Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-04-24 / 17. szám

KÉT ÜJ HARANG A mosonmagyaróvári gyülekezet szép virágvasárnapja Mosonmagyaróvári templomunk Dr. Vető Lajos püspök és papi kísérete Az egyik felavatott új harang A végnélküli háború 1L. Vietnami tájékoztató . bírálat és tiltakozás Amerikában... Reformáció és zsinat „A reformáció maradandó jelentőségével a Második Va­tikáni Zsinat utáni időben’’ foglalkozott a Németországi Egyesült Lutheránus Egyház püspöki konferenciája már­cius 7. és 8.-án Berlinben meg­tartott ülésén. Állásfoglalásá­ban a következő nyilatkoza­tot tette a fenti kérdésben: 1. A keresztyénség ökume­nikus törekvésében nemcsak emberek, hanem Isten Lelké­nek a művét is látjuk. A meg­újulás jelei a római katolikus egyházban, elsősorban a Szent- irás iránti erősebb érdeklődé­se, azt a kérdést teszik fel ne­künk, evangélikusoknak, hogy hallgatunk-e Isten igéjére, hi­szünk és engedelmeskedünk-e. 2. A keresztyén egységnek nem az az útja, hogy a pápa fennhatósága alatt egyesüljünk Rómával. Az egymástól elsza­kadt keresztyének akkor ke­rülnek közelebb egymáshoz, ha közelebb kerülnek Krisz­tushoz. Hálával konstatáljuk, hogy a felekezetek megválto­zott légkörben kezdik megis­merni egymást. 3. A bennünket egymástól elválasztó hitbeli és tanbeli különbségek nem szűntek meg. A mai napig nem szűnt meg a vegyesházasságok botránya. Viszont az emberek és népek életének sok problémája azt követeli a keresztyénektől és egyházaktól, hogy párbeszédet folytassanak a hitről és a gya­korlati együttműködésről. 4. A reformáció jelentősége maradandó. Az emberiség új kérdései és az ökvjnenikus va­lóság sokrétűsége láttára új­ból és átfogóbb mértékben kell bizonyságot tennünk a refor­mátort üzenet igazságáról. Evangélikusok és ortodoxok A németországi evangéliku­sok és az orosz ortodoxok kö­zött ebben az esztendőben lét­rejön a harmadik megbeszélés Arnoldshainban. D. Wisch- mann, a német külügyi hiva­tal elnöke jelentette ezt be Spandauban és jelezte, hogy a megbeszélésnek a tárgya lesz többék között, a protes­tantizmus ortodox megítélése és a béke problémáinak a kérdése. Dr. Blake az egyház feladatairól Az Egyházak Világtanácsá­nak új főtitkára, dr. E. C. Blake, aki a jövő év elején veszi át dr. Visser’t Hooft je­lenlegi főtitkár tisztét Géni­ben, az egyházra váró felada­tokról nyilatkozott a „Chris­tianity and Crisis” című ame­rikai folyóirat jubileumi szá­mában. Nyomatékosan hangsúlyozza cikkében az új főtitkár, hogy az egyháznak (elsősorban az amerikait érti!) szembe kell szállnia a nukleáris biztonság bajnokaival és harcolnia kell azért, hogy a faji megkülön­böztetés megszűnjék Ameri­kában is. Teológusok konferenciája Berlinben A lutheránus munkaközössé­gek ezévi teológiai konferen­ciáját március 20—22-én tar­tották meg Berlinben, ame­lyen két neves külföldi ven­dég is részt vett. Gulin tam- perei finn püspök „Krisztus az egyház feje és a világ Ura”, dr. Joest erlangeni rendszeres teológiai professzor pedig „A lelkiismeret , — a hivők és nemhivők etikájáról” címen tartottak értékes előadásokat. Osztrák párbeszédek Hírt kaptunk arról, hogy az osztrák TV ebben az évben két alkalommal rendezi meg az evangélikus, katolikus éis ókatolikus párbeszédet az oszt­rák TV-ben. Nem tudjuk innen fölmérni az osztrák evangélikusok „hit­vallásos” erejét ennél a pár­beszédnél. Arra sem vállalko­zunk, hogy „óvatosságra int­sük őket”. De a közös „egy­háztörténeti tapasztalatok” alapján figyelmeztetni szeret­nénk őket arra, hogy „más evangélikusok is vannak a vi­lágon.”! ALIG NYOLC ESZTENDŐ­VEL EZELŐTT szerzett be a mosonmagyaróvári gyülekezet új orgonát templomába. Otta­ni hittestvéreinket azonban szüntelenül foglalkoztatta az a gondolat is, hogy miként pó­tolhatnák azt a két harangju­kat, melyeket az első világhá­ború idején, 1917-ben hadi cé­lokra kellett beszolgáltatniok. Mindjárt az első világháború végén elkezdtek gyűjteni a ha­rangalapra. De még mielőtt beszerezhették volna új ha­rangjaikat, kitört a második világháború, s a hívek ado­mányai elértéktelenedtek. Amikor 1958. december 14-én dr. Vető Lajos püspök az új orgonát felszentelte, istentisz­telet után két buzgó evangé­likus asszony tréfásan megfe­nyegette Zámolyi Gyula helyi lelkészt: „Most azután nem ám, hogy megálljunk! Szerez­zük be a hiányzó harangokat is!” A múlt esztendőben a presbitérium és a közgyűlés döntött és elhatározta mind­két hiányzó harang pótlását. Az anyagi fedezetet teljesen a gyülekezet teremtette elő. Csaknem 50 év után most te­hát újra három harangja van a mosonmagyaróvári gyüleke­zetnek. AZ ÜJ HARANGOKAT Du­sák István őrszentmiklósi ha­rangöntő gyártotta le, Ever­ting Rudolf lakatos mester pe­dig meghajtó gépi berende­zéssel látta el. A felirat mind­két új harangon így kezdő­dik: „Újra önttette a moson­magyaróvári ev. gyülekezet 1965”. VIRÁG V AS ARNAP ÉRKE­ZETT Mosonmagyaróvárra a harangok felszentelésére dr. Vető Lajos püspök, felesége és Kőszeghy Tamás kerületi lelkész kíséretében. A püspök Weltler Rezső esperes, a helyi és a szomszédos lelkészek és a presbitérium kíséretében vonult be a zsúfolásig meg­telt templomba. Igehirdetésé­ben a virágvasárnapi evangé­lium (Máté 21, 1—9, Ján. 12, 17—18) lelkes sokasága és az új harangjainak örvendező gyülekezet érzései közt vont párhuzamot. A nagypéntek felé induló Jézus húsvétkor feltámadt. A harangoknak se az a legfőbb feladatuk, hogy elsirassák a halottakat — hangsúlyozta a püspök, ha­nem, hogy hívják az élőket. Isten az élők Istene. Ha Öt ismerjük és szeretjük, mások­ban is megbecsüljük az éle­tet, ellene vagyunk a halál­nak és mindannak, ami azt előmozdítja: a nyomornak, a műveletlenségnek, gyűlölkö­désnek és a háborúnak. Nem félünk és nem féltjük ma­gunkat. Nem félünk jót tenni, s a jóért személyes áldozato­kat is hozni. AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉ­SEN, amelyet Pócza Zoltán gyülekezeti felügyelő nyitott meg, Zámolyi Gyula lelkész ismertette az új harangok be­szerzésének történetét. A püs­pök pedig kérte a gyülekeze­tei, hogy imádkozzon és fára­dozzon azért, nehogy új ha­rangjai, s velük együtt sok más érték ismét háború áldo­zatává legyen. A gyülekezetei testvéri szavakkal köszöntötte Weltler Rezső evangélikus es­peres, Csizmazia Károly re­formátus esperes, Mészáros Sándor rajkai lelkész és Sza­bó Kálmán lébényi lelkész. Igehirdetése és imádsága után a püspök megáldotta és Isten igéjével felszentelte a harangokat. Majd engedélyt adott az új harangok megszó­laltatására. Először a legkisebb harang tiszta hangja csendült fel, majd a középsőé, ezután a régi, legnagyobb haranggal együtt mind a három harang egyszerre szólalt meg. Végül az orgona is megszólalt. Há­rom harang zúgása, s az or­gona hangjaival egyidőben a gyülekezet éneklésben adott kifejezést örömének. A tizedik énekünk első versének a vége nagyon aktuálisan hangzott: „Zúgó harang, Ének és orga- nahang, Mind csak az ö nevét áldják” * EGÉSZ MAGYARORSZÁGI evangélikus egyházunk szem­pontjából örvendetes a mo­sonmagyaróvári gyülekezet­nek ez az életjele. Ez a gyü­lekezet nagyon viszontagságos múltra tekinthet vissza. Már a XVI. században voltak itt evangélikusok. 1558-ban itt működött, mint szuperinten­dens, a híres reformátor: Hu­szár Gál, akinek több éneke megtalálható énekesköny­vünkben is. Az akkori her­cegprímás és egy gróf azon­ban hamarosan tönkretette az első itteni evangélikus gyüle­kezeteket, 1674-től fogva márcsak szórványként gondoz­ták a környékbeli megmaradt gyülekezetek lelkészei. Üjjá csak kettőszáz év múlva, 1870- ben alakult a magyaróvári evangélikus g>úlekezet. 1879- ben épült mostani szép temp­loma, s 1884-ben szentelte fel Geduly Lajos pozsonyi püs­pök. 1896-ban szentelték fel három harangját, az 560 kg- osat, amely most is megvan, s a 280 kg-os és a 160 kg-os harangokat, amelyeket 1917- ben az első világháború elso­dort. önálló lelkészt csak 1921-ben választott a gyüleke­zet Szűcs Sándor személyé­ben, akinek nyugdíjazása után 1954-ben Zámolyi Gyula lett a gyülekezet lelkésze. * A MOSONMAGYARÓVÁRI egyházközség történetét tanul­mányozva kiderül, hogy 1883 óta szórványterületéhez kap­csolták Halászit. Akkoj-iban körülbelül 300 evangélikussal. Jelenleg azonban ott már evangélikusok nincsenek, ha­nem mindenki római katoli­kussá lett. Miért? Egyfelől a vegyesházasságok, illetve a kárunkra kötött reverzálisok miatt. Inkább azonban dzért, mivel ez a többszáz evangéli­kus soha nem részesült meg­felelő lelkigomdozásban. A mosonmagyaróvári két új harang felszentelésének öröme ne feledtesse tehát ve­lünk, hogy a szórványhívek el­hanyagolása milyen szomorú következményekkel jár, vi­szont a jó lelkipásztori mun­ka meg milyen szép eredmé­nyeket gyümölcsöz. Walter Lippmann, a világ­hírű újságíró ezzel kapcsolat­ban „egy felelőtlen szerencse- játék”-rói beszél, „mely az USA számára kizárja a vissza­vonulás minden lehetőségét. Elgondolkoztató az a színjáték, amelyet a föld leghatalmasabb nemzete játszik, amikor nagy katonai erejét a szövetségesei­vel való konzultáció nélkül, hozzájárulásuk nélkül veti be... Számomra világos — írja —, hogy a bizalom elvesz­tése európai szövetségeseink­nél Johnsonnak, a hivatalba- lépése óta elkövetett akcióira vezethető vissza. Az európai szövetségeseink egyértelműen Goldwaterrel szemben foglal­tak állást s rendkívül elcsodál­koztak látni, mint cselekszi Johnson Vietnamban a repub­likánus Goldwater helyes­lése mellett azt, amit Golwa- ter javasolt, s amit a válasz­tási kampány alatt Johnson még elítélt”. (Abendzeitung 1965. június 15.) A szenátus külügyi bizottságának elnöke, Fulbright, követelte a Genfi Egyezményhez való visszaté­rést és a szabad választások megtartását nemzetközi ellen­őrzés mellett. Wayne Morse szenátor kép­mutatással vádolta meg az USA kormányát, s rámutatott a bajok gyökerére: „Az Egye­sült Államok tíz éven át meg­sértette az 1954. évi Genfi Egyezményt és egy politikai és gazdasági problémát kato­nai eszközökkel próbált meg­oldani. Délkelet-Ázsiában olyan háborút vezettünk, ame­lyet nem mertünk nevén ne­vezni, a helyett, hogv a béke fenntartására törekedtünk vol­na”. (Le Monde 1964. augusz­tus 6.) Nagy tiltakozó mozga­lom bontakozott ki az ameri­kai egyetemeken. Szenvedé­lyes vitákra került sor. 1965. februárjának végén több száz professzor felhívásban köve­telte, hogv egy nemzetközi „szerződés” „vessen véget a mi törvénvtelen magatartá­sunknak”. Ezt követte április közepén az a levél, amelyet 350 neves író, köztük Arthur Miller, Robert La well és Wil­liam Styron írt alá. Különbö­ző felekezethez tartozó 2500 lelkész fejezte ki „megrendü­lését az Egyesült Államok Vietnamban játszott szerepe miatt”. Mások kijelentették: „Támogatjuk azokat az akció- irat, amelyek amerikai kato­nák és fegyverek Vietnamba küldését akarják megakadá­lyozni”. .. .pénz és hadsereg... Az USA vietnami politikája nem volna lehetséges, a had­sereg és a hadiipar kormány­ra gyakorolt erős befolyása nélkül. Az a tény, hogy évek óta az állami kiadásoknak több mint a fele katonai célo­kat szolgál, nem maradhat po­litikai következmények nélkül. A politikai hatalmi törekvések és a pénzügyi érdekek szoros egybefonódása meghatározói az amerikaiak imperialista törekvéseinek. A világuralom­ra törekvésüknek csábító terü­lete a fejlődő országok. A kí­sértés annál nagyobb, mert ezek az országok gyengébbek, s nem képeznek jelentősebb katonai potenciát. Az „ellen­őrzött eszkaláció” és „a kor­látozott háború” új amerikai stratégiája megkísérli a har­madik világ nyújtotta lehető­ségeket kihasználni. Az 1956 április—májusban bekövetke­zett fegyveres USA interven­ció Dominika ellen szerves ré­sze volt ennek a stratégiának. És bár Amerika egy sereg kí­nos helyzetbe bonyolódott eme „stratégiája” miatt, semmi je­lét nem adja ma sem, hogy koncepcióján valamit is haj­landó lenne változtatni, tehát hasonló ilyen akcióival a jö­vőben is számolni kell. Ame­rika ma a megtestesítője an­nak a „militarista kapitaliz­musnak”, amelyben elsősor­ban nem a politikusok, hanem a pénzemberek (pénzemberek lesznek a vezető politikusok is) szövetkeznek a katonákkal,- hogy megtervezzék és meg­szervezzék világuralmukat. „Barbár esztelenségük” eszkö­ze az erőszak és nem a béke. Gádor András I. JCaK. 13. Ha nincs bennem szeretet, Nem jelentek egyebet, Szólaljak meg bár angyalhangon, Mint csengő érc, pengő cimbalom. Titokzárakat nyissak bár tudással, Még a Jövőt is előrelássam, És hitem mozdítson hegyeket, Ámde nincsen bennem szeretet — Semmi vagyok ... S ha vagyonom Szegényeknek odaadom, Ha égő áldozatul vetem testemet — Mit se használ ez nekem, ha nem szeretek. A szeretet szerény, Nem irigy, nem kevély, Szelíden vár, jó, Nem nagyravágyó. önmaga érdekét megveti, Düh, hamisság, rossz nem kell neki. Az igazságban lángoló tűz: Mindent elvisel, hisz, remél, tűri A szeretet soha el nem vesz. Látomás, tudás, nyelv köddé lesz. Megismerésünk csak véges rész, Még jövőnk sejtelme sem egész. De már érik a tökéletes, S akkor megszűnik a részleges: Míg gyermek voltam, Ügy gondolkodtam, Éreztem, szóltam, mint gyermek. Ámde felhagytam a gyermek Játékival, amikor Rámköszönt a férfikor. Most tükörben látjuk sejtelmesen, De majd szinről-szinre, szemtől-szemben: Istent még csak részben ismerem, De úgy fogom, ahogy Ö engem. Addig meg megmarad: hit, remény, szeretet. E három s köztük legnagyobb — a szeretet. Haits Géza Hűség Istenhez és népünkhöz egyházunk történelmében címen kapható Dr. Ottlyk Ernő egyháztörténeti könyve. A 400 oldalas könyv ára: 82,— forint Kapható: Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, VIII„ Puskin u. 12. r.T---------------------------------------------

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents