Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-07-17 / 29. szám
’Zsinat elé mmmEmm Meg kell erősödnöd! Efézus. 3, 13—21. Bizonyára mindenki hallott ilyen vagy ehhez hasonló mondatot orvos ajkáról elhangzani: „Meg kell erősödnie a betegnek!” Ezen a mondaton az orvos rendszerint azt érti, hogy a betegnek jól kell táplálkoznia, hogy kibírja a betegség sok szenvedését, a. műtéti beavatkozással járó testi legyengülést kiheverje s végül is a megerősödött szervezet ellenálló ereje győzzön a betegségen. Ha a beteg testileg legyengül, a halál sokkal könnyebben elragadhatja az élők sorából. Persze ugyanakkor lelki megerősödésre is gondol az orvos, amikor ezt a kifejezést használja. A betegnek „jól kell tartania magát" lelkileg is, hogy könnyebben állhasson ellen a betegség lélekromboló és a halál szakadéka felé húzó erejének. A keresztyén, Krisztusban hivő emberrel is megtörténik, hogy elcsügged, ellankad, hite megerötlenedik. Talán éppen akkor, ha betegség éri, megérinti a halál szele vagy valami gond, aggodalom nehezedik életére. Ilyenkor meg kell erősödnie „a belső emberben". Újra fel kell támadnia az alá- hanyatló hitnek, mely a Krisztusra, Isten szeretetére tekint s a külső bajok között, azok ellenére is belső békességre segít. A naini özvegyasszony bibliai története is egy lelkileg elgyengült, elerőtlenedett, beteg asszonyt állít elénk. Ez az asz- szony férje után egyetlen gyermekét vesztette el. A halál elragadta őket. Egyedül maradt. Ügy érezte, mindene elveszett. Ö maga gyenge, nincs aki támogatná. Mi lesz már most ővele. Nem tudott mást tenni, csak sírt, sirt bánatában. Bizonyára elemésztette volna a szomorúság, ha Jézus hozzá nem lép és talpra nem állítja. Jézus nagyon jól tudta, hogy ennek a lelkileg legyengült asszonynak meg kell erősödnie. Ezért lép az asszony mellé a vigasztalás szavával: „Ne sírj!” és ezért lép a koporsóhoz életadó hatalommal, hogy a szavak és a cselekedet által az asszony erősítést kapjon. Az efézusi gyülekezet, amelyhez igénk üzenete először elhangzott, bánatos, csüggedő gyülekezet volt. Bánatuk, csügge- désük oka az volt, hogy Pál apostol fogságba került. Aggódtak sorsa miatt s reménytelenül tekintettek gyülekezetük jövője felé. Pál világosan látta, hogy ennek a csüggedő gyülekezetnek meg kell erősödnie. Ezért szólal meg vigasztaló, erősítő, bátorító hangon: >rNe csüggedjetek... erősödjetek meg!” Lelki, „belső emberben", hitben való megerősödésről van szó nyilvánvalóan. A gyülekezetnek olyan hitre való eljutásra van szüksége, amely hit a külső nyomorúságok között, azok ellenére is örvendező reménységben tart meg. Pál apostol szavai szerint a belső emberben való megerősödés a Lélek, vagyis a Szentlélek által lehetséges. Istennek a Lelke az, aki megerősít minket. Nem is egyszerűen megerősödésről van tehát szó, olyan folyamatról, amely önmagunkból indul ki, hanem megerősítésről, amely a Szentlélek Űristentől indul ki, oki minket meggyengült, elerőtlenedett embereket munkáló keze alatt erősekké tesz. A Szentléleknek megerősítő munkája pedig nem más mint a mi hitben való megerősítte- tésünk. Az ige ezt így mondja: „Lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben!” Ez a Szentlélek munkája, amit a mi belső emberünkben végez: hitet munkál a mi szívünkben, azaz Krisztust költözteti a mi szívünkbe. A Szentlélek, aki a hit által szívünkbe költözteti Krisztust, elvezet Istennek mint Mennyei Atyának a megismerésére is. Jézus Krisztus Atyja a mi Atyánk is, mi róla neveztetünk, vagyis gyermekei vagyunk. Ezért lehet meggyökereznünk a szeretetben. Nem is egyszerűen arról van szó, hogy a mi sze- retetünknek kell megerősödni, hanem inkább arról, hogy az Isten szeretetében kell gyökeret vernünk, abba kell belekapaszkodnunk s azon kell szilárdan állnunk, mint biztos alapon, erős kősziklán. Ezt az Isten szeretetébe való belegyöke- reztetést is a Szentlélek végzi életünkben. Ö ismerteti meg velünk Isten jóvoltának szélességét és hosszúságát, mélységét és magasságát, így szabadít meg a csüggedéstöl, kétségbeeséstől, így erősít meg a belső emberben. Hogyan nyerhetjük el már most mi a Szentlélek erejét? Ügy, ahogyan az efézusi gyülekezet: könyörgés által. Pál imádkozott azért, hogy a gyülekezet megerősödjön a Lélek által a belső emberben. A mi Urunk Jézus Krisztus Atyjához fordult, ahhoz az Atyához, aki nekünk is Mennyei Atyánk, akihez mi is teljes bizalommal fordulhatunk mint szerető gyermekek szerető atyjukhoz. Ö „véghetetlen bőséggel mindeneket megcse- lekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk a Xhibennünk munkálkodó erő szerint”. Megcselekedheti és meg is cselekszi, mert szeretete „minden ismeretet felülhaladó’ szeretet. Isten pazar bőkezűséggel adja a mibennünk munkálkodó erőt, vagyis a Szentleiket megerősítésünkre, hogy ne legyünk elcsüggedt, hitben megfáradt keresztyének, hanem a hitben, belső emberben hatalmasan megerősödött emberek, Isten szeretetében gyökerező, az ö dicsőségét hirdető tanítványok. Vető Béla A lelkészt szolgálat célszerű beosztásáért A LÉLEK KI DÉLAFRIKAI PÜSPÖK NEM UTAZHATIK GENFBE A dél afrikai kormányható- ságak megtagadták A. H. Zulu püspöknek a kiutazási engedélyt, hogy résztvehessen a genfi Egyház és Társadalom világkonferencián, amelyet július 12-től július 26-ig rendez meg az Egyházak Világtanácsa. A délafrikai püspök a konferencia 8 elnökének egyike lett volna. TIILILÄ PROFESSZOR NYUGALOMBA VONUL A Helsinki-i Egyetem Teológiai Fakultásának rendszeres teológiai professzora, dr. Osmo Tiililä szeptember 1-én nyugalomba vonul. Tiililä aktív munkatársa volt sok nemzetközi szervezetnek, 1948- tól 1961-ig tagja volt a Lutheránus Világszövetség Végre- hajtóbizottságának és 1950-től 1952-ig a Teológiai Bizottságnak. De igazán világhírnévre akkor emelkedett Tiililä professzor, amikor 1962 októberében kilépett a Finn Evangélikus Egyházból, mert nem tudott egyetérteni az egyházban érvényesülő modernista irányzattal. Kilépése ellenére professzor maradt a helsinki-i egyetemen, ami annál meglepőbb volt, hiszen éppen a hites erkölcstan tanítója volt. I RODÉZIAI METODISTÁK A NÉGEREK JOGAIÉRT A Rodéziai Metodista Konferencia, amelynek 201 gyülekezetben mintegy 35 000 tagja van, határozottan állást foglalt a rodéziai kérdés békés megoldása mellett. Követelte, hogy afrikaiak számarányuknak megfelelően legyenek képviselve a kormányban. A Rodéziai Metodista Egyházat amerikaiak létesítették Rodé- ziában. Ralph E. Dodge püspöküket a rodéziai kormány 1964-ben kiutasította Rodéziá- ból és azóta sem térhetett vissza hazájába. Az igehirdetés egyházunk közügye. Ezért az igehirdetői szolgálat sem szakítható ki egyházunk egészének összefüggéséből. A lelkészi szolgálat célszerű beosztásában is egész egyházunk érdekelt. Törvény- javaslatunk segítséget kíván nyújtani ahhoz, hogy az egyházi szükségleteknek megfelelően, minél célszerűbben lehessen megoldani a lelkészek szolgálatának beosztását. Ezt a célt szolgálja a püspök lelkészkinevezési joga is, valamint a lelkészek áthelyezésének lehetősége is. Nem új dolgok ezek egyházunkban, az 1953-as zsinat léptette életbe ezeket a megoldási lehetőségeket, azóta az egyházi élet gyakorlata igazolta ezeknek a szükségességét. Igen sok gyülekezetünkben szolgáinak áldással olyan lelkészek, akik a püspök lelkészkinevezési jogának gyakorlásával kerültek oda. A püspök lelkészkinevezési jogának gyakorlására akkor kerül sor, ha azt a gyülekezet kéri, vagy ha a lelkészválasztási eljárás során nem akadt olyan lelkész, akit a presbitérium megválasztásra tudott volna jelölni szótöbbségi szavazattal. A püspök maga dönt a lelkész kinevezése tekintetében, de — amint eddig is, úgy a jövőben is — érvényesül a széles körű megvitatás és tárgyalás szempontja. „A püspök úgy gyakorolja lelkészkinevezési Zsongnak lelkemben a szavak, a néhány évtizede olvasott Zilahy-regény címe nyomán. Gondolatok indulnak útjukra s már a kezdősebességük is oly nagy, hogy alig lehet papírra vetni őket. Futok utánuk, s talán egyik-másik foszlányát még megragadhatom s ide- kényszeríthetem a sorok közé. A lélek kialszik, — így szólt a cím, amely néhány magyar sorsát takarta, akik a „hét szűk esztendő” valamelyikén kisodródtak Amerikába. Időnként összejöttek, hazai dolgokról beszélgettek, s egyre döbbentebben vették észre mint apad ki a kút, a hazai élmények tárháza. Egyszercsak a Rózsák-terére vezető utca neve esett ki az emlékezet rostáján: „A lélek kialszik”, j Prófécia van ebben, vagy az örök sors megjövendölése? Kohóba kerül-e a magyar lélek idegenben, ahol összeolvasztják más elemekkel és csak egy idegen csengésű név marad utána? Gyötrő kérdések, amelyekre nem lehet egyszerűen feleletet adni. Keresem magam is, és majd hogy nem a „hit” nyílt tengerére evezek ki a válaszért. Olvasgatok megöregedett szülők tekintetéből, hozzátartozók hangjából, akik két marokkal kapaszkodnak a reménység kötelébe, hogy horgonyuk legyen a messze sodródott kedvesnek. Levelek kerülnek elém, amelyeket magyarul fogalmaztak és éppen úgy, ahogyan az áldott emlékű tanító, vagy tanár tanított fogalmazni. Még Petőfi és Arany idézetek is fellelhetők bennük. Hírek jutnak fülembe ismert és ismeretlen emberekről, jó- s balsorsba jutottakról, ábrándokról és beteljesedésekről. És viaskodnak benne az érzések. Az „igen” és a „nem” kibékit- hetetlenül ágaskodik egymásnak és legszívesebben egy szörnyű tévedésnek minősíteném a hazától „elszakadást”. Tévedésnek, amelyet ezerszer is ki lehet javítani. Mert a kérdés továbbra is az: mi a haza. Azt hiszem túl vagyunk azon, amit Ábrányi szavalt, hogy hegy, völgy, mező, madárdal, s ki tudja költői lelkét hány tárgy ragadta meg, amikor azt fogalmazta: „Mi a haza?” Mindannyian érezzük, hogy ennél jóval több. És nem is annyira kívül kell keresnünk, hanem nagyon is mélyen, a szívünk legbelsejében, ahol már megfogalmazni sem lehet A magyar Odisszeuszok „honvágya” ebből táplálkozik. De mit is akarok kifejezni? Választ keresek egy régi regényeimre. Meg akarom cáfolni hamis próféciáját, bírókra akarok kelni áligazságával. Nem könnyű feladat, de úgy érzem, oldalamon állnak az eljogát, hogy ülés keretében tanácskozik az egyházkerületi felügyelővel, a Teológiai Akadémia dékánjával, az illetékes esperessel, áz illetékes gyülekezeti felügyelővel, illetőleg helyetteseikkel, a helyi lelkészekkel vagy egy szomszéd lelkésszel. Ezek, de különösen az esperes és a gyülekezeti felügyelő a püspökkel együtt mind felelősek azért, hogy a gyülekezetben az egyházi hivatal betöltése méltó módon történjék.” A püspök az alkalmasnak talált lelkész hozzájárulását írásban bekéri, majd a lelkészhez, a gyülekezethez, az espereshez intézett iratával nevez ki lelkészt a gyülekezetbe. Az esperes a püspök leiratának vétele után nyolc napon belül összehívja a gyülekezet presbitériumát, jegyzőkönyvbe véteti a püspök lelkészkinevező iratát, majd a presbitérium a kinevezett lelkész nevére kiállítja a díjlevelet. A lelkész beiktatása istentiszteleten és közgyűlésen történik, mint a megválasztott lelkész esetében. A lelkészi szolgálat célszerű beosztását szolgáló másik lehe- tőség az, hogy a lelkészt át lehet helyezni egyházkormányzati úton. Ez sem új dolog, már az 1953-as egyházi törvény is lehetővé tette. Az élet igen sok olyan esetet hoz elő, amikor célszerű a lelkész áthelyezése más gyülekezetbe. Leginkább akkor van erre szükség, amihagyott, megőszült és megrokkant édesanyák és édesapák, ittfelejtett testvérek és gyermekek. Azt sem tudom, hogy jó fegyvert választottam-e a viaskodáshoz, mert a józan érvek leperegnek a távolság acélpajzsairól. De a magyar Odisz- szeuszokat, akiknek magyar korukban dobbant először a szíve, elérik soraim. Én különbséget látok, mégpedig mélyreható különbséget 1906 és a fél évszázaddal később történt emigráció között. Elsősorban abban, hogy 1906- ban, vagy korábban a mindennapi kenyér szűkös volta kény- szerített sok tízezer magyart, hogy vándorbotot ragadjon, s menjen Pennsylvania bányáiba, vagy a metropolisok külvárosaiba. A „felfutó amerikai ipar világa” volt az, amely elnyelte nemcsak hazánk nincstelen tízezreit, hanem Európa szinte valamennyi országáét. Munkát, otthont adott s cserébe a szívüket kérte. És azt odaadták, mert a hazai termőtalaj oly vékony volt számukra, hogy kiégtek a gyökerek. Es mindennek valóban az lett az ára, hogy „a lélek kialudt”. A háború-tépte Európa és hazánk más körülmények közé került Itt harcra kellett indulni a romok ellen, az elmaradottság ellen, küzdeni kellett egy új életért. Kemény és szinte megoldhatatlannak látszó feladat előtt álltunk. Nem csoda, hogy sokan gyengének érezték erejüket, megfáradtak. Azon sem csodálkozunk, hogy sokan elvesztették egyensúlyukat a fejlődés iramában. Lelkűk szakadékhoz ért s megtorpantak a nehézség láttán. Könnyebb és olcsóbb megoldásokat kerestek, naposabb tájakra húzódtak. De az a világ, amely befogadta testvéreinket, már nem várta tárt karokkal. Mert az a világ is merőben más lett. A nagy „népvándorlást” hűvös idegenséggel szemlélte, „menekülteknek” szorított helyet. Munkát adott, de hazát nem. Lényegében tehát szaporították az úgynevezett „gyökértelen társadalom” amúgy is magas létszámát az utóbbi idők tízezrei. De vajon teljesen gyökérte- lenné váltak a mi magyarjaink, és bennük is szunnyadni készült a lélek, mint a korábban kivándoroltaknál? Ebben a kérdésben találtam meg magam is a helyzet kulcsát. Elgondolkodtató dolgok állnak előttünk. Először is sok százezerre rúg az utóbbi évek kor a hosszú évek, vagy évtizedek szórványban eltöltött szolgálata után, kerülhet más gyülekezetbe a lelkész, ahol nem annyira megerőltető a munka. A törvényjavaslat természetesen nem részletezi azokat az okokat, amiért az áthelyezésre sor kerülhet, hanem összefoglalóan mondja ki, hogy „gyülekezeti lelkész egyházkormányzati úton való áthelyezése egyházi közérdekből történhet, ha a püspök megállapítja annak szükségességét”. Itt is érvényesül a sokoldalú megbeszélés szempontja. „A püspök úgy gyakorolja a lelkész áthelyezésének jogát, hogy zárt ülés keretében tanácskozik az egyházkerületi felügyelővel, a Teológiai Akadémia dékánjával, az illetékes egyházmegyei elnökséggel, az illetékes gyülekezeti felügyelővel és egyik szomszéd lelkészszel.” A lelkész egyházi közérdekből történő áthelyezését a püspök lelkészkinevezési joga alapján gyakorolja. A törvényjavaslat arról is gondoskodott, hogy az egyházi közérdekből történő áthelyezés megváltoztatását kérhesse a lelkész. Ebben az esetben az országos felügyelőből, a két püspökből, a két egyházkerületi felügyelőből, az illetékes egyházkerület szolgálatára nézve legidősebb espereséből, az országos egyházi jogtanácsosból álló testület dönt. Dr. Ottlyk Ernő „rokonlátogatása” innen „oda”, onnan „ide”. Azután feltűnő a sűrű levelezés. Az évi levelezés száma több millióra tehető. Ez a két tény messze túl mutat önmagán. Ezek arról tanúskodnak, hogy a rokoni kapcsolatban, a magyar szó kiejtésében és leírásában a gyökerek hazai talajban vannak. A legerősebb kötelékek egyikével kell számolnunk. Élményeim vannak arról, hogy a külföldön élő magyarok milyen túláradó örömmel, szinte könnyes szemmel beszéltek velem magyarul. Nem is mondhatunk mást, mint írjatok és beszéljetek minél többet magyarul! De számontartunk egyéb jeleket is. Azok az egyházi, baráti csoportok, amelyek magyar kolóniákból, esetleg országokra (világrészekre) kiterjedt kapcsolatokból képződtek, mind tudatos ápolói a magyarságnak és mind hangos tiltakozás az ellen, hogy „a lélek kialudjék”. Ápoljátok is ezt a kapcsolatot bensőségesen! Mi bizakodva tekintünk minden magyar kapcsolatra, minden magyar szóra. A magyar haza, amelytől mintegy 1 millió fia él távol a földkerekség szinte valamennyi országában, a magyar szón és a magyar érzés tudatos ápolásán keresztül áll érintkezésben gyermekeivel. Nem mindig hivatalosan. Sőt! Legtöbbször szülőkön, barátokon keresztül. Néha a temető korhadt fakeresztje az egyetlen kapcsolat. De úgy érezzük, mindez erős és széttéphetetlen. A gyökerek tehát itt vannak a szülőhazában. Persze, a tárgyilagossághoz az is hozzátartozik, hogy vannak, akik szántszándékkal tépték ki magukat a haza földjéből. Ábrányival fejezzük ki magunkat; akik úgy hagyták el hazájukat, hogy: „A haza vesszen!” Ha van becstelen dolog a világon, akkor ez azok közé tartozik. Én hiszek abban, és a tények mást mondanak, mint amit egykor Zilahy így fogalmazott: „A lélek kialszik”, nem áll. A világszerte szétszórtan, kisebb vagy nagyobb csoportokban élő magyar Odisszeuszokban a honvágyon túl erős az akarat a kapcsolatok tudatos ápolására a közös hazával és ezekben a magyarokban a lélek soha nem fog kialudni. Dr. Rédey Pál Gy. Szabó Béla kiállítása Hivatali szobám egyik falát bekeretezett fametszet díszíti. Arckép. Nemcsak egykori tanítómesteremre, Járosi Andor kolozsvári ev. teológiai tanárra és esperesre emlékeztet, hanem a kép alkotójára, Gy. Szabó Bélára is. Többször laktam vele együtt Járosiéknál s étkeztem együtt asztaluknál. Most örömmel fedeztem fel a metszetet a Nemzeti Galéria termeiben, Gy. Szabó Bélának — 1957 óta a Román Népköz- társaság érdemes mesterének — gyűjteményes kiállításán. Egy egész délelőtt bolyongtam a kiállított fametszetek fekete-fehér világában. Fametsző munkásságát, kezdettől máig, kísérhetjük nyomon. Köszönjük a Román Népköztársaságnak, hogy miután Lugánóban, Pekingben, Liegeben, Bruxel- lesben, Tokióban, Anversben, Moszkvában, Rigában, Lenin- grádban, Drezdában, a brazíliai Biennálén, Bukarestben é6 Kolozsvárt megcsodálhatták Gy. Szabó metszeteit, itt is lehetővé tették kiállításukat. Mit láthatunk? — Első könyvének, a „Liber Miserorum”- nak a szegények életét bemutató négyszögeit és nagyméretű Dante illusztrációinak tablóit, az utolsó évek méltán kiemelt alkotásait. Közöttük helyezkedik el a többi. Bő ízelítő eddigi munkásságából. Bebarangolt tájak, a Szamostól a Sárga fo- lyóig, Kolozsvártól Pekingig, a Hólyától, Bugacig és a görög tengerpartig. Állatok: őzike, mókus, fürdőző bivalyok. Jóbarátai: az erdő és a fák. Történelmi arcképek és önarcképei. Csokonai illusztrációit már a tavalyi könyvnapon megjelent Lilla-daiokból ismerjük. Külön kell megemlítetnünk „Barangoló könyvének” képeit, amelyeket 1938-ban gyenesdiási üdülőnkben készített elő kiadásra. Gy. Szabó művészete nemcsak azért nagy, mert még a színekről és tónusokról is tud vallani sokszor bravúros technikája segítségével, hanem azért, mert munkája közben állandóan dönt. A lényeget, a szerkezetet, az összefüggést keresi. Ezek érdekében kell eldöntenie, hol fut az a vonal, amely a fényt az árnyéktól elhatárolja. Szüntelen döntésben végzi művészi munkáját, de úgy, hogy megmutatja: nem szükséges megmerevedni; finomságokat, átmeneteket, sőt színeket is meg lehet közelíteni — csak szeretni kell azt, amihez, vagy akihez ezzel a kemény módszerrel közeledünk. Ez teszi emberségessé, meleggé, elgondolkoztatóvá, feloldó- vá és emélyültté Gy. Szabó képeit. Egyszerű vasutas szülők gyermeke. 1905-ben született Gyulafehérváron. Gépészmérnöki diplomát szerzett, de sokáig nem tudott elhelyezkedni. Hamarosan teljesen a művészetnek adta magát A rend szere- tetét és a munka fegyelmét magával hozta •mérnök-korából. Nemcsak kiváló tehetségű, hanem rendkívüli szorgalmú művész. .Gyűjteményes kiállításának most kiadott katalógusa szerint, mintegy 200 olajképet, 1000 pasztellképet, 100 ak- varellt festett, több mint 900 fametszetet és 11 000 ceruza-, tus- és szénrajzot alkotott. — Fametszőnek tartják, pedig festő is, a színek szerelmese. Bugacra, Szánkra, dr. Esze Tamás hívta meg. Ö közölte, elsők között sajtó útján az azóta nemzetközi elismerésben részesült művészt, a Román Népköztársaság kiváló mesterét. Benczúr László ANGLIAI EGYHÁZAK A VIETNAMI BÉKÉÉRT A brit külügyminiszter M. Stewart fogadta a külügyminisztériumban a Brit Egyháztanács küldöttségét, amely a Tanács által már áprilisban elfogadott határozatot adott át a vietnami háborúról. A küldöttség ugyanakkor kérdést intézett a miniszterhez, hogy nincs-e szándékában a brit kormánynak határozottabb lépéseket tenni a vietnami háború befejezése érdekében. A brit külügyminiszter egyetértett az Egyháztanács elgondolásaival, ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy eddigi brit béketörekvések hatástalanok maradtak.
