Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-12-25 / 52. szám

Ämikor Cirenius volt a helytartó” lm jászlad mellett térdelek... Karácsony, romantika nélkül Lukács 2,1—'<Z. Alig húsz évvel később, hogy Pompeius Izraelt a római birodalomhoz csatolta (Ke 63.), Rómában sorsdöntő tragédia zajlott le. Caesart, az első császárt a köztársaságpártiak meg­gyilkolták (Ke 44). A merénylet a birodalom életében irtózatos kavarodást idézett elő. És mint ilyenkor lenni szokott, a had­seregé volt a döntő szó, amelynek élén Augustus állt. ő az, aki az „eszmét” formába öntötte, aki a csontokra izmot rakott és egy három, évszázados birodalomnak az alap­jait megvetette. Számtalan politikai és katonai manőver, vér és megvesztegetés útján jut el 31-ben az egyeduralkodásig. A birodalomnak azonban hosszú időn keresztül vannak se­bezhető pontjai. Gondot okoz Hispánia, Egyiptom, de különös­képpen a keleti határok mentén a Parthus birodalom, amely szüntelenül veszélyezteti a sziriai és izráeli tartományokat. A római birodalom keleti tartományainak sémi népei ön­magukban is sok gondot okoztak a kormányzásnak. Róma itt egész egyedülálló módon oldotta meg a kérdést. S e problémá­ban kapóra jött egy arab származású ember: Antipater. Caesar lelkes hive, aki megérezte Caesarban a jövő emberét. Támo­gatta egyiptomi hadjáratában és hűségéért a jutalom Júdea helytartósága lett. Fia, Heródes, már királyi címmel is dicse­kedhetett s ha eltekintünk vérengző, szadista hajlamától, ma­gunk is használhatjuk a történelmi jelzőt, „Nagy Heródes”. Ke. 37-bén lesz királlyá és uralma alatt Palesztina rendkívül sokat fejlődött. Családi hagyomány és jó politikai érzék alap­ján Rómához és az új császárhoz, Augustushoz, osztatlan a hű­sége s ennek alapján látszólag teljes függetlenséget élvez or­szága. A belső ellentéteket, zavargásokat vasmarokkal fojtja el, az összeesküvéseknek még a híre is elég ahhoz, hogy kímé­let nélkül lecsapjon. így esett áldozatul szinte az egész csa­ládja. Lukács, aki „mindeneknek szorgalmasan végére járt” (Lk 1,3.), nagyjából ezt a történeti hátteret festette meg Krisztus születéséhez. Pontosan meg is írja, hogy Szíriában Cirénius volt a helytartó, Augustus pedig a császár. (Lk 2, 1—2.) A ró­maiak ún. népszámlálásának pedig Heródesnek is engedelmes­kednie kellett. Augustus valóban rendelkezett ilyen számba­vételről, főként és elsősorban az adóösszeírás miatt. A római civilizáció szélén, egy jelentéktelen tartomány­ban, egy meg jelentéktelenebb kis falucskában, Betlehemben, az összeírás alkalmából egy gyermek születik. A krónikák em­lítést sem tesznek róla. A korszak híres történészei, Flavius, Suetonius, stb. világtörténeti eseményekkel vannak elfoglalva és tudni sem vélnek arról, hogy a birodalom e zugában a világ üdvözítője látott napvilágot. Elnyomta születésének történetét az események hangos robaja, amely Róma felöl áradt. De alig telik bele néhány évtized, történetét már nem lehet kihagyni a birodalom történetéből és három évszázad múlva ölébe hull Róma. Isten üdvösségszerzésének ez volt az útja. Mustármag­ként indulges terebélyes fává növekedett. l)r. Rédey Pál FRIEDRICH LAJOS 1907-1966 ................................................. La pzártakor fájó szívvel vettük a hírt, hogy FRIEDRICH LAJOS evangélikus lelkész, az Evangélikus Élet tördelö- szerkesztője váratlanul elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Lapunk sokak által ismert és szeretett tördelő­szerkesztőjéről következő számunkban emlékezünk meg.--------...--------------------------..................... Ka rácsony a legfiatalabb ke­resztyén ünnep. Századok tel­nek el s a keresztyénség mon­danivalója csupán egy foku- szos: húsvétban összpontosul minden. Amikor karácsonyt ünnepelni kezdik, — a IV. szá­zadban — az elsők, a szemta­núk veretes bizonyságtétele helyett misztikum és valami különös, titokzatos báj lengi körül. Még egészen friss az ünnep, amikor III. Sixtus pá­pa (432—440) a „Sancta Maria ad praesepe” kápolnában meg­engedte egy kicsi jászol fel­állítását. Azóta a keresztyének világszerte előszeretettel állí­tanak figurális emlékeztetőt karácsonykor templomokba és otthonokba egyaránt. Jászol­bölcsőt, pásztorokat, három- királyokat. A németek külö­nösen is hajlamosak erre a romantikára. A magyar betíé- hemes játéKok pedig mutat­ják, hogy a magyar nép szíve sem idegenkedik ettől. Gerhardt Pálnak ez az éne­ke a jászol előtt szokatlan bensőséggel cseng. Eredeti fel­irata: „A jászolnál”. De ko­rántsem áll meg a külső meg­jelenítés szentimentalizmusa mellett, hanem a szív melegé­vel az élet benső titrcait érinti: A halál éje rámborult De virrad a te fényed. Szinte a mélységből kiáltó zsoltáros hang lágyul benne boldog vallomássá. A líra hangján az üdvtörténet mély­ségeibe hatol: Te megszülettél énnekem És én még nem is éltem. Kiválasztottál engemet És földre jöttél értem. Még meg sem alkotott kezed És Lelked már elvégezett Az én üdvömre mindent. A költői színezés oly mér­tékben ragadja el, hogy szin­te betlehemes miniatűr képet fest holddal, csillagokkal, ró­zsákkal és violával. (A ma­gyar fordításban mindez „bí­bor, bársony”-nyá szelídült.) A magyar fordítás tompította az eredeti szöveg néhol édes­kés képtorlódásait. Eredetileg 15 strófás; 1653- ban jelent meg először. Elter­jedéséhez kétségtelenül hozzá­járult a gyönyörű Bach-dal- lam is, amit a zeneóriás szóló­éneknek, családi használatra szerzett Koren Emil A tenger fenekére hullott aranyrög története úgy szól, hogy az értékes drágasá­got évszázadok folyamán be­lepte moszatok, algák, csigák kőzetek sokasága. Az érdekes alakú képződmény már csak rejtette magában, de eltakarta az aranykövet. Hasonló folya­mat játszódott le Jézus szüle­tése körül is. Mindaz a sok népszokás, karácsonyi díszlet és kellék, ami az idők folya­mán kialakult körülötte, az ünnep lényéből nőtt ki, vagy legalábbis ahhoz tapadt. A ka­rácsonyi szokások és hangulat azonban föléje nőtt Jézus szü­letése emlékezetének. Manap­ság a régi keresztyén kultúr­kör területén élő emberek ja­varésze ünnepli a karácsonyt, de az „aranyrög” nélkül. S a vallásos emberek nagy része sem kivétel. A karácsonyfa, kedvesen fénylő kis gyertyákkal, játékos díszekkel, az elmaradhatatlan selyemcukorral, az ajándéko­zás, a meghitt családi légkör — mindez Jézus születésének ünnepéből ágazott, abból szár­mazott, vagy azt díszítette és fejezte ki. A Szeretet földre érkezése ‘Váltotta ki a későb­bi karácsonyok sajátos, meleg érzésekkel telített levegőjét. A karácsony eseményét be­szövő és azt szinte teljesen el­takaró romantika átváltoztatta Jézus születésének körülmé­nyeit is. Az istálló, a jászol­bölcső, a békés állatok idilli­kus, vonzó képbe váltak az egyházművészetben és az em­berek képzeletében, mely el­fedte a betlehemi környezet eredeti valóságát és annak mély jelentését Ha belemélye­dünk Lukács evangéliumának erre vonatkozó közlésébe (2, 4—7). kiderül, hogy hiányzik a , bibliai elbeszélésből minden hamis szentimentalizmus. pilenkezőleg, Jézus születé- J-* sének környezetrajzával éppen azt mutatja meg az evangélista, hogy milyen kel­lemetlen, veszélyes és szegé­nyes körülmények között jött a világra. S mennyire véde­lemre szoruló, tehetetlen kis csecsemő volt! Semmi nyoma annak az idealizált fiúcská­nak, akinek bájos arca isteni fényben fürdik. Bepólyált pa­rányi csöppség, mint minden más emberfia. Köztudomású különben, hogy az újszülöttek eléggé „rútak” az első órák­ban, napokban. Vessünk most egy pillantást a helyre, ahol Jézus született. Milyen lehetett eredetileg, mi­Lukács 2,4—7. előtt beszőtte a legendás kép­zelet és a karácsonyi roman­tika? A kisemberek hajléka Jézus idején csak egyetlen he­lyiségből állott. Itt folyt az élet minden mozzanata. Sok esetben az állatokat is itt tar­tották. A másik lehetőség, hogy Jézus születésének helye külön istálló volt, a hagyo­mány szerint barlangban el­helyezve, ami megfelel a ko­rabeli szokásnak. Akár az egyik, akár a másik helyen a jászolba helyezésnek az volt a szerepe, hogy megvédje a kis újszülöttet az emberek jö- vésétől, menésétől, az állatok tipródásától. Ilyen zaklatott, kellemetlen környezetben szü­lés és csecsemőgondozás bi­zony szétzúz minden érzelgős elképzelést a betlehemi törté­netről. A z „aranyrög” egyedül a a gyermek, aki megszü­letett értünk. Karácsonyt ki kell emelnünk hazug ro­mantikájából, hogy az iga­zi értelmét visszanyerjük. Ez nem azt kívánja, hogy dob­juk el a szép karácsonyi szokásokat és törjük össze a kai'ácsonyestéknek gyer­mekkorunk óta kísértő, fe­lejthetetlen hangulatát. De azt jelenti, hogy lássuk meg Jé­zus születési körülményeinek rideg valóságát, s annál is in­kább maga a szent esemény legyen lényeges és szívünket betöltő. „Ráismertek, ez a jele: kemény jászol fekvőhelye; szegénység annak bölcsője, ki világ Üdvözítője” — ahogyan Luther énekelte. Veöreös Imre Béke a földön Lukács 2,14. ( Békét kerestek vezetők és vezetettek a földön, amikor fel­hangzott az első karácsony titokzatos éjszakáján az angyalok éneke: „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, és a föl­dön békesség és az emberekhez jóakarat”. Egyik fordítás sze­rint békesség a jóakaratú embereknek, tehát azoknak, akik akaratukkal, életükkel, cselekedeteikkel azon vannak, hogy békesség legyen a földön. A másik fordítás szerint: Békesség a jótetszés embereinek, tehát azoknak, akiknek tetszik a jó, a szép, egyszóval a csendes, békességes élet. Jézus születésével Isten békét ajándékozott az emberiség­nek. Isten olyan valakit küldött a vnág megváltására, aki tel­jes odaadással, megváltói működésével az élet oldalára állt. Jézus minden munkájával az életet segítette, az életet gyá- moiitotta. a karácsonyi ének Lukács 2,13. Még kevésbé volt szép, hogy nem jutott neki más hely. Nem volt szép az ijedtség, amely a pásztqrok arcvonását eltorzította, amikor az angyal villámfényszerű megjelenésé­nél a valósággal kellett szem­benézniük. Páni félelmük megmutatta, hogy a valóság nem szép, — félelmetes. De ez csak az igazság kisebbik fele. A nagyobb igazság, hogy ez a - nem-szép, ez a félelmetes valóság Iátené. A karácsonyi énekekben is tükröződik, hogy a valóság annyira félelmetessé tud válni, hogy azt egyedül Isten bírja ki. De ö kibírta. Itt maradt a földön. Az Ige testté lett! A teljes igaz­ság tehát ez: „A valóság a Krisztusé”! (Kol. 2, 17). Ezért mondhatták az angya­lok a pásztoroknak: Ne félje­tek! És ezért biztathatnak er­re a karácsonyi énekek ma is! Ezért van tele Isten dicséreté­vel a magasság és ezért győz­tes ügy a béke ügye a földön. A valósághoz szeretetének dia­dalmas erejével odaforditotta arcát az Isten jóakarata. így válik a valóság mégis széppé. Szép nem önmagáért és ön­magában, hanem úgy, ahogy a teljes igazság fényében is­merhetjük meg. Így válik a betlehemi mező az egyház, sőt az egész emberiség „zenemű­vészeti főiskolájává”, ahol a sírás és fogcsikorgatás helyek boldog, magasztaló éneket ta­nulunk. Benczúr László Vajon nem giccs? Hiszen olyan szép, hogy szinte nem igaz. Angyalok jelennek meg a pásztoroknak és a betlehemi éjszaka muzsikával, jóhírrel, Isten dicséretéivel telítődik. Évszázadok óta nem tudnak ennek a jelenetnek a hatása alól felszabadulni a művészek: festők és muzsikusok. Milyen szép! A mai embert azonban éppen ez a szépség zavarja. A karácsonyi énekek­ben egy letűnt falusi életfor­ma pásztorromantikáját sejti. Viszolyog. Nem tartaná becsü­letesnek, ha a valóság világos meglátása elől érzelmekbe, vagy vallásos élmények ködé­be menekülne. Ma szinte fé­lünk mindattól ami szép, ami nagyon egyértelmű, amiben semmi visszás nincs. A művé­szettől — különösen az ifjúság — ma nem a szépet, hanem — „ha belepusztulunk is!” — a valóságot kérjük számon. Közben már eleve egy rejtett alapérzés húzódik meg a lel­kek mélyén: a valóság n em szép, hanem iszonyú, hátbor­zongató — talán ki se lehet bírni. Mégis szembe kell néz­ni vele. Érthető, hogy az ilyen alapérzés mellett nemcsak a betlehemes „szentképek”, ha­nem maguk az egyház kará­csonyi énekei is giccsnek hat­nak. Legalább is sokakban fel­vetődik a kétely: nem giccs ez ma már? talma következtében? Vagy azért, mert tudatunk átalaku­lása még nem fejeződött be? Valaki ezt, írta: „A szekulari- zálódott (elpolgáriasodott. el- vizenyősödött) keresztyénség- ben a karácsonyi énekek őriz­tek meg még mindig legtöb­bet karácsony igazi lényegé­ből, eseményéből, mondani­valójából”. Azt hiszem ráta­pintott az igazságra. A karácsonyi énekek ereje, az, hogy bennük a valósággal találkozunk páratlan hűségű és egyszerűségű költői tükrö­ződésben. De nemcsak a való­sággal, hanem az igazsággal is. Az igazságnak pedig csak egyik, s talán nem is nagyob­bik fele, hogy a valóság nem szép. A karácsonyi valóság tulaj­donképpen nem volt szép. Nem volt szép az a környezet, amelyben Jézus megszületett. A karácsonyi énekek mégis c'Vább zengenek. Hatásuk alól nem tudják kivonni magukat a kétkedők, a széptől viszoly- gók sem. Miért? A szokás ha­Ma élő íróink és költőink megrendítő képekkel ábrázol­ják a vesztébe rohanó emberiséget, amelyről úgy látják, hogy már elvesztette uralmát a dolgok felett. Az óriási léptekkel fejlődő technika szinte maga alá gyűrte az emberi akaratot. Az írók őszinte kétségbeeséssel ábrázolják az elkerülhetetlen­nek látszó apokalipszist, mert a világtörténelemben most elő­ször vált lehetővé, hogy az emberiség elpusztítsa önmagát. Klee egyik képének „Angelus hfovus” a címe. Egy angyalt ábrázol, amint látszólag éppen távolodni készül valamitől, amit döbbenten néz. Tágranyílt szemmel, tátott szájjal, kiterjesz­tett szárnyakkal áll. Ilyen lehet a történelem angyala! A vihar feltartóztathatatlanul sodorja a jövő felé, amelynek hátat for­dít, miközben a Föld felé néz. Előtte a romhalmaz az égig nő! Bizonyára maradni szeretne, feltámasztani a halottakat, fel­éleszteni az agyonsújtottakat. Az emberiség közös feladata, bármely társadalmi rend­szerhez tartozzék is, a béke védelme! A keresztyén embernek részt kell vennie a világ megtartásának munkájában. Hogy pedig ezt tehesse, ott kell állnia a világ népeinek békeakarata mellett. Isten egyrészt üdvözíteni, másrészt megtartani akarja ezt a világot. Isten úgy tartja meg ezt a világot, hogy üdvözíti és úgy üdvözíti, hogy egyben békében akarja fenntartani a világ minden népét. A keresztyén ember soha nem fogadhatja ei a háborús szándékot, hanem szakadatlanul azon kell munkál­kodnia, hogy a háború ki ne törjön. Nem elég azért ezen a napon elérzékenyülni. Erőt gyűjtve arra kell készülnünk, hogy helytállásunkkal, munkánklcal szolgáljuk a békét­A karácsony üzenete így válik aktuálissá a ma embere számára: Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek, a föl­dön békesség a jóakaratú embereknek! Fülöp Dezső l!l!lllllllllll!lílililllll!lililillllltllll!lllllltllll!lllllll!lll!lll!lí!íl!lllll!llllllllllll!llilllllilliailllilj!lllll!illi!ÍIIII!l!llllllillll!lilülil|lillllll!lllll NAQYANYÄM Törődött, fáradt, öreg nagyanyám A sámlin ülve mosolyog reám. Az ő mosolyát látom újra én, Ha a fiam arca mosolyog felém. Ö támad fel csókban, ölelésben, Ha a fiamat csókolom, becézem. És mert a kromoszómák vándorolnak Időn és nemzedéken át, Köztünk maradsz Te továbbra is, Én törődött, fáradt, öreg nagyanyám. N. N.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents