Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-12-04 / 49. szám

ÜJ HARANG MOHÁCSON A mohácsi gyülekezet új harangja mLmJéíLI Eljön az Úr! Lk. 17:20—30 Ez a szakasz két részre tagozódik. Az első részben a fari > zeusok intéznek kérdést Jézus Krisztushoz Isten országán»?, eljöveteléről, a másik részben pedig maga az Ür tanítja övéi: vissza j övetelére. A kettő nem választható el egymástól, mivel Isten országá­nak az Ura Jézus Krisztus. így az első részre — amely kérdés fői-májában hangzik el — megvan a felelet is: Amikor a bet­lehemi éjszakán megszületett Jézus, eljött Isten országa. Eljött ide az emberek közé, egészen közel hozzájuk. A Megváltó ki­áradó szeretete teremtett fényt, meleget, csendességet, békes­séget mindenütt, ahol kiáradt és ahol engedték kiáradni. Mióta feltámadott és mennybement, felül van a tér és idő korlátain, tehát fénye, szeretete, csendessége, békessége szün­telenül itt ragyog az emberek felett és között. Isten országa, annak Királyával együtt szüntelen velünk, közöttünk és ben­nünk van. Uralma nem látható ország, hanem az újjászületés boldog öröme, melynek gyümölcse van és ez a gyümölcs az „igazolás” Isten országában. Az ige másik részében Jézus Krisztus maga tanítja övéi" visszajöveteléről. Tanításának fő vonása, hogy v^gyázásra int, mivel az Ö visszajövetele váratlanul, hirtelen történik, miként a villámlás. Nyári zivatarok idején tudjuk, hogy villámlani fog, és mégis minden villanás idején összerezzenünk, pedig várjuk: na most... na most...! és mindig más pillanatban történik, mint ahogyan kiszámoljuk. Így van Jézus Krisztus visszajövetele is. Hirtelen, várat­lanul jön el. Igen ám! — gondolják sokan — olyan régen mondja ezt az egyház és még mindig nem jött el. A számítárba ott csúszik hiba, hogy a földi élet végével Krisztus visszajö'. i- tele is aktuális lett! Ezzel nem számolnak! Élete végét pe gi senki nem ismeri, nem tudja kiszámítani. Ezért kell szünte'saj vigyázni és várni felkészülten arra az órára, amikor az „Em­bernek Fia megjelenik.” Ámen. Komoly Sámuel llilfilii hiiitiiilh Hűséges az Isten Luk. 1, 67—79 Elöljáróban szóljunk pár szót az ádventröl. Az ádvent latin neve ez volt: Adventus Dominus! Az ádvent középpont já- I ban tehát mindig ez a gondolat áll: Jön az Úr! Az üdvösség j egész történetén átvonul egy nagy várakozás: Jövel Uram! Jézus eljö! Az Öteslamentom utolsó versei arról beszélnek, hogy valaki eljön. A keresztyén egyház külső megalakulása is ebből az ígéretből fakadt: Nem hagylak titeket árvákul, el­jövök hozzátok. Éppen ezért az ádventi időszak elsősorban a várakozás ideje! Az elmondottakból következik, hogy ádvent a felkészülés ideje is, mert nem mindegy, hogyan fogadjuk az érkező Jézust. Mindez benne van az agg Zakariás hálaénekében, amelyről heti igénk szól. Az öreg pap új hajnal hasadását jelzi ebben a hálaénekben. Olyan ez, mint amikor kora hajnalban meg­szólal a kürtzengés és hirdeti: Ébredjetek, mert itt a hájnál! Csatlakozzunk Zakariás hálaénekéhez és magasztaljuk az Urat, mert hűséges! Hűséges az Isten, aki minden ígéretét megtartotta! Isten minden kimondott szavához, Ígéretéhez hűséges, mert ö szó­tartó Isten. Az emberek közölt sok a szószegő. Isten azonban szótartó! Egyébként Isten szótartására, mint fundamentuSnra, építettek az egyházi atyák: a Polykarpusok, Augustinusok. a reformáció hősei: Luther, Kálvin, Zwingli és a magyar refor­mátorok is. Magasztaljuk Istent Zakariással együtt, mert nekünk Meg­váltót adott. Ezt a Megváltót ígérte az emberiségnek évezrede­ken át és az idők teljességében, az első karácsony boldog ün­nepén el is küldte. . • Magasztaljuk Istent Zakariással együtt, viert ő maga az útkészítő. Isten most sem szűnt meg utat készíteni. Az ádvent maga is űtkészités, mert minden ádvent naptámadat, fény az égből, hogy lássunk és értsünk! Az új egyházi esztendőben Jézus nevét kiáltjuk. Annak a Jézusnak nevét, aki maga az igazság, békesség és szentség. Fülöp Dezső — Advent 2. vasárnapján az oltárterítö színe: lila. A vasárnap délelőtti istentiszte­let oltári igéje: Jak. 5,5—10, az igehirdetés alapigéje1 Lk. 13-6—9, a délutáni istentisz­telet alapigéje: Mai 3, 1—7/a. A TEOLÓGUS OTTHON ÜJ! IGAZGATÓJA Az Egyetemes Egyház El­nöksége KOREN EMIL espe­rest bízta meg két évre a Teológus Otthon igazgatói tisztének ellátásával, mint­hogy az eddigi igazgató, DR. PÁLFY MIKLÓS, felelős szerkesztői elfoglaltsága miatt az igazgatói tisztet az elnök­ség rendelkezésére bocsátotta. A Teológus Otthon új igaz­gatójának a működésére Is­ten gazdag áldását kérjük. — A VASI EVANGÉLI­KUS EGYHÁZMEGYE lelké- szi munkaközössége novem­ber 25-én tartotta munkaülé­sét Szombathelyen. Az ülésen Garam Zoltán, Tekus Ottó, Turmezei János, Lehel Ferenc és Józsa Márton lelkészek előadásgkkal és beszámolók­kal szolgáltak Szabó Lajos esperes vezetésével. — A VESZPRÉMI EVAN­GÉLIKUS EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége no­vember 3-án Veszprémben tartotta munkaülését, ame­lyen Asbóth László, Reuss András és Mesterházy Fe­renc lelkészek előadásokkal és beszámolókkal szolgáltak, Halász Béla esperes vezetésé­vel. — MÓRICHTDA-ARPAS. November 20-án ünnepélyes közgyűlésen hatái'ozta el a gyülekezet 177. éves templo­mának a, renoválását. A gyü­lekezeti tagok részéről a *?5 000 forintos összeg meg­ajánlása megkezdődött. — AZ EVANGÉUIKUS Teológia akadémia Teo­lógus Otthonának november 24-én tartott otthonóráján D. Káldy Zoltán püspök tartott beszámolót a júliusban Géni­ben .tartott „Egyház és társa­dalom” világkonferenciáról. A fenti otthonórán meleg szavakkal köszönte meg D. Káldy Zoltán püspök dr. Pál- fy Miklósnak több mint 8 éves otthonigazgatói' munká­ját. — SZARVAS-ÖTEMPLOM. Október 30-án a gyülekezet­ben Povázsay Mihály békés­csabai másodlelkész tartott előadást „A reformáció a nép szolgálatában” címen. — MEZÖTÜR. November 13-án Bodrog Miklós gyulai lelkész tartott előadást „Az új vállalása” címen. — NAGYKANIZSA. —Ok­tóber 31-én Baranyai Tamás Bp.-zuglói segédlelkész szol­gált a gyülekezetben. — KISKÖRÖS — Október 30-án Sikter András a Bács- Kiskuni egyházmegye espe­rese szolgált a' gyülekezetben. Peskó György orgonaművész orgonaszámokat adott elő. — TISZAFÖLDVÁR — A gyülekezet november 13-án rendezett szeretetvendégségén Pásztor Pál diósgyőr-vasgyári lelkész tartott előadást. — BÚD APEST-RÄKOS KE­RESZTŰR — November 13— 16. között rendezett gyüleke­zeti napokon Virágh Gyula •Bn.-pesterzsébeti lelkész szol­gált igehirdetéssel. A MADÁRTANI INTÉZET KÉRELME . A mező- és erdőgazdaságra táros apró rágcsálók hazai el­terjedésének és sűrűségvi­szonyainak minél pontosabb megállapítása érdékében In­tézetünk fokozottabb mérték­ben tűzte napirendre a bag­lyok, elsősorban a gyöngyba­goly táplálékvizsgálatát. Mi­után nevezett bagolyfaj úgy­szólván kizárólag a falusi templomok tornyaiban ill .padlásterén tanyázik, arra kérjük a Tiszteletes Urakat, bogy ha erre mód van szíves­kedjenek az ott található hosszúkás, szőrből és cson­tokból álló képleteket Intéze­tünk címére (Budapest II. Ga­ras u. 14) lelőhelyet és dátu­mot tartalmazó cédülával együtt megküldeni. Szíves fá­radozásukat előre is igen há­lásan köszönjük! VASÁRNAP: „A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békesség­gel a hit által, hogy bővöl- ködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által” (Rom 15,13). A reménység nélkülöz­hetetlen az életben, mint a ke­nyér és a levegő. Nélküle sem ember, sem bármilyen embe­ri közösség nem élhet, legfel­jebb torzan és tengődve. Az élet értelméhez hozzá tartozik a remény. Isten maga siet se­gítségünkre, hogy tele legyünk reménységgel. A hitben a re­ménység kiapadhatatlan forrá­sát nyitja meg: hogyne remél­nénk minden körülmény köze­pette, életben és halálban, amikor a hatalmas Isten — szerető Atyánk Jézus Krisztus által! HÉTFŐ: „Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei fe­lett (£s 1,4). A Messiás meg­ígért békebirodalmában min­den elnyomottnak igazságot szolgáltat Isten. Jézus Krisztus e prófétai ígéret nyomán ha­jolt le a szegényekhez és nyo­morultakhoz. Mi keresztyének akkor követjük öt, ha nem­csak Isten eljövendő országá­nak reménysége él bennünk, hanem már most odaállunk az egész földön a szegények és gyengék igazsága mellé. KEDD: „Megemlékezett az esküvésről, amellyel megeskü­dött Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy megszabadul­va ellenségeink kezéből, féle­lem nélkül szolgáljunk neki” (Luk 1,73—74). Kferesztelő Já­nos apjának, Zakariás papnak AZ IDEI KORA ŐSZ egyik verőfényes vasárnapján ünne­pelte a mohácsi gyülekezet a második világháborúban épült temploma avatásának 20-ik évfordulóját. A magyar törté­nelemben oly szomorú emlé­kű csatamező szélén felépülő evangélikus templom éppen akkorra készült el, amikor a második világháború vihara elérte a várost. A ragyogó díszében álló ékes hajlék „el­ső” avatását a német megszá}- lás alól alig felszabadult vá­rosra hullajtott német bombák végezték el. Így a kiürített vá­rosba lassan visszaszállingózó hívek egyenlőre csak a temp­lommal egybeépült gyülekeze­ti termet vehették használat­ba. 1946 ŐSZÉN VÉGÜL meg­történt a templom igazi ava­tása. A toronyban ekkor már ott csilingelt az a 30 kg-os kis harang, mely egy felparcellá­zott katolikus püspöki birtok helyén élő evangélikus föld- birtokos kamrájából került a toronyba, hol 20 éven át hű­séggel szolgálta új gazdáit Mellette ott pihent nem mesz- sze a templom padlásán az a 14 kg-os kis csöngettyű, melyet a háborúból, egy szétlőtt ká­polna romjai alól mentett ki és hozott haza egy szabadsá- gos katona. Ezekhez társult harmadiknak egy egykori du­nai uszály 5 kg-os gongja. Mindhárom bronzöntvény már csak azt várta, hogy Hennel. Béla idős egyháztag 2500,— Ft-os adománya elindítsa a gyülekezetben egy új, három­negyedmázsás harangra szóló adakozás hullámát, hogy eb­ből és a kis harangocskák egy­beolvasztásából megszülessék a gyülekezet új harangja. A ..HAZÁNK LEGSZOMO- RÚBB VÉGHELYÉN” felzen- dülő művészi alkotás a béke olaj ágát csőrében hordozó ga­lamb bronzba vésett képét — A PESTI EGYHÁZME­GYE lelkészi munkaközössége november 22-én Zuglóban ülést tartott. Az ülésen Koren Emil esperes beszámolt az Or­szágos Esperesi Értekezletről. — A BORSOD-HEVESI EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége november 8-án Miskolcon Solymár And­rás, Buchalla Ödön, Pintér Károly, Bozorády Zoltánná, Pásztor Pál és dr. Fabinyi Ti­bor szolgálatával ülést tartott. — A KELET-BÉKÉSI EGY­HÁZMEGYE lelkészi munka- közössége november 25-én Bé­énekében az ősatyáknak adott ígéret Izrael népének a római uralom alól felszabadulására vonatkozik. Jézus Krisztus a halálával és feltámadásával megszabadított a bűn terhétől és a halál félelmétől, hogy nyugodt lélekkel szolgáljunk Istennek az emberek szefete- tével és segítésével. SZERDA: „Emeljétek fel fe­jeteket, mert közeledik a ti megváltásotok” (Luk 21,28). Krisztus elvégezte a kiengesz­telés művét halálával és fel­támadásával, hátra van még a teljes megváltás. Bűneink már meg vannak bocsátva, de bűnös természetünkből akkor szabadulunk meg. A szenve­désnek és halálnak nincs már kétségbe ejtő hatalma életünk­ben, de akkor szűnik meg vég­képpen. Ezért várjuk örömmel a Krisztussal való végső talál­kozást a halálunk után, vagy a történelem utolsó napján. CSÜTÖRTÖK: „Ki mehet föl az Ür hegyére? és ki áll­hat meg szent helyén? Az ár­tatlan kezű, a tiszta szívű” (Zsolt 24,3—4). Eredetileg az ószövetségi szent helyre menet énekelték. Isten elé csak tisz­tán léphetünk: gondolataink, érzéseink, lelkünk, cselekede­teink ártatlanságában. Ezért okoz megrendülést, kétségbe­esést az emberben az Isten va­lóságának megtapasztalása. Ahogyan Péter mondta Jé­hordozza, alatta a karácsonyi szózattal: „Dicsőség a magas­ságban Istennek és a földön békesség”! AZ EGYHÁZI ESZTENDŐ UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN tartott harangavató istentisz­telet szolgálatát Krähling Dá­niel tolna-baranyai esperes vé­gezte a 95. Zsoltár 1—7. v. alapján, míg az avatást követő díszközgyűlésen Ormos Elek helyi lelkész ismertette a ha­HÍREK késcsabán ülést tartott. Az ülé­sen' Petor János, Dedinszky Gyula, Dedinszky Tamás, Me- kis Ádám és Miklósy Endre lelkészek szolgáltak. BRAZÍLIA. — A Sao-Pao­ló-i magyar evangélikus gyü­lekezetben előadássorozat in­dult „Konfliktusok között élünk” címen. Tavaly már tartottak hasonló előadásso­zusnak: „Menj el tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok”. Jézus Krisztus a bűnbocsá­nattal azt a tisztaságot szerez­te meg nekünk, amellyel oda­járulhatunk Isten közelségébe: imádságban, igehallgatásban, úrvacsoravételben, templom­ban és mindenütt. PÉNTEK: „Szövetségem volt vele életre és békességre, és féléimül adtam azt néki, és félt engem, és megalázta ma­gát az én nevem előtt” (Mai 2,5). Az Ószövetség korában a papoknak szólt. A keresztség- ben és a hitben mindnyájan részesei vagyunk Isten ajándé­kának és elkötelezésének: élet és békesség Isten részéről, előtte való meghajlás részünk­ről. „Élet és békesség” itt a legtágabb értelemben: Isten szeretete adja nekünk az egész földi életet, az örök életet, lel­ki békességet, külső békét, s az üdvösségben a teljes békét. Hogyne lennénk hát az élet és a béke munkálói a Földön! SZOMBAT: „Nevét Immá­nuelnek nevezik, ami azt je­lenti: Velünk az Isten” (Máté 1,23). A prófétai szó túlmutat történeti jelentésén, ami a próféta fiának első éveivel egybeeső eseményre vop atko­zott: Jeruzsálem megszabadu­lása az ellenséges támadástól mutatja majd, hogy „velünk az Isten” (És 7,1—16). Jézus szü­letésében minden időkre, min­den emberre szólóan betelje­sült. Jézus által velünk az Is­ten: itt van közöttünk és ir­galmas szeretettel van jelen. Veöreös Imre rangok létrejöttét, múltját és az új harang történetét. A VÉRTŐL ÁTITATOTT mezőn épült kis templom ha­rangja ne csak a mohácsi gyü­lekezet tagjait hívogassa ezen­túl Isten házába, hanem nem­zedékek láncolatán keresztül hirdesse az egész városban Is­ten dicsőségét és az emberek közti békét, mely nélkül csak pusztulás és halál várna né­pünkre és e világra. rozatöt., ami igen közkedvelt volt s általában mintegy szá­zan vettek rajta részt. ÜJ HIVATAL A VATIKÁNBAN A Laikus Apostölátussal foglalkozó titkárság külön hi­vatalt állít föl a szegénység és a gazdasági fejlődés prob­lémáinak a szemmel tartá­sára. A titkárság vezetője, Roy bíboros, látogatást tett Genfben az Egyházak Világ­tanácsában is, hogy megbe­szélje a protestánsok tevé­kenységét ezen a területen. Budapesten, 1966. december 4-én Deák tér de. 9 (úrv) Trajtler Gábor de. 11. (úrv) Haíenschér Károly du. 6. dr. Kékén András Fasor de. fél 10. Szirmai Zoltán de. 11. (úrv) Szirmai Zoltán ^ du. 5. Szeretetvendégség Dózsa György út dé. fél 10, Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) de. 12. (magyar) Thaly Kálmán u. de. 10 ‘‘Bándi Sándor de. 11. dr. Rédey Pál. du. 6. Bándi Sán­dor Utász u. de. 10. (úrv) Veö­reös Imre Kőbánya de. 10. (úrv) Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv) Zugló de. 11. (úrv) Baranyai Ta­más Rákosfalva de. 8. Boros Ká­roly Gyarmat u. de. fél 10. Bárá­nyai Tamás Váci út de. 8. Ben­czúr László Fóti út de. 11. Ben­czúr László Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László Üjpest dé. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Virágh Gy. Soroksár Újtelep de. 8. Virágh Gy. Pestlőrinc de. 11. Matuz L. Szemere-telep s/48. Rákos­palota MÁV-telep de. 8, R.-palota Nagytemplom de. 10 Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél fl. Karner Ágoston Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3. Bécsikapu tér de. 9. Madocsai Miklós de. 11. Schreiner Vilmos du. 7. Madocsai Miklós Torockó tér de. fél 9. Csákó Gyula Öbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. (úrv) Fülöp Dezső XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Takács József de. 11. Takács József este féi 7. Filippi- nyi János Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér Kelenföld de. 8. Bencze Imre de. 11. Reuss And­rás du. 6. . dr. Rezessy . Zoltán Németvölgyi út de. 9. Reuss And­rás Kelenvölgy de. 9. Visóntai Róbert Budafok de. 11. Visóntai Róbert Albertfalva de. 7. Nagy­tétény du. 3. Visóntai Róbert Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11; — Modern, simavonalú, n\űbú- tpr. diplomata iróaszt.ál, három,: részes szekrénnyel együtt igényes nék eladó. Cím a kiadóban, vagy telefon: 138—504. Négy .óráig. — Bundák, kucsmák, szörmeg'al- lérok átszabások Somogyi szűc- nél, Bp. -V. Kossuth Lajos u. . az udvarban. — Harmonium javítás, romo felújítása, zongorahangolás, jáv tás Vidékre utazom. Pokomy Ká­roly Bp. TV. Üjpest, Rózsa u. 59. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának- lápja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Pálfy Miklós Szerkesztőségi telefon: 342—423 Szerkesztőség: Bp. VIII. Üllői út 24. Kiadóhivatal és Sajtóosztály: Budapest, V1U. Puskin u. 12. Telefon 142—074 Csekkszámlaszám: 20412—VIII. Előfizetési ára egy évre: 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta INDEX 25 211 66.04208/2 Zrínyi Nyomda* Bpest F. ml: Bolgár X. *

Next

/
Thumbnails
Contents