Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-12-11 / 50. szám

ŐSZINTÉN „Vessétek el a hazugságot, szóljatok igazat, kiki az ő fele­barátjával, mert egymásnak tagjai vagyunk” (Ef 4, 25.). Az őszinteség közösséget építő és életet munkáló erő. Az alakoskodás, kétszínűség, taktikázás és hazugság rombolja a közösséget és rombolja az életet. Isten vele és egymással szeretetközösségben élővé formálta az embert. A nagy rontó, a „hazugság atyja’’ úgy tüntette fel Istent, mint zsarnokot, s az embertestvért, mint ellenséget. A bűneset után az Istent már nem gyermeki szeretettel szerette az ember, hanem a hatalmas és rettenetes előtti meghódolás vezette istentiszteletében. A felebarátra irányuló segítő sze- retetet felváltotta a gyűlölet, a felebarátot megtévesztő hazu- dozás és bizalmatlanság. Már nem a másik javát munkálta, ha­nem az életére törti Isten a Jézus Krisztusban megváltozhatatlan atyai szere­tettel közeledik minden emberhez és őszinte szeretetre kötelez Isten és az emberek iránt. Ahol a Szentlélek hitet teremt, ott az ember őszinte és hálás szeretettel fordul Istenhez. Az őszinteség alattomos formája, amikor az ember gőgösen, önmaga előtt tetszelegve külső formákkal akarja pótolni üres szivét. Az imádság színpadi mutatvánnyá fajul, ha emberi el­ismerést keres. A felebaráti szeretet hangsúlyozása lehet tün­tető mutatvány és nem őszinte törődés az emberek, vagy az emberiség ügyével. Isten tettetés nélküli, őszinte szeretetet követel az embertől. Az apostol azt követeli a keresztyén embertől, hogy a min­dennapi élet szürke, megszokott és kicsi dolgaiban „isteni őszinteséggel” (2. Kor 1.12) éljen. Szavát fémjelezze a meg­bízhatóság és őszinteség. Egyszerű mondatok bearanyoznak életeket, oszlatnak gyanút, enyhítenek bánatot, segítenek a munkában. Áldás az őszinte emberi szó. Egyszerre megrendül a bizalom, gyanú támad, ha rájövünk: valaki rászedett, be­csapott bennünket! Mindig a szív teljességéből szól a száj! Emberek félrevezető, hazug beszéddel a bűnből szeretnének erényt csinálni, mikor arról beszélnek, hogy nem kell minden erőt megfeszítve fáradni azon, Mgy az egész világon a békes­ség napja ragyogjon, hiszen háborúk mindig voltak. Minden kísérlet, amely az emberi pusztítás rettenetes, ördögi valóságát „hősi nagysággá” akarja felmagasztalni, a „hazugság atyjától” tanult beszéd. Átkozott beszéd! A mi szavunk legyen áldást és életet, megértést és békességet munkáló beszéd. A keresztyén ember cselekedete és élete őszinte. Életének zsinórmértéke a szeretet, mely a legőszintébb jóakaratot su­gározza magából. Az ilyen szívben ott a vágy minden rossz megelőzésére és elhárítására■ és minden jó biztosítására. Ezzel a szeretettel kell szeretni az élettársaknak egymást. Az őszinte szeretet formál felelős szülőket. Nem játékszer számukra a gyermek. Az őszinte szeretet áldozatvállalást, lemondást je­lent. Az őszinte szív tud napfényt hinteni fáradt édesanyák és édesapák útjára. Nekik nem pénzre, hanem őszinte szeretetre van szükségük. „Szeress, szeress szívedből, amíg élsz! Késő szeretni, ha már sírba térsz”. Az atomkorban, az űrhajók világában, amikor legyőzi az ember a világrészeket elválasztó távolságokat, és képes siva­taggá és romhalmazzá tenni a földgolyót, meg kell tanulnia őszinte szeretettel szeretni minden embert. „Ma a legnagyobb bűn az emberek elvont szeretete. Azt a felebarátodat szeresd, akivel együtt élsz...” (Tolsztoj) itt a földgolyón. Az őszinte szeretet nem lehet önző szeretet, önszeretet, hanem mindig a másik érdekét és javát is figyelembe vevő szeretet. Az őszinte élet nem melenget szívében olyan vágyakat és nem ad helyet életében olyan érzéseknek, amelyekért Isten vagy ember előtt valaha is szégyellnie kellene magát. Az őszinte élet nyitott élet. Beletekinthet bárki, nincs takargatni valója. Az ilyen élet igazán boldog élet. Liszt Ferenc vallja: „Meggyőződéseim száma nem sok, hiszek egy kissé művemben, nagyon Istenben és a szeretetben... Boldogságom forrása: szeretet”. Boldogok a tiszta, őszinte szívű emberek, mert ők az Istent meglátják­Nagy István Egyházmegyei tanácsülés Nógrádban A \ Nógrádi Egyházmegye tanácsa november 21-én Ba­lassagyarmaton tartotta 1965. évi gyűlését. Szloboda Sándor másodfelügyelő megnyitó sza­vai után Qartai István espe­res évi jelentésében hálával állapította> meg, hogy a 21 gyülekezet lelki és anyagi éle­te zavartalan volt. — A 31 templomban elhangzott 4000- nél több igehirdetés magveté­st meghozta gyümölcseit. — A 15 és félezernyi nógrá­di evangélikusság egyházköz­ségi költségvetésének egy és egynegyedmilliós keretösszege sem maradt fedezetlen. Két nógrádi gyülekezet: Kétbodony és Sámsonháza, régi elavult parókiája újult meg a hívek áldozatkészségé­ből és közegyházi segélyből az elmúlt esztendőben. Nagyjelentőségű Volt lelké­szeink teológiai továbbképzése szempontjából a Miskolcon november 3—5 között rende­zett teológiai konferencia, amelyen D. Káldy Zoltán, a Déli Egyházkerület püspöke, és négy teológiai professzor tartott előadást az elmúlt 50 esztendő történeti, egyház- és teológiatörténeti vonatkozásai­ról. A konferencia teológiai felismeréseinket summázta. örömeink között is kiemel­kedő esemény volt egész egy­házunk összehívandó zsinata előkészítésének a munkája, amibe a nógrádi lelkészek is bekapcsolódtak. A békés életet nyugtalanító, fel-fellobbanó háborús feszült­ségekkel kapcsolatban a kö­vetkezőket mondja a jelentés: „Egyházunk felismerte a ve­szedelmet, mely az emberisé­get pusztulással fenyegeti. Egyházunknak jó eszköznek kell bizonyulnia Isten kezé­ben egy újabb, mindent el­pusztítani készülő háború megakadályozásában. Erre kö­telezi Isten törvénye és evan­géliuma. Az egyháznak jól kell szolgálnia a világban Is­ten békeakaratát ... Tisztán kell hirdetnünk Krisztus evan­géliumát, minden embert át­ölelő szeretetét. Hirdetnünk kell Krisztus békességét, me­lyet a világnak hozott. Teljesí­tenünk kell a béke érdekében elvégzendő feladatainkat. A reánk bízottakat pedig a sze­retet gyakorlására és a békes­ség szolgálatára kell nevel­nünk.” A tanácsülés a figyelemmel hallgatott esperesi jelentés után számvevőszéki pénztári jelentéseket és javaslatokat tárgyalt meg. Rónay Zoltán Katolikus püspök meg'egyelmezése Papok és laikusók följelen­tették a római Szent Széknél Corso, montevideoi (Uruguay) püspököt, mert „csökönyösen” elzárkózik a Második Vati­káni Zsinat határozataitól és nem hajlandó foglalkozni szo­ciális kérdésekkel. A Vatikán áthelyezésre ítélte emiat1 Corso püspököt. Az alberti gyülekezet szép vasárnapja Az alberti 1966. november 20-án na­gyon szép napja volt az ősi alberti gyülekezetnek. Ezen a napon meglátogatta és ige­hirdetéssel szolgált templo­mában D. dr. Vető Lajos püs­pök. az Északi Evangélikus Egyházkerület, valamint az Egyházegyetem püspöke és felesége. Velük együtt érke­zett dr. Adolf Wischmann, a német evangélikus egyház külügyi hivatalának elnöke és felesége. Ott volt dr. Ott- lyk Ernő professzor is. A vendégeket a lelkészi hivatal előtt Roszik Mihály lelkész, Cselovszky Pál felügyelő, Ko­vács Mihály másodfelügyelő és Vrabecz Károly gondnok és a nagyszámú presbitérium tagjai köszöntötték. Az isten- tisztelet délután 3 órakor kezdődött és ezen résztvett Gálát György irsai lelkész és felesége, Kása Mihály fel­ügyelő, sok irsai presbiter és gyülekezeti tag. A hatalmas templom az istentisztelet kez­templom detére megtelt a hívekkel. Az új orgonán Bach: „Erős vá­runk” prelúdiumát játszotta Mátrai Marianna irsai kar­vezető és kántor. A vendégeket Roszik Mihály lelkész köszöntötte. Köszöntő beszédében meleg szavakkal, szeretettel köszöntötte Vető püspököt. Elmondotta, hogy egy gyülekezet életében min­dig ünnepnek számít, amikor egy püspök érkezik abba. Ne­künk ezt ebben az évben Is­ten kétszer adta meg. Hiszen szép, új orgonánkat D. Káldy Zoltán püspök április 24-én szentelte fel. örömünk most kétszeres, amikor a szomszéd egyházkerület püspöke láto­gatja meg gyülekezetünket Német vendégeink felé for­dulva arra kérte Wischmann elnököt, hogy evangélikus gyülekezetünkben, mint Lu­ther hazájából jött testvér, hirdesse Isten igéjét és kér­te Vigye el testvéri üdvözle­tünket, hogy szép hazánkban az ősök hitét ma is boldogan valló, evangélikus keresztyé­nekkel találkozott. Vető püs­pök meleg szavakkal köszön­tötte az albertirsai gyüleke­zetét és 1. Kor. 13, 1—3. ver­sei alapján hirdette az igét. Dr. Wischmann Jel 7. feje­zete alapján hirdette az igét. Istentisztelet után a gyü­lekezet vezetői és férfi tagjai átvonultak az új tanácste­rembe, melyet dr. Vető La­jos püspök szentelt fel a 121. zsoltár 5—6. verse alapján. Az istentisztelet után ven­dégeink átsétáltak a gyüle­kezet ' szeretetotthonába, amelyben tizenhét idős test­vérünk nyer öreg napjaiban megérdemelt gondozást. A vendégeket Roszik Mihály igazgató köszöntötte. Elmon­dotta, hogy a szeretetotthon külsejében megújult ebben az esztendőben minden külső támogatás nélkül. Benne idős testvéreink élvezik szorgos testvérkezek és szívek szere­tetét. Kovács Erzsébet ott­honvezető harminc éve szol­gálja egyházunkat hasonló intézményekben, itt Albertin kilenc esztendeje. Jó munká­jáért és hűségéért megérdem­li közegyházunk megbecsülé­sét is. Dr. Vető Lajos püspök szeretettel köszöntötte az öre­geket. Majd német vendé­günk szólt hozzájuk. Igen nagy elismeréssel beszélt a szeretetotthon életéről. Valóban: november 20-a fe­lejthetetlen, szép napja volt gyülekezetünknek. Köszönet érte Istennek és vendégeinkr nek. Roszik Mihály Az alberti temiilom oltára CSATATÉREN BUKOVINÁBÓL ÉRKE­ZETT, ahol éppen forradalmat készített elő. A fővezérség várt rá, amely ey kurta év alatt kézről kézre vándorolt, mert súlyosok voltak az idők. De itt a Küküllő völgyében összeomlott minden reménye és kezdeményezése. Pedig az elmúlt viharos esztendő sike­rei után azt hitte, a szerencse sohasem pártol el tőle. A for­rongásban levő Európa szinte minden csatatérén feltűnt. Ott volt a lengyel felkelés élén, Varsónál az utolsókig küzdött (1831), Párisból Bécsbe sietett és a szorongatott várost a ma­gyar felszabadításig kitartásra buzdította (1848). Majd Kos- suthnál jelentkezett Pozsony­ban és igy jutott ismét sereg­hez, hogy harcoljon a zsarnok­ság ellen. Az erdélyi hadsereg főparancsnoka lesz ez a „csú­nya, öregedő, bekötött fejű ember”, akit katonái csak „Bem apónak” neveztek. SZÜLETETT KATONA és „megrögzött” forradalmár volt. Szinte egyedülálló jelensége volt a magyar szabadságharc­nak és kevés „idegent” zárt úgy szívébe a magyar nemzet, mint Bemet. Lengyel volt, és ha 48-as „magyar” hadvezér vagy tábornok nevét kérdezzük az egyszerű emberektől, akkor első helyen mindig Bem ne­vét emlegetik. Pedig soha nem tudott katonáival magyarul beszélni. Mégis úgy csüngtek rajta, mint apjukon és vak­merő, sokszor áttekinthetetlen­nek látszó stratégiáját gondol­kodás nélkül hajtották végre. A KORMÁNY UTASÍTÁ­SAIT nem becsülte sokra. A politika nem volt mestersége, ösztönei sugallatára hallgatott és egyetlen cél hajtotta: har­colni, küzdeni a zsarnokság ellen. Megható szeretettel vi- l seltetétt katonái és az útjába került népek iránt. Még Kos- suthal is szembekerült, aki a románság súlyos büntetését szorgalmazta. Bem sohase tombolta ki erejét az oktalan népen. A szabadságot csak egy­féleképpen értelmezte: a nép szabadságában, nem pedig iga cserében. Az erdélyi népek egy­formán erre vártak. Mind a három: a magyar, a román, a szász. Pedig a bécsi ágensek buzgólkodására és a Habsbur­gok cselszövésére a szabadság és függetlenség ellen felsora­kozott a román és szász nacio­nalizmus. Bem ellenfeleinek védelmet nyújtottak a megerő­sített szász városok (Szeben, Brassó stb.), de a győzelmek után a legszélesebb amnesztia volt Bem forradalmi stratégiá­ja. Így, és csakis így sikerült Erdélyt nem egészen egy esz­tendő alatt teljesen megtisztí­tania az osztrák seregektől. DE A KÜKÜLLÖ VÖLGYÉ­BEN már másról volt szó. A magyar forradalom végnapjait iszonyatos erő felvonulásával készítették elő. Ausztria egye­dül képtelen lévén megbirkóz­ni a diadalmas magyar sza­badságharccal, az orosz cárhoz fordult segítségért. Hónapok óta özönlöttek az országba a segítség ezredei. Bem az első, aki felsorakoztatja hadseregét a túlerővel szemben. Paskie- vics seregeivel akar megmér­kőzni, amelyekkel egyszer mV küzdött Varsó alatt. Most Se­gesvárról néhány lépésre talál­kozik vele. Írunk pedig 1849. július 31-et. ÉS AZÉRT EMLÉKSZEM e néhány sorbán Bemre, mert az elmúlt hetekben eljutottam ide a csatatérre. A három nyelvű, háro m vallású város teljesen érintetlen azóta is. Büszke tornyai némán tekin­tenek a mezőre, a segesvári csatatérre. Lent a völgyben tízezrek álusszák örök álmu­kat. Az első sorsdöntő csapás színhelye, amely ízelítőt adott abból, hogy mi történik, ha felvesszük a harcot a túlerő­vel szemben, esetleg Világos­nál. A házak a várfalon belül zegzugos összevisszaságukban a középkorra emlékeztetnek. A vártemplom — evangélikus — torony nélkül, némán áll a a szürke, október végi dél­utánban. Hallat ma is, mint akkor, amikor szász lakossága német győzelmekben remény­kedett. A CSATATÉR IS csendes. Behordták róla a gazdag ter­mést. Petőfi jut eszembe, a fia­talon itt elveszett nagy ma­gyar lírikus, aki szeretettel csüngött a lengyel szabadsághö- sön, Bemen, és aki nem élhette meg nagy álmát: „A világsza- badságot”. De a sors mégis megkönyörült rajta, mert nem kellett látnia a világosi tragé­diát. Valahol talán itt nyug­szik a sokat vitatott mezőn, * többiekkel együtt. SEGESVÁR MA fejlődő, szép város, gazdag iparral. Kö­zel egy és egynegyed százada még csak a belső része, az óváros volt meg. Négy ember­öltő alatt nagy változáson ment keresztül. Mégis úgy ér­zem, az ódon falak között le­beg annak a nagy időnek a szelleme, amikor az első iga­zán döntő kudarc érte nemzeti forradalmunkat. Valami azon­ban mégis csak más. A három nyelvű városkában játszadozó gyermekeket kérdeztem meg> s magyarul, németül és romá­nul adták szinte egyszerre a választ. Tudják mi történt itt és ez a tudat a jövő remény­sége. ^ Dr. Rédey Pál c /huehu)itz 1966.. Intve intsétek a tékozló fákat nyugalomra Ideges ajkakkal a földet néma méltóságra. Hallgassatok farizeus gőggel, mint vizes kutyák S szűrjétek át emlékeiteket kőből vésett szitán! Siessetek a fényt a fehér ajkakról ellopni Az ágyúk tompa zúgását a szátokba fojtani Tört éltetek csörömpölését is mélyen elássátok S a holtakat is már a kövek közé szórjátok! De verjétek ki a fogaikat színtiszta arannyal Hogy nézzenek a boldogságunkra keserű haraggal. A keresztre se esküdjetek, s végre halljátok: A nemzetek sírjain még frissek a virágok! Győr Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents