Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-09 / 2. szám
KP. BERM. BP. 72. íIjesztendő köszöntése AZ ÚJ NAPTÁRI ÉV KEZDETÉN felvetődhet bennünk a kérdés: ismerték-e őseink a naptárt, az időszámítást, s az milyen volt? Ismerték. Persze nem a mai formában. Az ember általában az időjárás változásával s ami ezzel összefügg: a termelés változásával mérte és méri az időt. A HONFOGLALÁS ELŐTTI magyarság fő foglalkozása az állattenyésztés volt, annak is a vándorló formája. Éppen ez a jellege nem tette lehetővé a napéjegyenlőség szerinti tájékozódásukat, mert a helyváltoztatással a nap helyzete is változott. A legősibb időbeosztásuk a kétrészes év: téli és nyári félév. A téli félév kezdete kb. egybeesik szent Mihály napjával, amikor nyájaikkal völgyekbe, folyók, tavak partjára húzódtak. Itt védelmet és élelmet találtak maguknak. Tavasszal pedig szent György napja körül, visszaköltöztek a nyílt, nagy legelőkre. Az éghajlati és termelési viszonyok szabták meg a téli és nyári szállás szükségét és idejét. Letelepedésük után a megváltozott éghajlattal és foglalkozással együtt, az időbeosztásuk is változik. Megszületik a ma is használt négyrészes év, ami a négy évszaknak felel meg. A keresztyénség felvételével együtt a római naptárt is átveszik. Csak mint érdekességet jegyzem itt meg, hogy egyedül a magyar nyelvben nincs a hónapoknak eredeti neve. Mi a latin elnevezéseket használjuk. Volt némi próbálkozás e téren, de nem honosodott meg egyik sem. Megemlítek egy XV. sz.-ból ránk maradtat, ahol így találjuk a hónapok nevét: január: Boldogasszony hava, február: böjtelő, március: böjtmás, április: szent György, május: pünkösd, június: szent Iván, július: szent Jakab, augusztus: Kisasszony, szeptember: szent Mihály, október: Mindszent, november: András és december: karácsony hava. SYLVESZTER JÁNOS, az újtestámentum fordítója is ajánl egy maga által készített névsort, a hónapok megnevezésére: január: fűhó (fűhó), február: fagyhó, március: fűhegy, április: kinyilóhó, május: elögyümölcsühó, június: kaszálóhó, július: hévhó, vagy aratóhó, augusztus: szőlöírlelőhó, szeptember: szőlőszedőhó, október: borvetőhó, november: borlátogatóhó, december: víganlakóhó. JANUÁR MEGÜNNEPLÉSE majdnem egybeesik a római naptár átvételének idejével. Szokásaiban sokféle hatás érvényesül. Karácsony árnyékában vagyunk. E napot kiskarácsony napjának is nevezik, melyen ünnepli az egyház Jézus körül- metéltetésének napját. Ezért a köszöntőkben, játékokban a legtöbb esetben nem Isten nevével, hanem a kisded Jézussal találkozunk. Szilveszter, vagyis az esztendő utolsó és első napja, időben s természetesen szokásaiban is, kölcsönösen hat egymásra. Tél hidege, sötétsége szoros kapcsolatban állnak a gonosz szellemekkel. E mágikus képek is megtalálhatók az újévi szokásokban. Eme asztalkörüli beszélgetés után, lépjünk ki a pitvarból, s füleljünk a szilveszteri éjszakában. Szülőfalumban, Nagy- tarcsán, de az ország sok más vidékén is, éjfélkor, a toronyban egyházi énekekkel búcsúztak a távozó évtől és köszöntötték az újat. Másutt kolompok, fazékfödök segítségével csaptak nagy lármát, aminek valamikor két jelentése volt. Minden házba bementek s nagy zajt csaptak, hogy az állatok felébredjenek, s másik oldalukra forduljanak. Ez az úgynevezett nyájfordítás, amiről sokszor olvashatunk. A másik feladata az volt, hogy a háznépét felébresztve, mint városokban, tűztornyokban a bakterek, figyelmeztessék az imádkozásra. A falu népe Isten nevével induljon el. A hajnal óráiban más csapat hangját is megfigyelhetjük. Jönnek a köszöntők. Már halljuk is rigmusaikat: ■„Dicsértessék a kisded Jézus, aki nekünk mennyben örök juss aki adott egy új esztendőt, az elmúltból értünk jövendőt. Ki hát eme új évet érte, legyen néki szíve öröme, Jézus Krisztus szent születése, lelkünk szennyét mossa örökre.” Üjévi kézszorításodban, köszöntésedben légy jó reménységgel. Gyermekkorom emlékeiből újraéledt rigmussal köszöntelek: „Adjon Isten bort, búzát, békességet, holtunk után örök üdvösséget. Engedje az Isten, hogy több újesztendőt is megérhessünk erőben, egészségben!” Hernád Tibor A keresztyén ember és a világ — Dr. Vető Lajos egyetemes közgyűlési püspöki jelentéséből — Krisztus Urunk mondja: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Ján. ev. 17,15.) Megvallom, nehezen tudok dönteni abban a tekintetben, hogy ezt az igét ne vonatkozsziói „munkájuk”, éppen ez elsősorban és mindenekíelett; itt élni, itt „exisztálni” ezzel az örömmel és ezzel a szeretettel, ezen a világon. Már egészen másodrendű dolog ehhez képest az, amit szóval s intézményesen teszünk hitünk Az egyetemes közgyűlés hallgatóinak egy csoportja A vietnami fegyveres beavatkozás megszüntetéséért Az ú. n. „Washingtoni Békemenet” november 27-én felszólítást intézett az amerikai kormányhoz, amelyben többek között ezt mondja: „Aki a megoldásra váró kérdéseket a fegyverekkel akarja megoldani, az meghosszabbítja a vietnami nép szenvedését, előkészíti az összeütközés kiszélesítését és így végső sorban veszélyezteti a világbékét.” A békemenetben mintegy 25 000 ember vett részt, A menetet bezáró nagygyűlésen többek között az Amerikai Egyháztanács volt vezetője, dr. E. T. Dehlberg is beszédet tartott és igen határozottan követelte, hogy az amerikai kormány változtassa meg vietnami politikáját. tassam-e kizárólag a hivő keresztyén emberre, közelebbről a magyarországi evangélikusokra, nem pedig az egyházra, vagy a keresztyónségre. Szeretném úi., ha minél inkább a valóság talaján maradnánk, s ennek akadálya lehet az, ha az egyházat és a keresztyénsé- get valami elvont-absztrakt eszmének tartjuk, amely a téren és időn kívül isteni dicsőségben és tökéletességben tün- döklik valahol fent a végtelen örökkévalóságban. Az egyház emberekből áll, mint minden más közösség is ezen a világon közelebbről belőlünk is, ma és itt élő evangélikus emberekből. Emberek voltak azok is, akikért Jézus Krisztus először mondta el ezt az imádságot: Péter és Pál, János és András, Fülöp és Mátyás stb. Úgy, ahogyan ma is vannak ilyen nevű emberek itt is, közöttünk is. Jézus itt nem is az egyházért imádkozik, hanem egyesekért, a követőkért, tanítványaiért, a keresztyén hívekért, mint János 17, 21-ben sem, mely az ökumenikus mozgalom jelszavává lett: „Hogy mindnyájan egyek legyenek”. Azokat az első keresztyéneket annak idején nyilván különös hajlandóság jellemezte. Szerették volna távol tartani magukat a világtól, menekülni a nem keresztyén környezetükből. Mi indította őket erre? Az okokat két csoportra oszthatjuk. Belső és külső okokra. A belső okok alatt értem azt a sajátságos örömöt és földöntúli szeretetet, mely a hit magaslatain a keresztyén embert eltölti. Eszchatológiai exisz- tenciának nevezik ezt a lelki állapotot a modern teológusok. Ez. az öröm és ez a szeretet előleg a végső üdvösségből, s annak záloga. Vele máris jelen van Isten országa ezen a világon. Ezt az örömöt és boldogságot félti a vallásos ember a világtól, boldogtalan és gyűlölködő embertársaitól, akik, mintha ezt a lelkiállapotot egyáltalán nem ismernék, s fogalmuk se lenne róla. A világból való menekülés okának másik csoportját e világnak a kellemetlenségei okozzák. Főleg azok, amelyeket embertársaink okoznak. De nemcsak ezek. Jézus azonban nem helyesli a világból való menekülést. Azt kéri a mennyei Atyától, hogy a keresztyének ne meneküljenek a világból, ne húzódjanak félre, hanem maradjanak meg benne. Éppen Isten országának öröme, Isten őket betöltő sze- retete tartsa őket ebben a világban. Bizonyságtételük, miszterjesztéséért. Az intézményes igehirdetés értékét is Isten országának a drága kincse szabja meg. Ahol nincs meg ez a belső, Istenben örvendező, nem e világból vett szeretet, ott az egyházi élet csupán értéktelen, rossz értelemben vett evilági nyüzsgés, zengő érc és pengő cimbalom, mely lejáratja az egyházat, a vallást, a keresz- tyénséget, s mindenekelőtt az egyház szolgáit, a lelkészeket. Egy a szükséges dolog. (Lk. 10, 42). Keressétek először Isten országát és annak valóságát. (Mt. 6, 33.) Ez az egyház, a keresztyénség sine qua non-ja, az, hogy az egyházat alkotó emberek ilyenek legyenek. „Szeresd az Urat, a te Istenedet.. ., ez az első és nagy parancsolat.” (Mt. 22, 35—39.) A keresztyén embernek ez az első és fő feladata. Az egyházé is, a mi magyarországi evangélikus egyházunké is. Azért van, hogy ezt tegye. Ezért van ezen a világon, ma is, és itt is. Minden egyházi önvizsgálatnak és számvetésnek azzal kell kezdődnie, hogy az elé a kérdés elé álljunk, vajon eleget teszünk-e a nagy parancsolatnak. Kérdezem tehát visszatekintve az elmúlt két esztendőre: Isten szere tétében él- tünk-e?! Egy hónapja zajlott le mindkét egyházkerületünk közgyűlése. A püspöki jelentések s az ezután következő egyéb, a részleteket feltáró jelentések imponáló számadatokkal jellemezték azt az intenzív tevékenységet, amelyet mindenekelőtt lelkészi karunk fejtett ki az elmúlt két esztendőben. Százezerszámra tartottunk istentiszteleteket. biblia-, vallás- és konfirmációi órákat. Hallhattunk arról is, hogy számos külföldi egyházi látogatásban volt részünk, s külföldi testvéregyházakkal és az egyházi világszervezetekkel való kapcsolataink egyre erősödnek, bővülnek és mélyülnek. Külföldi látogatóinkat mindig meglepi aránylag kis egyházunk elevensége és életereje. Szép munkát fejtettek ki szeretetintéz- ményeink, Sajtóosztályunk, Lelkészi Munkaközösségeink. Fokozódott ismét gyülekezeteink s hittestvéreink áldozat- készsége, anyagi téren is. A tek látogatást. Még a lélek- mint száz gyülekezetben végez- püspökök két év alatt több szám is jelentősen növekedett, nyilván a pontosabb jelentések következtében, kb 13 000 lélekkel az északi kerületben. Honnan van ez az élet, ez az elevenség, ez az életerő? A lelkészekről azt lehetne talán mondani, hogy azért végeznek intenzív egyházi szolgálatot, mert élni, megélni, jobban élni akarnak, hiszen őket az egyház, mindenekelőtt a saját gyülekezetük tartja el. Tehát eminens érdekük, hogy jól és eredményesen végezzék szolgálatukat. Ki tudja, a híveket is nem ilyen emberi, nagyon is emberi, evilági érdekek késztetik-e arra, hogy az egyházzal fenntartsák kapcsolatukat, érdeklődést tanúsítsanak, időt és pénzt áldozzanak egyházi célokra? Olyan kérdések ezek, amelyeket ritkán szoktunk egyházi összejöveteleken felvetni. Én mégis felvetem őket. Miért? Egyfelől, mivel bizonyos vagyok benne, hogy elsőrendűen Isten szeretete az a titokzatos erő, amely egyházunk népét ma is vonzza templomainkba, egyházi összejöveteleinkre, s amely őket egyáltalán megtartja egyházunkban. Ezt mindig fel kell tételeznünk gyülekezeteinkről és hittestvéreinkről. Azt is, hogy ezért jönnek templomainkba. Azt is, hogy egyházunktól mindenekelőtt azt várják: vezessük őket Istenhez, hogy érezhessék, tapasztalhassák s még reálisabb, de bibliai kifejezéssel élve: ízlelhessék és láthassák, milyen jó az Ür (Zsolt. 34, 9.). Másfelől, hogy figyelmeztessem önmagunkat: „Egy a szükséges dolog.” Ne féljünk lelki emberek lenni. Gondoljuk meg: ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólunk is, szeretet pedig nincsen bennünk, semmit se ér a munkánk. Ez a szeretet Isten szeretete, ez a szeretet maga Isten, hiszen az Isten szeretet (I. Ján. 4,8.), — ahogyan az Újszövetség tanítja. Papi összejöveteleink, hivatalosan és különösen lelkészi munkaközösségeink értelme is ez legyen. Az egyház nem öncél, a biblia, s a vele való foglalkozás sem. Nekünk nem az egyház az Istenünk, s a biblia sem. Tudom, hogy ezt senki nem is állítja. Mégis szükségesnek látom ezt a figyelmeztetést, mert olykor, mintha elfeledkeznénk a rosszul értett egyház miatt Istenről, az egzegézis és a teológia miatt az egy szükségesről, Isten szeretetéről. Erre is vonatkozik Pál apostol és a lutheri reformáció figyelmeztetése: nem a mi cselekedeteinkben van az üdvösség. Istenre nézzünk mindenekíelett, az Ö szeretete előtt nyissuk meg s tartsuk nyitva szívünket. Ez a fő dolgunk, s ezt ne homályosítsuk el semmivel se népünk előtt. Legyünk és maradjunk kontaktusban a szeretettel, Istenünkkel. A Szövetségi Kormány nem tárgyal az „Emlékiratról’ „A Szövetségi Kormány nem I fog tárgyalni a Németországi Evangélikus Egyházzal a kite- lepítettekre vonatkozó emlékiratról.” Von Hase sajtófőnök jelentette ki ezt. „Jól megfontolt okokból” nem foglal állást a szövetségi kormány az Emlékirattal kapcsolatban, — jelentette ki von Hase. Nem is vártunk választ a nyugatnémet kormánytól ebben a kérdésben. A választ megadta elször a Kitelepítettek Országos Szövetségének az elnöke és megadták a lengyel katolikus püspökök, akik ebben a kérdésben szeretnének előre dolgozni! Isten és emberek elolt Jézus Krisztus egész földi életét két kapcsolat kísérte végig: az Istennel és az emberekkel való kapcsolat. Ez a kettősség világít a betlehemi karácsony éjszakáján, ezzel a kettősséggel találkozunk a mai vasárnap evangéliumi igéjében, ez a kettősség határozza meg Jézus Krisztus minden szavát, cselekedetét. Ugyanez a kettősség határozza meg a mai keresztyén ember életét is: Isten és az emberek előtt él, hisz, szeret. Es ez az örök kettősség a mai vasárnapon három feladatot tűz elénk. Engedelmeskedjünk Istennek! — A legtöbb ember szeret önállóan gondolkodni, cselekedni, szereti életét sajátmaga irányítani. De akkor, amikor az önállóság gondolata tölti el, elfeledkezik arról, hogy a keresztyén ember nem élhet másképpen, csak Istennek való engedelmességben. Engedelmeskednünk kell akkor, amikor Isten a hit útján akar járatni minket. Engedelmeskednünk kell akkor, amikor nyitogatja füleinket és szívünket igéje előtt. Engedelmeskednünk kell akkor, amikor szolgálatra tanít minket. Foglalkozzunk Isten dolgaival! — Az örök ember életének legnagyobb erőkifejtését sajátmaga érdekében végzL Az ember szeret önmagával, saját életkérdéseivel, örömével, szomorúságával foglalkozni. És az önmagával foglalkozás közben elfeledkezik arról a feladatról, amelyet Isten ad a keresztyén embernek. Isten dogaival kell foglalkoznunk. Ez nemcsak a vasárnapi igehallgatásokra, a betanult imádságokra vonatkozik. Isten igéjét kell tanulnunk mindig. Meg kell tanulnunk, hogy mi szép és mi rossz Isten előtt. Meg kell tanulnunk, hogy mi a bűn, és mi a Krisztusban az ember számára adott bűnbocsánat. Meg kell tanulnunk, hogy mi Isten szándéka és akarata velünk és mi az, ami elválaszt minket Istentől. Járjunk szeretetben! — Nem lehet Isten előtt kedvességet találni csak úgy, ha a hit mellett a szeretet tölti be a szívünket. Nem lehet Istennek másképpen szolgálni, csak úgy, ha az embereknek szolgálunk. Jézus Krisztus úgy szolgált Istennek, hogy szolgált az embereknek. Jézus Krisztus úgy talált kedvességet Isten előtt, hogy kedves volt, segítő és szolgálatkész az emberek között. Ha kedvesek akarunk lenni Isten előtt, ha szolgálni akarjuk a mindenható Atyát, soha el nem fáradva kell szolgálnunk a másik embert, akit Isten mellénk adott. Így kedvesek leszünk Isten és emberek előtt! Harkányi László
