Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-03-27 / 13. szám

Egy hét a Német Szövetségi Köztársaságban A Prágai Keresztyén Béke­konferencia nemzetközi ügyek­kel foglalkozó bizottsága Georgsnoarienhütte-ben, a Né­met Szövetségi Köztársaság­nak ebben az alig 8000 lakosú városkájában tartotta idei ülé­sét. Ráski Sándor református püspökkel képviseltük a ma­gyar protestáns egyházakat. A háromnapos konferencia olyan időpontban ült össze, amikor a nemzetközi helyzet nemcsak rendkívül bonyolult, hanem veszélyessé is vált az ameri­kaiak vietnami intervenciós háborúja következtében. Főtémánk éppen- ezért az imperializmus mai megjele­nési formáinak és módszerei­nek a vizsgálata volt. Tanul­ságos volt megfigyelni, hogy az Európa különböző orszá­gaiból összegyűlt keresztyén emberek mennyire egyértel­műen hangsúlyozták, hogy ne­künk keresztyéneknek nemet kell mondanunk minden olyan törekvésre, amely veszélyezteti más népek függetlenségét és szolidaritást kell vállalnunk az elnyomott, kizsákmányolt fejlődésükben akadályozott vagy éppen háborúval súj­tott népekkel. Ezért állunk egyértelműen a vietnami nép mellé. Hiszen a vietnami ameri­kai háborús intervenció arról tanúskodik, hogy Amerika kétféle értelmezést ad a bé­kés egymás mellett élés elvé­nek. A szocialista országok megerősödése arra kénysze- rStfette Amerikát, hogy a koexisztenciát elismerje a nagyhatalmakra nézve. De a kis országoknak már nem akarja elismerni azt a jtogát, hogy maguk válasszák meg életformájukat és államfor­májukat. És ha egy nép — akár a második világháború után, akár a gyarmati fel- szabadulás menetében — a szocializmus útján akarja megtalálni a jövőjét, akkor azt minden eszközzel, még ka­tonai beavatkozással is meg akarja akadályozni. Megjelent Dr. Velő Lajos püspök „Tapasztalati valláslélektan” című műve Néhány héttel ezelőtt ad­tuk hírül, hogy Egyetemes Sajtóosztályunk kiadásában megjelent egy elbeszéléskötet „SOMVIRÁG” címen. Azóta igen nagy a forgalom sajtó- osztályunkon, mert sokan sze­retnék a könyvet megszerezni. Most újabb öröme van Saj­tóosztályunknak, mert már­cius közepén megjelent dr. Vető Lajos püspök: „TA­PASZTALATI VALLÁSLÉ­LEKTAN” című műve, amely a jelek szerint legalább olyan nagy érdeklődésre számíthat, mint a „Somvirág”. Dr. Vető Lajos püspök évti­zedek óta foglalkozik valláslé­lektannal. 1935-ben jelent meg „A hit által való meg- igazulás elve egyszerű evangé­likus hívek lelki világában” című munkája, amely nemcsak Magyarországon, de számos külföldi országban is nagy fel­tűnést keltett és sokan úttörő vállalkozásnak mondották. Ké­sőbb két fordítással gyarapí­totta a magyar nyelvű vallás­lélektani műveket (zur Nie- den: Éneddel beszélgetek; Künkéi: A közösség). Mindkét könyv rövid idő alatt elfo­gyott. A mostani mű az eddi­gieknél jóval nagyobb léleg­zetű és szinte összefoglaló val­láslélektani munkának szá­mít. A „vallásosság” problé­máját a tapasztalat oldaláról közelíti meg és ez által igen nagy segítséget nyújt a lelké­szek igehirdetői és pásztori szolgálatához. De nemcsak a lelkészek száméira nyújt jó'se- gítséget a könyv, hanem a nem-lelkészeknejí is, elsősor­ban a gyülekezet tagjainak, A végnélküli háború 9. Vietnami tájékoztató VI. Amerikai háború HÜSVÉT ÜNNEPÉNEK RÖGZÍTÉSE Az Angol Egyház közgyű­lése nagy többséggel úgy döntött, hogy rögzíteni kell húsvét ünnepének a termi­nusát a naptárban, lehetőleg április második szombatját követő vasárnapra. Az Egy­házak világtanácsa és a Má­sodik Vatikáni Zsinat szintén úgy döntöttek, hogy rögzíteni kell húsvét ünnepét a naptár­ban. A békés egymás mellett élés elvét nem egyformán értelmezzük a világon. De azt örömmel állapítottam meg, hogy a nyugat-németországi evangélikus keresztyének kö­zül egyre többen értelmezik ezt az elvet helyesen. Három évvel ezelőtt iü bizottsági ülésen voltam Georgmarien- hütte-ben. Akkor is üdvözölte a bizottságot Degener orszá­gos szuperintendens és a mositani üdvözléisében alig lehetett fölfedezni bármi újat. De az osnabrücki városháza „Béketermében” a városi sze­nátus szónoka valami egészen más hangot ütött meg. A megbékélés, a népek barátsá­gának a hangja nagyon tuda­tosan csendült meg szavaiban és a vele váltott pár mondat is arról tanúskodik, hogy a népek lelkiismeretét nem le­het örökre elaltatni! És megjelent a sajtó is. Ér­deklődött, hogy tulajdonkép­pen mit csinálunk mi, ennyi akik magufc is jobban mégis-' merhetik a vallásos jelensé­gek gyökereit, kinövéseit és így segítséget kaphatnak az igazibb „vallásosság” gyakor­lásához. A tartalomjegyzékben többek között ilyen címeket találunk: A hitélet magaslatai, A hitélet mélypontjai, Az imaélet magaslatai, Az ima- élet mélypontjai, Az Isten néLküli imádság, Az erkölcs­telen Imádság, A mindennapi hitélet, A csecsemőkor vallá­sossága, A gyermekkori vallá­sosság, Az öregeik vallásossá­ga, A képmutatók, Betegség és vallásosság, A normális és beteg lelkiélet határa, A babo­na, Lelkiismereti konfliktusok, A gyülekezet vallásossága, A valláslélektani kutatások öku­menikus jelentősége, A nevelő és tanító munka, a prédikáció és a lelkipásztorkodás stb. A könyv előszavát D. Káldy Zoltán püspök írta. Többek között ezt olvassuk az előszó­ban: „Kedves és szép alkalom Sajtóosztályunk számára, ami­kor leteszi lelkészeink és min­denki más érdeklődő asztalára a „Tapasztalati vallásléleik- tan” című művet.. / Igen megnövekedett lelkészeink ér­deklődése a lélektan, de külö­nösen is a tapasztalati vallás- lélektan iránt. Ügy látszik el­jutottak arra a felismerésre, hogy igehirdetői és lelkipász­tort szolgálatban nem nélkü­lözhetik a lélektani kutatások eredményeit... A valláslélek­tan területén dolgozó tudósok kísérleti kutatásaik révén ki­mutatták, hogy a „tiszta evan­gélium” hirdetése és a szű- kebb értelemben vett lelki­DR. SCHIOTZ VILAGSZÖVETSÉGI ELNÖK MÜNCHENBEN A Lutheránus Világszövet­ség elnöke Dr. Fredrik A. Schiotz március 20-án Mün­chenbe érkezett Dr. A. Appel főtitkár kíséretében, hogy megbeszéléseket folytasson D. H. Dietzfelbinger püspökkel, résztvegyen az egyháztanács teljes ülésén és meglátogassa többek között a pullachi lel­kész-szemináriumot. ország keresztyén küldöttei és mit mondunk a mai rendkívül komplikált nemzetközi hely­zetben. Aligha kapott eddig Jobb sajtót a Német Szövetségi Köztársaságban a Prágában 1958-ban elindult Keresztyén Békemozgalom mint most. Nekem ez lehetővé tette, hogy összehasonlítást tegyek a há­rom év előtti tapasztalataim­mal. Az ottani regionális bi­zottság igen értékes munkát végez. Dr. Engler szuperinten­dens, Georgsmarienhütte-i há­zigazdánk és egész családja szorgoskodott, hogy a bizott­ság munkája minél eredmé­nyesebb legyen. És nem hiszem, hogy téve­dek, amikor azt prófétálom, hogy Nyugaton keresztyén erők mozdultak meg egyre tu­datosabban, amelyek hama- rosar/ nagy szerepet fognak játszani a nemzetközi keresz­tyén békemozgalomban! Dr. Pálfy Miklós pásztori munka gyakran célt tévesztett és kudarcot vallott, nem egyszerűen azért, mert „hitetlen és kemény” szívekre talált, hanem azért, mert a szolgálatot végző nem ismerte azt a bonyolult lelkivilágú embert, akire a szolgálata irá­nyult. Többek között jórészt ebből eredt az a jelenség is, hogy éppen „keresztyén terü­leten” nagy mértékben megnö­vekedett azoknak az emberek­nek a száma, akik különböző „lélekgyógyász”-oknál, sőt ku- ruzslóknál keresnek lelki problémáikra megoldást”. Dr. Vető Lajos püspök köny­ve nagyon szép, vászonkötés­ben jelent meg. A fedőlapot Dénes Pál készítette. A Könyv megrendelhető az Egyetemes Sajtóosztálynál (Bu­dapest, VIII., Puskin u. 12). Ára 68,— Ft + 2,— Ft portó. A könyv a „Somvirág”-gal együtt igen szép húsvéti aján­dék is lehet. Az USA 15 éve vesz részt az indokínai háborúban. Kez­detben ezt azzal az ürüggyel tette, hogy csak a dél-vietna­mi hadserég felfegyverzésében és kiképzésében vesz részt. Jelszó: Dél-Vietnam független­sége. Mert egy olyan korban, amikor számtalan új nemzet alakul, taktikailag okos dolog egy nemzet függetlenségi har­cára hivatkozni. Ha nem ezt tenné, nagyon hamar abba a gyanúba keveredhetnék, hogy megsérti más népek szabadsá­gát és egyfajta neokoloniz- must gyakorol. Ez pedig alig­ha volna összeegyeztethető az USA hagyományos ideológiá­jával, mely az európai hatal­mak gyarmati politikáját min­dig élesen elítélte. Ezért az USA a maga gyarmati politi­káját „a dél-vietnami függet­lenségi harchoz adott segítség- nyújtás”-nak keresztelte, hogy így tegye azt szalonképessé. ...új stratégia amerikai rezsire... A Dullestól Kennedyn át Johnsonig változatlanul érvé­nyes aranyszabály ez: segít­ségnyújtás valamely szuvere­nitásában fenyegetett állam­nak. Már régen nem volt ti­tok, hogy amerikai egységek harcolnak, amikor diplomati­kusan még mindig az „ame­rikai tanácsadók jelenlétéről” beszéltek. Fordulat csak Ken­nedy elnöksége idején követ­kezett be. 1962 februárjában Harkins tábornak parancsnok­sága alatt Saigonban felállí­tottak egy katonai parancsnok­ságot, és március 15-én McNa­mara hadügyminiszter bejelen­tette, hogy a „tanácsadók” har­ci cselekményekben és az USA pilóták bevetéseken vesznek részt. A „tanácsadók” száma az évek folyamán 16 000-re emelkedett, s a dél-vietnami állami kiadások kétharmad ré­szét Washington finanszírozta. Amerikai rezsire bontako­zott ki az új „guerilla-ellenes” stratégia. A harcokban kime­rült dél-vietnamd csapatoknak a defenzívából offenzivába kellett volna lendülniök, s a partizánokat főleg a légierő támadásaival kellett volna megsemmisíteni. A szárazföldi csapatoknak csak az érintkezést kell fel­venniük az ellenséggel, akkor helikopter-kötelékek odaszál­lítják a repülő támadó egysé­geket, s ezek bekerítik és a páncélozott helikopterek tűz- támogatásával megsemmisítik az ellenséget. Hogy pedig bú­vóhelyeiktől is megfosszák, az amerikai—dél-vietnami légi­erő rendszeresen napalm-bam­bákat dob a falvakra és az er­dővidékekre, hogy földig fel­égesse azokat. A fennsíkokon és a szabadságharcosok által ellenőrzött területeken vegy­szereket szórnak a termésre, ezek elpusztítják a rizsvetése­ket, a fák leveleit, s így az egész termést megsemmisítik. Noha a guerilla-ellenes teoreti­kusok a néptömegek megnye­résének a szükségességét hang­súlyozták, a gyakorlatban mégis az a katonai túlerő lát­szott döntőnek, melyet maxi­mális lendülettel vetettek be az amerikaiak. A hadszíntéren azonban ez nem javította meg a helyzetet az amerikaiak és zsoldosaik számára, viszont e „harci módszer” kegyetlensé­ge egyre élesebb kritikát kez­dett magában az USA-ban is kiváltani. 1962 áprilisában Li­nus Pauling professzor fordult Kennedyhez, s emlékeztette őt ama szavaira, amelyekkel an­nak idején mint szenátor elíté- lőleg nyilatkozott minden ka­tonai intervencióról Indokíná­ban. Egy esztendővel később 15 000 hittudós és egyházi sze­mélyiség vetette nyílt levél­ben Kennedy szemére az ö „értelmetlen és elhibázott" po­litikáját, „embertelen”-nek minősítve a kémiai harci esz­közök alkalmazását, s elutasít­va azt „a fikciótmiszerint Vietnamban a szabadságért ví­vott küzdelemről lenne szó”. ...A Kennedy kurzus ellentmondásai... Kennedy alábecsülte a meg­levő nehézségeket, s azt hitte, hogy a konfliktus végül is az amerikai magatartás komo­lyabb revíziója nélkül is meg­oldható. Fenntartotta hát to­vábbra is a „tanácsadók” és a maga szabadságáért harcoló Dél-Vietnam fikcióját. A Ken­nedy kurzus egyáltalán nem volt mentes az ellentmondá­soktól. Kennedy, amikor Viet­namban fokozott kötelezettség vállalásara határozta el ma­gát, ugyanakkor kész volt a Dulles-vonalat feladni és a Népi Kínával együtt részt venni a nemzetkört Laos-kon- ferencián, amely 1962 júliusá­ban kimondta Laos semleges­ségét. Azonban elutasított egy hasonló konferenciát Vietna­mot illetőleg. Kennedy halála után ezek az ellentmondások méginkább felszínre kerültek, s lehetetlenné tették az USA számára, hogy továbbra is megbújjanak a vietnamiak mögött, „tanácsadó”-ként sze­repelve. Már 1963 februárjá­ban kijelentette Harkins ve­zérkari főnöke Wheeler tábor­nok a kongresszusi vizsgáló- bizottság előtt: „Ügy gondo­lom, hogy körülbelül tíz év szükséges a Vietkong teljes megsemmisítéséhez. De már három-négy év alatt is kezünk­be ragadhatnánk az ország túlnyomó részét”. Ez a cél azonban az amerikai katonai erő masszívabb bevetését, s ma­gának a háborúnak fokozatos átvállalását követelte meg. Az amerikai katonai vezetők már ekkor síkraszálltak a háború­nak Észak-Vietnamra történő kiterjesztéséért is. Ezekben az időkben az elnökjelölt Gold- water hangosan követelte, hogy „a dzsungelt atombom­bákkal ritkítsák meg”. ...Johnson kétszínűsége... 1964 elején Johnson elnök még kijelentette: bár a hely­zet „nagyon súlyos”, mégis az Egyesült Államoknak „arra kell hagyatkoznia, hogy a dél­vietnamiak maguk védjék meg magukat”. Az elnök elhárítot­ta magától, hogy „belemenjen azokba a kérdésekbe, amelye­ket a sajtó vetett fel a harcok Észak-Vietnamra való kiter­jesztéséről”. Johnson kijelen­tette, hogy ilyen, a sajtóban tárgyalt tervek előtte ismeret­lenek, s azokat nem is helyes­li. Valójában akkor már az egész amerikai sajtó elemezte e terveket, ami bizonysága an­nak, hogy e tervek igenis in­tenzíven foglalkoztatták a po­litikai és katonai illetékes szerveiket. A terveket kidol­gozták, s már egy hónappal Johnson megnyugtató nyilat­kozata után, 1964. március 26-án McNamara az észak- vietnami katonai hadművele­tek lehetőségéről beszélt. A „Le Monde” 1964. március 15—16. kiadása arról tudósít, hogy szabotázs-csoportokat küldtek Északra, hogy előké­szítsék a „guerilla-hadjáratot”. E vállalkozás sikertelensége annak fokozásához vezetett. E kalandor vállalkozás új szaka­szát jelzi, hogy áprilisban Har­kins tábornok helyér a ráme­nős, kemény Westmoreland foglalta el, június végén pe­dig Maxwell Taylor tábomo­I kot, az egyesített vezérkarok ‘ parancsnokát nevezték ki sai- goni követté, ...Akcióba lendül az amerikai háborús gépezet... Augusztus 2-án, Taylor tá­bornok Saigonba érkezése után egy hónappal, akcióba lendült az amerikai háborús gépezet. Az amerikai honvédelmi mi­niszter jelentette, hogy áz észak-vietnami partok mentén őrszolgálatot teljesítő Maddo nevű amerikai rombolót tűz alá vették észak-vietnami togr pedóvetők. Három napra m. „megtorlásul” Johnson légitá­madást rendelt el Észak-Viet- nam ellen. Ez az intézkedés az egész világon, magában az Egyesült Államokban is súlyos aggodalmakat váltott ki. Hi­szen nem valami elsietett ide­ges lépése volt ez az USA-nak, hanem tartozéka annak a gon­dosan előkészített új politiká­nak, amelyet a Taylor tábor­noknak adott utasításokban is lefektettek. Miközben John­son még erősítgette, hogy a konfliktus kiterjesztése „sem­mit meg nem oldana”, a kong­resszussal teljhatalmat ruház­atott magára, amely feljogo­sítja őt, hogy hadüzenet nél­kül bevethessen minden kato­nai eszközt, beleértve az atom­bombát is. A helyzet pedig egyre rosszabbodott az ame­rikaiak számára. Októberben a Felszabadítási Front csapa­tai lőtték Bien Hoa repülőte­rét és számos amerikai repü­lőgépet ' pusztítottak el; no­vemberben Saigonban tünte­tések zajlottak le a kormány ellen; decemberben a partizá­nok átmenetileg megszállták Bin Ghia városát és Saigon­ban egy rajtaütéssel szétrom­bolták az USA parancsnokság egy hatemeletes épületét. Az amerikai katonai erő to­vábbi fokozása látszott szük­ségesnek. 1965. január 15-én Washington 60 millió dollárral növelte vietnami katonai ki­adásait, hogy a kormánycsapa­tok létszámát 350 000-ről 630 000-re növelhessék. Az összkiadások ezzel elérték az évi 700 millió dollárt. Saigon­ban a rendőrség szétvert egy amerika-ellenes tüntetést. ... Terrorbombázás, napalm, gáz... Február 7. új szakasz kezde­te: amerikai és dél-vietnami repülőgépek több órán át bom­báztak észak-vietnami helysé­geket, „megtorlásul” a Felsza- badítási Front Dél-Vietnami tevékenységéért. Ettől kezdve napirenden vannak az Észak elleni támadások. Az ameri­kaiak megkezdték az „ingerlő­gáz” bevetését is, ami újabb tiltakozást váltott ki a jóérzé­sű emberek millióiból világ­szerte. Ezt az amerikaiak az­zal a megnyugtatással akarták lecsillapítani, hogy ez a gáz nem veszélyes, csak átmeneti harcképtelenséget okoz. Egyre nőtt az amerikai csa­patok létszáma is. Nyáron 50 000 felett, ősszel 120 000, év végén már elérte a 200 000-t, természetesen ez a szám azóta is egyre növekszik. Amerika azonban még ekkor is él az ámítás eszközével. Amikor 1965 márciusában az első ten­gerész gyalogosok Da Nangban partraszálltak, hivatalosan ki­jelentették, hogy nem az a fel­adatuk, hogy részt vegyenek a harcokban, hanem csak az, hogy védelmezzék az ameri­kai repülőtereket. Ugyanezt állították a különleges parti- zárivadász egységekről is, min­dig azt a célt tartva szem előtt, hogy megőrizzék az önállóan harcoló Dél-Vietnam fikcióját. E ködösítés közben írta a „New York Times” 1965. má­jus 20-án, hogy az expedíciós haderőt félmillióra kellene emelni. Ugyanígy nyilatkozott Taylor tábornok is, aki a ka­tonai helyzet alakulását, „cso­dálatosan jó”-nak mondotta és 300—400 000 bevetendő ameri­kai katonáról beszélt. Ennek a hatalmas erőfeszítésnek a fe­dezésére Johnson elnök augusztusban 1,7 millió dollár póthitelt kért, s ezzel meg­semmisítette utolsó maradvá­nyát is ama fikciónak, ami szerint — mint Johnson mond­ta — „a dél-vietnamiak ma­guk védelmezik magukat”. — Folytatjuk — Gádor András IMÁDKOZZUNK Örökkévaló Istenünk! Alázatos szívvel szeretnénk meg­állni Jézus Krisztus, az egyetlen Főpap előtt, hogy imádjuk Öt. Szeretnénk világosan látni és rendíthetetlenül hinni, hogy az ő áldozata az egyetlen út a mi számunkra bűnbocsájtó ke­gyelmed elnyerése felé. Kérünk Istenünk, világosítsd meg igé­det szívünkben, hogy teljes hitre jussunk és a mi Főpapunk szolgálata ne legyen hiábavaló. Jézus Krisztus új szövetség­nek lett a forrása, aki tulajdon vére szent áldozatával meg­váltotta és tisztára mosta az ő népét. Magasztalunk Ayánk, hogy elküldötted őt a mi világunkba és könyörgünk Lelked által segíts élni ebből a kegyelemből. Atyánk, mi sokszor visszük életünk kicsi és nagy áldoza­tait színed elé, hogy kegyelmedet elnyerjük. Sokszor akarunk szolgálni, neked, de hiábavaló a mi igyekezetünk, hiszen semmi­féle áldozat, soha nem lehet elég a mi vétkeinkért. Nem tudunk mi soha megfizetni bűneinkért. De megfizetett Jézus Krisztus. Az ő főpapi szolgálata tökéletes és az ő kihulló vére elég volt a mi vétkeinkért. Urunk szolgálata nyomán feltárult előttünk egy megújult élet lehetősége. Istenünk, alázatos szívvel könyörgünk hozzád, Jézusért, tisztíts meg bennünket a rossz lelkiismeret holt cselekedetei­től. Ne legyen a mi életünk olyan nagyon gyümölcstelen. Ne le­gyen rossz még abból is, amit jónak akarunk. Kegyelmed ál­tal adj erőt, olyan életre, ahol örömmel tudjuk tenni a te aka­ratodat és áldás fakad életünk és munkánk nyomán. Adj erőt ahhoz, hogy jelenvaló világunkban is ott állhassunk minden igaz ügy mellett egész életünkkel és jó szívvel tudjuk szol­gálni azt, ami az emberiség javára van. Könyörgünk beteg testvéreinkért. Szüntesd fájdalmaikat és add vissza egészségüket. Akiket pedig a nagy útra készítesz, azoknak adj hitet Atyánk, hogy reménységgel tudjanak feléd közeledni. Légy mindnyájunkkal és áldj meg minket a Krisz­tusért. Ámen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents