Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-04-11 / 15. szám
BP. BERM. BP. VS. Virágvasárnap 'MlllillllllllllllUlllllllllllliiilillllllllIHillllliilllimillllimillillillillllillllilMIlilllllllllllllllllHllllllllilll’ Az alázatos király Rügyező barkák, tavaszi füzek lehajtó ágain áttörő fény. Sokaság között közeledő Krisztus, Királyságát ünneplő menet. Virágvasárnap. Vajon valóban barkás, virágos régi emlékek tükrözik-e híven e nap ősi keresztyén értelmét, vagy éppen valami más? Hogy kell elképzelnünk Öt magát ebben a menetben? Kigyúlt arccal, mint akinek ez a beteljesedés napja, vagy inkább elgondolkozónak és magányosnak? Egy jelenet jut eszembe. Világhírű keresztyén személy a legnagyobb nemzetközi kitüntetés átvétele után elköszön az őt körülvevő újságírók gyűrűjében. Fölemeli a táskáját és fölszáll a vonatra; a harmadosztályú kocsiba. Jézus bevonulásában van valami a fejedelmi igényből és van a harmadosztályból is. Virágvasárnapi bevonulása megaláztatásának kezdetét jelenti. Ez a nap a Megváltóról szól, aki megalázta magát és elfogadva a királyi hódolatot, most indul a legmélyebbre vezető útra, mert nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy „ő szolgáljon és adja életét váltságul sokakért.” Szolgálat és megaláztatás. Alig tudok elképzelni ennél korszerűtlenebb és népszerűtlenebb szavakat. Századunk közepe a felszabadulások jegyében zajlik. Az elnyomott népek fölemelik fejüket a porból és meglepő öntudattal kiáltják világgá szabadsághoz és emberi méltósághoz való jogukat. Azt a meggyőződést, hogy méltóságban egyenlőnek tudják magukat a legrégibb, legnagyobb és civilizációban legelörehaladottabb népekkel is. És az emberiség legjobbjai együtt éreznek velük. A mai vasárnap levélbeli igéje mégis így szól: „Az az indulat legyen bennetek, amely volt a Jézus Krisztusban, aki megalázta magát..Hogyan értsük a királyt, aki megalázta magát és mit üzen ő nekünk a szabadság embereinek? Ilyenkor a megváltás szükségességére szoktunk rámutatni és a kereszthalálra utalunk. Jézusnak el kellett indulnia lefelé, hogy beteljesítse az Atya tervét és megkeresse és megváltsa a tőle elhanyatlott embert. Próbáljuk meg mégis feloldani és emberi közelségbe hozni ennek a szükségességnek a titkát. Valamikor a nemes ember csak katonáskodással foglalkozott, csak ezt tartotta magához illő foglalkozásnak. Jó ruhában, lovon járni dicsőségesebb dolognak tetszett, mint gyalupad fölé görnyedni, húsoló késsel bőrt vékonyítani, vagy a boncoló teremben műtőasztal fölé hajolni. Jézus azonban így szólt: „Csak az a nagy, aki szolgál.” Alázd magad a munka fegyelméhez, csak így lehet értékes az életed. Csak az a nagy, aki ad, s akinek élete teremt. Megértjük őt, mert korunk egy nemességet ismer csupán: a munkáét. Napjainkat jellemzi még, hogy növekvőben van az érdeklődés a lélektan, s általában az ember iránt. Ma sok gyermek akar mérnökké, technikussá lenni, de kevés akar őszinte vágyból nevelővé, vagy gyógypedagógussá válni. Az emberrel bíbelődni azért kevéssé népszerű, mert megérteni és megközelíteni az emberi lelket erővel nem, csak alázattal és türelemmel lehet. „Magunk feláldozása ébreszti fel az alvó lelkeket — mondta valaki. — Adj utitársadnak. amit csak tudsz belső világodból, s fogadd majd hálás lélekkel, amit adni fognak maguktól.” Jézus alázatosan jött, hogy alkalmat adjon a léleknek arra, hogy önként nyissa meg magát előtte. E mögött nagy szeretet rejlik. A szolgálat és az alázat, az önkéntesség és az odaadó szeretet által magasztosul tehát királyi úttá. Jézus szenvedése ennek az életértékelésnek a hívogató és megtisztító kiábrázolása. Ez az alázatosan közeledő Megváltó mégis király. Feltétlen igényt hordoz. Ennél kisebb, más mértékkel ugyanis nem elégszik meg. Magát áldozza az emberért, de feltétlen hatalommal kötelez követésére. A munkálkodó teremtő alázat és az önkéntes szeretet áldozata vezet a szabadság királyi útja felé. A virágvasárnapon felénk közeledő, önmagát értünk ajándékozó Urunk ennek a másokat gazdagító és így maggazdagodó életnek a titkára akar elvezetni. Űzőn László Jobb adni, mint venni Mint lapunk előző számában már jeleztük, április 3-án hivatalos íinn egyházi küldöttség érkezett hazánkba az Evangélikus Egyház meghívására. A küldöttséget MARTTI SIMOJOKI érsek vezeti, s tagjai DR. AIMO NIKOLAINEN, a Helsinki-i Evangélikus Teológiai fakultás dékánja és .IORMA SIPIL/Í dómesperes. Az érseket és dékánt felesége is elkísérte magyar- országi útjára. Finn vendégeink április 4-én három budapesti evangélikus templomban szolgáltak. MARTTI SIMOJOKI érsek a Deák téri templomban prédikált Csel. 20,35. alapján. „A távoli Finnországból egy rokon nép és a keresztyén testvérek üdvözletét hozom — mondotta. Finnországban még tél van. Hó esik és fagy. Az emberek szíve is sokszor hideg. De ha elhangzik ez a szó: Magyarország — meleg járja át a szívünket”. A fölolvasott igével kapcsolatban hangoztatta, hogy a keresztyénségre sokkal nagyobb jövő vár, mint eddigi múltja volt, ha ehhez az igéhez szabja magát: Jobb adni, mint venni! Ez az igazság Jézus arcán világosodik meg előttünk és arra kötelez bennünket, hogy ne követelőzzünk, hanem fönntartás nélkül adjunk. Főleg három dolgot kell ma adnunk a közelünkben és velünk élő embereknek: Adnunk kell az időnkből. Jézusnak mindig volt ideje az emberek számára. — Adnunk kell gondolatainkból. Nem szabad elzárkóznunk, megközelíthetetlenekké válnunk. De főleg önmagunkat kell odaadnunk, mégpedig úgy, ahogyan Jézus tette: Szabadon, feltételek nélkül. Mi legtöbbször elvárjuk, hogy az emberek először elfogadják elgondolásainkat, és csak azután vagyunk hajlandók szolgálni nekik. Sajnos, keresztyénségünknek is sokszor ez a hibája. Fogadják el előbb elveinket — mondjuk — és csak azután adjuk oda önmagunkat. Erre mondja Jézus: Jobb adni, mint venni! Csak akkor szabadul föl a másik emberben a jó, ha feltétel nélkül szeretjük. Ilyenkor csodálkozva vesszük észre, hogy mennyi szép és jó rejtőzik a másikban. Ezért nem követelőzött Jézus. Fönntartásnélkül adta magát. Ez az Ö szabad kegyelme. Értünk, az egész világért adta magát a Golgotán. Üj élet kezdetét tette ezzel lehetővé. Isten gyermekeinek a szabadságára vezet el bennünket, hogy tapasztalatunkká váljék az ő magatartása: Jobb adni, mint venni — fejezte be igehirdetését Simojoki érsek. A Deák téri istentiszteleten részt vettek Erden Olavi Rau- stdla, a magyarországi új finn követ, a követség tisztviselői és a budapesti finn kolónia tagjai is. DR. AIMO NIKOLAINEN teológiai dékán a Fasori evangélikus templomban hirdette Isten igéjét. Máté 21, '33—46. alapján. Igehirdetése elején megemlékezett a kórházban fekvő Koren Emil esperesről és rámutatott, hogy ezzel az ő igehirdetésével is erősíteni óhajtja a magyar és finn egyházak jó kapcsolatait. Igehirdetésének első részében kifejtette, hogy a Jézus korabeli társadalom is ismerte a helytelen magatartást és áldatlan viszonyt az urak és szolgák között. Jézus nem nézte közömbösen az elnyomottak helyzetét, hanem együtt érzett velük rossz uraikkal szemben. Jézus tehát nem volt „pártatlan”. Mindig „a bűnös ember” pártját fogta, hogy segítsen rajta. Ezért a megtérésre buzdította és kereste a megtérés gyümölcseit: a bűnbánatot és a hitet. A magyar és finn evangélikusokat is megtérésre szólítja föl és azt vizsgálja, hogy hozott-e életükben gyümölcsöt a 400 éve ismert tiszta evangélium. A finn liturgia szerint ez a vasárnap „a megvetett Krisztus vasárnapja” és ma tőlünk kérdezi Jézus: Megvetjük-e mi is, vagy ragaszkodunk hozzá? .;; Saját népe annakidején megvetette őt. Nem értették meg azt, aki a bűnösöket is szeretni tudja. Ezért jutott kereszthalálra. De ezen a kereszthalálon épült föl a keresztyén egyház. A megvetett kő, Jézus Krisztus, az élet sarokkövévé lett, lezáró, befejező kődarabbá. Az igehirdetést megelőző „Szelíd szemed Ür Jézus” kezdetű finn énekhez kapcsolódva rámutatott Nikolainen dékán arra, hogy valójában Jézusnak kellene megvetnie bennünket, mert elutasítjuk életmentő szeretetét. Egyesítsen bennünket, finneket és magyarokat minden időben a md Urunk, a sokszor megvetett Jézus Krisztus, a mi egyetlen reménységünk — fejezte be igehirdetését JORMA SIPILÄ esperes a messzi Oulu városából jött Budapestre és vasárnap délelőtt a budavári templomban prédikált a vasárnap evangéliuma: Jn, 8, 46—59. alapján. Bevezetésképpen megemlítette, hogy 34 évvel ezelőtt járt először Magyarországon és az akkor tapasztalt szeretettel találkozott most is, már az első órákban. Az ige tanítását abban foglalta össze, hogy Jézusról nem lehet egyszerűen tárgyilagosan beszélni, mert személye személyes állásfoglalást követel: vagy vele vagy nélküle. Jézus sem kívülről nézte az eseményeket, mert az ember helyét foglalta el. Jézus mellett nem egyszer kell dönteni, hanem folyamatos magatartással. Az egyház is az elé a kérdés elé kerül, hogy szolgálata Istentől van-e még vagy sem, hiszen csak rá figyelve tud bizonyságot tenni. Ehhez legyen nyitott a szívünk és a fülünk, mert ez az egyház létkérdése, A halál elválasztja az embert az embertől, de Jézus a maga örökkévalóságával összeköt és most ezt akarja cselekedni a finn egyházi küldöttségen keresztül is: Össze akarja kötni a finn és a magyar evangélikus egyházat egymással kegyelmével: Finn vendégeink egy hétig lesznek vendégei egyházunknak és ismerkednek annak különböző munkaterületeivel és belső életévek Húsvéti menet Svájcban Az atomfelfegyverzés ellen küzdő ifjúság munkaközössége húsvéti menetet szervez Svájcban. A menetet három napra tervezik. Az április 17-én Olt énből induló menet 19-én érkezik Baselba, ahol a svájciakon kívül német és francia résztvevőkkel tartanak gyűlést az atomfelfegyverkezés ellen. IMÁDKOZZUNK Urunk Jézus Krisztus! Alázattal emlékezünk jeruzsálemi bevonulásodra, amikor megkísértett Téged az emberi ujjongó öröm, az emberi akarat és szándék, de Te ellene állottái minden kétes, múló dicsőségnek. Te akkor is alázatos tudtál maradni, mert nem azt akartad, hogy hatalmad előtt hajoljanak meg az emberek, hanem szolgaként lehajoltál az emberek előtt, készségesen arra is, hogy megmosd tanítványaid lábát és arra is, hogy életedet engedd keresztfára feszíteni helyettük és helyettünk. Megrendültén köszönjük odaáldozott életedet, szolgálatodat és példaadásodat. Megszégyenülten vizsgáljuk saját életünk és szolgálatunk hiányosságait, gyengeségeit, fáradtságát és eredménytelenségeit. Reád és magunkra tekintve fölismerjük, hogy bűneink milyen sokszor tesznek bennünket dicsőségkeresővé, I gőgössé, hatalom után vágyódóvá, másokkal szemben szívte- I lenné és ezért lett olyan sokszor életünk ellentmondássá akaratoddal szemben. Bűnbánattal kérünk, ne vedd el tőlünk irgalmadat, hanem Lelkeddel tisztíts meg, szentelj meg új életre, alázatos és engedelmes követésedre, hogy szívünk mélyéből köszönthessünk Téged, ég és föld Urát, és hogy lehessünk királyságod hűséges szolgái. Oltalmadba ajánljuk népedet, az igehirdetőket és igehallgatókat, a betegeket és erőtleneket, a keresőket és megtaláltakat, a szomorúakat és boldogokat, hogy tégy egy- I gyé bennünket egymással és Teveled. Ámen.
