Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-09-11 / 37. szám

Szabad jót tenni]

Jn 8, 34.36.

Drága kincsünk a szabadság. Sok könnyet hullattak, sok vért áldoztak már érte, meg kell becsülnünk. Földi szabadságunkra, amelybe beletartozik a lelkiismeret szabadsága, nem lehet azt mondani, hogy csupán látszat szabadság, mivel az ember valósággal csak akkor lesz szabad, ha a Fiú megszabadítja. A lutheri reformáció élesen kihangsúlyozza, hogy nem szabad összekeverni egymással, és nem szabad egymás ellen kijátszani a testi értelemben vett szabadságunkat a Krisztustól kapott, bűntől való szabadságunkkal. Luther a keresztyéú ember szabadságáról és a szabad akaratról szóló irataiból megérthetjük, hogy ha a reformáció világosságában akarjuk szemlélni életünket, nem szabad lebecsülni azt, amit a mi társadalmunk elért az emberi szabadság, az igazságosabb társadalmi rend megvalósítása terén.

Isten igéjével és a reformáció örökségével egyértelműen valljuk, hogy az ember önmagában nem képes Isten előtt semmi jóra, de ez nem jelenti azt, hogy az emberi mértékkel mért jóra is képtelenek vagyunk. Az, hogy a Fiú szabadítása nélkül a bűn szolgái vagyunk, nem azt jelenti, hogy az ember képtelen a világ javára, előmenetelére, szabadságára törekedni, és ennek ügyét előbbre vinni, hanem azt jelenti, hogy nem képes az üdvössége ügyét Isten színe előtt munkálni.

Hittétel az, hogy a Fiú szabadítása nélkül a bűn szolgái vagyunk. Ez azt jelenti, hogy ezt csak hinni lehet. Oly sok nemes cselekedetre, nagylelkű áldozatra képes az ember, amellyel az emberiség javát szolgálja, hogy gyakran értetlenül állunk meg mellettük, miért nem lehetnek ezek a cselekedetek az Isten előtti igazság munkálói is? A Szentlélek hitet teremtő erejére van szükségünk ahhoz, és a Szentlélek világosságára van szükségünk, hogy belássuk, a Fiú szabadítása nélkül képtelenek vagyunk az Isten előtti jó cselekvésére.

A reformáció nélkül maradt egyház azt tanítja, hogy az ember jó cselekedeteivel érdemeket szerezhet Isten előtt, kiérdemelheti velük Isten kegyelmét, és képes a kegyelemmel együtt munkálkodni. Ezért ez az ige, amely kihangsúlyozza, hogy csak akkor lehetünk valósággal szabadok, ha a Fiú tesz szabaddá bennünket, a mi evangélikus egyházunknak sokat hangoztatott igéje, mert a hit által való megigazulás alapvető igazságát klasszikusan fejezi ki. Hitünket, hogy nem érdem- szerző cselekedetek által, hanem hit által leszünk szabadokká és igazakká Isten előtt, kézenfekvőén igazolja.

A kegyelemből fakadó igazság nem csorbítja meg a jó cselekedeteknek az értékét, hanem inkább helyes megvilágításba helyezi ezeket. A hit által való megigazulás nem teszi feleslegessé a jó cselekedeteket, hanem inkább képessé tesz az Isten és emberek előtti jóra. Így hitünk hatalmas rugójává válik cselekedeteinknek. A Krisztus szabadítása által csodálatos kapu nyílik a keresztyén ember előtt, mert hit által Krisztust fogadjuk be, ezért hit által Krisztus él bennünk az Ö csodálatos szeretetével, jóságával, irgalmával.

Cselekedeteink bár nem érdemszerzőek, de nem értelmetlenek. Ha nem is a hitért és a kegyelemért cselekesszük a jót, de cselekesszük hitből és kegyelemből. A hivő emberek nem állnak félre, ahol jót lehet cselekedni, hanem ott akarnak lenni mindenhol, ahol segítségre, támogatásra van szükség. Erre szabadít fel és ösztönöz bennünket hitünk.

A keresztyén ember szabadsága azt jelenti, hogy hit által képes vagyok az Isten és az emberek előtti jó cselekvésére, képes vagyok a szeretetre. Az a szabadságunk, hogy szerethetünk, cselekedhetjük a jót.

A lutheri reformáció rámutatott a maga idejében arra is, hogy azok az érdemszerző cselekedetek, amelyeket a középkori egyház ajánlott sokszor önzőek, és az ember saját tengelye körül forgók voltak. Ezért a reformáció a böjtölésekről, a sokbeszédű imádságokról, önsanyargató fogadalmakról, a szerzetesi életeszményről az egyház népének a figyelmét azokra a jócselekedetekre irányította, amelyek embertársaink javát szolgálják, az irgalmasság cselekedeteire. Ebben is hűek kívánunk lenni Isten igéjéhez. Szabadságunkat, Istentől kapott erőnket és szeretetünket arra kívánjuk felhasználni, ami embertársaink javára szolgál. Szemünk előtt kívánjuk tartani azokat a kiáltó szükségeket, melyeket a ma irgalmas samari- tánusa útjába helyez Isten, segíteni akarunk a szebb, igazságosabb és boldogabb, békés emberi élet felépítésében.

Hálát adunk Istennek, hogy ingyen kegyelme által felszabadít bennünket annak a kényszerűsége alól, hogy jócselekedeteinkkel a saját üdvösségünket kelljen munkálnunk, és köszönjük, hogy szabaddá tett bennünket arra, hogy teljesen embertársaik üdvére és javára élhessünk.

Benkő Béla

Újzélandi egyházi küldöttség a vietnami háború ellen

Az újzélandi egyházak tanácsának egy küldöttsége kereste föl az ország miniszter- elnökét a vietnami háború ügyében. A küldöttség kifejtette a megbeszélésen, hogy Űjzéland részvétele a vietnami háborúban megrontja az ország kapcsolatait az ázsiai országokkal és hogy a vietnami háború „mélységes gyűlöletet” támaszt Ázsiában az Egyesült Államokkal szemben.

A miniszterelnök azt igyekezett bizonygatni, hogy az ázsiai országok nagyon hálásak az amerikaiaknak, hogy Vietnamban harcol a kommunizmus ellen. A küldöttség

vezetője viszont kijelentette, hogy a keresztyén körökből kapott értesülései alapvetően eltérnek a kormány információitól. Arra is figyelmeztette a kormány elnökét, hogy az Egyházak Világtanácsának a Központi Bizottsága februári határozatában szintén arra szólította föl az Egyesült Államok kormányát, hogy vizsgálja felül vietnami magatartását. Át is nyújtotta neki a genfi határozatokat, és vele együtt az amerikai egyháztanács, az angliai metodista konferencia, a canterbury-i érsek és a Brit Egyháztanács határozatait a vietnami háborúval kapcsolatban.

RUSSELNAK NEM KELL JOHNSON-ÉREM

Bertrand Russel angol filozófus elutasította a „Standard Oil Comp.” meghívását, hogy vegyen részt azon az ebéden, amelyen kitüntették volna azzal az emlékéremmel, amelyet Johnson amerikai elnök az emberiességért harcolók kitüntetésére alapított. Russel ezzel az elutasítással is tiltakozik az amerikaiak vietnami eljárásai ellen.

DR. VISSER’T HOOFT AZ EGYHAZAK VILÄGTANÄ- CSÄNAK „TANÄCSADÖJA” LESZ

Mint ismeretes, dr. Visser’t Hooft, az Egyházak Világtanácsának a jelenlegi főtitkára, ennek az esztendőnek a végén nyugalomba vonul. Utódjának, dr. Blake-nek a javaslatára a végrehajtó bizottság genfi ülésén úgy határozott, hogy Visser’t Hooft a főtitkárság tanácsadója lesz. így akarják hasznosítani a Világtanács munkájában nagy tapasztalatát.

Zsinat elé

EGYHÁZUNK BÍRÓSÁGAI

A régi törvénynek az egyházi bíróságokról szóló szakaszát érte a legtöbb bírálat. Nagyon terjedelmes és bonyolult volt a szövegezés, ami lehetővé tette egyes ügyek elhúzását, több évre terjedő tárgyalását. A törvényjavaslat feladata, hogy világossá, áttekirithetővé, egyszerűvé tegye egyházunk bíráskodását.

Egyházunk bíróságai a lelkészek, tisztségviselők fegyelmi vétségei esetében, egyházi választással kapcsolatos panaszok alkalmával, valamint egyházi vagyonjogi és az alkalmaztatás viszonyából származó ügyekben működnek. Az egyszerűsítés érdekében történt az a lépés, hogy az egyházi bíróság két fokon foglalkozik az ügyekkel: vagyis alapfokon és fellebbezési fokon. A lelkészek fegyelmi vétségei például az egyházkerületi bíróság elé kerülnek első fokon. Az esetleges fellebbezés az országos egyházi bíróság elé kerül.

A gyülekezetek presbiterei ellen indítható fegyelmi vétségek esetében, valamint a gyülekezetek között felmerült perek, a gyülekezetek és alkalmazottaik között indítható perek esetében az egyházmegyei bíróság az illetékes.

Az országos egyházi bíróság hatáskörébe tartoznak azok a perek, amelyek az országos és a kerületi elnökségek tagjainak, országos egyházi alkalmazottaknak ügyére vonatkoznak. Az országos és kerületi elnökségek tagjainak fegyelmi ügyében az országos egyházi

bíróság teljes ülése illetékes. Egyébként az országos egyházi bíróság ötös tanácsban határoz. Az országos egyházi bíróság teljes ülése jogegységi határozatokat hozhat, azaz az egyházi bíróságokra kötelező elvi döntéseket rendelhet el. Az elnökség előterjesztésére az országos egyházi' bíróság a törvényesség biztosítása érdekében bármely ügyet felülvizsgálhat, bármely egyházi bíróság határozata elleni fellebbezés elintézését hatáskörébe vonhatja.

Egyházunk bíróságai a fegyelmi hatósága alá tartozó személyek egyházi fegyelmi vétségeit tárgyalják. Ezek a fegyelmi vétségek a következők.

Egyházi fegyelmi vétséget követ el, aki „1) az egyház hitvallásával meg nem egyező tant hirdet; 2) vétkezik az emberiség békéje ellen vagy a Magyar Népköztársaság ellen, vagy az Ünnepélyes Nyilatkozatban foglaltakkal ellentétes magatartást tanúsít, büntető törvénybe ütköző cselekményt követ el; 3) az egyházi felsőbb- ség és az egyházi hatóságok törvényes rendelkezéseinek ellenszegül, illetve rendelkezéseit nem hajtja végre; az egyházi felsőbbséggeí szemben engedetlenséget vagy tiszteletlenséget tanúsít;- vagy egyébként 4) hivatásával, hivatalával össze nem egyeztethető magatartást tanúsít, illetve ebből eredő kötelezettségét megszegi”.

Egyházi fegyelmi vétségekre súlyukhoz képest kiszabható fegyelmi büntetések: megintés,

pénzbüntetés, áthelyezés, elmozdítás a viselt hivatalból, hivatalvesztés.

A törvényjavaslat kiemeli, hogy egyházunk vezetői a fegyelmi eljárást enyhébb esetekben mellőzhetik és pásztori síkon részesíthetik figyelmeztetésben a panaszlottat. Fe- gvelmi eljárás tehát a súlyosabb esetekben indul meg. A legsúlyosabb ítélet a hivatal- vesztés, ami nemcsak állás- vesztést, hanem a lelkészi jelleg elvesztését is tartalmazza.

Üj a törvényjavaslatban az, hogy a bíróság elnöke nem szükségképpen az illetékes egyházi testület elnökségének tagja, hanem a megválasztott bírák sorából az illetékes elnökség esetenként kijelölheti az ítélő tanács elnökét, aki a tárgyalást vezeti. A tárgyalás során a panaszlott és védője képezik a felek egyik részét, a fegyelmi indítvány képviselője pedig a másik részét. Ebben a törvényjavaslat a bíróságok klasszikus eljárási módját követi.

A fellebbezési tárgyalás a múlthoz képest számos egyszerűsítést tartalmaz. Hasonlóan lett egyszerűbb a választás elleni panaszok és az anyagi kérdések tekintetében beadott keresetek tárgyalásának módja.

Az egyházi bíróságokról szóló törvényünk szelleméből kifejezésre jut az, hogy egyházunk csak végső esetben kíván bíróságai útján rendelkezni, amikor már a testvéri intés, pásztori tanácsolás sem segít.

Dr. Ottlyk Ernő

HELYÜNK A VILÁGBAN

Egyetlen ember sem élhet teljes magányosságban, mindentől és mindenkitől elzárkózva. A Robinson sorsot önként senki se vállalja szívesen és csak a nehezen elviselhető kényszerűség vagy a szükség- szerűség erőszakolhatja rá bárkire. Igen: csak a kényszerűség, mert az embert, emberségének kezdetétől fogva, ezernyi szál, kötelék fűzi a másik emberhez — amiket se nem tud, de nem is akar elszakítani —, a családhoz, a ki- sebb-nagyobb közösségekhez, összefűzi úgy, hogy maga sem nélkülözheti az ilyen, mindennapi és természetes kapcsola- ' tokát, de úgy is, hogy rá is szükség van a családban, a társadalom egészében.

Pe az egymásrautaltság nemcsak ilyen, egyéni vonatkozásokban nyilvánvaló, hanem a nagyobb egységnyi közösségek viszonylatában is. Így nemcsak a családok tagjai vannak kölcsönösen és magától értetődően egymásra utalva, hanem az egész társadalmat alkotó, különböző foglalkozású, hivatású emberek csoportjai is. Olyanok kerülnek így egymás mellé, akik nem is ismerik egymást, de akiknek munkája együtt szolgálja a nagy egész javát, egy- egy nemzet, nép szellemi, anyagi előrehaladását, jólétét. S ez a közös erőfeszítés ma már elengedhetetley előfeltétele a társadalmi, gazdasági fejlődésnek, abban a folyamatban, ahol — mégegyszer leszögezve — minden embernek, minden közösségnek meg van a maga helye, a maga feladata.

Persze, ez nem mindig volt így és a helyzet nem mindig volt ilyen egyértelmű, mint ahogyan a világon ma sem mindenütt az. Nem, mert volt idő és van még ma is olyan társadalmi berendezettség, amikor és ahol egyesek, egész rétegek számára csak a feladatok jutottak s jutnak a kölcsönösségből, de az elvégzett munka, a fáradozás gyümölcseiből, eredményeiből vajmi kevés. A „milliók egy miatt” hosszú évszázadokon át volt keserű valóság — s helyenként ma is az — anyagi és szellemi vonatkozásban egyaránt.

Ebben a folyamatban érdekesen különös fejlődésen ment át az a sokszínű közösség, amit mi keresztyének egyháznak mondunk és hiszünk. Érdekesen különös fejlődésen, mert az „alacsonyrendűség”, a nehezen vagy egyáltalán nem „megtűrtség”, az „idegenség”

életformájából indult el — az apostolok idején. Innen jutlot el — a középkorban — a mindeneken: az égieken és földieken való uralkodás megkívá- násáig, kísértéséig, hogy korunkban egy legyen a sok hasonló tényező — nem is mindig a legfontosabb —, a többi emberi közösségi forma közül.

Nem lehet és nem is kell letagadni az egyház sok és jó szolgálatát az emberi nem előrehaladásában, a tudományban, a művészetben. Nem, mert kezdettől fogva erjesztő, alakító erővé lett az élet nagyon sok területén, s azt is el lehet mondani, hogy sokszor — jól tette-e vagy sem: az más kérdés — egymaga próbált megoldani minden problémát.

Mindezek ellenére: be kell látnunk, hogy ma már nem játszik és nem is játszhat ilyen szerepet. Nem, és nemcsak azért, mert kicsi a „lélekszámú” az emberiség egészéhez képest, hanem azért is, mer/t nincsen birtokában azoknak a szellemi és anyagi előfeltételeknek, eszközöknek, amelyekre az ilyen feladatok teljesítésében szüksége volna.

A csobán

(Az erdélyi Gyilkos-tó le~ gendája: egy csobún, hegyi pásztor, legeltette bárányait, amikor megnyílt a föld s elnyelte nyájastúl.)

Szépségre tárult szemed. Nyájad itt ballagott.

Messze a Cohárd felett sas szállott: barna folt.

Legendás hőse lettél e tájnak, névtelen.

Tompán mordult a földmély s megcsúszott hirtelen.

Elnyelt a völgy mély torka

— tó tükrén vibrál a múlt — tilinkó, nyáj és condra gigászi sírba hullt.

Sok tucat fejfa titkos emléked rejti el.

Névadó lett a gyilkos,

— maradtál névtelen.

Itt minden szépség, fenség! Szavak esetlenek...

Gyilkosod partján állva csobán — kerestelek.

Koren Emil

Nem, mert — egészen egyszerűen -t— nem is ez a feladata, szolgálata; nem erre rendelte Megváltó Ura. Nem erre rendelte, de ugyanakkor megfellebbezhetetlenül azzal bízta meg, hogy mindent megtegyen — ami tőle telik — az emberért, a világért.

Ezért kell az egyháznak megkeresni azokat a lehetőségeket, ahol az emberért, az egész emberiségért érzett felelősségét másokkal, nem az ő közösségéből valókkal együtt gyakorolhatja. Hitbeli, teológiai meggyőződését nem kell és nem is szabad feladnia — hanem ezekben egyre erősödnie —, de ugyanakkor szabadsága van arra, hogy együttműködjék mindazokkal, akik a jót, a. világ javát szolgálják — legyenek bár más hiten vagy világnézeten. S erre az összefogásra saját magának is szüksége van. Szüksége van, mert az egyház — mint egyetlen ember sem — nem élhet mindentől és mindenkitől elzárkózva. Szüksége van, hogy meg legyen a helye nemcsak a Nap alatt, hanem a világban, az emberek között is.

Dr. Vámos József

JOHNSON AZ INDOKÍNAI HÄBORÜRÖL 1954-BEN

„Az amerikaiakat 1950 óta

„tanácsadó”-csapatok képviselték Vietnamban a franciák oldalán. Amikor már látszott, hogy bekövetkezik a katasztrófa Dien Bien Phu-nál, a francia kormány arra kérte Washingtont, hogy azonnal vesse be ejtőernyős csapatait és repülőgép-anyahajóit.

Washington, akinek a politikája azokban a napokban rendkívül áttekinthetetlen volt, végül is azzal indokolta meg negatív válaszát, amelyet a franciáknak adott, hogy Anglia vonakodik segíteni.

Azokban a napokban egy demokrata párti szenátor, névszerint Lyndon B. Johnson kért szót a szenátusban és kijelentette, hogy ellenzi, hogy amerikaiakat küldjenek „az indokínai szennybe és mocsárba és vérüket ontsák azért, hogy a feh'ér ember örökké gyarmati uralom alatt tartsa és kizsákmányolja Ázsiát.”

Ugyanez az ember, aki

1954-ben így nyilatkozott, mint elnök több mint 209 000 embert küldött 1965 decemberéig Vietnamba és 1200 amerikainak a halálát könyvelhette el...”

(A „Deutsches Panorama” 1966. januári számából)

Küzdelem az alkoholizmus ellen

Evangélikus egyházunk heti lapja, az Evangélikus Élet az elmúlt hetekben Többször foglalkozott cikkeiben a mértéktelen alkoholfogyasztás káros hatásaival és az alkoholizmus elleni küzdelemmel. Az alkoholizmusnak pusztító egészségi, emberi, családvédelmi, társadalmi, munkaveszteségi, bűnözési, anyagi romlást és erkölcsi lezüllést okozó káros hatásait ismertették a megjelent cikkek. S bizonyára, az olvasók táborának teljes egyetértésével.

Legutóbb dr. Szalay Károly ideggyógyász, a budapesti műegyetemi idegorvosi rendelő- intézet vezető főorvosa, evangélikus egyházunk presbitere és a rákoskeresztúri evangélikus egyház gyülekeztének felügyelője foglalkozott tudományos idegorvosi szakszempontból a nagyfontosságú kérdéssel.

Dr. Szalay Károly főorvosnak, evangélikus egyházi felügyelőnknek az alkoholizmus elleni küzdelemben elévülhetetlen érdemei vannak.

Az Egészségügyi Minisztérium és a Művelődésügyi Minisztérium, valamint az „Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság” által júliusban közösen összehívott négy napos budapesti országos nagygyűlésen dr. Szalay Károly főorvos hosszabb szakelőadást tartott és többször fölszólalt az alkohol mértéktelen fogyasztásának az egészségre és az erkölcsökre kiható káros és romboló hatásáról, s gyógykezeléséről. Megdöbbentő és elszomorító tényekkel s adatokkal számolt be a nagygyűlésen Szalay főorvos a szomorú és szégyenteljes jelenségről. Nemcsak idehaza létezik ez, hanem külföldi útjainak tapasz talatai alapján is állíthatja, úgyszintén a külföldi szakirodalmakból és a napisajtóból is megállapítható, hogy napjainkban: általános világjelenség ... ! Sajnos, nemcsak a férfiak között, hanem a nők között is óriási mértékben terjedt el az alkoholizmus és egyre több áldozatát szedi az ellenállni nem tudó, gyenge akartú emberek közül. Valósággal romboló, undort keltő, szégyenteljes és veszélyes, erkölcsi járvánnyá vált világszerte ez a kérdés, amely ellen a legkomolyabb állami, társadalmi, egyházi, családi és egyéni föllépést és küzdelmet kell folytatnunk, hogy iszonyú veszélyt és rombolást okozó kártételétől meg tudjuk szabadítani az emberiséget!

Orvosi és emberi szempontból vizsgálta Szalay főorvos az idehaza és a világszerte is rendkívüli, fontosságúvá és nagy méretűvé vált kérdést, amely újabban főként az ifjúság és a mindkét nembeli fiatalabb korosztályok veszélyes ügye lett.

Dr. Szalay Károly főorvosnak időszerű és a kérdéssel régóta foglalkozó, hozzáértő, alapos szakorvosi közlései, valamint a mélyen járó gondolatokban gazdag, evangéliumi lélekből fakadt megállapításai általános figyelemre tartanak igényt. t

Előadása és fölszólalásai a nagygyűlés előadásairól beszámoló évkönyvben fognak megjelenni.

Örömünkre van, hogy evangélikus egyházunk, szeretetszolgálata és hűséges tagjaink szaktudása s erkölcsi felelősségérzése által ennek a veszedelmes és romboló jelenségnek a leküzdésében is dicséretesen az élen jár, emberi társadalmunk káros tulajdonságainak megjavításában!

Dr. Kubacskhay Béla

WILM PÜSPÖK 65 ÉVES

A nyugat-németországi west- fáliai evangélikus egyház püspöke, D. E. Wilm augusztus

27-én töltötte be 65. életévét. Wilm püspök lelkészcsaládból származik és már fiatal lelkész korában csatlakozott a Hitvalló Egyházhoz. A fasiszták 1942-ben letartóztatták, mert tiltakozott az un. gyógyíthatatlan betegek meggyilkolása ellen. 1945-ig a dachaui gyű j tótáborSan tartották és 1948-ban lett a westfáliai tartományi egyház egyházi elnöke.