Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-11-20 / 47. szám

91 i ii <1 e vi t !

„Mindazt, amit cselekedtek szóval vagy tettel, mindent az Űr Jézus nevében cselekedjetek.” (Kol 3,17.)

Szó és tett gyakran különül el a megvalósulás útján. Ilyenkor derül ki, hogy bizony könnyebb beszélni, mint hűségesen szavunkat állni.

Kétféle embertípusról szoktunk általában beszélni: az egyik sokat és könnyen ígér, a másik inkább nem szól semmit, de megteszi, ha teheti. A Bibliában (Máté 21,28—30) és az életben egyaránt ismerősünk e kétféle ember. És az is ismerős, hogy aki könnyen és sokat ígér, könnyen meg is feledkezik ígéretéről. Ezért borúlátóak vagyunk a nagy szavakkal szemben. Szeretünk óvatosan fogalmazni. Alapigénk azonban nem tűri az óvatoskodást. Mindent, amit csak cselekszetek szóval vagy tettel, mindent az Űr Jézus nevében cselekedjetek. Kora reggeltől késő éjszakáig, hétfőtől vasárnap éjfélig, munkahelyen és szórakozóhelyen, felelősségteljes poszton, vagy látszólag közömbös ténykedésben mindent az ö nevében.

Mit is jelent ez?

Nemcsak én cselekszem: követ vagyok. A Jézus követe. Az ö fénye és ereje kell, hogy sugározzon rajtam keresztül. Az ő szeretete kell, hogy foglyul ejtsen embereket. Valamikor ö járt szerte szét Izrael földjén. Ma közel 800 millió követőjében járja a világ országútját. Mi vagyunk testének tagjai. Kezei, lábai, szemei, fülei. Érzékszerveinkre ő tart igényt, 6 akarja felhasználni azokat.

Nemcsak én cselekszem: a szeretet irgalmas követe vagyok. Egy humanista így fogalmazta: „Nem tudod, hogy az életben mindent ki kell javítani, ami megjavítható, mindenhez és mindenkihez lé kell hajolni, ami megmenthető?" Jézus így is cselekedett, így adott példát, ösztönzést. Jézus így ad erőt ma is, hogy ne csak önmagunkkal legyünk elfoglalva, ne csak saját kisebb, vagy mégoly nagy dolgainkat lássuk csupán, hanem lássuk a segítségre szoruló, ínségben és szükségben levő felebarátainkat. És ne csak lássuk, hanem ott legyünk jó szóval, biztatással, segítséggel. Legyen hitünk és reménységünk a legnehezebb élethelyzetekben is a győzelem bizonyosságával munkálkodni. Ne legyünk cinikusak, könnyen legyintök, a panaszra panasszal ráduplázók.

Ne legyünk szűklátókörűek, látómezőnkbe férjen be az egész világ. Újság, rádió, televízió necsak kifelé legyen ablak, mint a régi Várak törései, necsak szenzációt nyújtson, vagy kényelmes, házhoz szállított szórakozást, hanem legyen szélesre tárt ajtó, amely hív és odavezet, ahol emberek húzkodnék a jobb és teljesebb életért, életük sok-sok kérdésének megoldásáén.

Illetéktelen vagyok, erőtelen vagyok, kis senki vagyok ezekben a dolgokban? Magamban igen. De Jézus nevében az Ö tanítványa, gyermeke, akin keresztül a kegyelem áldott erői áradnak a világba. Egy villanykapcsoló, egy konnektor kicsi dolog igazán, de ott van benne a lehetőség, hogy világosság legyen, hogy energiát közvetítsen, csak megfelelő „rákapcsolás” kell. Egy emberi élet, erő, tehetség önmagában lehet „kicsi dolog”, de Jézus nevében, azaz belekapcsolódva Jézusnak az egész emberiség megváltásáért és üdvösségéért végzett szent munkájába hihetetlenül megsokszorozódik, mert benne Isten Ígéretei teljesednek be. De csak akkor. Ezért figyelmeztet az apostol és tanít, mindent Jézus nevében cselekedjetek! Vagyis mindenkor és mindenben az ő szeretetének küldetésében éljünk. Mert vagy ki tudja árasztani rajtunk keresztül kegyelmét a világba, vagy rövidzárlat keletkezik s a szeretet melege és az élet „jóíze” nélkül maradnak ínségben és szükségben felebarátaink. Jézus neve nem dísz, vagy olcsó márka rajtunk, hanem elkötelezés, hogy szó és tett, itteni és az örökélet egyaránt az Ö szent színe, figyelme előtt történik.

Kovács Pál

'lúíiahttk

TEMPLOM SZENTELÉSRE

(Bach János Passiója záróakkordjának dallamára)

ó, Istenünk, ez ünnepen mi hálás szívvel, könnyesen szent házadért dicsérünk.

Száll boldog hálaénekünk, mert itt adsz békét minekünk, itt lakozol Te vélünk.

A fájó szívet enyhíted, szent asztalod megteríted,

Megelégitesz bennünket.

Eltörlöd minden vétkünket.

Halld, Istenünk, ha száll feléd, ha száll feléd: a hála boldog énekét!

Mint szarvas forrás hús vizét, úgy szomjazzuk a Te igéd, az élet bő forrását.

Szent hajlékodba sietünk, mert Uram, téged keresünk, a Te kezed áldását.

Szent házad édes otthonunk, hol téged vígan áldhatunk, hol új életre ébredünk, mert Te vagy útunk, életünk.

Halld, Jézusunk, ha száll feléd' ha száll feléd: a hála boldog énekét!

Túrmezei Erzsébet

ÍNÉKEINK

Ne gondolj Istenre félve...

Kevés olyan énekünk van, amelyben Istennek a bűnös iránti mentő és megbocsátó Szeretete oly melegen és mély bizonyossággal szólna, mint Gerhardt Pálnak a „Ne gondolj Istenre félve” kezdetű énekében (353).

Gerhardt nem volt a szó mai értelmében „híres” ember. Ha Crüger és Eberling híres egyházi muzsikusok kézbe nem veszik énekeit, fel nem lelkesednek azokon, élete elveszett volna az ismeretlenség homályában. Életének sugara — földi értelemben — nem volt hosszú. Grimma, Wittemberg, Berlin, Mlttenwalde, ismét Berlin, majd Lübben voltak sorrendben életének tanúi. Nem volt utazó ember. Vándorútja mégis hosz- szÜ volt: lélektől lélekig járt. Megvigasztalt névtelen lelkek hosszú sora tanúskodik róla az Ür előtt. Ebben az énekében tetten érjük egy lélek mellett, csendes beszélgetésben.

A megtört szívekhez írt vigasztaló szó ez az ének. A lelkipásztor csendes biztató szava épp úgy megcsendül benne, mint * »oltárok emelkedettsége. Koren Emil

Isten oltalmában

Az öreg pásztor búcsúzása

József Attilá egyik versében úgy látja az

Istent, mint aki itt jár-kel közöttünk — nagyon ügyel a világra —, együtt játszik a golyózó gyermekekkel is — s majd versének végén így ujjong fel: „Most mór tudom őt mindenképpen, minden dolgában tetten értem. S tudom is, miért szeret engem — tetten értem az én szívemben”.

Annak az embernek, aki keresi az Istent, ez a nagy vágya: tetten érni őt. Vagyis felismerni a keze és a lábanyomát az életemben, az életünkben, az eseményekben. Tudni, érezni, tapasztalni, hogy jelen van, hogy törődik velem, velünk, oltalmaz és őriz, vezet és kormányoz^ — engem és a világmindenséget, egyszóval: gondot visel.

Csak az a nagy kérdés: csakugyan fel lehet ismerni Isten keze és lábanyomát az eseményekben? Csakugyan lehet érezni, tudni és tapasztalni, hogy Isten vezet, oltalmaz, kormányoz, gondot visel? Felismerhetjük Isten arcát a tények mögött? Vagy pedig ezek a tények, események inkább elleplezik, mintsem megmutatnák Isten arcát? Vagy méginkább: az az arc, amely ezekből reánk néz rejtelmes és félelmetes, ellentmondásokkal teljes, kiismerhetetlen és felfoghatatlan?

A kérdést így is fel lehet tenni: Ura, irányítója, kormányzója-e Isten az eseményeknek, az én kicsiny életem szűk körében ép- penúgy. mint a nagy világszínpadon, — vagy csak nézője, tétlen szemlélője?, aki ugyan megteremtette a világot, elindította a maga útján, de azután odadobta a gyeplőt s a világ szekerét ki tudja hova ragadják a sors megszaladt lovai?

Bremen városa (Nvugat-Németország) egyik gimnáziumának a tanulók szerkesztette faliújságjában a következő szövegű hirdetés jelent meg: „Hosszú tétlenség után elhúnyt Isten az Űr! Amint halljuk ugyanis a vietnami háború változatlan kegyetlenséggel folyik, a polgári lakosságra napalmbambák hullanak, a Hitler-rajongó Ky-tábomokot az amerikaiak továbbra is támogatják, naponta katonák ezrei hullanak el céltalanul... Isten, aki egykor oly dicsőségesen uralkodott, akinek dicséretét zengettük, aki füves legelőkön terelgetett, házon kívül van, beteg, elutazott, meghalt. Az az Isten, aki mindent jól cselekedett Auschwitzban és a varsói gettóban, Vietnamban és a new yorki négernegyedben, — nincsen többé... Állása megüresedett, s be kell tölteni. A jövő nyitva áll.” — A megrendítő dokumentumot egy svájci egyházi lap közölte, azzal a megjegyzéssel, hogy felháborodás helyett jobb, ha meglátjuk benne a keserű vádat az egyház ellen, amely túlságosan magabiztosan és magátólértetődően tudott beszélni Isten gondviseléséről.

Ezelőtt két héttel egy pénteki napon egy skót faluban megindult a meddőhányó salakhegye s maga alá temetett egy iskolát. A falu majd minden gyermeke ott lelte halálát az omlás alatt. A rákövetkező vasárnapon néma maradt a falu templomának harangja s nem szólalt meg a szomszéd falvaké sem. Nem akadt lelkész, aki szószékre lépett volna *— ez a mérhetetlen szenvedés még a Biblia vigasztaló igéit is elnémította a prédikátorok

ajkán. Nem maradt számukra más, mint a Jób némasága, amikor szótlanul hordozta az értelmetlennek látszó s kimondhatatlan Szenvedést.

Mit mondjunk a brémeni gimnazistákról és a skót prédikátorokról? Üljünk magas bírói székbe s tartsunk ítéletet felettük- mondván, hogy elfogyatkozott a hitük? Vagy hajtsuk le a fejünket s valljuk alázatosan: az vesse rájuk az első követ, aki hasonló helyzetben. ■. vagy talán még inkább kérjük: Uram ne vigy minket a kísértésbe?!

Az Apostoli Hitvallás első hitágazatának jól ismert mondatát: Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében, ... csak azért lehet vallani, mert utána rögtön az a másik következik: Hiszek a Jézus Krisztusban ... Azt, hogy Isten valóban mindenható s ezt a hatalmát atyai szeretettel javunkra használja, sőt mindeneket javunkra fordíthat, az eseményekből éppúgy nem olvashatjuk ki, mint a saját szívünk dobogásából. Ezt magától Istentől kell megtudnunk. Ha ő nem ismerteti meg magát, akkor semmit sem tudhatunk meg felőle. S amit ő jónak látott tudatni velünk, azt Jézus Krisztusban mondotta el és mutatta meg.

Isten Jézus Krisztusban, aki „született Máriától... szenvedett Poncius Pilátus alatt..megjelent a világban s részt vett az eseményekben. Szinte azt mondhatnék: maga is annyira részévé lett azoknak, hogy újsághírt lehetett volna róla írni. ha lett volna akkor újság. Jézus Krisztus élete és halála, tanítása és cselekedetei, szenvedése és feltámadása azonban csak a közepe és célja annak az eseménysorozatnak, annak a történetnek, amit Isten az emberrel elkezdett. Arra a történetre gondolunk, amit tartalma és célja szerint így szoktunk emlegetni: üdvösségtörténet, mert benne és általa Isten az ember üdvösségét, földi és örök boldogságát munkálta.

Isten nyomába csak Jézus Krisztus nyomdokain juthatunk. Ötőle eltekintve és rajta kívül Isten elrejtve marad a számunkra. Benne azonban Isten útitársunkká lett és rendíthetetlen hűségben az is marad a világ végezetéig (Máté 28,20). S így van jelen számunkra az életünk eseményeiben is: Jézus Krisztusban. Vagyis úgy, ahogyan Jézus Krisztusban akkor jelen volt: jászolban és kereszten. Szegénységben és áldozatvállalásban. Ha az élet olyan iszonyúan fájdalmas rejtélyeket ad fel, mint a skóciai szerencsétlenség, Jézus keresztjére kell mutatnunk: volt-e érthetetlenebbnek tűnő titok, mint az ártatlan Fiú saenvedése? És azután a feltámadottra: lehet-e más reménységünk, mint az ő feltámadásának ereje? A világot fenntartó és kormányzó erő és böl- cseség Istennek az a szeretete, amit Jézus Krisztusban mutatott meg, és ez az erő és ez a bölcseség úgy munkálkodik, ahogyan a kereszten és a feltámadásban megjelent,

Ebben a hitben juthatunk el mindig újra a kétségeket áttörő mégis-re. S ennek a hitnek a fényében azután megláthatjuk Isten nyomait az élet kis és nagy eseményeiben.

Groó Gyula

Budapesten, 1966. november 20-án

Deák tér de. 9. (úrv) dr. Kékén András de. 11. (úrv) dr. Adolf Wischmann du. 6. Rafenscúer Károly Fasor de. fél 10. Szirmai Zoltán de. 11. (úrv) szirmai Zoltán du. 6. Szirmai Zoltán Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) de. 12. (magyar) Thaly Kálmán u. de. 10. dr. Rédey Pál de. 11. dr. Rédey Pál du. 6. dr. Rédey Pál Kőbánya, de 10. Veö- reös Imre Utász u. de. 9. Ved- reös Imre Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv) Baranyai Tamás Rákosfalva de. 8. Boros Károly Gyarmat u. de. fél 10. Baranyai Tamás Váci út de. 8. Solymár Péter Fóti út de. 11, Benczúr László Frangepán u. de. fél 10. Solymár Péter Üjpest de. 10. Blá- zy Lajos Pesterzsébet de. 10. Virágú Gyula Soroksár-Üjtelep de.

8. Virágú Gyula Pestlőrinc de. 11. Matuz László Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kis- templom dü. 3. Rákosszentmihály de fél il. Karner Ágoston Sashalom de. 9. Kämet* Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3.

Bécsikapu tér de. 9. Ruttkay Levente de. 10. (német) Várady Lajos de. 11. Madocsai Miklós este 7. Ruttkay Levente Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós Öbuda de. 9. Fülöp Dezső de. 10. (úrv) Fülöp Dezső XII. íarcsay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér de. 11. Ruttkay Elemér este fél 7. Takács József Pesthidegkűt de. fél 11. Csengődy László Kelenföld de. 8. dr. Rezessy Zoltán de. 11. (úrv) dr. Rezessy Zoltán du. 6. Bencze Imre Németvölgyi út de. 9. Bencze Imre Kelenvölgy de. 9. Visön- tai Róbert Budafok de. 11. Vison- tai Róbert Albertfalva de. 7. Nagytétény du. 3. Csillaghegy de. fél

10. Csepel de. ll.

— TÉS. Abból az alkalomból, hogy a gyülekezet tisztségviselőinek megújították megbízatásukat, október 31-én Halász Béla esperes meglátogatta a gyülekezetét s mind a délelőtti istentiszteleten, mind a gazdag műsorú vallásos esten igehirdetéssel szolgált

QiillámlÁ isavait

Bibliai ábécé: „boldog"

Bibliai ábécénk ma sorra kerülő szava nagyon aktuális és izgalmas. Hiszen amióta az ember e világon él, azóta szívében mindig ott van a vágy, hogy boldog legyen. Különböző korokban különböző Volt az emberek boldogság-ideálja, azaz különböző helyeken keresték a boldogság kék madarát az emberek. Számunkra, keresztyén emberek számára éppen ezért nem közömbös, mit mond Isten igéje a boldogságról,

Isten igéje szerint a boldogság nem érzés, vagy hangulat, amint azt nagyon sokan gondolják, hanem állapot Boldog az, akinek semmi fogyatkozása nincs és teljesen megelégedett. Ilyen értelemben boldog igazán csak Isten lehet (I. Hm, 1,11 és 6,5.)

Isten azonban a maga teljességéből az embereknek is részt ad, s így az emberek is lehetnek boldogok. Az emberi boldogság azonban mindig kapcsolatban van Istennel: A boldogság Isten ajándéka és teljes közösség, harmónia Istennel, aminek természetes következménye az emberek közötti harmonikus életközösség is.

Azonban ez a paradicsomi harmonikus életközösség Isten és ember, valamint ember és ember között a bűn miatt megromlott és az ember a boldogságát elveszítette. Azóta a boldogság fogálma mindig kapcsolatban vari a bűntől való szabadulás fogalmával. (Zsolt, 32,1, Róm, 4,7.) Mivel a bűntől való szabadulás első lépcsője a bűnbánat, azért nevezi Isten igéje boldogoknak azokat, akiket Isten megdorgál (Zsolt, 94, 12), és akik sírnak bűneik miatt (Máté 5,4). A bűntől való szabadulásnak az a következménye, hogy a Jézus Krisztussal való közösségben

most már Isten akarata szerint élünk. Ezért hangsúlyozza a biblia oly sok helyen, hogy boldogok, akik megtartják Isten parancsolatait (Zsolt, 108,3; Zsolt, 128,1; Ján, 13,17; Jel, 22,14). Isten akarata elsősorban arra irányul, hogy a földön béke legyen és az emberek megértsék egymást. Ezért nevezi Jézus boldogoknak az irgalmasokat (Máté 5,7) és a békességre igyekezőket (Máté 5,9). Mindez arra is utal, hogy a boldogságot önző módon nem lehet elérni.

A bűntől való teljes megszabadulás, csak Isten eljövendő országában lesz teljes valóság. Mostani győzelmeink a bűn felett csak kóstolók abból a nagy győzelemből, amelyben Isten eljövendő országában lesz részünk. Azért ezen a földön boldogságunk sem lehet teljes és zavartalan, ez is csak előleg az eljövendő nagy boldogságból. De ez az előleg és kóstoló elegendő ahhoz, hogy a megpróbáltatások és kísértések (Jak, 1,12), az igazságért vívott küzdelem (Máté 5,10; I. Péter 3,14) közepette is, illetve azok ellenére is az eljövendő boldogság reménységének erejéből már itt boldogok legyünk. Ezért mondja Jézus boldogoknak azokat, akik sírnak, akik szenvednek, vagy harcolnak az igazságért. Egyszer azonban elhárul minden zavaró körülmény, amely Istennel és az emberekkel való harmonikus életközösségünket, azaz boldogságunkat zavarja. Isten eljövendő országában nem lesz bűn, sírás és szenvedés, mert Isten szeretete tölt be majd mindeneket Ott leszünk majd igazán boldogok és ott értjük csak meg valóban, hogy mi az igazi boldogság.

' Sehnemn János

Október tizenhatodika t»e- leg őszi napsugárral köszöntött a dimbes-dombos Nóg- rád nagy ünnepre készülő falujára, Lucf álvára. Ebben a faluban 172 éves az evangélikus templom. Felszentelése évfordulójának az adott most különös jelentőséget, hogy ezen az ünnepen búcsúzott a gyülekezet Szende Miklóstól, 73 éves, nagyon szeretett lelkészétől.

Negyvenháromszor ünnepelt együtt ezen a napon a lucfalvi gyülekezet és Szende Miklós lelkipásztor, összekapcsolta őket négy évtized sok öröme, fájdalma. Legfőképpen pedig az Isten örömben és fájdalomban egyaránt megtapasztalt jóságáért adott hála.

A pásztor most is ruganyos lépésekkel indult az ünnepi szolgálatokra. Szívét hitéből fakadó, napfényes szeretet melege járta át. Csak szemét fátyolozta könny, mikor híveire nézett. Kérték, maradjon még köztük, de ő úgy érezte, hogy ha verőfényes is még a szívéhez nőtt nógrádi táj, dombjai közé azért már beszökött az ősz. S a fák megritkult leveleinek halk moccanásában ott rez- dül az örök törvényszerűség fájó földi igazsága: menni kell. Hadd jöjjön az új, aki úgy áll be a szolgálat barázdájába, minf ő 43 esztendővel ezelőtt.

Nógrád a szívébe zárta őt Nem is volt nehéz ezt megtenni, hisz szülötte volt és hűséges fia. De igen nehéz volt számára a búcsúzás órája.

Felejthetetlen tanulsága marad ennek az ünnepélynek, hogy ahol szeretet a szolgálat rugója, erőforrása pedig a hit, — s Isten az egészséget is megadja — ott mindig frissén cseng a pásztor szava, nem kopik meg s nem válik únottá évtizedek múlva sem.

A lucfalviak emlékezetes ünnepén részt vett Cartaí István, nógrádi esperes is, aki a nógrádi Egyházmegye nevében köszönt el Szende Miklóstól.

Sztehlo Mátyás sámsonházi lelkész a szomszéd gyülekezetek nevében köszönt el a távozó lelkésztől.

Szende Miklós könnyeivel küzködve mondott köszönetét mindenkinek, s mégegyszer megáldotta gyülekezetét azzal az áldással, amely ezután a lucfalvi gyülekezetért mindennapi imádsága* lesz: „Az Űr áldjon meg és őrizzen meg titeket...!”

Október 27-én Balassagyarmaton az egyházmegye lelké- szi munkaközössége zárta be a nógrádi búcsúzások sorát.

Szende Miklós sokféle tisztséget viselt egyházmegyéjében. Minden szolgálatot vállalt és teljesített. Igen jó barátja volt a lelkészt munka- közösség minden tagjának. A Szíve mindig fiatal volt, tele derűvel és az együvétartozás érzésével. A munkaülésekre legmesszebbröl jött és soha nem hiányzott, „örülünk, —- mondta Gartai István esperes —, hogy a jólvégzett munka eredményével vonulhat Szende Miklós testvérünk nyugalomba.”

Hosszúra nyúló beszélgetések után a lelkészek közkedvelt Miklós bácsija ígéretet tett: „Mikor dunántúli szeretteimtől v issza-visszajövök

Nógrádba, volt kedves gyülekezetembe meg a kedves sírokhoz, akkor visszajövök ebbe a közösségbe is, hogy együttérző szívvel együtt lehessek még veletek. A viszontlátásig Isten áldjon benneteket!”

Ezt kívánja szívből a 73 éves korban jó egészségben nyugalomba vonuló kedves pásztorának a lucfalvai gyülekezet és minden lelkésztestvére.

Rónay Zoltán

A Sajtóosztály értesíti a Gyülekezeteket, hogy az 1967. évi ÚTMUTATÓ és NAPTÁR előjegyzések beküldhetők. Mivel e két kiadványból a Sajtóosztály visszavételezéseket nem fog teljesíteni, kéri a Gyülekezeteket, hogy csak a szükségesnek megfelelő mennyiséget rendeljenek.

»

I

I