Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-07-03 / 27. szám

Papi békegyfilések A Hazafias Népfront szép célkitűzése az, hogy felekeze­ti és világnézeti különbség nélkül minden jóérzésű hazafit hív és egyesít a szocializmus építésében és az egyetemes bé­ke megvalósításában. Midőn alkotmányunk leszögezi a val­lás és lelkiismereti szabadságot, kimondja azt is, hogy hazánk­ban nem tűr semmiféle fele­kezeti izgatást és békétlensé­get. Ha a múltba visszatekin­tünk, fájdalommal kell megál­lapítanunk, hogy a keresztyén­nek nevezett Európában, s kü­lönösen hazánkban áldatlan felekezeti villongás és gyűlö­let volt. Ez az ország fejlődé­sét nagyban veszélyeztette és megakadályozta. A külmisszió területén a 2000 éves munka ellenére ott tartunk, hogy a világ népei­nek egyharmada se követi Krisztust szeretetben, türelem­ben és békés életben. Az euró­pai háborúk, ártatlanok halál­táborokba való hurcolása is csak utálatot keltett. A hábo­rús veszély még nem múlt el. Tőkésállamok egyre fegyver­keznek, független országokat támadnak meg. Hazafias Népfrontunk na­gyon helyesen az egyház lelki vezetőit, a papokat hívja bé­kegyűlésekre az öldöklő há­borúskodás ellen az emberiség egysége és az egyetemes béke megteremtésére. Legutóbb a baranyai papo­kat hívta össze a népfront bé­kegyűlésre a pécsi Bartók Bé­la klubban. Közel 100-an je­lentek meg, református, evan­gélikus, baptista és izraelita lelkészek. A gyűlést Balogh György helyi református espe­res nyitotta meg és felkérte dr. Vámos József evangélikus teológiai akadémiai intézeti tanárt, előadásának megtartá­sára. Az előadás címe volt: „A katolikus egyház zsinata és az emberiség egyetemes érdeke”. Ebben fejtegette és feltárta a római katolikus zsinat eredmé­nyeit és határozatait. A régeb­bi zsinatok után, amelyekben szinte lángolt a gyűlölet, tü­relmetlenség, a más felekeze- ten levők, az „eretnekek” el­len, az enyhülés és az egyete­mes békére törekvés jelei mu­tatkoztak meg. Más felekezetek megfigyelői is hivatalosak vol­tak a zsinatra. A megbélyegző „eretnek” kifejezés helyett „más felekezetű testvérekről” szóltak, helyeselték a különbö­ző vallásúak és világnézetűek párbeszédben történő közele­dését a közös ügy, a béke megvitatására. A felekezeti béke érdekében azonban a ve­gyes házasság és reverzális kérdésében a katolikus egy­háznak még sokkal humánu­sabb álláspontot kell elfoglal­nia. A keresztyén egység egymás hitének, meggyőződésének tisz- teletbentartását, egymás meg­segítését, szeretetet és türel­met jelent. A régi bölcs egy­házatya így tanít: „A szüksé­ges dolgokban legyünk egyek, a vitás dolgokban szabadok, de mindenben vezéreljen ben­nünket a szeretet.” Az önzés, a bűn ellen kell mindnyájunk­nak közös frontot alkotni. Ez az első, nagy és fontos feladat, amely az egész emberi életet, tudományt és nevelői munkát igénybe veszi. Erre adjon erő­sítést minden papi békegyű­lés. Vértessy Zoltán Békében élni vagy sem I Lapunk olvasóit már tájé­koztattuk arról, hogy a né­met evangélikusok legköze­lebbi nagy konferenciájának a főtémája a béke lesz. Az 1967- ben Hannoverben megtartan­dó Egyházi Napok főtémájá­rlak a megbeszélésére Bécsben gyűltek össze azok a nem né­metországi keresztyének, akik tevékenyen bekapcsolódnak a hannoveri konferenciába. A jelenlevők egyetértettek ab­ban, hogy ma csak ez az al­ternatíva létezik: Vagy béké­ben él a világ, vagy elveszett! KÍNA ENSZ-TAGSÁGÁÉRT Az Amerikai Református Egyház egyetemes zsinata szó­többséggel (105 szavazattal 100 ellenében) úgy határozott, hogy Kína ENSZ-tagságát ja­vasolja az amerikai kormány­nak. A határozat kimondja, hogy az ENSZ jobban meg tudna felelni küldetésének, ha a ma még kizárt nemzetek is részt tudnának venni a ta­nácskozásokon. Paul Hansen lelkész Magyarországon Pihenő Visegrádon. — Balról jobbra: Harkányi László egyetemes főtitkár, Paul Hansen dán lelkész, D. Káldy Zoltán püspök és dr. Vető Lajos püspök. Egyházunk püspökeinek meghívására Paul Hansen dán lelkész, a Lutheránus Világ- szövetség Kisebbségi Osztályá­nak (Genf) titkára jún. 16—20. között Magyarországon tartóz­kodott. Június 17-én Paul Hansen titkárt fogadta dr. Vető Lajos és D. Káldy Zoltán püspök. A megbeszélésen részt vett Dr. Pálfy Miklós, a Teológiai Aka­démia dékánja és Harkányi László egyetemes főtitkár. Az eszmecsere során szóba kerül­tek olyan kérdések, amelyek a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Lutheránus Világ- szövetség kapcsolataiból adód­nak. A megbeszélések őszinte testvéri légkörben folytak. Paul Hansen magyarországi tartózkodása alatt június 17-én de. részt vett a Teológiai Aka­démia tanévzáró ülésén. Ta­núja volt annak, amikor dr. Pálfy Miklós dékán jutalmul olyan könyveket nyújtott át a hallgatóknak, amelyeket a Teológiai Akadémia a Luthe­ránus Világszövetségtől ka­pott. Jún. 19-én, vasárnap részt vett a váci gyülekezet fillájá­ban Radon az istentiszteleten, majd hosszabb megbeszélést folytatott a presbiterekkel. Ugyanezen a napon este 6 óra­kor Budapest-Deák téren, 7 órakor pedig Budapest-Buda­váron jelen volt a most vég­zett teológusok felavatásán és ő is egy-egy áldó igét mondott. — Meglátogatta a pesthideg­kúti, a Modori-úti ás a pilis­csabai szeretetintézményeket. Június 20-án felkereste Dr. Ottlyk Ernő professzort, az Ökumenikus Tanács főtitká­rát. A Kútvölgyi Kórházban meglátogatta Gádor András lelkészt, az Evangélikus Élet szerkesztőjét. — A hivatalos programok után a két püspök és az egyetemes főtitkár tár­saságában kiránduláson vett részt Visegrádon és a Duna­kanyarban. Paul Hansen titkár június 21-én utazott vissza Genf be. TALÁLKOZTUNK Akik 25 éve vegezlek Balról jobbra, ülő áor: Szekeres Elemér, D. Káldy Zoltán, Virágh Gyula, Bachát István. Álló sor, balról jobbra. Pásztor Pál, Harmati György, Tekus Ottó, Muncz Frigyes, Je­szenszky Tibor, Síkos Lajos, Krähling Dániel, Laborczi Zoltán Amikor június I5-én este hazafelé utaztam Budapestről, évfolyamunk találkozójáról, tele volt a szívem hálaadással és örömmel. Hiszen nem akármilyen találkozóról utaz­tam hazafelé: 25 évről volt szó. Ez az idő már negyed szá­zad. Még 1941-ben végeztük el Sopronban a Teológiát. Az­óta is hallottunk egymásról, néha országos egyházi gyűlé­seken és lelkészi munkaközös­ségekben találkoztunk, dö mégis jó volt abban a közös­ségben együtt lenni, amely­nek tagjai 4 esztendőn keresz­tül együtt ültek a soproni teo­lógia padjaiban és szinte egy- időben kerültek felavatásra Sopronban és Budapesten. Igazán jó volt együttlenni 25 évi lelkészi szolgálat után. Pontosan 12-en, tehát tanít- ványi létszámban voltunk együtt. Budapestről, Vas me­gyéből és Borsodból, Pest me­gyéből és Somogyból. Volt olyan négy lelkész is, aki fe­leségét is elhozta magával. Mennyire messze elkerül­tünk földrajzilag egymástól. Különféle helyeken szolgá­lunk: városokban és falvak­ban, nagygyülekezetekben és szórványokban. A jelenlevő tizenkét lelkész között ott van az egyik püspökünk is. Ez az évfolyam az elmúlt időben több esperest is adott Magyar- országi Evangélikus Egyhá­zunk számára. A 25 évvel ez­előtt felavatott lelkészek kö­zül sokan nagyon jelentős szolgálatot vállaltak egyhá­zunk új útjának megkeresésé­ben és megtalálásában az utolsó 20 esztendőben. Előkerültek a családi élet örömei és problémái is. A gye­rekek is. Egyik-másik évfo­lyamtársunk örömmel számolt be arról, hogy gyermeke or­szágos tanulmányi versenye­ken nyert díjat. Együtt örül­tünk annak, hogy a papi há­zakból sok jótanuló gyermek kerül ki. Nem hallgattuk el problémáinkat sem: a család­ban és a szolgálatban. A be­számolók végén közpsen álla­pítottuk meg: mindeddig meg­segített minket az Űr! Szívesen gondolunk vissza arra az együttlétre, amelyet a Déli Egyházkerület Püspöki Hivatalában évfolyamtársunk D. Káldy Zoltán püspök ren­dezett számunkra. De jó volt együtt lenni a Deák téri temp­lomban is, ahol a közösen vett úrvacsora alkalmával éreztük át különösen is Krisztussal és egymással való közösségünket. Gondoltunk a távollevőkre is, volt tanárainkra is. Sokat köszönhetünk nekik. Nem fogjuk elfelejteni a Margitszigeten rendezett közös ebédet sem, ahol fölelevenítet­tük diákköri élményeinket. Sokat derültünk és megfris­sültünk. Isten kegyelméből elindul­tunk a következő mérföldkő felé. J. T. D. H. BRUNOTTE 70 ÉVES A Németországi Evangélikus Egyház (EKD) volt elnöke, D. Heinz Brunotte, június lí-én töltötte be 70. életévét. Sokat fáradozott azért, hogy az evan­gélikus tartományi egyházak szorosabb egysége létrejöjjön az EKD-ban és ő egyesítette a németországi lutheránusokat a Németországi Egyesült Evan­gélikus—Lutheránus Egyház­ban (VELKD). A múlt év novembere óta nyugdíjban levő D. H. Brunot- te-t tiszteletbeli doktorrá avat­ta a Göttingai Egyetem Teoló­giai Fakultása, Az erőszak nélküli menet ALIG VAN HÉT, HOGY NE OLVASNÁNK ARRÖL a moz­galomról, melyben fehérek és feketék együtt vannak jelen, hogy küzdjenek a polgárjogi törvény érvényre juttatásáért az Egye­sült Államokban. Legutóbb a polgárjogi szervezetek vezetői azon a helyen folytatták menetüket, ahol június 7-én reggel egy fehér fajüldöző merényletet követett el James Meredith ellen. A Nobel-díjas Martin Luther King felhívta minden amerikai állam lakóját: csatlakozzanak a menethez. A ten- nesseebeli Memphistől Jacksonig vivő műúton a közlekedési rendőröktől az útpadkára leszorítva libasorba állva folytatták menetüket. A passzív ellenállás fegyverét használják s önként vesznek magukra szenvedést, hogy ez legyen a legnagyobb felkiáltójel, a megértés után sóvárgó^ kiáltás, ott ahol az ét­teremből „nigger”! kiáltással kiűzik a feketét, ahol az utcán meghalhat a néger, míg egy fehér kórház felveszi és a fehér ember is meghal, semhogy a segítségüket elfogadja. Láttunk már képeket, amint éppen ülő- vagy térdelősztrájkot tartanak utcán, bírósági épületek, templomok, vagy éppen a Fehér Ház előtt. De láttuk azt is, hogy King társaival együtt csurom­vizesen hogyan tűrj a rendőrök és tűzoltók vízsugarát, amely- lyel szét akarják oszlatni a felvonulókat és megértettünk va­lamit a jézusi érásza xnélküliség tanításának modern formá­járól és a gyakorlat» életben való bemutatásáról. „DR. KING ÁLLT MEREDITH HELYÉRE” — olvashattuk az újságokban. King, akiről az egyik munkatársa néhány évvel ezelőtt ezt mondta: „25 évig semmi sem történt — azután vezető adatott nekünk”. 1929 január i.5-*n született a Georgia Dr. Martin Luther King állambeli Atlantában. A baptista prédikátor szeminárium elvégzése után a Harvard egyetemre kerül, majd 1954-ben Montgomeryben lesz a baptista egyház prédikátora. Ennek a városkának a nevét sokan ismerik a hires 1955-ös autóbusz­bojkottról. 1956-ban a „Déli keresztyén vezetők konferenciá­jának” az elnöke lesz, 1957-ben nagy külföldi utazásra megy Afrikába és Ázsiába. Ghánában amerikai néger népének őseit kutatja, Indiában a helyszínen tanulmányozza Gandhi egykori erőszaknélküli mozgalmát. 1963-ban Birminghamban áll az eröszaknélküli akciók élére. 1963 nagypéntekén letartóztatják és börtönbe vetik nem először és utoljára. Innen írja „Levél a börtönből” című kiáltványát, ebben kifejti a sok váddal és kritikával szemben is álláspontját. 1964 végén kapja meg a Nobel-díjat. Évente 275 000 mérföldet tesz meg repülőgépen, de ki tudja, hány mérföldet néger tüntetőkkel gyalog ország­utakon. Elismerésére jellemző, hogy nemcsak számos amerikai és európai főiskola tiszteletbeli doktora lett az utóbbi évek­ben, hanem a Kennedy, néhai elnökről elnevezett kitüntetés birtokosa is. SOKAT TANULHATUNK KINGTÖL három nagy kérdés kapcsán: a faji megkülönböztetés, a szegénység és a háború kérdésében. Szerinte, ami hazájában történik a faji megkülönböztetés ellen, csak szelete, a nagy, világszerte folyó küzdelemnek. Azt hirdeti, hogy nemcsak a négereket kell felszabadítani Ame­rikában, hanem az egész amerikai társadalmat megkötözött- ségeiből. Nobel-díjas beszédében a következőket írja: „Ez a mozgalom nem akar legyőzni senkit — ez a mozgalom meg­győzni akar mindenkit... Az erőszak erkölcstelen, mert a gyűlöletre és nem a szeretetre alapít, összetöri a közösséget és lehetetlenné teszi a testvériséget”. A szegénységről, melyben ma is milliók nyögnek a vilá­gon, King azt írja. hogy „Ma már nemcsak a szegénység diagnózisát ismerjük, hanem a gyógyítását is”. Anyagiakban és emberi erőben nincs hiány, egyedül a jóakaratban. Nyito- gatja a szemünket, hogy még tisztábban lássuk, hogy ma már az egész világ a szomszédunk és mindnyájan egymásra vagyunk utalva. Drámaian ír a háborúról és arról, hogy a legfejlettebb nemzetek „legjobb agyvelőiket” állítják a haditechnika szol­gálatába és hiába tudjuk, hogy korunkban a háború mint megoldási eszköz idejétmúlt már, mégis tovább folyik a fegy­verkezési verseny és országok fordítnak mérhetetlen anyagi és szellemi erőt a „korszerű” haditechnikára. Örököltünk egy nagy házat, ezt a világot és ebben a világ­ban együtt kell élnünk, feketéknek és fehéreknek, zsidóknak és nem zsidóknak, katolikusoknak és protestánsoknak, hinduk­nak és mohamedánoknak... meg kell tanulnunk, hogy nem élhetünk egymás nélkül, meg kell tanulnunk valahogy ebben a nagy világban egymással élnünk. S ez csak szeretetben lehet­séges. A szeretet ma az egyetlen kulcs a jövő zárához, s itt nem valami szentimentális, hanem áldozatos, tettekben nyil­vánuló szeretetről beszél King. Egy mozgalomról akartam írni és végül egy emberről, har­cairól és gondolatairól írtam? — Nem. — Dr. Martin Luther King a legjobb reprezentánsa ma az Egyesült Államokban annak a harcnak, amelyik a 18 millió néger valóságos egyen- jogosításáért folyik. Tanuljuk meg tőle, hogy a keresztyén embernek ilyen nyi­tottan és hűségesen kell odaállni minden olyan ügy mellé, amelynek a célja a faji megkülönböztetés, a szegénység, a háború megszüntetése a világon. Ha ezért a célért a magunk helyén mindent megteszünk, akkor reménységgel nézhetünk a jövőbe, bízhatunk abban, hogy az emberiség megéri a 2000. esztendőt és olyan világ vár a földön minden emberre, amelyben érdemes lesz élni. Bolla Árpád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents