Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-11 / 37. szám
KP. RÉRRL BP. 72. 11 Svájci Egyházi Békeszövetség felnívása a berni amerikai követséghez A svájci egyházi Békeszövetség levelet juttatott el a berni amerikai követségen keresztül Johnson elnökhöz, amelyben állást foglal a vietnami háború kiterjesztése, elsősorban Észak-Vietnam bombázása ellen. Emberi és keresztyén szempontból egyaránt el kell utasítani az amerikaiak eljárását. Az eddigi események arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok nem a szabadságot biztosítja Vietnamban, hanem a diktatúrát. „A második világháború tapasztalatai arról tanúskodnak — hangsúlyozza az irat —, hogy a védtelen területek bombázása évtizedekre tartósítja egész népek gyűlöletét. Hanoi és Hai-Pong területének az amerikai bombázása csak fokozza a vietnami nép gyűlöletét az USA ellen.” Ezért felszólítják Johnsont, hogy azonnal szüntesse be a fenti területek bombázását, tartózkodjék a vietnami háború kiterjesztésétől és kezdjen becsületes alapon tárgyalásokat a vietnamiakkal. Befejezésül pedig kifejti az írat, hogy az amerikai csapatok kivonása Vietnamból nem szégyent jelent Amerikának, hanem éppen az elmúlt két évtizedben egyre inkább eljátszott becsületének a visszaszerzését. Csak 1970-ben Á Lutheránus Világszövetség főtitkára, dr. A. Appel nyilvánosságra hozta a szövetség döntését, hogy a legközelebbi világgyűlést csak 1970- ben tartják meg. Ezt a döntést azzal okolta meg, hogy a Világszövetség vezetőit sok más nemzetközi konferencia igen lefoglalja és kívánatos az is, hogy az Egyházak Világtanácsának a konferenciája (1968- ban Uppsalaban) és a Lutheránus Világszövetség konferenciája között nagyobb legyen az idői távolság. A világgyűlés színhelyéről még nem született döntés. „...mielőtt lángba borulna a világ" A Türingiai Evangélikus Egyház püspöke, D. Dr. M. Mitzenheim a vietnami amerikai agresszió azonnali megszüntetését követelte rádió- nyilatkozatában. „Megfoghatatlan számomra, - hogy akik háborús bűnténynek minősítették és elítélték a második világháború után a lakosságnak az elpusztítását méreggel és gázzal és az asszonyok és gyermekek bombázását, most Vietnamban ugyanazokat a gaztetteket követik el. A keresztyéneknek a legerélyesebben el kell ítélniük ezt a magatartást az emberiesség alapján is. Nyomatékosan kellene fölszólítani mindenkinek a támadókat, hogy hagyjanak föl az ilyen embertelenségekkel, kössenek békét, még mielőtt lángba borulna a világ mostani eljárásuk következtében.” Az érsek most egyszerű falusi lelkész A most 80 esztendős volt centerbury-i érsek és „Anglia prímása”, dr. G. Fischer, újból szolgálatba lépett, mint egyszerű falusi lelkész. Nemrégen nyilatkozott mostani munkaköréről az angol televízióban is. Őszi programunk Szeptemberben új iskolaév kezdődik. Magtárba került a jövő évi kenyerünk. Vége van a nyári üdülési időszaknak is. Üj lendülettel indul az élet és a munka minden vonalon. Isten kegyelmét látjuk abban, ha újra kezdhetünk valamit, legfőképpen az életünket, vagy annak legalább egy szakaszát. Az egyházi életben is van lehetőség az újrakezdésre. Arra, hogy tovább folytassuk eddigi egyházi szolgálatunkat. De arra is, hogy jobban csináljuk, mint eddig. é Az új egyházi esztendő majd csak ádvent első vasárnapján, karácsony előtt kezdődik. lelkészeink és gyülekezeteink azonban már ilyenkor készülődnek az új egyházi esztendőre. A püspökök rendelkeztek arról, hogy milyen igesorozatról kell a lelkészeknek vasárnap és ünnepnapokon prédikálni, s mit kell az oltár előtt felolvasni, De még előbb köszönt ránk október utolsó hete, amikor készülődünk 1517 október 31-e megünneplésére. Már most gondolunk arra, hogy jövőre. 1961-ben lesz 450 éve, hogy a nagy egyházreformátor, Dr. Luther Márton, akkor még jelentéktelen egyetemi tanár, vitát kezdett a pápai búcsúról, s ezzel elindította a reformáció történeti eseményét. Ha Isten éltet bennünket és megérjük, szeretnénk mi is megünnepelni a nagy évfordulót. Hálát adni Istennek azért, hogy nem hagyta belülről elpusztulni Krisztus egyházát. Hanem Lelke által tisztán látó és mélyhitű embereket szólított elő annait megtisztítására és megújítására. A reformáció ez idei megünneplése jó alkalom lehet arra, hogy a római katolikus egyházban napjainkban megindult belső erjedés idején tudatosítsuk evangéliumi keresztyén vallásunk örök értékeit, s így közelebb jussunk egymáshoz, s az egyház egységéhez is. Hiszen egyre világosabbá válik, hogy az egyházak egységét csak Krisztus-hitünk elmélyülése viheti előbbre a külső megvalósulás felé. Nyilvánvalóan azon kell elsősorban fáradoznunk, ami a legfontosabb és legszükségesebb. Jézus Krisztus Urunk ismert szavai igazítanak el bennünket: „Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel, de egy a szükséges dolog . ..” (Lk. 10, 41—42) Ebben az esztendőben szeretnénk zsinatot tartani, tető alá hozni új egyházi törvény- könyvünket. Tartunk presbiteri gyűléseket és közgyűléseket is, hogy rendben tartsuk s biztosítsuk egyházunk és gyülekezeteink anyagi életfeltételeit. Ezek s az ehhez hasonló gyűléseink fáradságot és időt igényelnek. Nem is kell sajnálni tőlük erőnket és áldozatkészségünket. Azonban ennek a fáradozásunknak is csak akkor lesz értelme, ha arra gondolunk, azt mozdítjuk elő„ amiért Van az egyház, amiért evangélikusok és keresztyének vagyunk. Közel jár egyházi főfeladatunk munkálásához, ami lelkészt 'pzésünk terén történik. Ennek a munkának két műhelye van. Az egyik Teológiai Akadémiánk. A másik: lelké- szi munkaközösségeink. Idetartozik egyházi és lelkészi szakirodalmunk, s a lelkészek ' körzeti teológiai konferenciája is. Itt tisztázódik újra meg újra, hogy mi is a tulajdonképpeni teendőnk, s melyek azok a feladatok, amelyek elvégzésére elhivattunk. Magyarországi evangélikus egyházunkban az elmúlt 20 esztendőben rtagyon jelentős tisztázódás történt az egyház és az evangélikus keresztyén ember hivatására vonatkozólag. Ma már nem nehéz elmondani, mi az egyház mai küldetése és szolgálata. Közmondásszerű jelmondatok járnak közöttünk szájról szájra. Például, hogy az egyház legyen egyház a szocializmusban. Vagy hogy az egyház nincs kötve a letűnt társadalmi rendhez. Vagy, hogy vallási téren a hit a forrása és mértéke keresztyénségünknek, e világ dolgaiban viszont eszünk és tudásunk fényénél kell eligazodnunk. Vagy hogy Istent akkor tiszteljük igazán, ha bajba került és szenvedő embertársainkat szeretjük Hogyan Lassan elmúlnak a nyári hónapok. Az iskolák körül egyre nagyobb lesz a gyermekek zsi- bongása. Az üzletekben mind több tanszereket vásárló diákkal találkozunk. Végére érnek a nyári szabadság napjai s az élet újra visszazökken a megszokott rendjébe. Templomainkban is újra feltűnnek a kedves arcok, akiket az elmúlt hetekben nem láttunk, mért nem voltak itthon. Egyházi életünkben minden ősszel újra kezdődik a munka, hiszen nyáron sok helyen szüneteltek a bibliaórák és más hétközi alkalmak. Most újra kell kezdeni és tartalommal kell megtölteni az alkalmakat. Milyen sokszor is kell életünk folyamán újra kezdeni. Vajon gondoltunk-e már arra, hogy milyen nagy kegyelem az, ha valami befejezett után új kezdődik és még inkább kegyelem az, hogy az elrontott élet vagy cselekedet után szintén lehet újra kezdeni. Ki tudja mit végeztünk a gyülekezetünkben az elmúlt évben? Nem rontottuk-e el sok mindent? Most mégis lehet újra kezdeni. Isten hűségéről beszél minden új lehetőség. Az őszi idő érkezése, vagyis az egyházi élet fokozottabb ütemű indulása, most megállít egy pillanatra. Ig^n az élet megy tovább, kezdődnek a bibliaórák, kezdődik egy telítettebb egyházi élet. De hogyan? Mit tegyünk, hogy éljünk és szolgáljunk? A felelet egyszerű: Isten világosan megmondja igéjében. Hogyan tovább? Sokkal de sokkal több egyetértésben. Az egyház élete teljesen elképzelhetetlen az egyetértés, a szeretet uralma nélkül. Hiszen az egyház Krisztus teste, melynek tagjai mi vagyunk. Ebben a testben mindenkinek meg van a maga helye és feladata. Feladatát azonban csak úgy tudja betölteni, ha együtt munkálko-. öik a test többi tagjával. A közös cél. közös akarat kell hogy közösséget teremtsen a munkában. Ez az egyetértés alázatosságra, irgalmasságra és legfőképpen szeretőire kell Krisztus Urunk példaadása nyomán. Egyházunk szeretetszolgálata kivirult az elmúlt két évtizedben. Vannak szere- tetintézményeink, melyekben gondját viseljük sok öregnek s beteg gyermeknek. Másfelől szeretetszolgálatunk világméretűvé tágult békeszolgálatunkban, s országos méretűvé abban, ahogyan támogatjuk népünket hazánk jelenének s jövőjének kiépítésében. EZEK a látások ma már közismertek egyházunkban. A még tisztábban látást s annak erősödését kell szolgálnunk ez év hátralévő részében s azután is. Istentiszteleteink, bibliaóráink, szeretetmunikánk, a vallástanítás és a konfirmáció, lelkészképzésünk és teológiai konferenciáink, vallásos irataink, könyveink mindmind szolgálják a jövőben is ezt a célt. Ezért fáradozunk. Ezért áldozunk időt, munkát és anyagiakat, pénzt is. Akkor közelebb fogunk jutni a fődologhoz, igazi küldetésünkhöz s annak betöltéséhez. MI HÁT A FÖDOLOG? Jó programot összeállítani nem nehéz. Különösen mások számára. DE NEM KÖNNYŰ MEGVALÓSÍTANI. Pedig a tovább? hogy neveljen a munkánkban. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy amikor a szolgálatunkról beszélünk, akkor ez sohasem korlátozódhatik az egyház falai közé Isten gyermekének nemcsak a rosszat szabad meglátnia, hanem elsősorban a jót kell ész- revennie. Mennyi jószándékú munka megy tönkre azért, mert nem ismerjük fel benne a jó szándékot, hanem a hibát látva, csak bírálni és keményen ítélni tudjuk. Mennyit vétkezünk azzal, hogy rosszindulatú bírálatot mondunk ahelyett, hogy segítenénk. Könnyű meglátni az életben a hibákat és azok felett ítéletet mondani. De nem ez a mi feladatunk. A mi feladatunk az, hogy embertársainkkal együtt megszüntessük a hibákat. Biztassuk és segítsük egymást a munkában, hogy kevesebb legyen benne a tévedés és mindég több’a jó. Nem szabad elfeledkeznünk a világ békéjéért folytatott munkánkról. Isten gyermeke keresse a békességet és kövesse azt. Minél gazdagabb lesz körülöttünk az élet, minél többet építünk, minél szebbé tesszük országunkat, annál jobban kell rá vigyáznunk. Egyházi feladat, Istentől kapott feladata minden keresztyénnek, hogy építse és őrizze ebben a világban a békés életet. Meg kell találnunk minden lehetőségét annak, hogy őszinte szívvel minden embertársunkkal együtt munkáljuk az emberiség békességének biztosítását. Mindezt pedig azzal a reménységgel és bíztatással teheti az egyház népe, hogy „az Űr szeme az igazakon van és füle az ő könyörgésükön”. Azzal a hittel folytathatjuk újra a munkánkat, hogy ebben nem vagyunk egyedül. Amikor Isten akarata szerint szolgálunk, akkor biztosak lehetünk, hogv Urunk szeme rajtunk van és füle nyitva imádságaink előtt. Az ilyen szolgálaton áldás van! Bárcsak minden gyülekezetünk munkáján rajta űhotne az Isten áldása. Kökény Elek fődolog ez. „Ne szóval és nyelvvel szeressünk csupán, hanem CSELEKEDETTEL ÉS VALÓSÁGGAL” — írja az apostol (I. Ján. 3.18). Az tehát a kérdés, hogy programunk MEGVALÓSÍTÁSA TERÉN HOGYAN ÁLLUNK! Vállaljuk-e, hogy azt, amit tudunk, helyeslünk és tisztán látunk, belevisszük a mindennapi életbe? Éljük-e, amit vallunk, hiszünk, tudunk? A napokban zajlott le Svédországban egy hittudósokból álló konferencia. Neves evangélikus hittudósok szóvá tették, hogy mindaz, amit a hit- tudományi főskolák tanítanak, s amit ma már minden lelkész tud a vallás dolgairól, nem kerül a szószék're. Tehát, hogy a papok nem azt hirdetik, amit tanultak, hanem olyan dolgokat hirdetnek, amik fölött régen eljárt az idő, s nem azt, amire a hittudomány tanította őket. Ezt ők tudják, de mégse képesek a helyzeten változtatni. Ez pedig végzetes hiba, mivel így a szakadék a tudományosan tisztázott bibliai és hitelvi igazságok és a gyülekezetek közt egyre nagyobb és áthidalhatatlanabbá válik. Az említett konferencia szerint ez az egyházat és a ke- resztyénséget válságba fogja sodorni. MIT VÁRHATNAK EL GYÜLEKEZETEINK PAPJAINKTÓL? Azt, hogy azt hirdessék, ami egyházunk korszerű, hittudományi szempontból tisztázott tanításának fele^ meg! Jó lenne, ha ezt megkövetelnék lelkészeinktől gyülekezeteink és hittestvéreink. Néha az a benyomásunk, hogy lelkészeink az egyházmegyei munkaközösségi üléseken vallják és képviselik egyházunk korszerű felismeréseit, de otthon, a templomban s bibliaóráikon nem azokat hirdetik! MIÉRT? Állítólag félnek attól, hogy a gyülekezetek nem bírják elviselni az igazságot! Igaz lenne ez? Nem hisszük. Jó lenne, ha újrakezdés indulna meg ezen a téren is. — Az egyik gyülekezetünk művelt férfitagjai lelkészüket arra kérték meg, hogy tartson nekik „zártkörű” bibliaórákat, ahol pontosan úgy magyarázza nekik Mózes első könyvét, Lukács evangéliumát és a Mennyei Jelenéseket, ahogyan ő azt diákkorában az egyetemen tanulta. A fiatal, jól képzett lelkész vállalkozott is rá. Mi lett az eredmény? Érdekesebb, izgalmasabb s látogatottabb bibliaórákat alig lehet elképzelni azoknál, mint amilyenek ezek voltak. Ezek a férfiak mindig okosan és „épületesen” vitáztak lelkészükkel, akiben magában is nagy örömöt és fejlődést okoztak az ilyen bibliaórák. De jobb felkészülést is igényeltek tőle. Magyarországi evangélikus egyházunk lelkészei, gyülekezetei tudják, mi Isten akarata ma, ebben a mi korunkban. A munkaprogram világos. Szép is. Isten örök, szent Lelkének a fénye ragyogja be. örök üdvösségünk ígérete kapcsolódik hozzá. Mirajtunk a sor. Éljünk, higgyünk és cselekedjünk úgy, ahogyan egyházunk s annak Ura akarja. Dr. Vető Lajos Hálátlanság és köszönet A hálátlanság jeleivel mindenütt találkozunk. Öreg, megrokkant egészségű öregek lesik az ajtót, mikor nyílik meg annak kezétől, akiért feláldozták egész életüket. Mindhiába várnak. A gyermek nem érzi annak szükségességét, hogy felkeresse magatehetetlen szüleit és megköszönje mindazt, amit érte tettek. Helyette inkább utalványon intézi el mindezt. Vajon elég-e ez azoknak az öregeknek? Élet- társak hidegülnek el egymástól, mert a hálátlanság bűne válaszfalat emel két ember közé. Baráti kapcsolatok szakadnak meg, mert anyagi vagy egyéb érdekekért hálátlanok lesznek azok, akik éveken keresztül jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. A sort még lehetne folytatni. De minek. Legyen elég ennyi is. Már ezek is elgondolkoztatnak bennünket, hiszen minden hálátlanság bizonyos tekintetben megrontja az emberek vagy emberi közösségek kapcsolatát. És ez kihat mindennapi életünkre is. De még jobban elgondolkoztat bennünket az, amit a mai vasárnap oltá- ri igéjében hallunk. Tíz bél- poklos megy Jézus elé és kérik, hogy gyógyítsa meg őket. Jézus nem válogat közöttük. Nem tesz különbséget a tíz nyomorult között. Meggyógyítja őket. Egyformán kapja visz- sza egészségét mind a tíz. Közülük kilenc ezt természetesnek veszi. Semmi belső kényszert nem érez azért, hogy visszatérjen Gyógyítójához. Elfelejtenek köszönetét mondani? Talán nem is érezték ennek szükségszerűségét. Szomorú kép rajzolódik elénk ebből a történetből. Sokszor kérjük Istent különösképpen is nehéz órákban, s amikor megsegít bennünket, akkor beleesünk a hálátlanság bűnébe és elfeledkezünk arról, Aki megsegített, megtartott, megkönyörült rajtunk. Isten Szentlelke megőriz bennünket ettől a bűntől is. Isten akarata, hogy mindazok, akik hisznek Őbenne és bíznak Jézus Krisztus kegyelmében, azok a Lélek erejével járjanak. Mert egyedül Isten Lelke újít meg bennünket és erősíti meg hitünket. Viszont azok, akik ennek a Léleknek á vezetését elfogadják, azok ennek a Léleknek a gyümölcseit termik. És Isten Lelke nem engedi, hogy valaki is hálátlan legyen. Sem embertársai, sem Istennel szemben. Akik a Lélek szerint járnak, azok sosem feledkeznek meg arról, hogy köszönettel tartoznak Uruknak, amiért kegyelmével meglátogatta és irgalmával megtartotta őket. Van mit köszönni Istennek! A hálátlanság első jele, hogy elfelejtünk valamit megköszönni. Vajon nem tartozunk-e a kilenc meggyógyított közé, akik gyógyulásukért elfelejtettek köszönetét mondani? Könyörögjünk a Lélekért, hogy mindig és mindenben az Ő akarata szerint járjunk. —r —n. *
