Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-04-18 / 16. szám

Isten tettei nyomában

HAZATÉRÉS

„HOGY BETELJESEDJÉK

az Ürnak Jeremiás szája által mondott beszéde” (Esd. 1,1), nem egészen 70 évvel Júda bukása után új birodalom támadt Bábel helyén: a médek és perzsák birodalma. Ennek első királya Cirusz volt, a „népek reménye”. Vele új korszak kezdődött: a türelem és béke korszaka.

A méd-perzsa királyok méltányolták a birodalmukban élő népek hagyományait, sajátos életmódját, nyelvét, sőt vallását is. Nemcsak megengedték, hanem még anyagilag is támogatták az egyes népek istentiszteletének helyreállítását.

538-BAN Cirusz engedélyt adott a fogságban levő zsidók hazatérésére: „Mindenkivel,

aki közületek az ő népéhez tartozik, legyen vele az ő Istene és menjen föl Jeruzsálembe ... és építse fel az Ürnak, Izráel Istenének házát.” (Esd. 1,3.)

Ekkor talán mindössze az egyharmada tért vissza Júdá- ba azoknak, akik a fogságban éltek. De akik hazatértek, nagy örömmel dicsérték ezért Istent: „Mikor visszahozta az Ür Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodok. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozás- sal... Hatalmasan cselekedett velünk az Ür.” (126. Zsolt.) Isten bocsánatának és az új kezdetnek ideje volt ez.

CIRUSZ RENDELETÉBEN a

hangsúly a jeruzsálemi templom újjáépítésén volt Azért tértek haza és azért vitték magukkal a templom annakidején zsákmányul esett felszerelését, hogy újra felépítsék a lerombolt szentélyt és újjáéledjen az istentiszteleti élet Jeruzsálemben. Hamarosan le is rakták a templom alapkövét, megépítették az oltárt.

De aztán megállt a munka. Voltak, akik fontosabbnak tartották a maguk házának építését. Mások azt mondták: nincs még itt a templomépítés ideje. A rendkívül aszályos esztendő, meg az ellenséges indulata emberek akadékoskodása is sokakat elkedvetlenített. (Aggeus 1,1—11). Csak Aggeus, majd Zakariás próféta intése és. buzdítása nyomán indult meg újra az építés. (Esd. 5,1.)

Négy esztendei munka után végre állt a templom. Voltak, akik siratták a régi templomot, amely persze nagyobb és fényesebb volt az újnál (Esd. 3,12). De akik mertek előre tekinteni, azok ujjongtak. Aggeus a messze jövőbe mutatott: „Nagyobb lesz e második háznak dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregek Ura, és e helyen adok békességet.” (Agg. 2,9.)

VAN EGY ÉRDEKES VONÁSA a hazatérés és templomépítés történetének. A hazatértek nem engedték, hogy azok is részt vegyenek a templom újjáépítésében, akiket Nabukadreccár Palesztinában hagyott, vagy akiket odatelepített (Esd. 4,1—3). ök csak magukat tartották Izráel népének (Esd. 2,2). Ennek bizonyságául az új templom felszentelésekor bemutattak „Iz- ráel törzsei száma szerint tizenkét kecskebakot vétekáldozatul” (Esd. 6,17).

Isten ezt nem így gondolta. Már Zakariás így prófétáit: „Sok pogány csatlakozik azon a napon az Űrhoz és népemmé lesznek.” (Zak. 2,11.) A fogságból hazatértek magatartása csírájában már magába- foglalja azt, ami néhány évszázaddal később Jézus idejében olyan kirívóan megmutatkozott a farizeusokban, akik saját népükön belül is elkülönültek és csak magúkat tartották igazaknak, Isten országa örököseinek.

KÉT NEVEZETES SZEMÉLY szerepel még sokat a hazatérés idején:

Zorobábel, aki Júda törzséből való és Dávid király késői utóda volt. öt Esdrás és Nehemiás könyve mindig az első helyen említi, amikor felsorolja a hazatértek nevét. Aggeus próféta is őt biztatja elsősorban, hogy ne csüggedjen (Agg. 2,4) és hozzá Intézi a jövő dicsőségéről szóló igét (2,21).

Zorobábel Isten fölkentjeinek, a Messiásoknak sorába tartozik, akik néha szabadí- tásukkal, néha csak puszta létükkel előremutatnak a Messiásra, Jézus Krisztusra. ■

Jósua a főpap a másik személy. ö Izráel istentiszteleti életének ,vezetője volt. Így szerepel Esdrás könyvének 1—6. fejezetében. Zakariás látomásában pedig (Zak. 3,1—5) Izráelt, az Isten népét képviseli az Ür színe előtt. Ö az első a főpapok sorában, akik később a legjelentősebb szerepet játszották Izráel népének életében.

SOKAN NEHEZEN AKARTAK MEGÉRTENI, hogy a fogságból hazatérve nem lehet ugyanott folytatni az életet, ahol a fogság előtt abbamaradt és még sok csalódáson, kudarcon keresztül kellett átesniük, hogy visszaemlékezzenek a fogság nagy prófétájának igéjére: Így szól az Űr: „Imé újat cselekszem” (És. 43,19). A fogság után új életnek kellett kezdődnie, az új gyülekezet életének.

Evangélikns-refarmátus vitaülés Svájcban

Az Egyházak Világtanácsa Tanulmányi Osztálya rendezésében evangélikus és református teológusok vitaülése lesz Bad Schauenburgban, Bázel mellett április 20—24-ig, amelyen egyházunkat DR. PÁLFY MIKLÓS teológiai professzor képviseli, aki 19-én délelőtt utazik el Svájcba.

IMÁDKOZZUNK

Mennyei Atyánk! Élet Ura!

Üjjongó és hálatelt szívvel köszönjük Néked, hogy véghez vitted szent akaratodat és Jézus Krisztusban, halálában és feltámadásában, megváltottad a világot a bűn hatalmától és a halálfélelemtől. Ezzel a drága ajándékkal megáldottál bennünket is, gyermekeidet és egész népedet. Ezért nem félünk a kísértésektől, mert kegyelmed nagyobb a mi bűneinknél és nem rettent meg a halál sem, mert a feltámadás fénye túlragyogja minden sír sötétségét. Nemzedékek megszámlálhatatlan sokaságával dicsőítünk Téged és az angyalok és a szentek seregével is.

Egyházad reménysége beteljesedett, mert beteljesedett ígéreted, amelyet a próféták által, de különösen Szentfiad által tettél: egyszer előjönnek a halottak sírjaikból, mindazok, akik elmentek már innen előttünk és azok is, akik utánunk következnek, amikor megszólal a feltámadás trombitája. Kérünk Téged, Atyánk, őrizd meg szívünket minden kételkedéstől, hogy ebben mindvégig bizonyosak legyünk és ennek a bizonyosságnak erejével tegyünk bizonyságot Rólad mindenki előtt.

Atyánk! Te vagy a kezdet és a vég. A Fiú az élet és a feltámadás. A Lélek az igazság és vigasztalás lelke. Ebben a közösségben tarts meg minket kegyelmesen. Ezzel áldd meg szolgálatunkat, az élet és kiengesztelés szolgálatát, az öröm és békesség szolgálatát, a szeretet és az egység szolgálatát. Így tedd egyházadat is élővé, alázatossá és engedelmessé a Jézus Krisztus érdeméért. Amen.

Chaplin édesanyja

.. háttal ült az ablaknak és a maga utánozhatatlan módján magyarázta az Üjtestámentumot, Krisztus szeretetét

és együttérzését a szegények és a kisgyermekek iránt

__

Ol

yan sugárzóan és mégragadóan festette meg Krisztus alakját, ahogyan azt soha többé nem hallottam vagy láttam” — írja Chaplin életrajzában.

Különös jegyzőkönyvek

Ha a húsvéti ünnepkörben gondosan és figyelmesen olvasgatjuk a feltámadás történetét, az az érzésünk támad, hogy mind az evangélisták, mind Pál apostol szinte jegyzőkönyvet vettek föl mindarról, amit láttak és hallottak. A húsvéti napok történetét az evangélisták följegyezték. Pál apostol pedig 1 Kor. 15. fejezetében így ír: „Azt adtam élőtökbe, amit én is úgy vettem, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint, és hogy eltemettetett, és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint. És hogy megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, akik közül legtöbben máig élnek (tizenöt évvel a feltámadás után íródtak e sorok), némelyek azonban el is aludtak. Azután megjelent Jakabnak, azután mind az apostoloknak. Legutoljára pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent.”

Ez a leírás úgy áll előttünk, mint egy közjegyző által készített, rendkívül pontos jegyzőkönyv. Nemcsak azt sorolja föl. hogy Jézus kiknek jelent meg, hanem azt is, hogy milyen sorrendben jelent meg. Ügy a sorrend, mint az időrend, rendkívül fontos.

Mindezeken túl, e jegyzőkönyvek igét jelentenek a mi számunkra. Az ige pedig mindig tanít. Két tanítást olvasunk ki most a sorokból. Az egyik tanítás az, hogy Jézus csodálatos erőt jelent az egyén részére. Egészen biztos, hogy Jézus, amikor az egyes ember előtt jelent meg, erőt adott a kegyelemben részesített személynek.

A sokszor emlegetett Faust is erőt nyer. Azt hiszem, nem szükséges Goethe Faustját ismertetni. De jó, ha húsvétkor idézzük az örök szép sorokat:

„Krisztus feltámadt, a sír alant maradt,

Nyűgödtől máma tépd el magad!

Mikor őt kérleled, éhesben étedet,

Szomjasban éltedet, utadban hirdeted,

Hogy várják mindenek, közel van Mestered,

Ott van veled!”

A másik tanítás: Jézus feltámadása a gyülekezet közösségi erejét is jelenti! Szép lehet az egyéni élet, a titkos szobában való alázatos imádkozás. De ezerszer szebb a közösségi élet! A mi időnk tanított meg bennünket a közösségi élet áldásaira. Van élményünk a gyülekezeten kívüli közösségi élet harcairól, eredményeiről, szépségéről!

Az egyéni életek mindmegannyi kis tagutak. Az ezernyi tagút a főútvonalba kapcsolódik. A főutak országokat kötnek össze. A gyülekezeti élet

Í főútvonala átvezet ebből az életből a másikba. Földi életünkben csodálatos meggazdagodása az egyéni életnek, amikor a feltámadott Krisztusban testvéreket találunk, közösségre lelünk.

Jó úton járunk, ha a közösségi úton megyünk. Ezen az úton Jézus erőt ad a türelmesebb életre, a szebb és boldogabb életre, szeretetve és

megbocsátásra tanít. És amikor életünk hajója átérkezik a másik világba, megértjük az ének örök szépségét:

közel van Mestered, Ott van veled!”

Fülöp Dezső

Egy fekete légyről

Régi kedves levél akadt kezembe. Ügy hozta annak idején a posta, ahogy Radnóti Miklós felesége hozta kezében a nagy mákvirágszirmot mesz- szejártából férjének. „Elűzte azzal tőlem a halált” — írta „együgyű dalában” a költő. Ilyen volt ez a levél is, de ilyen mákvirágszirom-szerepet játszott az a néhány helyénvaló szó is, amelyet egy fekete légy félelmes röpködése közben talált meg a levél írója. Most elolvasom újra.

„Vasárnap reggel már 7-kor felkerestem a kórházban Édesanyámat. Csendes volt még a terem. Később mosdatni kezdtek a nővérek. A sarokban nesztelenül aludt egy asszonyka. Különösen csendes volt. Ezt Édesanyám is megjegyezte. Mire hozzáért a mos- datás, vettük észre, hogy örökre elaludt. Halálos csend lett, a nővér kiszaladt orvosért. Egy légy szállt be az ablakon, rászállt a halottra. Egy falusi néni megjegyezte: A légy megérzi, tudja, hova száll.

— A halottat kivitték, rá se

néztek a betegek, csak a legyet figyelték. Szólni akartam valami feloldót, vigasztalót, de olyan dermedt csend volt, hogy nem tudtam. — Mindenki azt figyelte, hova száll az a légy.

— Az a parányi, átkos semmiség babonás rémületet teremtett. Édesanyám ágyára szállt. A többiek megkönnyebbülten fellélegeztek.

— Először valami árnyék futott át Édesanyám arcán, én aztán elmosolyodtam és olyan hittel tudtam mondani, hogy ne féljen, nem ennek a kis légynek a szárnyai hordják életünket.

— Kinyitották az ajtót és a huzat kivitte a »rémet« az ablakon ...”

Az ilyen „mákvirágszirom”- szavakat nem lehet kitalálni. Meg kell keresni, meg lehet találni őket. El kéll hozni őket bármilyen nagy útról — az otthonokba, kórházi ágyakhoz és mindenhová, ahonnan el kell űzni a halált.

b. 1.

Ne adjatok atombombát Bonnak!

DR. H. GOLLWITZER, nyugatberlini teológiai professzor, aki többek között az 1965-ös húsvéti békemenetnek is egyik t szervezője és aktív résztvevője, cikket írt a bonni atomtervek ellen. „Olyan szövetségi kormányt akarunk, amely egyértelműen nem akar atombombát: Sem kerülő úton a franciák segítségével, sem a multilaterális atomhaderő megszervezésével.” "

„Szeretnénk, ha a szövetségi kormány és a parlament olyan férfiakból tevődnének össze, akik be akarják fejezni a hidegháborút, mert a melegháborúban azt a katasztrófát

latjak, amelyet minden és ezért a béke stratégiájával tégláját.”

AZ EMBERI MÉLTÓSÁG MEGŐRZÉSÉÉRT

Az Amerikai Egyháztanácsnak a vallási és faji kérdésekkel foglalkozó bizottsága kijelentette, hogy a „selmái szellemet” csak akkor lehet fönntartani, ha az egyházak és annak tagjai az országban mindenütt harcolnak a polgári jogokért. Selma csak kezdete annak a harcnak, amelyet meg kell vívni az emberi méltóság megőrzéséért. A Bizottság síkraszáll amellett, hogy haladéktalanul biztosítani kell mindenkinek a választójogot. A nyilatkozatot maga a Bizottság elnöke, Dr. E. C. Blake, az Egyesült Presbiteri Egyház főtitkára, és két methodista püspök írta alá.

kozott el kell kerülni cserélik föl a hidegháború straÉLŐ EGYHÁZ A VALTOZÖ TÁRSADALOMBAN

A Harmadik össsz-afrikai Evangélikus Konferenciát ez év októberében tartják meg Addis Abeba-ban (Abesszínia). Az afrikai szárazföld lutheránus egyházainak több mint 150 küldötte vesz részt ezen a konferencián, amelyet a Lutheránus Világszövetség Világmisz- szió Osztálya készít elő. Főtémája: „Élő egyház a változó társadalomban” lesz, a megnyitó előadást pedig dr. Fr. A. Schiotz, a Lutheránus Világ- szövetség amerikai elnöke fogja tartani.

— Szőlőhegyektől koszorúzott,

kiesfekvésű dunamenti városban (gyárak, munkaalkalmak, strandfürdők, horgászat, kirándulási lehetőségek, vasút- és hajóállomás) beköltözhető házak jutányosán, kaphatók. Cím: Evangélikus lelkész! hivatal, Mohács.

LINCOLN ÁBRAHÁM

1809- 1865

Kentuckyban, a dombtető sűrű lombjai alatt, kis neo- görög márványtemplom áll. Ha az idegen látogató fölmegy a márványlépcsőkön és belép a hófehér oszlopok közé, az ajtót kinyitva, meglepetéssel látja, hogy a templom egy gerendákból rótt kunyhót rejteget. Itt született Lincoln Ábrahám.

A szélesen hömpölygő Pota- mac folyó partján a zöldellő, árnyas park közepén hatalmas görög stílusú épület 24 oszlopa tükröződik a vízben: a Lin- coln-emlékmű. Itt ül majdnem négyszeres életnagyságban márványba vésett alakja. A talapzaton ez áll: E TEMPLOM ÉS a NÉP SZÍVE ÖRÖKKÉ ŐRZI LINCOLN ABRAHAM EMLÉKÉT,

De nemcsak a márvány hidege és a nép meleg szíve, hanem a költő versbe szőtt emlékezete is őrzi életművét. A kortárs költő, Walt Witman így énekel róla:

O, mit is énekeljek a halottnak, akit szívemből szerettem?

És mi díszítse dalom, a tiszta nagy lélekért, aki elment?

És milyen illatot hozzak sírjára, akit úgy szeretek?

A tenger szelei keletről és nyugatról zúgok,

Fölülkerekednek a keleti tengerről és tovanyargalnak a nyugati tengerről, s találkoznak a prériken:

A prérik illatát hozó széllel és énekem leheletével

Illatosítom sírját a szeretettnek.

Így adózik a nép a favágóból, majd ügyvédből lett elnöknek, aki ezer érvvel és egyetlen célt ismerő lelkesedéssel küzdött a rabszolgaság teljes eltörléséért, a mindenkire érvényes demokráciáért.

A XIX. század eleji Amerika nagy ellentmondásokat tükröz. Arcán fény és árnyék egyként megtalálható. Itt sarjadt ki az újkori demokratikus köztársaság eszméje, itt bocsátották ki az emberi jogok első deklarációját útmutatásul a világnak, s innét kapták első impulzusaikat a XVIII. század nagy európai forradalmai. De az újkori rabszolgaság kegyetlen intézménye is itt élt legtovább a világon.

A néger rabszolgákat Afrikából hurcolták be az Egyesült Államokba. Számuk a XVI. századtól a XIX. századig több Millióra rúgott.

Lincoln így emlékezik visz- sza a fiatal korában látott rabszolgavásárra: „Ügy árulják őket, mint a marhahúst valamelyik nagyváros mészárszékében. Mintha nem is eleven érzések, gondolatok és teremtett lélek hordozói lennének. Amikor mindezt láttam, rosszullét környékezett az undortól és a tehetetlen részvéttől”. És mindez alig száz évvel ezelőtt. Humánus írók és a nép igaz fiai fölemelték szavukat e szörnyű állapot ellen. A rabszolgaság eltörléséért indult mozgalom sokat köszönhet egy egyszerű írónőnek, BEECHER STOWE-nak, aki Tamás Bátya kunyhója című regényével milliókat állított a jó ügy mellé. A nép pedig

megszervezte a „földalatti vasutat!’, vagyis a rabszolgatartó államokból a szabad államokba igyekvő rabszolga titkos, földalatti menekítésének útját.

Bár az államok közötti különböző irányú politikai, gazdasági és társadalmi fejlődés a XIX. század első felére egyre jobban kiélezte az északi és a déli államok ellentétét, a legnagyobb feszültség mégis abból adódott, hogy Dél rabszolgatartó volt, Észak pedig nem. A rabszolgaság kérdése volt közöttük a fő ütközőpont. Ez az ellentét az 1860. évi elnök- választáson érte el csúcspontját. A déli párt jelöltjével szemben a köztársaságpárti Lincoln győzött, aki a rabszolgaság eltörlésének közismert híve volt. Megválasztását a déli államok nyílt kihívásnak fogták fel, kiléptek az államszövetségből, és új rabszolga- tartó államszövetséget hoztak létre.

1861. április 12-én a déli ágyúk lőni kezdték a Fort Sumter erődöt és ezzel megkezdődött a négy évig tartó polgárháború. A polgárháború kellős közepén Lincoln kibocsátotta a Felszabadító Kiáltványt, mely szerint 1863. január l-től az Egyesült Államok területén minden rabszolga szabad. Észak ipari városai ujjongással fogadták Lincoln kiáltványát. Száz és száz ágyútorokból dübörögtek föl az üdvlövések. Az emberek az utcán felváltva énekeltek, imádkoztak, táncoltak és éljeneztek. Sok négert lehetett látni, aki letérdelt a szerkesztőségek kirakataiban kifüggesztett kiáltvány előtt, miközben potyogtak a könnyei. A déli rabszolgatartó gyapotültetvényesek tomboltak dühükben, velük tartott a hivatalos Franciaország és Anglia is, m.ely utóbbinak máig nagy tekintélyű lapja, a Times ezt írta Lincoln humánus kiáltványáról: „... nagyon szomorú és gonosz dokumentum ez.” Lincoln kiáltványának nagy része van abban, hogy az északiak 1865-ben győzedelmesen fejezhették be a polgárháborút.

A nemzet végül megértette Lincoln mélyen járó okosságát, páratlan igazságszeretetét, kimeríthetetlen türelmét és nagylelkűségét. Becsületes politikus volt. Sohasem folyamodott tisztességtelen eszközhöz. Olyan jóságos volt gondolkozásában és tetteiben, hogy az összetűzés vonaglásai között sem mondott egyetlen rossz szót sem a déliekről.

Igyekezete arra irányult, hogy összeolvassza az országot, de nem erőszakkal, hanem a szívek útján. S még akkor is, mikor hadseregei az utolsó, biztos győzelmet aratták, hajlandó volt. nagy összegeket fizetni a rabszolgákért. Bár addig példátlan hatalom összpontosult kezében, ragaszkodott a demokratikus önkormányzathoz. Ékesszólása együtt nőtt a szükséggel: gettysburgi beszéde és második beiktatási beszéde az angol próza kincsei közé tartoznak. Neve egybeforrt az emberi jogok, az egyenlőség és a szabadság gondolatával.

1865. április 14-én történt meggyilkolása nagy csapás volt a népre, mert az utána következő vezetők sok mindent megengedtek, amit Lincoln sohasem tűrt volna el. S ezért, a négerek felszabadítása sok tekintetben csak formális maradt. A mai, kb. húsz millió négert számláló USA-ban Lincoln óta nem változott helyzetük. Ezért él a mai Amerika belső meghasonlottság- ban. Ha ezt a nagy egyéniséget nem teríti le a gyilkos golyó, akkor gettysburgi hitvallásának az a kitétele, hogy „Isten előtt minden ember egyenlő”, bizonyára nem maradt volna írott malaszt.

Matuz László