Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-04-25 / 17. szám

Schweitzer emtétcez4seü>ől AZ EZERARCÚ AFRIKÁBAN KONFIRMÁCIÓ ACCRABAN IS KERESTÜK A KAPCSOLATOKAT a pro­testáns keresztyénekkel. Csak­hamar megtudtuk, hogy Ghá­nában nagyon jelentős a ke­resztyének száma. Olyan tájé­koztatást kaptunk, hogy a több, mint 7 millió lakosnak kb. 50 százaléka keresztyén. Ez annál is nagyobb meglepetés volt számunkra, mert a keresz­tyén missziók az egészségtelen éghajlat és más akadályok miatt Nyugat-Afrikában, így Ghánában is, csak nehezen tudtak előrehaladni. Missziói próbálkozások voltak ugyan, de nem sok eredménnyel jár­tak. A Hernnhuti Testvérkö­zösség már 1737-ben megkezd­te az evangélium hirdetését Ghánában, de szolgálatát fel kellett adnia a legyőzhetetlen nehézségek miatt. 1828-ban a Báseli Misszió ’^kezdte meg a munkát, majd az angol metho- disták, anglikánok és más ki­sebb protestáns felekezet is küldött misszionáriusokat. A róm. katolikusok a többi fele- kezettel egy időben dolgoztak ezen a területen. Ma a legna­gyobb protestáns felekezetek az anglikán, a presbiteriánus (református), methodista, de mellettük kisebb számban él­nek adventisták, az Udvhad- sereg tagjai, ún. „apostoli egy­ház” is. A MISSZIÓI MUNKA ép­pen úgy, mint a legtöbb afri­kai országban, ma már nem a hfehér” misszionáriusok kezé­ben van, hanem afrikai lelké­szek irányításával folyik. El­fogadnak missziói munkát a különböző külföldi missziói társaságoktól is, de a vezetés öz afrikaiak kezében van. Az afrikai keresztyének „nagykorúivá lettek és ma­guk akarják végezni azo­kat a munkákat, amelyeket régebben a fehér emberek vé­geztek. Ezt annál is inkább igénylik, mert a régebbi misz- sziói munka nagy értéke mel­lett is sokszor le volt terhelve azzal, hogy a gyarmatosítás nyomában haladt. A gyarma­tosítás időszaka pedig éppen­séggel nem kedves az afri­kaiak előtt. GHÁNÁBAN MÁR 1929 óta fennáll a Keresztyén Tanács szervezete, amely magába fog­lalja az összes protestáns fele- kezeteket. Közösen intézik dol­gaikat, mert egyik felekezet sem elég erős ahhoz, hogy maga végezze a missziói mun­kát, vagy a teológiai kikép­zést. A teológiai kiképzés Iba- danban és Legonban történik, az egyetemek teológiai fakul­tásain. Legonban a teológiai fakultás munkáját olyan ki­váló teológus irányítja, mint Dr. C. G. Baeta professzor, aki az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának is tagja és nagyon aktív szerepet játszik az EVT-ben. A GHÁNÁI EGYHÁZAK számára igen nagy problémát okoznak a szekták. Ezek a >,keresztyén” szekták jórészt a pogány vallások és a keresz- tyénség keverékéből álló X. Accrái találkozások „teológiát” képviselnek. Mivel sok pogány elemet vesznek át, igen népszerűek és tanításaik könnyen elfogadhatók a külön­böző ősi afrikai vallásokból keresztyén hitre tért emberek számára. Egyik csoportjuk, a „próféták” szektája, különösen is sok zavart oko?, úgyannyira, hogy a ghanai Parlamentben, éppen Accrában való tartóz­kodásunk idején, számos gha­nai képviselő interpellációt nyújtott be a kormányhoz a „próféták” visszaélései miatt. Nagyon szomorú dolog, hogy ezek a szekták így szétforgá­csolják nemcsak Ghánában, de más afrikai országban is a ke- resztyénség erejét és munká­ját. ACCRABAN NAGYSZERŰ ALKALOM VOLT a protes­táns felekezetek vezetőivel való találkozásra az, hogy ak­kor tartotta a Keresztyén Ta­nács rendes évi közgyűlését. A tanács főtitkára, Timothy Ősei — aki a Keresztyén Bé­kekonferencia Munkabizottsá­gának tagja —, meghívott ben­nünket a tanács ülésére. Itt a tanács kebelében dolgozó 17 protestáns felekezet nevében szeretettel köszöntött bennün­ket Grant elnök. Majd Dr. Bartha Tibor püspök ismer­tette a magyarországi protes­táns egyházak életét és ünne­pélyesen átnyújtotta az elnök­nek a Második Keresztyén Bé­ke Világgyűlés egyházakhoz intézett üzenetét. Ezen az ülé­sen már velünk volt Pavel Szokolovszkij lelkész is, aki a Keresztyén Békekonferencia Nemzetközi Titkárságának a tagja. Az ülés után, de a kö­vetkező napokban is, alkal­munk volt hosszabb megbe­széléseket folytatni a felekeze­tek vezetőivel. Kedves emlé­künk marad Accrából Peter K. Dagadu püspök özvegyével való találkozásunk. Dagadu püspök az Egyházak Világta­nácsa Központi Bizottságának tagja volt és igen erőteljes te­vékenységet fejtett ki népe és általában az afrikai egyházak önállósulása érdekében. A Központi Bizottság galyatetői ülésén (1956) találkoztam vele először. Felejthetetlen marad számomra 1959-ben Rhodosban tartott felszólalása, amelyben élesen elítélte az atomfegyver­kezést. Ez a kiváló, haladó gondolkodású püspök pár év­vel ezelőtt halt meg. A szere­tet arra kötelezett bennünket, hogy Accrában jártunkban fel­keressük özvegyét. Nagy meg- hatódottsággal fogadott ben­A „BERLINI NYILATKOZATÁBAN amelyet 12 európai országból összegyűlt 140 római katolikus személy írt alá, többek között ezeket olvashatjuk: „Minden katolikus, bármilyen államban és társadalmi rendben éljen is, Isten akarata szerint köteles a békét szolgálni. Istennek ez a parancsa naponkénti konkrét politikai döntéseket és cselekvéseket kíván tőlünk.” nünket Dagaduné és amikor átadtunk neki egy szabolcsi kézimunkát, előbb a szívére szorította, és aztán tette szo­bája asztalára. Az özvegynek nyolc gyermeke neveléséről kell gondoskodnia. UGYANCSAK KEDVES TA­LÁLKOZÁSOM volt Peter Ad- jei-e 1, aki a Ghanai Béketa­nács titkára. Két évvel ezelőtt járt Magyorországon, s akkor felkeresett lakásomon. Barát­ságot kötöttünk és most igen nagy volt kölcsönösen az örö­münk, amikor Accrában talál­kozhattunk. Annyira ragaszko­dott hozzánk, hogy elutazá­sunkkor még éjfélkor is kijött az accrai repülőtérre búcsúz­tatásunkra. Abban állapod­tunk meg, hogy legközelebb megint ő keres fel engem Ma­gyarországon. ACCRABAN MEGISMER­KEDTÜNK egy nagyon érde­kes emberrel, Frank Boaten- nel, aki a „Bomba Nélküli Vi­lág” elnevezésű békemozga­lomnak a főtitkára. Ez a moz­galom 1962-ben indult meg és ma igen jelentős szerepet ját­szik nemcsak Ghánában, de egész Afrikában. Látogatá­sunkkor többek között ezt mondotta: „Olyan légkört kell teremteni a világon, hogy egyetlen politikus se vállal- kozhassék háborús cselekmé­nyekre.” Reméljük, hogy Boa- tenről és munkájáról még so­kat fogunk hallani Magyaror­szágon is. AZ UTOLSÖ NAPON szál­lodai szobámban felkeresett James P. Dretke evangélikus lelkész. Elmondotta, hogy pár évvel ezelőtt kezdett az egyik amerikai evangélikus egyház missziói munkát Ghánában és eddig 3 gyülekezetei tudtak létrehozni. Jó reménységgel volt atekintetben, hogy mun­kájuk eredményesen folyik majd tovább. IGEN NAGY SEGÍTSÉGET ADOTT nekünk Accrában Szigethy Károly, hazánk gha­nai nagykövete, aki egy foga­dást adott az accrai protestáns felekezetek vezetői számára. Jó alkalom volt ez a fogadás arra, hogy olyan lelkészekkel is megismerkedhessünk, akik­hez idő hiányában már nem tudtunk eljutni. Nagykövetünk feleségével együtt, mindent megtett azért, hogy a meghí­vott vendégek jól érezzék ma­gukat (Folytatjuk) D. Káldy Zoltán A BÉKE TETTEKET KÍVÁN König, bécsi római katolikus érsek mondotta nemrégiben: „Ha a béke mellett vagyok, tennem is kell valamit a bé­kéért ... Nem elég, ha egy elv­ről csak számmal beszélek. Közreműködni érte, alkalmaz­ni az elvet, erre van szükség.” Konfirmációi előkészítés vé­gett az öreg Wennagel lel­készhez jártam. Nagyon tisz­teltem, de szokásom szerint zárkózott maradtam vele szemben is. Mint konfirman­dus buzgón eleget tettem fel­adataimnak, mindamellett ez a kiváló ember, sohasem tu­dott a szívem mélyére látni. S akármilyen jól megalapo­zottan tanított is, sok bennem mozgolódó kérdésre nem adott feleletet. S hány kérdést sze­rettem volna feltenni neki, de erre nem nyújtott alkalmat. Egy ponton bizonyos voltam, hogy különbség van közöt­tünk. Azt igyekezett bizony­gatni, hogy a hit dolgában minden okoskodásnak le kell tennie a fegyvert. Nekem azonban meggyőződésem volt, és most is az, hogy a keresz- tyénség alapvető igazságait az eszmélkedésnek is alá kell tá­masztania. Azt mondtam ma­gamban, hogy az értelmet azért kaptuk, hogy segítségé­vel minden gondolatot meg­ragadjunk, még a legszentebb vallásiakat is. Boldogsággal töltött el ez a gondolat. Az aiktatás végefelé Wenna­gel lelkész minden nap magá­hoz hívott néhány növendé­ket, hogy négyszemközt be­szélgessen velük. Mikor rám került a sor, a legszeretettel- jesebb hangon kérdezte a kö­zeledő konfirmációval kapcso­latos gondolataimat és véle­ményemet. Dadogva, néhány kitérő szóval válaszoltam. Vonzódtam hozzá, mégis kép­telen voltam megnyitni előtte a szívemet. Beszélgetésünk így szomorú akkorddal végződött: ridegen búcsúzott tőlem. Gondterhelten mondta a nagynénémnek, hogy a konfir­máció hidegen hagyott engem. „A gyülekezet önmagát fe­lülmúló áldozatvállalással ta- taröztatta templomát. A falu­si házak közül pasztell színé­vel, újra ablakozott tornyával, aranyozott keresztjével mesz- szire világít. A vonat ablaká­ból, a sok pirostetős ház kö­zül szinte csak ezt az égbe­nyúló tornyú templomot lát­ja a szemlélő. A falu népe azonban közelről már mást is lát. Látja a sok áldozattal és nagy-nagy szeretettel megújí­tott templomot.” Az evangélikus templom nem Isten jelenlétének a ki­zárólagos helye. Tehát nem csak itt lakozik az Isten, ezek között a falak között. De tud­juk, hogy itt is lakozik, vala­hányszor Isten igéje hangzik az igehirdetés és az egyházi szolgálat rendeltetésére épült templomban. „Az evangélikus templom rendeltetése, hogy mindenestől, teljesen és kizá­rólagosan az Egyház istentisz­teleti életét • szolgálja.” Ezért a szolgálatért épített és épít ma is egyházunk templomo­kat és újítja meg a régieket. És ezért minden evangélikus keresztyénnek szeretnie kell azt a templomot, amely a gyülekezetének a területén szolgálja a hívek üdvösségére az igehirdetést és a szentsé­gek kiszolgáltatását. Az evangélikus templom leg­többször beleépült a falu vagy város házsorai közé. Templo­maink már helyükkel kifeje­zik azt a valóságot, amelyet Krisztus gyülekezete öröksé­gül, feladatul kapott Urától. Nem hátatfordít az emberek­nek, hanem kitárja kapuit az ember felé. A templom népé­nek, annak a gyülekezetnek, amely magáénak vallja a templomot, szintén tudnia és vallania kell, hogy az igehir­detés céljaira épült templo­mával együtt részt vesz, benne él, szolgálatával munkálja az egész emberi közösség ügyét, abban fáradozik és érte áldo­zatot hoz. A templom tornya magasan a többi épület fölé emelkedik, de vajon a torony alatt imádkozó és igét hallgató emberek élete és hite felnőtt-e már ilyen magasságra? A templom, az Igehirdetésre szentelt hely, mindenkié. Mint ahogy az Isten igéje is min­denkié. A temlomot nem lehet „kisajátítani” sem a lelkész­Pedig a valóságban ezekben a hetekben annyira át voltam itatva a cselekmény szentsé­gétől, hogy majdnem belebe­tegedtem. A konfirmáció a legnagyobb jelentőségű ese­mény volt számomra. Amikor a konfirmandusok menete be­lépett a templomba és fel­hangzott Händel Messiásának kórusa: „Emeljétek fel szíve­teket” — úgy éreztem: annak a csodálatos visszhangja ez, ami bennem végbemegy. Később, mint a strassbourgi Szent Miklós templom segéd­lelkésze, mintegy tíz éven ke­resztül végeztem konfirmációi oktatást és sokszor gondoltam az én esetemre, mikor közöm­bösnek látszó gyermekkel ke­rültem szembe. Sokszor mond­tam magamnak: a gyermek lelkében sokkal több játszódik le, mintsem gondolnánk, és mindig alkalmat adtam arra, hogy megnyithassák a szívü­ket. Mulhousei éveimben egyéb­ként mindig élénk honvágy élt bennem a gunsbachi templom után. Fájdalmas volt, hogy nem hallgathattam az igehirdetéseket az isten­tisztelet egyszerű légkörében, ahogyan gyermekkorom óta hozzá voltam szokva. Apám beszédei mély benyomást hagytak bennem. Láttam, hogy mennyire belevonta sa­ját életének eseményeit és hogy milyen erőfeszítést je­lentett neki, hogy minden va­sárnap kiszolgáltassa legben­sőbb lényét hallgatóságának. Legjobban a vasárnap dél­utáni istentiszteleteket szeret­tem, s ezeket nagyon ritkán mulasztottam el, ha Guns- bachban voltam. Ezekben az elmélkedésekben apám egy­szerűségét értékelték nagyra. nek,' sem a presbitériumnak. De nem is lehet az épület gondját csak ezekre a tisztsé­get viselőkre ráhagyni. Min­den templombajárónak sze­mélyes ügye a templom és annak környéke. Mert nem elég egy-egy renováláskor na­gyobb összeggel támogatni a munkát, ha rendbehozatala után nem őrizzük annak álla­gát és külső-belső szépségét, tisztaságát. A templom min­den Isten igéjéből élő és abból tájékozódó evangélikus ke­resztyéné. Statisztikai adatok bizonyít­ják, hogy a magyar evangé­likus egyházban az elmúlt 15 esztendő alatt majdnem min­den templomot kisebb vagy nagyobb tatarozás, újjáépítés vagy karbantartás által felújí­tottak, illetve megújítottak. Ma már — Istennek legyen hála — nincsenek sem rom­templomaink, sem olyanok, amelyek külső formájukban is ne hirdetnék azt a szolgálatot, amelyet falai közt végeznek. Sok szívből fakadó áldozat, munka és gond van a messzi­re világító rendbehozott templomtornyok mögött. Is­tennek legyen hála, hogy a templom tövében élő evangé­likusoknak nemcsak a hallott ige drága, hanem az az épület is, amelyben Isten Szentlelke A végéhez közeledő vasárnap délután melanchóliája különös ízt adott ezeknek az istentisz­teleteknek. Az istentiszteletek, amelye­ken gyermekkoromban részt vettem, megajándékoztak az ünnep iránti érzékkel, a nyu­galom és az áhitat igényével, s ezt egész életem folyamán megőriztem. E nélkül üresnek találnám az életet. Nem tu­dom osztani azok véleményét, akik azért akarják kizárni a gyermeket a felnőttek isten- tiszteletéről, mert még nem érti annak jelentőségét. Az ünnepit nem érteni, hanem érezni kell. Látni a felnőttek áhítatát és megindulni általa; ez a fontos a gyermek szá­mára. Ezek a délutánok ébresztet­ték föl bennem az érdeklődést Afrika iránt is. Apám havon­ta egy prédikációt a misszio­náriusok életének szentelt, s egy sorozatot kaptunk a ba- suto négerek apostolának, Ca- salisnak az életéből. Emlék­iratait lefordította, s az nagy hatással volt rám. Casalison kívül egy cölmári származá­sú szobrász, Bartholdi — aH a New York-i szabadságszob­rot is készítette — irányította, figyelmemet e távoli horizon­tok felé. A Bruat tengernagy; tiszteletére emelt emlékmű­vön, amely a colmári Mars­mezőn áll, kifaragott egy né­gert. Legmegindítóbb alkotá­sai közé tartozik. Herkuleü alak, szomorú, elmélkedő vo­násokkal. Sokat foglalkozta-' tott ez a néger. Valahányszor, Colmárban jártunk, elzarán- ■ dokoltam hozzá. Homloka a! fekete kontinens szenvedései- ‘ ről beszélt nekem. Közli: Űzőn László j összegyűjti a falu vagy vára* evangélikus népét. Templomaink szépek és ápoltak. Kívül és belül. De — sajnos —, nem mondhatjuk ezt el a templomokat körül­vevő kis kertekről. Sok helyén ezt nem tekintik a templom­hoz tartozó résznek. Pedig a legtöbb esetben ez a terület az egyházközség tulajdonában van és így természetszerűleg rendbentartása is az egyház­község feladata. Ezekben a kora tavaszi napokban kell a kertekben elkezdeni a mun­kát, hogy a gaz és dudva he­lyett a virág, a szépség üssön itt tanyát. A templomkertjein­ket, amelyek körülveszik templomainkat, ne engedjük, hogy szeméttároló, őserdőre emlékeztető gaztenger legyen. Kevés munkával, évelő dísz­cserjék beültetésével, utainak homokkal, salakkal vagy ka­viccsal való felszórásával ke­délyessé és széppé tudjuk ten­ni. Ne várjuk, hogy mások vagy más végezze el ezt a munkát, hanem fogjunk hoz­zá, hogy a templomkertünk ápoltsága és szépsége is hűen bizonyítsa, hogy szeretjük és gondozzuk, ápoljuk és védjük azt az épületet és annak kör­nyékét, amely számunkra él­tető igének a szolgálatát végzi falai között. jj. ÖRÖMHÍR címen új evangélikus PRÉDIKÁCIÖS KÖTET kapható a Sajtóosztály Iratterjesztésében. Az óegyházi perikóparend evangéliumi szakaszai alapján 31 evangélikus lelkész készítette el a pré­dikációkat. A kötetben 67 teljesen kidolgozott prédikáció van. A könyv egész vászon kötésben, tetszetős formában jelent meg. A könyv megrendelhető Evangélikus Egyete­mes Sajtóosztályunknál (Budapest, VIII., Puskin utca 12.) Ára 70 Ft (csomagolás, portó 2 Ft), HÉTRŐL-HÉTRE címen kapható az evangélikus áhitatos könyv, amelyik 53 hétre tartalmaz igét, igemagyarázatot és imádságot Accrában: balról jobbra Pavel Szokolovszkij, P. Dagadu özvegye, D. Káldy Zoltán püspök, Timothy Ősei főtitkár Lelkész és gyülekezett A TEMPLOM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents