Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-06 / 6. szám
KP. BEBM. BP. 72. Az országgyűlés ülésszaka urán Egyházunk szeretetében Befejeződött az országgyűlés költségvetési vitája. Ami a január 27—29-ig terjedő ülésszakra is elsősorban jellemző, az parlamentünk legszélesebb demokratizmusa. Ez a demokratizmus formailag és tartalmilag egyaránt valóságos. A magyar országgyűlésen ma érvényesül igazán a népképviselet elve: a népet a nép fiai és nem valami tőle idegen, sőt vele szemben álló „honatyák” képviselik. Állami költségvetésünk ösz- szeállítása is sokrétű, kollektív munka eredménye. Nemcsak azért, mert a költségvetés vitájában mintegy félszáz képviselő szólalt fel, hanem sokkal inkább azért, mert előkészítésében szinte az egész ország részt vett. Az 1966. évi állami költségvetés arra hivatott, hogy biztosítsa az anyagi eszközöket milliók, az ország egész lakossága életszínvopa- lának és a dolgozók munka- körülményeinek megjavítására. A döntő gazdasági kérdé1 seket azért először a legkiválóbb szakemberek bevonásával tárgyalták meg, majd ezek javaslatait, észrevételeit terjesztették a parlament egyes bizottságai elé. Az illetékes bizottságok. tanácskozásairól az ország legszélesebb közvéleményét a napi sajtó állandóan tájékoztatta. A beható tájékoztatások után került sor az országgyűlés terv- és költség- vetési bizottságának ülésére, végül magának az országgyűlésnek az összehívására. * A sajtó és a rádió, de elsősorban a televízió révén a képviselőkön kívül az egész magyar nép is jelen volt az ülésszakon és részt vett a vitában, ha nem is a szónoki emelvényen, a jiupiter lámpák fényében, de felszólalt, hozzászólt. Lehet, hogy hallgatósága csak a családi, baráti, vagy munkatársi köre volt, mégis a hozzászólása is vitaindító, közvélemény formáló tényező. Ebben van a jelentősége és erkölcsi velejárója: a felelősség. Hiszen ez a költségvetés nemcsak egy esztendő gazdálkodásának a kereteit határozza meg, hanem — lévén 1966 a harmadik ötéves tervünk első éve — bizonyos fokig az ország következő ötéves és azutáni fejlődését is. A körülötte kialakult eszmecserében részt vett és részt vesz egyházunk népe is, hiszen híveink egyben hazánk állampolgárai, dolgozói, vagyis a terv megvalósításáért és jövendőnk alakulásáért a felelősség részesei , A felelősségben osztozni akarás szép megnyilvánulása volt lapunk legutóbbi szerkesztőbizottsági ülésének eszmecseréje hazánk és népünk olyan időszerű kérdéseiről, amelyeket az országgyűlés is tárgyalt: az ár- és bérintézkedések, a gazdaságirányítási rendszerünk fejlesztése stb. Tárgyaltuk a falu elöregedésének, a faluról történő elvándorlásnak. a város elszívó hatásának közérdekű kérdéseit és azt a nagyobb felelősséget, amely a termelőszövetkezetekben dolgozó hivő evangélikus hittestvéreinket kell, hogy a közösségért, egész népünkért eltöltse. Most igazán alkalma nyílik híveinknek, hogy falun és városon egyaránt példát mutassanak a szocialista hazafiságból. Várjuk falun szolgáló lelkésztársaink ottani segítségét és okos, tanító írásait is lapunk számára a falu népének fenti kérdésköréből. A Központi Bizottság ár- és bérintézkedéseinek meghirdetése óta elsősorban a jövedelemcsökkentő intézkedések voltak és vannak még ma is az érdeklődés előterében. Azóta a jövedelemnövelő intézkedések egyik része: a béremelés, részleteiben is ismeretessé lett. A jövedelemcsökkentő és -növelő intézkedésekkel kapcsolatban egyaránt egy sereg helytelen nézet, kijelentés jutott kifejezésre, hangzott el. A nyíltan destruálótól, az önző megnyilatkozásokon át, egészen a tájékozatlanságból származó naív nézetekig. Egypár ilyen naív nézetre a szerkesztőbizottságunkban is felhívták a figyelmet: Miért drágítják a húsféléket, a tejtermékeket, a helyi közlekedést és miért emelik a nyugdíjjárulókot? Ehelyett mást kellene tenni- Íme, néhány naiv javaslat: 1. Emeljék a gyógyszer tarifáját. 2. Emeljék a totó- lottó szelvények árát. Válaszolhatnánk így: igaz, hogy nálunk a gyógyszer majdnem ingyenes, mindenki kibírná a hozzájárulás némi megemelését. Mégis, alig hihető, hogy ez egyrészt megszüntetné a lakosság gyógyszergyűjtő szenvedélyét, melynek következtében évről-évre többszáz millió forint értékű gyógyszer megy veszendőbe az egyes háztartásokban. Igazi válaszunk azonban ez: mi keresztyének mégiscsak erkölcsösebbnek tartjuk, hogy ne a betegek, hanem az egészségesek, a munkaképesek, a keresők fedezzék a pénzszükséglet egy részét. A toto-lottó árát is lehetne emelni. Persze lehet, hogy ugyanolyan arányban éppen az ára miatt csökkenné az eladott szelvények száma. De még ha nem csökkenne is! Keresztyén etikai szempontból negatív elbírálás alá esik a lutri, a szerencsejáték. Amíg a játékon van a hangsúly, addig mégcsak rendben van. De ha a szerencsén, vagyis a becsületes munka helyett valaki szerencsejátékból akarna megélni, azt a keresztyén etika egyértelműen elmarasztalja. 1966-os tervünknek, vagy pláne a most kezdődő ötéves tervünknek sem lehet semmiképpen a bázisa, de mégcsak egyik alkotóeleme sem a gazdaságos, a termelékeny becsületes munka helyett a lutri. A szocializmust hazánkban nem toto-lottózzák, hanem áldozatosan, becsülettel építik. És még számos más megoldást is javasolnak sokan. Valamennyi javaslatnak van egy közös jellemvonása, s ez az, hogy a javaslattevő igyekszik a legképtelenebb dolgokat is kispekulálni, csakhogy neki ne kelljen áldozatot hoznia. A javaslattevő mindig mással akar fizettetni. Ez pedig nemcsak hogy nem keresztyéni, de mégcsak nem is humanista magatartás. A keresztyén álláspont nem lehet a „fogjuk meg és vigyétek”, hanem csakis ez: fogjuk meg, ragadjuk meg közösen a munka végét, hozzunk közösen áldozatokat, bízzunk abban, hogy munkánkat ezután is megáldja Isten és ebben az évben is és a következő esztendőkben is minden tehetségünkkel, szorgalmunkkal járuljunk hozzá elsősorban éppen mi keresztyének, hogy a költségvetés számaiból kézzelfogható valóság legyen. Nemcsak azt kell tudnunk, hogy ehhez munka kell, termelékeny és gazdaságos munka, hanem azt is, hogy a mi munkánk, a mi termelékeny és gazdaságos munkánk. A gyógyszer tarifa emelésével, a toto-lottó szelvény drágításával stb. talán lehetne több pénzhez jutni, de semmiörvendetes, hogy egyházunkban a lelkészutánpótlás biztosítottnak tekinthető. Minden lelkészi állás be van töltve, illetve megüresedés esetén a törvényadta lehetőségek szerint a legrövidebb időn belül betöltésre kerül. Nemcsak az idősebb papi nemzedékről lehet elmondani, hogy teológiai s az általános műveltség követelményeinek megfelelő képzettségű emberek, hanem a fiatalabb nemzedék is általában véve jól állja meg a helyét. Ennek egyik legfrissebb jeleként hadd említsük meg, hogy a Magyar Televízió világirodalmi vetélkedőjén az első díjat Shakespeare drámáinak ismerete alapján egyik fiatal segédlel- késztestvérünk, ifj. Harmati Béla nyerte el. Külföldi tanulmányutak, ösztöndíjas helyek is elősegítik az ifjú lelkésznemzedék szellemi színvonalának emelését. Jelenleg 1—1 fiatal lelkésztestvérünk tanul Kelet-, illetve Nyugat-Berlinben, s remélhetőleg 'a jövő tanévben sikerül az északeurópai államokba is ösztöndíjasokat küldenünk. Egyházi sajtónkkal, könyvtárunkkal, levéltárunkkal, teológiai konferenciáinkkal is igyekszünk lelkészeink szolgálatát előmozdítani, örülünk, hogy egyeseket az elmúlt éveikben kiváltképpen való teológiai munkásságukért akadémiánk doktori címmel tüntetett ki. Arra törekszünk, hogy minden lelkészcsaládnak meg legyen a mindennapi kenyere is, és a korszerű lakása. Ezen a téren az elmúlt két esztendő alatt sok jó történt. Több lelkészlakást újjáépítettünk, s korszerűsítettünk. Az egyházvezetőség továbbra is úgy jutattja segélyhez az egyes gyülekezeteket, hogy azt a lelkészlakás korszerűsítésére fordítsák. Ezt még mindig nem értik egyes gyülekezeteinkben, s ugyanakkor csodálkozunk, hogy vidéki lelkészeinket is elkapta a fővárosba tódulás láza. Nem mindet — hála Istennek. Az lenne azonban a kívánatos, ha lelkésztestvéreink mindenütt, ahol csak emberek élnek, a misz- sziói parancsnak eleget téve hálás és megélegedett szívvel végeznék szolgálatukat. A nyugdíjosztály még bírja a ráháruló, egyre súlyosbodó terheket. EÍe már éppen csak hogy bírja. Jó lenne, ha gyü- lekezteink kivétel nélkül min- denik, nagyobb felelősséget tanúsítanának nyugdíjasaink iránt. Diakóniai munkánk továbbra is, ha szerény keretek közt, sokszor szegényesen is, de dicséretre méltó módon folyik. A gyülekezeti segély munkája is évről évre több gyümölcsöt hoz. Lelkészi Munka- közösségeink szorgalmasan tevékenykednek. Egyházi sajtónk egyfelől ellátja lelkésztestvéreinket a szükséges magyarnyelvű, színvonalas irodalommal, másfelől — gondolok heti lapunkra — friss hírszolgálattal s aktuális olvasmányokkal szolgálja egyházunk népét. Az egyetemes könyv- és levéltár rendezésére kitűzött idő letelt. Illetékes állami szakemberek véleménye szerint, ha sokkal lasabban is, mint gondoltuk volna, de mégis jó eredmények születtek ezen a téren is. Anyagi tekintetben az a helyzet, hogy gyülekezeteink áldozatkészsége ha nem is sokat, de ismét növekedett. Az elmúlt hónapban tartott két kerületi közgyűlés részletesen hallotta és tudomásulvette az egyes kerületek s egyházmegyéik, valamint gyülekezteink életéről a jelentéseket. Amit előzőleg elmondtam, az összhangban van a kerületi közgyűléseken elhangzottakkal. Az is, amit a jelenlegi világhelyzet legégetőbb problémáiról, de természetesen a legújabb eseményeknek megfelelően elhangzott. A felekezetközi viszonyról annyit, hogy a magyar egyházak ökumenikus Tanácsát alkotó egyházak vezetőségeivel szívélyes jó viszonyban vagyunk, sőt együtt munkálkodunk népünk és a népek békéjéért, elsősorban a Keresztyén Békekonferencia állásfoglalásai alapján, amelyeknek a kialakításában viszont a magyar egyházak, közöttük mi is elsőrendű szerepet játszunk. Résztvettünk tavaly a prágai Keresztény Békevilágkongresszuson, s az idén vendégül láttuk a KBK Tanácsadó Bizottságát, melynek margitszigeti ülésezésén kb. 200 külföldi egyházi békeharcos jelent meg. Együtt fordítják evangélikus és református szakemberek a bibliát mai magyar nyelvre s a korszerű bibliai tudományoknak megfelelően. Reméljük, az új évben már lényegileg elkészül a fordítás, ökumenikus tekintélyünk jeleként könyvelhetjük el, hogy a Magyar- országi Ökumenikus Tanács főtitkára, dr. Ottlyk Ernő teológiai professzorunk lett. Rendszeresen képviseltetjük magunkat az Egyházak Világtanácsában, a Lutheránus Világszövetségben s azok több bizottságában, az Európai Egyházak Konferenciáin, a HitAz Indiai Keresztyén Egyháztanács külügyi bizottsága „Isten győzelmeként” méltatja a taskenti megállapodást és felszólítja nemcsak a keresztyéneket, hanem India más vallási közösségeinek a tagjait is, hogy január 30-án imádkozzanak az ország békéjéért. A bizottság csodával határosnak tartja a béke megEgyházalkotmány nevű ökumenikus bizottságban. Népünk és az emberiség békéjéért szívesen munkálkodunk együtt haladó római katolikus egyházi emberekkel is. Dogmatikai különbségek, s az evangéliumhoz való viszonyunk és hűségünk problémái józan megítélés szerint ezt teszik lehetővé és szükségessé is. E tekintetben már bizonyos kezdeti problémázás után kialakult nálunk a helyes ökumenikus szabály: hűnek maradni evangéliumi és reformációi örökségünkhöz, s a közös nagy emberi feladatokért együttmunkálkodni azokkal, akikkel lehet. Végül önmagunk együtt- munkálkodásáról is szeretnék néhány szót mondani. Az előzőleg említett szabály érvényesül erre vonatkozólag is. Az evangélikus emberek se egyformák. A kegyelmi ajándékok, s a talentumok nem egyformák, más szempontból nézve: nem vagyunk egyformák vérmérséklet, tapasztalatok, iskolázottságunk, az évek száma, a múltunk stb. tekintetében. Munkaköreink is különbözőek. A felelősségünk körei is. Ezt bizonyos határokon belül egyházunk gazdagságának tekinthetjük. Az uniformizálás nemcsak protestáns hagyományainkkal, hanem magával bibliai hitünkkel ellenkezik, s a józan ész se helyesli. Fontos azonban munkánk, egyházi szolgálatunk közös célotan irányuló, közös céloktól meghatározott egysége, összhangja. Visszatekintve a mögöttünk levő eseményekben és tennivalóban gazdag esztendőkre, hálával kell megállapítanunk, hogy nemcsak egyházunk egyetemes felügyelője és a püspökök, az esperesek s a teológiai tanárok közt folyt harmonikus együttműködés, hanem a lényegileg egységes teológiai és egyházpolitikai alapállás szinte egyházunk egészében általánossá lett, így mindenek előtt a gyülekezeti lelkészekkel való egyetértés és együttműködés vonalán. A szeretet evangéliumának egyházában ez nem is lehet másként, s erre a jövőben is nagy súlyt helyezünk. Hiszen arról ismerik meg az emberek, hogy az evangélium hívei vagyunk, hogy szeretet- ben tudunk együttélni és együttmunkálkodni. teremtését India és Pakisztán között a taskenti tárgyalások eredményeként és ebben- az összefüggésben külön elismerő szavakkal méltatja Koszigin szovjet miniszterelnöknek és munkatársainak „ragyogó államfői képességeit”, akinek a közvetítése nélkül nem jöhetett volna létre a megállapodás. Dr. Vető Lajos egyetemes közgyűlési püspöki jelentéséből. — Befejező részlet és Indiai keresztyének a taskenti megegyezésről képpen sem lehetne megszüntetni azokat az aránytalanságokat, amelyek a termelést, a keresletet és a kínálatot nem megfelelő irányban befolyásolják; nem lehetne megteremteni az értéket jobban kifejező arányokat; nem lehetne megszüntetni az olyan visszáságo- kat, mint pl. azt, hogy a hús olcsóbb, mint amibe a termelőnek kerül az előállítása, vagy a helyi közlekedés olcsóbb, mint az üzemeltetés költsége. A falu tovább öregedne, a faluról való elvándorlás tovább tartana. Hiszen köztudott, hogy az új ár- és bérpolitikai intézkedések megvalósítása esetén is különbség lesz az ipari munkás és a mezőgazdasági munkás életszínvonala között az előbbi jiavára. Az országgyűlés most lezárult ülésszakát nemcsak a széles körű szocialista demokratizmus jellemezte, hanem vele együtt a mély szocialista humanizmus is. Ezért zárhatta expozéját Tímár Mátyás pénzügyminiszterünk a reménység szavával: „Bízunk abban, hogy a múlt évben végrehajtott intézkedések következetes továbbfejlesztése, a gazdaság- irányítás rendszerében tervezett és fokozatosan megvalósításra kerülő reformok, a harmadik ötéves terv és távlati programjaink kidolgozása megértésre találnak és ennek nyomán a következő ötéves szakasz, de már ez az 1966-os esztendő is növekvő eredményeket hoz népünk számára." Gádor András Márk 7, 5—16. lllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllB Isten szolgálatában Isten azt akarja, hogy gyermekei, a keresztyén hivő emberek alázatosan és engedelmesen szolgáljanak neki. A keresztyén embernek pedig az a legfőbb vágya és törekvése, hogy Isten akaratának eleget tegyen, vagyis szolgálatát teljesen betöltse. Sokan azt gondolják, hogy , Istennek úgy szolgálnak igazán, hogy kegyes szavakkal és cselekedetekkel, sokszor képmutató módon igyekeznek megnyerni Isten és az emberek tetszését. Pedig Istent soha sem szolgálhatjuk így közvetlenül, hanem csak embertársainkon keresztül. Az az Istennek tetsző igaz szolgálat, ha mindent megteszünk azért, hogy a körülöttünk élő emberek, de maga az egész emberiség is örömben, békében és. boldogságban éljen. Persze ennek a szolgálatnak az az eredménye, hogy így lesz a mi életünk is örvendező, békés, boldog életté. Ennek a szolgálatnak nemcsak a legfőbb szabálya, de végső erőforrása is a szeretet. Embertársainkon segíteni, nekik örömet szerezni, boldogulásukat előmozdítani csak úgy tudjuk, ha életünk minden megnyilvánulását a megbocsátó szeretet irányítja. E szeretet nélkül hamar csődbe kerül szolgálatunk, minden jó igyekezetünk. Szeretet nélkül csak fájdalmat és szomorúságot tudunk okozni embertársainknak. A szeretetet attól a Jézustól kapjuk, aki annyira szeretett bennünket, hogy üdvösségünkért életét is odaáldozta a kereszten. Aki Jézus Krisztusnak ezt a nagy áldozatát komolyan veszi és bűnbocsátó szeretetet elfogadja, az maga is képes lesz az áldozatos, szolgáló szeretetre. Mert ez az Istennek tetsző, szolgáló élet sok önmegtagadást és áldozatot kíván. Aki megpróbált már e szolgálat útján járni, nagyon jól tudja ezt. De amint a sportolók az eredmény érdekében vállalják az önmegtartóztató, rendszeres életfolyíatást, a keresztyén embernek is vállalnia kell ezt az áldozatot. Ha azt akarja, hogy körülötte boldog emberek éljenek, s maga is boldog akar lenni, akkor napról napra gyakorolnia kell magát ebben az önmegtagadó, áldozatos életfolytatásban, s állandóan ki kell tárulkoznia az erőforrás: a Jézus Krisztusban megjelent szeretet felé. Ezt a szolgáló életet elkezdeni sohasem késő. Boldog az az ember, aki egész életét ebben a szolgáló szeretetben tölti el, de Isten az örök élet boldog jutalmát kegyesen megadja azoknak is, akik csak életük végén hallják meg Isten hívó szavát és állnak be alázatos és engedelmes szolgaként az Űr szőlőjébe.’ Selmeczi János l <
