Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-06-05 / 23. szám
KP. BÉRM. BP. 72. Szentháromság A mai vasárnapot, Szentháromság vasárnapját bizonyos ér- telemben határkőnek tekinthetjük, mert a mai vasárnappal lezárul az egyházi esztendő első jele, amelynek vasárnapjai nagy ünnepeink köré csoportosultak. Olyan ez a mai ünnep, mint egy gyűjtőlencse, mely Isten kijelentésének fénysugarait egy gyújtópontba fogja össze. Amit megismerhetett az ember Isten titkaiból, a teremtés, megváltás és megszentelés nagy munkájából, az ragyog fel most előttünk a maga teljességében. Áldott alkalmat nyújt nekünk ez az ünnep a hálaadásra, de mint életünk minden lezáruló fejezete, alkalmat nyújt ez az ünnep a számadásra is. Ennek a számadásnak sajátos vonása, hogy nem csupán a cselekedetek vonalán kell a mérleget elkészíteni, hanem a hit kérdéseiben is. Ez az ünnep azáltal teszi hitünket próbára, hogy a sajátosan keresztyén Istenhit, a Szentháromsághit dolgában sürgeti a döntést. A mindenkori embernek igen nagy a kísértése, hogy az Istenkérdéshez is az értelem, a hűvös ész okoskodásával akar eljutni. Amikor az ember kénytelen a sorskérdést önmaga előtt tisztázni és felelni az emberi lét végső kérdéseire, mindig a saját erejéből szeretné megfejteni a lét titkait s még az Isten titkát is. Pedig sok példa mutatja, hogy az ember ilyen irányú kísérletei kudarcra vannak ítélve, m,ert találgatásnál, képzelgésnél többre nem juthat az ember ezen a téren. Az az istenkép, amit az ember a saját értelmével próbál megformálni, csak emberszabta istenkép lehet, legyen bármily ésszerűen végiggondolt az elmélet. Az emberi gondolkodás csak a saját képére és hasonlatosságára tudja megformálni az Isten képét. Ezen a vasárnapon is hálát adhatunk Istennek azért, hogy nem rejtőzött el az ember elöl, nem maradt távolinak, hanem közel jött hozzánk, megismertette magát velünk, úgy ahogyan nem is képzeltük volna. Az igaz Istent csak egy módon találhatjuk meg: úgy amint Ö maga ismertette meg magát a próféták bizonyságtételein, Jézus Krisztus életében, az ö élő Igéjében. A fenti Ige a keresztyénség tapasztalásokon alapuló hitét tükrözi, amikor az egy örök Istent hármas tétformájában dicsőíti. A keresztyénség Istenben való hitét ősidők óta így fejezte ki: hiszünk Istenben az Atya, Fiú, Szentlélakben; hiszünk a Szentháromság egy örök Istenben. Jennek a hitnek első sarkpontja, hogy a mindenható Atya lényéből végtelen szeretet árad az egész világmindenségre, amelynek Ö a teremtője és gondviselője. Teremtő Atya ö, aki a kezdet homályából előszólított mindent teremtő akaratával. Gondviselő Atya ö, aki ma is munkálkodik. A világmindenség távlataiban, végtelen erőivel vezeti a teremtett világ életét, a maga hatalmas méreteiben éppenúgy, mint ahogy egyes teremtményeinek élete és sorsa is az ő kezének oltalma alatt áll. Ö az ', aki bölcsen kormányozza életünk hajóját, s mindent megád, ami javára van gyermekeinek. Csodás nyugalmat adó érzés, hogy nem vaksors szeszélye s könyörtelen végzet uralja életünk folyását, hanem szerető Atyánk kezében van sorsunk fonala, őhozzá mindenkor gyermeki bizodalommal fordulhatunk. Miért kételkedném ebben? Hitünk másik sarkpontja, hogy a Fiún, Jézuson keresztül megváltó kegyelem árad az egész bűnös világra. A világmindenség Ura közeledik Jézus Krisztuson keresztül a bűnös ember felé. Emberi testben jön az Űr, hogy a tékozló fiakat hazahívja, az elveszett bárányokat megkeresse. Szenvedett miattunk, elviselte a büntetést helyettünk, kínos halállal meghalt a Golgota keresztjén, hogy megfizesse a véres váltságdíjat miértünk. Feltámadásával megtörte a halál hatalmát. Minden, ami jó és igaz az emberi életben, általa van. Ha majd ítéletre kell megjelennünk, Ö lesz a Bíránk. Jó tudnunk, hogy a bűn, amely megszégyenít és nyugtalanná teszi a lelkiismeretet, nem legyőzhetetlen ellenség, mert Krisztus megtörte hatalmát. Jó átélni a bűnbocsánat feszültségfeloldó örömét, az újra kezdés boldogságát. Jó tudni, hogy a koporsó fullánkját és a halál hatalmát elvette a húsvétkor Feltámadott. Jó hinni, hogy Ö lesz a Bíránk a nagy ítéletben. — Miért ne bizhatnék ebben? Hitünk harmadik sarkpontja, hogy a megszentelő Szentlélek közösséget teremt földön élő gyermekei számára. Ebben a közösségben munkálkodik a Lélek hitet teremtve bennünk. Itt világosít meg és szentel meg minket az új életben, a cselekvő szeretetben a Szentlélek Isten, ö tartja ébren bennünk a feltámadás reménységét, ö jelöli ki életünk végső célját az örök életben. Tfoldogító és felemelő érzés, benne élni a Szentlélek Isten ^ közösségében, munkálkodni az Ö anyaszentegyházában, részesülni a hitrejutás áldásában, a megvilágosodás örömében. Áldott dolog járni az új életben, teljesíteni mindenkor a szeretet parancsát engedelmeskedve Isten Szentleikének. Üd- vösséges dolog reménykedni a feltámadás bekövetkezésében és egy életen át tusakodni az örökélet koronájáért. — Miért ne lehetnék részese mindennek? Természetes, hogy az Igéből nemcsak azt kell megértenem, hogy milyen az Isten és mit ád nekünk, hanem azt is meg kell szívlelnünk, ami követelésként hángzik felénk Isten valóságából. Ha Istent Atyámnak szólíthatom, akkor figyelnem kell a „testvérem”-re, a felebarátomra is. mert a szeretet és a testvériség a legmesszebbmenő együttélésre és segítésre kötelez. Isten kegyelmének tapasztalása, a bűbocsánat átélése nem tehet könnyelművé sem a bűn kérdésében, sem a nagy Számadással kapcsolatban. Az áldozat nagysága figyelmeztessen a bűn veszélyének komolyságára. Vigyázzunk, hogy a Lélek tüzét meg ne oltsuk, mert csak a Szentiéleik által válik érthetővé az emberi beszédben Isten szava, általa tud az Ige hitet ébreszteni s cselekvő szolgálatra mozgósítani bennünket. Kühn Ernő „Krisztusra kereszfelkedtetek meg" Keresztelőkő szentelés Budapest-Ferencvárosban A felszentelt AZOK A SZÉP ÜNNEPEK, amelyek evangélikus egyházunkban folynak — templom-, orgona-, harangszentelés — színeződtek az által, hogy május 15-én, a Budapest—Ferencvárosi gyülekezetben egy nagyon szép keresztelőkő szentelésére került sor. Ferencvárosi gyülekezetünk a kisebb pesti gyülekezetek közé tartozik. Nincs is olyan nagy temploma mint pl. a fasori, kőbányai vagy rákoskeresztúri gyülekezeteknek. Ha végigmegy az ember a Thaly Kálmán utcán szinte észre sem veszi, hogy itt van a ferencvárosi gyülekezet imaháza. Az egyik ház falán csak egy tábla jelzi, hogy a ferencvárosi evangélikus egyházközségnek itt van a lelkészi hivatala. Ha azonban belépünk a ház udvarára, azonnal valami kedves családiasság levegője vesz bennünket körül. Az udvar egyik oldalán a lelkészi hivatal és a szépen berendezett segédlelké- szi lakás, a másik oldalán pedig a jól rendbentartott imaház áll. Magában az imaházban is az „otthoniasság” a legjellemzőbb vonás. Amikor pedig a gyülekezet is elfoglalja és megtölti a széksorokat, akkor olyan az egész gyülekezet, mint egy nagy család. Ez a kis gyülekezet pár évvel ezelőtt átalakította imaházát és új oltárképet festetett, amely a legszebb dísze az imaháznak. A hívek vasárnapról vasárnapra szép számmal jönnek az istentiszteletre. Szívesen hallgatják Dr. Rédey Pál lelkész igehirdetését, mert — mint mondják — „ezek a prédikációk világosak és érthetőek és a mai ember számára segítőek”. A KIS GYÜLEKEZET idei konfirmandusai — tizenhármán voltak — szép ajándékkal lepték meg gyülekezetüket. A konfirmációi oktatás során sokat hallottak a ke- resztség szentségének jelentőségéről. Hallottak arról, hogy Luther Márton is milyen sokszor mondotta boldogan azt, hogy „meg vagyok keresztelve”. Ugyanakkor látták, hogy gyülekezetüknek imaházában nincs keresztelőkő. Ez indította őket arra, hogy elkészítteskeresztelő kő senek márványból egy keresztelőkövet és azt a gyülekezetnek ajándékozzák. A nagyon szép — az ' imaterembe beleülő — keresztelőkő május első felében lett kész és annak szentelésére május 15-én az istentisztelet keretében került sor. A SZOLGALATOT D. Kátdy Zoltán püspök végezte. Igehirdetésének alapigéje Gál 3,26—27 volt: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusra keresz- telkedtetek meg, Krisztust öltöztetek fel”. Miközben az ajándékozó konfirmandusok körülvették a keresztelőkövet, D. Káldy Zoltán püspök azzal kezdte beszédét, hogy már az is jelentős dolog, ha egy gyülekezet új keresztelőkövet állít fel, de különösen is jelentős akkor, ha azt a konfirmandusok áldozatos szereteté- ből teheti. Ez ugyanis valamiképpen azt juttatja kifejezésre, hogy a konfirmandusok felismerték a tanítás során a keresztség jelentőségét és ennek jeleként ajándékozták a keresztelőkövet. Majd arról beszélt a püspök, hogy a keresztelőkő vasárnapról vasárnapra 3 dologra emlékeztesse a gyülekezetei: 1. Van bűnbocsánat, 2. Isten fiai vagyunk, 3. A Krisztust öltöztük fel. — A keresztség mindig Krisztus „halálába és feltámadásába” való beleplántáltatást jelenti. A „halál” ítéletet jelent, vagyis a keresztségben Isten megítéli a bűnt, de ugyanakkor részesévé tesz a feltámadott Jézus életének. Az új élet ajándékozását megelőzi a bűnbocsánat. A keresztség azt jelenti, hogy „meg vannak bocsátva bűneim”, de egyben azt is, hogy ismételten rászorulok a bűnbocsánatra. Így a keresztyén élet egy bizonyos oldalról nézve nem más, mint „bűnbocsánatból való élet”. — De hangsúlyos az igében az is, hogy „Isten fiai vagytok”. Jézus Krisztusban való hit által a megkereszteltek „fiákká” lettek. És pedig az Isten fiaivá. Így számukra Isten nem pusztán egy szuverén Úr, aki — mint egy költő írja — „rendel és ragyog”, hanem sokkal inkább Atya, akihez úgy mehetnek „mint szerető gyermekek, szerető Atyjukhoz”. Ügy járhatnak a világban, mint Atyjuk világában és úgy dolgozhatnak abban, mint Atyjuk tulajdonában. — 3. Akik megkeresztelteitek, azok „Krisztust öltözték fel” — mondja Pál apostol. Ez kettőt jelent. Először is azt, hogy Krisztus „arcának kell kiábrázolódnia” rajtuk. Vagyis hordozniuk kell Krisztust. „Krisztus-hordo- zók”-ká kell lenniük. Krisztus emberek iránti szerétetének, irgalmának, jóságának kell rajtuk keresztül megjelennie a világban az emberek között Úgyhogy aki figyeli életüket, annak valamit fel kell fedeznie rajtuk Krisztusból. Szerte a világban sokat tudnak segíteni a „Kiisztus-arcú” emberek az ínségben levőkön, a társadalmilag elnyomottakon és fajuk vagy bőrük színe miatt megkülönböztetett embereken. De azt is jelenti „Krisztus felöltö- zése”, hogy az Ö útján kell járniuk azoknak akik „meg vannak keresztelve”. A nyomában kell életüket folytatniuk. Önmagukat megtagadva a másik emberért kell élniük. Fel kell számolniuk „én-központú” életüket és oda kell azt áldozniuk felebarátaikért. „Kérem Istent — fejezte be beszédét a püspök —, hogy az ajándékozó konfirmandusok és a megajándékozott gyülekezet egyaránt a Krisztus nyomában élhessen és végezhesse el szolgálatát az emberek között”. MAJD A PÜSPÖK OLVASTA az Ágendából: „Az Úrnak szentelt legyen ez a keresztelőkő az Atya, Fiú, Szentlélek nevében, Isten dicsőségére és a gyülekezet épülésére. Áldott legyen minden lelkész, aki a keresztelpkőnél az Urat szolgálja és áldott legyen a gyülekezet, amely a keresztelőkő köré gyülekezik, hogy életét az Úr Jézus Krisztus üdvözítő kegyelmére építse nemzedékről nemzedékre. Ámen”. Istentisztelet után a gyülekezet vezetői ismertették a püspökkel a gyülekezet örömeit és problémáit. Elmondották, hogy a nagy és szép budapesti evangélikus templomok között, a ferencvárosiak a maguk kis imaházával sokszor olyan „ki- csi”-nek érzik magukat. A püspök azt mondotta nekik, hogy nem a templomok nagysága dönti el egy gyülekezet „kicsi” vagy „nagy” voltát, hanem a gyülekezet minősége, illetőleg a gyülekezet hite. A ferencvárosi gyülekezetben pedig a külső jelek szerint — van hit és szeretet. Ezért adjanak hálát Istennek. D. Káldy Zoltán püspök hazaérkezett Bukarestből A Keresztyén Békekonferencia ökumenikus Bizottsága május 22—25-ig Bukarestben tartotta ülését, amelyen D. KÁLDY ZOLTÁN püspök, mint a Bizottság tagja részt vett. A püspök „Az ökumené biblia-teológiai fogalma” címen előadást is tartott. D. Káldy Zoltán püspök május 26-án visszaérkezett Bukarestből. A Keresztyén Békekonferencia ökumenikus Bizottságának bukaresti üléséről lapunk legközelebbi számában hozunk tudósítást. Szentháromság ünnepe Ma Szentháromság vasárnapját ünnepeljük. Ezzel a megjelöléssel nem találkozunk a Szentírásban. Tartalmilag azonban csak akkor érthetjük meg az írást, ha hisszük és valljuk: a Szentháromság egy Istent. Enélkül széthull a Biblia mondanivalója, emberi bölcselkedések, elavult korrajzok gyűjteményévé lesz. Hitünk abban az Istenben nyugszik meg, aki Atya, Fiú és Szentlélek egy személyben. Erről a háromságos egy Istenről szól a Szentírás. A felénkhang- zó kegyelemre válaszol így a hitünk: „Hiszek az Atya Istenben, aki teremtett engem, hiszek a Fiú Istenben, aki megváltott engem, hiszek á Szent- lélekben, aki megszentel engem” (Luther). HISZEK AZ ATYÁBAN! Az Apostoli Hitvallás első Hitágazatában ezt így valljuk: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.” Luther Márton a Nagykátéban ezt a hitágaza- tot így magyarázta: „... hiszem, hogy Isten teremtménye vagyok, vagyis, hogy Ö adta és szüntelenül fenntartja testemet, lelkemet és életemet...” A mindenható Atya, nemcsak teremt, hanem fenn is tartja mindazt, amit teremtő akaratából létre hozott és mindezekre gondja is van. Mindezt kegyelemből teszi. Ez a kegyelem viszont felszabadít bennünket arra, hogy mindenben és mindenkor Őhozzá forduljunk. Péter apostol I. levelének 5. fejezet 7. versében ezt olvassuk: „Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.” HISZEK A FIÚBAN! A Fiú, Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, aki Isten létére miérettünk magára vállalta az emberi életet, annak minden megnyilvánulási formájával együtt, így lett Megváltónkká, bűneink bocsánatára. Ezért mi őt Urunknak vallhatjuk, de amikor ezt tesszük, akkor és éppen akkor érezzük, hogy mennyire ítéletre méltó bűnösök ■ vagyunk, akin csak ez a Fiú, Jézus Krisztus tud segíteni. HISZEK A SZENTLÉLEK- BEN! A Szentlélek teremt kapcsolatot Jézus Krisztus által az élő Isten és a bűnös ember között. Ez a kapcsolat élő, eleven kapcsolat. A hitnek köteléke, amely felemeli az elesettet, reménységgel tölti meg a reménytelen szívet. És amikor erre a munkájára tekintünk, akkor felismerjük benne az egyházát építő Isten munkáját. —r—n. A
