Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-04-03 / 14. szám
KP. BERM. BP. 72. FelszaMülásynk öröme és feladatai Tj'zerkilencszáznegyvenöt április negyedikének napján a fasiszta hadak utolsó maradványait is a haza határain túlra űzték a felszabadító szovjet seregek. Ez a nap úgy vonult be nemzetünk történelmébe, mint felszabadulásunk örömünnepe. Amikor híre jött, hogy országunkban nincs már háború, hanem ránk virradt a béke várva-várt korszaka, valóban nagy örömet érzett népünk, melyet a háború annyira megviselt. Gúzsba kötött harangjaink újra megszólaló szava hirdette mindenfelé, hogy egyházunk népünkkel együtt örvendezett a történelmi jelentőségű eseménynek. Vallásos hivő emberek a világméretű események mögött a gondviselő Isten hatalmas kezét ismerték fel és áldották. Hamarosan felismertük azt is, hogy a felszabadulás ténye olyan ajándék, amelyet nemcsak őriznünk kell, hanem amellyel nagy feldatok elé is kerültünk. Az egyik legelső feladat az volt, hogy leszámoljunk azzal a múlttal, mely oly sok nyomorúságot zúdított hazánkra s annak lakóira, és amely a huszadik évszázadban két szörnyű világháborúban kulminált. Bűnbánattal kellett most már el- odázhatatlanul felismernünk, hogy ama múltnak a kialakításában, nemzeti és nemzetközi bűneinek elkövetésében az egyházak vezetői nem némán szenvedő áldozatok voltak, hanem sokkal inkqbb elősegitöi és haszonélvezői. Ezek visszaéltek az egyház erkölcsi tekintélyével s azt a már régen tarthatatlan és embertelen rendszer fenntartására, erősítésére és védelmére igyekeztek hangos szólamokkal kihasználni. Arra hiába vártunk, hogy a számukra veSztes háborúval együtt ők is letűnjenek. Sőt némelyek közülük javíthatatlan makacssággal próbálták meggyőzni népünket és papjainkat, hogy ezek csak „átmeneti idők”, „rövid ideig tartanak”, hamarosan helyreáll a „régi rend”, s úgy lesz minden, mint ahogyan a háború előtt volt. A belülről és kívülről suttogó szirénhangok ellenére azonban felismertük, melyik az az út, mely a jövőbe vezet. Kettős prófétai látás vezetett bennünket a jó útra. j^z egyik az, hogy csak azt a társadalmi rendet lehet helyesnek tartani és támogatni, megvalósulását elősegíteni, mely népünk tartós békéjét biztosítja. A másik pedig az, hogy csak azt a társadalmi rendet lehet igazságosnak tekinteni, mely népünk egészének a jólétét és haladását munkálja. Bizonyosak voltunk afelől, hogy a múlt rettentő örökségét, a hazánk földjét borító romokat a békés és jól irányított munka hamarosan el fogja takarítani. Az elpusztított Budapest újjáépítéséhez tudvalévőén ötven évet tartottak szükségesnek akkoriban. Nem egy honfitársunk ezért vándorolt külföldre. „Mire itt érdemes lesz élni, akkorára mi már megöregszünk” — mondották. — Huszonegy év békés munkája nyomán viszont fővárosunk és hazánk szebb és vonzóbb lett a külföldiek számára is, mint bármikor volt. Gigantikus haladás jellemzi a felszabadulás után eltelt két évtizedünket. Hálásak vagyunk érte dolgozó népünknek. Büszkék és boldogok lehetünk, hogy nekünk is részünk volt az eredmények kiküzdésében. Mindenek fölött pedig a Mindenhatónak vagyunk hálásak, hogy népünk fáradozása s benne a mi munkánk „nem volt hiábavaló”. És ha a szocialista társadalomban is előfordulnak még problémák és nehézségek, és vannak olyan egyének is, akik kellemetlenségeket okoznak, megnyugtat mindannyiunkat a fejlődés, és hogy békében és biztonságban élhetünk és alkothatunk. Ha a jelent és a legközelebbi jövendőt vizsgáljuk, tárgyilagos látásunk tisztán felismeri teendőinket. A legfontosabb, hogy eddigi eredményeinket minden veszéllyel szemben megőrizzük, s ugyanakkor még nagyobb eredmények megvalósulását munkáljuk. Huszonegy év hallatlan sikereit a békés alkotó munka termelte ki. Ha egy nép békében és okosan munkálkodik, lehetetlen is. hogy ne gyarapodjon a jóban. Viszont a háború nemcsak a továbbfejlődést teszi lehetetlenné, hanem az eddigi alkotásokat is végső pusztulással fenyegeti. De hogyan élhet népünk, hazánk békében? Ha a többi népeknek is az egész földkerekségen biztosítva van a békéjük. J^rthető aggodalommal gondolunk felszabadulásunk napján arra a sok-sok kisebb-nagyobb fegyveres csetepatéra, mely azt a másik társadalmi rendszert jellemzi mindenfelé, Latin-Amerikában, Afrikában, a Közel- és Távolkeleten egyaránt. Azt megértjük és helyeseljük, hogy a gyarmati és félgyarmati elnyomás igáját minden nép igyekszik erejét megfeszítve lerázni. De elítéljük, helytelennek és igazságtalannak tartjuk, ha a tőkés hatalmasságok az USA milliomos vezetőivel az élükön egyre fokozódó háborús eszközökkel támogatják az embernek ember által való elnyomását az egész földkerekségen, ahol csak tehetik. Különösen felháborítónak találjuk, amit az USA jelenlegi vezetői Vietnamban művelnek, népjogot, nemzetközi megállapodásokat, a béke szent ügyét lábbal tiporva, s veszélyeztetve az egész földkerekség, a mi népünk békéjét és boldogságát is. A békeszerető emberiségnek azonban ma már tapasztalata és gyakorlata, ha kell ereje is van a világbéke biztosítására. Reméljük, az USA vietnami kalandja hamarosan már csak mint rossz és tanulságos emlék vonul be az emberiség történelmébe, mint az utolsó ilyen jellegű imperialista kaland. Felszabadulásunk örömünnepe, a hálás emlékezés és számvetéshez eddigi eredményekkel kapcsolatban csak erősíti meggyőződésünket: a mai korban, a mi korunkban, a tudományos es technikai fejlődés rekord időszakában csak a békének s a békében szabadon élő és munkálkodó embernek van helye és jovoje. Ez a meggyőződés egyedül méltó keresztyén hitünkhöz is. Dr. Vető Lajos országa közöttetek van! Az Isten Lk 17, 20—21 A jobb idők varasa és reménysége örök tulajdonsága az emberiségnek, örökké álmodni fognak az emberek az eljövendő aranykorról. És ez így van jól, mert ez a vágy arról tanúskodik, hogy az emberiség mégis csak hisz a rossznak, a bűnnek és békétlenségnek a leküzdésében! Ebben a beszélgetésben azonban, amit a farizeusok folytatnak Jézussal, nem erről van szó. ök az idők utolsó fordulatára céloznak, ami akkor köszönt be, ha Isten fölállítja országát. Ezért kérdezik Jézustól, akit egyébként ők is prófétának tartanak, hogy mikor jön el az Isten országa. Nem kételkedő emberek kérdése ez. Ellenkezőleg! Olyanoké; akik igen komolyan veszik Isten ígéreteit és mélyen hisznek Isten országának az eljövetelében. Jézus válasza leleplezi a kérdés és kérdezők tévedését. Az Isten országa nem úgy jön el, hogy megfigyelhetné az ember beköszöntőt. Sem kiszámítani, sem a határidő-naplóba följegyeznünk nem lehet. Ebben a hamis reménységben éppen a kérdező farizeusok leiedzettek. Ök jelekre vártak és azt remélték, hogy a földi világrend fog gyökereiben megváltozni. Egészen úgy, ahogyan ma is abban a hitben élnek egyes keresztyének, hogy Isten országának az eljövetele az emberi társadalom fejtetőre állását fogja jelenteni és abban az új világban majd azok lesznek az elsők, akik ma szí- I vükben hordják Isten országának ezt a farizeusi reménységét. Jézus korának a kegyesei ezért hanyagolták el az Isten országának eljövetelét. Egyszerűen nem értették Jézus első válaszát: „Az Isten országa közöttetek van!” Nem a „mikoron” volt a hangsúly, hanem a „mán, a moston és itten”! Hiszen előttük állt Jézus, akiben Isten országa volt köztük. Jézusban „látogatta meg” Isten a népét (Lk 7, 16). „A cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam” (Jn 10, 25). Ezt és sok ‘ más hasonló jézusi kijelentést p nem vettek komolyan az Űj- | testámentum „kegyesei”. Mert s nem felelt meg elképzeléseiknek a messiási üdvkor dicsőséges eljövetelérői. Süketek és vakok maradtak akkor, amikor Jézus éppen azt hirdette, hogy a vakokat látókká és a süketeket hallókká teszi az Isten Fia (Mt 11). Ezért helyeztek töviskoronát az Isten országa Királyának a fejére! De félreérthetjük Isten országának az eljövetelét akkor is, ha a lelkünk birodalmaként és úgynevezett belső életünk kincseként értelmezzük. Ha virágvasárnapját úgy ünnepeljük, hogy most Krisztus bevonul a szívünkbe és egész belső életünket átalakítja. Ö nem! Isten uralma a Jézus Krisztusban magában foglalja a testit és lelkit, a külsőt és belsőt egyaránt. Igényt tart az egyes emberre, gondolataira, érzelmeire és tetteire, de igényt tart az egész teremtett világra is! A bennünket kínzó kérdés azonban éppen itt támad: Hol van az Isten uralma? És erre a kérdésre felel Jézus a 25. versben: „De előbb sokat kell neki szenvednie és megvettetnie e nemzedéktől”. Krisztus uralma a kereszt elrejtettségé- ben van jelen a világban, amit azonban csak a hit szemével tudunk győzelmes jelként fölismerni. Isten országa éppen ezért sokszor elrejtőzik előlünk. Mindig rejtve marad, ha Jézuson kívül a magunk kegyességében keressük. Mindig rejtve marad, ha ketten vagy hárman együtt vagyunk és nem a Jézus nevében történik. Mindig rejtve marad, ha az emberi számjegyek útvesztőjében keressük. Mindig rejtve marad, ha a magunk dicsőségét és nem az Ö erejének és örök dicsőségének a megmutatkozását várjuk tőle. Dr. Pálfy Miklós VIRÄGVASÄRNAP „Áldott, aki jön az Űrnak nevében!” — Máté 21, 9. IMÁDKOZZUNK Életnek Ura, örökkévaló Istenünk! Elérkeztünk igéd útján a fájdalmak hegyére, a Golgotára, ahol magasra cmelődik szent Fiad keresztje. Halljuk Urunk ajkáról a szót: „elvégeztetett”. S mi igédet hallgató gyermekeid megrettenve, de mégis hálás örömmel hallgatjuk ezt a szót. Hiszen elvégeztetett, hogy közülünk senki meg ne haljon, hanem megtérjen és éljen. Látjuk még Fiadat a jeruzsálemi úton, ahol hozsánnával fogadja a nép, ahol felcsillan valami abból a dicsőségből, melyet te adtál Atyánk, Fiadnak. Talán magunk is kiáltjuk az öröm szavát Urunk felé. De jaj! Az ujjongás szava milyen hamar változik sírássá. A megváltó Krisztusnak a keresztre kellett mennie, mert életét oda kellett adnia a bűnös emberért, hogy megválthassa őt. A mi Urunk vállalta ezt az utat és meghalt érettünk. S most ott állunk mindnyájan a kereszt tövében. A megváltás müve elvégeztetett, a kegyelem a miénk, hiszen Atyánk ígéreted szerint te minden bűnbánónak a Krisztusért megbocsátod bűnét. Oh, kérünk adj mindnyájunk szívébe most csendességet, hogy őszintén és igazán meg tudjuk ismerni önmagunkat és meg tudjuk látni vétkeinket amelyek miatt meg kellett halnia Jézus Krisztusnak. De adj igaz hitet is, hogy lássuk halálának értelmét és halálának ára, rajtunk ne vesszen kárba. Add Urunk hogy a kereszt tövében is ott legyen már szívünkben a húsvét fénye és Krisztus engedelmes áldozatában az új élet hajnalát láthassuk. Áldunk azért, hogy te mindig tudsz újat teremteni Atyánk, így magasztalunk népünkkel együtt most azért, hogy 21 évvel ezelőtt hazánknak is adtál új utat, új élet fe’é egy borzalmas háború után. Áldunk megsegítő kegyelmedért és könyörgünk áldd meg építő munkájában ezt a népet és annak vezetőit. A kereszt alatt állva könyörgünk a világ békéjéért. A Krisztusért légy irgalmas hozzánk és engedj békességben élnünk. Kérünk hallgass meg minket. Ámen. Weimarban lesz a Liillseránus Világszövetség legközelebbi világgyűlése A Lutheránus Világszövetség amerikai elnöke, Dr. Fred- rik A. Schiotz, a Német Demokratikus Köztársaságban tett látogatása során fölkereste hivatalában H. Seigewas- ser egyházügyi államtitkárt és köszönetét mondott neki azért, hogy a Lutheránus Világszövetség legközelebbi világgyűlését 1969 nyarán Weimarban, Goethe városában tarthatja. Újjáalakult a Keresztyén Békekonferencia svájci nemzeti bizottsága A Bernben tartott regionális konferencia nyolctagú Nemzeti Bizottságot választott, amely aktívan akar résztvenni a jövőben az egész mozgalom tanulmányi munkájában is. Dr. Hans Ruh bejelentette, hogy ebben az esztendőben több konferenciát és szemináriumot rendeznek a prágai mozgalom célkitűzéseinek a tanulmányozására és elmélyítésére a svájci protestánsok körében. Jézus értünk és bennünk Virágvasárnap nagypéntek és húsvét nyitánya. Nemcsak a nagyhét első napja, hanem a nagypénteki áldozatnak és győzelmes húsvétnak egybe- foglalója. Isteni igéjével nem csupán az érzelmek húrját akarja szívünkben megpendíteni, hogy gyönyörködjünk a pálmaágakat lengető sokaság elragadtatásán, vagy megdöbbenjünk azok magatartásán, akik vádolják öt a római helytartó előtt, hanem arra akar rádöbbenteni, hogy Jézus áll a középpontban, aki tovább megy az Atya által kijelölt úton. Engedelmesen önként vállalt út ez: értünk. Az isteni „kell” egybecseng Jézus engedelmességével, mellyel követői és vá- doiói előtt egyaránt, napvilágra hozza, hogy Ö a Messiás. Jeruzsálemi bevonulásával mindenki előtt bizonyítja, hogy Ö az Atya küldötte, aki nem erőszakosan, fegyverrel akarja elhozni országát, hanem a kereszten végzi el vált- ságművét értünk, mert szerette a világot. Ennek a jézusi indulatnak* érzületnek kell meglennie bennünk is egymás iránt. Jézus testvérünkké lett, hogy mi is egymásnak testvérei legyünk a mindennapi életben. Nem tarthatom ragadománynak azt, amit kaptam és amit enyémnek vallók. Üdvösségem és boldogságom, testi-lelki javaim nem lehetnek öncéllá, mellyel felfelé emelkedem, hanem alá kell száilnom velük a szeretet alázatával, felvéve a „szolgálat kötényét”, hogy mások javát szolgáljam. Jézus nem akar előnyöket szerezni Isten és emberek előtt a maga javára, hanem előtérbe állítja mások javát. Az ember csak azt szereti szívesen tenni, ami saját érdekkörébe esik. Nem szereti, ha más beleszól életébe, ha kimért idejét, amit magára fordít, valaki megrövidíti. Jézus munkája bennünk igéjével az, hogy életünk tükrében meglátjuk a másik embert is, felebarátomat, aki életem fele és igényt tart segítségemre. Mindez úgy lehetséges, ha arra a Jézusra nézünk, aki értünk megüresítette, „kifosztotta” magát. Ö, aki nem álruhaként vette föl az emberi formát, hanem valóságos emberként járta végig az emberi élet mélységeit bűn nélkül, bennünket is megajándékoz igéje által, hogy emberi életünk hajlékának falai között örömmel lapozzunk, de ugyanakkor lépjünk ki e falak közül az önzetlen áldozatkészség és szolgálat útjára nem féltve önmagunkat. Aki így fosztja meg önmagát, nem bánja meg önzetlenségét. Jutalma a szolgálatban megtapasztalt öröm, egy hálás tekintet, meleg kéz- szorítás, feloldódott magatartás, mely a megfeszített és élő Krisztusra irányíthatja a tekintetet. Szimon János I i
