Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-04-24 / 17. szám
MKbuWEjsiyn A mi kenyerünk Mt 6,9.11. Vannak dolgok, amelyek egyesek számára nélkülözhetetlenek, de mások számára alig van jelentőségük. Vannak viszont olyan dolgok, amelyek mindenki számára egyformán jelentősek és nélkülözhetetlenek. Ilyen a mindennapi kenyér, amelyért Jézus Krisztus tanítása szerint naponként ezer nyelven imádkozik a keresztyénség, és dolgozik érte mindenki. Ebben a világban az embernek kétféle kenyere van. Az egyik a lelki kenyér, amely a mennyből száll alá: Isten igéje. A másik a földi, testi kenyér, amelyet a földön teremtünk elő Isten áldásával kísért szorgos munka nyomán. Induljunk el az utóbbiból, mert itt főleg erről van szó. A kenyér értékének egyik legszebb megfogalmazását egy francia gyógyszerésznek köszönhetjük: „olyan táplálék, amelyet semmi más nem pótolhat. Ha betegek vagyunk, legutoljára a kenyértől megy el a kedvünk, s gyógyulásunk első jele, hogy újra megkívánjuk. A kenyér minden napszakban jólesik, öreg és fiatal, mindenféle ember kedveli; megjavítja táplálékunk többi részét is. Olyannyira emberi eledel, hogy születésünk után nem sokkal már kedvvel ízlelgetjük, halálunk órájáig sohasem telünk el vele.” Ha kenyérről beszélgetünk, mindig eszembe jut gyermekkorom egyik ma is jóízű, kedves emléke: kenyeret ettünk kenyérrel. A házisütésű kenyér szeletének mosolygó-piros haját levágtuk kicsi zsebkésünkkel. S ahogy az öregektől láttuk, markunkba vettük a „belét" kenyér gyanánt, hüvelykujjunkkal rászorítottuk a „héját" szalonnaként — és ezt az eledelt nem cseréltük volna el semmi más ételért. Valóban a kenyér a legegyszerűbb táplálék, amit Istentől kapunk, de mégis a legértékesebb, legdrágább. Majdnem mindnyájunkban él valami öntudatlan tisztelet ezzel az isteni ajándékkal kapcsolatban. Valami belső félelemérzet pedig visszatart bennünket, nehogy könnyelműen eltékozoljuk vagy visszaéljünk vele. A Miatyánk negyedik kérésében a kenyér szó alatt imádságunkba foglalunk mindent, ami a test táplálására és fenntartására szükséges. Főképp Luther magyarázata óta értjük jól, hogy ebben a gazdag tartalmú szóban Istentől mindazokat a testi és szellemi javakat kérjük, amiken földi életünk nyugszik. A Nagykátéban ilyen biztatást kapunk: „Nyíljon meg értelmed, táguljanak gondolataid és ne csak a sütőkemencéig vagy a lisztesládáig érjenek, hanem ki a tág mezőre, az egész földre, amely hordozza és megtermi a mindennapi kenyeret.” Jézus tanításában arra is figyeljünk, hogy ami kenyerünket kérjük Istentől. Nem az én kenyeremet tehát, hanem a miénket. Ezzel a többesszámmal Jézus a kenyérgondban összekapcsol embereket egymással. Mindenekelőtt a család tagjait, akik a legkisebb, de legszorosabb közösségben a sokféle munkát megosztva végzik kenyérkereső munkájukat. — Tágabb értelemben a mi kenyerünk az ország kenyere is. Életünk napi szükségleteinek megszerzése így fűzi össze hazánk minden tagját; a tudóst és a szövőnőt, az esztergályost és a tanítót, a hivatalnokot és a földművest. — Még messzebb nézve, ennek a kérésnek az elmondásakor arra is gondolunk, hogy Isten adja meg szerte a világon, minden embernek a mindennapi kenyerét. Nagy-nagy lehetőségünk, hogy Jézus maga mondta: kérhetjük Istentől a mindennapi kenyeret az ö nevében. Ez azt jelenti, hogy bíznunk kell benne mindenekelőtt. Akkor tudunk földi kenyeret teljes bizodalommal kérni, ha előbb hittel elfogadjuk a Jézus Krisztusban adott mennyei kenyeret. Ha Isten szolgálatába állítjuk életünket, ha engedelmeskedünk neki, akkor van igazában jogunk kenyeret kérni tőle. A hittel és engedelmes szívvel elmondott negyedik kérés tanítson meg bennünket a hálaadásra és a megelégedésre, mely minden nap megújul bennünk. Óvjon meg a fösvénységtől, mely görcsösen szorongatja kezei között a kenyeret és nem nyújtja azt át az éhezőnek. Óvjon meg a kapzsiságtól, amelynek sohasem elég az élet javaiból. Őrizzen meg a hamis biztonságérzettől, de az aggodalmaskodástól is, amely nem bízik az Atyában, aki mint az ég madarainak, gyermekeinek is tud kenyeret teremteni. Tanítson meg arra is, hogy nem csupán kenyérből él az ember, hanem Isten igéjével is élnünk kell. Bármily drága is a földi kenyér, nem az a legfőbb jó. Jézus az őt követő csodára éhes sokaságnak ezt mondja: ti azért kerestek, mert jóllaktatok és ismét jól akartok lakni. De ti nem értetek meg engem — én vagyok az élet kenyere. Az Űr maga a kenyér, örök életre tápláló kenyér. Éljünk vele, akár az úrvacsora szentségében, akár az igében közeledik hozzánk. Végül mindkét fajta kenyérre érvényes igazság: Béke nélkül nincs kenyér. Ahol háború van, ott nincs meg sem testi, sem lelki táplálékunk. Ezért kell fáradoznunk, hogy mindenkinek meg legyen a mindennapi kenyere. Mert amíg valahol emberek éheznek, addig a mi szánkban sem lesz édes a kenyér. Bárdossy Tibor IMÁDKOZZUNK Alázatos szívvel borulunk le előtted örökkévaló Istenünk, aki Jézus Krisztusban, mint jó pásztorunk jössz ma felénk. Magasztalunk kegyelmedért, mert végtelen hűséggel építed egyházadat és tereled népedet az élet útján. Nem kell nekünk soha egyedül maradnunk. Nem is maradhatunk nélküled Urunk, mert mi gyengék vagyunk és hamar eltévedünk. Elfelejtjük akaratodat és engedetlenek leszünk. Életünkben megtapasztalt nagy szereteted ellenére szeretetlen- ségben élünk. A magunk gyengeségét látva csak hálaadással tudunk magasztalni pásztori szeretetedért. Mélységes hálával magasztalunk azért, hogy még életedet is odaadtad a nyájadért. Ezért hisszük, hogy ma is velünk vagy és reménységünk szerint velünk is maradsz. Kérünk, adj nekünk hűséges szívet, hogy akaratod szerint megálljunk melletted minden kísértésben. Töltsd meg szívünket a te szereteddel, hogy mi is tudjunk könyörületesek és segítségre készek lenni egymással szembe. Ne engedd felejtenünk, hogy mi a te nyájad vagyunk, akikre te vigyázol Urunk, de akiknek a te nyomodban kell szüntelen járniok. Áldd meg egyházadat, hogy tudjon a te nyájad lenni és neked engedelmeskedni. Könyörgünk hozzád Urunk, földi életünk békéjéért. Vess véget a most is dúló háborúnak és szabadítsd meg embertársainkat a sok szenvedéstől. Urunk engedd, hogy a jóakarat legyen úrrá életünkben. Kérünk hallgasd meg kérésünket és add, hogy Fiadnak hűséges nyájaként szolgálhassunk téged Atyánk mindörökké Amen. Zsinatéit Miért ül össze a zsinat? egyhazunk püspökei az egyházkerületi és egyetemes közgyűléseken hivatalosan is bejelentették egyházunk közvéleményének, hogy megéretlek a feltételek egyházunk új törvényeinek megalkotására. Egyházunkban a zsinat a törvényalkotás szerve. A zsinat tagjait egyházunk gyűlései megválasztották. Az új egyházi törvények előkészületi munkálatai több mint két éve folynak, s most már annyira előrehaladtak, hogy azokról beszámolhatunk egyházunk népének. Az Evangélikus Életben cikksorozatban foglaljuk össze a zsinati előkészületi munkálatok eredményeit. Néhány bevezető probléma tisztázása hasznosnak mutatkozik az egyes részletkérdések előtt. ELŐSZÖR IS ARRA A KÉRDÉSRE adunk választ, miért van szükség a zsinat összehívására. Egyházi törvényeink három különböző korszakból származtak. Egyszerre voltak érvényben az 1891—94-iki zsinat által alkotott törvények, valamint az 1934—37-es és az 1952—53-as zsinat törvényei. Ezek egymást kiegészítették, de olykor egymásnak ellent is mondtak. Ezzel jogbizonytalanságot és egyenetlenséget okoztak, vagyis nehezítették a törvényesség szempontjait Az 1891—94-iki zsinat munkája a maga korában rendkívül értékes volt, mert első ízben adott a Magyarországi Evangélikus Egyháznak teljes egyházalkotmányt. Korábban ennek kialakulását a Habs- burg-rendszer akadályozta. Amikor újonnan alkotta meg ez a zsinat egyházunk alkotmányát, természetes, hogy erősen meglátszott munkáján a kor bélyege. Ez az idő a liberális teológia fénykora. A zsinat munkálataira nem any- nyira a teológiai szempont, mint inkább a kor liberális felfogása volt a jellemző. Az egyház közel állt az egyesület fogalmához. Természetes, hogy a korszellem befolyása alatt állt zsinat munkája a későbbi időben bizonyos mértékben elavulttá vált. Az egyházi élet nagy változáson ment át, megszűnt az az alap, amelyről a zsinat az egyházi alkotmányt kidolgozta, a tizenkilencedik századvégi szemléletnek a világa. MAR 1902-BEN FELVETETTÉK új zsinat tartásának a gondolatát, de csak 1913-ban hívott össze egyházunk új zsa- natot, amely a közbejött első világháború miatt nem kezdhette meg munkáját. A világháború utáni 6Úlyos pénzügyi nehézségek, majd pedig a húszas évek végén megkezdődött gazdasági válság miatt új zsinat tartására csak 1934-ben kerülhetett sor. Ekkor eleve csak „novelláris” zsinat tartását vették célba, amely nem alkot új törvényrendszert, hanem csupán kiegészítéseket eszközöl. Az 1934—37-es zsinat nagyobb szerepet szánt a presbitériumoknak, ezzel enyhítette a közgyűlések nehézkesebb munkáját. Ugyanakkor ennek a zsinatnak a munkáján is végigvonult a túlzott jogászkodás, s kevéssé érvényesült, a törvények teológiai megalapozása. Erre a hiányosságra figyelt fel az 1952—53-as zsinat, s a törvényekben mindenütt érvényesítette a teológiai szempontokat. Amit ez a zsinat alkotott, új egyházi törvényeinkbe csaknem maradék nélkül odakívánkoznak. Az előző törvények a részérdekekre helyezték inkább a hangsúlyt, s nem érvényesült eléggé az egész egyház országos érdekének a képviselete. Ez a zsinat már a mi mai világunk prespektí- vájában alkotta meg törvényeit, ezért joggal építhetünk rá. De ez a zsinat is csak „novelláris” zsinat volt, a legsürgősebb egyházjogi szabályozás feladatát végezte el, csupán résztörvényeket alkotott, nem hozott létre teljes és egységes egyhózalkotmányt. AZÉRT ÜL MAJD ÖSSZE egyházunk új zsinata, hogy most már új, egységes törvényt alkosson egyházunk számára, amelyből kimarad a három különböző korszak okozta egyenetlenség, de bent marad mind az az érték, ami időállónak bizonyult. Dr. Ottlyk Ernő Mind célját, mind napjait... Enekeskönyvünk 438-ik éneke a keresztyén szent élet. útjának csendes imádsága. Székács József énekei közül ebben csendül ki leginkább élet- tapasztalata, követett életelvekké sűrűsödött hite. A saját életét talán ez a sora tükrözi leginkább: „Hűséggel keresve itt a jobb élet útjait.” Fiatal éveinek széles skálán kereső tanulmányai erre a keresésre mutatnak. Jogot, irodalmat, filológiát, filozófiát, hittant, történelmet, még orvostudományt is tanult behatóan és elmélyültem Amikor pedig végleg kikötött a lelké- szi szolgálat mellett, — azt a maga személyében országos tekintélyűvé emelte s a püspöki tisztségig viselte — megmaradt minden megnyilatkozásában és tettében a jobb életet kereső és szolgáló, szere tetben járó embernek. Tág ölelésű szervező munkáját is ez a „jobb élet mun- kálása” sarkallta. Gyámintézetet alapított. A lelkészeket Székács József az elszigeteltségből közös munkára hozta össze. Mint püspök, kerülte a fegyelmi vizsgálatokat. A hiányokat, mulasztásokat, tévedéseket, egyenetlenségeket a szeretet erejével szüntette meg. Az általa 1873-ban szervezett „Ta- bitha” női közösség karitatív munkában, a szegények fel- emlésében volt elfoglalva. Politikai magtartása és működése önkénnyel és fondorlattal szemben mindig bátor volt egyháza és népe javára. A pesti árvízkor elmondott beszéde és segítő munkája országos hírűvé tette. Gazdag irodalmi működésével is a jobb életet munkálta. Prédikációkon, énekeken, értekezéseken kívül még humoros és szatirikus írásai is jelentek meg, amelyekkel a társasági illem köpenyébe burkolt bűnök és ámítások ellen küzdött. Életrajzírója — Zsilinszky Mihály — így emlékezik meg róla: „Vallásos kedélyének egyensúlyát soha el nem veszítette. Bírta a lélek boldogító nyugalmát, a kedélynek azon örök vidámságát, mélyet a másokkal való jótevés szokott kölcsönözni a kiváló lel- keknek.” Ennek a „vallásos kedélynek” az alapját írta meg ebben az énekében. K. E. Fantom-fájás A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak. Előttük a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen főidet egyenessé. Ezeket cselekszem velük és őket el nem hagyom.” Esaiás 42:16. Megrázó erővel — nem mondhatom másképp — hatott reám karácsonykor a jól ismert ének pár sora: „...A szív többé nem gyászol. Az éjszaka világos, Az ösvény barátságos.” — Fáradt voltam, fárasztottak az ünnepi előkészületek, fárasztott az ünnep. De amint ott ültem fáradt szívvel a templomban és énekeltem a kijelölt verseket, hirtelen szinte elszédített örömével a váratlan újrafelismerés: Krisztus születése valami rendkívülit jelent. Krisztus eljövetele döntő módon megváltoztatott mindent. — Hogy miért ez a néhány egyszerű kis verssor villajntotta fel előttem teljes pompájában karácsony üzenetét, nem tudom. Nehéz megérteni, mikor, mire, miért rezdül, rezonál a lélek. De az tény, hogy egyszerre világosan és reálisan láttam a különbségeket: Krisztussal nincs éjszaka, nincs gyász, nincs félelmetes út, barátságtalan ösvény. És egyszerre világos lett előttem, hogy a baljós sejtelmek, halálfélelem, reménytelen küzdés, céltalan élet elképesztő módon megejti, kifárasztja az életet. Aznap délután temetés volt a faluban. Mindig azt sóhajtottuk otthon, csak karácsonyra ne haljon meg senki. Nincs szomorúbb, mint a karácsonyi temetés. De akkor délután megkérdeztem magamtól a sírnál: az éjszaka világos, az ösvény barátságos? És úgy éreztem — igen. Nincs itt semmi sötétség. Sőt éppen ez a képtelenül hangzó jelző kell ide: a halál — barátságos. Krisztussal minden megváltozott. Eltelt néhány hónap, húsvét- hoz értünk. Most mindent újra átgondoltam az ige kapcsán: „A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek ... előttük a sötétséget világossággá teszem és az egyenetlen földet egyenessé, ezeket cselekszem velük és őket el nem hagyom.” Igen, Ésaiás előre figyelmeztette a világot: Készüljetek fel csetlő-botló, vergődő vak emberek. Jön a Világosság. Mellette egyszerű és sima lesz az út. — Eltöprengek. Miért olyan nehéz ezt a jó hírt ma már megtörtént ténynek elhinni, elfogadni? ősi dolog a félelem. A halál- félelem. betegségtől, bajoktól, való félelem. Mélyek a gyökerei. A magányosság, kiszolgáltatottság, gyengeség tudatából, vagy inkább tudat alatti érzésből ered. Ősi dolog a szorongás, aggódás is. Amire nem gondolunk, be nem vallott vétkek, lappangó bűntudat, roszszul végzett feladatok táplálják kiapadhatatlanul. De eszembe jut erről a sok sötét bánatról egy orvosi kifejezés. Az orvostudomány ismer egy különös fájdalmat. Az eltávolított beteg testrész az operáció után néha fáj. Nem a helye, hanem maga a most már nem is létező testrész. Fáj az amputált láb. Legalábbis a beteg így érzi. Meghökkentően különös, bizarr fájdalom ez. Az bánt, az fáj, ami nincs. Az orvosok tudomásul veszik a tényt és a jelenséget fantom-fájásnak nevezik. A magyarázata talán az, hogy annyira mély bennünk a fájdalmas dolgok képe, emléke, hogy sokszor ezek az elmúlt élmények megcáfolják a valóságot. Ős bűnök, ős bánatok, ős fájdalmak képe él kitörölhetetlenül bennünk. Ki tudja éjszakánként milyen régi vagy új bűntudattól verejtékes az álmunk. Egy tőről eredt emberiségünk lelkiismerete mélyén őrzi talán még Ádám és Éva kitaszítottságának rettenetes érzését is. De ez mégis már mind csak fantomfájás. A bűnre van bocsánat. A magányra, velünk van Isten. A halálra, van örökélet. És mindez egyszóval: Krisztusunk van. El tehát a fantomokkal! Az igazság ez: ... „A szív többé nem gyászol, Az éjszaka világos, Az ösvény barátságos.” Pintér Károly It&eleUedésí szabályok 2. A cél a MONOR 32 lan CEGLÉD 70U A Lánchíd budai hídfőjénél levő 0-ás kilométerkőtől el lehet indulni a szélrózsa minden irányába. Az országos főútvonalak közül bármelyikre rá lehet irányítani a járművet, sőt mellékutakra is le lehet térni. Nem mindegy azonban, hogy merre indulok el. Tudnom kell, hová akarok jutni. Az útjelző táblákon feltüntetik egyik-másik közbeeső város nevét és távolságát is, meg az út végcélját is. Hová akarsz eljutni? Mindenek előtt ezt kell magunkban tisztázni, hogy a helyes útra kanyarodjunk. Ne gondolja senki, hogy erre még ráér. Majd az út végefelé tisztázza magában ezt a kérdést. Jobb már az elején tudni, mi az életünk célja. Lehet ugyan útközben is irányt változtatni, de ez már kerülővel és időveszteséggel jár. Sőt esetleg azzal a veszedelemmel is, hogy el sem érhetünk a célba. Amint a jelzéseket, úgy a célt is megmutatja Isten igéje. A végső cél, amely felé már itt a földön kell haladnunk, és amelyért érdemes komolyan vennünk az ige „közlekedési szabályait”: az örök üdvösség. De sohasem szabad elfelejtenünk a végső cél földi útjait, földi feladatainkat. Életünk minden útja ma kezdődik és ma mutatja a legközelebbi célt. A munkát és az embert, a lépést és a percet, ahol szerepünk és szolgálatunk van. A végső cél teszi széppé és fényessé közeli, mindennapi céljainkat. Pál apostol a damas- kusi út előtt azt hitte, jó úton jár. Amikor azonban Jézus rámutatott a tévedésre, elfogadta Jézus irányítását és a maga részéről mindent megtett azért, hogy el is érje a célt, áz üdvösséget. „Célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” Filippi 3:14. 3. Főútvonal Kerülőutakon, kis mellékutcákon és a főútvonalakba torkolló dűlőutakon is lehet közlekedni, de minden járművezető tudja, hogy — ha csak lehet — jobb a főútvonalon maradni. A mellékutcákban lassúbb a közlekedés, rosszabb az úttest. A dűlőutakon pedig a szembejövők is akadályozhatják az előrehaladást és a kátyúk veszélyeztethetik a járművet is, a benne ülőket is. Aki tehát csak teheti, nem tér le a főútvonalról, amíg el nem ér a célig. Aki ismeri a célt, az üdvösséget és élete leghőbb vágya ezt a célt el is érni, annak nem lehet közömbös, hogyan alakul a földi vándorlása, milyen utakon jár, milyen közbeeső állomásokon áll meg, vagy fut keresztül az élete. A mennyei Atyához egyetlen út van csak: Jézus Krisztus. Csak Jézus Krisztusra figyelve, az ö útmutatásához igazodva, az ige „közlekedési szabályait” állandóan figyelve és azoknak engedelmeskedve érhetjük el a célt. Ne legyünk hát könnyelműek, felelőtlenek, mert mindent elronthatunk. Vigyázzunk, hogy le ne térjünk az elsőrendű főútvonalról, mert csak azon juthatunk el a mennyei Atyához. „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.’4 János 14:6. J. P. « í
