latán nyugszik a keresztyén ember lelkesedése minden igaz és jó ügy iránt, azért természetesnek kell tartanunk, hogy a keresztyén emberek foglalata, az egyház, az a hely, ahol mindezeket a törekvéseket végső komolysággal kell vállalni, és Isten hívásaként kell őket cselekedni. A hit meglátja a szolgálatokat és feladatokat a templomban, a gyülekezetben, de ugyanakkor a szántóföldön, a gyárban, a közéletben is. A keresztyén ember az egyházban való kötelességét, de a hazában reá váró kötelességét is, hűséggel akarja teljesíteni. Evangélikus lutheri életfelfogásunkat tagadja meg az, aki a való élettől elvonatkoztatva, úgy akar prédikálni, vagy hivő életet élni, hogy kiszakítja magát a hazánkban pezsgő élet lendületéből, és a célkitűzések és tervek éppen reá váró feladatából. 'T'örténelmi tapasztalatunk szerint sohasem volt Magyarországon olyan állam, amely következetesebben helyezte volna jogaiba a magyar népet, mint a szocializmus állama. Ez juttatta hatalomra a népet saját szülőföldjén. Az egyház és állam viszonyát éppen ezért nem lehet rideg jogi kategóriák között kifejezni, mert bensőséges viszony alakult ki egyházunk és államunk között. Az emberszeretet közös indítéka fogja össze az egyház és állam szándékait. Ennek a közös nevezőnek az alapján élvezi egyházunk más magyar egyházakkal együtt az állam bizalmának és megbecsülésének az ország nyilvánossága előtt is kifejezésre juttatott jeleit. Aki evangélikusnak vallja magát, annak életében nincs és nem is lehet lelkiismereti összeütközés egyházunkhoz tartozása és a szocialista hazához tartozása között. Mi az együttmunkálkodás aktív viszonyával akarjuk segíteni azt a társadalmi fejlődést és haladást, amely a népet tette az ország gazdájává, a béke megvédéséért küzd és a népek barátságát tekinti céljának. (Folytatás a 3. oldalon) Milyennek látta az első magyar evangélikus nemzedék Luther Mártont? Az előző cikkben talán sikerült a bennünk kialakult képből néhány vonást felvázolni. De még hátra van a leglényegesebb kérdés: Kit láttak benne? Mit jelentett nekik Luther neve és személye? Nem sok megnyilatkozást találunk ebben a vonatkozásban, de az a néhány, amely ránk maradt, önmagáért beszél. Dévai Mátyás, a „magyar Luther’’, egyik írásában így vitázik: „Amaz egy Luther, ez a mind kegyességére, mind kiváló műveltségére nézve tisztelet: e méltó ember nem tetszik nektek, mivel saját színeitekkel festett le titeket. Sőt, inkább hálát kellett volna adni annak a férfiúnak, hogy jóra buzdított titeket. Dorgáld meg az okosat, szeretni fog téged, de itt süketeknek szól a tanítás. Minden erőtök megfeszítésével sem lesztek képesek leverni ezt az egyet; a hatalmas Isten tartsa meg öt nekünk nestori évekig! Ámen.” A tanítvány szemében tehát Luther kegyességben, műveltségben, de főként Isten erejében „leverhetetlen” tanító. Több van ebben a néhány sorban, mint Luther személyének megbecsülése: Isten küldte, hogy hatalmas szavával tanítson! Ozorai Imre, egy másik Luther-tanítvány, s az itthoni reformáció hűséges munkása egy helyen így ír: Isten azokat a népeket, „akik az Úristen népének mondották magukat, de az Istennek beszéde szerint nem éltének”, megLuther és a magyar evangélikusság (folytatás) büntette. „Azonközben bocsátott oly embert is, hogy őnekik az ö bűnös voltokat megjelentené; és intette őket, hogy az Istennek beszédének követésére térnének... A gonoszok... azt mondották, hogy az Istennek beszédének hirdetése, és aki Istennek beszédét hirdette, az az oka a nyomorúságnak.” Utalás ez a néhány sor a török betörésére, a gyászos emlékű mohácsi vészre. De nekünk még többet is mond: név nélkül, de minden bizonnyal Luther Márton prófétai szerepére és sorsára is utal. Isten azért küldte, hogy figyelmeztesse és megtérítse a népeket, s ellenségei most azt állítják, hogy ő az oka minden bajnak. Ez volt a próféták küldetése és sorsa mindig, Luther élete és szolgálata is. Ehhez még egy 1579-ből való levél fohászát tegyük hozzá. Ebben a már említett Stöckel Lénárdról is szó van. „Imádkoznunk kell Istenhez, hogy ... tartson meg minket a próféták és apostolok, és tanítóink: az örök emlékű Doktor Luther és Stöckel fundá- mentumán.” Íme, így került Luther a magyarok lelkében a próféták és apostolok sorába. Ennél nagyobbat már nem is lehet és nem is szabad Isten országában szolgáló emberről mondani! És így került ugyanebben az imádságban egymás mellé a tanító és magyar tanítványa is. Ki volt hát Luther Márton a 16. századi magyar evangélikusoknak? Az evangéliumi igazság hatalmas szavú tanítója, szinte prófétai és apostoli tekintéllyel. Tudom, hogy vitatható ez a szó, de csak ezt tudom ismételnj: tekintély. Amikor Mária királyné férje elvesztése után vigasztaló levelet kapott tőle, így szólt: „Látom, hogy Luther Márton doktor szeret enge- met.” De nemcsak a királyné érezhetett így, hanem sokan mások is, hiszen reformátorunk sok magyarral levelezett. Sokan voltak, akik vitás kérdésekben hozzá fordultak, és öle várták a döntő szót, akár tanításról, akár egy lelkész megválasztásának személyi kérdéséről, akár egyházszervezeti kérdésről volt szó. Mégis más volt Luther tekintélye, mint a pápáé, vagy — ha a század második felére gondolunk — a reformáció más ágainak vezetőié! Figyelemre méltó, hogy nevére nem sokat hivatkoznak. A hitvitákban is: nevét sokkal többet használják ellenségei, mint hívei. A kérdésekben nem a neve döntött, hanem az általa hirdetett igazság. Dr. Sólyom Jenő: Luther és Magyarország című könyvében ezt olvassuk: Nálunk „nem annyira Luther személye áll az érdeklődés középpontjában, mint inkább maga a keresztyénség megújulása. Míg Németországban sokszor szól a lelkesedés a bátor németnek, addig nálunk az Isten igéjének szeretete a buzgóság kútfeje.” Ezért lehet arról vitatkozni, hogy (a század második felétől) ki volt nagyobb tekintély nálunk: Luther vagy Melanchton, Luther vagy Kálvin, Luther vagy Zwingli, Luther vagy a pápa. Luther sohasem akart „uralkodó” lenni, mint a pápa, sohasem ragadott fegyvert, hogy „érvényesítse” az igazságot, még olyan formában sem, mint az a genfi theokráciában jutott felszínre. Csak annak volt „tekintély”, aki az evangélium igazsága előtt meghódolt. Luther tekintélye sohasem csorbította Isten és igéje tekintélyét! Az első magyar evangélikus nemzedék ezt nagyon elevenen érezte és élte át. Bizonyára szívükben élt a reformátornak ez és sok hasonló mondata: „Kérem azt, hogy az én nevemet ne emlegessék, s ne lutheránusoknak, de keresztyéneknek nevezzék magukat.” Ügy gondolom, ez az, amit az evangélikus egyház is elfeledett kissé a 450 év alatt. A jubileum ilyen irányba indítson bennünket: igyekezzünk a századokon, közbeeső nemzedékeken keresztül, de közvetlenül Luther „közelébe” férkőzni, őt, tanítását jobban megismerni. Ha ezt komolyan tesszük, nem egyszerűen hozzá, hanem Krisztushoz és az evangéliumhoz kerülünk közelebb. _ , . . , . ,. Kevehazi László
