Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1966-06-26 / 26. szám

Zsinat efő A lelkészi képesítésű nő helyzete A szolgálat szépsége Kőm. 12,6—16. Amióta a Szentlélek Isten megalapította az anyaszent- egyházat, annak tagjairól úgy visel gondot, hogy gyülekeze­tekbe helyezi őket. Nem elég azonban a gyülekezetekben, a gyülekezetért is kell élnünk. Ez a gyülekezetért való élet a szolgálat. Sokan azt gondolják, már azzal is szolgálnak a gyülekezetnek, hogy ritkán vagy esetleg sűrűbben eljárnak istentiszteletekre, pontosan megfizetik járulékaikat, érdeklőd­nek a dolgok menete iránt, esetleg adakoznak, jótékonykodnak is. Mások azt mondják: szolgáljanak azok, akiket erre elhív­tak, vagy akiknek tisztségük van, — ők maguk távol tartják magukat a gyülekezeti szolgálattól. Ez a szaloasz — ahogyan régen megismertük — a keresz­tyén életszabályok foglalata — mindnyájunkat gyülekezet­építő szolgálatba akar állítani. A szeretet kérlelő hangján szólít meg, nyitogatja szemeinket, hogy észrevegyük sajátos feladatainkat, s a nekünk adott kegyelem szerint építsük a gyülekezetei. Mert tudomásul kell vennünk, hogy ha Isten megajándékozott a gyülekezettel, annak közösségében soha nem élhetünk elszigetelten. Még akkor sem, amikor a leg­egyénibb belső feladatainkkal birkózunk, mint odaszánás, megújulás, Isten akaratának keresése. Aki ódaszánja magát Istennek, szolgálatra, az észre fogja venni, neki olyan szolgá­latot ad az Ür, amit más nem végezhet el helyette. Egy test­ben minden tagnak nem ugyanazon cselekedete van, — mondja Pál az igénket megelőző egyik versben. Sőt, — mint­hogy külön-külön ajándékaink vannak, éppen azokkal kell kinek-kinek szolgálnia. Hétféle ajándékot sorol fel az apostol. Kicsit szabatosan így fogalmazhatom meg őket: Bizonyság- tétel Isten igéje alapján, diakónia, tanítás, pásztori intés, adakozás, a gyülekezet kormányzása, jótékonykodás. Minden hivő megtalálhatja a neki kiosztott kegyelmi ajándékot. A gyülekezetben egy valakire kiszabott munkakörét az Ür jelöli meg. Ennek megfelelően eleinte különösnek tűnhetik az, amit Pál tesz például az adakozással kapcsolatban. Elő­ször azt mondja, hogy az adakozó szelídséggel művelje, aztán újra visszatér erre a kérdésre: A szentek szükségeire adako­zók legyetek. Nem úgy van hát, ahogy mondani szoktuk: Adok, aztán kész. Az egyik bibliafordításban azt olvasom: aki jótékonyságot gyakorol, tegye derűsen. Többször találkoz­tam olyan vélekedéssel, hogy helytelen, ha mindenre ugyanaz a kis közösség áldoz, a gyülekezet nagy többsége azonban közömbös marad. Pedig kiváltságnak kell tekintenie kinek- kinek az áldozathozatalban való részvételt. A 9. verstől mintha egy nagy láthatatlan kéz egybe akarná | fogni a gyülekezetei. Vannak külön-külön kegyelmi aján- ■ dékaink, de vannak közös feladataink is. A legfontosabb, I hogy szeretetben munkálkodjunk, s hogy a szeretet képmu­tatás nélkül való legyen. Luther mondja egy helyen: „Sem­minek sem kell annyira tisztán maradni a képmutatástól, mint a szeretetnek, mégis semmi nem szennyeződik annyira a képmutatás által, mint a szeretet. Semmi sem ágaskodik annyira a képmutatás ellen, mint a szeretet, mégis semminek sem kell annyi képmutatást tűrnie, mint éppen a szeretetnek.” Fakadjon szeretetünk mélyen a szívünkből. Olyan szeretet legyen bennünk, mely magától megmutatkozik. Ne legyen ellágyulás, vétkekkel szemben elnéző, hanem nevelő erő, vét­keket elfordító hatalom. Mindig előzze meg a másik szerete- tét, még olyan kis dolgokban is, mint a köszönés. Pál rámutat arra, hogy a szeretet gyakorlásának vannak fontos alkalmai. Bizonyos esetekben különösen meg kell mutatkoznia a sze­retetnek. Ha valaki távol került otthonától, egy kicsit azokra is rá van bízva, akik közé került. v A szeretet a megértést és a mindenkori együttérzést mun­kálja. Isten a kegyelmi ajándékokkal megfelelő módon végzett szolgálatot olyannak tekinti, mint amivel öt magát szolgáljuk. „Mint akik az Ümak szolgáltok” Igen, a maga számára vég­zett szolgálatnak fogadja el gyermekei buzgóságát, megörven­deztet az Istennek való szolgálat örömével, és megjutalmaz annak koronájával. Egyúttal megtanít arra is, hogy Istent csak felebarátainkon keresztül lehet és kell szolgálnunk a gyülekezetben. Hogyan végezhetek gyülekezetépítő szolgálatot? Erre a kérdésre így próbálok felelni: Ha megmaradok a magam sajá­tos feladatai mellett, ha végzem azt, amire kegyelmi aján­dékot kaptam, s ha ugyanakkor teljes erőbevetéssel munkál­kodom a közös feladatok végzésében, túllátva embereken, templomokon, földi gyülekezeteken... Csak a szolgálat Urára tekintve és Öt dicsőítve. Pásztor Pál IMÁDKOZZUNK Mennyei Atyánk! Bölcsen és atyai jósággal rendelted el az emberi élet folyását. Ügy teremtettél, hogy céljaink le­gyenek, amelyek elérésére erőt, tehetséget és legfőképpen Lelkedet adod. Mindent megtettél és megteszel, Atyánk, bogy hű gyermekeidként élhessünk itt a földön és majd az örökkévalóságban. Amikor igédben közeledsz felénk, mindig ezt érezhetjük. Magasztalunk jóságodért és köszönjük, hogy keresel bennünket. Bizony mi sokszor vagyunk elveszett ju­hok és elgurult drachmák. Te pedig Atyánk, keresel bennün­ket, hogy örülni tudjál megmentett életünknek. Áldunk jó­ságodért Istenünk, áldunk azért, hogy a mi életünk felett is örvendezni tudsz és nem vetsz el, ahogy megérdemelnénk. Kérünk Istenünk, áldd meg életünket és tégy bennünket hűséges gyermekeiddé. Gondviselésed fordítsa szívünket és életünket akaratod felé és adjon erőt a jókedvű szolgálatra. Tégy józanná és vigyázókká, hogy ellene tudjunk állni kísér­téseinknek és életünk neved dicsőségére lehessen. Urunk, te képessé tudsz tenni arra, hogy a bűnt kerülve cselekedjük akaratodat. Hálát adunk Istenünk azért, hogy ebben az évben is megkezdődött az aratás. Kegyelmed újra kiméri számunkra a mindennapi kenyeret. Kérünk, adj erőt testvéreinknek, akik ebben a nehéz munkában fáradoznak érettünk is. Áldd meg azokat a testvéreinket, akik békességünkért munkálkodnak. Add áldásodat minden jószándékú életre. Köszönjük Istenünk minden nap megújuló jóságodat. Tied legyen a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. — Amen. SOMVIRÄQ címen verseket is tartalmazó elbeszélő kötet jelent meg Sajtóosztályunk kiadásában. A könyvet, amelyet D. Káldy Zoltán püspök szerkesztett, 18 szerző írta. Valamennyien ma­gyarországi evangélikus egyházunk lelkészei. A szép kiállítású, ajándékozásra is alkalmas könyv ára 35,— Ft + portó. Megrendelhető Egyetemes Sajtóosztály, Budapest, VIII., Pus­kin u. 12. Világszerte a legvitatottabb kérdések közé tartozik a lel­készi képesítésű nők helyzete. Az egyes felekezetek külön­bözőképpen reagálnak erre. Az első teljes jogú női lelkészek az amerikai metodista egy­házban kezdték meg szolgála­tukat. A világ sok református egyházában vannak női lel­készek. Ez azt jelenti, hogy joguk van az ige hirdetésére, a szentségek kiszolgáltatására, teljes istentiszteletek végzésé­re, s azon a szokásos papi öl­tözék viselésére, parochusi jo­gok gyakorlására. A világ evangélikus egyhá­zaiban is igen megosztott a helyzet. A négymilliós finn egyház nem részesíti a nőket felavatásban, tehát nem lehet­nek a férfiakkal mindenben azonos jogú lelkészek. A nyolcmilliós svéd egyházat hosszú időn át foglalkoztatta a női lelkészek problémája. Igen heves viták zajlottak az érdekében is, és ellene is. Voltak lelkészek, akik az el­keseredett vita hevében kivál­tak az egyházi szolgálatból is, mert nem kaptak igazat. Vé­gül is a püspökökre bízták a kérdés eldöntését, s így van püspök, aki a teológiát vég­zett nőket is teljes jogú lel­készekké avatja, s van, aki ezt nem teszi. Az egyes német tartományi egyházakban is megosztott a helyzet. Vannak tartományi egyházak, ahol a nőket is lel­késszé avatják. Vannak olya­nok is, ahol a nők prédikál­nak, az úrvacsora osztásban úgy vesznek részt, hogy az elemek megszentelését a pa­rochus lelkész végzi, de az os­tya és bor kiosztásában a se- gédlelkésznők is részt vesznek. Ezt a világhelyzetet kell szem előtt tartanunk, amikor egyházunkban foglalkozunk ezzel a problémával. Más egy­házak példáján tanulhattuk meg, mennyire káros ezt a kérdést középpontba állítani, s körülötte szenvedélyes vitá­kat folytatni, mert ez eltereli az egyház központi kérdései­ről a figyelmet. Nálunk sem volna helyes e körül a kérdés körül izgalmat okozni. A törvényjavaslat lényegé­ben a jelenlegi helyzetet tük­rözi, amely nem végleges meg­oldás, hanem átmeneti álla­pot. A törvényjavaslat szerint „a lelkészi képesítésű nő a lelkész mellé rendelt lelkészi munkatárs”. A jelenlegi gyakorlatból van átvéve az az intézkedés, amely szerint nem részesül lelkésszé avatásban a lelkészi képesítésű nő, hanem a püspöktől nyert szolgálatra való ünnepélyes kibocsátást. Ennek a megkü­lönböztetésnek a gyökere az a probléma, hogy jogot kaphat-e a szentségek kiszolgáltatására a lelkészi képesítésű nő. A je­lenlegi gyakorlat az, hogy ál­talában nem kap ilyet. A szór­ványgyülekezetekben azonban sokszor elkerülhetetlenné vá­lik, hogy az úrvacsora szent­sége után vágyakozó hívek ne vehessék a lelkészi képesítésű nő kezéből a szentséget. Ezért a törvényjavaslat szövege így szól: „a szentségek kiszolgál­tatásán kívül minden lelkészi funkciót végezhet. A püspök kivételes esetben a szentségek kiszolgáltatását is engedélyez­heti, elsősorban szórványgyü­lekezetekben”. Erre az enge­délyre már eddig is sor került. A lelkészi képesítésű nők szociális biztonságát szolgál­ja az az intézkedés, hogy lel­készi nyugdíjra jogosultak. Annál a lelkészi képesítésű nőnél, aki egyben gyülekezeti lelkész felesége is, a szolgálat­ba állítás nem automatikusan történik, hanem csak akkor, ha a gyülekezet segédlelkészi állást tart fenn és szolgálatba állítását a püspök szükséges­nek tartja. A törvényjavaslatnak ez a szövegezése azért tükröz ilyen átmeneti helyzetet, mert nem látszik még érettnek a helyzet egyházunkban ahhoz, hogy ezt a kérdést akár messzire előre­szaladva, akár konzervatív álláspontba visszahúzódva, végérvényesen meg lehessen oldani. Legbiztosabb megol­dásnak az látszik, ha püspö­keinkre bízzuk a lelkészi szol­gálatba állítás mikéntjének eldöntését. Dr. Ottlyk Ernő Háta mögött... Egyik szabadtéri mozi né­zőterén ülök. Előttem egy fia­tal pár és a férfi jóbarátja ül­nek. Középen a férj, balra a barát, jobbra az asszony. Az asszony szinte ráhajtja fejét a férje vállára, úgy suttognak. Kissé oldalra hajlok mögöttük én is, hogy lássam a filmet az egymáshoz hajló fejek mel­lett. Megértem őket, fiatalok, szerelmesek. Egyszeresük az asszony férje vállát átfogó karja lecsúszik a széktámla mögé, ugyanakkor a barát ke­ze is átnyúlik a férj széktám­lája mögött és egymásba kap­csolódik e két kéz, a mit sem gyanító férj háta mögött. Azóta is sokszor gondolok erre a „hátmögött” egymásba kapcsolódott két kézre. Döb­benetes! Kedvem lett volna ököllel szétcsapni az egymást simogató kezeket, odakiáltani: hazugság! Azután eltelt néhány nap, pár hét is és a fülem egyre figyelmesebb lett. Figyeltem a hozzám érkező beszédfoszlá­nyokra és a szívem magneto­fonján ilyen mondatok marad­tak meg. „Itt van a százas, fiam, de az apádnak nem kell tudnia” és az alacsony hom- lokú fiatalember hanyag mozdulattal gyűrte zsebre a pénzt és elsietett. Másutt egy kapun lép be a papa 7—S éves kislányával, talán sétáról tértek haza. „Zsuzsikám, azt ne mondd el anyukának, hogy a Judit nénivel sétáltunk.” Ismét másutt este már ha­zafelé tart egy kis társaság, amikor egyik női hang meg­jegyzi: „Hogy milyen emberek ezek az Irének, egy jó kávét nem tudnak adni, de magnót azt vesznek". Háta mögött! De lehet-e ebben megállni? Pletykák, amelyek életeket mérgeztek meg, rágalmak, amelyek köny- nyek árját okozták. Munka­társi intrika, amelynek a vége, kézbekapott felmondóle­vél. Megfoghatatlan suttogás, amely mennyi erőt köt le, mennyi jó igyekezetei állít meg, egy-egy társaságban, vagy gyülekezetben, vagy akár országos méretben. Háta mö­gött! Igaz, sokszor lelepleződnek az ilyen „hátmögötti" bajke­verések. Sokszor olvashatjuk az újságban egy-egy méltat­lanul meghurcolt ember elég­tételét. Igaz. De lehet-e egész­séges házastársi közösségben valami, amiről ne tudjon a másik? Lehet-e ez jogcím ki­csiny gyermekek lelkivilágá­nak megmérgezésére, hogy va­lamit is tagadjon el, vagy másítson meg? A mi társadalmunkban nagy gondot fordítunk arra, hogy építsük a közösségi éle­tet és törődjünk az egyes em­berrel. Népünk történetében ez a gondoskodás még nem volt soha ilyen széleskörű. Mégis, közöttünk is élnek em­berek, akiknek egyéni prob­lémáira külön is fel kell fi­gyelnünk. Az élet egy kis pillanatképe állított meg csak egy újabb pillanatra. Behunyom a sze­mem, újra látom a moziban látott képet, Háta mögött... Eszembe jut Jézus Krisztus Urunk szava: „Hanem legyen a ti beszédetek: Igen, igen; nem, nem; ami pedig ezeken felül van, a gonosztól van.” (Máté 5, 37.). Háta mögött?/™ sohasem!! A dunaparti sétányon egy ember ült mellém a padra. Olvastam, és élveztem a víz- szagú levegőt. Később egy pil­lanatra oldalt néztem, mintegy pillanatképet készítve sze­memmel szomszédomról. Me­reven összezárt száj, mély ke­serű ránc a szájszegletében, üresen előre néző szemek. Felfigyeltem, hogy egy mankó támaszkodott közöttünk a pad ülőkéjének. Ekkor támadt egy furcsa gondolatom. Mit rejt magába ez az őszülő halánték, milyen gondolatokat, gondo­kat, terhet, problémákat ez a ráncolt homlok. Nem tudtam tovább olvasni. Egy élet ül itt mellettem, ezer titkával, se­bével. Eldőlt a mankója. Gyors mozdulattal felvettem. Ö za­vartan mondta: „én voltam az ügyetlen!... Így indult a beszélgetés. Háború, aknarobbanás, hadi­kórház, azután hazatérés. Fia­tal felesége volt, aki nem tud­ta elviselni a mankó kopogá­sát. Elhagyta. Mentegeti, hi­szen igaza volt, amikor hoz­zám jött, nem így gondolta. Ahogyan beszél, ilyen sza­vak formálódnak ki bennem: kisebbrendűségi érzés, megke- seredés . .. Egy pillanatra el­Mellettem szöknek a gondolataim, itt van egy élet mellettem, milyen kö­zel, mégis, ha nem szólaltunk volna meg, semmit sem tud­nánk egymásról. Ebben a pil­lanatban elkószált gondolatai­mat hirtelen visszahívja a be­szélő szava: — Nem is tudom, minek mondom én el ezeket, azt sem tudom, hogy maga kicsoda. — Ez nem fontos — mon­dom — csak beszéljen bátran és őszintén. Talán egy negyedórával ké­sőbb elköszön. — Mennem kell, indul az autóbuszom, köszönöm, hogy meghallgatott, könnyebb lett a szívem. Mellettem élnek emberek. Egy házban, egy folyosón, együtt dolgozunk. Megértjük őket? Igazán megérteni a má­sik embert csak egyfélekép­pen lehet: szeretetben! Az em­bereket úgy, amint vannak, örömükben, bajukban egyfor­mán kell szeretni és hordozni. Családokon belül hogyan romlik meg a légkör, ha — miután elmúlt a nagy lángo­lás, — nincsen ilyen hordozó szeretet. Mi nagyon sokszor azt kívánjuk a másik embertől, hogy az változzon meg, ido­muljon hozzánk, alkalmazkod­jon. Mivel az a másik is ugyanezt kívánja, két egymás­nak feszülő akaratként állunk egymás mellett. Hogyan szom­jaznak az emberek egy-egy ilyen beszélgetésre, aminek a végén elmondhatják, olyan jól esett elmondani, megkönnyeb­bültem! Hiszen az az emberségünk, hogy csak egymásra való te­kintettel, egymás mellett tu­dunk igazán emberek lenni! Ott a Duna partján így lett nagyon drága a számomra ez a szó: mellettem! Amikor ké­sőbb én is hazamentem, én is úgy éreztem, könnyebb nékem is. Ma sem tudom, hogy mi volt a neve, azt sem, hogy ho­vá való, hiszen abban az idő­ben sokfelé mennek tőlünk autóbuszok. Ö sem tudta, hogy én ki vagyok. Bizonyára nem gondolt arra sem, hogy ez a beszélgetésünk ide kerül egy újság cikkei közé, mint egy pillanatkép az életünkből. De bennem hazafelé ott zsongott ez az ige: „egymás terhét hor­dozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.’’ (Gál. 6, 2.) Sólyom Károly PSspBkeink körleveléről Századunkban, közel husi magyar evangélikus püspök adott ki körleveleket. Vannak olyan körlevelek, amelyeket egy-egy püspök írt s vannakj amelyeket többen írtak alá. Mindegyik „pásztor-levélnek’’ megvolt a rendeltetése. Az Evangélikus Élet június 12-i számában megjelent és a gyülekezetekben felolvasott püspöki körlevél témája a re- verzális. Tudomásom szerint eddig a püspöki körlevelek egyike sem foglalkozott kizárólag és kife­jezetten a reverzális kérdésé­vel, csak a nagyobb kérdések részleteként történt erről em­lítés. Ha összegezni lehetne az írásban és szóban elhangzott és a reverzális kérdésében történt evangélikus megnyilat­kozásokat, akkor ez az össze­gyűjthető anyag egy külön könyvtári szakaszt töltene meg. Sajnos, eredménye ennek a sok írásnak nem sok volt. A mostani püspöki körlevél a vatikáni zsinat határozatai miatt vált aktuálissá. Pompás és tökéletes írás. Választ kap­tak azok a hívek, barátok, is­merősök, akik hetek óta türel­metlenül ostromolták egyhá­zunk papjait a tekintetben, hogy miképpen is állunk a va­tikáni zsinatnak a reverzális kérdésében hozott határozatai­val szemben. A jelenlegi püspöki körlevél hangja nyugodt. Magabiztos. Nem harcias, de öntudatos. Nem vitatkozik. Reménykedik. Az irat megszületése és meg­fogalmazása dicséri a püspö­köket. Tartalmában teljesen kor­rekt. Bátran merném refor­mátort írásnak nevezni, mert korunk és egyházunk és az egyházak helyzetei között tö­kéletes felismeréssel szóltak a hívekhez úgy, ahogy talán ed­dig még püspökeink ilyen sze­rencsés szózattal nem közelí­tették meg a gyülekezeteket. Reformátori írás, ökumenikus bizonyságtétel. Magunk szá­mára érthető és irányt szabó és a másik oldal felé öntuda­tos, határozott és helyesen ud­varias. Tapasztalatunk az, hogy a gyülekezetek boldog örömmel olvasták és hallgatták ezt a körlevelet s jogos kérése egy öregedő lelkésznek az, hogy püspökeink felé a hívek és lelkészek leghálásabb elisme­rését és háláját tolmácsolhas­suk. Ügy vagyunk ezzel a megnyilatkozással szemben — ha a hasonlat egy kissé vak­merő is — mint amikor Jézus Krisztus a tanítványai szeme láttára és füle hallatára le­csendesítette a tengert. Hála. Köszönet. Elismerés. Ezt vallja a mai evangélikus egyház minden gyülekezete és lelkésze. Dr. Gaudy László A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLEN Az Egyházak Világtanácsá­nak főtitkára, dr. Visser’t Hooft beszédet mondott a Vi­lágtanács amerikai tagegyhá­zainak ezévi konferenciáján és ebben arról beszélt többek kö­zött, hogy az Egyházak Világ- tanácsának nem szabad meg­alkuvó magatartást tanúsíta­nia a faji kérésben. „Ezután is fáradhatatlanul támogat­nunk kell azokat a bátor ke­resztyén férfiakat és nőket, akik látszólag reménytelen helyzetben harcolnak a fajok egyenjogúságáért és a status quo (a mai helyzet) fenntartá­sáért érvelőket — különösen az egyházakban — figyelmeztet­nünk kell arra, hogy a faji kér­dés kockáztatja a világbékét csakúgy, mint az emberi mél­tóságról szól keresztyén bi­zonyságtétel hitelét.” AZ OLASZNYELVÜ EVANGÉLIKUSOK ELSŐ TEMPLOMA Az olaszországi Evangélikus Egyháznak nagy ünnepe volt május 22-én. A Vezúv tövében fekvő Torre-Annunziata-ban fölszentelték az ottani kizáró­lag olasz anyanyelvű evangéli­kusok első, most felépült temp­lomát. A fölszentelést Lepsien lelkész-elnök végezte, majd Idelmo Poggioli helyi lelkész prédikált. A külföldi egyházak üdvözletét Kastlund lelkész, a svéd nemzeti bizottság igazga­tója és P. Hansen genfi titkár tolmácsolták.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents