Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-03-20 / 12. szám
KP. BERM. BP. 12. Az élet Kenyere Mindenki tudja, mit jelent a kenyér, hisz gondja mindenkor végigkísérte az életet. Ismeri gondját a családanya, ki helyes beosztással a család megterített asztaláról gondoskodik. Ismeri a gazdasági szakember, akinek ezrek élelmiszerszükségletét kell biztosítania. Földi életünk reá van építve a kenyérre, azért dolgozunk teljes erőnkkel érte. Jézus sem ment el szó nélkül a kenyérkérdés mellett. Az örömüzenet hirdetése közben soha nem feledkezett meg arról, hogy azok, akiknek Isten országát hirdeti, földön élő emberek, akiknek élelemre, ruházatra, egészségre, napfényre van szükségük, s akiknek mindennapi gondjait nem lehet kegyes szólamokkal elintézni. Cselekvő szeretetét mutatta meg, s a kenyérkérdésben is bizalmat ébresztett maga iránt. Ahol az ember teljes bizalommal és örvendező hálaadással veszi Jézus kezéből a mindennapi kenyeret, ott a kenyér csodája oly fenségesen megismétlődik, hogy másoknak is jut, kerül belőle. — Kenyerünk a földön terem, de meny- nyei ajándék. Jézus azonban több, mint a mindennapi kenyér ajándékozója. Kezében a mindennapi kenyér — bármennyire is szükségesnek tartja azt, hiszen valóságos kenyérrel vendégelte meg a sokaságot —, nem a mindenekfelett való, legnagyobb ajándék. A kenyér biztosítja ugyan az életet, de a haláltól nem őriz meg. S az is lehetséges, hogy kenyérben bővelkedik valaki — mint a gazdag ifjú is —, és ugyanakkor benső, nagy éhség gyötri, mert nincs békessége. Jézus egész éhségünket, az örök élet utáni éhségünket akarja megelégíteni. Ezért mondta mindjárt a kenyércsoda után: „En vagyok az életnek kenyere.” Azt mondja ezzel: Én vagyok az a kenyér, amelynek a bűn és a halál felett is ereje van, s amely békességet táplál Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal. Hogy Jézusnak minderre ereje van, az nagypénteken halálában és húsvét- kor feltámadásában vált nyilvánvalóvá. Keresztje Isten irántunk való szeretetének cáfolhatatlan bizonysága, s miközben bepillantást enged Isten szeretetébe, elcsitít bennünk minden önmarcangoló kételyt és békétlenséget. Ez a szeretet — legyőzve általa és eltelve vele — forrásává lett örök időkre az emberi szeretetnek. Jézus legfőbb ajándékaképpen azt a kenyeret adja nekünk, mely végső értelemben szükséges az élethez: Önmagát. Húsvét felé tekintve, melyet három hét múlva ünnepiünk, a mai vasárnap neve: „Laetare”, azaz: „Örvendj”. Vesd bizalmadat Krisztusba, higgy benne! Isten rendelte őt, hogy gondoskodjék rólunk. Jézus mindennapi kenyeret ad földi életünk táplálására. Örökkévaló kenyeret ad, mely legyőzi a halált. Halálával és feltámadásával elvette a bűn és a halál hatalmát, s világosságra hozta az életet, örülj, örvendj azért! Szekeres Elemér A Prágai Békekonferencia teológusai Svájcban A Bázel melletti Riehen-ben tartotta második ülését a Prágai Keresztyén Békekonferencia Teológiai Bizottsága február 24—28-ig. A bizottság megbeszélésének alapjául szolgáltak azok az előadások, amelyeket VORONOV leningrádi lelkész (Az ige testté levése és a földi valóság), DR. TÓTH KÁLMÁN budapesti ref. teológiai professzor (Mit mond a Biblia a gazdasági kérdésekről?), DR. J. SMOL1K prágai teológiai professzor (Teológia és a gazdasági kérdések) és DR. A. VAN LEEUWEN hollandiai professzor (Prófécia a technika uralmának korszakában) tartottak. IMÁDKOZZUNK Mindenható Istenünk, mennyei Atyánk! örvendezésre hívsz a mai vasárnapon bennünket. Hiszen a Te gyermekeidnek mindig lehetőségük van arra, hogy örüljenek. Ha látjuk Jézus Krisztust, aki kegyelmed és szereteted bizonysága, akkor megszűnik a kishitűség a szívünkben és boldog reménység tölt el bennünket. Istenünk köszönjük, hogy ilyen életre hívtál el bennünket és ilyen életet munkálsz bennünk. Te látod Urunk, hogy milyen nagy kérdésünk állandóan a mindennapi kenyér kérdése. Sokszor vagyunk feleslegesen aggodalmaskodók, mert nem tudunk bízni gondviselésedben. Ma nagy reménységgel könyörgünk hozzád mindnyájunk kenyeréért. Könyörgünk a földeken kezdődő munkáért és testvéreinkért, akik eliietik és learatják a kenyerünket. Kérünk gyermeki bizakodással, védd meg határainkat minden további pusztulástól és add meg a munka gyümölcsét minden embernek. Tudjuk Istenünk, hogy a kenyérnél sokkal többet is akarsz adni nekünk. Jézus az élet kenyere akar lenni mindnyájunk számára. Az örök élet olyan csodálatos forrás, mely minden nyomorúságtól megszabadít és megment. Jézus Krisztusban megújulhat minden emberi élet. Krisztusban felszabadulhatunk a bűn hatalmából. Kérünk Atyánk, tégy bennünket a te Fiad olyan bizonyságtevőivé, akik valóban megújult életúton járva tudnak szolgálni embertársainknak is Szabadíts meg bennünket minden képmutató vallásosságtól. Légy számunkra az élet kenyere, aki szüntelen táplál bennünket. Istenünk mi neked akarunk engedelmeskedni, mert tudjuk, hogy így szolgálhatunk a legtöbbet és így lehet hasznos a mi életünk. Kérünk a Krisztus által, vezess és tarts meg bennünket. Ámen. NÖVEKVŐ KERESZTYÉN FELELŐSSÉG (A Központi Bizottság genfi ülése) Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának ülésén (február 8—17) gyakran kerültek elő politikai, gazdasági és társadalmi kérdések is éspedig nemzetközi szinten. Bátran elmondhatjuk, hogy nem hangzott el talán egyetlen olyan jelentés sem a 10 nap alatt, amely közvetlenül vagy közvetve ne érintette volna a nemzetközi ügyeket. Ezek a problémák éppen úgy szerepeltek Visser’t Hooft főtitkári jelentésében és az „ökumenikus útról” tartott előadásában, mint az Egyházközi Segély Osztály és a Nemzetközi Ügyekkel Foglalkozó Bizottság jelentésében, sőt még a „Római katolikus egyház és az Egyházak Világtanácsa közös munkacsoportjának" jelentésében is. A jelenlevők láthatták és tapasztalhatták, hogy az „egyház”-nak vagy „egyházak”-nak egyetlen kérdését sem lehet „önmagában” nézni, nem lehet ezeket az „egyházi kérdéseket” valami légüres térben szemlélni, hanem csak az ún. „nem-teológiai tényezők”-kel, a társadalommal, a világgal, a nemzetközi ügyekkel való összefüggésben. Azt is jó volt megfigyelni, hogy a jelek szerint növekedőben van a nemzetközi ügyekben való keresztyén felelősség. Szinte alaphangnak számított, amit Visser’t Hooft főtitkár évi jelentésében idevonatkozó- lag mondott. A főtitkár Söder- blom svéd evangélikus érsekre hivatkozott (aki éppen 100 évvel ezelőtt született és az ökumenikus mozgalom egyik elindítója volt), aki „tűrhetetlennek találta, hogy akkor, amikor az egész világ katasztrofális válságon megy át s az emberek milliói elmondhatatlan szenvedéseket viselnek el, az egyházak ne tudjanak egységes bizonyságot tenni és ezzel segítséget nyújtani a világnak az öngyilkosság útjánál jobb út megtalálásához”. Aztán vázolta a főtitkár, hogy az Egyházak Világtanácsa a második világháború után, hogyan hozta létre a Nemzetközi Ügyekkel Foglalkozó Bizottságot, miközben „számos egyház is eljutott arra a következtetésre, hogy az egyháznak nem elég általánosságban szólni a békéről és az igazságosságról s hogy súlyos erkölcsi következményekkel járó kritikus helyzetekben kötelességük határozottan megjelölni, hogy milyen irányban kellene haladni a nemzetnek vagy nemzeteknek”. A főtitkár sürgette, hogy tovább kell haladni a „nemzetközi felelősség útján”. Majd azt mondotta: „Ha azt mondják, hogy az egyházaknak »lelki ügyek—kel I kellene törődniök, erre nyil- " vánvalóan az a válaszunk, hogy az igazságtalanság és a konfliktusok áldozataival való törődés nagyon is »lelki ügy«! Ha azzal érvelnek, hogy az egyháznak csak általános elveket szabad lefektetnie, azt kell mondanunk, hogy nincs jogunk csupán tanácsokat adni olyan államférfiaknak és más vezetőknek, akik a politika útvesztőibe kerültek s akiknek gyakran különféle utak között kell választaniok, melyek mindegyike súlyos következményekkel járhat.” Érdemes felfigyelni annak a munkacsoportnak a jelentésére is, amely a rám. katolikus egyház és az EVT kikülclöttei- ből alakult a párbeszéd folytatására. Ez a munkacsoport sem tudta megkerülni a nemzetközi ügyeket, pedig elsősorban nem ennek a kérdésnek, hanem az „ökumenizmus” tanulmányozásának a céljából alakult. Ez a 14 tagú munka- csoport (8 az EVT-ből és 6 a róm. kát. egyházból) — mint a jelentésük mondja — „a nemzetközi kérdések területén mindenki együttműködését kívánja meg a lehető legsürgősebben. A nemzetközi ügyekben felelősséget hordozó keresztyének legfőbb érdeke lenne, hogy közös meggyőződésre jussanak az e területen folytatott tevékenység alapvetése tekintetében”. Ez a munkacsoport az EVT és a róm. nak.” „Ügy látszik a megegyezéshez való eljutás legjobb lehetősége most az, hogy vissza kell térni ilyen vagy olyan formában az 1954. évi genfi 14 hatalmi konferencia eredményeihez.” Követeli a nyilatkozat, hogy az Egyesült Államok és Dél-Vietnam szüntesse be Észak-Vietnam bombázását, az Egyesült Államok juttassa kifejezésre, hogy csapatait visz- szavonja, a Nemzeti Felszabadító Frontnak is helyet kell kapnia a tárgyalásokon stb. A Központi Bizottság nyilatkozatot fogadott el a „leszeAtom-felhő... katolikus egyház további együttműködését javasolja „különös tekintettel az ínséges szituációkra és katasztrófákra, de az éhség és a nyomor ellen folytatott harcra”. A Központi Bizottság genfi ülésén több olyan határozat született, amely jelzi az egyházuk növekvő felelősségét a nemzetközi ügyekben. Különösen is sokat foglalkozott a Központi Bizottság a „vietnami kérdés”-sel és idevonatko- zólag részletes nyilatkozatot fogadott el, mely azzal kezdődik, hogy „mély együttérzésünket fejezzük ki a vietnami tragédiával kapcsolatban”. Majd így folytatódik az elfogadott nyilatkozat: „Ismerjük az emberek békevágyát nemcsak Délkelet-Ázsiában, hanem az egész világon. Ebben is részei vagyunk az egész emberiségnek. Azt hisszük azonban, hogy nekünk mint a keresztyén egyházak képviselőinek még mélyebb okunk van arra, hogy a béke érdekében szóljunk és cselekedjünk. Hisszük, hogy az evangélium alapján kell a békét keresnünk, ahogy azt Urunk elhozta és hirdette. Mint a hit világméretű közösségének képviselői tudjuk, hogy Isten gyermekeiként nyerünk áldást, amennyiben a békesség szerzésén fáradozunk. Imádkozunk a békéért.” „Valamennyi jóakaratú emberrel együtt — folytatja a nyilatkozat — megemlékezünk a következőkről: egy nép szenvedéséről, amelynek már túl hosszú idő óta kell hordoznia a szenvedést; arról, hogy az építés emberi lehetőségei a rombolás eszközeivé váltak; a világméretű konfliktussá fokozódás veszélyéről ... Ezek a szerencsétlen körülmények csak növelik a keresztyén feladatot... Ebben a helyzetben a hallgatás felelőtlenség volna.” A nyilatkozat a „voltaképpeni célnak a harcok befejezését” mondja. „A csatamezőről a tárgyaló asztalhoz kell vezetnie az útrelés” ügyében is. A nyilatkozatban újólag kifejezte örömét a Központi Bizottság az „1963- ban Moszkvában kötött egyezményért”, majd azt mondja: „mély aggodalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy olyan sok minden még nem történt meg, különösen olyankor, amikor a fegyverek elterjedése ellen, 3, valamennyi ország részvételével leszerelési világkonferenciát kell tartani. Ez a nyilatkozat így fejeződik be: „A helyzet olyan sürgős, hogy új és lankadatlan erőfeszítést követel meg ezeknek, valamint más leszerelési rendszabályoknak a sürgetésében. E célok elérésére újból kérjük a keresztyének és az egyházak imádságát és a jóakaratú közreműködést minden ideológiai és politikai különbségre való tekintet nélkül.” Foglalkozott a Központi Bizottság a dél-rhodéziai kérdéssel is. Kimondotta, hogy „veszélyes, elvetendő és hatékony ellenállásba kell ütköznie annak a kísérletnek, amely a fehér kisebbségnek a fekete többség feletti politikai uralma korlátlan időre való meghosszabbítását célozza”. Sürgette a nyilatkozat azokat a közös intézkedéseket, „melyek kifejezésre juttatják a nemegyüttműködést a fennálló dél- rhodéziai kormánnyal”. „Az egyoldalú függetlenségi nyilatkozatnak nincs jövője” — mondja a határozat. Ellenben egy „többségi kormányt kell alakítani” éspedig „faji kiváltságok nélküli választási rendszerrel” és „fel kell kérni az afrikai államok vezetőit, hogy használják fel bölcsességüket és befolyásukat a dél-rhodéziai probléma békés úton való megoldásának megtalálása érdekében”. A Központi Bizottság azonban nemcsak „nyilatkozatokat” fogadott el. Elhatározta azt is, hogy az indiai éhínség enyhítésére 3 éves program keretében 3 millió (!) dollárt gyűjt össze tagegyházaitól (Indiában jelenleg 12 millió embert közvetlen éhhalál fenyeget!) Ezt a segélyakciót párhuzamosan és közösen akarja Valahol Afrikában nemzetközi ellenőrzés még mindig lehetséges, de amikor ennek lehetősége, mint látszik, rohamosan csökken”. Három intézkedést követel a nyilatkozat: 1. a korlátozott atomtilalmi egyezményt ki kell terjeszteni a földalatti kísérletekre is, 2. külön biztosítékok meghozatalára van szükség az atommegoldani az EVT a róm. katolikus egyházzal. Ez lesz az első alkalom ilyen területen való gyakorlati együttműködésre. — Ugyancsak nagyobb összeggel segíti meg az EVT a dél-afrikai, közép-afrikai és kelet-afrikai hosszadalmas szárazság áldozatait. Ezen a terü- I leien is éhínség van! Mi örüljünk annak, hogy növekedőben van az egyházak nemzetközi felelőssége — amit olyan régóta sürgetünk —» de a mi felelősségünk se lankadjon meg, hanem növekedjék tovább! D. Káldy Zoltán I á t
