Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-10-23 / 43. szám

Enyém, tied, őre... /

Ezsaiás 43,1

Nyelvtanórán az iskolában bizonyára könnyedén megtanultuk a birtokos névmás ragozását. Bár jóllehet kinőttünk az iskola padjaiból, az élet újra és újra feladja az enyém, tied, övé leckéjét, sőt az utóbbi időben mind komolyabban leckéztet a többesszám, a mienk, tiétek, övék felől.

Arról, hogy az enyém, tied, övé, nem egyszerűen grammatika csupán az általános iskolában sem, arról tanúskodhat a gyermekünk tolltartójában talált ismeretlen törlőgumi, vagy egy idegen kéz faragta színes ceruza. Ha ki is nő a gyermek abból a korból, amikor még a keze felemeli, amit a szeme meglát, ha fokozatosan megnyílik is az értelme az erkölcsi jóra, és ha ki is alakulnak benne bizonyos erkölcsi gátlások, ha többé nem találunk is a gyermekünk tolltartójában idegen tárgyakat, nem biztos, hogy az enyém, tied kérdése megoldódott a számára egy életre szólóan. Vajon, ha majd egyszer meg kell állni a nagy „Tanár” előtt, és számot kell adnunk, hogy az élet iskolájában helyesen ragoztuk-e a birtokos névmást, megsimogat- ja-e a homlokunkat, áldó átszegezett kezével, „jól van fiam, jól feleltél”?

Nemcsak egyesszámban nehéz „ragozni” a birtokos névmást, hanem többesszámban is.

A többesszámban való „ragozásból” mint a tanár a bukásra álló diákot — vizsgára állította ki felelni. Ä népek békés együttélése területén elkövetett hiba az egész emberiséget végső bukással fenyegetheti.

Mivel Isten ilyen komolyan veszi a birtokos esetet, vegyünk egy kis leckét az „enyém, tied” ragozásból. Kezdjük ott, hogy kié is vagyok én? Isten azt mondja, hogy én az övé vagyok. Megváltott engem. Krisztus ártatlan szenvedése árán magáévá tett. „Elvett engem” önmagámtól, és többé nem a magamé vagyok, nem magamnak élek. Vége egy önző, önmagam körül forgó életnek, és bennem egy Istennek élő, új embert teremtett.

Ha hiszem, hogy Istené vagyok, akkor nem tévesztem el a „ragozást” az első személyben. Tudom, mi az enyém. Én Istené vagyok, ezért minden ami az enyém, az Istené. Mert én Istené vagyok, ezért Isten is az enyém. Enyém Isten, és minden ajándéka itt ezen a földön és az örökkévalóságban. Az hogy nem önmagunké hanem Istené vagyunk, ez nem jelent megszegényedést, hanem meggazdagodást, Nem kell világot, örömöt, életet megtagadnunk. Isten nem hasonlít a zsugori vénemberre, aki élete utolsó pillanatáig dugdossa kincseit, egy fillért sem hajlandó életében adni a fiának, hanem Isten szerető mennyei atya, aki annyira szeret bennünket, hogy krisztust értünk adta keresztre, és vele együtt mindent nékünk ad, csupán a régi emberemet, a bűneimet veszi el.

A Krisztusban való hittel jól megy a „ragozás” a második és a harmadik személyben is. Az, hogy Istené vagyok, az nem azt jelenti, hogy nem lehetek a világé, és az embereké. Valójában az a helyzet, hogy minél inkább tudok Istené lenni, annál inkább vagyok embertársaimé is. Isten váltsága által nem rekedünk meg az örökös „enyém, enyém, enyém . . .” hajtogatásánál, hanem Isten tovább segít, hogy el tudjam mondani a „tied” és az „övét” is. Tied is az élethez való jog, akkor is, ha talán fekete a bőröd színe. Terád is rádragyog az Isten napja, még akkor is, ha talán másképp gondolkozol és hiszel, mint én. Tiéd és övé is lehet a szabadság, a boldogság, a kenyér. Emberi jogok illetnek meg függetlenül attól, hogy Washington közelében, vagy valahol Hanoi mellett születtél. Isten gyermekeiben az a tudat. hogy Istenéi, nem csorbítja meg az emberek iránti szeretetek hanem inkább elmélyíti, meggazdagítja és megerősíti.

A hit megtaníthat „ragozni” többesszámban is. A hivő ember megtalálja a helyét a közösségben. A szeretet nem egyénieskedő és félrehúzódó embereket teremt, hanem közösségieket. Egy kolostor négy rideg fala között nem lehet Istent szeretni. A szeretetthez embertárs kell akit szerethetek. Ahol Krisztus-hit van, ott szeretet van. A szeretet pedig nem rombolja, hanem építi az emberek közötti kapcsolatot, a közösséget.

A hit nem csak a „miénk”, hanem a „tiétek” és az „övék” helyes használatára is megtanít. Nem csak azért tudunk fáradozni, amiből nekünk közvetlenül hasznunk van, például egy üzem, vagy egy termelőszövetkezet felvirágoztatásáért, hanem azért is, amit talán mi magunk nem is élvezünk, talán csak az unokáink. Istenbe vetett hitből fakadóan szívesen építünk egy boldogabb, emberségesebb, igazabb társadalmi rendet, az emberiség jövőjét.

Hogy jól alkalmazzuk-e a „birtokos esetet”, ezen nem kis dolog múlik. Nem csupán egy magyaróra ötös vagy egyes osztályzata. Helyesen alkal- mazzuk-e az „enyém, tied” fogalmát, azon még' annál is több múlik, hogy járhatnak-e fekete gyermekek fehérekkel egy iskolában, hogy egy távoli, tőlünk több ezer kilométerre levő országban üde rizsvetések, vagy szürke bombatölcsérek borítják-e a földet. Az egész emberiség jövője forog kockán.

Mi, akik a „ragozásnál” abból indulunk ki, hogy Istené i’agyok, nyújtsunk kezet mindazoknak, akik az „enyém, tied” fogalmát helyesen akarják használni az emberiség javára. A Krisztus váltságá- ból fakadó erő indítson bennünket a második javát munkáló szolgálatra.

Benkő Béla

A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsához tartozó egyházak 1966. október 30-án, vasárnap este 6 órai

kezdettel a Budapest-Dcák téri evangélikus templomban közös

REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLYT

tartanak.

Az ünnepély sorrendje:

1. „Erős vár a mi Istenünk...” Énekli a gyülekezet. Imádkozik: KOVÄCS Imre, a Baptista Egyház elnöke.

3. Igét hirdet: BÄSKI Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.

4. Händel: Ünnepi Zsoltár. Előadja a Kálvin kórus és zenekar, vezényel PUNGUR József karnagy, kontinuo: DALNOK Lajos.

5. Ünnepi beszédet mond: D. KÁLDY ZOLTÁN, az Evangélikus Déli Egyházkerület püspöke.

6. Bach: 39. kantáta. Előadja a LUTHERÄNIA ének- és zenekar, vezényel WELT.LER Jenő karnagy’, kontinuo: TRAJT- LER Gábor.

7. Befejező imát mond BERKI Zuárd orthodox lelkész.

8. 90. Zoltár: „Te benned bíztunk eleitől fogva...” énekli a gyülekezel.

i®jUlfimtÁ teanak

Bibliai ábécé: „áldás

v>

A x-égi ember — talán még jobban mint-a mai — bízott a kimondott szó ex'éjében. Ügy vélte, úgy hitte, hogy a kimondott szavak nemcsak a gondolatait közük a másik emberrel, hanem a gondolat mögötti tartalom, kívánság — esetleg azonnal — valósággá is válik, valósággá is válhat. Éppen ezért, ismerte, illetve megkísérelte a szavak mágikus használatát — a jó és a rossz érdekében egyaránt.

Így és innen érthető az, hogy találunk az Ótestámen- tomban olyan eseteket, amikor a szavaknak ilyen gondolatbeli megx’télése teszi egyedül érthetővé az egész történetet, megmagyarázhatóvá a számunkra már furcsának, érthetetlennek tűnő eseményeket.

Csak egyetlen egy példát minderre: Jákob „egy tál lencsével” megzsarolja fivérét, Ézsaut, kitervelt szándékossággal becsapja apját, Iszákot — olvashatjuk — s teszi ezt azért, hogy megszerezze a sír felé hajló apja „szóbeli” áldását, azt a szavakban megtestesülő kincset, amit Iszák is úgy ka pott örökül a maga szülőapjá tói. — A kimondott szónál olyan nagy a hatása, a varázs; —-gondolta hajdanvolt ősün! —, hogy ezért a hatásért, vará zséi't érdemes mindent — mé, a hírnevet és becsületet is __ i í/sl ml i

De ezzel már közelebb is értünk bibliai ábécénk eheti témájához, a címben felírt áldás szó értelmének, jelentőségének megvilágításához. Közelebb kerültünk úgy, hogy rögtön ezekután meg kell mondanunk: a szavaknak az előbb jelzett értékeléséből csak az az indulat lehetett időtállövá, amely a másik embernek a javát, életének a szép előrehaladását kívánta. Ez a kívánság pedig — megfordítva az eddigi embertől-emberig menő sorrendet — Istenhez érkezik, imádság formájában.

Hogy és miként kérhet — imádság és áldás formájában — valamit • is az ember Teremtő Urától, Istentől? Egyszerűen annak tudatában, hogy Isten valóban meghallgatja és teljesíti a kérést s Ö lesz az aki a másik emberrel, az emberi közösséggel a jót véghez is viszi. Az Ótestamentom imádkozó, áldást kérő embere így ajánlja Isten ix-galmas, segítő szeretettbe családját, hozzátartozóit, népét és a hívek közösségét. Ajánlja úgy. hogy a maga hite és ezzel az Istenre bízottak sorsa is, szorosan kapaszkodik Isten sokszorosan megtapasztalt hűségébe, ígéretére.

Jézus is így áldja meg a kisdedeket és mennybemenetele előtt tanítványait (Lukács 24,

50—51) s ennek az áldásnak a beteljesülése, naponként való beteljesedése hordozza az egyház, a mindenkori gyülekezet jövendőjét, jósorsát.

De ezek megemlítése után sem merítettük ki az áldás szó teljes tartalmát. Nem, mert szóhasználatunkban és a valóságban is még gazdagabb a jelentése, a tartalma. Gazdagságából való az, hogy az ember nemcsak magának, a másik embernek kér és kérhet áldást, hanem áldásában hálaadó ma- gasztalással fordulhat Istenhez, mindenható Ui’ához.

Az embernek ilyen áldó, hálaadó szavában helyet kap Isten magasztalása. A magasztalás mindazéx't a jóért, amit ajándékul kapott: az életért, az élet számtalan javaiért, annak szépségéért, a hitéért.

Persze mindezekben — hogy visszatérjünk kiinduló mondatainkhoz — nem a szavak játszanak valami varázslatos szelepet, hanem egyszerűen az a tény, hogy az embernek van lehetősége, hogy jót kérhessen Istentől áldó imádságában em bertársaira és hogy a megta pasztáit jókért szüntelenü áldja Isten -szent nevét. S ép pen ebben a tényben van a; áldás szónak a maga felülmúl hatatlan szépsége.

Dr. Vámos József

99

Lukács evangéliuma

Fordítás és magyarázat

99

Dr. Prőhle Károly teológiai akadémiai tanárnak, az újszövetségi tanszék professzorának ez a most megjelent könyve megörvendeztet mindnyájunkat, egyházunk szolgáit és népét. A szerző sikeresen oldotta meg azt a nem könnyű nyelvi és tartalmi feladatot, hogy könyve egyaránt értékes és hasznos teológiai szakkutatónak, gyakorló lelkésznek, gondolkozó embernek és hívő egyháztagnak. Szabatos, könnyű fogalmazása, egyszerű és választékos stílusa példamutató lehet a korszerű magyar teológiai nyelvezet kialakításában. Élvezetes olvasmány e mű, ami teológiai tudományosság tekintetében magas szintű könyvnél egészen ritka jelenség. A könyv tetszetősségéhez hozzájárul az Egyetemi Nyomda kiváló munkája, fedőlapjának és Dénes Pál tervezte borítólapjának archaikus és modern művészi megoldása. Mindnyájunk öröme hálálja a könyv szerkesztő-kiadójának, D. Káldy Zoltán püspöknek és az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztálynak szép eredményű fáradozását is.

Az evangélium fordításában a szerző két követelményt egyeztet össze és teljesít: az eredeti szöveghez való teljes hűséget és a ma besiélt magyar nyelv használatát. így fordítása a görög szöveg mondatszerkezetének is hű tükre, olyan esetekben is, amikor a magyal’ nyelv egyébként a mellékmondatokat több főmondatra törte volna. Ugyanakkor a szöveghűség keretei között mai szavakkal, használatos kifejezésekkel, az élő beszéddel adja vissza az eredetit. Az olvasóhoz már a fordítás közelebb hozza Lukács evangéliumát, mint bánnelyik eddig megjelent magyar Újszövetség-fordítás, de nem az eredeti szöveg másításának árán. Sok találó fordítási megoldásából csak két kiragadott részlet: (Jézus megdicsőülése jelenetéből) „ruházata fehéren villámlóvá lett”; (Lukács bevezetéséből) „ ... megtudd a kétségtelen valóságot”.

A magyarázat az egész evangéliumi iratot világtörténelmi hátterébe állítja bele. Megmutatja, hogy Lukács Jézus szavait saját korának, a második keresztyén nemzedéknek helyzetére alkalmazta. Levonja ebből a tanulságot, hogy mit jelent Lukács evangéliuma mondanivalója a mai idők keresztyénségének. Ez a széles, kortörténeti és jelenbe nyúló perspektíva fogja egybe a bibliai könyv részletekbe menő magyarázatát.

Ügyes a magyarázatát tagoló és súlypontokat képező részlet-címeinek megfogalmazása. E címszavak és címmondatok már abba az irányba viszik az olvasót, amely magyaráza- fának egyik fő vonása és jelesség'e: nem választja külön a szöveg eredeti jelentését a mai megszólaltatásától. E kettő egybefonódik, így eltűnik minden zökkenő az 1900 esztendős irat értelmezése és alkalmazása között Nem kell erőltetett ugrást végbevinnünk, hanem megtörténhet Isten igéje titkának megvalósulása: az ókori szöveg mai személyességgel, időszerűséggel, és frisseséggel szól hozzánk.

A bibliai szöveg összefüggéseinek vizsgálata, az önálló gondolkodás, és a Szentírás középpontjára, Jézus Krisztusra, Isten irgalmas szeretetére vona tkozta tás több helyen olyan írásmagyarázati eredményekre vezeti a szerzőt, melyek önálló, új értelmezésükkel -tűnnek ki a teológiai irodalom idevágó terméséből. Ez a termő gondolkozása nem Jár egyénieskedóssel: Lukács evangéliumának

magyarázata mindvégig megbízható, szolid — a szó eredeti értelmében. Az olvasók az evangélikus teológia tengelyén futó írásmagyarázati művet tarthatnak kezükben. Ugyanakkor a mű nemcsak tartalmával, hanem tudomá nyos látásmódjával is a kor színvonalán áll.

Külön többlete a világ mai kérdései felé nyitottsága. Abban a történeti, társadalmi és politikai helyzetben gondolkodik, amelyben élünk.” Ismételten rámutat az egyház küldetésére a mai világban. Az evangélium nagyobb szakaszait összefoglaló „visszapillantás”-aiban is szépen érvényesül ez a korszerű gondolkozás. Ezekből idézek. Jézus szenvedését és halálát tartalmazó rész után: „Jézus nem a korabeli vallásos-nemzeti messiás eszméjét valósítja meg, hanem ő az Isten Fia, aki a sze- retetet hozza a világba. Ezért nem áll szemben alapelvileg a világi hatalommal. Nincs egyházának külön keresztyén politikai igénye és programja, de van 'politikai szolgálata, amely a korlátozást nem ismerő szeretet alapján áll.” A könyv befejezéséből: „Az anyagi, gazdasági és társadalmi kérdések . . . ma világtávlatúakká lettek. A ma egyházának tehát ebben a nagy távlatban is kell törekednie olyan igazságos rendre, amely minden embernek biztosítja az emberi élet feltételeit.”

A könyv előttem kérdéses vonása, hogy rendkívül finoman suhan át a történetkritikai problémákon. Legtöbbször pozitív megoldást ad, vagy nyitva hagyja a kérdést. Az előző történik például az utolsó időkre vonatkozó jézusi tanítás vagy a hegyibeszéd problémájánál, amelyeknél én bonyolultabbnak, fe-' szültségekkel terhesebbnek tartom a mai kutatási eredményt. Az utóbbira kiragadott példa Mária éneke vagy Jézus megkísértése. Nem vonja be a könyv a „történeti Jézus” élete és szavai körül támadt mai teológiai problematikát, s nem foglalkozik az újszövetségi hagyomány legendás vonásaival, például a karácsonyi történetnél, vagy a csodák kérdésével.

Ez az eljárás nyilván tudatosan történik, hogy ne terhelje meg az egyszerűbb hívő olvasót. Viszont van rá példa, hogy — nagyon helyesen — megállapítja: a bibliai elbeszélésen „átüt az őskeresztyénség hite”. S ismételten a történetkritikai munka végeredményét jól megvonja azzal, hogy rámutat: lényeges számunkra az, amit a vonatkozó bibliai szöveg mond, tehát ránkmaradt formájában.

Ugyancsak pozitív, egyházias magyarázatot képvisel az úrvacsora értelmezésében. A 16. századi hagyományos lutheri álláspontot érvényesíti modern kifejezéssel: „az úrvacsora testi-lelki közösség Jézussal”, ami a mai új- szövetségi kutatásban vitatott.

Visszatérve a könyv egészére: Prőhle Károly műve mindnyájunk öröme, szellemi, lelki gazdagodása. A szerző rendkívül alapos és nagyszerű munkáját mem ez a néhány sor dicséri majd, hanem az a lemérhetetlen, de bizonyos eredmény, amely tanulmányozását követi egyházunkban az evangélium hirdetésének és az elmélyült hitnek, cselekvő szeretetnek vonalán.

D. Káldy Zoltán püspök a Teológus Otthonban

Az Otthonórák célja a jövő lelkésznemzedék világnézeti nevelésének irányítása, az elhivatottság és a felelősségtudat elmélyítése, valamint az ezzel kapcsolatos közösségi problémák megoldása.

Ebben a komoly és mindnyájunkat személy szerint érintő program megvalósítása keretében tett eleget — Dr. Pálfy Miklós igazgató-profesz- szor felkérésének — D. Káldy Zoltán püspök, Teológiai Akadémiánk ez évi soros püspöke.

Eddig mi csak az újságok hasábjain olvashattunk a magyar békedelegáció finnországi élményeiről. (Evangélikus Élet, Magyar Nemzet) De most élőszóval is hallhattunk róla. Örömmel és meglepetéssel tapasztaltuk ezen az Otthonórán is, hogy az élő, hatékony beszédnek, meggyőződéssel elmondott szavaknak milyen nagy erejük van és hogyan válhatnak a hitből fakadó bizonyságtevések életünk átformáló lendületévé.

Pálfy professzor imádsága és köszöntő szavai után D. Káldy Zoltán püspök elmondotta, hogy már az előadása címében szereplő két szó is milyen kedves előtte. „Finnországról általában csak elfogultan tudok beszélni — mondotta —, nagyon szeretem Finnországot, és így érthető, hogy az előadásomban lesz szubjektivitás. Finnország, finn nép —■ ez mindig melegséget jelent”.

Finnország népe ma erőteljes lépéseket tesz, hogy az egész országot átszervezze ipari állammá. Elgondolkoztató az a reménység és határozott hit, amellyel ez a nemzet küzd a jövőjéért. Ök a békére építenek. S ahhoz, hogy célkitűzéseik megvalósuljanak, ők is nagyon jól tudják, hogy felelősségteljesebben kell tudatosí- taniok a legkülönbözőbb társadalmi csoportokban élő népek közös békegondolatát, amelynek a megvalósításában nem jelenthet akadályt semmiféle társadalmi vagy világnézeti ellentét. Az egyház — idejében felismerve küldetését t- a békemunka egyik leghatékonyabb szervezője lett,

Finnországban még ma is a templom az a hely, ahol rendszeresen összegyülekeznek az emberek, hogy az élet problémáiról és az evangélium üzenetéről halljanak. Milyen örvendetes tény — idézte a püspök egy finn lelkész szavait —, hogy ezeknek az embereknek ott a templomban nyílt meg a világ! Ott a templomban hallottak rendszeresen a világ problémáiról, égető nemzetközi kérdésekről, s ott a templomban tanulták meg valóban észrevenni a másik embert!

A finn és a magyar egyház kapcsolatát messzemenően szimbolizálja és realizálja az a meleg fogadtatás, amelyben a magyar békedelegációnak lép- ten-nyomon része volt. A finn nép testvéri megbecsüléssel adózik annak a komoly és felelősségteljes munkának, amelyet a mi egyházunk végez. „Remélem — fejezte be élménybeszámolóját a püspök —. ez az őszinte baráti kapcsolat a közeljövőben még bővülni fog.”

Győr Sándor

Kiemölfer Bél-Máról

D. Niemöller Márton visszatért előadói körútjáról a Dcl- afrikai Köztársaságból. Nyilatkozatában elmondta, hogy a délalTikai egyházak az állami törvényekhez szabják mindenütt magukat és ez faji megkülönböztetést eredményez egyházi téren is. A fehér és fekete gyülekezetek között gyakorlatilag semmi kapcsolat sincs. Az ez ellen tiltakozó lelkészeknek és gyülekezeti tagoknak számolniok kell a megtorlással. V.

A politikai helyzetet illetően kijelentette Niemöller, hogy Verwoerd halála után erősödött Dél-Afrikában az apartheidpolitika. Külön állami engedéllyel meglátogathatta Albert Luthulit, a faji egyenjogúságért harcoló négerek Nobel- békedíjas vezetőjét is. aki Na- talban tölti száműzetését. Nie- möller szerint Luthuli bízik abban, hogy a jövőben kedvezőbben fognak alakulni DélAfrikában a . négerek életkö-* Yeöreös -Imse- - -**Híteiényei}

1

»

I