Evangélikus Élet, 1966 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-16 / 3. szám
Vatikáni jelentésünk Egyek vagyunk népünkkel, mint folyó a medrével Az egyházvezetőség köszöntése az új év küszöbén Január 3. Üllői út 24. (Folytatás az 1. oldalról) Az év első munkanapja is ünnepnappá lesz évről-évre az Üllői úton. Az egyetemes székházban gyülekeznek a budapesti lelkészek, egyetemes egyházunk dolgozói. Eljött Fekete Zoltán dr., az északi egyházkerület felügyelője is. D. Káldy Zoltán püspök tolmácsolja okos és szíves szavakkal a jelenlevők és zuk oda. Ez a nemzeti egységnek is érdeke. 3. Mindehhez segítséget akarunk adni, mindehhez kérjük a segítségeteket — mondotta D. Káldy püspök. Teljes bizalommal, szeretettel, megbecsüléssel nézünk az egyetemes elnökségre, külön is az egyetemes felügyelőnkre, aki sokirányú, népünk érdekében végzett közéleti tevékenysége közepette igazán aktív jelűről, népünk és egyházunk életéről. A világ folyásában az események menetét két fő eröté- nyező szabja meg: a szocialista országok és a kapitalista imperializmus erői. Az ún. harmadik világ életében is ezeknek az erőknek a mérkőzése jelentkezik döntő tényezőként. Ez a mérkőzés világháborúval fenyegető nyílt háborúvá fajult már az elmúlt évben Vietnamban, s ebben közvetve, segítségnyújtással egész magyarországi evangélikus egyházunk őszinte tiszteletét és igaz szeretetét egyetemes egyházi elnökségünknek, Dr. Mihályfi Ernő egyetemes felügyelőnek és Dr. Vető Lajos püspöknek. Hangot adott a Vietnam iránti mély együttérzésnek, és annak a mély békevágynak, amely népünk és benne egyházunk népe szívét is eltölti. Hitet tett arról, hogy legjobb történeti, haladó hagyományainkhoz hűen az elmúlt 20 esztendő megmutatta, hogy egyek vagyunk magyar népünkkel, amint a folyó a medrével. Kis egyház vagyunk, de szeretetünket is, munkánkat is tudatosan beleárasztottuk ennek a népnek a munkájába, életébe. Előretekintve megállapította D. Káldy Zoltán püspök: L Fokoznunk kell a kollektív felelősséget egyházunk munkájáért. Érvényesüljön jelentős mértékben az egyszemélyi felelősség, ugyanakkor mindenkinek a személyes felelősségét hangsúlyozzuk. Nem lehet tovább csak az egyház vezetőségének a döntéseiből élni. Aki a felelősségben nem tud osztozni, az nem tud tovább velünk jönni — mondotta a püspök. 2. Fokoznunk kell a kollektív szeretetet. Teológiai döntéseink alapján aktívabban kell gyakorolnunk a szeretetet egymás iránt kollektíván. E nélkül teológiai döntéseinket hatálytalanítjuk. Reményik- kel tette fel a kérdést: „Egymás mellett soha?!” Különbségeink lehetnek, de akkor is legyen nyilvánvaló a szeretet. Energiánkat egymásért áldozszíwel kell tudnunk áldozatot is hozni a jobb jövőnk érdekében és reményében. Ezután egyházunk helyzetét elemezte Dr. Vető Lajos püspök. Foglalkozott egyházunk igeszolgálatával, anyagi helyzetével, s azokkal a problémákkal, amelyek egyházunk kisebbségi és ezen belül is szórványhelyzetéből adódnak. Majd megállapította: „Ha egyházunk népe és papsága minél nagyobb erkölcsi tisztaságra, önzetlen szeretetre törekszik, s annak erőivel veszi munkába az előtte álló feladatokat, akkor nagy szolgálatokat tud tenni hazánknak, népünkneek, s még az emberiségnek is”. Jó példával járjanak elől az evangélikusok ! Dr. Vető Lajos ezután arra hívott fel, hogy a február 1-vel érvénybelépő intézkedések reményteljes és megértő el- hordozásában jó példával járjanak elöl az evangélikusok. Nyújtson segítséget a szószéki igehirdetés is, hogy népünk ne aggodalommal, hanem bizakodással és reménységgel tekintsen jövője elé és jó munkájával siettesse annak mielőbbi megvalósulását. Mutasson rá egyházunk a maga sajátos eszközeivel arra, hogy eddig is minden nehézségünkön hogyan segített át Isten, s az Ö ereje 1966-ban sem lesz kisebb a további megsegítésre, jó munkánk megáldásá- ra. Bizonyos vagyok — mondta befejezésül Vető püspök —, hogy minden feladatot jól meg tudunk majd oldani, ha valóban egyház leszünk, vagyunk, azon a morális szinten, amelyet egyházunk mlvol- t a megkíván és lehetővé tesz. Boldog új évet kívánok egyvánnak az egyetemes felügye- 1 Idehaza sem problémák nél- j házunknak, legközelebbi és 8. Egyházakat elválasztó határozat D. Káldy Zoltán püspök köszönti az Egyetemes elnökséget, Dr. Mihályfi Ernő egyetemes felügyelőt és dr. Vető Lajos püspököt gyelője egyházunknak, s hetente szakít időt, hogy egyházunk ügyében tárgyaljon, tanácsoljon, segítsen. Egyházunk felelős tisztségviselői és népe tisztelettel és szeretettel kimér mi magyarok is részt veszünk. Igen súlyos az a világpolitikai helyzet, amelyet 1965- ből hoztunk át az új esztendőbe. Dr. Vető Lajos püspök az Egyetemes Elnökség nevében válaszol lőnek és elnöktársának, Dr. Vető Lajos püspöknek boldog új évet. A nagyvilág — hazánk — egyházunk A köszöntésre az elnökség nevében Dr. Vető püspök válaszolt. Válaszában helyzet- elemzést adott a világhelyzetkül kezdjük az új évet. Mintha — egyesek szemével — a „sors” megirigyelte volna hazánk és népünk gyors fejlődését, éppen e fejlődés kapcsán olyan gazdasági problémák lettek nyilvánvalóvá, amelyek sürgős és mielőbbi gyökeres orvoslást igényelnek. Ez az orvoslás ... érinteni fog mindnyájunkat, ha csak átmenetileg is. Most azonban jóminden munkatársunknak, minden gyülekezetünknek, egész hazánknak és az egész emberiségnek. Gádor András A REFORMÁCIÓ EGYHÁZAINAK és a római katolicizmusnak tanbeli közeledése vagy dogmatikai távolodása szempontjából döntő esemény volt november 18-án „Az isteni kinyilatkoztatásról” szóló konstitúció kihirdetése. A reformáció azt a tételt vallotta, hogy Isten kinyilatkoztatásának egyedüli forrása a Szentírás. A reformációval szemben állást foglaló trienti zsinat viszont fenntartotta a Szentírás és a hagyomány azonos jelentőségét. A most befejezett II. vatikáni zsinaton e kérdésben is a tapasztalható némi előremenetel az utolsó hónapokban megtörött. Érdemes ezt a visszafejlödési folyamatot röviden megtekintenünk. A harmadik ülésszak 1964. októberében már tárgyalta a szkémát. A negyedik ülésszak első napjaiban, 1965 szeptemberében újra a zsinat elé került a tervezet, általában nem lényeges javításokkal, egy helyen azonban nagyon jelentős változtatással. Azt a mondatot, hogy a Szentírásnak mint normának és tekintélynek az egyházi igehirdetést, és az egész keresztyén vallást „vezetnie és megítélnie kell” — így változtatták meg: a prédikációt és a keresztyén vallást a Szentírásnak kell „táplálnia”. Nyilván az előző helyes fogalmazást egyes vatikáni és zsinati körök túlságosan is reformátori hangzásúnak találták! A „javítások” azonban még tovább mentek. A pápa a szöveggel foglalkozó teológiai bizottságokhoz eljuttatta változtatási javaslatait, nem ugyan kötelező jelleggel, de nyilvánvaló súllyal. A pápa változtatási indítványai a szöveget a konzervatív irányzat álláspontja felé hajlították. A zsinat október végén megszavazta a módosításokat. Közülük kettőn mutatom be a reformációellenes római szellem érvényesülését. AZ EREDETI TERVEZET a hagyomány jelentőségét ezekkel a szavakkal fejezte ki: „A szent hagyomány... adja tovább isten igéjét, úgy, amint azt az apostolok utódai hűen őrzik, magyarázzák és terjesztik”. E római katolikus tételhez a változtatás hozzáfűzte a még határozottabb ellentmondást a reformáció felismerésével szemben: „Az egyház a kinyilatkoztatás összes tárgyáról a bizonyosságot nem egyedül a Szentírásból meríti”. A „nem egyedül” kiemelése világos, nyílt szembefordulás a reformáció tételével az Isten kinyilatkoztatásának egyedüli forrásáról. A másik példánk. Az eredeti szöveg így hangzott: „A szent teológia állandó támasza és alapja Isten írott igéje, amelyet a hagyomány fényében kell magyarázni”. Noha e mondat is biztosítja a római katolikus felfogást a hagyomány kritikai és irányító fölényéről a Szentírás fölött, mégis tovább „javították” a hagyomány jelentőségének fokozására, így: „A szent teológia állandó támasza és alapja DCzdoeJ köizönJh Örömmel vettük a szép levelezőlapot messze Finnországból. Az Evangélikus Élet szerkesztőségét köszönti Paavo Vil- janen tamperei lelkész: „Evangélikus Élet szerkesztősége Kedves Magyar Testvéreim! Rendesen jár ebben az évben is nekem az Evangélikus Élet. Nagyon szépen köszönöm. Figyelemmel olvastam. Sokat tanultam. Áldott újévet kívánok szeretettel Paavo Viljanen Nemcsak a testi gyógyulásért kell dicsérni az Istent, hanem a bűnbocsánatért is. Isten írott igéje a szent hagyománnyal együtt”. Túl ezeken a visszafelé húzó változtatásokon, a konstitúció egésze az eddigi római katolikus tanítást tovább fejleszti a reformáció felismerésével ellenkező irányban. 4 Szentírás és a hagyomány azonos szerepe és jelentősége mellé harmadik tényezőnek az egyház tanító hivatalát állítja, ami azonos a római pápával és püspökökkel. „A szent hagyomány és a Szentírás képezik Isten igéjének az egyházra bízott kincsét... Az a feladat azonban, hogy Isten igéjét — legyen az írott vagy hagyományozott — kötelezően magyarázzuk, csak az egyház élő tanító hivatalára bízatott ... A szent hagyomány, a Szentírás és az egyház tanítói hivatala Isten szerfelett bölcs végzése szerint úgy vannak ősz- szekapcsolva és egyesítve* hogy egyik nem áll fent a másik nélkül”. Az Isten kinyilatkoztatásának tehát három tényezője van ma: a Biblia, a római egyházi hagyomány és a római tanítói hivatal. E háromból lényegileg a Biblia kerül utolsó helyre, mert értelmezését a hagyomány mérlegén végső soron a pápa határozza meg. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a Lutheránus Világszövetség zsinati képviselője, Skydsgaard dán profesz- szor e konstitúció kihirdetése után ezt a rendkívül súlyos megállapítást tette: „Ez a konstitúció egyházakat elválasztó” határozat. A reformáció egyházai a Szentírást föléje rendelik a hagyománynak és az egyház tanítói hivatalának, a teológiának. A Formula Concordiae hitvallási iratunk első mondatában kijelenti: „Hisz- szük, tanítjuk, és valljuk, hogy az egyetlen zsinórmérték (regula és norma), amely szerint minden egyházi tanításnak és tanítónak megítéltetnie kell, egyedül az ó- és újszövetségi prófétai és apostoli iratok”. A Szentírás a végső mérték, amellyel eldönthetjük az igazi és hamis tanítást, a helyes és helytelen hagyományt az egyházban. — Hogy pedig ez nemcsak elvi kérdés, szomorú példája a római katolikus dogmaalkotás alig több mint egy évtizedes eredménye: Mária mennybemenetelének kimondása, amelynek még csak halvány bibliai alapja sincsen. HOSSZÜTÁVÚ REMÉNYSÉGÜNK mégis ébredhet a konstitúció nyomán: a gyakorlati rész rendkívüli hangsúllyal foglal állást a Szent- írás használata mellett. A papok mélyed jenek bele a Szentírásba, a hívek is buzgón olvassák azt, „mert a Szentírást nem ismerni, azt jelenti, hogy Krisztust sem ismerjük”. A püspökök gondoskodjanak az Újszövetség korszerű fordításairól, amelyek a szükséges és kielégítő magyarázatokkal legyenek ellátva. Az egyházi főhatóság hozzájárulásával „az elszakadt testvérekkel együttműködve” is jöhet létre új bibliafordítás. A konstitúció a Szentírás tanulmányozását a teológia lelkének vallja, s szükségesnek tartja — ami óriási jelentőségű lehet — a modern bibliakutató és írásmagyarázati módszerek érvényesítését. A Szentírás gyakorlati szerepének ez a jelentős fokozása a római egyházban igazi örömmel tölt el minket. A Szentírásnak lesz annyi ereje, hogy a prédikációkban, a teológiai munkában és a hívek kezében történő fokozott használata további utat tör Krisztus evangéliumának, s föléje nő — lehet, hogy csak évszázadok alatt — az egyházi hagyományoknak, a római dogmáknak. V. I. Az egyetemes Elnökséget köszöntők egy csoportja Sisiphusnak az igazi nyomorúsága nem az, hogy sziklát kell a hegycsúcsra görgetnie, hanem az, hogy tudja vállalkozásának sikertelenségét. A legjobban futó autó is, ha a főútról mellékútra téved, belesüppedhet a sárba és elakadhat. * A feltámadás azt is jelenti, hogy van számonkérés, tehát nem lehet felelőtlenül élni az életet. * Igazán embernek lenni azt is jelenti, hogy kitágul az életünk, feladatot és tartalmat nyer. * Jézusban nemcsak vasárnapokon és ünnepnapokon kell hinni, hanem hétköznapokon is. E. D. Niemöiler „kegyvesztett" Dél-Afrikéban!? A Dél-Afrikai Lutheránus Egyház meghívta Niemöller Márton nyugalmazott püspököt, hogy öthetes igehirdetési sorozatot tartson a Dél-Afrikai Unióban Niemöller azonban a mai napig nem kapta meg a vízumot, és nem tudott eleget tenni a dél-afrikai lutheránusok meghívásának.
