Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-03-07 / 10. szám
Egy fejezet az egyház történetéből Bucer, a közvetítő reformátor 1551. FEBRUAR 28-ÁN halt meg a reformáció egyik jellegzetes alakja, Bucer Márton, aki közvetítést kísérelt meg a lutheri és a svájci reformáció között. 1491-ben született szegény szülők gyermekeként. A tehetséges fiú útja a domonkos rend kolostorába vezetett, ahol a középkori teológia nagyjainak műveit, Aquinoi Tamás és Petrus Lombardus írásait tanulmányozta. Egyetemi tanulmányait Heidel- bergben végezte, ahol a teológia magisztere lett. 1518-ban szentelték pappá. Döntő fordulat következett be Bucer életében, amikor 1518 áprilisában megjelent Heidelbergben LUTHER MÁRTON. Luther Heidelbergben nagy erővel hirdette a középkori teológia spekulációival szemben az Újszövetség és különösen Pál apostol tanítását. De megismételte 95 tételének alapvető tanítását is az akkori egyházi visszaélésekkel kapcsolatban. Bucer hűséges hallgatója volt a reformátornak, szívében mély nyomot hagytak Luther szavai. 1521-ben megjelent Bucer a wormsi birodalmi gyűlésen is, ahol Luthert a német—római császár, a főpapság és a birodalmi rendek elé idézték, s ahol a hit bátorságával állt ki evangéliumi tanítása mellett. Luther hatására Bucer is a reformáció oldalára állt, kilépett a domonkos rendből, az evangéliumot prédikálta. 1522- ben megnősült. Közben a reformáció élethalál harcát vívta. Hesseni Fülöp gróf, a reformáció védelmére Svájctól Dániáig terjedő szövetséget akart létrehozni. Ehhez a lutheri és a svájci reformáció közti megegyezésre lett volna szükség. Ezért a két tábor vezetőit 1529-ben Marburgba hívták össze. Megjelent Luther is, Zwingli is. Bucer is tanúja volt a teológiai tárgyalásoknak. Marburgban 15 cikket alkottak. Ebből 14-ben egyesség jött létre a két fél közt, de az úrvacsorái cikkben a felek fenntartották álláspontjukat. Luther Jézus Krisztus szavaihoz ragaszkodott, aki azt mondta: „ez az én testem”, ezért vallotta Luther Jézus Krisztus valóságos jelenlétét a szentségben. Bucert mélyen megragadta Luther tanításának bibliai igazsága. Ugyanakkor a svájci teológia rendszerében élt benne, annak a keretei közt gondolkodott. A két döntő hatás között megkísérelte a közvetítő utat. BUCER TEOLÓGIÁJA a svájci reformáció jellegzetességeit tükrözte. A kettős predesztinációt vallotta, vagyis azt a tanítást, hogy Isten eleve kiválasztott egyeseket az üdvösségre, másokat pedig a kárhozatra. Ez a tanítás kihat az egyházról vallott felfogásra is: az egyház Jézus Krisztus birodalma, amely az Isten által kiválasztottakat foglalja magába. A ki nem választottak is belekeveredhetnek ebbe a közösségbe, de ők csak az egyház külső keretéhez tartoznak. Az úrvacsorái tanításban ez úgy szerepel, hogy csak a hívők nyerik el a Krisztussal való közösséget, a hitetlenek nem. A Lutheránus Világszövetség Kutatóintézete Strassburgban Február 1-én nyitották meg ünnepélyes keretek között Strassburgban a Lutheránus Világszövetség által felállított ökumenikus kutatóintézetet. Az intézet célkitűzése, hogy odaadó teológiai kutatómunka segítségével minél szélesebb területen mozdítsa elő a különböző egyházak ökumenikus párbeszédét. Az ünnepségen képvisectette magát az Egyházak Világtanácsa, a Református Világszövetség, az Orosz Orthodox Egyház moszkvai patriárhátusa. A rám. kát. egyház ökumenikus kérdésekkel foglalkozó római titkárságának üdvözletét a strassburgi érsek tolmácsolta. Megjelent az ünnepségen DR. FREDERIK A. SCHIOTZ a Lutheránus Világszövetség elnöke. D. HERMANN DIETZFELBINGER müncheni püspök, amikor átadta az intézetet rendeltetésének, hangoztatta, hogy az intézetben kutatómunkát végző teológusok szabadon folytathatnak bárkivel eszmecserét, bármilyen kérdésben, de legyen célkitűzésük, hogy párbeszédükkel az egész keresztyénség ügyét szolgálják. Megemlítette, hogy a rám. kát. egyház Jeruzsálemben szándékozik hasonló jellegű kutatóintézetet felállítani. Ebben a törekvésben a Strassburgban meginduló munka visszhangját érzikLuther Krisztus-középpontú teológiája mindenestől Jézus úrvacsorát szerző szavaira hagyatkozik, s ezért Jézus Krisztus valóságos szentségi jelenlétéhez ragaszkodik. BUCER A FENNÁLLÓ KÜLÖNBSÉGEKET megpróbálta áthidalni. Addig fáradozott, amíg 1436-ban létrejött a wittenbergi egyezség. Ebben Bucer azt a közvetítő álláspontot vallotta, hogy Jézus Krisztus az úrvacsorában a hívők számára valósággal jelen van, a Szentlélek által valóságos testet és vért vesz magához a hivő. Luther Krisztus testének és vérének valóságát sokkal reálisabban és határozottabban fejezte ki. Mégis lehetségesnek tartotta, hogy Bucer egyre alkalmaz- kodóbb fogalmazásainak alapján közelebb jussanak a teológiai egyetértéshez. A wittenbergi egyezség azonban nem bizonyult időállónak. A két teológiai rendszer különbsége az idők folyamán egyre inkább kitűnt. De így is szép példája a wittenbergi egyezség annak, mennyire testvéri lelkűiét töltötte el a reformáció két táborát, noha a hitben vallott teológiai különbségek nem tették lehetővé az egység kialakulását. BUCER TEOLÓGIAI TEKINTÉLYE megnőtt a hitviták során. 1541-ben Strassburgban szuperintendens lett. Jelentős része volt a strassburgi egyetem újjászervezésében. Csakhamar veszély fenyegette a katolikus francia király részéről Strassburg környékének reformációját. A nehéz helyzetben Bucer kénytelen volt elmenekülni. Elfogadta az Angliába szóló meghívást. Cambridgeben lett teológiai professzor 1549-ben. Jelentős hatást gyakorolt az angliai reformációra, annak kálvini irányban történő fejlődését segítette. Angliában azonban nem működhetett sokáig, két év múlva, 1551-ben meghalt. Bár a reformáció két irányának megegyezését fogalmazási kísérletekkel nem lehet megoldani, Bucer szerepe így is előre mutató, ökumenikus szerep volt, mert a két egyház testvéri viszonya ápolásához az ő szolgálata is indítást ad. Dr. Ottlyk Ernő ff Aki magát feimagasztaija, megaiáztatik" Több gyülekezeti tag nevében szeretnék válaszolni az Evangélikus Élet január 24-i számába nmegjelent „Botrány a temetésen” című cikk egy kérdésére. Idézem: „Olyannak kell lennie a gyászbeszédnek mindég, amilyennek a gyülekezet várja, vagy pedig Isten igéjének hirdetése legyen az?” Felelet: Mi gyülekezet sem várunk mást, mint Isten igéjének hirdetését. A gyülekezet szó jelen esetben az élő, templomba járó tagokra vonatkozik. Azok nevében nem tudok válaszolni, akik csak szokásból, végtisztességadásból te- mettetik halottaikat pappal, és akiket vagy soha, vagy csak karácsonykor, húsvétkor látunk a templomban. Az ilyenek lehet, hogy világi szónoklatot, dicshimnuszt várnak, mert nem ismerik az igét, hogy „aki magát felmagasztalja, megaiáztatik”, vagy „Ne ítélj, hogy ne ítéltessél.” Engedje meg az olvasó, hogy a fentieket személyes élménynyel erősítsem meg. Az egész közelmúltban elhúnyt édesapám gyászbeszédéből is hiányoztak az emberi szavak, a gyarló emberi véleménynyilvánítás és helyette hirdette- tett az Isten igéje olyképpen, hogy a bátorító, üdvösségre re- ménytkeltő szavakat maga Isten igéje mondja az agg Simeon szavai által: „Mostan bocsátód el Uram a e szolgádat — ígéreted szerint — békességgel; mert látták az én szemeim a Te üdvösségedet.” Óh, ez a vigasztalás „ígéreted szerint..mennyivel több volt mint száz himnusz az emberről és jócselekedeteiről. Mert amikor az ítélő-szék előtt állunk, egyformán csak az ígéretre és nem a cselekedeteinkre hivatkozhatunk. íme, egy gyászbeszéd, ahol a gyászolók hálásak az Isten igéje hirdetéséért. S. Ottmár Klára Mennyit szenvedek amiatt, hogy mi emberek együtt- létünk sok idejét haszontalanul töltjük, ahelyett, hogy komoly dolgokat beszélnénk meg: törekvéseinkben, szenvedéseinkben, reménységeinkben és hitünkben magunkat egymással megismerhetnők. Ahol erő van. ott az erő hatása is jelentkezik. Egyetlen napsugár sem vész el, de a zöldnek, amelyet életre hív, időre van szüksége a sarjadzáshoz. A vetőnek nem mindig osztályrésze, hogy megélheti az aratást. Min den értékes hatás hitben történő cselekedet. A. SWEITZER Mitzenheim püspök New-Yorkban NÉGYNAPOS NEMZETKÖZI KONFERENCIÁT tartottak New Yorkban az Egyesült Nemzetek palotájának nagytermében február 18—21. között. A konferencián tudósok, politikusok és teológusok foglalkoztak a béke nemzetközi kérdéseivel az elhunyt XIII. János pápa „Pacem in Terris” emciklikájának gondolatai alapján. A konferencián részt vett V Thant főtitkár és Hubert Humphrey az USA alelnöke. Marxista filozófusok, mint Dr. Adam Schaff Lengyelországból, Nobel-díja- sok, mint Linus Pauling professzor. A tárgyalások egyik célja az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása volt. A Német Demokratikus Köztársaságból Dr. Moritz Mitzenheim thüringiai püspök, Helmut Aris, a zsidó gyülekezetek elnöke és Gerhard Bassarak lelkész, a berlini Evangélikus Akadémia igazgatója, a Keresztyén Béke- konferencia egyik nemzetközi titkára vett részt. MITZENHEIM PÜSPÖK a küldöttség visszaérkezésekor a repülőtéren adott nyilatkozatában hangsúlyozta a találkozó jelentőségét. Elmondotta, milyen szeretettel fogadták a Német Demokratikus Köztársaság küldöttségét. Meglepően nagy érdeklődést tanúsítottak a egyház élete iránt, valamint az állam és az egyház viszonyával kapcsolatosan az NDK-ban. Hivatkozott a múlt évi wartbur- gi beszélgetésre, amikor Walter Ulbricht a legfelsőbb tanács elnöke kijelentette, hogy a szocialista humanizmus és a keresztyénség között nincs ellentét. Ebben a megnyilatkozásban is az NDK állama és az egyház közötti jóviszony kifejeződését látták. Bassarak igazgató szerint az NDK iránt tanúsított magatartásban a realizmus érvényesült. A Második Vatikáni Zsinatról Schlink professzor Schlink professzor, aki a Német Evangéliumi Egyház hivatalos megfigyelöjeként vett részt a II. Vatikáni Zsinat ülésein, előadást tartott az olden- burgi kerület lelkészeinek gyűlésén. Hangoztatta, hogy a II. Vatikáni Zsinat végén sem mutatkozik megfelelő alap arra, hogy valamennyi keresztyén egyház egyesüljön. Ha valamennyi nehézséget sikerülne is áthidalni, mindig fennállna a római katolikus felfogás a pápaság egyetemességéről. Ez a felfogás azonban — mondotta a professzor — már ma sem reális, hiszen a pápa képtelen egymaga gyakorolni hatalmát, döntéseinél segítségül kell vennie a pápai udvart, a Kúriát. Ha csalhatatlansága alapján egymaga kívánna dönteni dogmatikai és egyházjogi kérdésekben, emberfeletti emberré kellene válnia. — Elismerte a heidelbergi professzor, hogy a zsinat egyengette a közeledés útját. Felhívta a protestánsok figyelmét arra, hogy bárki beszélgetne katolikus testvéreinkkel közülük, azzal a tudattal tegye hogy az anglikánokat, ortodoxokat és protestánsokat egy táborba fogó 214 tagegyházat tömörítő öku- ménikus Tanács egyik tagegyházának képviseletében szól. A Református Világszövetség „Nem titkolhatjuk csalódottságunkat a II. Vatikáni Zsinat harmadik ülésszakával kapcsolatban” — írja évi jelentésében dr. Marcel Prader- vand a Református Világszövetség főtitkára. Dr. Prader- vand főleg „Az egyházról” szóló dekrétumot kifogásolta, valamint a pápa közvetlen fellépését, amellyel Máriát „az egyház édesanyjának” nyilvánította ki annak ellenére, hogy ezt a zsinat tudatosan el akarta kerülni. Örömmel üdvözölte viszont „Az ökumenizmusról” szóló határozatot. Jelentősnek Máté 4, 1—11 elfogadók akarunk lenni és azt gondoljuk, hogy ezzel már minden rendben van, mindennek eleget tettünk. Pedig a keresztyén élet valójában akkor lép ki a gyerekcipőből, amikor a kegyelem erővé, hatalommá lesz benne a jóra. A mai vasárnap mindhárom igéjében erre kapunk elköte- lezést. Az evangélium Jézus Krisztust a Sátán elleni harcban állítja elénk. Az emberért és az egész világért vívta ezt a harcot. „Valakik befogadák őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten Fiaivá legyenek.” — halljuk a délutáni evangéliumból. Bizony Krisztus — világ- és emberellenes bűn nem élni ezzel a hatalommal. Ettől a bűntől óva int az apostol; „... hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.” Isten igéjének a felvállalásában és teljesítésében történik azután az Isten imádata és a neki való szolgálat. Bűnök köteleiből és gyötréséből szabadul az élet, nő a békesség. A kellemetes időből mindig megérez, megtapasztal valamit az ember és a világ, ha munkálkodik a kegyelem. Boros Lajos minösítette a pápának a házasság kérdésében tett nyilatkozatát, különösen annak utolsó paragrafusát, amely kimondja, hogy ezentúl nem közösítik ki azt a katolikust, aki nem a saját templomában tartja esküvőjét. Bea kardinális látogatása Genfben A Vatikán megbízásából felkereste Genfben az Egyházak Világtanácsa központját Augustin Bea kardinális, aki a XXIII. János pápa által felállított keresztyén egység titkárságának vezetője. Hivatalosan közölte a kardinális, hogy a római katolikus egyház elfogadja az Egyházak Világtanácsa Enuguban tartott központi bizottsági ülésének javaslatát, amely szerint egy a Világtanács részéről kiküldött 8 és a Vatikán részéről kiküldött 6 tagú bizottságnak közösen kellene majd az együttmunkál- kodás alapelveit és módszereit tanulmányoznia. Az ugyanakkor Genfben tartózkodó Maré Boegner református lelkész, a francia protestáns egyházak szövetségének tiszteletbeli elnöke, a Világtanács egyik alapítója és első európai elnöke, valamint a Rómából érkezett vendég tiszteletére fogadást adott az Egyházak Világtanácsa február 18-án. A fogadáson dr. visser’t Hooft főtitkár köszöntötte mindkét vendéget s őket az ökumenikus gondolat úttörő munkásainak nevezte. „Közönséges szélhámosságnak” mondotta Niemöller Márton a nyugatnémet Szövetségi Köztársaságnak arra irányuló kísérletét, hogy légvédelmi intézkedések útján bizalmat és reménységet ébresszen a lakosságban egy jövendő atomháborúval szemben. Szerinte bűnös vétség egy évben 180 millió márkát légvédelmi célokra kiadni akkor, amikor naponta 100 ezer ember hal meg a éhségtől a földön. A szokványos fegyverekkel folytatott ellenségeskedés esetén még mindig van lehetőség arra, amiről az atomháborúban szó sem lehet, hogy az ellenfelek tárgyalást kezdjenek. Ha atomháború törne ki, Németország megsemmisülne. A maga részéről minden háborút ellenez, mert „o háború nem Isten akarata." KIS TÜKÖR Kis tükrünk előtt Hóseás próféta áll. Neve szabadulást, üdvösséget jelent. Beéri fia. Uzziás, Jóthám, Akház, Ezekiás júdai és II. Jerobóám izraeli királyok uralkodása idejére esik Hóseás próféta szolgálata. A könyv első felének keletkezési idejét Kr. e. 750 tájára teszik. A második rész abban az időben született, amikor az izraeli királyok viharos gyorsasággal váltják egymást. Az 1—3. részben a próféta szomorú házasságáról olvashatunk. E fejezetek olvasása nyomán szinte a tragikus sorsú magyar író: Madách jut az ember eszébe. A próféta házassága nem sikerült. Az elrontott házasság gyermekei nevében is tükröződik. Első gyermekének neve: Jezréel. E név arra a vérontásra emlékeztet, amely Jehú nevéhez fűződik, aki az Omri dinasztia tagjait irtotta ki. Második gyermekének neve: Ló-Ruhama — Nem szeretett. Harmadik gyermekének neve: Ló-Ammi — Nem népem. Emlékezzünk a Római levél 9,25—* 26-ra:’’ „Népemnek hívom azt. amely nem népem, S kedveltnek azt, amely nem kedves nekem, A helyett, hogy azt mondanák nékik: Nem vagytok az én népem, Az élő Isten fiainak hívják majd őket.” Pál apostol is úgy látta, hogy a próféta saját házassága nyomorúságát példázatnak gondolta. A második főrészben inkább Izraelről beszél. Judeát csak néha említi. Sokszor támad a papokra. Mégpedig azért, mert a papok elfejeltették saját hivatásukat. A papok és a nép együtt rontották el az istentiszteletet. Ostromolja a királyokat. Ügy tekint rájuk, mint akinek a gonoszsága nem ismer határt. A próféta szíve meleg, fájó szív. Ebből a szempontból hasonlít Jeremiásra. Fülöp Dezső Ügy érzem az a feladat jutott osztályrészemül, hogy megmondjam az embereknek: a kegyesség független a hagyományos hitbeni elképezelésektől. Még mindig szilárdan áll az ige: különbözők a lelki adományok, de egy a Lélek. Az embereket sok oldalról befolyásolják, ébresztgetik. A sokféle befolyás sokféle igény szolgálatába állít s örüljünk azoknak, akiknek a jóra irányuló befolyás osztályrészül jutott. A. SWEITZER * Az egyházi esztendő új időszakának szinte a nyitányaként hangzik fel az ige: „íme itt a kellemetes idő”. Isten kegyel- messége, a kegyelem küzdelmes szolgálata folytán a bűnös ember és az emberiség számára a böjti időszak ugyanaz, mint a természetben a tavasz. Az egyház régi nemzedéke méltán nevezte „ver sacrum”- nak, szent tavasznak. Ma is azzá lehet mindazok számára, akik ezt az időszakot nem töltik hiába. Akik áhítva igénylik a kegyelem javain erősödő új életet és reménységgel, bizalommal fordulnak Isten felé, aki ezért az emberi életért mindent megtett. Erre ad biztatást a mai vasárnap introitusa: „Segítségül hív engem, én pedig meghallgatom és megláttatom vele üdvösségemet.” (Zs. 91, 15—16) Isten a böjti időszakban elénk tárja életünk és üdvösségünk döntő jelentésű eseményeit, amiket az Ő szent Fiában a Jézus Krisztusban irántunk való határtalan szerétéiből elvégzett. Láttatja, hogy milyen sokba vagyunk Istennek, de azt is, hogy milyen drágák vagyunk neki. A böjti idő kclie- metes idő, mert az egyház egyszerű és szegényes felszolgálásában élhetünk és erősödhetünk Isten bűnbocsátó, éltető és üdvözítő kegyelmének terméseiből. A kellemetes időhöz azonban hozzátartozik az is, hogy mi keresztyének megismerjük és mindig szem előtt tartsuk Isten cselekvésének végső célját. Ez a cél: „Üj teremtés a Krisztusban”, aki nemcsak él a kegyelemből, hanem Isten akarata szerint ebben a világban a bűnös emberek között él a kegyelemmel. A mi bűnünk legtöbbször az, hogy elsikkad rajtunk a kegyelem. Újra meg újra beleesünk az öncélú ke- resztyénség posványába. Csak „Itt a kellemes idő"
