Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-04-25 / 17. szám
Isten tettei nyomában AZ ÚJ GYÜLEKEZET AZ ÜJ TEMPLOM FELSZENTELÉSE UTÁN mintha megállt volna az idő Izráel fölött. Semmi különösebb dolog nem történt. A világpolitika eseményei tőlük nagyon távol zajlottak. Júda pedig a birodalom egyik tartományának kis része maradt. Izráel nem lett önálló, a pogányok sem csodálták Isten népének dicsőségét. Az istentiszteleti élet egyhangúan folyt és semmi nem látszott beteljesedni abból a nagy dicsőségből, amelyet Aggeus jövendölt az új templom felől. A fogság utáni új gyülekezet tagjainak lelkesedése egyre csökkent. Nem láttak már maguk előtt nagy célokat, nem fűtötte őket semmi reménység, elfásúltak, sokan még cinikussá is váltak. EGY NÉVTELEN PRÓFÉTA szólalt meg ekkor: Malakiás. Neve kb. ezt jelenti: az Ür küldötte. Próféciáit Ószövetségünk utolsó könyvében olvashatjuk. Malakiás egészen másképpen prófátált, mint nagy elődei. Ö beszélgetésbe kezdett az emberekkel, meghallgatta kérdéseiket, vitatkozott velük és rávezette őket, hogy még az olyan „szürke” korszaknak is, mint az övék. megvannak a maga problémái és ilyenkor is van Istennek szava hozzájuk. Arról beszélgetett az emberekkel, hogy Istent nem veszik komolyan, amint ez az istentiszteletek hanyag végzéséből is kitűnik (Mal 1. és 3,7—15.). Aztán arra is rámutatott, hogy a gyülekezet tagjai milyen kegyetlenek és embertelenek egymással szemben (3,5). De volt örömhíre is. Beszélt Isten szeretetéről, arról, hogy Isten igazi akarata nem az átok. hanem az áldás, a végső szabadítás (4,2—6). Ebben az új gyülekezetben Malakiás után még két nevezetes embernek jutott vezetőszerep. NEIIEMIÁS I. Artaxerxes perzsa király pohárnoka volt. Bibliánkban olvasható könyve javarészét saját naplója tér szi ki. Imádkozó, kegyes zsidó ember volt, aki nagy méltóságában is szívén viselte népének és a fogságból hazatért új gyülekezetnek sorsát. Mikor tudomására jutott a jú- daiak nyomorúságos helyzete (Neh 1.), királyi engedéllyel, sőt megbízatással ő is hazatért. 12 évig volt Jeruzsálemben királyi helytartó. Ezalatt az idő alatt óvatosan és okosan mindent úgy intézett, hogy külsőleg is rendezze a gyülekezet dolgait. Az ő nevéhez fűződik Jeruzsálem falainak újjáépítése. Üjjáren- dezte az istentiszteleti életet is. Az adósságok miatt nyomorgó szegény néprétegen, is segített: a hitelezőket kötelezte az adósságok elengedésére (Neh 5.). Azt mondhatjuk: Nehemiás élve a neki adott helytartói hatalommal, politikai feladatot teljesített, de ezzel is segítette a gyülekezetnek, Isten népének életét. ESDRÄS, a „Mózes törvényében jártas írástudó” (Esd 7,6) pap volt. Az ő feladata az volt, hogy „Istennek ' törvényét és a királynak törvényét” érvényre juttassa. Ö Isten törvénye szerint rendezte a gyülekezet életét és ő az elkezdője annak az új zsidó kegyességnek, amelynek középpontjában „a Törvény” áll. Működésének legnevezetesebb eseménye az a nagy istentisztelet volt, amelyen „Mózes törvényének könyvét" felolvasták és megmagyarázták, és amelyen a nép bűnvalÉs azon a napon..« Jn 16, 23. A KICSI GYERMEKKEL foglalkozó felnőtt tudja, hogy mi a kérdezés. A világot és a bonyolult életet csak a kérdés és felelet játékával ismeri meg a gyermek. A mi ez, és a miért van ez így? kérdése sokszor elhangzik a gyermek ajkáról és a szülőknek nagy türelemmel kell megadniuk a feleletet. De nemcsak a gyermek kérdez. A tanuló, a dolgozó és a szolgáló ember is szüntelenül kérdez. A több tudás, a jobb munka és a helyesebb szolgálat a kérdések sorozatán keresztül valósul meg. „A jó pap holtig tanul,” Ebben a mondásban az az igazság is benne rejük, hogy a jó pap a tudás megszerzése közben holtig kérdez. Ezért találunk minden tudásra vágyó emberben valami gyermeki vonást. Jézus Krisztus tanítványa tőle kérdez, mert Jézustól tanul. Egykor Jézustól kérdezett és tőle tanult a Tizenkettő és ma is Jézustól kérdez és tanul szerte a világon minden igaz tanítványa, ótőle kérdezünk és tanulunk mi is. Ez hitünk nevelő iskolája. Egyházi lapunkban pár évvel ezelőtt volt egy nyitott rovat. A címe ez volt: „Az élet kérdez.” És a lap hasábjain az egyéni, a családi, a gyülekezeti és a társadalmi élet kérdései kerültek napvilágra és kaptak eligazító feleletet. A lap hasábjain Jézus előtt tusakodó embereken keresztül eléje jutottak a kérdések és ő maga felelt az emberi élet kérdéseire. A FENTI IGÉBŐL KITŰNIK, hogy Jézus nem utasítja el sem a kérdést, sem a kérdezőt. Sőt mint a jó szülő türelemmel várja, hogy kérdezzünk Tőle. Pontosabban kifejezve: azt akarja Jézus, hogy egy ideig, egy darabig kérdezzünk őtőle. S meddig? kérdezzük — talán holtunk napjáig? — toldjuk meg a kérAGENDA címen kapható az Evangélikus Egyház szertartáskönyv e Kötve: 128,— Ft. Megrendelhető a Sajtó- osztályon Budapest, VIII., Puskin u. 12. lást tett és megesküdött, hogy a törvényt mindenkor megtartja. NEM VOLT KÖNNYŰ a törvény szerinti kegyesség gyakorlása. Nehemiás és Esd- rás sokat harcolt ezért. Karhatalommal gondoskodtak arról, hogy a szombatnapot megtartsák (Neh 13,15—22). Számunkra még furcsább az, ahogyan a pogányokkal kötött vegyesházasság problémáját akarták megoldani. Nehemiás hevesebb volt: „Megszidtam és átkoztam őket, sőt egyeseket meg is vertem, megtépáztam” (Neh 13,25). Esdrás bűnbánó imádsággal és a törvény szigorú szavával hatott (Esd 9). De mindketten csak ugyanazt a megoldást tudták: elválni, elbocsátani a pogány élettársat. ők Isten gyülekezetének tisztaságát akarták megőrizni, s maga ez a buzgóság tiszteletre méltó. De abból, ami történt, kiderül az is, hogy ez a fogság utáni új gyülekezet, vezetőivel és minden tagjával együtt, Isten bocsánatára szorult. És az Ótestamentum utolsó történeti és utolsó prófétai könyveiből megláthatjuk, hogyan érlelte Isten az időt a teljességig, amíg elküldte egyszülött Fiát. hogy a törvény alatt levőket megváltsa. (Gál 4,4—5). GOMBNYOMÁSRA „Csuda nagyszerű” lenne! Megnyomok egy gombot és kellemes meleg árad szét a szobában. Nem kell bajlódni hamúzással, favágással, tűzrakással. Vagy még gomb sem kell: az általános hőszabályzó mindenütt tartja a 20 fokot, a garázsban is, amelynek üvegteteje hangtalanul nyílik szét, és helyből szállhatok fel különleges repülőgépemmel. Csak „betáplálom” a robotpilótába — két gombnyomással — az indulási és a célállomást, mire az automata azonnal kapcsolatot teremt a helyi irányító állomással, amely rögtön regisztrálja felszállási szándékomat, útirányomat, s amikor a „kész”’ jelzést leadom, többnyire haladéktalanul megjön az „indulhat” jelzés, és a távvezérlési központ az óriási légiforgalom köze- j pette is tévedhetetlenül irányítja gépemet a cél felé. Közben rádiótelefonon akármikor beszélhetek akár a technikai központtal, akár családom közeli, vagy távoli tagjaival; másodperceken belül kapcsolják a föld legtávolabbi pontját is. Orbeszélgetésre valamicskét várni kell, de az sem probléma. A többszörös biztosító berendezés kizárja a balesetet. Útközben akár aludni is lehet. Gombnyomásra különleges sugárbehatás ér, mely egy perc alatt kellemes álomdést! Jézus a hitünk erősödésével és gazdagodásával — mint egy mértékegységgel- — méri a kérdezéseink korszakának időtartamát. A gyermek is kinő a folytonos kérdezés korából és a hitben nagykorúvá érő is mindig kevesebbet kérdez. A CÍMNEK IS SZOLGÁLÓ IGÉBŐL AZ IS KITŰNIK, hogy „azon a napon” sem t a Tizenkettő, sem senki más tanítvány már semmit sem kérdez Jézustól. Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelének napja már nem a kérdezés, hanem a látás ideje. De nem azért jön él az a nap, mert millió meg millió hivő ember a hitben már nagykorúvá érett. Nem azért jön el az a nap, mert az Isten hivő népe már teljességgel kinőtt a kérdezés korából és már lát! Ilyen hivő optimizmusra, ilyen rajongásra nem is nevel és nem is hatalmaz föl Isten igéje. Az a nap is csak ítéletre méltó bűnösökre virrad és nem a mi emberi hitünk, hanem egyedül az Isten kegyelme teszi a hivő ember számára az üdvösség napjává. S amit szüntelen érlel a mi számunkra az Isten kegyelme, az akkor és ott érik be teljesen. Akkor lesz miénk a Krisztus érdeme. Nem a hitünk nagykorúsága s nem a hivő ember valamiféle érdeme, hanem a kegyelem kiáradó teljessége tesz majd akkor feleslegessé minden kérdezést. Mert mit is kérdezzen és miért is kérdezzen az, aki már igazán látja Krisztust? És addig? — azaz most és a jövendőben? Kérdezzünk csak nyugodtan Jézustól! Kérdezzünk, mert Isten igéje a kérdezőknek íratott meg. Kérdezzünk, mert a kísértések és a bűnök miatt mindig van kérdésünk. Kérdezzünk, mert az egyéni, a családi, a gyülekezeti és a társadalmi élet mindig tele van kérdésekkel. Kérdezzünk, mert az élet valóban kérdez! Sok elbukás származott abból, hogy fiatal, vagy felnőtt emberek álszeméremből, vagy konokságból többé már nem kérdeztek. Életük válaszútjain kérdezés, komoly és felelős tájékozódás nélkül a romlás irányában indultak el. A kérdések elfojtása nem keresztyén életgyakorlat. Kérdezzünk tudva azt, hogy majd azon a napon Krisztusunktól nem kérdezünk semmiről. Rédei Károly Reménység alatt Konfirmáció napjára Ezen a vasárnapon hazánk evangélikus oltárai előtt ünneplőbe öltözött fiúk és lányok térdelnek. Több esemény sűrűsödik össze a konfirmáció óráján. A konfirmandusok az előkészítő órákon összefoglaló áttekintést kaptak egyházunk tanításáról. Ennek elsajátításáról konfirmációi vizsgájuk tanúskodik. De — ami már az istentiszteleten történik — a keresztyén •Át megismerése alapján hangzik el ünnepélyes hitvallástételük is. A hitvallástétel saját meggyőződésük kifejezésére nyújt alkalmat. Jelenlegi konfirmációi istentiszteleti rendünkben a hitvallástétel há-om részre tagozódik. Először elmondják az apostoli hitvallást, amelyet annakidején, a keresztelésükkor, helyettük a szülök, keresztszülők vallottak. Az apostoli hitvallás ősi szavaival beszövődik a konfirmandusok hite a keresztyénség egészébe, az elmúlt közel két évezred hosszúságában és a mai emberiség szélességében. Az apostoli hitvallás ünnepélyes elmondása összelzapcsolja őket az előrement keresztyén nemzedékkel és a Földön élő különböző népekhez, fajokhoz, keresztyén felekezetekhez tartozó hívők seregével. Krisztus anyaszentegyházának időt és teret átfogó valóságát élhetjük át e pillanatokban. A konfirmációi hitvallástétel második mozzanata egy kérdésre adott felelet: „Akartok-e ebben a hitben megmaradni, s evangélikus keresztyén hitetekről kitartó hűséggel és a szeretet cselekedeteivel bizonyságot tenni?” Együtt és mégis személy szerint felelik: „Akarok”. Ezzel az elhatározásukat fejezik ki, hogy a megismert és megvallott keresztyén hitet meg akarják őrizni szívükben életük folyamán, és hitüket szeretnék meg is mutatni a bizonyságtevő szóban és a szolgáló szeretetben. Ekkor következik hitvallástételük harmadik része: „Én (mindegyikük nevét mondja), hálát adok Istennek ... hiszem ... vallom... kérem a Szentlélek...” így torkollik bele az ősök hitvallása a személyes elhatározás feleletén keresztül ebbe a kifejezetten konfirmációi vallástételbe: Keresztségükre visszatekintve, a Kereszten szerzett bűnbocsánatot személy szerint megragadva, egyházunk tanítását igaznak elfogadva, kérik a Szentlélek erejét, hogy küzdjenek a bűn ellen, szeressenek és higgyenek haláluk órájáig. S amint hármas ütemű volt a hitvallástételük, úgy hármas ritmusú a rákövetkező konfirmálás, vagyis a Szentlélekkel megerősítés — elhatározásuk végrehajtására, vallástételük megvalósítására. Isten Szentleikét először énekben hívja segítségül a konfirmandusok megerősítésére a gyülekezet: Jövel Szentlélek Úristen ... Ez a kérés a lelkész imádságával folytatódik: „Jövel, teremtő Szentlélek!...” Azután pedig egyenként kapják a konfirmációi áldást — a lelkész kézrá- tételével és i személyükre, életükre szóló külön-külön igével. A kézrátétel régi, bibliai eredetű jelképes cselekedet: a Szentlélek kiáradásának szimbóluma. Azzal a reménységgel történik, hogy Isten meghallgatja e kérést, és valóban adja Szentleikét — kegyelmes tetszése szerint — a konfirmációi áldásban részesülő fiataloknak. A konfirmációi istentisztelet további részében a megkonfirmáltak első úrvacsoravétele következik. A konfirmáció megnyitotta az ajtót a megkeresztelt fiar- talok előtt a földön élő egyház legtitokzatosabb eseményéhez: az ostya és bor magukhoz vételekor Jézus Krisztussal és az anyaszentegyházzal megvalósuló közösség misztériumához. A konfirmációi istentisztelet e hármas szent eseménye — hitvallástétel, konfirmálás, első úrvacsoravétel — reménység alatt történik. Nem abban bízunk, hogy az egyház jól elvégezte munkáját e fiatalok között. Nem is abban, hogy ezek a fiúk és lányok mind mélyen, igazán hisznek, s lesz is erejük és hűségük a keresztyén hitben, szeretetben, az örök élet reménységében megmaradáshoz — eljövendő életük változásai közepette. Abban bízunk, hogy Isten kegyelme nagyobb mint a konfirmandusok töredékes hite. A konfirmáció egyházunknak talán leginkább reménység jegyében végbemenő szolgálata. Isten kezébe helyezzük a megkonfirmáltak jövőjét, aki sorsukat irányítja, életüket és munkájukat megáldhatja az emberi közösségekben, s tetszése szerinti időben és módon újra magához vonhatja őket áldott közelségébe. Veöreös Imre ba szenderít és ugyanolyan simán ébreszt is. Ám közben fél óra leforgása alatt — más komplex behatások jóvoltából — minőségileg oly sokat aludtam, ami mennyiségileg 8 normálórának felel meg, vagyis 24 órámnak csupán egyikét kell félig e célra vesztegetnem. A pár órás munkaidő gyors letelte után legnagyobb gond a szabadidőszervezés, ti. hogy a rengeteg lehetőség közül melyiket válasszuk, mert azt csak meg kell gondolnuk, hogy átlag 140 évnyi életünknek a tanulás és munka után fennmaradó napi 18 óráját mivel töltsük. Persze, az öregedés is sokkal lassabban „megy”. Ezt ugyan nem gombok nyomkodásával érjük el, mert a gerontológiának mások a módszerei. De ez sem olyan nagy ügy! Csak az vitás még: hol van az emberi életképesség végső határa? Hangulatunkat is kiegyensúlyozott derű jellemzi. Csak a gombot kell megnyomni, ha kedélyünket veszély fenyegeti. Mert a megfelelő ideggócokra és agymezőkre irányuló, meghatározott minőségű sugárzás, elűzi a problémaérzet árnyékát is ..; Álom? Túlnyomórészt. Szakemberek sem igen mernek közelebbi jóslásokba bocsátkozni. De a tudomány és technika fejlődése nemegyszer licitált már rá a legmerészebb fantáziákra is! És lassan már leszokunk a csodálkozásról. De ami az álmodozást illeti a mi valóságos, jelenlegi korunkban, ennek két, teljesen ellentétes fajtája létezik: az építő, tett-, erős fantázia „horizont-kikép-' ző” munkája, és a cselekvés helyett űzött zabhegyező és láblógató álmodozás, amelynek minden energiáját kívánalmainak világgá kürtölése köti le. Az első nekidől a jövőjének. A második lefekszik előtte és úgy követelődzik. Ez utóbbinak már most, minden gombnyomásra kéne. Terülj asztalkám, vagy ahhoz hasonló. Népmeséi motívumok kéredzkednek föl a látóhatár peremére, és onnan integetnek. Hogy mikor és mennyire lehet majd őket „megfogni”, Isten tudja. Bizonyos, hogy az Ö ügyét sem kell féltenünk az emberi tudás növekedésétől, mert ugyan mivel lesz kisebb Isten dicsősége, ha a teremtett világ csodálatos titkai mind nagyobb mértékben tárulnak föl bámuló szemünk előtt? De mindemellett jó egyet-mást leszögeznünk, mintegy fix pontként, hogy az idők árjának utasai legyünk, ne pedig el- sodortjai. Az emberi méltóság sohasem független a munkától, alkotástól. Ennek jellege ugyan változik, de saját ellentétévé sohasem lehet. Ahol hiányzik az alkotás öröme, ahol a munkának csak fáradságát érezzük, szépségét sose, ott a legnagyobb erőmegtakarítás sem kárpótolhat azért, amit emberségünk legmélyén veszítünk. Sőt, akkor már munkánk gyümölcsének sem tudunk igazán örülni, és a kényelmesség és kellemesség hajszolásának mocsarába fúl minden. Veszedelmes és értelmetlen dolog a munka fokozatos „elhalálozására” spekulálni, vagy azzal biztatni magunkat, hogy a mi munkánk majd biztosan problémamentes lesz. Nem lesz az. mert másokhoz hasonlóan, bűnös emberek vagyunk és ez kihat munkánkra és munkaszemléletünkre is. (1. Móz. 3. 19). De egyébként is tudnunl: kell, hogy az ilyen természetű kérdések csakis harc árán oldhatók meg kortól függetlenül is, vagyis kiutat sohasem p munkától való menekülés jelent, hanem annak vállalásé még ha nehézségi foka időve változik is. A legszenzációsabb talál mány vagy fölfedezés setr fontosabb magánál az embernél, mert az igazi csoda nen az, ha változtatunk a bennün két körülvevő dolgokon, hanem az, ha mi magunk változunk meg egymás javára Érdekes dolog: minél sírósabban panaszkodik valaki a környezetére, s minél görcsösebb erőfeszítéssel akar mások rovására érvényesülni, belül annál merevebb és változhatatlanabs. A legnagyobb dolgok minőiig magában az emberben mennek végbe! Mi vagyunk a te- remtettség gyújtópontja, -s hogy milyen tűz kap helyt bennünk, attól függ, hogy lehetőségeinkből áldás, vagy átok lesz. isten ajándékaiként kell megbecsülnünk a technika új meg új lehetőségeit, korunk vívmányait. Ugyanakkor jó tudnunk, hogy az „egy szükséges dolgot” csakis Jézufe Krisztus viheti végbe bennünk: belső emberünk megváltozását, hitre s emberszere- tetre az elnyert bűnbocsánat jegyében. Semmiféle emberi nagyság lenézése nem szükséges ahhoz, hogy ezt — a megváltást — mindennél nagyobbá nak lássuk. Szükséges és jó dolog a technika, de a világ „ízét” mégis maga az ember adja, szellemével, beállítottságával, cselekvésének kisugárzásával. „Uralmunk alá hajtjuk a földet” (1. Móz. 1, 28), változtatunk rajta, s kell is ezt tennünk! De ki változtat rajtunk magunkon? Ez sosem fog gombnyomásra menni. Mindig Isten megújító erejére van szükségünk. S a legnagyszerűbb az, ha ő teszi életünket újjá, hogy felelős kezelésünkben a jeien és a jövő tudományos és technikái „csodái” is áldássá váljanak; Bodrog Miklós Nikolainen Kiskőrösön DR. AIMO NIKOLAINEN, a Helsinki-i Evangélikus Teológiai fakultás dékánja április 11-én, virágvasárnapján feleségével meglátogatta a kiskőrösi evangélikus gyülekezetei. Útjára elkísérte Groó Gyula, Teológiai Akadémiánk dékánja. A kiskőrösi evangélikus templom előtt dr. Murányi György, Ponicsán Imre, Seben István és Mina János lelkészek az egybegyülekezett hívek és a presbitérium élén fogadták és köszöntötték a finnországi vendégeket. Népviseletbe öltözött leányok és asszonyok virággal és ajándékokkal kedveskedtek a vendégeknek. Dr. Nikolainen dékán először a gyülekezeti házban tartott gyermekistentiszteletet az összehívott gyermekeknek, majd a zsúfolásig megtelt templomban a főistentiszteleten hirdette Isten igéjét a virágvasárnapi történetről. Jézus bevonulásáról Jeruzsálembe. A gyülekezet szeretete, érdeklődése. a hatalmasan szárnyaló éneklés mély benyomást tett a finn vendégekre. Az istentisztelet után Nikolainen professzor elbeszélgetett a presbiterekkel, majd a vendégek megtekintették Petőfi szülőházát, a Petőfi-mú- zeumot, A gyülekezet ünnepi ebéden látta vendégül Nikolainen dékánt és feleségét; akik szép élményekkel meggazdagodva, a délutáni órákban érkeztek vissza Budapestre. béke az emberiség legfőbb java" Ezen a címen közöl összeállítást a német katolikusok Begegnung című folyóiratának különnyomata, amely az NDK- ban jelent meg. A két utolsó pápának békenyilatkozatait közli. XXIII. János 1962. december 24-én mondotta: „Mindazon jóból, amelyet az élet és a történelem az egyesnek, a családoknak és népeknek nyújthat, valóban a béke a legértékesebb és legfontosabb. Ezért minden időben fáradoznunk kell a békének megvalósításán magunk körül, hogy az egész világra kiterjedhessen.” VI. Pál mondotta 1964. december 4-én Bombayban: „Felhívjuk mindazokat, akik az államok vezetésében és a béke megőrzésében döntő szerepet visznek, tegyenek meg mindent új összeütközés veszélyének elhárításáért, mert olyan konfliktussá fajulhat, amely kiirthatja az emberiséget.”
