Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-05-01 / 18. szám

Zsinat été Az evangélikus egyházjog jellegzetességei Közlekedési szob-Ctltyok Isten munkatársai vagyunk I. Kor. 3,9 MA MÁR MIND VILÁGOSABBAN LÁTJUK, hogy a munka nem csupán járuléka az életnek, hanem a legteteme­sebb részét alkotja. Sőt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy kitölti azt. A tartalmas élet munkás élet. El sem tudjuk képzelni már az életet munka nélkül. Éppen ezért igen kétséges az a ke- resztyénség, ami elválasztva a vallásost a profántól, vasárna­pivá zsugorodik össze. Csupán abban áll, hogy az ún. keresz­tyén hetenként egyszer elmegy a templomba, meghallgatja a prédikációt és néhány forintot a perselybe tesz, a hétköznapok során azonban Isten nélkül éli magánéletét. Pál apostol 1 Kor 3,9-ben azt mondja: Isten munkatársai vagyunk. Félreértenénk ezt a mondást, ha úgy vélnénk, hogy csak Pálra, Péterre, Augusztinuszra, Lutherre vonatkozik, de ránk nem. Az is tévedés lenne részünkről, ha csak valami ki­zárólagos szent buzgólkodásra gondolnánk. Ez az ige bizony minden keresztyénnek szól és a földi hivatásra, a hétköznapi munkára is vonatkozik. Mindebben Isten munkatársai va­gyunk. ISTEN MUNKATÁRSAI VAGYUNK az Atya munkájá­ban: a teremtésben. Noha a teremtés munkája befejeződött az ember teremtésével, mégis tudunk egy folyamatos terem­tésről, amit Isten, szüntelenül, ma is végez. A próféták új világ teremtéséről beszélnek, ami nem jelent feltétlenül és kizárólag „mennyei birodalmat", hanem egy szebb és jobb földi világot. Ennek megteremtésében, létrehozásában kétségkívül Isten munkatársai vagyunk. A keresztyének úgy élik minden­napos hitüket, ha földi hivatásukat, munkájukat ebben a pers­pektívában látják. A próféta így ír erről az új világról többek közt: „Akkor ugrándoz, mint szarvas, a sánta és újjong a néma nyelve, mert a pusztában viz fakad és patakok a kiet­lenben. És tóvá lesz a délibáb és a szomjú föld vizek forrásivá. a sakálok lakhelyén, ahol feküsznek, fű, nád és káka terem." Ugyanezt ma kb. így mondanánk: az orvostudomány előrehala­dásával a gyógyíthatatlan betegek meggyógyulnak, az öntözé­ses mezőgazdaságot tovább fejlesztik és az elmaradott orszá­gok kulturált területek lesznek. Egy nagyszerű jövőt munkál számunkra az Úr és annak megalkotásában a satupad mel­lett, a katedrán, a kórteremben, vagy a határban dolgozva, Isten munkatársai vagyunk. ISTEN GONDVISELŐ ATYÁNK, akihez így imádkozunk: add meg a mi kenyerünket ma. £s Ű megadja. Nem csodálatos fordulatokkal, érthetetlen jelenségekkel, hanem egyszerűen munkatársai által. Mások munkájából élünk és mások a mien- kéből. így visel Isten gondot rólunk. De éppen azért, mert a gondviselő Isten munkatársai vagyunk, semmiképpen sem le­hetünk pontatlanok, felületesek, hanyagok, fegyelmezetlenek, selejtgyártók a munkánkban. Isten keze alatt csak jó munkát szabad nyújtani, bárhol dolgozik az ember, mert az Ö gond­viselése tökéletes. ISTEN MELEG SZÍVVEL VISEL GONDOT a szegények­től, károsultakról, tehetetlenekről, az élet hajótöröttéiről. Eb­ben is munkatársai vagyunk. Csak egyetlen eseményre emlé­keztetek: az árvízkárosultak gondját megható módon, tiszte­letre méltó erőfeszítéssel viselte az egész nemzet. De ez nem lehet egyetlen epizód, hanem sokkal inkább lélekig ható fi­gyelmeztetés: ilyen odaadóan, meleg szívvel kell viselnünk minden rászoruló gondját, mert így veszünk részt Isten gond­viselő munkájában. Különben gépekké válunk és az életünk üres mechanizmussá. Bizonyítéka a fenti eset az előbbiekkel együtt annak is, hogy Isten az egyházon kívül is talál magá­nak munkatársakat, s rajtuk keresztül jó munkát végez. ISTEN MUNKATÁRSAI VAGYUNK a Fiú munkájában. Elsősorban az evangélium hirdetésére gondolunk, amiben az Üt együtt munkálkodik velünk. Az egyháznak nem ez az egyetlen szolgálata, de olyan, amit helyette senki sem végez. Az evangéliumot azért bízta ránk Isten, hogy hirdessük. Azért hirdetjük az örömhírt, hogy az emberek öröme teljes legyen. Hirdetjük, minden embernek — a templomajtó mindenki szá­mára nyitva van. Nem a pusztába kiáltjuk a szót, magasztos érzelmek közé, vallásos lelkekbe, hanem súlyos családi, erkölcsi, anyagi, lelkiismereti, szociális problémákkal birkózó hús-vér emberekhez szólunk. Nem kész feleleteket adunk a gyötrő kérdésekre, hanem Krisztus adja magát szeretetével és erejé­vel a munkatársai által hirdetett evangéliumban. MUNKATÁRSAI VAGYUNK a diakóniában is: a tanítás­ban, gyógyításban, szeretetszolgálatban, az erőtelenek pártfo­gásában — egyszóval: az élet megtartásában. Ezért harcolunk a békéért, a színes bőrűek, gyarmati sorsban vergődők, a még mindig kizsákmányoltak jogaiért és az éhezők kenyeréért. Megteszünk mindent egy benső parancsra a magunk helyén az igazságosságért, szabadságért, jólétért, — az emberhez méltó életért. Sokakkal együtt, mégsem mások dolgába ártva bele magunkat, nem másokat utánozva és nem hátsó gondolattal az elismerésért buzgólkodva, hanem a Fiú Isten munkájában dolgozunk, mert munkatársai vagyunk. így rontjuk le az ör­dög munkáját: a sovinizmus, militarizmus bálványait, a társa­dalmi-, faji-, felekezeti válaszfalakat, az erénnyé felmagasz­talt nyomort vagy a vallási kiskorúságot. Jézus munkája nem hiábavaló, eredményei vannak és mi örömmel dolgozhatunk keze alatt mindennapi életünkben. A SZENTLÉLEK MUNKÁJÁBAN IS ISTEN MUNKATÁR­SAI VAGYUNK, éspedig az imádságban. Az imádság is mun­ka? — kérdezhetik sokan. Igen, a Szentlélek munkája, amihez mi nem értünk. Ö tanítgat imádkozni és tesz imádkozó mun­katársaivá. Megtanít arra, hogy az igazi imádság nem vallá­sos megnyilatkozás Isten felé, ez a farizeizmus jele, sem üres kegyes szokás, a valóságos élettől idegen jelenség, hanem a hivő ember őszinte, nyílt odafordulása Istenhez, amiben hétköznapi munkás élete és imádsága fedik egymást. Az ilyen imádság­ban kér és kap az ember vágyat, új erőt, lendületet, remény­séget az igazabb munkára. A BIZONYSÁGTÉTELBEN IS a Szentlélek munkatársai vagyunk. így mondja Pál apostol: a Szentlélek bizonyságot tesz a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Nem fecsegő, dicsekedő, másokat ingerlő bizonyságtétel ez, hanem egyszerűen mindennapos munkás élet, tele szeretettel, jócse­lekvéssel, ahogy Isten munkatársa dolgozik. Ezeket a jócsele­kedeteket látva, az emberek dicsőítik a mi mennyei Atyánkat. Így teszünk bizonyságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Így vagyunk a Szentlélek munkatársai, Aki szüntelenül mun­kálkodik, hogy dicsőíttessék az Atya. SUMMÁZVA A FENTIEKET, Isten munkatársai vagyunk — azt jelenti, hogy értelmetlen mindenfajta vasárnapi, pihenő keresztyénség. Továbbá, nem alkalmi munkások vagyunk, akik csak egyes vallásos cselekmények elvégzésére kaptunk meg­bízást, hanem Isten örök egyetemes munkájának részesei. Vé­gül, a magunk munkájában is Istent szolgáljuk, elhívása alap­ján, Vele együtt, az egész világ javára. Bártfai Lajos MIELŐTT RÁTÉRNÉNK a zsinati anyag részletes tárgya­lására, érdemes néhány alap­elvi kérdést tisztáznunk, hogy az előttünk álló feladatokat vi­lágosan láthassuk. Ilyen alap­elvi kérdés annak tisztázása, hogy mi a rendeltetése az evangélikus egyházjognak és a törvénynek. A Szentírásban nem találunk kinyilatkoztatást az egyház szervezeti életének részleteire nézve. Szó van ugyan a püs­pöknek s a presbiternek a tisztségéről, az ige hirdetésé­nek és a szentségek kiszolgál­tatásának szolgálatáról, de ezek minden szilárdabb szer­vezet nélkül valósultak meg. PÁL APOSTOL SZERINT a Jézus Krisztusban való élet természetes velejárója a jó rendnek a kialakítása: „Min­denestől fogva növekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztus­ban, akiből az egész test szép renddel egyberakatván és egy­beszerkesztvén az ő segedel­mének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga fölépítésére szeretet- ben” (Ef 4,15—16). A Krisztus által istenfiúságra egybehívott egyház az Üjszövetség bizony­ságtétele szerint élő szervezet. Pál apostol a Krisztus-test ha­sonlattal is kifejezi a testben rejlő rendet, céltudatosságot, amelyben mindennek megvan a maga helye és szerepe, sem­mi sem megy rendetlenül vagy visszájára. Ugyanezt fejezi ki az épülettel való összehasonlí­tással is. A jól megépített, szép épület maga a rendezettség, a tervszerűség, szervezettség, cél­tudatosság. „Akik fölépíttettek az apostoloknak és próféták­nak alapkövén, lévén a szeg­letkő maga Jézus Krisztus, aki­ben az egész épület szép rend­del egyberakatván növekedik szent templommá az Ürban” (Ef 2,20—21). Ugyanígy nevezi 1 Tim 3,15 és 1 Pét 4,17 Isten házának az egyházat. Az egy­ház szép rendjének a megfor- dítottja a fejetlenség, „szep­lő” és „sömörgözés” a Krisz­tustest tisztaságán (Ef 5, 27). MINDEZ AZT MUTATJA, hogy bár a Szentírásból sem­miféle örökkévaló egyházi jog­szabály nem olvasható ki, de megbecsülendő az a tanítás, hogy az egyházat annak a tö­rekvésnek kell áthatnia, ho­gyan biztosítja a lehető leg­jobban az ige hirdetésének és a szentségek kiszolgáltatásá­nak szent ügyéhez az egyházi élet jó rendjét. Rend az egy­házban — ez minden egyház­szervezeti rendszer célja, ez annak alapszándéka. Ennefe a konkrét kivitelezése, a gyakor­lati lépések mikéntje koron­ként és vidékenként változott. EZ AZT JELENTI, hogy az egyház szervezeti rendjét nem Isten nyilatkoztatta ki, hanem az egyház tagjai, a keresztyé­nek alkották meg esetről eset­re. Tehát az ember, a gyüleke­zet, az egyház a törvényhozó. Ezért az egyes egyházjogi nor­mák változnak a korok múlá­sa, a társadalmi rendek válto­zása szerint. Amint az egyház életformája is változik, régebbi korok egyházszervezeti rendel­kezései idejétmúltakká vál­nak, s újakkal kell felváltani őket. Az egyháznak szervezeti kérdéseivel és szabályaival együtt késznek kell lennie a változtatásra és javításra. Az egyház jogi életének ura tehát Krisztus egyháza, a hí­vek nyája, az egyház közaka­ratéi. Mindez azt jelenti,- hogy nincs tehát „szent” egyházjog, amely Istentől eredne, sem a Szentírás, sem a hitvallási ira­tok nem nyújtanak egyházi jogszabályokat. Ellenben van hitvalló egyházjog, amelyben az egyház bizonyságot tesz szervezeti életének és jó rend­je kialakításának szándékáról és mikéntjéről. Az egyház rendje szükséges a keresztyé­nek számára, de nem szüksé­ges az üdvösséghez. TERMÉSZETESEN AZ A TÉNY, hogy az egyház jog em­berek alkotása, egyáltalában nem jelenti azt, hogy emberi önkény szerint lehetne formál­ni. Mindig ügyelni kell az egy­házjog alapjaira, keletkezése törvényeire, és a közegyházra, amelyet az egyházjognak szol­gálnia kell. Ugyanakkor a hí­vőnek az egyházjog szabályai­ban, a jogilag körvonalazott egyházban és gyülekezetben, a hivatalos lelkészi szolgálatban. a jog szerinti egyházfőhatóság­ban, az egyháztag jogaiban és kötelességeiben, az egyház Ura iránti engedelmességgel kell járnia, meg kell látnia a külső formák és szabályok mögött a belső lényeget, azt az egyhá­zat, amelyben az Apostoli Hit­vallás alapján hiszünk, amely­nek a jó rendjét akarja szol­gálni az egyházjog minden szabálya és rendelkezése. Dr. Ottlyk Ernő A Somvirág olvasása közben Magyar evangélikus lelké­szek első szépirodalmi antoló­giája megérdemli, hogy bő­vebben foglalkozzunk vele. Egyházunkban benne élő hí­veinknek is komoly meglepe­tést jelentett a kötetben sze­replő lelkész-írók nagy száma, s közöttük olyan nevek, akik­nek szépírói működése eddig nem volt közismert. A szer­kesztő érdeme, hogy nem túl szűkén vonta meg a kört, sem műfaj, sem irodalmi mérce tekintetében. Így gyűjtethetett egybe legváltozatosabban mai lelkészeink szépirodalmi ter­mékeinek csoksa. A kötet céljához és mód­szeréhez illik, ha névsor sze­rint méltatom íróit. Ezzel tu­dom leginkább hangsúlyozni a könyv közösségi vállalkozá­sát és munkálni írásainak együttes hatását. A szerzők egyházi munkaterületét is megjelölöm, hogy annál vilá­gosabban elénk táruljon a kötet mögött az országos egy­házi háttér. Benczúr Lászlónak, a déli egyházkerület püspöki titká­rának két „beszélgetése” őszinteségével és közvetlensé­gével, pedagógiai érzékével, meleg, testvéries hangjával érinti meg az olvasó lelkét. Bodrog Miklós gyulai lelkész novellája modern hangvételű írás, szerzője jól éli bele ma­gát a mai fiatalok gondolko­zás- és beszédmódjába. Két verse a hétköznapokat ragadja meg keresztyén szemmel és vi­tathatatlan költői súllyal. Friedrich Lajos, a sajtóosztály lelkésze, egyik legnépszerűbb tárcaírónk. Három színes tör­ténete — egyházunk külön­böző földrajzi pontjairól véve — a jóság és a hit győzelmét hirdeti, tiszta, szép monda­taival az érzésekre mélyen ható erővel. Fülöp Dezső óbudai lelkész­nek, az északi egyházkerület püspöki titkárának tárcája megkapó — és személyes vo­natkozásával megható — írás az idegenbe szakadt magyar vágyakozásáról a honi föld után, még ha az csak egy marék a szülőföldjéről a sír­jára. Világos, kedves stílusa elárulja, hogy írója közel tud férni a magyar parasztember leikéhez. Jakus Imre tabi lel­kész két irodalmi értékű no­vellájában drámaiság izzik, az utolsó mondatokig érezzük a feszültséget. Három versében vérbeli költő szólal meg, so­rai erőteljesen lüktetnek és magukkal ragadnak. Karner Ágoston rákosszentmihályi lelkész fordulatosán megírt, mai, emberi története figyel­münket mindvégig lankadat­lanul tartja. Jó írás. Koren Emil, fasori esperes­lelkész, ismert egyházi szép­író, három elbeszélésével sze­repel. Finnországi ifjúkori és férfikori emléket feldolgozó novellájában gazdag nyelveze­tével ragad meg: az olvasó lel­ke mélyén önkéntelenül is hú­rok rezdülnek. Másik két írá­sa realistább hangú, főként a lelkipásztort élményét meg­szólaltató érint mélyen. Né­meth Géza bokori lelkész kis történetet mond el egy ló sor­sáról, nagyon emberhez szó­lóan a békénk értékéről. H. Németh István szekszárdi lel­kész két novellája kitűnő, ko­moly irodalmi igényű alkotás. Harmadik prózai írásának ér­dekessége, hogy elejétől végig párbeszéd. „Karácsonyi zsol­tár” és a hirosimai bombázást drámaian, biblikusán megörö­kítő „Jeremiás új siralmai” című szabadversei — egyéni megítélésem szerint — az egész kötet legkiemelkedőbb irodalmi értéke. Palotay Gyula, a közelmúlt években váratlanul elhunyt, volt hajtai lelkész két verse szépen csengő rímeivel, gör- dülékenységével szolgálja val­lásos tartalmának átadását az egyszerűbb olvasó szívébe is. Dr. Rédey Pál ferencvárosi lelkész, teológiai intézeti ta­nár két jó elbeszélésében a történelmi érdeklődés és az írói véna találkozik szerencsé­sen, hogy elképzelt történeté­vel új oldalról közelítse és mélyértelműen világítsa meg Jézus kereszthalálának s fel­támadásának jelentőségét. Ruttkay Miklián Géza gyóni lelkész falusi témájú írása meglepően jó stíluskészségre vall. A gólyafészek sorsa, kü­lönösen is az utána minden átmenet és magyarázat nélkül következő, csattanás befejező két sor — művészi megoldás! — mélyen tanulságos. Sághy Jenő mórichidai lel­kész személyes élményét je­lentő egyháztörténeti emléket bont ki írásában, példájául an­nak, hogy a régmúltnak falu­si gyülekezeteinkben találha­tó egyszerű dokumentumai is nevelő hatást rejtenek maguk­ban. Sárkány András kertai lelkész egyik verse régies za- matú nyelvezettel fejez ki életigazságot, a másik megle­pő egyszerűséggel és ezért megragadóan tolmácsol alap­vető keresztyén etikai mon­danivalót. Seben István kis­kőrösi lelkész verse a mosoly halk-lüktetésű dicsérete. Szalay Mihály, nyugalma­zott lovászpatonai lelkész, 80 évvel a vállán versel kedves, simán pergő sorokban, egy­szerű, de nagyon igaz tarta­lommal, élet és halál értelmé­ről három költeményében. Vé- rady Lajos budavári esperes­lelkész bibliai elbeszélése je­lentős irodalmi értékű mű. Ba- rabbás könnyeiről írt monda­ta a kötetnek talán legszebb három prózai sora. Lélekbe- markolóan rajzolja meg kép­zeletével Jézus szenvedéstörté­netének e mellékalakját, hogy rávilágítson vele a Kereszt ér­telmére. Másik elbeszélése — falusi lelkipásztort beszélge­tés — csendes iróniájával kép­visel sajátos hangot a kötet­ben. A Bibliáról szóló verse gyülekezeti alkalmakon jól előadható. Zoltán László he­gyeshalomi lelkész tárcája egy lelkipásztori látogatás kedves leírása. A Somvirág 18 szerzőjének 40 írása — több is érdemes lett volna megjelentetésre, a könyv olcsóságára való törek­vés azonban határt szabott — irodalmi értékben különböző, de belső céljában azonos, és ez hallatlanul nagy dolog: mindegyik keresztyén bizony­ságtétel. A kötet nemcsak azt mutatja, hogy hazánkban nem kevés lelkész szépírói hajlam­mal rendelkezik, hanem azt is —. ami e törekvésüket egy­házivá teszi —, hogy írásuk egyformán eszköz akar lenni Isten igéjének továbbadásá­ban. A hirdetett ige e lapo­kon szépírássá lett: ez a kö­tet igazi jelentősége. E jelen­tős eseményt, s azt, hogy egy­házunk népe ezeket az íráso­kat így, ebben a változatos­ságban kézbe veheti, a szer­kesztő D. Káldy Zoltán püs­pöknek köszönhetjük. A kö­tet arculatát formáló munká­ján kívül meg kell emlékez­nünk szerkesztői előszaváról, amely irodalmi formában, szép és igaz mondatokkal bocsátja útjára a „tavaszi” könyvet. A kötet összeállításában se­gítségére volt Szalatnai Rezső író és Koren Emil. A művészi, megkapó címlapot és védőbo­rítékot Filo, dr. Mihályfi Er- nőné készítette. A könyv ki­állítása Sajtóosztályunkat és az Egyetemi Nyomdát dicséri. Szerezzen e könyv sok lelki élményt olvasók kezében és gyülekezeti összejöveteleken! Veöreös Imre 4. Tilos Amikor az úton már messzi­ről feltűnik a piros karika, a járművezető tudja, hogy a jel­zés valamilyen tilalmat ad tudtára. Amikor közelebb ér hozzá, akkor látja, hogy csu­pán valamely járműnek, teher, autónak, vagy motorkerékpár­nak jelent-e behajtási tilalmat, vagy pedig minden járműnek. Az egyik jelzés megállást pa­rancsol, a másik éppen arról tudósít, hogy azon az útszaka­szon megállni tilos. A harma­dik közli a megengedett leg­nagyobb terhelést, a járműre való rakodás magasságának, vagy szélességének határát; Előzni tilos, vagy dudálni tilos, oktatnak a további jelzések a piros karikában. A vezetők ál­talában komolyan is veszik ezeket a jelzéseket, mert tud­ják, hogy ha azokhoz igazod­nak, akkor a maguk és mások közlekedését is könnyebbé te­szik. Az igében található „közle­kedési szabályok”-tói sokan megrettennek. Attól tartanak, hogy a tilalmak korlátozzák az ember szabadságát. Pedig a tízparancsolat tiltó igéi éppen úgy, mint a többiek, csupán védeni akarják az életünket és a körülöttünk élő emberek éle­tét is a szabálytalanságból eredő karamboloktól, súlyos, halálosvégű szerencsétlensé­gektől, a kárhozattól. Ne válo­gassunk a tilalmak között. Ne gondoljuk, hogy az egyik, vagy a másik nem ránk vonatkozik. Vegyük komolyan a tilalma­kat, Istennek az igében talál­ható tiltó jelzéseit, amelyekkel fegyelmezni akarja az életün­ket, hogy megmentsen a ka­ramboltól és attól a veszede­lemtől, hogy összetörött éle­tünk alkalmatlanná váljék a célbajutásra. „Ne ölj. Ne paráználkodjál, Ne lopj. Ne tégy a te feleba­rátod ellen hamis tanúbizony­ságot. Ne kívánd..II. Mózes 20:13—17. Jávor Pál Luther a munkáról „Egy csizmadiának, egy ko­vácsnak, egy parasztnak, szó­val kinck-kinek megvan a ma­ga mesterségével járó hivatása és foglalkozása és mindegyik­nek kötelessége, hogy a maga hivatásában és foglalkozásában másoknak használjon, szóval, hogy a sokféle foglalkozás mind egy közösségre irányul­jon, a test és lélek javát mun­kálja éppen úgy, mint ahogy a testnek tagjai mind egymásnak szolgálnak.” * „Mi mindannyian egy test vagyunk, de minden egyes tag­nak megvan a maga külön munkája, hogy azzal szolgálja a többit.” • „Valóságos imádság, ha va­laki a maga dolgát folytatja.” Püspokbeiktalás Nyugat-Berlinben Húsvéthétfőn iktatta be püs­pöki tisztébe D. Kurt Scharf- °t Nyugat-Berlinben püspök­elődje D. Otto Dibelius. Részt vettek a beiktatáson D. Beck­mann düsseldorfi püspök és D. Dietzfelbinger müncheni püs­pök. A Lutheránus és Refor­mátus Világszövetség képvi­selői is jelen voltak és üdvö­zölték hivatalba lépésekor az újonnan választott püspököt. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents