Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-30 / 5. szám

1

Vatikáni jelentésünk

9. A „95 tétel” időszerűsége

NÉHÁNY NOVEMBERI

NAP váratlan meglepetést hozott a II. vatikáni zsinaton. Amikor Felici, a zsinat főtitkára bejelentette, hogy a pápa engedélyével az egyes szavazások közötti szünetet egy napirenden kívüli témával töltik ki, nem is sejtette a pápa és a vatikáni kúria, milyen veszedelmes szelepet nyitottak fel. Megtörténtek ugyan a biztonsági intézkedések: a felszólalóknak kerülniük kellett volna a kérdés teológiai, elvi oldalát, csupán a gyakorlati reformról nyilatkozhattak volna; a sajtó nyilvánosságát sem akarták tudósítani az elhangzottakról. A korlátokat azonban áttörte a felvetett téma. Súlyos teológiai kritikák hangzottak el a zsinat nyilvánossága előtt, a sajtóban pedig nagy hullámokat vetett az ügy. Négy nap múlva, november 13-án, le is állították a további hozzászólásokat.

Az előzményekhez tartozik, hogy a pápa még 1963 nyarán elrendelte: egy teológiai bizottság tegyen előterjesztést a ^búcsú” gyakorlatának újjá- rendezésére. Az elkészült iratot az egyes országok püspöki konferenciái Rómában megtárgyalták, s állásfoglalásukat a püspöki konferenciák elnökei fejtették ki a zsinat előtt a fenti napokban.

Ebből az iratból és vitából tudta meg a közvélemény, hogy a „búcsú” nem elavult gyakorlat a római katolikus egyházban, amelyet eltemethet a feledés, amint azt érettebb katolikus emberek sok országban vélik, s ahogyan mi protestánsok is képzeltük már. A sajtómegfigyelők arról számolnak be, hogy a búcsú kérdésében a zsinaton feltárult helyzetkép megrökönyödést keltett nemcsak a protestáns és az orthodox zsinati megfigyelőknél, hanem római katolikus körökben is. Sok teológus is azt vélte, hogy a búcsú ma már csak a népies katolicizmus soraiban található babonás dolog, amelytől a hivatalos egyház majd adott pillanatban elhatárolja magát, s most azt kellett felismerniük, hogy a római egyház legilletékesebb körei nemhogy elítélnék, hanem inkább megújítva folytatni kívánják a búcsú gyakorlatát.

A RÉGI RÓMAI KATOLIKUS TANÍTÁS szerint az

LELKÉSZIKTATÁS KŐSZEGEN

Izgatás az Emlékirat ellen

A Nyugat-Berlinben megjelenő „Kyffhaeuser” című militarista lapban cikk jelent meg a Kyífhaeuser-Szö vétség elnökének, Fretter-Pico egykori náci tábornoknak a tollából, amelyben heves kirohanást intéz a Németországi Evangélikus Egyház emlékezetes Emlékirata ellen. Rágalmazza a szerzőket, nyíltan izgat Lengyelország ellen és védelmébe veszi a náci élet- térelvet is.

Szerinte az Emlékirat szerzői „elárulták az újraegyesítés ügyét”. Majd azt írja, hogy mint keresztyén ember és katona, „aki a hazájáért harcolt” tagadja, hogy Hitler bűne volna a második világháború. Lengyelország vétkes a háború kitörésében, mert a németek javaslatait nem fogadta el. Kétségbe vonja a

náci tábornok Lengyelország létezési jogát is.

AZ EGYHÁZ TÁRSADALMI KIVÁLTSÁGAI

„Jól teszi az egyház, ha arra rendezkedik be, hogy az előtte levő 10 év sokkal nehezebb lesz, mint a háború utáni idő két évtizede volt. Az elkövetkező esztendőket az fogja jellemezni, hogy egyre jobban leépülnek az egyháznak a társadalmi kiváltságai.” D. Dr. Lilje hannoveri püspök állapította ezt meg újévi rádiónyilatkozatában. Az egyháznak szellemi-lelki gyógyu- lást és erősödést fog jelenteni, ha helyesen érti ezt a folyamatot. De két fontos tényezőt szem előtt kell tartania, ti. a biblia helyes értelmezését és a gyülekezet új formáját.

Kérés olvasóinkhoz

Lapunk mostani számához csekket mellékelünk az előfizetések megújításához. Ezt a befizetési lapot azok számára küldjük, akiknek előfizetése lejárt. Ezzel is meg akarjuk könnyíteni előfizetésük megújítását. Kérjük viszont azokat az olvasóinkat, akiknek előfizetésük megújítása még nem időszerű, hogy ezt a befizetési lapot ne tekintsék zaklatásnak, hanem tegyék el és akkor használják fel, ha majd előfizetésük lejár.

A kiadóhivatal

de nagyon nehéz lenne, ha nem lehetetlen, az Istentől való büntetés csökkenése mérvének megállapítása. Teológiai nehézségek és ökumenikus meggondolások ellene mondanak a tervezetnek — állapította meg.

Nem meglepő, hogy a más esetekben is mindig visszahúzó erőt képviselő spanyol és olasz püspöki konferenciák egyértelműleg helyeselték a vitatott iratot a búcsúról. A lengyel Wysinszky hercegérsek pedig azért szállt síkra, hogy több lehetőség adassák az elhunytak javára szerezhető búr csúnak.

A zsinat négynapos „közjátéka” sajnos azt mutatta meg, hogy a felmerült teológiai aggályok ellenére sem akadtak — Maximos pátriárka kivételével, akinek különben erre vonatkozó legélesebb mondatát előzetesen magasabb vatikáni hely töröltette felszólalásából — olyan főpapok, akik a búcsú eltörlése mellett emeltek volna szót. De örvendetes, hogy a katolikus egyház legkiválóbb elméi közül sokan látják már a búcsú súlyos problematikusságát.

A kérdésben az evangéliumi álláspontot nem kell itt kifejtenünk, annyira nyilvánvalóan beleütközik a „búcsú” Isten igéjébe. Az egyik protestáns sajtótudósító teológus írja: ,,Hirtelen meglepő aktualitással és tiszteletet parancsoló nagyságban jelent meg a zsinat hátterében leta- gadhatatlanul Luther Márton alakja.” Ki gondolta volna, hogy 448 évvel Luther 95 tételének kiszegezése után az abban leírtak változatlanul érvényesek a katolikus egyház búcsúról vallott mai felfogásával szemben?!

V. I.

Az ország nyugati szélén, az Alpok lábánál fekszik hazánk legkisebb, és egyúttal egyik legszebb városa is. A kőszegiek legalább is ilyennek látják. A nagy múltú, szilárd tradíciókkal rendelkező kőszegi gyülekezet bensőséges ünnepén új lelkészének Szabó Lajos esperesnek beiktatásán ennek adott kifejezést Takács Géza, a Hazafias Népfront küldötte, aki felszólalásában Kőszeg városát hazánk gyöngyszemének nevezte.

Valóban felejthetetlenül szép város Kőszeg a még nyáron is hósapkát mutogató hegyeivel, a szinte a város szívébe behajló szőlőkertjeivel, a rendíthetetlen hazaszeretetet hirdető, nagy költséggel restaurált várával, és a sok műemlék házával

A gyülekezet épületei is beleillenek ebbe a történelmet lehelő környezetbe. A két oldalról várkapura emlékeztető kapuszínen megközelíthető templom súlyával szinte belesüpped a földbe, mintha ezzel is a mozdíthatatlanságot, az örökkévalóságot akarná jelképezni. Pedig a gyülekezet buzgó hívei már egyszer kimondták rá az ítéletet, többé nem restaurálják, hanem helyette újat építenek. Fel is építették már az új templom tornyát, amely alakjával és méreteivel is méltó a nagymúltú város látképéhez. Ez az égnek meredő torony, mint egy felemelt újj, arról beszél, hogy bár ez a város, s benne evangélikus híveink is, igen megbecsüli múltját, de mégis a mában akar élni.

Az ősi templomba összese- reglő hivek nagy figyelemmel hallgatták Baráth Pál ne- mescsói espereshelyettes-lel- kész beiktató igehirdetését. A kánai mennyegzőn résztvevő Máriának, Jézus anyjának a magatartásán mutatta meg a

hittel való szolgálat követendő példáját. Isten Szentleikét kérte az új lelkipásztor szolgálatára, hogy legyen szeme a mindennapi élet szükségleteiegy vérzivatar után megtalál-* ta helyét a társadalomban. Erkölcsi értékeit felajánlotta az egyetemes boldogulás elősegítésére. A gyülekezet a ma útHétköznapi boldogság

Előttem egy tányér húsleves. Illata van, aranyló színe van és a sárgarépa ingerlőn búvik meg a fehér tésztakockák között. Hazajövök délben, s amikor nyitom az előszoba ajtaját, a sülthús gyorsabb lépésekre ösztönöz. Egyik unokám alig múlt két éves s néha már délelőtt 11 órakor leballag a konyhába és bejelenti „éhec vadok” s ahogyan jönnek haza a családtagok, mindegyikkel leül ebédelni — kétszer, háromszor is. Van barátom aki képes rázatni magát autóval több mint száz kilométeren át, mert valahová meghívták disznótoros asztal mellé. Némely ember lehajtja a legfinomabb bort, a másik meg kortyolgatja, mert érti és élvezi a zamatét A háziasszony, az anya (vagy máskor a nagyanya) a legegyszerűbb ételhez is ünnepélyesen terít és megteremti az asztal szépségét, de alig eszik, mert számára az az élvezet, ahogyan a többiek mindent elfogyasztanak.

Oh, az asztalnak nagy varázsa van, bűvös értelme, lényeges ereje, közösséget teremtő vonzása és egzisztenciális jelentősége. Van kísértése is, amikor az élet középpontjára tör és céllá lesz, de a milliók többsége számára szükséges és csendes öröm. Hétköznapi boldogság, természetes és mindennapos ajándék, amelyben egyrészt formát ölt a munka, a tudósé éppen úgy, mint a villamoskalauzé, másrészt alakot kap benne a főzés művészete, a terítés ízlése, a mindenkinek egyformán és igazságosan járó adag és a jóllakottság érzése is. Senkinek sem kell szégyellnie, ha szeret enni és inni olyan mértékben, ahogyan az szükséges, a szervezet megkívánja, ahogy az közönséges és ünnepi napokon szokásos.

Tudjuk-e, hogy minden terített asztal hasonlít az oltárhoz és gyakran teljesen azonos is vele? Hiszen, ami az asztalon van, valamilyen áldozat eredménye a levágott csirkétől a pirosló almáig, a kenyér gabonamagjától a tejszínhabig. Minden részletnek külön története van a kezdetétől az asztalig, ahol véget ér a történet és mindegyik mögött meghúzódik az emberi munka bonyolult összefüggése, amelyben egyik ember a másikért végez szolgálatot

Tudjuk-e, hogy az egyszerű, hétköznapi boldogság mögött áldás van és isteni kegyelmi ajándék? Tudjuk-e, hogy a kezdetnek kezdete a teremtés titkában van elrejtve és onnan indul ki az a fejlődés, amelynek mindannyian élvezői és résztvevői vagyunk? A vetés és aratás folyamatossága, a kenyérgyár és a vásárcsarnok, a vásárló és a szakács összjátéka mögött hisszük és elfogadjuk Isten gondviselő szeretetét, amely- lyel segít bennünket a mindig új és mindig friss előteremtésében. A teremtés az alap és a gondviselés ennek mindennapos koronája. Mind a kettő Isten szeretetének a jele, testet öltése, kiáradása azzal a szándékkal, hogy erőt adjon, hogy munkára, szolgálatra serkentsen és egyben eltartson, megtartson.

Tudjuk-e, hogy Isten ilyen munkájának más célja is van. Az, hogy megelégedésre neveljen. A mennyiség sem lényegtelen, már ami a szükséges mértéket illeti, de legalább oly döntő az az érzés, amellyel eszünk és iszunk, akár egyszerűt, akár fenségeset. Elégedetlenül enni és inni sohasem ad jóllakottságot, sőt szenvedélyt, indulatot fakaszt, de az is lehet, hogy gyűlöletet és igazságtalanságot.

Tudjuk-e, hogy egy másik érzés is kapcsolódhat a terített asztalnál üléshez? Ez pedig a hálaadás. Jézusról nem olvassuk az evangéliumokban, hogy aszkéta lett volna, hiszen szombatnapon éppen úgy kipergette a gabonamagokat a kalászból és feltámadása után a tengerparti vendéglátásban is, de az utolsó vacsoránál, amikor pedig megáldoztatása elkezdődött, hálát adott és így osztozott tanítványaival együtt az asztal áldásaiban. Jézus után mondjuk el mi is az asztali hálaadó imádságot megelégedéssel.

A Prédikátor könyve 5. fejezetének 18. verse így szól: „Ez azért a jó, amelyet én láttam, hogy szép dolog enni és inni, és jól élni minden ő munkájából, amellyel fárasztotta magát a nap alatt, az ő élete napjainak száma szerint, amelyeket adott néki az Isten; mert ez az ő része.”

Horváth András

•'-.-íj** * jffi“

A kőszegi templom tornya

nek meglátására, hogy meg- érezhesse az egész világ, hogy a földiekben a legmesszebbmenő segítőkészségünk Istentől jön, és Istenhez akar vezetni.

Mély megindultsággal és imádságos lélekkel hallgatta végig a gyülekezet az új kőszegi esperes-lelkészt körül- álló lelkészek áldását és a Szentháromság Isten irgalmát kérő énekét.

Szabó Lajos esperes Rm. 12,6—16 alapján hirdette az Isten igéjét. Isten — hirdette — nem gondolat, aki felett elmélkedni lehet, hanem szeretet, akit követni kell. Isten akarata nem az, hogy a fellegekben járjunk, hanem, az emberek között keressük Ót. Nem engedi, meg, hogy őt teológiai fogalmak mögé zárjuk, vagy egy vakmerő röppenéssel egyenesen az örökkévalóságba szálljunk, elhagyva két lábunkkal a valóság talaját. Istent az időben, a mában lehet csak megtalálni és szolgálni. Nem rejtőzhetünk el a ma feladatai elől. Nem a mától, hanem önmagunktól kell megszabadulnunk. A hit által való megigazulás önmagunktól szakít el, hogy Isten szolgáivá legyünk a világban. Ebben a gyülekezetben sem megpihenni akar, — mondotta —, hanem tovább tusa- kodni a ma kérdéseivel a ma szolgálatáért.

Az istentiszteletet követő közgyűlésen amelyen Baráth Pál espereshelyettes és Berzsenyi J. Miklós egyházmegyei felügyelő elnökölt, az egyhangúlag meghívott lelkészt elsőnek a kőszegi gyülekezet felügyelője köszöntötte. Berzsenyi J. Miklós a Vasi Egyházmegye nevében köszöntötte elnöktársát új állomáshelyén a régi szeretettel Mohr Imre Mihály tolmácsolta a nagymúltú rendezett és kultúrált gyülekezet bizalmát és szeretetét. A gyülekezet — mondta —

ját járva örömmel fogadja el a tapasztalt pásztor vezető kezét.

A egyházmegye lelkészeinek nevében Kiss Gyula; a lel- készi munkaközösség és a ne- mescsói gyülekezet nevében Baráth Pál lelkész köszöntötte a közgyűlést és a kőszegi gyülekezet új lelkészét. Szita Ferenc búcsúzott a kissomlyói gyülekezet nevében szeretett lelkipásztoruktól. A református egyházat Szakái Elemér lelki- pásztor, a római katolikus egyházat Móricz Lajos kanonok, a Hazafias Népfrontot Takács Géza képviselte, akik mindnyájan szeretetet, megbecsülést és segítőkészséget árultak el meleghangú felszólalásukban.

A közgyűlés hálás örömmel hallgatta meg Dr. Vető Lajos és D. Káldy Zoltán püspökök áldáskívánó sorait, Dr. Pálfy Miklós dékán, Dr. Karncr Károly ny. professzor és még sokak üdvözletét.

A közgyűlés ünnepélyes hangulata a közebéden családiassá vált. Lehel Ferenc szombathelyi lelkész pohárköszöntőjében megjegyezte, hogy ennek a napnak a visszatérő refrénje, hogy Istent akarjuk szolgálni az emberek között. Rámutatott a vendégsereget magában foglaló terem két képére, melyek közül az egyik a templomot, a másik a várost jelképező várat ábrázolta. Szavainak mély értelme az volt, hogy nekünk, akiknek oly közel áll a szívünkhöz a templom, ugyanolyan közel áll a szívünkhöz a város is, az emberi közösségünk, népünk és az egész emberiség jóléte, boldogsága és békéje.

Akik résztvettek a kőszegi gyülekezet bensőséges ünnepén megérezhették, hogy e múltját megbecsülő város evangélí- kussága akar és tud is a mában Isten iránti felelősséggel élni és szolgálni.

DÉL-AFRIKA

A fokvárosa anglikán püspökség zsinatán azt az egyhangú határozatot hozták, hogy a dél-afrikai anglikán iskolákból faji alapon egyetlen tanulót sem szabad kizárni. A határozatot Thomas J. Savage püspök terjesztette a zsinat elé és úgy nyilatkozott, hogy minden olyan iskolával meg kellene szakítania az egyháznak a kapcsolatát, amelyek nem haji- landók faji szempontokból fölvenni tanulókat

MEGKEZDŐDÖTT A TANULMÁNYI MUNKA A KERESZTYÉN BÉKEMOZGALOMBAN

Január utolsó hetében megkezdődött az 1966-os esztendő tanulmányi és szervező munkája Prágában. A Keresztyén Békekonferencia Tanulmányi Osztálya és Nemzetközi Titkársága tartotta meg ülését január végén Prágában. Az elsőn dr. Pálfy Miklós evangélikus teológiai professzor, a másodikon Tóth Károly református külügyi osztályvezető képviselte a magyar protestáns egyházakat.

jgyház bűnbánó bűnösöknek ^.engedheti azt az ideigtartó Düntetést, amely őket Isten is az egyház részéről terheli bűneikért, s amelyekért a isztítótűzben vezekelniük kellene. Ezt az „elengedést” nevezik „búcsú”-nak. A mostani ájjárendező iratban ilyen megállapítások vannak: A búcsú sgy imádsághoz vagy bizonyos regyességi cselekedethez van kötve, amelynek gyümölcse — tehát az ideigvaló isteni vagy ígyházi büntetés elengedése — nemcsak az illető javára szolgálhat, hanem azt mások szánára is megszerezheti előírt kegyességi gyakorlattal. „Teljes búcsú” naponta csak egyszer nyerhető, s gyónást, áldozást, imádságot feltételez. Ezeket a teltételeket a búcsúfeladat elvégzése előtt vagy után lehet ugyanazon a héten teljesíteni, ezek nélkül csak „nem teljes” búcsúban részesedik a hivő. Egy vagy több megszentelt tárgy viselése (feszület, nyakérme!) ezentúl mindenkinél ugyanazt a búcsút (elengedést) eszközli, vagyis naponta egy „nem teljes”, évenként egyszer egy „teljes búcsút”.

A kritikai hangok közül három volt legjelentősebb. Maximos melkita (Rómával egyesült orthodox egyház) pátriárka támadta legélesebben az iratot. A búcsú gyakorlata — mondotta — csak a középkor folyamán fejlődött ki a nyugati egyházban. Az egyház else tíz évszázadában, valamint az orthodox keresztyénségben egyáltalán nem ismerték. Számos visszaéléshez vezetett, és az egyháznak mérhetetlen károkat okozott. Hiányzik a kellő teológiai alapja — fejtegette tovább, és így folytatta: Ha már nem lehet teljesen megszüntetni, legalább ki kellene küszöbölni az automatizmus minden látszatát.

König bécsi hercegérsek szerint az egyszerű hivő a búcsú elnyerésével babonás félreértés veszélyébe kerül, a képzett emberek pedig nem veszik komolyan a búcsú gyakorlatát a katolikus egyházban. A tervezet az ideigvalc büntetés elengedését „nen hozza összefüggésbe az Ister szeretetével”.

Döpfner müncheni bíboros mondotta: Az egyház kijelentheti, hogy valakinek ideigvalc büntetése elengedéséért közbenjáró imádsággal könyörög