Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-04-25 / 17. szám
Közöttünk a Feltámadott! János 20, 19—31. A feltámadás híre „bombaként” érte a tanítványokat. Ez azonban inkább megdermesztette őket, maguk sem tudták, mit kezdjenek vele. Tamás el sem hitte az asszonyok és Péter híradását az üres sírról. Helyzetük megváltozott, amikor Jézus megjelent közöttük. Felszabadultak minden megkötözöttségüktől s betöltötte őket a lelkendező öröm. Jézus azonban rögtön mederbe tereli ezt az érzést és parancsával aktívvá, cselekedetté akarja változtatni a vele találkozók szeretetét. Érezhetjük azt, amit nem mondott ki, de parancsával mutatott. Mintha így szólna az örvendezőkhöz: Jól van. Én is örülök, hogy ismét együtt vagyunk. De ez magában nem elég! Menjetek hát, legyen vége most a mi boldog találkozásunknak és örömötöket úgy mutassátok meg, hogy elmentek az emberek közé és a Szentlélek erejével legyetek a békesség követei, munkáiéi! Bocsássátok meg az ellenetek elkövetett bűnöket és ahol békétlenség, ellentét van, ott legyetek a megbékélés munkáiéi. Ma is így szól a vele találkozókhoz az, aki „tegnap és ma és mindörökké ugyanaz”. A tanítványok között volt egy, Tamás, aki nem élte át ezt a. nagyszerű találkozást. Ahelyett, hogy együtt maradt volna ■Jézus tanítványai közösségével, a gyülekezettel, elvonult tőlük a magánosságba és külön utat járt szívének nehéz terhével, hitének a bizonytalanságaival, kétkedéseivel. Talán érthető Tamás viselkedése, mert a bánattal, gonddal küzködő ember mindig szeret félrehúzódni a maga sötét gondolataival. Pedig mire megy ezzel Tamás? Még jobban elmerül bánatába. fMikor azután visszatalál a közösségbe, a gyülekezetbe, ott találkozik a Feltámadottal. Gyásza, hitetlensége örömre, Hitre változik. Lehetséges, de ritka kivétel, amikor magános utakon járó ember találkozik Jézussal. Jézus ott jelenik meg, ahol az övéi (közösségben vannak együtt. Aki Öt keresi, ott keresse! Aki '•-meg akar bizonyosodni a Feltámadott élő valóságáról, ne gon- '-dolja, hogy ezt egymagában eléri. A Feltámadott az övéi kö- jzött, a gyülekezetben, az egyházban él, beszél és cselekszik. 1 Innen indít szeretetszolgálatra bennünket ma is. Erre erősíts meg Szentlélek Üristen konfirmandusainkkal fegyütt valamennyiünket! Boros Károly ^liiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiHiiHiimiiimiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii' ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1965. április 25-én Deák tér de. 9. (úrv) Trajtler Gábor de. 11. Konf. (úrv) dr. Kékén András Hafenscher Károly du. 6. Haienscher Károly Fasor de. fél 10. Szirmai Zoltán de. 11. Konf. (úrv) Szirmai Zoltán du. 6. Bogya Géza Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57 /b. de. 10. (szlovák) dr. Szilády Jenő de. 12. Thaly Kálmán u. de. 10. ifj. Hegedűs Lajos de. 11. Konf. (úrv) Rédey Pál du. 6. Szeretetvendég- ség Kőbánya de. 10. Konf. (úrv) Veöreös Imre du. 5. Szeretetven- dégség: Veöreös Imre Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. ll. Konf. (úrv) Boros Károly Rákosfalva de. 8. Boros Károly Gyarmat u. de. fél 10. Bogya Géza Fóti út de. 11. Gádor András és Káposzta Lajos Vá- .ci üt de. 8. Káposzta Lajos Üjpest de. 10. Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán Pestlőrinc de. 11. Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Sashalom de. 9. Karner Ágoston Rákosszentmihály de. fél 11. Kamer Ágoston Rákoscsaba de. 9. Békés József Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9. Schreiner Vilmos de. 11. Konf. (úrv) Várady Lajos este 7. Schreiner Vilmos To- rockó tér de. fél 9. Öbuűa de. 10. Konf. (úrv) Fülöp Dezső du. 3. Szeretetvendégség XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csengődy László I de. ll. Konf. (úrv) Csengődy L. —Ruttkay Elemér este fél 7, id. Harmati Béla Pesthidegkút de. fél 11. Kelenföld de. 8. (úrv) Uzon László de. 11. Konf. (úrv) Uzon László, du. 6. (úrv) dr. Rezessy Zoltán Németvölgyi u. 9. (úrv) dr. Rezessy Zoltán. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert Budafok de. 11. Visontai Róbert Nagytétény de. 8. Csillaghegy de. fél 19. Csepel de. IL HÍREK — Hús vét utáni 1. vasárnapon az oltárterítő színe: fehér. A vasárnap délelőtti istentiszteleten az oltári ige: I Jn 5, 4—10; az igehirdetés alapigéje: Jn 20, 19—31. A délutáni istentiszteleten az igehirdetés alapigéje: Csel 3, 11—21. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Aprilis 25-én, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus vallásos félórát közvetít a Pe- tőfi-rádió. Igét hirdet: Uzon László budapest-kelenföldi lelkész, — A SOMOGY-ZALAI EGYHÁZMEGYE lelkészei március 31-én Kaposvárott, a Hazafias Népfront rendezésében, a megye többi protestáns lelkészeivel együtt emlékeztek meg hazánk 20 éves felszabadulásáról. Az ünnepi előadást LÁGLER BÉLA esperes tartotta. — A VESZPRÉMI EVANGÉLIKUS EGYHÁZMEGYE lelkészei április 28-án Veszprémben tartják munkaközösségi ülésüket. Kiss János, Bár- dosy Jenő, Reuss András es Halász Béla esperes szolgálnak az ülésen. — Gyenesdiás. — A gycnes- diási „Kapernaum” gondnoka Hernád Tibor lelkész értesíti az érdeklődőket, hogy a gye- nesdiási strandot iszaptalaní- tották, feltöltötték homokkal és így kisgyermekes lelkészcsaládok is kellemesen nyaralhatnak Kapernaumban. — HOFFMANN (Carl) rövid kereszthúros bécsi zongora jó állapotban olcsón eladó. Cím a kiadóhivatalban. •» — BUNDÁK átszabása, nemes szőrmék vétele Somogyi szűcsnél Bp. V., Kossuth Lajos u. 1. az udvarban. — egyházi Épületek, templomok tatarozását garanciával vállalja id. Kmetty János oki. kőműves mester. Veresegyháza, Nap u. János 20, 24—29. '— Mórichida. Böjti vallásos est volt virágvasárnapján a templomban, amelyen Ságliy Jenő „Péter az éjszakában” című verses passió-jelenetét adták elő. — HALÁLOZÁS. Környei Miklós ny. egészségügyi főtiszt a zuglói egyházközség hűséges tagja életének 83. évében március 20-án Budapesten elhunyt. „Aki mindvégig állhatatos marad, üdvözül.” evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VTU.; Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon: 343—423 Kiadóhivatal és Sajtóosztály: 142—074 10 UOO példányban nyomatott Előfizetési ára egy évre 60,— Ft Csekkszámla: 20412,—VIIL Árusítja a Magyar Posta INDEX 25 211 65.1431/2 — Zrínyi Nyomda, Bpest Fv.: Bolgár L Az Evangélikus Sajtóosztály kiadásában kapható JAKAB LEVELÉNEK I MAGYARÁZATA | 1 Irta: GROÓ GYULA Kapható a Sajtóosztály I ratterjesztésében Budapest, VIII. Puskin u, 12» Ára: 32,— forint Egy szórvány lelkész leveléből Pár héttel ezelőtt cikket olvastam az Evangélikus Életben, amely egy, feltehetően városi lelkész egynapi munkáját foglalta össze. Akkor jutott eszembe az a levél, amelyet egy szórványlelkésztől, más ügyben kaptam ugyan, de néhány jellegzetes adat és tény van benne. Jó, ha ezek is olykor napvilágra kerülnek, hogy így is tisztelettel adózzunk azoknak, akik ilyen nehéz szolgálatban állanak. A neveket elhagyom, helyükbe sokak nevét lehetne még beírni. „Gyülekezetünk tipikusan szórvány-gyülekezet. Az anyagyülekezetben — a számokat kerekítve — 230, a szórványokban 350 lélek él. A szórványhívek húsz faluban laknak. A legnagyobb szórvány 60 lelkes, majd egy 50 és két 40 lelkes. A többi faluban 20, 10 személy. Templom csak az anyagyülekezetben van, a többi helyen a református templomban, vagy időnként háznál tartjuk az istentiszteleteket. Húsz kilométer sugarú körben a falvak elérhetők. Két jó minőségű út vezet keresztül párhuzamosan a területen, de az ezekre merőlegesen futó utakról bölcsebb hallgatni. A szolgálatokat motoron látom el. A motort kölcsönökre vettem, saját tulajdonom. Ennek az a története, hogy még adminisztrátor súgom idején az egyik szórvány-gyűlésen elhangzott az atyafiak részéről: „A mi pénzünkön a pap ne furikálja magát." Azért írom meg, mert jellemző gondolkodásnak tartom. Pedig itt a papnak elkerülhetetlenek a furikázós útjai. Oda-vissza a posta, orvos 8 kilométerre, a gyógyszertár, vasútállomás 14 kilométerre van. De erre már nem áldoznának jó szívvel, nem is értik meg. Igaz, a maguk igénytelen szegénységéből indulnak ki. Ezért vettem motort. A gyülekezet csak a motor fenntartásához járul hozzá. A szórvány-istentiszteletek offertoriumaiból (évi 300—400 Ft) a benzinköltséghez, a gyülekezet pénztárából pedig a karbantartáshoz hasonló ösz- szeggel. A húsz falu közül kereken 10 az, ahol gyakrabban kell összejöveteleket tartani, másutt főként néhány látogatásra korlátozódik a lelkészi szolgálat. A vasárnapi szolgálatokon kívül elvileg öt községben van hétközben hitoktatás. Azért elvileg, mert a gyakorlatban ez nem olyan egyszerű. Vasúton egyáltalán nem, autóbuszon pedig csak részben — de akkor sem a megfelelő időben — láthatók el a szolgálatok. így a motor marad szinte az egyetlen eszköz, amivel mozogni lehet. A motorozás pedig sokszor ütközik objektív és szubjektív akadályokba. Télen olyanok az utak, hogy hosszú kilométereket kell letett, csúsztatott lábbal megtenni. (Időnként meg kell állni, mert teljesen elgémberedett a láb.) Hófúvásban, viharokban nem lehet motorral közlekedni, de metsző szelekben, esőben sem éppen a legkellemesebb. Sajnos, sikerült „beszereznem” egy állandóan visszatérő homlok- üreg-gyulladást és a derekamban időnként fellépő ideg- kizáródást (ezt egy jeges úton kaptam). De, amikor sem egészségi okok, sem az időjárás nem zavarná a szolgálatokat, akkor meg a motor mondja fel a szolgálatot. (Több, mint egy hónapja ÓM most is.) A szórvány, bár számszerűleg nagyobb, mint az anyagyülekezet, anyagi résztválla- lása még az 50 százalékot sem éri el. Ez érthető. Templomuk nincsen. Evangélikus öntudatuk, vagy másként gyülekezettudatuk alig. Az egyre erőtle- nedő tradíció és a lelkésszel való személyes kapcsolat tartja őket még az evangélikus egyház mellett. A gyülekezet sajátossága volt, amikor ide jöttem, hogy ünnepeken felsereglettek a szórványból a hívek. Akkor még szekerekkel. A közbeeső vasárnapokon is meg-megje- lentek. Ennek a jó szokásnak a fenntartása érdekében már elődeim is azt a gyakorlatot folytatták, hogy nagy-ünnepeken nem mentek a szórványba, hanem a templomba várták őket. Ez még ma is így van. Ünnepeken, ha jó az idő, még elég szépen felzarándokolnak. Megható látvány ilyenkor a vidékiekkel zsúfolt templom. Egyéb alkalmakkor már egyre kevesebben jönnek. Egyrészt megváltozott életformájukból érthetően, másrészt megszokták, hogy motorral felkeresem őket. Megvallom, tíz év alatt egy kicsit megfáradtam a sokszor szélmalomharcnak tűnő erőfeszítésekben, most már ez érződik szórványmunkámon. De van öröme is ennek a munkának. Ez az öröm: nagyon szeretem ezeket az embereket és úgy érzem, ez kölcsönös. Mezőgazdasági jellegű vidék a miénk. Ha valahová kimegyek, soha sem kell attól félnem, hogy hiábavaló utat teszek. Készek mindig az ige hallgatására. A lutheránus papból keveset látnak ezen a vidéken, így a más- vallásúak is érdeklődéssel járnak összejöveteleinkre. A legtöbb esetben a református istentisztelet helyett, velük együtt tartjuk alkalmainkat. Különben a tegnapi vasárnapom így folyt le. Mivel a feleségem odahaza volt, reggel befútöttem a lakásba és a gyülekezeti terembe, ki is takarítottam mindkét helyen. Kilenctől tízig gyermekek bibliaóráját tartottam, fél tizenegyig néhány hívem ügyes-bajos dolgaival foglalkoztam, majd jött az istentisztelet. Ebéd után fiamat „megőrzőbe tettem” s fél egykor elindultam a szórványba, Gyalog, mert, mint írtam, motorom rossz. Előző nap 15 centis hó esett, nehezemre esett a járás. Rövidítenem kellett, hogy időbe oda érjek, meg utat is spóroljak. így a rövidebb út, földutakon és szántáson át valamivel több, mint 7 km, ha körül megyek, akkor 11 km. Fél háromkor megtartottuk a reformátusokkal együtt az istentiszteletet. A hívekkel és a gondnokkal vagy fél órát beszélgettem s elindultam a szomszéd községbe, ahonnét az egyetlen vasárnapi autóbusz indul felénk. Útközben még egy családot meglátogattam, fél hatra érkeztem haza. Holnap délelőtt feleségem szolgál itthon. A reggel 9 órás bibliaórát és a kisebbek bibliakörét is ő tartja. Én gyalog egy 9 km-re fekvő szórványba megyek. — A délutáni istentiszteletet már én tartom, utána sírkövet kell szentelnem ...” Ennyit a levélből, csak ennyit. De milyen sokat lehetne még hasonlót felsorakoztatni... Közli: Horváth András HÉTRŐL—HÉTRE Bánjátok meg... térjetek meg! Cselekedetek 3, 11—25 Amikor Péter apostol a jeruzsálemi templomajtóban meggyógyítja a sánta koldust, a csodálkozás keríti hatalmába az embereket. „Az egész nép csodálkozva összefutott.” Ez abban az órában kettős kísértést jelentett. Egyfelől annak a veszélye fenyegeti ezeket az embereket, hogy szemük rajta felejtkezik a meggyógyított emberen, aki örvendezve ugrál előttük. Eddig csak ülve és koldulva látták, most állva, ugrálva és örvendezve nézhetik. Másfelöl pedig az a kísértés környékezi őket, hogy szemük rajta felejtődjék a gyógyítókon, akik érthetetlen módon segítettek, ahol minden segítség eddig kevésnek bizonyult. „Mit néztek ránk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal műveltük volna azt, hogy ez járjon”, kérdi Péter színié kétségbeesetten, és a meggyógyultról, valamint a gyógyítókról arra az XJrra irányítja figyelmüket, aki könyörült a sántán s ez így egészséget nyert, de nem kevésbé könyörült szolgáin, akiknek hatalmat adott, hogy az Ö nevében, eszközeiként cselekedjenek. Péter apostol tanúbizonyságtételében két dolgot különösen is aláhúz: A megfeszített Krisztus feltámadt! Ez persze első hallásra mindig nagyon kellemetlen hír. Hiszen erről csak úgy lehet szólni, hogy azt is megmondja: Azt a Jézust támasztotta föl Isten, akit ti elárultatok, megtagadtatok. Ezt a Jézust támasztotta föl Isten, az élet fejedelmét nem hagyta a halálban, a szentet és igazat nem hagyta a sírban. Mi lesz most, kérdezi ezek után mindenki, aki rádöbben arra, hogy ő is azok közé tartozik, akik elárulták és megtagadták Jézust? Nem az lesz, amitől joggal tarthatnánk és amit kétségkívül megérdemelnénk. Nem ítélet és megtorlás, hanem valami új kezdődött és kezdődhet mindenki életében. Ezért hangzik a biztatás és hivogatás: Bánjátok meg és térjetek meg! Így lehet és lesz újjá minden s a felüdülés ideje az Űr színétől jön el hozzánk is. Ez a tanítás akkor elsősorban Izraelnek szolt, hiszen Péter apostol joggal mondhatta: Isten az ö fiát, Jézust elsősorban néktek támasztotta fel. De szól nekünk is, akik újra húsvét után élünk és akik hitből élhetünk, mely hit is Ö általa van, Weltler Ödön NAPRÓŰ—NAPRA VASÄRNAP: ÉZSAlAS 12,2; L JÄNOS 4,17. — Fehérvasárw nap. Ez a nap a konfirmáció vasárnapja gyülekezeteinkben,' A konfirmáció megerősítést jelent. Ezt nem az ember végzi/ hanem Isten, mert hatalmas erő az Isten beszéde. L János 5.4— 10; Zsoltárok llő. HÉTFŐ: ZSOLTÁROK 24,9—10; KOLOSSÉ 3,24. — „Az Ür Krisztusnak szolgáljatok!” Krisztussal közösségben lenni azt jelenti, engedni, hogy igéje átformáljon bennünket M. Timóteus 1,6—10; Józsué 3,1—17; (János 14,12.) KEDD: ÉZSAIÁS 49,23; RÖMA 8,37. — Nagypéntek óta Isten nem rettenetes ítélőbíró többé, hanem, aki hisz a bűn- bocsánatban, annak kegyelmes Atyja. II; Timóteus 2,1—6; Józsué 5.13—15; (Jelenések 19,11—14.) SZERDA: ZSOLTÁROK 110,14; RÓMA 14,7.8. — Krisztus győzelme nem öncélú győzelem volt, hanem a benne hívőknek diadala is mind a mai napig. „Akár élünk, akár meghalunk, aa Űréi vagyunk.” L Péter 1,22—25; Józsué 6,1—16. 20,21; (I, János 5.4— 5.) CSÜTÖRTÖK; ÉZSAlAS 60,7; RÖMA 1,8. — A nevelésnek sokféle formája van. Sokszor a bírálat ér a legtöbbet, da» a gyengének az erősítése így is történhet: „a-ti hiteteknek az egész világon híre van,’’ L Timóteus 1,12—17; Józsué 10,5.15; (Róma 8,31—32.) PÉNTEK; JEREMIÁS 50,20; RÖMA 8,33. — Elindulás előtt szüléink közül valaki mégegyszer ránk néz, hogy öltözködési hibáinkat kijavítsa, amit mi nem veszünk észre. Az utolsó napig vezető úton sem veszünk észre minden hibát, itt is szükség van Valakire, aki kijavítja hibáinkat. I, Péter 1,3—9; Józsué 23. (János 15,10—11.) SZOMBAT: ÉZSAlAS 41,16; L PÉTER 4,13. — Jézus Kríszí •tus helyreállítja az ember • méltóságát szenvedésével, halálát val és feltámadásával; Jónás 2. Józsué 24,1—15; (Galata 4, 7—aa Káposzta Lagos Boldog találkozás Megható találkozásra került sor 1964. február 7-én Wer- marban; Stefan-Jérzy Zweig, a ma már 24 éves fiatalember —‘ jelenleg egyetemi hallgató Lyonban, akit négy éves korában, 1945 tavaszán a buchenwaldi koncentrációs tábor foglyai megmentettek a gázhaláltól, összeölelkezett Bruno Apitz íróval, 3 „Farkasok közt védtelen” c. világhírű regény szerzőjével. — Apitz ebben a könyvében a kis fiú csodálatos megmentését írta meg. A 20 évvel ezelőtt lejátszódott igaz „hősköltemény” szereplői meglátogatták a Weimar közelében levő egykori koncentrációs tábort és ott fölelevenítették emlékeiket! Eddig ez a rövid hír. Nagyon megragadta szívemet ennek a találkozásnak az öröme, A találkozás mindig öröm. öröm, azoknak, akik szeretik egymást, akik együtt tanultak és együtt indultak el az életbe. Gondoljunk arra, mennyi készülődés, lázas izgalom és reménység tölti el szívünket, amikor találkozásra indulunk. Ilyenkor nagyon nehezen múlnak a napok, az órák. Várva-várjuk azt a pillanatot, amikor hazaérve megcsókoljuk drága édesanyánkat, megöleljük testvérünket, vagy barátunkat. A találkozás örömében gondjaink háttérbe szorulnak, életünk fájó sebei, vagy nehéz próbái eltűnnek. — Egy szívvel-lélekkel mondjuk el mindazt, ami szép volt életünkben, ami boldogságot jelentett. — Isten igéje is szüntelen arra biztat, hogy „örüljetek az örülőkkel..Hóm. 12,15. — örvendező szívvel készülünk 20 éves érettségi találkozónkra is. 1945-ben, amikor a háború pokoli zajával és szörnyű pusztításával befejeződött drága magyar hazánkban, lassan visszatért az élet. Romokat takarítottunk Esztergomban, közben azonban már a holnapra gondoltunk. A „vérkeringés” az iskolákba új erőt, reménységet ajándékozott. Akik visszatérhettünk, örömmel léphettük át az ősi „alma "mater” kapuját. — Szóltak a harangok, hívogató szavukra szép tavaszi időben megfáradt emberek siettek Isten szent házába. Zengett a hálaadó ének és imádság a szívek mélyéből. — Űj élet indult a romokon! Még kevés volt a kenyér, még hiányzott egy-egy ablak, otthonok pusztulása fájó teherként nehezedett reánk, mégis reménységgel tekintettünk előre. Isten nem hagyta el népét, gondviselő szeretetével, testvéri szívek vigasztalásával/ egymás terhének hordozásával erősített minket. Találkozásra készülünk szerte az országban. Akik együtt indultak el az életbe 1945-ben, azok most keresik egymást; a testvért, a barátot, hogy boldog szívvel beszámoljanak munkájukról, családjukról, a megtett útról! Záborszky Csaba