Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-04-04 / 14. szám
KP BÉRM BP It. Romokon épült új ország ÁPRILIS 4-E HAZÁNK TÖRTÉNETÉBEN soha el nem felejthető dátummá lett. Nem pusztán néhány évtizedes, hanem több évszázados korszakot zár le és indít el egy egészen újat. Ez a nap az, amelyen a szovjet hadsereg kiűzte magyar földről a hitlerista hadsereg utolsó maradványait és ezzel lehetőséget nyitott a magyar népnek arra, hogy megkezdje új történelmének írását. A húszéves évforduló alkalmával örvendezünk azon, hogy két évtizeddel ezelőtt felszabadult az ország és a romokon megkezdődhetett az új Magyarország építése. Valóban, romokon kezdődött meg ennek az új Magyarországnak az építése: testi, lelki és anyagi romokon __Olyan ro mokon, amelyeknek láttán kevesen hitték és remélték, hogy húszesztendő múlva olyan országban élhetünk majd, amelyben szinte elvétve lehet csak a régi romokból valamit látni, viszont ország-világ előtt látható egy lelkileg, fizikailag és anyagilag is felépült szép ország. 1944. őszén szinte a nemzethalál szélén jártunk. A frontokon, a német haláltáborokban, a bombázások nyomán közel egymillió magyar pusztult el. Ifjúságunk tízezreit hurcolták idegen érdekek szolgálatába Németországba. Elárult, meghurcolt, sápadt embereket zsúfoltak össze vagonokba és küldték őket halálba. Falragaszok hirdették, hogy a nyilas „nemzetvezető" azokat a hazafiakat, akik nem akartak már a frontokra menni, „felkoncoltatja és kivégezteti”. Aztán folyt több városunk kiürítése, a gyárak leszerelése és nemzeti kincseinknek Nyugatra hurcolása. Az egész esztelen háború alatt pedig nemzeti vagyonunk 22 milliárd aranypengő értékű kárt szenvedett. Budapest lakóházainak 80 százaléka megrongálódott, vagy összeomlott. De az anyagi veszteségeknél is nagyobb volt a lelki romlás: a szét- esetttség, a reménytelenség és halálos fáradtság. Húsz évvel ezelőtt a szó szoros értelmében rom-országban éltünk. NÉPÜNK LEGJAVÁBAN AZONBAN OTT ÉLT A REMÉNY, hogy a romokon fel tudjuk építeni az új Magyar- országot. Voltak olyan hazafiak, akik a háború legszörnyűbb éveiben és a fasizmus tombolása közben is dolgoztak azért, hogy majd, amikor elnémulnak a fegyverek és felszabadul az ország, akkor ne kelljen vaktában hozzákezdeni ag országépítéshez, hanem legyenek látások, tervek és célok, amelyek szerint megkezdődhetik az új ország építésé. Április 4-e ugyanis azt jelentette, hogy vége van annak a világnak, amelyben a társadalmi igazságtalanságok, a születési előjogok és a vagyoni helyzet szembeállította az embereket, vége van a vallási, faji és nemzetiségi megkülönböztetésnek, vége van annak a Magyarországnak, amely Európa múzeumának számított feudális főuraival, nagybirtokosaival és egész gazdasági és társadalmi rendjével. Újat kellett építeni a romokon. ENNEK AZ ÚJNAK A FELÉPÍTÉSSÉ kemény munkával, harcokkal és megszámlálhatatlan sok nehézség leküzdésével történhetett meg. Nemcsak azért, mert borzalmas nagy volt a pusztulás, hanem azért is, mert mindig akadtak, akik fékezni akarták az új Magyarország felépítését és keresztezni akarták a legszebb elgondolásokat. Jelentős erők mozdultak meg idehaza és külföldön is, hogy átmentsék a múltból a jelenbe mindazt, ami évszázadokon keresztül gátolta magyar földön a gazdasági és társadalmi fejlődést. De történtek hibák az országépítés vezetésében is, elsősorban a személyi kultusz idején. A legnagyobb kárt azonban az az ellenforradalom okozta, amely évekre vetette vissza a fejlődést és újra romokat hagyott maga után. Népünk ereje, legkiválóbb vezetőinek bölcsessége, kemény és céltudatos munkája, továbbá forró hazaszeretete és tudása végül is legyőzte a nehézségeket és ma nagyszerű eredmények birtokában egy gyorsan fejlődő országban derűsen ünnepelhetjük április 4-ét. A 3 ÉVES, MAJD A KÉT ÖTÉVES TERV sikerei nyomán megerősödött hazánk gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális élete. A mezőgazdaság szocialista átszervezése, iparunk termelésének megnégyszereződése, társadalmi életünkben a nemzeti egység egyre erőteljesebb kiépülése és kulturális életünk gazdagsága bizonyítják az új országépítés nagyszerű eredményeit. Számtalan lakás, iskola, egyetem, kultúrház, gyárak és erőművek jelzik szerte az országban, hogy nem volt hiábavaló a nagy erőfeszítés és a szorgalmas munka. Új városok: Dunaújváros, Inota, Komló, Pécs-Üjváros. Kazincbarcika, Budapest—József Attila lakótelep nőtt ki a magyar földből. A lakosság 97 százaléka pedig a társadalmi biztosítás nagy előnyeit élvezi. Életszínvonalunk is jelentősen emelkedett. Igen örvendetes, hogy hazánk nemzetközi tekintélye megnövekedett és népünk ma egyre fegyelmezettebben és jó reménységgel dolgozik a további jó eredményekért. HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT EGYHÁZUNK IS a romok alól jött ki: 190 templomunk és 188 paplakunk rongálódott meg, vagy dőlt össze. Egyházunknak egy olyan történelmi időszakából érkeztünk meg 1945. április 4-ig, amelyben sokat mulasztottunk népünk felé is. Nagy csoda, hogy Isten kihívott bennünket is a romok közül és megengedte, hogy új szolgálatba álljunk az új Magyarországon. Egyházunk megtalálta helyét az új Magyarországon és Isten előtti felelősséggel akar itt szolgálni az evangélium és a szeretet erejével. D. Küldj Zoltán Szabad-e felejteni? — A buchenwaldi haláltábor felszabadulásának huszadik évfordulója alkalmából — AMI ROSSZ, AMI NEM SZÉP, ami bűn, — azt szeretnénk minél előbb feledni. Mi magyarok tiszteljük, becsüljük és szeretjük a német népet, mely oly sokat adott az emberiségnek a tudomány, és a művészet és a vallás kincseiből. Amikor Németországban járunk s utána otthon beszámolunk itteni élményeinkről, szívesen beszélünk Wartburgról, a magyarországi származású Szent Erzsébetről, a bibliafordító Lutherről, a Minnesángerekről, Goethéről, Schillerről, Lisztről, Wagnerről stb. Azonban noha többször voltam ezen a szomorú helyen mégis nem egyszer azon kaptam rajta magamat, hogy Buchen waldot kifelejtettem beszámolóimból, pedig könnyű megjegyezni ezt az eredetileg szép szót, hiszen Buchenwald: Bükkerdő. Ez a hajlandóság a feledésre érthető. Hiszen az embert valósággal fizikai rosszullét fogja el, ha arra gondol, ami itt húszegynéhány évvel ezelőtt történt, s arra is, ami a többi hasonló haláltáborban annak idején lezajlott, hogy százezreket és milliókat gyötörtek halálra faji, vallási, világnézeti és politikai felfogásuk, származásuk miatt. Aki ad az emberi méltóságra, szeretné feledni az olyanokat, mint pl. Ilse Koch, ez a női szörnyeteg, aki előre neki tetsző figurákat tetováltatott emberek bőrére, majd megölte és le- nyúzatta őket, hogy a bőrükből kézitáskát, lámpaernyőt és egyéb divatcikket készíttessen. Vagy azt a Sommer nevű SS-legényt, aki esténként sajátkezűleg fojtott meg egy- egy ártatlan embert, majd az ágya alá lökte s így feküdt le aludni. Vagy azokat a kanni- báli módszerekkel ökölnyire zsugorított emberfejeket, amelyeket papírnyomónak használtak. — Borzalom még gondolni is ezekre és a hasonló szörnyűségekre, a milliókra, akiket éhen-szomjan halálra dolgoztattak, megfagyasztottak, elégettek, halomralőttek, vérebekkel cafatokká tépet- tek. Valóban jobb lenne örökre kitörölni az emlékezetünkből az emberi elfajulásnak és gonoszságnak ezeket a rettenetes tényeit. DE VAJON SZABAD-E MINDEZT ELFELEJTENI? Szabad-e minderre a feledés fátylát borítani? Szabad-e úgy tennünk, mintha mindez nem történt volna meg? Lehet-e mindezt megbocsátani? Nem kell-e azokra, akik még most se vették el szörnyű bűneik méltó büntetését, az elévülés paragrafusait alkalmazni? Nem kötelez-e erre bennünket az övékénél magasabb er- kölcsiségünk és különösképpen vallásunk? Vajon mit követel tőlünk az igazság, a jog és a szeretet, egyházunk, hitünk és teológiánk? Mit követel tőlünk az emberiesség? Mit kíván felelősségünk az emberiség jövőjéért? EZEKKEL A KÉRDÉSEKKEL KAPCSOLATBAN nekem szüntelenül Jézus Krisztusnak azok a szavai jutnak eszembe, amelyeket a Szentírásnak számos olyan helyén olvashatunk, ahol az örök kárhozatról, és az örök bűn- hődésről van szó. Mi szeretjük inkább a megbocsátás evangéliumát hirdetni és hallgatni. Ez azonban egyoldalúság. Máté evangéliumának a 25. fejezetében, annak a végén mit mond az örök Bíró azoknak, akik embertelenül, szeretetlenül, kegyetlenül viselkedtek földi életükben embertársaik iránt? Szóról szóra ezt mondja: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely elkészíttetett az ördögnek és az ő angyalainak” ÍMt. 25,41.) íme, itt nyoma sincs elnézésnek, megbocsátásnak, elévülésnek. Pedig sokkal kisebb bűnösökről van szó! NEM NEHÉZ KIKÖVETKEZTETNI Krisztus Űrünk ezen és ehhez hasonló útmutatásaiból a helyes magatartást ebben a konkrét esetben sem. Elévülésről szó se lehet. Az is világos, hogy kötelességünk mindent megtenni az ilyen szörnyűségek megismétlődésének a megakadályozása érdekében. A bűn bűn marad húsz év múlva is. Aki elkövette, bűnhődnie kell. Ezt követeli az igazság, a jog, és főleg az emberiség jövője iránti felelősség és szeretet. Az általános erkölcsi szemlélet egyik részlete csupán a háborús bűnösök elítélése, bűn- hődésüknek követelése. Ezért ugyanilyen szilárd akarattal küzdünk az ellen is, hogy háborúk borzalmait szabadítsák rá a népekre és az emberiségre, hogy tömegpusztító fegyvereket használjanak vitás kérdések megoldására, hogy ember embernek elnyomója és hóhéra legyen. És azért küzdünk minden jóakaratú emberrel együtt, hogy az egész világon a tiszta emberszeretet, a béke, az igazság, a szabadság és a haladás boldogítsa a népeket. AMIKOR A MAGYARORSZÁGI PROTESTÁNS EGYHÁZAK képviseletében felszólalok, hadd mondjam el, hogy mi is kegyelettel emlékezünk a második világháború és a fasizmus mártírjaira. Az emberiesség és Isten igazságos szent akarata ismeretében mi is tiltakozunk minden olyan próbálkozás ellen, amely a bűnt kegyes frázisokkal akarja menteni, s a jogra és erkölcsre való hivatkozással a gonosztettet és a gonosztevőket védi. Az isteni és emberi igazságosság alapján mi is követeljük a gonosztettek és gonosztevők igazságos bűnhődését s akarjuk, hogy a tiszta erkölcs és az örök igazság vezesse előbbre és feljebb, békés magaslatok felé az egész emberiséget, népeinket, a német és a magyar népet is. AZ A MONUMENTÁLIS EMLÉKMŰ, amelyet a kegyelet és a szeretet a buchenwaldi áldozatokra gondolva emelt, arra figyelmeztet, hogy nem szabad felednünk. Nem szabad felednünk a gonoszságot, mely megkínozta és elpusztította őket Nem szabad felednünk a két legutolsó világháború áldozatait. Nem feledhetjük azokat a hősöket, akiket ellenállásra, életáldozatra indított á látott és tapasztalt embertelenség, gonoszság és hazugság. Miért? Nemcsak a kegyelet miatt? Hanem mert ma ugyanaz a veszély fenyegeti még sokkal nagyobb mértékben az emberiséget, mint az első és második világháború során. Nem kegyeletsértő azt mondani, hogy még sokkal szörnyűbb és kegyetlenebb az a veszedelem, mint minden háború és minden pusztulás volt eleddig. Hiszen, ha a világ békeszerető népei nincsenek résen, egész országok, sőt kontinensek válhatnak haláltáborrá, rettentő krematóriummá, melyben atomlángok heve oltaná ki milliók életét. Ez a fenyegető pusztulás valóban pokollá tenné a földet ördögi kínokkal és pusztulással. Talán a földre és az emberiségre nézve örök pusztulással. ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT, ilyen történelmi szituációban, ilyen fenyegető veszélyben csakis a legmaga- sabbrendű és legtisztább er- kölcsiség segíthet az emberiségen. Az az erkölcsiség, mely igazságot és szeretetet akar az egész Földön. Igazságos büntetést a gyilkosokra, jogos figyelmeztetést azok felé, akik az atomháború füzével játszanak. Schneider Paul evangélikus lelkész cellája ablakrácsán keresztül kiáltotta figyelmeztetéseit így hangzik most is szava. Fenyegető és elítélő figyelmeztetés a még meg nem bűnhődött gonosztevők felé, s azok felé is, akik hasonló gonosz- tettekre készülnek. Bátorítás azok felé, akik ma is ellent- állnak az emberiség, a béke és az igazság ellenségeinek terveivel szemben. EZT LÄTTASSA MEG minél többekkel ez a nap, ez a mai kegyeletes megemlékezés, és a lenyűgöző emlékmű. Adjon erőt annak a látomásnak a megvalósítására, melyet világbékének nevezünk, s melyben mi is, a mi magyar népünk is részesedni akar. D. Dr. Vető Lajos Jn 8, 46—59. A számonkért hit Könnyebb volt Jézusnak lecsendesítenie a háborgó tengert, vagy ötezer embert megelégítenie, mint a tévhitben megrögzött embereket az igazság ismeretére eljuttatni. Rövid földi élete, amely oly gazdag volt szeretetben, bőséges jócselekedetekben és kifogyhatatlan irgalomban, — hallatlan küzdelem volt a megnemértéssel, a rögeszmékkel és tévhitekkel. Türelmes szeretettel és reménységgel nyúlt emberekhez közösségekhez, csoportokhoz Egész élete abban a reménységben égett el, hogy változtatni tud rajtuk és életükön. Nem véletlen, hogy az ú|; élet fókuszába a hitet állította. A hitet, amely lobog, mint az övé, amely telített reménységgel és amelynek ágain ros- kadásig csüngnek a gyümölcsök. A hitet, amely benne kezdődik és amely beletorkollik abba, aki teremtette és megváltotta az embert. Ezért minden cselekedete, minden szava hitre szélit és hív. De a hitre hívás aktusát keresztezik az emberi elgondolások^ a tévhitek és rögeszmék. Fájdalmasan fakadt fel Urunkból a kérdés: „Miért nem hisztek ti nékem?” (Jn. 8,46.> Addig nem lehet felépíteni a Krisztus által kívánt életet, amíg a hit fundámentuma nem alapos. Jézus ezt mindenkor világosan ki is jelentette. És amikor hadat üzent a farizeusoknak, vagy szadduceu- soknak, amikor szembeszállt kortársai döbbenetesen üres és inkább csak beidegződött. szavakból álló hitével, akkor mindannyiszor erőteljesen szólt a belőle táplálkozó hit megelevenítő valóságáról. Az apostolok, de az egyház nagyjai is mindenkor érezték, hogy nincs teljes és igazi keresztyén élet, ha a Krisztusba vetett hit hamis. Sőt, a keresztyén élet maga is megfakul, megfárad és ingadozóvá válik, ha ez a hit nem élteti. A hit nem öncélú dolog. Forrás az, amelynek vizéből táplálkozik a folyam, amely azután hajókat hordoz, vagy erőműveket táplál. A böjti időszak arra ad alkalmat, hogy az alappal, a forrással foglalkozzunk. A sokszor megszegényedett, vagy megromlott keresztyén élet alapját, a hitünket tegyük vizsgálat tárgyává. Nincs-e sok vonatkozásban „leküzdhetetlen rögeszménk, vagy tévhitünk?” Szálljon perbe velünk most Isten igéje: „Ha pedig igazságot szólok, miért nem hisztek ti nékem?” Rédey Pál I MÁD KOZZUNK Mennyei édes szent Atyánk! Hálát adunk néked egyszülött Fiad, a Jézus Krisztus által, aki önmagát áldozta föl értünk és megtisztította lelkiismeretűnket a holt cselekedetektől. Dicsérünk téged Jézusunk, aki haláloddal szereztél érdemet az örök szentélybe való belépésre. Bocsásd meg, Urunk, hogy engedelmesség helyett az álkegyesség ruháit vettük magunkra. Parancsolataid ellen fellázadtunk. Ne engedd, hogy megelégedjünk a fájdalmas részvéttel, hanem indíts mélységes bűnbánatra és nevelj új életre. Több vagy nekünk, mint egy régen élt szenvedő ember. Isten Fia vagy, aki gyötrelmeidben, szenvedéseidben, véres verítékezésedben hordoztad el bűneink büntetését. Betegségeinket viselted, fájdalmainkat hordoztad, a mi bűneinkért sebesíttettél meg és a mi vétkeinkért rontattál meg. Kérünk, bocsásd meg bűneinket, az igében és szentségekben adj új életet. Szentlelked adjon erőt, hogy e földi életünkben mindazt megtegyük, ami szép, jó és kedves előtted. Hazánk népét és a világ népeit áldd meg békességgel, imánkat pedig hallgasd meg. Ámen. t *
