Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-30 / 5. szám
Isten tettei nyomában Az efezusi évek A végnélküli háború Vietnami tájékoztató HÉT ÖKORI VILÁGCSODÁT tartottak számon. Ezek közül egy, a pompás Diána- templom Efezusban volt. Megérdemelte a világcsoda jelzőt. Hossza 130 méter, szélessége 63 méter volt. 127 egyenként 17 méter magas oszlop tartotta és díszítette a csodálatos építészeti remeket. Eí'ezus, a város méreteiben és tekintélyében is méltó volt templomához. Kisázsia nyugati partvidékén épült. Az ázsiai római provincia fővárosa, politikai, kereskedelmi, kulturális és vallási központ volt Pál apostol idejében. Pál missziói munkája során ebben a városban egyfolytában két és fél évet tartózkodott (52 őszétől 55 tavaszáig). Hogy ilyen hosszú időt szentelt efezusi szolgálatára, azt mutatja, hogy Efezust a kis- ázsiai misszió kulcsának tekintette. Egy történetíró Pál efezusi tartózkodását egyenesen Ázsia fővárosáért való küzdelemnek nevezi. Az efezusi évek valóban küzdelmet jelentettek Pál apostol számára. Maga úgy jellemzi efezusi tartózkodását, hogy ott a fenevadakkal viaskodott. Itt is, mint mindenütt, a zsinagógában kezdte a szolgálatát. Útja nem volt előkészítetlen, mert egy Apollós nevezetű férfi Keresztelő János igehirdetése alapján már hirdette az eljövendő Krisztust. Az ő magvetése nyomán mintegy tizenkét férfi örömmel hitte Pál igehirdetését, hogy a megígért szabadító: Jézus, és elnyerték a Szentlélek ajándékát. A kedvező fogadtatás után sok viaskodás, megpróbáltatás következett. Három hónapig vetélkedett a zsidókkal a zsinagógában, míg végre a zsidók keményszívűsége miatt előtte és azok előtt, akik a zsidók közül megtértek, becsukódott a zsinagóga ajtaja. ezután a pogány ok PELÉ FORDULT, hogy nékik hirdesse az evangéliumot. Egy Tirannus nevű szónok előadótermében prédikált minden nap, két éven keresztül. Isten megáldotta a szolgálatát, sok jelt tett általa. Még azok közül is sokan hittek az evangéliumban, akikj eddig ördögi mesterségeket gyakoroltak. Ezek összehordták könyveiket és nyilvánosan elégették. Nemcsak Efezusban, hanem a környékbeli városokban is terjedt Isten igéje. A nagy kereskedővárosba jövő, és a Az életből vettük... híres Diána-templomot felkereső idegenek elvitték az evangéliumot az egész ázsiai tartományba. Ebben az időben keletkezett a kolossébeli, a laodiceabeli és még több más gyülekezet is. A Diána-templom kőoszlopai szilárdan álltak, de a pogány istenekbe vetett hit megingott. Egy Demeter nevű mester, és ötvös társai megijedtek, hogy Pál eltántorítja az emberek szívét a kézzel csinált istenektől, és nem lesz aki megvásárolja az általuk készített Diána szobrokat, fellázították a népet Pál és a keresztyének ellen. A fellázított tömeg ugyan két órán át torkaszakadtából kiáltozta- „Nagy az efezusi Diána!” — de ez az evangélium útját nem állíthatta meg. Míg Pál az efezusi gyülekezet építésén fáradozott, nem feledkezett meg a többi gyülekezet gondjáról sem. Levelekben sietett segítségére azoknak a gyülekezeteknek, amelyek tanácsát kérték, vagy amelyeknek küzdelmei tudomására jutottak. Efezusban írta a Galáciai és az I. Ko- rinthusi levelet. Nappal tanított, éjszaka sátorponyva készítéssel kenyerét kereste, hogy senkinek ne legyen terhére, és mégis volt ideje arra, hogy válaszoljon a korinthusi hívek kérdéseire a házasság, a bálványáldozati hús evése, a lelki ajándékok, a halottak feltámadása tárgyában, és még több más kérdésben. Sokat nyugtalanította az a hír, hogy a korinthusi gyülekezetben pártoskodások vannak. Itt, Efezusban születtek meg Pál apostolnak azok a sorai, amelyek az egyház egysége megőrzését minden hivő Isten előtti felelősségeként mutatják meg. Rámutat, hogv az egység megőrzésének alapja az egyedül Krisztushoz ragaszkodó hit. Az egység helyreállításának a módja pedig a hűség az evangéliumhoz. Pál a saját személye körül kialakult csoportosulást is elítéli. Szolgálatának a jutalmát nem abban látja, hogy a személyéhez ragaszkodnak a hívek, hanem hogy általa Krisztushoz találnak. A KÉT ÉS FÉL ÉVES EFEZUSI TARTÓZKODÁS szoros szálakkal kapcsolta Pált a gyülekezethez. A gyülekezetből való távozása után is fenntartotta a szoros kapcsolatot. Amikor a Szentlélek tudtára adta, hogy JeruzsáKéregetők A lelkészi hivatalokba többféle kéregető jár. Van egy típus, amely már írók tollára való anyagot ad. Képviselőik ismerik a lélektan megfelelő törvényeit, mikor és hogyan kell kéregetni. A fellépésük határozott, szókincsük páratlan, lerohanják a lelkészt egy izgalmas kitalált történettel, az asztalra szórják igazoló írásaikat, a gyűrött kórházi elbocsátót vagy éppen a börtönből való kibocsátás dokumentumát. Széles mederben ismertetik családi tragédiájukat, amelynek közepén úgy állanak, mint az ártatlan bárány. Szétnyitják szakadozott ingüket, kiforgatják üres zsebeiket, közben dűl belőlük hagyma- és alkoholszag és amit akarsz... Vagy nem ettek már két nap óta, vagy a pályaudvaron aludtak, vagy haza kell utazniok Szabolcsba vagy máshová, már csak 20— 30 forint hiányzik és szinte lelketlenség lenne nem segíteni rajtuk. Ott akarják hagyni a személyi igazolványt, mert csak kölcsönt kérnek vagy leteszik a becsület tiszta esküjét, hogy amint hazaérkeznek stb., stb. Nagy iskolamesterek ezek a kéregetők. Megfizettetik velünk a tandíjat, beszedik a vámot, de hálátlanok, mert amikor már lecsurog torkukon a nagyfröccs, bizonyosan nem is gondolnak már reánk, az áldozatokra, hacsak nem egy rongyos filozófus gúnyos mosolyával. Ezek a furcsa figurájú kéregetők is embertársaink, felebarátaink ... Amikor már megismertük őket, kitanultuk a fortélyaikat vagy azt is tudjuk, hogyan kell tőlük lehetőleg gyorsan és olcsón búcsút venni, akkor néha mégiscsak utána gondolunk ismeretlen élettörténeteiknek. Kérdezzük magunkban, hogyan lettek ilyenekké, ilyen munkakerülőkké, hazudóssá, nagystílűvé és könyöradományok- ból élőkké, akiknek egy-egy frappáns története is csak annyit hoz, hogy pár pohár vagy pár liter alkoholra teljék belőle. Valahol, valamikor elkezdődött esetleg még a gyermekkorukban. De kinek vagy kiknek, vagy minek az áldozatai azok, akik most mindennap új áldozatokat keresnek? Akik felállítják egy sajátos életmód egyéni törvényeit és másokat is azok alá akarnak kényszeríteni? Mindegyik kész regényt vonszol maga után mint egy láthatatlan terhet, amelynek a befejezése azonban aligha lehet vidám. De rajtunk is nyomasztó a sorsuk, mert — emberileg szólva — már nemigen tudunk rajtuk egzisztenciálisan segíteni. A mi hiszékenységünk, pillanat-humanizmusunk alkalmas arra, hogy ráépítsék terveiket és él ősköd jenek belőle, szóval valamiféle erő nagyobb bennük, mint bennünk. De éppen ezért is felelősek vagyunk értük, a csalókért, a hazugokért, a mai Jákobokért, akik mégiscsak — felebarátaink. L. V. lemben megpróbáltatás vár rá, Efezus közelében elhaladva, magához hívatta a gyülekezet presbitereit. Lelkűkre kötötte, hogy vigyázzanak az anya- szentegyházra. Csodálatos szép példája ez a búcsúzkodás a pásztori szív és a gyülekezet összeforrottságának. Pál elmondja, hogy nem vonakodott semmitől, ami hasznos volt az eíezusiaknak. Mindenek vérétől tiszta, mert lelkiismerete szerint mindent megtett életükért és üdvösségükért. Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívánta, hanem önzetlenül szolgált közöttük. Hogy ez valóban így volt, arra az ámen a gyülekezet presbitereinek a könnye volt. Pál nyakába borultak, csókolgatták és sírtak. Azok a könnyek, amelyek Pál efezusi szolgálatának a gyümölcsei voltak arról is beszélnének, hogy Pálban a kegyelmes Isten járt Efezusban, Diána városában, mert Isten útja mindig szolgáló szíveken keresztül vezet az emberekhez, a világhoz. Fenti címen figyelemreméltó cikk jelent meg Heinz Abosch nyugatnémet (Düsseldorf) újságíró tollából Martin Nie- möller lapjában, a STIMME DER GEMEINDE-ben. A lap ezévi 1—2. összevont száma „vietnami szám”-nak nevezhető, miv*l cikkeinek nagyrésze Vietnammal foglalkozik. Abosch cikke alapján összefoglaló képet kaphatunk a hős vietnami nép évtizedes küzdelméről és arról az erőforrásról, amely ennek a szabadságáért küzdő népnek szívét és karját megedzi. A vietnami háború, helyesebben az amerikai agresszió egy általános ázsiai háború veszélyével fenyeget, avriely köny- nye'n vezethet a harmadik világháború kitöréséhez. Egy harmadik világháború pedig nukleáris háborúvá lenne. Mindnyájan érdekeltek vagyunk tehát és jó látnunk: kik azok, akik az emberiséget ezzel a szörnyű veszéllyel fenyegetik. Bízunk abban, hogy ez a folytatásokban közölt tájékoztató nemcsak isntereteWícún Jlíhzlóra emlékezünk Uzon László kelenföldi lelkész váratlan halálának hire száguldva járta be az egyházat és mindenütt megdöbbenést keltett. Kevesen tudták róla, hogy már a múlt év végén sorozatos orvosi vizsgálatok kezdődtek és így került sor agydaganatának kioperálására. Belekapaszkodtunk minden jó hírbe, amely erősítette a reménységet, mégis össze kellett törnünk halálának híre alatt. Nála is beteljesedett az, hogy amikor meghalt, akkor éreztük, meg,hogy mennyire szeretetreméltó volt és mennyire szerettük. Azóta magunk elé idézzük törékeny alakját, szerény egyéniségét, szolgálatának komolyságát és főképpen Istennek azt a legnagyobb adományát, amely még koporsóján is neve mellé kívánkozik, az — alázatosságát. Két és fél évtizedig a szolnoki gyülekezet építő papja volt és ott nagyon egyszerű körülmények között többet adott, mint kaphatott: fiatalságát, teterejét, látókörét és múló éveit beleépítette a gyülekezet történetébe. Egyideig a Szolnok-Csongrádi egyházmegye espereshelyettesi, majd esperesi tisztségét is viselte, de ez a pozíció éppenúgy nem változtatott magatartásán, mint ahogyan ugyanaz maradt a nagy és jelentős kelenföldi gyülekezet élén is. Sehol sem kerülhette el a küzdelmeket, érzékeny szívén ott maradtak annak nyomai, de úgy hajolt meg az események, az emberek passzivitása előtt is, mint Isten akarata előtt. Kelen- földön folytatta azt, amit Szolnokon elkezdett, a széles távlatú tervezést, amelynek végrehajtása azonban már másra marad. A szószéken finomhangú is és szenvedélyes is tudott lenni váltakozva, amikor magával ragadta gondolatainak és érzéseinek mélysége vagy ereje, de felkúszott a templom tetejére is, amikor utána- mérte a tetőfedő vagy bádogos munkáját. Lehetett volna kitűnő technikus is, mert a rádió és televízió szövevényes mechanizmusa is érdekelte és amikor azzal foglalkozott, azt hiszem, a magányt kereste, a belső csöndet, az erőgyűjtés titokzatos alkalmait. Olvasott és szellemes ember volt, aki minden kérdésben megtalálta a lényeget s a legnagyobb mondatokat is úgy tudta kimondani, mint aki maga sem akarja észrevenni, hogy mennyire magávalragadó és elgondolkoztató az állás- foglalása, de ezzel nem is akarta magát soha sehol sem észrevétetni. Írásait lapunk olvasóinak ezrei ismerik és meglephette őket a frappáns fogalmazás, a lelki szelídség, az újnak keresése és továbbadása. Utolsó három szolgálata egy szeretetvendégségen tartott írásmagyarázata, majd december 5-én de. a farkasréti kápolnában, este pedig a kelenföldi templomban elmondott igehirdetése volt Rm. 15,13 alapján. Akik hallották és észrevették fáradtságát, beszédének lassúságát, a szüneteket, azok nem gondolták, hogy Uzon László többé a földön nem lesz hallható, hogy azután már kezdődik egy olyan tusa, amelyben az erőtlen ember az utolsó lélekzettel megadja magát a halálnak. A kéz többé nem ír, a száj nem szól, az agy nem gondolkodik, a szív nem szeret többé. A Budai Egyházmegye templomaiban január 23-án megszólaltak a könyörgő imádságok érette és övéiért és egybefonódtak a sok-sok gyülekezetben és másutt elmondott könyörgésekkel is. Búcsút vett tőle 84 éves édesanyja, nővérei, vele harmonikusan élt felesége és három fia, sőt — túl két gyülekezeten és két egyházmegyén — egész magyarországi evangélikus egyházunk, benne hívek és tisztelők ezrei. Gyászjelentésén Róma 18, 4 olvasható : „Ha élünk az Ürnak élünk, ha meghalunk az Urnák halunk meg, ezért akár élünk, akár meghalunk az Űréi vagyunk”. Az örök Főpásztor ezzel az Ígérettel hazahívta egyik hűséges pásztorát. Feltámadunk! Várady Lajos inket gyarapítja, hanem elmélyíti bennünk a béke sze- retetét és a béke megnyerése érdekében az áldozatkészséget és az imádságot. 1, Franciaország kudarca A Kína déli határához csatlakozó, mintegy 30 millió lakost számláló Vietnam kisebb megszakításokkal immár több mint negyed százada háborúskodni kényszerül. Az ország békéjének akkor szakadt vége, amikor a japán csapatok 1940 őszén bevonultak az országba. Ettől kezdve ebben az országban — több kevesebb megszakítással — nem hallgatnak el a fegyverek, mert különböző idegen hatalmak lépnek fel azzal az igénnyel, hogy ennek a népnek a szabadság- törekvéseit elfojtsák, s helyette és fölötte uralkodjanak. Amikór a második világháború végén a francia gyarmatigazgatással összedolgozó japán uralom összeomlott, senki előtt sem volt kétséges, hogy új korszak nyílt meg Indokína három országa (a tengerpart szegélyén húzódó Vietnam, s a tőle nyugatra fekvő Laos és Kambodzsa) számára. Franciaország tekintélye megrendült, mikor kapitulálnia kellett az „Ázsia az ázsiaiaké!” jelszóval előnyomuló japánok előtt. Az eddig föld alatt dolgozó nemzeti mozgalom most már bizonyos volt abban, hogy végre elérkezett; az ő ideje. Kikiáltották a függetlenséget Amikor a japánoknak sikerült röviddel a kivonulásuk előtt 1945 márciusában, a francia csapatokat harc nélkül lefegyverezniök, ezzel olyan csapást mértek a régi gyarmattartó hatalomra, amelyet az többé kiheverni aligha tudott. Megtört a nimbusz, s a vietnamiak eltökélték, hogy ezután maguk kormányozzák önmagukat. A Függetlenségi Front (Viet-Minh) elnöke, Ho Si Minh, augusztus 20-án Hanoiban a kormányzói palota erkélyéről hirdette meg a fellelkesült óriási tömegű hallgatóságnak, hogy az egész országban a Függetlenségi Front vette kezébe a hatalmat. 1945. szeptember 2-án kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaság függetlenségét. Széles koalíciójú kormányt hoztak létre, amelyben resztvettek a legkülönbözőbb politikai és vallási egyesületek képviselői. A leköszönt (és későbbi) császárt, Bao Dait pedig kinevezték az új kormány tanácsadójául. Ezzel egy olyan periódus vette kezdetét, melyben kétirányú uralkodási törekvés jelentkezett: egyik az újonnan keletkezett állam törekvése, a másik a régi gyarmati hatalomé. amely makacsul arra törekedett, hogy elveszett befolyását visszanyerje bármi áron. A modus vivendi, amelyet mindkét táborból az értelmesek támogattak nem tudta elrejteni azt a tény, hogy egyre nagyobb szerephez jutnak a franciák oldalán azok az erők, amelyek a világháború és a függetlenség kikiáltása előtti állapotok visszaállítására törekszenek. Mialatt a Ho Si Minh kormány északon, Tonkingban, megszilárdult, új francia csapatok érkeztek az országba és d’Argenlieu főkormányzó 1946 júniusában kísérletet tett, hogy az ország déli részén Kotsinkina köztársaság megalapításával ellené kormányt hozzon létre. Mégis, e kedvezőtlen csillagkép ellenére is, Fontainebleauban tárgyalások kezdődtek Paris és Hanoi között azzal a céllal, hogy a Francia Unió keretén belül egy önálló Vietnam státusát meghatározzák. A tárgyalások zátonyra futottak azoknak a francia katonai köröknek és velük szövetséges politikusoknak (különösképpen is a katolikus MRP) az ellenállásán, akik minden engedményt ártalmasnak tartottak és abban a reménységben, ringatództak hogy visszaállítható a régi gyarmati uralom, A vietnamiak legjobb fegyverei A katonák el is érték céljuk kát 1946. november 23-án, amikor engedélyt kaptak arra, hogy „megtorlásként” minden figyelmezetetés nélkül tűz alá vehetik az északi kikötővárost: Haiphong-t. Az eredmény: 6000 polgári halott. Kitört a háború, amely több mint hét éven át tartott és csak 1954 nyarán ért véget. Ez a menetközben borzalmassá fajult háború Vietnamnak 100 ezer halottjába került. Közben úgy látszott, hogy a Viet-Minh teljesen megsemmisült. Minden városból kiszorult és vidéken is csak szórványosan tűnt fel. Ho Si Minh kormányának vissza kellett húzódnia az őserdő legmélyebb rej tekéibe. Mégis, mint valami szellem, hol itt, hol ott tűnt fel, megfoghatatlanul, de nagyon is valóságosan. És bár kezdetben csak néhány ezer rosszul felfegyverzett katonára támaszkodhatott, mégis legyőz- hetetlennek bizonyult. (A francia expediciós hadtest ezzel szemben 1947-ben 115000 főt számlált, majd a következő években ennek dupláját). A vietnamiak legjobb fegyverei nem a puskák és a gépfegyverek voltak, hanem a nemzeti függetlenség, a politikai szabadság és a demokratikus földreform politikai jelszavai. Ebben a harcban a fegyverek hatalma állt szemben a politikai célkitűzések hatalmával, és végül ez utóbbi diadalmaskodott, amikor megfelelő katonai erőhöz is hozzájutott. „A vietnami lakósság 90%-a a Viet- Minh oldalára állt; az értelmiségiek és a politikusok nem csináltak titkot a felszabadulási mozgalom iránti rokon- szenvükből...” (Günter Schütze: A piszkos háború, München-Bécs, 1959. 48- old.) A Viet-Minh jelszavainak erejét mi sem bizonyítja jobban, minthogy maga Párizs is szemmelláthatólag arra kényszerült, hogy kopírozza azokat. Azt állította, hogy ő ugyancsak Vietnam függetlenségéért harcol, és szemére vetette Ho Si Minh-nek, hogy ő elárulta ezt a függetlenséget, mert a „nemzetközi kommunizmus” ügyintézője. Ez az érvelés nem járt sok sikerrel. A gyarmati urak az ő függetlenségi ígéreteikkel nem igen találtak hitelre. Amint a franciákat, úgy Ho Si Minh-t és harcostársait is a gyakorlatban ismerték meg igazán. A „kommunista veszély” a vietnamiak számára nagyon is elvont beszéd maradt, ugyanakkor naponta szemben találták magukat az igazi veszéllyel, s ez Francia- ország volt számukra. (Folytatjuk) Gádor András 2500 egyházi vezetB felhívása az amerikai kormányhoz (MTI) A vietnami nemzetközi bizottság — a világ különféle hitű egyházi személyiségeit tömörítő szervezet — felhívást intézett az Egyesült Államok kormányához. A felhívást, amelyet a vasárnapi New York Times is közöl, 2500 neves egyházi személy írta alá. — Követeljük — hangzik az okmány —, hogy ne intézzenek légitámadásokat a VDK és Dél-Vietnam ellen! Tegyék ezt meg egyoldalúan, és nemcsak a tárgyalások érdekében foganatosított politikai lépésként — írják —, hanem elsősorban azért, mert a légitámadások sértik az emberi méltóságot, és méltatlanok egy nagy néphez. A felhívás aláírói a továbbiakban arra szólítják fel az amerikai kormányt, adja tanújelét annak, hogy kész az 1954-es genfi egyezményekkel összhangban valamennyi fegyveres erejét kivonni Vietnamból. \ A felhívás szövegét megküldték Ho Si Minhnek, a VDK elnökének és Mao Ce-tungnak, a Kínai Kommunista Párt elnökének is. ♦ !
