Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-06-26 / 26. szám
KP. BftRM BP. 73, Aratunk! Hatalmas kombájnok, élesre fent kaszák vágják rendre az érett gabonát. Megkezdődött az aratás. A falu népe már hetekkel előbb készült a mezők nagy ünnepére. Szakértők vizsgálták és javították az aratógépeket. Aratásra készülő munkások az udvaron készítget- ték kaszájukat. Kiverték az élét és megfenték a nemes acélt. Asszonyok, lányok kéveköteleket fontak. Az öregebb, tapasztaltabb emberek napok óta vizsgálták a gabonatáblákat és fontolgatták, mikor kezdjünk? Lehetőleg időben, mert összeérik minden és földre pereg az áldott szem. De éretlen gabonát sem lehet aratni! Egyébként a magyar földműves szeme mindig ott van a jószágon. Ismeretes a magyar közmondás: Gazda szeme hizlalja a jószágot! Ez úgy is igaz. hogy a gazda szeme ott van a mezőn. Csak pár nap múljék úgy el, hogy nem látják a szőlőt, vetést, ültetést, már nyugtalanok és így beszélnek: — Már napok óta nem láttam, mennyit nőtt a vetés? Ruth könyvének igéje jut eszünkbe: „Szemeid legyenek a mezőn, amelyet aratnak.” Megkezdődött az aratás! Ezekben a napokban az egész ország szeme ott van az aratáson és az aratókon. Együtt- ér'zünk a nehéz munkát végzőkkel. Az aratás munkája testet-lelket megpróbáló munka. Aki aratott életében, tudja eztí Az aratók legnagyobb öröme, ha minél több a kereszt. Ezekből a keresztekből lesz az életet adó kenyér. Az aratókkal van a szívünk, imádságunk és szeretetünk. Olyan jó hallani, hogy hosz- szú-hosszú évek sokféle pusztításai után az idén bőségesebb lesz a termés. Isten megáldotta a sok fáradságot és munkát. Az élet nem ábrándos szemlélődés. Isten a kenyeret, a földi élet egyik legfontosabb értékét szakadatlan munkához kötötte. Vannak olyan szekták, amelyek azt tanítják, hogy nem fontos a munka, a világ, mert a mi országunk nem itt van, hanem odaát. Egy kicsit összecseng ez a tanítás Páduai Antal kezdeményezésével, amelynek nyomán benépesedtek Egyiptom pusztaságai remetékkel, akik azt hitték, hogy felsőbbrendű életet élnek azzal, hogy elszigetelték magukat a dolgos, munkás élettől. Mi is tudjuk, hogy a földön levő gabonakeresztek emlékeztetnek bennünket Krisztus keresztjére. Arra a keresztre, amely nekünk bűnbocsánatot és üdvösséget jelent. Mi is ismerjük Jézus tanítását: „Nemcsak kenyérrel él az ember”. De Jézusnak ebből az igéjéből nemcsak azt tanuljuk meg, hogy törődjünk a lelkünk és üdvösségünk kérdéseivel. Hanem kicsengeni érezzük a másik tanítást is: kenyérrel is él az ember! A kenyérért pedig dolgozni kell! Mert tudunk olyan igét is, hogy aki nem dolgozik, az az ne is egyék! Isten ígérete, hogy a földön vetés és aratás lesz, amíg a föld föld lesz. Íme, beköszöntött az aratás ideje! Az aratás napjai köszöntöttek ránk. Hazánk népe, kicsinyek és nagyok, köszöntjük az aratókat és hálás örömmel várjuk az új kenyeret. Asztalunkra kerül majd az új, ízes magyar kenyér és mi köszönjük azt a dolgos, magyar falunak és Istennek, a mi mennyei Atyánknak. Fülöp Dezső Tanévzáró a Teológiai Akadémián A Teológiai Akadémia évzáró ünnepélyének elnöksége. — Balról jobbra Dr. Ottlyk Ernő professzor, D. Dr. Vető Lajos püspök, Dr. Pálfy Miklós dékán, Dr. Groó Gyula prc-dékán és Dr. Nagy Gyula professzor tájékoztatást nyújthatnánk nemcsak a különböző tudományszakok jelenlegi állásáról, hanem a világkeresztyén- ségben jelentkező különböző egyházi és egyházpolitikai irányzatokról, de a világpolitikai helyzetről is”. A TANULMÁNYI REND ismertetésénél rámutatott arra a szükségre, hogy minden tárgynak el kell jutnia az egyház jelenéig. „Az Akadémia padjaiban ülő hallgatók csak akkor érthetik helyesen egyházunk mai küldetésének a tartalmát és formáit, ha tisztában vannak azzal a húsz esztendővel is, ami a második világháború óta telt el egyházunkban.” Ezévben hat hallgató indult el az Akadémiáról, hogy egyházunkban lelkészi szolgálatot töltsön be. Az így búcsúzó hallgatók nevében ifj. Kerrtleh György mondotta el a köszönet, a kérés s az ígéret szavait. A hallgatók jelesebbjei könyvjutalomban részesültek. AZ EGYETEMES EGYHÁZ Üllői úti székházának imater-' mében tartotta tanévzáró ünnepi ülését a Teológiai Akadémia. Az istentiszteleten D. Dr. Vető Lajos püspök prédikált I. Kor. 1,31. alapján: „Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.” A reformáció jövő évben bekövetkező 450 éves jubileumára utalva rámutatott arra a reformációban híressé vált bibliai igazságra, hogy nem cselekedeteinkkel, hanem tisztán Krisztus érdemével állunk meg. Cselekedeteinkkel tehát kár kérkednünk. Amikor Pál apostol Krisztus keresztjével dicsekszik, ezzel a maga bűneire és gyengeségeire utal, de nem céltalan ön- marcangolással, hanem éppen ez tanítja meg a reális szemléletre, a helyes bűnbánatra, amely lényege szerint erőnyerés, mert Krisztushoz visz. Az egyes teológiai stúdiumok során rámutatott arra, hogy hol küzd a keresztyénség nehézségekkel és gyengeségekkel, s mi módon kell azokban nem mentegetőznünk, hanem bátran szólva gyöngeségünkről, Krisz- ban erősödnünk. AZ ÜNNEPI ÜLÉSEN Dr. Groó Gyula prodékán igeolvasása és imádsága után Dr. Pálfy Miklós tartotta meg dékáni beszámolóját. Foglalkozott a szolidaritás kérdésével, amely összeköti egymással a világon élő keresztyéneket a különböző országokban is, ami azonban „csak akkor kötelez bennünket, ha a Szentírás és á józan ész alapján olyan úton halad előre a világkeresztyénség, amely úton mi is járni tudunk. Vagyis, ha a keresztyének az emberiség nagy problémáival olyan értelemben foglalkoznak, hogy az a világbékét munkálja, vagy szűkebb értelemben a magyar nép emelkedését célozza minden szinten.” Majd rámutatott azokra a kérdésekre, amelyeknek megoldása korunk megváltozott világában az egyházra vár. „Az a fontos mindenekelőtt — hangzott a jelentésben — hogy amikor az egyház kérdéseiről van szó, tisztában legyünk azzal, hogy mit akar velünk Isten elérni. Akkor nem így alakul teológiai alapfogalmaink sorrendje, hogy Isten — egyház — világ, hanem így: Isten — világ — egyház”. A TEOLÓGIAI AKADÉMIA elmúlt tanévének története bő ökumenikus kapcsolatokról tanúskodik. Ezeknek sorában első renden a professzorok aktív részvételéről hallottunk a Keresztyén Békekonferencia tanácsadó bizottsága múlt év őszi konferenciájának előkészítő munkájában. A professzorok külföldi útjai között különösen is kiemelkednek Dr. Groó Gyula helsinki, és Dr. Prőhle Károly bécsi vendégelőadásai, valamint Dr. Ottlyk Ernő és Dr. Pálfy Miklós különböző konferenciákon és tanácskozásokon való részvétele. Külföldi teológusok Akadémiánkon tett látogatásairól is bőven hallottunk, majd mint kiemelkedő eseményt, Ahti Aurancn finn esperes tiszteletbeli doktorrá avatását ismertette a jelentés. A TOVÁBBIAKBAN MÉLTATTA a teológiai tanárok szolgálatát magyarországi egyházunkban, különösen is a lelkészek számára körzetenként tartott teológiai konferenciákon. Majd felvetette egy fórumszerű tanulmányi konferencia gondolatát, „amelyen AZ ÜNNEPI ÜLÉSEN RÉSZT VETTEK egyházunk püspökei, több esperes, más egyházak teológiai akadémiáinak és szemináriumainak képviselői, s a budapesti gyülekezetek tagjai közül is többen. Vendégként részt vett a záró- ünnepségen Paul Hansen is, a Lutheránus Világszövetség kisebbségi egyházak osztályának titkára. Dr. Pálfy Miklós dékán jutalomkönyvet nyújt át Bizik László most végzett teológusnak D Rajnai Egyház vezetősége elutasítja a vegyesházasságréi szélé új rendelkezést Továbbra is tilos evangélikus lelkésznek résztvennie olyan esküvőn, amelyet katolikus lelkész végez, jelenti ki a Rajnai Evangélikus Egyház vezetősége körlevelében, amelyet megküldött minden lelkészének. Szó szerint a következőket olvassuk a körlevélben: „A Hittani Kongregáció 1966. március 18-i rendelkezése a vegyesházasságokról a zsinati javaslattal ellentétben továbbra is fenntartja azt a megkülönböztető rendelkezést, hogy az evangélikus templomban kötött házasságok érvénytelenek és — bár formálisan megszünteti a kiközösítést mint egyházi büntetést — továbbra is megvonja a szentségeket azoktól, akik evangélikus templomban kötöttek házasságot katolikus létükre. Ellentétben az ökume- nizmusról szóló zsinati határozattal, erről a rendelkezésről sem folytak felekezetközi megbeszélések előzőleg. A katolikus egyház egyoldalúan rendelkezett arról is, hogy az evangélikus lelkész a már megtörtént katolikus esketés után áldó szavakat mondha Ha evangélikus lelkész er vállalkoznék, akkor a kato kus vegyesházassági jogot t masztaná alá, „amely vélem nyünk szerint ellene mond Szentírásnak és a refdrmátc hitvallásoknak” — mondja körlevél. A skót egi/ház határozata nagy kiábrándulásáról beszél az új katolikus rendelkezéssel kapcsolatban. A Skóciai Református Egyház közgyűlése Edinburghban jött össze június első hetében és határozatában megállapítja, hogy a vegyesházasságokra vonatkozó legújabb vatikáni rendelkezés a katolikus egyház gyakorlatára nézve semmi változtatást sem tartalmaz. Skócia Egyháza — mondja a határozat — egyetért a canteburyi érsekkel, aki az egység legnagyobb akadályát látja ebben az új rendelkezésben. Mennyei erem Ki ne ismerné Móricz Zsig- mond felejthetetlen elbeszélését a „Hét krajcárt”? Ma sem tudom könnyek nélkül végig olvasni, s valahányszor kezembe akad, eszembe jut az első olvasás élménye. Szinte gyerek voltam, amikor elém került és a szerzővel együtt izgultam a krajcárokért. Örültem, amikor a kis hős örült és sírtam, amikor a megtalált hetedik után az édesanya szájából vér buggyant ki. Ez jut eszembe, amikor a mai vasárnap igéit olvasom. Mert ezekből az igékből is ilyen „keresés” és „megtalálás” izgalma árad. Csak itt már nem egy otthon, egy emberi sors titkaiba tekinthetünk, hanem világméretűvé válik a keresésének és a megtalálásának az öröme. A száz juh közül egy elvész. Csak egy. Még mindig marad éppen elég sok. De ki az, aki igy gondolkodna közülünk, hogy maradt éppen elég?! Hiszen az az egy is az enyém. És nem azon örven- dezünk-c, hogy az éppen elveszettet találtuk meg?! A tíz drahma közül csak egy veszett el és mégis annak az egynek a megtalálása jelent az asszony számára örömet. A tékozló fiú atyja lakomát készít a hazatérő fiának, aki pedig nem sok örömet szerzett a családi otthonnak. A két fiú közül hazajött az, akinek életútja messzire eltávolodott a szülői háztól. Vajon nem tudjuk-e magunkat beleélni ebbe az örömbe? Mindez példázatban áll elénk, úgy, ahogyan azt Jézus mondta tanítványainak. Ö azonban nemcsak beszélt, hanem cselekedett is. Nemcsak arról szólt, hogy a mennyben öröm van egy bűnösnek a megtérésén, hanem munkálta is ezt az örömöt. Munkálta azáltal, hogy ott, ahol kellett, adta bűnös emberi szívekbe ennek a mennyei örömnek az érezhető és életet átformáló erejét. A bűnös asszonynak, akit odavittek eléje, azt mondta: „Én sem kárhoztatlak; eredj el, és többé ne vétkezzél!” Nem nézte el az asszony bűnét, nem helyeselte azt, nem igazolta gyengeségét és a környezetét megrontó bűnét, hanem továbbküldte. Jézus küldte tovább — és ez itt a döntő. Az a Jézus mondta neki, hogy többé ne vétkezzél, aki ezekkel a szavakkal megbocsátotta eddigi életének minden bűnét. Kár lenne többet mondani erről az asszonyról, mint amennyit az ige mond. De bizonyára nagy öröm töltötte el szívét, hiszen az előbb még az a veszély fenyegette, hogy bűnéért — az akkori törvények szerint — nyilvánosan megkövezik. És most „egyenrangú” emberként ment tovább Jézustól. A mennyei öröm a bűnös megtéréséből születik. És nekünk is nagy szükségünk van erre az örömre! Karner Ágoston
