Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-23 / 43. szám
Finnek—rólunk Kevés finn—magyar egyházi ügy kapott olyah bő sajtót a finn egyházi újságokban, mint a finn lelkészegyesület szervezésében és az IB.USZ-on keresztül az elmúlt nyáron megtett magyarországi turistaút. A legelterjedtebb finn egyházi lapban, a Kotimaa-ban Anneli Janhonen igen jó tollú riporternő írt az útról sorozatosan cikkeket, beszámolókat. Már a címek és alcímek is sokatmondók: Új kapcsolat van születőben — Szolgáló egyház — Barátságos magyar arcok — A háborúban lerombolt templomokat helyreállították — Jelentős diakóniai munka — Nincs lelkészhiány — A magyar egyházak a szocialista társadalomban stb. ,,A magyar evangélikus egyház példa arra, hogy az egyház működhet a szocialista társadalomban” — kezdi az egyik riportot s tapasztalataikról örömmel számol be a kéthetes út alapján. Ismerteti az egyház életmegnyilvánulásait mai helyzetünkben, a diakóniai munkát, a lelkészképzést, gyülekezetek életét, történelmi fejlődésünket, szól a magyar tájakról, emberekről, a vendégszeretetről. Örömmel emlékezik meg az egyetemes egyház részükre adott fogadásáról s méltatja D. Dr. Vető Lajos és D. Káldy Zoltán püspökök szavait. Bőven idéz Dr. Groó Gyula professzor ismertetéséből, amit a Teológiai Akadémia működéséről mondott, valamint Muncz Frigyes diakóniai lelkész tájékoztatásából. Vissza-visszatért Koren Emil esperes szavaira, aki az úton kísérőjük és tolmácsuk volt s bőven ír arról a „finn estéről”, amit otthonában, családja körében töltöttek. Kőrútjuk kiemelkedő eseményeit és villanásszerű élményeit színes összefoglalásban tárja az olvasók elé. Örömmel szól arról a rendkívül előzékeny és rugalmas vezetésről, amit az IBUSZ adott, s vezetőjükről, Dr. Márki János tanárról. „A testvéregyházak között — írja az egyik riport végén — ismét születőben van a kapcsolat, nem csak a déli rokonokkal való összetartozás érzése alapján, hanem annak a közösségnek az alapján is, amely a keresztyén gyülekezetek lényegéhez hozzátartozik. S ennek mindkét részről egyformán örülünk.” A beszámoló cikkeket sok fénykép teszi színessé. Egyes lapszámokban csupán fényképet közölnek, háromhasábos méretben s a képek aláírásában jelentősítik az eseményt, így közölnek képet az egyetemes egyház fogadásáról, ahol Saarinen Eero lelkész, a csoport finn vezetője köszöni meg egyházunk vezetőségének a jól megrendezett utat. Egy másik számban D. Káldy Zoltán püspök, Koren Emil esperes és Antii Knkkonen finn teológiai hallgató képét közli s örömmel emlékezik meg a teológuscsere megindulásáról, megemlítve azt is, hogy Schreiner Vilmos magyar lelkész Helsinkiben tanul egyházunk kiküldetésében. A finnek útjáról írt riportokra Koren Emil hosszú levélben válaszolt, amit a Kotimaa cikkszerűen teljes terjedelmében leközölt. A levélben Koren Emil kitért egyházunk útjának mai fejlődésére s arra, hogy miképpen akarunk egyház lenni a szocializmusban. Egy másik lapban Helsinki egyik legtekintélyesebb lelkésze, Dr. Erkki Kurki-Suonio írt cikket az útról, méltatva kapcsolatainkat s azt a megállapodást, amit az elmúlt évben egyházunk vezetősége Simojoki finn éi'sek vezetésével itt volt finn delegációval kötött s aminek alapján kapcsolataink szépen gyümölcsöznek. Végül nyomatékosan rá kell mutatnunk arra az igen rokonszenves interjúra, amit a Kotimaa D. Káldy Zoltán püspökkel készített és közölt, amikor szeptember elején a Magyar Béketanács küldötteként járt Finnországban. A béke kérdéseivel foglalkozó interjúban Káldy püspök fi többi között ezeket mondotta: „Békére épp úgy szüksége van a keresztyén egyháztagnak, mint a kommunistának. A háború- szülte bombák az egyház tagjaira is esnek. A béke helyzetét sokan természetes állapotnak tartják, de véleményem szerint az emberek előtt világossá kell tenni, hogy a béke megőrzéséért tevékenykedni kell, minden erőt össze kell gyűjteni.” THÜRINGIAI VENDÉGÜNK Beszélgetés Ingo Braecklein-nel THÜRINGIABÖL, Németország szivéből érkezett hozzánk Ingo Braecklcin, eisenachi egyházfötanácsos. A fenyvesek hazájából hozta el a thüringiai tartományi egyház és Dr. Moritz Mitzenheim püspök üdvözletét. Nexő dán író szerint ..a thüringiai erdő olyan szép, hogy' annak nincs párja a világon”. De nemcsak természeti szépségeiről ismert Thüringia, hanem ilyen patinájú városnevekkel találkozunk, mint Weimar. Goethe és Schiller városa: Eisenach a wartburgi várral. Ennek a vidéknek kedves vendégét, a thüringai egyház vezető személyiségét köszönthettük Ingo Braeckleinben. Vendegünk az elmúlt hét egyik esőre hajló délutánján ízelítőt kapott hazánk természeti szépségeiből, amikor a Dunakanyarba kísérték lapunk munkatársai. Ezt a rövid pihenőt használtuk fel arra, hogy néhány kérdést intézzünk kedves vendégünkhöz. — Mindig nagy figyelemmel kísérjük a thüringiai lutheránus egyház szolgálatát, Mietzenheim püspök úr munkásságával többször is foglalkozott lapunk. Olvasóink ismerik az Ön nevét is. Most, hogy abban az örömben van részünk, hogy ellátogatott hozzánk, kérjük, mutatkozzék be olvasóinknak. — Örömmel jöttem Magyar- országra és most örömmel teszek eleget kérésüknek. ..Igazi” thüringiai vagyok. Boldogan vallom szülővárosomnak Eise- nachot. Egyházi szolgálataimat a csodálatosan szép Thüringiá- ban végezhettem mindeddig. Tizenhat éven keresztül Thüringia legszebb részén voltam falusi lelkész. Ezekben az esztendőkben nagyon közel kerültem a falusi emberek lelkivilágához. A második világháború után Saalfeldbe kerültem, ahol a gyülekezet vezetésében Mitzenheim püspököt követtem. Majd 1950—59 között a weimári szuperinten- densi tisztséget töltöttem be, ahol egyházkormányzati feladatokat láttam el. 1959 óla tagja vagyok a tartományi egyháztanácsnak, mint egyházi főtanácsos. 1963 óta pedig mint Mitzenheim püspök helyettese. Különösképpen is a lelkészek, segédlelkészek, gyülekezeti munkások képzése a szívügyem. Ezenkívül 30 esztendeje foglalkozom egyházzenei kérdésekkel és több mint két évtizede ennek a munkaágnak a vezetője is vagyok. Egyházfőtanácsos Ür: mondjon valamit olvasóinknak látogatásának céljáról. — Nagy örömmel tettem eleget egyházuk meghívásának és jöttem hazájukba. Bizonyos tekintetben tanulmányút az utam. Bár csak rövid időt tölt- hete/c hazájukban, de ezt az időt is szeretném jól felhasználni arra, hogy megismerkedjem egyházukkal. Nagyon gazdag beszélgetést folytathattam D. Dr. Vető Lajos és D. Káldy Zoltán püspökökkel, megismerkedhettem egyházuk életével. Különösképpen is megragadott a lelkészi továbbképzés formája, amit Önök lelkészi munkaközösségekben végeznek. Jártam a Sajtóosztályon, ahol gazdag könyvkiadásuk ragadott meg. Budapesti lelkészek előtt beszámolhattam a thüringiai egyház életéről, örömeiről, gondjairól. Mély benyomást tett rám szeretetszolgálatuk és a hívek áldozatkészsége. — Jövőre ünnepeljük a reformáció 450 éves jubileumát. Hogyan készül erre a jubileumra a testvéri thüringiai egyház? — A következő esztendőben Thüringiában különösképpen 2 jubileumot ünnepelünk meg. Wartburg várának 900, a reformáció 450 éves jubileumát. A reformáció ünnepélyeket 1967. október 29—31. között tartjuk Wittenbergben. A thüringiai egyház május hónapban megemlékezik Luther wartburgi tartózkodásáról. Erre az ünnepségre az Önök egyházának képviselőit is meghívjuk. Egyháztörténeti munkatervünkben szerepel egy konferencia, teológusok, nyelvészek és szociológusok részvételével, amelyen következő témát tárgyalnánk meg: Luther wartburgi,tartózkodásának jelentősége a reformációban és a mai lutheri ke- resztyénségben. Természetesen ezen kívül egyházzenei és egyéb ünnepi alkalmak is lesznek. Meg kell mondanom hogy ünnepi programunkat összehangoltuk a Német Detnokra- tikus Köztársaság állami szerveinek a reformációval kapcsolatos jubileumi ünnepségeivel. Ezzel kapcsolatban kérdezzük, miben látja a lutheri reformáció szolgálatát hazájában és világ- viszonylatban? — A lutheri reformáció útját az utóbbi időben két történelmi tény határozza meg: egyrészt az ökumenikus mozgalom növekedése, másrészt a társadalmak szocialista átalakulása. Világos előttünk, hogy Luther felismerései, amelyeknek gyökereit a Szentírásban találjuk meg, olyan következményekkel járnak, amelyek éppen a mi mai helyzetünkben nagy segítséget nyújtanak. Ügy ér zem, hogy világosan kell látnunk Luther teológiájából a „sola fide” és „a józan ész kettősségét. Ebből a felismerésből következik az, hogy a lutheri reformáció sok tekintetben tud jó szolgálatot végezni a keresztyén anyaszent- egyházban, az emberiség nagy családjában és társadalmunkban. Luther felismerései késztetnek bennünket arra, hogy állandóan figyelnünk kell, hogy Istennek tetsző-e szolgálatunk és betöltjük-e azt a megbízatást, amit Ö bízott ránk mind az egyházban mind a világban. Ebben látom egyházaink legfontosabb feladatait. Végül, milyen benyomásokkal tér vissza hazájába? — Nem tudok erre a kérdésre anélkül imlaszolni, hogy kö- szönetemnek hangot ne adjak. Nagyon boldog vagyok, hogy az Önök vendégszeretetét élvezhettem. Egy meglevő kapcsolatot jöttem elmélyíteni. Remélem, hogy a magyarországi evangélikus egyház és a thüringiai egyház közötti kapcsolatok tovább mélyülnek, a megkezdett testvéri beszélgetések folytatódnak, a barátságok erősödnek. Megköszönjük Ingo Braecklein főtanácsos szavait, és kívánunk a thüringiai lutheránus egyháznak, annak vezetőjének, dr. M. Mitzenheim püspöknek további áldásos és eredményes munkái. Őszi csöndben... — Ne haragudjon, de az ott ág, vagy csak árnyék? Ugyanis szemidegsorvadásom van és karácsonyra teljesen megvakulok. — Mit lehet felelni erre ősszel, egy tűzfalak vermébe zárt fővárosi park padján, ha a kérdező nem lehet több huszonöt évesnél és ami olyan szenvedélyesen érdekli — egy ág —, egy poros levelű, beteg platán ága, amely idegesen remeg, ha villamos csörömpöl el a padok előtL — Ág — mondom kínlódva —, jól látja faág. — Nézzük a fel-felbukó, fáradt gyökereket, melyek járdák és odvas fundamentumok alatt kotorásznak erőért a vézna, varas ágaknak, melyek belegörbedtek a nyújtózkodásba az elérhetetlenül távoli tetők alatt. — Ha sokáig nézek valamit, az élek és felületek vakítóan ragyogni kezdenek és vörös homály borul mindenre. — Olyan, mint amikor meggybeföttön néz át az ember. Aztán elmúlik. Derengeni kezd megint és akkor tovább indulok. — Két hétig a Mátrában voltam, négykézláb mászkálva nézegettem a galagonyát, közelről nem látom, melyik érett már. Otthon képeskönyveket lapozok, megnézem a pisai ferdetornyot, a karnaki sziklatemplomot, de az úrlovasok a Pradón — című után már óvatosan megállók, lehunyom a szemem egy percre és ilyenkor látom is őket, nem is hiszi milyen élesen látom. Az egyik megfordul a nyeregben és fehérkesztyűs kezével int egy balkon felé, ahol nincs senki, csak egy gyöngyfüggöny borzong a korlát mögött. Sápadt, szalmaszőke lány áll meg a pad mögött, a fiatalember anélkül, hogy hátranézne, bemutatja: a menyasszonyom. A lány nem néz ránk, a satnya platánt bámulja, azt az ágat, amely reszket, ha villamos megy el az úton. — Jövőre Dubrovnikba akartunk menni, de már csak Eszter megy és majd elmesél mindent, — ugye szívem? Eszter még mindig az ágat figyeli, amely most pihent meg és a kavicsokra ejt egy va- rangyos bőrű, merev levelet. — Ne haragudjon, hogy fárasztottam, de néha szeretek beszélgetni bámészkodód közben ... karácsonyig.... mert. aztán sötét lesz ... Turehányi Sándor A REFORMÄCIÖ JUBILEUMA A BÉKE JEGYÉBEN Nemrég Wittenbergben ülésezett a reformáció 450 éves jubileumi ünnepségeit előkészítő bizottság, amelyen a hallei és lipcsei egyetem professzorain kívül résztvett G. Götting, az államtanács helyettes elnöke is. A bevezető referátumot Götting tartotta és ebben arról beszélt, hogy az eddigi évfordulókkal szemben most először tudják a reformáció jubileumát a béke és a népek barátsága jegyében megünnepelni Németországban. AZ EVANGÉLIKUS TEOLÓGIA FELADATAI A bécsi teológiai konferencián több előadó is foglalkozott az evangélikus teológiai kutatás mai feladataival. A leg- pregnánsabban a konferencia elnöke,- dr. Otto Kaiser mar- burgi professzor jelölte meg ezt, amikor kijelentette: nem az a feladata ma az evangélikus teológiának, hogy korunk szellemi ideológiái ellen harcoljon, hanem hogy megismertesse a keresztyén üzenetet a világgal. „A keresztyén hit és a vallások” főtémával megtartott konferencián több előadás hangzott el a mintegy 200 résztvevő előtt magyar keresztyének VIETNAMÉRT A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában tömörült tagegyházak vezetői a nyár folyamán azzal a felhívással fordultak a gyülekezetekhez, hogy egy istentiszteleti perselypénzt, valamint egyéni önkéntes adományokat adjanak a sokat szenvedő vietnami nép javára. Ez azt jelentette, hogy a magyarországi református, evangélikus, baptista, metodista, ortodox és szabadegyházak gyülekezetei felé hangzott el a felhívás. Ugyanakkor az egyházak vezetői azt is közölték, hogy a magyar keresztyének adományai a magyar társadalom gyűjtési akcióját fogják erősíteni, amely az „egy kórházért, egy iskoláért” jelszóval fogja össze a Vietnamért felelősségei érzők adományait. Örömmel jelenthetjük, hogy az említett egyházak gyülekezetei és egyéni adományozói háromszáznégyezer forintot juttattak el az Ökumenikus Tanácson keresztül a Magyar Szolidaritási Bizottsághoz. Az adományok összege az egyes egyházak lélekszámával arányban van, ami azt mutatja, hogy azonos áldozatkészséggel vették ki részüket a gyűjtésből. Az egyházak vietnami célra történő adakozásánál érdemes elgondolkoznunk a következőkön: O ISTEN ÚGY VEZETTE EGYHÁZAINKAT az elmúlt két évtized során, hogy gyakran villantotta rá az Ige reflektorfényét az emberszeretetet és az emberi szolidaritást kifejező igékre. A prédikációnak is van történelme. Ez abban mutatkozik meg, hogy az egyes korokban milyen igék kerültek a gyülekezeti élet középpontjába, milyen igéken keresztül csendül fel Isten egyházat vezérlő szava. Voltak idők, amikor dogmatikai tisztánlátásra akarta Isten vezetni a benne hívőket. A mi korunkban azonban megsokasodlak az igehirdetésekben Isten emberszerelő akaratát sugárzó igék. Isten maga ébreszt- gette gyülekezeteinket az emberért, a világért érzett felelősségre. Aki Isten mai üzenetét tolmácsolja, annak lehetetlen hallgatnia azokról az aktuális tennivalókról, amelyek a mai keresztyénre várnak. Például az irgalmas samaritánusról szóló példázat olyan irányító igévé vált, amely a bajba jutott ember jézust lelkülettel való megsegítését helyezi a keresztyének szívére. Isten az igehirdetésen keresztül úgy vezette gyülekezeteink tagjait, hogy egyre nagyobb felelősséget éreznek az emberi szenvedések iránt, egyre inkább keresik a szenvedések okait, s azok megszüntetésének lehetőségeit. így érthető, hogy a szenvedő vietnami nép javára végzett gyűjtés templomi istentiszteletek perselypénzeiből és a gyülekezeti tagok egyéni adományaiból jött létre. Szoros összefüggés van az igehirdetés és az aktuális feladatok meglátása között. © POLITIKAI KÉRDÉSRŐL VAN SZÓ a vietnami gyűjtésben. De a keresztyén lelkiismereltel összefügg a politikai döntés is. A keresztyén ember ott áll, ahol Isten erkölcsi törvényéből megvalósul valami, és szembeszáll mindazzal, ahol ezt az erkölcsi világrendet megsértik. A vérontás, háború, békés falvak, a rizstermeléshez szükséges vízi berendezések, a folyókat szabályozó gátak bombázása olyan megsértése Isten erkölcsi világrendjének, amely a keresztyének tiltakozását hívta ki mind a szocialista országokban, mind nyugati területen, de még az amerikai keresztyének körében is. A keresztyéneknek valóban egységesen kell síkra szállniuk a vietnami tűzszünetért, a tárgyalások megkezdéséért, s az idegen csapatok Vietnamból való kivonásáért. A magyar keresztyének adománya a vietnami szenvedések enyhítésére egyben véleménynyilvánítás is. Kifejezi az együttérzést, a szolidaritást a szabadságáért• küzdő vietnami nép iránt. Kifejezi azt is, hogy gyülekezeteink tagjai nem csupán a maguk belső vallási világában élnek, nemcsak önmagukkal törődnek, hanem felelősseget éreznek a világban folyó olyan jelenségekért is, amelyek a világbékét veszélyeztetik, van szavuk és véleményük a világot érintő alapvető politikai kérdésekben is. © NÉPÜNKKEL EGYSÉGBEN adakoztunk abban a magyar társadalmi gyűjtésben, amely egy kórházat és egy iskolát kíván felépíteni Vietnamban. A Magyar ökumenikus Tanács tagegyházai már sokszor kifejezésre juttatták és a gyakorlatban is élték a népünkkel és társadalmunkkal való egységet. Ennek nyomán cselekedtek gyülekezeteink most is. Gyülekezeteink tagjai részesei szocialista hazánk építésének és a mindennapi élet tapasztalataiból tudják, hogy a nép felemelkedésének záloga a függetlenség és a békés építő munka lehetősége. Híveink szeretik hazánkat. Mint a béke, a haladás emberei, tiltakoznak, amikor megsértik az emberi jogokat és más népek függetlenségét. Természetesnek tartják, hogy a szabadságáért és függetlenségéért olyan sokat küzdött magyar nép támogatja a jogaiért, szabadságáért harcoló hős vietnami népet. Gyülekezeteink egyek népünkkel és társadalmunkkal ezeknek a céloknak a munkálásában. O A GYÜLEKEZETEK ÉS AZ EGYHÁZI VEZETŐK EGYSÉGE tükröződik ebben a gyűjtésben. Mindenki tudja, hogy a perselypénzek adományai önkéntesek, hitből nyújtott ajándékok. Ugyanakkor ismeretlen marad az adományozó személye is. Névtelen adakozók százezrei gyűltek össze. Ilyet nem lehet kikényszeríteni. Aki a perselybe adományt tesz, külön elismerést sem kap érte. Ha a hívek, az egyházi vezetők nyár folyamán elhangzott felhívására ilyen mértékben adakoztak, ez azt jelenti, hogy bibliai értelemben tisztelik és követik megválasztott vezetőik szavát. Isten áldja meg híveink adományát, hogy a sokat szenvedett vietnami nép fiai nyerjenek abból a magyar pénzen felépített kórházból gyógyulást, és az iskolából ismeretet, tudást, műveltséget1 Dr. Ottlyk Ernő Hasznos munka ígérkezik az európai egyházak konferenciáján Korábban tudósítottuk olvasóinkat arról, hogy az Európai Egyházak Konferenciája (Ny- borgi Konferenciának is mondják) két bizottságot alakított eddig. Ezeknek az a feladata, hogy a legközelebbi konferenciáig dolgozzák fel a következő kérdéseket: Európa egyházai és a többi kontinens és Társadat mi átalakulások Európában. A konferencia elnöksége Genfben tartotta legutóbbi ülését (szeptember 12—14.) és azon elhatározták, hogy még két bizottságot alakítanak, amelyeknek ezt a két kérdést kell feldolgozniok: Diakónia Európa egyházaiban” és „A modern európai társadalom és az egyházak találkozásának a gyülekezeti problémái”. A most kitűzött két téma kapóra jön nekünk. Hiszen a diakónia kérdése (nemcsak gyülekezeti, hanem társadalmi vonatkozásaiban is!) régóta foglalkoztatja a mi teológiánkat és minden bizonnyal sok mondanivalónk lesz ezzel kapcsolatban. A második új téma magának a javaslatnak a megállapítása szerint azért rendkívül izgalmas, hiszen csak Európában élnek együtt a protestáns, anglikán és ortodox egyházak kulturális és társadalmi környezetükben. Ami pedig a modem társadalom és a gyülekezetek találkozásának a problémáit illeti, úgy gondoljuk, hogy már legalább 15 esztendővel ezelőtt kellett volna az összes európai egyházaknak foglalkoznak velük. De azért örüljünk ahnak, hogy legalább 1966-ban mégis csak napirendre kerültek ezek a kérdések. * 4
