Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-12-25 / 52. szám

AZ ÚR TEMPLOMÁNAK FEJE Zakariás 6,12. Akin az Isten lelke Ézsaiás 11,1—2. Ha láng éri a csillagszórót, viliózni kezd. Ha újtesíamen- tomi hittel tekintünk Zakariás próféta eme jövendölésére, az karácsonyi fényeset villant fel. Olyan fényességet, ami a bet­lehemi mező pásztorai fölött ragyogott. Igénk nyomán Dá­vid családjára gondolunk, amelyből Csemete támadt: ki­csiny gyermek, kedves jöve­vény. És mi ámuló szemmel ismerjük fel benne Isten kiter- Velten közelítő szeretetét. Mi, akik kényelmesen és kő­iéi érhetjük el templomunkat, gondoltunk-e már arra, hogy Isten hajdanán csak egy he­lyen, a Jeruzsálem! templom­ban és az ótestamentomi gyü­lekezetben ismertette meg ma­gát? De elérkezett az idő, ami­kor Isten ismeretére szűk lett az egy templom és az ároni papság szolgálata. A próféták jövendölései bővítgették szűk­re húzott szemhatárunkat Is­ten üdvözítő szándékának egyetemességével. Zakariás jö­vendölésében kapjuk azt az ígéretet, hogy megépül az Ür temploma, vagyis a lelki temp­lom, amely az egész földre ki­terjed. Jézus Krisztus a samá­riai asszonnyal való beszélge­téseben (Jn 4, 20—24.) már azt mondja, hogy ez az ő köz­tünk lakozásával már meg is valósult. Az egyetemes és lelki templom az egyház, a keresz­tyén gyülekezet, mely a prófé­ták és az apostolok bizonyság- tételén épül (Ef 2, 20; Mt 16, 18), a szegletkő pedig maga a Krisztus. „Benne az egész épü­let szép renddel rakva szent templommá növekszik az Or­bán, akiben ti is együtt épül­tök Isten hajlékává a Lélek ál­tal.” Pál apostol egy másik megragadó képe szerint: „Ti pedig a Krisztus teste vagy­tok és tagjai rész szerint” (1 Kor. 12, 27.). Sokszor nem tudunk róla, de nem is gondolunk rá, hogy az a gyülekezet, ahová tarto­zunk és amit nem szoktunk eléggé megbecsülni, milyen nagyszerű szerepet kapott Is­ten üdvözítő akaratából. Lu­ther mondotta: „Aki meg akar­ja találni Krisztust, annak elő­ször a gyülekezetei kell meg­találnia. Aki szeretne tudni valamit Krisztusról, nem épít­het hidat a mennybe, hanem a gyülekezetbe kell mennie, ott kell keresnie és kérdezős­ködnie. A gyülekezet egy cso­port hivő ember. Hozzájuk kell igazodni, rájuk kell fi­gyelni, hogy ők hogyan hisz­nek, élnek és tanítanak. Krisz­tus bizonyosan velük és köz­tük van.” De kicsoda a feje az Or gyü­lekezetének? Pap, vagy püs­pök? A jórend igénye, vagy a történeti fejlődés kialakíthat­ta-e? Nem kell tömi rajta a fe­jünket. Az igéből megtudjuk, hogy Isten mindenre figyelmes szeretete olyan Főt állíTott e csodálatos test, az egyház fölé, aki „előbb volt mindennél és MINDEN ÉVBEN Egy dobozt őriz fiókom mélye, egyformán sötét nappala, éje; sok-sok év óta itt van a helye, kopott díszekkel van telistele. Feketés-szürkés, ezüstjük kékes, ha nappal nézed, egyik sem fényes. Karácsony jött, ment, múltak az évek dísz-életek is lassan elégtek. De minden évben karácsony éjén, csoda történik a fiók mélyén. Szent estén, mikor a gyertyák égnek, a megkopott díszek újra élnek. Ragyognak. Fényük megint a régi. Felnőttként ma is egy gyermek nézi, és amíg a gyertyák csonkig égnek, a régi emlékek visszatérnek. ... Karácsony otthon, A díszek újak. Mikor is történt? — az évek múlnak — hogy együtt voltunk, vártuk a csodát.. . Csengettek. Nyílt az ajtó odaát, és megtelt fénnyel szemünk és szobánk, a szívünk, a lelkünk, á karácsonyfánk. Öleltük egymást, a díszek ragyogtak, körülöttünk angyalok daloltak. Azóta minden karácsony éjjen, csoda történik a szívem mélyén. Szent estén, mikor a gyertyák égnek, kopott disz, szív, emlék újra élnek. Gyarmathy írért Budapesten, 1966. Deák tér de. 9. (úrv) Hafenscher Károly de. 11. (úrv) D. Káldy Zoltán du. 6. Traj tier Gábor Fa­sor de. lél 10 (úrv) Szirmai Zol­tán de. 11. (úrv) Koren Emil du. ti. Szirmai Zoltán Dózsa György út de. fél 10. (úrv) Koren Emil Üllői út 24. de. íél 11. (úrv) Ka­rácsony Sándor u. de. 9. (úrv) Bákőczi út 57,b. de. 10. (szlovák) de. 12. (magyar, úrv) Thaly Kál­mán u. de. 11. (úrv) dr. Rédey Pál du. 6. Bándi Sándor Kőbánya de. 10. (úrv) Veöreös Imre Utász u. de. 0. (úrv) Veüreös Imre Vaj­da Péter u. de. lél 12. (úrv) Veö­reös Imre Zugló de. 11. (úrv) Bo­ros Károly Rákosfalva de. 8. (úrv) Boros Károly Gyarmat u. de. fél :0. (úrv) Boros Károly Váci út de. 8. fél 10. Solymár Péter Újpest de. Solymár Péter Fóti út de. 11. (úrv) Benczúr László Frangepán u. de fél 10. Solymár Péter Cpjest de. 10. (úrv) Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. (úrv) Virágh Gyula Sórok- sár-Üjtelep de. fél 9. (úrv) Vi­rágh Gyula Pestlőrinc de. 11. Matuz László Pestújhely de. 10. (úrv) Kürtösi Kálmán Rákospalo­ta MA v-telep de. 8. Kökény Elek december 25-én Rákospalota Nagytemplom de. 10. .úrv) Kökény Elek Rákospalota „Ustemplom du. 3. Kökény Elek íákosszerumíhály de. íél 11. Kar­ner Ágoston Sashalom de. 9. Kar­tier Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. ákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. dú. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Vá- rady Lajos de. 11. (úrv) D. dr. Vető Lajos du. 4. finn nyelven Koren Emil est.e 7. Huttkay Le­vente Torockó tér de. 8. (úrv) de. fél 9. Sciireiner Vilmos Óbuda de. 10. (úrv) .Fülöp Dezső du. 5. cőszcghy Tamás XII., Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csengődy László de. 11. Csengődy László du. fél. 7 Takács József Pesthidegkút de.' fél 11. Ruttkay Elemér Kelen­föld de. 8. (úrv) Bencze Irrire de. 11. (úrv) Bencze Imre du. 6. dr. Rezessy Zoltán Németvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán Kelen- völgy de. 9. Budafok de. 11. Vi- 1'on t a i Róbert Albertfalva de. 7. Visontai Róbert Nagytétény de. fél 9. Visontai Róbert Csillaghegy de fél 10. Csepel de. U> minder) Őbenne áll fenn; és Ő a fej? a testnek, az egyház­nak”. (Kol 1, 17). Isten örök végzése szerint a Bárányt tet­te egyháza fejévé. Belőle indul és általa van minden az egy­házban. Ezt mi még hitben szemléljük csak. De van, aki­nek megadatott, hogy az új ég és új föld, a mennyei Jeru­zsálem világába is kitekint­hessen. János apostol írja: „És templomot nem láttam abban, mert az Ür a Minden­ható Isten annak templpma és a Bárány” (Jel 21, 22.). Csendüljön hát boldog éne­künk: A Krisztust magasztal­játok, Akit küldött jó Atyátok. ö az, kit fejünknek vallunk; Néki é^ünk, néki halunk.” Virágh Gyula KARÁCSONYT látomás 700 évvel Krisztus születése előtt: kidöntött fa, csak a tönk a földben, már az is elhalóban, de új hajtás nő rajta, — vi­rágszál. Reménytelenségben született reménység ez a látomás, egy küzdelmes prófétai életpálya végén. Ézsaiás feladata volt Isten ítéletének hirdetése. Hir­dette szelíden és keményen, türelmes rábeszéléssel és tü­relmetlen haraggal. A tények sokszor igazolták. Átélték Iz­rael pusztulását és világosan mutatkoztak Jeruzsálem bu­kásának előjelei. Mégsem hall­gattak rá. Bíztak abban, hogy Isten minden bajból kimenti népét, és ezzel a látszólag na­gyon szilárd istenhitükkel tér­tek ki Isten életújulásra hívó szava elől. A próféta ezért lát­ta reménytelennek a helyzetet és hirdette, hogy az igazság „Tenyeremre Jegyeztetek fel...“ Ézsaiás 49,16/a Ez az ige nem tartozik azon ószövetségi szakaszokhoz, amelyek „szó szerint” utalnak az eljövendő Messiásra, annak szolgálatára, munkájára, sorsá­ra. Szó sem esik arról ebben az igeszakaszban, hogy Isten­nek mi a közelebbi terve, ho­gyan „képzeli el” népének sor­sát, megmentését. Hiányoznak az adatok, a félreérthetetlen utalások: szóval hiányzik hogy szándéka — így is lehet mondani: hűséges szeretete — olyan örökérvényű, mint az írott betű komolysága. Arra, hogy terveit két keze mun­kálja, viszi véghez egészen a megvalósulás pillanatáig. Arra gondol, hogy népének sorsa, megmentésének záloga az Ő kezében van s nemcsak kép­letesen, hanem a valóságban is. minden olyasmi, amiből az ember minden további nélkül kiolvashatná a számára min­dig olyan fontos konkrét kö­vetkezményeket. A babiloni fogság „nagy is­meretlenje” — Második- Ézsaiás — ezekben a monda­tokban és különösen is a cím­ként idézett néhány szóban, mégis az El jövendőről beszél, illetve arról az isteni indulat­ról, amely elküldte Őt a Föld­re, az emberek közé, hoz­zánk ... Az írás, az írott betű rég­idők óta a megváltozhatatlan valóság szimbóluma. Kifejezé­se annak, hogy az írott szó „nem repül el”, hanem időt­len időkig megmarad. Érvé­nyességét nem ronthatja meg sem a múló idő, sem pedig az emberi feledékenység. Em­lékeztetőül marad meg annak, aki leírta és azoknak is, akik­nek íródott. — Az ember ke­ze, tenyere pedig akaratának, szándékainak véghezvivője, cselekvéseinek végrehajtója. Két kezemmel végzem mun­kámat, váltom valóra tervei­met," segítek' magamon és má­sokon. S amikor a próféta Istenről beszél, őt idézi, akkor éppen az előbbiekre gondoL Arra, A próféta szavainak valósá­gát, Isten ígéreteinek napon­kénti valósággá válását szám­talanszor megtapasztalhatta Izráel népe és ugyanerről a valóságról tanúskodik a bet­lehemi csillagvilágos éjszaka szépséges eseménysorozata is. Az Ószövetség népe úgy ta­pasztalhatta meg az „íme, a tenyeremre jegyeztelek fel” feltétlen érvényét, hogy min­den érdemtelensége és bűnei ellenére, fennmaradt és meg­maradásával Isten terveinek hordozójává lett. A Messiás nagy családja, szavainak és cselekedeteinek legelső tanúja. S a betlehemi angyali ének pedig — ha más szavakkal is — megint csak az előbbit: Is­ten embert-mentő gondosko­dásának, békességszerző indu­latának örökérvényűségét zen­gi. Azt, hogy íme, a parányi csecsemőben lett teljességgé, véglegessé a szándék, kézzel is megfoghatóvá, szemmel is láthatóvá a hűséges isteni sze­retet. Teljességgé és végleges­sé lett úgy, hogy Isten népe, az egyház ma is ennek az ígé­retnek a naponkénti valósággá válásából él, szolgál — hirdet­ve az Ő békességének ideig s örökké tartó érvényét. Dr. Vámos József lábbal tiprása, a szegény nép elnyomása, a jólát felelőtlen élvezése kihívja Isten harag­ját és ítéletét, s ahogyan Iz- ráel elpusztult, úgy Júdából sem marad más, mint a tönk a földben. ÍGÉRETBŐL született a reménység az ézsaiási látomás. Az a meggyőződés hatja át, hogy az ember százszor és ezerszer lehet hűtlen, és meg­szegheti szavát, de Isten a hűtlennel ’szemben is hű. Ha megígérte Dávidnak, hogy csa­ládjából olyan uralkodó fog származni, aki nemcsak az ő népének dicsősége lesz, hanem élete, boldogsága és üdvössége minden népnek, akkor ez az ígéret teljesülni fog még ak­kor is, ha korábban dávidi utódai erre teljesén méltatla­nokká váltak. Ézsaiás józanul mérlegeli a tényeket. Tudja, hogy a tények Isten ítélete fe­lé mutatnak, és mégis hisz Is­ten ígéretében. Hiszi a lehetet­lent. Azt, hogy egy halódó fa­tönkből friss hajtás nőhet. A Lélek erejéből született reménység Ézsaiás látomása. Tapasztalta, hogy hiába hirde­ti Isten törvényét, hiába mond­ja, hogy Isten a szegények és elnyomottak pártfogója, a társadalmi igazság védője, hiába jelenti be Isten ítéletét, süket fülekre talál, és meg- nemértés feszül vele szemben. Űj lélek, Isten Lelke kell ah­hoz, hogy az ember önző gon­dolkodásából kigyógyuljon, megértse Isten szándékát, ét szívvel lélekkel éljen ember­társainak. Dávid Isten leiké­vel vezette népét, Salamon is Istentől kapta bölcsességét. A dávidi családból származó űj uralkodó, az új hajtás Isaí törzsén szintén Isten Leiké­vel fog uralkodni. EZ ÉZSAIÁS karácsonyi lá­tomása 700 évvel Krisztus szü­letése előtt. És milyen lehe­tett a karácsonya? Felismerte volna a látomásban látott új hajtást, a virágszált Jézusban? Ézsaiás próféciája nem álom. hanem látás: sok mindent jól látott. Isten teljesítette ígére­tét. Dávid törzséből szárma­zott a világ megváltója. Isten Lelke volt rajta. Az Úr isme­retének és félelmének Lelke. Soha senki úgy nem ismerte Istent, mint Jézus. Soha seriki nem tudott minden szavával és cselekedetével úgy Isten színe elé állítani, mint Jézus. De a valóság mégis messze meghaladta Ézsaiás látomását. Az, aki eljött, nem ítélt, nem bíráskodott. Hanem azért jött, hogy az embert megmentse és a világnak életet adjon. A halódó tönkből egészen új, lé­nyege szerint más hajtás sar­jadt ki: virágszál. ítélet és pusztulás helvett kegyelem és élet az Ür lelke által. Dr. Prőhle Károly Jn 1, 14—18. Mint bővizű áradat, melyben hullám tolul hullámra, —» úgy áradt el Isten szeretete Jézus Krisztusban a világra. Ke­gyelem — kegyelemre. Bocsánat a bűnösnek, egészség a beteg­nek, étet a halálra szántnak. A kegyelem áradatának forrása ott nyílt meg Betlehemben. Az ige testté lett, az Isten Fia em­berré. Isten egyszülött Fia testvérünkké lett. Talán egyetlen nyelv sem fejezheti ki ilyen tömören az inkarnáció, a testté létei csodáját. Jézus a test és vér közösségét vállalta velünk em­berekkel. Olyan hús és vér ember lett, mint bármely más em­ber, aki valaha is meglátta a napvilágot. Nemcsak egy ember­maszkot vett magára, mint az óvilág mitológiáinak fondor- kodó, embertcsaló istenei. Ö ember lett, mint énl gonosz kíván­ságokkal, bűnös indulatokkal, Isten elleni lázadással megkísért­hető. Fájdalmában felsíró, örömben vigadó. Ezért tudja megér­teni, amikor gyarlóságainkkal és elesettségünkkel, sebeinkkel és félelmünkkel hozzátérünk. Isten Fia emberré lett, hogy segítsen rajtunk. Nem azért lett emberré, hogy egy felsőbb szellemi világ tagjaként szoli­daritást vállaljon egy alsóbbrendű lénnyel tragédiájában, mint egy tüzetcsempésző Prométheusz. Azért vállalt közösséget ve­lünk, hogy kivezessen tragédiánkból, amit magunk szereztünk önmagunknak. Jött, hogy úrrá lehessünk a kisértések fölött, hogy levegye rólunk az elkövetett bűnök terhét, hogy tanítson oktalan rettegés helyett Istent igazán félni, hogy világot ves­sen életünk léptéi elé, hogy Leikéből osszon erőt Új, Istennek kedves életben járni, hogy Tuijnalpir legyen a halál álmában szunnyadónak. Jött, hogy hazatérő fiákként vezessen Isten örök dicsőségébe. Az ige testté létele visszaszerezte az emberi test becsü­letét. Nem törvény többé, hogy a testünk csak őrült vágyak, pusztító indulatok melegágya. Lehet a Szentlélek temp.oma, forrása és véghezvivője mindannak, ami szép, igaz, jó és bé- kességes. Megbecsülendő kehely, melyet Isten örök élet ita­lával akar megtölteni. Isten Fia emberré létele igazolja emberi méltóságunkat. Isten nem tartotta méltatlannak, hogy Fia emberré lett és a Fiú nem szégyehte testvéreinek nevezni az emben'eket. (Zsid 2,11). Megerősítette >ezzel, hogy az ember még tékozló fiú lévén is Isten képmása, gyermeke. Jézus azonosítja magát minden emberrel, hogy megvédje Isten adta méltóságukat. Aki arcul üti embertársát, Krisztuson ütött, aki más kenyeréhez nyúl. Krisztus kezéből verte azt ki, aki szétdihja családok otthonát, Krisztust tette hontalanná, aki önzésének gyilkos fegyverét emeli másra, az magára vette Krisztus ártatlanul hullott vé­rének vádját. Amióta Isten Fia otthonául választotta a Földet, azóta több az, mint sötétség hona, halál árnyékának völgye, Siralmak háza. Otthon,, amelyet Isten ajándékozott gyermekeinek, az emberiség nagy családjának. Ebben a nagy családi házban (az oikoumené-ben) úgy kell együtt élnünk nekünk embereknek, mint ahogy az ember Jézus Krisztus élt benne. Szivében együttérezve, cselekedeteiben segítve, szavában igazsággal, tü­relemmel és szelídséggel, békét hirdetve és békét adva, magát másokért, mindenkiért megáldozva. Mert így jött el és így élt Jézus a földön, azért ragyogha­tott át emberarcán az Isten arca. Isten Egyszülöttjének dicső­sége abban van, hogy egészen emberré, igaz emberré lett, s közben teljesen megőrizte magában és bemutatta Isten lényét', a kegyelmes szeretet és az igazsághoz ragaszkodó hűséget. Mezősi György Niemöller Márton Hanoiba utazik D. Niemöller Márton ny. | egyházi elnök és az Egyházak Világtanácsának egyik alelnö- ke különböző nemzetközi bé­keszervezetek megbízásábói karácsonykor a Vietnami De­mokratikus Köztársaság fővá­rosába, Hanoiba utazik. A há­ború mindig embertelen dolog volt — jelentette ki Niemöl- ler, de ami Vietnamban törté­nik, az már senkit sem hagy­hat hidegen és amíg az ame­rikaiak ki nem vonulnák Viet­namból, addig nem lesz ott béke és elképzelhetetlen em­beri szenvedések színtere ma­rad az ország. D. Niemöller személyesen akar tájékozódni az ottani helyzetről és ezt az utazását ugyanolyan jelentősnek tartja, mint első szovjetunió-beli uta­zását, amikor mint német egy­házi ember utazott Moszkvá­ba az ötvenes évek elején. r \ *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents