Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-05-29 / 22. szám

up. fefttM. bp. n.

Benne, vele, érte!

T)ünkösd a Szentlélek ünnepe. Az Újszövetség sokfélekép- pen beszél a Szentlélekről. Ő a „kegyelem”-nek, a „fiú- $ág”-nak, az „ígéret”-nek, a „bölcsesség”-nek, a „szentség”- nek, az „igazság”-nak a Lelke, és Ö a Vigasztaló. A mi időnkben a keresztyénység nagy családjában különösen is sokan figyeltek fel Jézusnak erre a kijelentésére: „Amikor eljön Ó, az igazságnak Lelke, Ö majd elvezet titeket minden igazságra... és a bekövetkezendőket jelenti ki néktek” (Jn 16,13). A „minden igazság”-ra vezetés ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy a Szentlélek pünkösd után „megmagyarázza” az első és a későbbi tanítványoknak is Jézus halálának és feltámadásának igazi értelmét, hanem azt is, hogy a Szentlélek a mindenkori tanítványoknak egyre mélyebb belátást ad Jézus személyének és művének megértésébe. A Szentlélek a különböző korokban „értelmezi” az evangéliumot, tehát nemcsak egyszerűen „reprodukáltatja” az igehirdetők által az evangélium tartalmát, hanem a különböző korok valóságos kérdéseivel való szembesülésben „értelmezi” az evangéliumot. A Szentlélek egyben a „bekövetkezendő dolgokat is kijelenti”, ami nem egyszerűen a jövendő titkainak világosságra hozatalát jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy a Szentlélek Krisztus tanítványai előtt saját koruk történéseit megvilágosítja. Megvilágosít mindent, ami történik és közben elvezet a történések értelmére és úgy vezet el „minden igazságra”.

A Szentlélek „igazságra vezető” munkájának köszönhetjük, hogy a magyarországi protestantizmus és benne evangélikus egyházunk, egyre jobban megtanulja helyesen „értelmezni” napjaink történéseit és a „történések"-kel összefüggésben egyre jobban látja az egyház feladatát és szolgálatát. Abban a forradalmian új korban, amelyben élünk, arra az igazságra vezetett el bennünket a Szentlélek, hogy az egyház „benne” legyen korunk világában, „vele” legyen az emberiséggel és „érte” végezze szolgálatát. Egy modern magyar költő „Adott világ” című versében az embereknek saját korukhoz való viszonyulásával kapcsolatban ezt mondja: „Se mellette, se ellene, semmit sem ér. Csak a vele, csak a benne, az érte tett, szülői hánykódású tett.” A költő szerint csak az tudja előbbre vinni saját korát, aki „azonosként érzi át” kora problémáit és úgy segíti „megszülni” az új világot. Mindezt „világi" vonatkozásban mondja a költő, de az „igazság” az egyház mai létére és szolgálatára nézve is.

DE N N E ! Sokszor elmondottuk és leírtuk Jézus főpapi imájának mondatát: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Jn 17, 15). A történelem folyamán nem egyszer kísértette meg az egyházat vagy legalábbis nagyobb csoportokat, hogy „kivonuljanak” a világból, magára hagyják azt és keressenek maguknak valami „tisztább” helyet mint a világ: magas hegyet, csendes völgyet, pusztát, kolostort. Ha pedig mégis „bent maradtak” a világban, „sóhajtozva” maradtak abban a „siralomvölgy” nyomorúságát százszor emlegetve és esetleg azért imádkozva hogy „Isten törje össze a világ gonoszságát és hozza fel isteni dicsőségének örökkévaló napját”. Az ilyenfajta „kivonulás” és „imádság” azonban lényegében mindig önz é sből fakadt és éppen nem az „Isten útján” való járás volt, mert az Isten útja nem ki-, hanem belevezet a világba. Mindenfajta „semlegességn is ebbe a vonalba esik. De az is, amikor az egyház, — mint valami magas trónról — egyszerűen „oktatja” a világot, amolyan „atyásan” lekezeli. Bennünket a Szentlélek elvezetett arra az igazságra, hogy Isten ajándékának tekintsük, hogy az alakuló új világban benne lehetünk az egyház múltbeli számtalan mulasztása és engedetlensége ellenére is.

T/~E LE! A „vele” több mint a „benne”. A „vele” lénye' gében azt jelenti hogy „azonosulni” a ma élő emberiséggel (amely természetesen soha sem jelenti a bűnnel való azonosulást) szolidaritást vállalni vele. A „vele” szolidaritást jelent azzal az emberiséggel, amelynek nagyobbik része éhezik, pusztító járványokkal küzd, másik része a faji megkülönböztetés terhét hordja, igazságtalan társadalmi viszonyok között él, gazdasági elmaradottság hátrányait viseli. De ez a szolidaritás „azonosulást” jelent azzal az emberiséggel is, amely eredményesen építi társadalmi és gazdasági életét, harcol egy békés világrendért, testvériségért és igazságosságért. Azért lehetnek az egyház tagjai „vele” ezzel az emberiséggel, mert Jézus Krisztus halála és feltámadása által elvégezte, hogy összetartozzunk az Istennel és minden emberrel. így nemcsak az az Isten ajándéka, hogy az egyház „benne” lehet a mai világban, hanem az is, hogy „vele” lehet, „összetartozhat”, „szolidáris” lehet az emberiséggel. Helyesen mondja Vogel professzor: „Az a szolidaritás, amelyre a Szentlélek hív bennünket az evangélium által abban van, hogy az ember embertársával is összetartozik és össze is kell tartoznia ... ennek megtagadása Isten haragját hívja ki”.

Ú'R T E! Ez még a „velé”-nél is több. Jézus nemcsak „ha- sonló lett az emberekhez emberi ábrázatban” (Fii 2, 8), hanem azt mondotta magáról: „En pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál” (Lk 22, 27). A legnagyobb szolgálatot pedig akkor végezte el az egész emberiségért, amikor önmagát keresztre adta, hogy „valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3, 16). De szolgált a maga korában kenyérrel, gyógyítással, a békesség ajándékozásával, bűnbocsánattal is. Szolgálatában mindig azt az embert tartotta szem előtt, akit Isten szeret és akinek szüksége van segítségre, megoldásokra, szabadításra, kenyérre. Az első pünkösdkor megteremtett anyaszentegyház az ö teste, amelyen keresztül Ö maga szolgál az emberiségnek. Éppen ezért az anyaszentegyház és annak minden tagja csakis az egész emberiség javára végezheti szolgálatát. Ezt a szolgálatot pedig úgy töltheti be, ha hirdeti Isten bűnbocsátó evangéliumát, hogy „minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1 Tim 2, 4). De ugyanez az Isten azt is akarja, hogy az emberiség békében éljen, meglegyen a „mindennapi kenyere”, ne legyen közöttük „személyválogatás”. — Mi úgy látjuk az „igazság Lelke” ezekre az igazságokra vezetett el bennünket és így „értelmezi” számunkra az evangéliumot korunk valóságos kérdéseivel való szembesülésben.

D. Káldy Zoltán

Prédikáló Jelek

Tűznyelvek

Ünnepeink életünk visszatérő alkalmai, melyeken Istenünk érettünk véghezvitt üdvösséges tetteire emlékezhetünk. Az istentiszteleten felhangzó ige valamilyen formában mindig a múltat idézi, az üdvösség történet egy eseményét eleveníti fel. A múltba való visszatekintéshez segítséget nyújtanak az egyházművészet jelképei. Festmények, rajzok gondolatokat ébresztenek bennünk, üzenetet tolmácsolhatnak számunkra. Sajátos módon beszélhetnek hozzánk. Az egyházművészet jelképei nem ezt teszik. Ezek emlékeztetnek. Mondanivalójukat csak az érti, aki jelentésüket ismeri. Az egyházi képírás ábécéi ezek a jelek. Betűzzük most pünkösd prédikáló jeleit.

resztelő János is beszámolt arról, mint ahogyan a galamb szelíd és nyugodt szárnyalással repül, úgy szállott alá a Szentlélek Jézusra. Több alapja, is van annak, hogy a Szentlelket galambhoz hasonlíthatjuk. Az özönvíz történetében arról olvasunk, hogy egy galamb csőrében zöldellő olajággal betért Noéhoz a bárkába, mintegy jeléül annak, hogy az özönvíz, mely elpusztította a világot, múlóban van. A galamb azt jelezte, hogy új korszak kezdődött. Valami nagy fordulat történt Isten és ember kapcsolatában. Az ítéletet felváltotta a kegyelem. Az élet lépett a halál

I

S

S

Az első pünkösdkor, a világba való döntő belépése alkalmából különös csodával kezdte a Szentlélek köztünk munkáját. Kettős tüzesnyelvek alakjában, mintegy hatalmas szélzúgással szállt le az apostolokra. E csodának az volt a következménye, hogy az apostolok különböző nyelveken szólották. A bábeli nyelvzavarnak mintegy az ellentéte volt a pünkösdi csoda. Az első pünkösdkor Isten olyan nyelvet adott az apostoloknak, amelyet minden népből való ember megértett.

A tűz a Bibliában az isteni jelenlét kifejezője. Az ószövetségi templom áldozati oltárán Isten állandó imádásá- nak jelképéül a tűznek folyton égnie kellett. Mivel ezt a tüzet először Isten maga gyújtotta meg, ezért máshonnan vett tűzzel nem volt szabad helyettesíteni. Mert az ember Istent méltó módon csak azzal tisztelheti, amit Istentől nyert. A Bibliában a tűz gyakran Istent jelképezi és az ő uralmát hirdeti. Igen sok szór a tűz Isten ítéletének eszköze. De nemcsak eszköz a tűz Isten kezében, hanem jelképe és kiábrázolása az ő szent, megfoghatatlan, titokzatos lényének, megdönthetetlen uralmának, életet irányító fenségének. A tűz nemcsak rombol, hanem tisztít is. Keresztelő János, aki a bűneiket megbánókat vízzel keresztelte, arról tett bizonyságot, hogy az utána jövő, aki nála hatalmasabb, a Krisztus, Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd. Krisztus Urunk kereszt- sége a bűntől való megtisztít- tatás és a Szentlélek kiáradása az ember életébe. Reformátorunk tanítása szerint Is tennek ez a kegyelmes tette kezdete életünk állandó megtisztításának, mely egészen a halálunkig tart. A 756-ik énekünkben így énekelünk:

Szentlélek, Lelke Atyának s

Fiúnak,

Jöjj, sebes zendülő szélszárnyakon

Gyűljön ki lángod bennünk,

mint kigyúltak Kettős tüzes nyelvei egykoron!

Egy akarattal együtt vagyunk

híven,

Egy, csak egy óhajtás mindenik szívben:

Jer, töltsd be népedet, Szentlélek Isten.

Galamb

Máté evangélista Jézus meg- keresztelkedéséről írva beszámol arról, hogy amikor Megváltónk feljött a vízből, megnyílt az ég és Isten Lelke galamb képében leereszkedett és Krisztusra reá szállott. Kehelyébe. Isten haragja megszűnt azért, hogy szeretete áradhasson ebbe a világba. A pünkösdi esemény, a Szentlélek kiküldetése is új korszakot kezdett Isten munkájában. Mindezek mellett a galamb jelkép mögött észre kell venni a vallástörténeti összefüggést is. Sok vallásban » galamb kifejezője a lelki valóságoknak. De arra is gondolhatunk, hogy a galamb volt az egyetlen, tisztának tekintett madár, amelyet az ószövetségi áldozatnál felhasználhattak. Így lehetett a szentség jelképe.

Mivel az evangéliumok a Szentleiket galamb alakban örökítették meg, a művészet számára adva volt a Szentlélek jelképes ábrázolásának módja. Már a 2. századból való katakombák falán találunk galamb ábrázolást. Annak jelzéséül, hogy e galamb a Szentlelket jelenti, rajzunkhoz hasonlóan, a galamb csőre körül egy kört rajzoltak.

Művész ábrázolásokon a fej körüli karika, latin szóval glória, a mennyei fény sugárzását jelképezi. Arról tanúskodik, hogy az ábrázolt személy Istenhez tartozik, Isten magáénak vallja őt.

A középkorban általános szokás volt, hogy a pünkösdi istentiszteleten fa vagy ezüst galambot mozgásba hoztak a templom hajójában vagy egy élő galambot bocsátottak el. Ez a szokás a német protestáns templomokban is sokáig megmaradt. Régi templomok szószék mennyezetén sok helyen ma is látni fából kifaragott kiterjesztett szárnyú galambot.

Hajó

Igen régi gondolat: az egyház olyan mint egy hajó, mely győzelmesen halad előre az idő örökké nyugtalan tengerén. Az egyházművészet is korán magáévá tette ezt a felismerést. A római katakombákban találtak kicsi lámpákat, melyeket csónak-hajó formájára alakítottak ki az első keresztyén idők művészei.

Az evangéliumi történetek többször is beszámolnak arról, hogy Jézus a hajóba szállva tanította a sokaságot. Valószínűleg ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy a hajó az Anyaszentegyház jelképe lett. Az egyházi építkezésben is helyet kapott ez a gondolat. Az Istenháza, a templom is jelképe az Egyháznak. Ezért beszélünk a templom hajójáról is. Értjük rajta a templomnak azt a részét, ahol a hívek foglalnak helyet. Egyházi énekköltészetünk is ismeri a hajó

hasonlatot. A 260. énekünk 3. verse: „Reád hagyjuk szentegyházunk dolgait, Orvosold meg sokféle nagy bajait; Elmerülni ne hagyd kicsiny hajódat, Parancsolj és csende sítsd a habokat,” A „Térj magadhoz drága Sión” kezdetű énekünk írója is hajóhoz ha sonlítja az Egyházat.

Rajzunkon a hajó-vitorlát díszítő kereszt az egyház Urára. Krisztusra emlékeztet. Azt az igazságot fejezi ki, melyet Pál az Efezusbeliekhez küldött levelében így fogalmazott meg: „Krisztus feje az egyháznak.” (5,23.)

A hajó szimbólumnak, egyházi jelképnek bibliai előképe Nóé bárkája. A halál hatalmából Isten megmentette azokat, akik a bárkában voltak. Isten egyházának Krisztus az oltalmazó ja.

Ferenczy Zoltán

Megbeszélés Genf ben

A Német Demokratikus |

Köztársaság Államtanácsának helyettes elnöke, a Keresztyén Demokrata Egységpárt elnöke, Gerald Götting és az egyházi ügyek államtitkára, H. Seige- wasser háromnapos látogatást tettek az Egyházak Világtanácsa genfi központjában. A vendégeket az Egyházak Világtanácsának főtitkára, dr. Visseft Hooft fogadta, akivel hosszantartó megbeszélés folyt

le a két félt érintő kérdésekről.

A Német Demokratikus Köztársaság politikusai megtekintették a Világtanács tevékenységének különböző ágazatait.

A keletnémetországi vendégek előterjesztették többek között a békepolitikára és nemzetközi feszültség megszüntetésére vonatkozó elképzeléseiket is.

n pünkösdi csoda

Különös, hogy pünkösd ünnepe gyülekezeteink szívéhez nem jutott olyan közel, mint karácsony, nagypéntek és húsvét. Sokan nem tudnak mit kezdeni vele. Pedig pünkösd éppúgy Isten felséges cselekedete, mint a másik három. Mindegyik előtt csak csodálkozva állhat meg az ember. De éppen pünkösd felől, a Szentlélek által teremtett hit világosságában lesznek azok is érthetőkké és keresztyén életünket meghatározókká.

Mennyire örülhettek az első tanítványok, amikor pünkösd napján mindnyájan együtt voltak és a régi próféciák és Jézus ígérete szerint kitöltetett rájuk az Isten Szent Lelke. Nemcsak egyesekre közülük, hanem mindnyájukra, akik imádkozva és várakozva bíztak Jézus ígéreteinek teljesedésében. Ma sem rendkívüli körülmények között adatik a Szentlélek, hanem ott és akkor, ahol és amikor az emberek imádkozva Krisztus szavára hallgatnak.

A Szentlélek mindenre megtanította őket, eszükbe juttatta mindazt, amit Jézus mondott nekik. Mint Vigasztaló megnyugtatta és békességgel töltötte el szívüket. Hittek abban, hogy feltámadott Uruk, Jézus Krisztus velük van minden napon a világ végezetéig. És ezek az egyszerű emberek a hit bátorságával hirdették „az Isten felséges dolgait” minden nép és nemzetség előtt. A Szentlélek ereje nélkül mi sem tudunk hinni Jézus Krisztusban.

De nemcsak az a pünkösdi csoda, hogy a tanítványok a hit bátorságával tudtak beszélni az Isten felséges dolgairól, hanem az is, hogy nagyon sokan voltak, akik őt meghallgatták és megértették és ezáltal a Krisztusban való hitre eljutottak. Mert ahol a Szentlélek igét ad, ott ad hozzá megértést és hitet is. így született és születik az egyház, a hívők közössége.

Ebben a pünkösdi gyülekezetben megszűntek az egymást elválasztó faji, nemzetiségi, nyelvi, világnézeti és egyéb ellentétek. Mert a Jézus Krisztusban való hit által mindnyájan Isten gyermekei lettek, egymásnak pedig testvérei. Megmaradtak ugyan tovább is fehéreknek vagy feketéknek, pártusoknak, elámi- táknak, zsidóknak stb., de egymásnak nem ellenségei többé, hanem megértő, szerető testvérei.

Ez a pünkösdi csoda ismétlődik azóta is. Enélkül nincs hit és nincs egyház. És ez az egyház világot átfogó szolgálatának a reménysége is.

Dr. Pusztay László

*

i