Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-03-07 / 10. szám

Isten tettei nyomában ítélet felé — hittel, reménységgel 2 Kir. 1.8-23 Náhum, Habakuk, Sofóniás könyve AZ ÉSZAKI ORSZÁGRÉSZ, Izráel önálló léte megszűnt Krisztus előtt 721-ben: lakos­ságának java részét Asszíriá­ban deportálták, helyükre ide­gen, pogány telepeseket hoz­tak. Ettől kezdve az üdvtörté­net Júdában fut tovább. Júda történetében figyeljük meg most a rákövetkező évszázad­ban Isten lépteit. JŰDA KIRÁLYA az északi országrész pusztulása idején Ezékiás. Kiegyezik az asszír nagyhatalommal, és vazallusa lesz. Későbbi próbálkozásai, hogy megszabadítsa Júdát et­től a függőségtől, balul ütnek ki. A legveszélyesebb válság 701-ben következik be, ami­kor a hatalmas Sanheríb asz- szír király hadai körülveszik Jeruzsálemet. Ezekben a ne­héz órákban Ézsaiás próféta bátorítja őt Isten szavával. A hadak elvonulnak, a király je­lentős váltságdíjat fizet ezért Asszíriának. Az ország függő helyzete azonban megmarad 90 évig, az asszír világbirodalom pusztulásáig (612). Ezékiás király sokat tett a vallási élet megtisztításáért, pogány kultuszhelyek és szer­tartások megszüntetésével. Fia, Manasse, közel fél századon át uralkodott. Alatta újra romlás­ba került az egy igaz Isten tisztelete. Pogány oltárokat emelt, ismét meghonosította Aserának, a termékenység is­tennőjének a környező népek­nél megtalálható buja kultu­szát. Ezt folytatta fia, Amón is, akit pártütők gyilkoltak meg. Jósiás király, az előzőnek fia, 639-ben lépett a trónra. Harminc éves uralkodása ide­jén hatalmas vallási reformot vitt végbe. Templomjavítási munkálatok közben megtalál­ják Mózes törvényeinek új át­dolgozását. Ez megfelel körül­belül a mi Bibliánkban 5 Mó­zes 12—28 részeknek. A meg­előző királyok idején ugyanis a hivő lelkeknek egy csoport­ja csendben készítette Isten népének jövendőjét: ők dol­gozták át Mózes régi törvé­nyeit, különös tekintettel ko­ruk bálványimádására. Ezt ne­vezzük Deuteronomiumnak, a törvény ismétlésének. Ennek megírt tekercsét ott hagyták írói a templom valamelyik zu­gában arra az időre, amikor majd elővehetik ők. vagy a kö­vetkező nemzedékek. Ki tudja, hány évtized múlt el addig, míg Jósiás király Idejében csodálatosan megta­lálják, s Jósiás ennek alapján megkezdi reformáló munkáját. Elsöpri a bálványok kultuszát, és az istentiszteleti életet Je­ruzsálemben, központosítja. Megújítja a nép szövetségét Istennel. E munkájában a pap­ság és Hulda prófétaasszony támogatja. Jósiás tragikus véget ért, amikor megpróbált a történe­lem dübörgő szekerének útjá­ba állani. Amint Asszíria Ba­bilónia támadásai alatt össze­omlik, II. Nékó egyiptomi fá­raó is megindul hadával hódí­tásra. S bár nem Júda ellen fordul, Jósiás király, a kicsiny ország uralkodója, nem tud­juk, miért, seregével útját áll­ja a fáraónak. A nagy túlerő­vel szemben, Megiddónál, el­veszti a csatát, sőt az éle­tét is. 609-et írtak ekkor. AZ ÍGY VÁZOLT KORBAN újra meg újra felhangzott a próféták szava. Ebben az év­században él Náhum, Sofóniás, valószínűleg Habakuk is. Je­remiás prófétai elhivatása is e korban történt. Jósiás király idején, de ő nem vett részt Jósiás vallási reformjában. Fellépésének döntő órája ké­sőbb, Jósiás halála után jön el; erről majd következő szá­munkban írunk. A Bibliánkban egymás után következő három prófétai könyv nem egyszerűen kísérő zene Júda történetének e szá­zadához^ hanem mindegyik messzebb vagy szélesebbre te­kint. Náhum — akinek működése 660—600 közé esett — az asz- szír világbirodalom és főváro­sa, Ninive pusztulását jöven­döli. Olyan korban teszi, ami­kor ez az ige nem lehetett ro­konszenves, sem kockázatmen­tes, hiszen az ország e nagy­hatalom harapófogójában élt. Drámai módon festi le a Nini­vét elsöprő katasztrófát. Isten­nek senki nem állhat ellen — hirdeti —, de ugyanakkor Ná­la van biztos menedékünk. Habakuk próféta szorongva nézi, hogyan készül rátörni va­lamilyen ellenség a kis Júdeá- ra. De megmarad reménysége az Űr ígéretében. Ezért mond­ja: „Az igaz pedig az ő hite által él” — tehát rendületlenül bízik Istenben s ezért a jövő­ben. Sofóniás próféta Jósiás ide­ién működik, de nem tud lel­kendezni a bekövetkezett val­lásos reformnak, mert na­gyobbnak látja a nép megma­radó hitetlenségét, a vezetőré­teg kizsákmányoló önzését. A népére következő ítélet hírnö­ke ő: „Közel van az Űr nagy napja, közel van és igen siet... Haragnak napja az a nap, szo- rongatásnak és nyomorúságnak napja... mert vétkeztek az Űr ellen.” Az ő próféciája visszhangzik egyik énekünk­ben: Ments meg engem, Uram ... Nála kezd túlnőni az „Űr napja” a történelmi íté­let rajzán, és halványan ugyan, de már fölveszi az „utolsó nap” színeit. Ö a végítélet első ta­núja. De még ezen a szózaton is áttör a reménység: eljön a kegyelem ideje a nép hívő maradékának, és eljön Isten segítségül hívásának ideje a pogányoknak. AZ ÜDVTÖRTÉNET e sza­kaszára, tehát kereken a Krisz­tus előtt 700—600-ig térj elő századra, jellemző a hit a tör­ténelmi események vészes dü­börgése közepette. Többszörö­sen szükség volt arra a hitre, hogy Isten meg tudja tartani a kicsiny Judeát a történelem halálosnak látszó ölelésében. Ebből a hitből nem hiányzott az ítélő Isten közeledésének tu­data: Eléje egyaránt odakerül az ő népe és ellensége. De a félelmes, közeledő viharfelhők alatt ebből a hitből nem hiány­zott a reménység sem: Isten végső tette az ítéletben is a kegyelem. Lelkésziktatás Aszódon A KÖRNYÉK EVANGÉLI­KUSAI is eljöttek február 21-én, vasárnap délután Do- monyból, Ikladról, Hévízgyörk- ről Dctre Jánosnak, az új aszó­di lelkésznek beiktatására. Nagy számmal jöttek Menőé­ről, a fiatal lelkész szülőfalu­jából és előző szolgálati helyé­ről, a Budapest-Zugló-i gyüle­kezetből. A délutáni istentisztelet ol­tár! szolgálatát Erős Sándor espereshelyettes végezte, az oktatás szertartását pedig Det- re László, az új lelkész édes­atyja a Pest megyei egyház­megye esperese. „Édes Fiam, kedves Testvérem!” — így szó­lította meg oltár előtt álló szol­gatársát, amikor I. Tim 4, 12— 16 üzenetét tolmácsolta szá­mára. AZ ŰJ LELKÉSZ a magve­tő példázata alapján hirdette az igét. Az iktatás után tartott ün­nepi közgyűlést dr. Eszlényi Gyula egyházmegyei felügyelő nyitotta meg. Számos köszön­tő hangzott el. Közöttük az aszódi gyülekezet nyugalomba vonult lelkészének, Bogya Gé­zának a köszöntő szavai is. JELEN VOLT AZ IKTATÁ­SON és a közgyűlésen üdvö­zölte az új lelkészt D. Káldy Zoltán püspök is. Többek kö­zött ezt mondta: Fáklyaátadás tanúi voltunk. Detre László es­Ökumenikus segítség a Filippi szigetek keresztyénéinek Múlt év folyamán 29 orkánt kellett elszenvednie a Filippi szigetek lakóinak. Ez a szám kétszerese a szokásosnak. Az orkánok pusztítása következ­tében 28 templom ment olyan mértékben tönkre, hogy az ot­tani gyülekezetek képtelenek a maguk erejéből felépíteni őket. Az Egyházak Világtaná­csa egyházközi segélyezéssel foglalkozó osztálya felhívással fordult a kétszáz tagegyházhoz 76 000 dollár összegyűjtésére. A szükséges összegből tízezer dollár máris befolyt. Keresztyén „Kelet-Nyugat Konferencia" Kölnben Másodízben rendezték meg Kölnben február közepén azt az egyházi konferenciát, amely céljául tűzte ki a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok tanulmányozását és elősegítését. Hromádka prágai professzor, a Keresztyén Békekonferencia elnöke, kijelentette előadásában, hogy tovább kell szorgal­mazni a népek, a különböző egyházak, a keresztyének és a marxisták közötti párbeszédet. Az utóbbi időkben olyan változások történtek etekintetben, hogy elkerülhetetlen újra megvizsgálni mindazt, amit kapcsolatainkról eddig elmond­tunk. Casalis professzor Párizsból arról tett bizonyságot, hogy hazájában természetes a marxisták és keresztyének rendsze­res beszélgetése. A francia családok számos szociális vív­mányhoz jutottak hozzá a francia kommunisták fellépése következtében. Wilm nyugatnémet egyházi elnök kapcsolódva Casalis professzor szavához kifejezte, hogy sajnos Nyugatnémetor­szágban az ilyen beszélgetésekre azért nem kerülhet sor, mert ott nem engedélyezik a kommunista párt működését. Hivatkozott a dachaui koncentrációs táborban tett látogatá­sára. Ott a nemzeti szocializmus idején kommunistákkal együtt voltak összezárva. Feltette a kérdést: „Helyes irány­ban haladunk-e akkor, ha bizonyos fajta emberek csak meg- vetettségben, vagy a föld alá húzódva élhetnek?’’ Oesterreich londoni anglikán lelkész az Odera-Neise határvonal kérdésével foglalkozott. Szerinte háborús kihívás lenne, ha a lengyelek által betelepített vidékekre ismét a németeket kívánnák vissza telepíteni, Kloppenburg egyházi főtanácsos óva intett az álmodozá­soktól. A két német állam fennállásának a tényét el kell ismerni. Kyprian az oroszországi egyházi élettel kapcsolatos híreszteléseket kiigazító tájékoztatást adott peres, egyben mint édesapa is átadta a lelkészi szolgálat fák­lyáját. Legyenek áldottak a papi családok, amelyekben olyan gyermekek növekednek, akik felbuzdulnak a lelkészi szolgálatra. Kövesse a fiatal lelkész édesapja példáját. Jár- Jor) vele együtt Krisztus nyom­dokában. Krisztus mindig ott járt, ahol segíteni kellett. Min­den lépése az emberekhez ve­zetett. Az utca és nem a hiva­tali íróasztal volt működési te­rülete. Csak a földön, az em­berek között találjuk meg Krisztus lábnyomát. Detre Já­nos olyan emberek között fog­ja végezni szolgálatát, akik nem valami távoli mennyor­szágban, hanem Magyarorszá­gon élnek, azon a földön, ahol Petőfi és Kossuth járt, a mi drága hazánkban. Az aszódi gyülekezet is egy új úton járó nép körében él ma. Aki ezt nem veszi észre, légüres térbe kerül. Igényelnie kell a gyüle­kezetnek, hogy lelkésze a mai Magyarországon élő evangéli­kusoknak prédikáljon és segít­se elő ennek a népnek a bol­dogulását. Az ilyen szolgálatot teljes odaadásunkkal kell tá­mogatni. GONDOLATOK Nincsenek bántó kérdések, kivéve azokat, amelyeket kér-: kedő hangon tesznek fel. Sokan azt hiszik, hogy saját véleményük és az Isten véle-: ménye azonos. Vannak, akiket meg aka? runk változtatni és ők változr tatnak meg bennünket. Sohasem mondhatjuk, hogy elég a szeretetből! Sok ember azt hiszi, ha kis Iából a bajból, megsérti vele betegsége glóriáját. Káin nevét csak egy ember viselte a földön, pedig Káiq gyermekei vagyunk. A legtöbb ember, ha érzel» meiben megsértik, ütni sze» retne. A legnagyobb rémület egy gyermek életében, ha rájön, hogy nem szeretik. F. D. Protestáns lelkészt utasítottak ki Portugáliából A kanadai egyesült egyházak titkárát, Floyd Honey lelkészt aki az ökumenikus Tanács központi bizottsági üléséről hazatérőben felkereste Portu­gáliát, kiutasították az ország­ból. Az eljárást azzal indokol: ták, hogy Honey Floyd lelkész kritikával illette a portugálo­kat az Angolában munkálkodó misszionáriusokkal szembeq folytatott politikájuk miatt. A Luther-biblia új kiadása Ünnepélyes keretek között adják át a legújabban revi­deált „Luther-Bibliát” D. Kurt Scharfnak a Német Evangéliu­mi Egyház elnökének március 21-én, a Maina melletti Frank­furtban tartandó zsinati ülés a'kalmával. Ismeretes, hogy Luther bib­liafordítása a sokféle nyelvjá­rás és tájszólás között megte­remtette a német irodalmi nyelvet. Ez az irodalmi német is sokat változott az eltelt 400 év óta. Ezért vált szükségessé, hogy a régi Luther-Biblia né­metségét hozzáigazítsák az élő nyelvhez, revideálják. Ez év­ben készül el a legújabb reví­zió. Ügy vélik, ez lesz az utol­só revízió, mert 50 vagy 100 év múlva a német nyelv már olyan változásokon megy ke; resztül, hogy a 16. századbarj keletkezett szöveg modernizál lása már nagyon távol esnék Luthertől. Luther fordítása; mégis annyira jelentős és nél-j külözhetetlen, hogy mai, ta-: Ián legutolsó „modernizálása’* elől nem lehet kitérni.. A munkát 43 évvel ezelőtt kezd: ték meg! A Német Evangélikus Egy: ház zsinatának témáját így fo: galmazták meg: „Isten igéje és a Szentírás”. A zsinatot kü: lön tartják meg a nyugatot} levő_ egyházak részére Frank: furtban és az NDK területér} élő egyházak részére Magde= burgbán. A téma azonban kö» zös. 85 éves korában elhunyt D dr, J. Leipoldt, a késői zsidc és hellénista, valamint egyip' tömi vallástörténet nyugalma­zott professzora. A második világháború után azokhoz csat­lakozott, akik a német szocia­lista állam felépítésére vállal­koztak és mint a Keresztyén Demokrata Egységpárt aktív tagja és éveken át elnökségi tagja mindig azon fáradozott, hogy a Német Demokratikus Köztáraság lelkészei és keresz­tyén polgárai fölismerjék és tettekben bizonyítsák meg fe­lelősségüket az új társadalom felépítése és a béke megőrzése terén. Teológiai munkássága az egész világon ismertté tette. Különösen is értékesek a má­sodik világháború után megje­lent munkái. (A szociális esz­me az ókeresztyén egyházban; A nő az antik világban és az őskeresztyénségben; A Biblia és a béke), amelyek nemcsak a teológiai tudomány értékes alkotásai, hanem sok teológus­nak nyújtanak segítséget ko­runk problémáinak a helyes megértése és értékelése szem­pontjából is.. FELTŰNÉS NÉLKÜL A Kedron patakja elhagyott volt. A szik­lák, szirtek vad össze-visszaságát félelmetessé varázsolta a sápadt Hold fénye. Lent csörge­dezett a patak szilajon, rakoncátlanul a Holt­tenger felé. Jobb partján, a sziklák csúcsán húzódott végig a fal, a város fala. A másik oldalon, a természet-alakította sziklafal kusza ‘vonalaival, barlangos üregeivel, menedékhelye volt az üldözötteknek. A szirtek fölött lankás lejtőkön szőlő és olajligetek húzódtak. A Kedron völgyében az éjszaka kellős köze­pén két árnyék imbolygóit. Térdre ereszked­ve, kúszva iparkodtak a völgy mélyéig, ahon­nan a patak csörgedezése a néma csöndben világosan felhallatszott. Meg-megálltak, fülü­ket hegyezték a kertek felé, de nem mulasz­tottak fürkésző tekintetet vetni a falak irá­nyába sem, hogy oktalan zajukkal magukra ne hívják az őrök figyelmét. Máté ismerős volt ezen a környéken. Gyer­mekkorában néhányszor nagy élvezettel hají­tott köveket a fal tövéből a mélybe. Milyen zenéje volt a sziklákon pattogó köveknek! Anyja azonban mindig féltette a Kedrontól, mert olyan mesék szállingóztak a városban, hogy valamikor azzal büntették az embere­ket, hogy mint ö a köveket, úgy dobták le a várfalról őket. Lenn a mélyben temetetlen csontvázak tanúskodtak erről. A kis Lévi ilyenkor a félelemtől összeborzadt. Simon pe­dig, a kananita, aki most meg-megkapasz- kodva követi riadt társát, más vidékről való volt. Ő sem a mesékről, sem a kövek zenéjé­ről nem tudott semmit. Csak arról a félelem­ről. amely minden menekülő embert a hatal­mába kerít. Lejutottak nagy kínnal. Lihegve húzódtak meg egy nyirkos sziklatömb alján. A sötétség 'olyan sűrű volt, hogy ki lehetett tapintani, a 'csönd olyan mély, hogy hallani vélték egy­más riadt szívverését. Máté megtörölte hom­lokát, Simon pedig vacogott félelmében. Simon a torkát köszörülte, mondám szere­tett volna valamit. A felriasztott gondolatok azonban nehezen találtak ágra. A vámszedő ki is nyújtott egy ágat, hogy a verdeső madarak valamelyike megpihenjen: — Itt biztonságban vagyunk. Erre az ágra szálltak a kananita gondolatai. — Azt hittem, sohase jutunk ide. De mi le­het a többiekkel? Ügy iramodtak a kerteken át, mint a vadak. Magam sem tudtam, ki a barát, ki az ellenség. Szerencsém volt, hogy utánad szegődtem, Máté. Nagy szünetekkel mondta mindezt, de itt félbeszakította a vámszedő. — Sokáig én is azt hittem, hogy üldöz va­laki. A világért sem mertem volna hátra te­kinteni. Csak akkor tudtam meg, hogy közénk tartozol, amikor a hangodat meghallottam. Itt hosszú szünetet tartott. — Mondd Simon! Te mit tudsz. Hogy es­hetett ez meg? Ki árulta el az egészet? — Nem sokat tudok róla, Lévi — volt a kurta válasz. A vacsoránál János mellé kerül­tem. Észrevettem, hogy vele suttogva beszél a Mester. Semmit sem értettem abból, amit mondott, mert én olyan éhes voltam, hogy inkább a falatokra figyeltem, mint rájuk. Ré­gen nem ettem ilyen jóízűen és ennyit. Ami­kor a kertbe értünk, nyomban elaludtam. — Mindnyájan aludtunk, Simon. Nem is csoda, hiszen napok óta úton voltunk, sehol sem pihenhettük ki magunkat. De miért hagy­tuk el éjszaka a házat? — Nem maradhattunk ott! — Jól hallom? Simon! Nem maradhattunk ott? — Ügy gondolom, mert amikor másodszor mentem ennivalóért, Jánosnak éppen azt mondta a Mester: „Még az éjjel kimegyünk a kertbe.” János is szeretett volna ott maradni, mert meg is kérdezte: „Nem lenne jobb itt maradnunk?” De a Mester nem válaszolt er­re. Csak Júdás szemét láttam felvillanni. — Szóval Júdás tudott arról, hová me­gyünk? — Biztos vagyok benne — volt a kananita válasza —, csak azt nem értem, miért nem változtatta meg Mesterünk a szándékát. Mibe került volna, ha átsétálunk Bethániába? Bi­zony, minden másként történt volna. — Valóban! De a Mestert mi sohasem ér­tettük. így fűzték, szövögették a gondolat fonalát, de értelmes magyarázatra nem jutottak. Be­széltek sorsról, végzetről, árulásról. Végigso­rolták az összes elképzelhető okot, amelynek következtében ilyen nyomorult helyzetbe ke­rültek. Meghányták-vetették saját életük cél­ját és értelmét és arra az eredményre jutot­tak, nincs a kerek világon még két olyan sze­rencsétlen ember, mint ők. És akik most itt a szakadék alján rejtőztek, úgy érezték, hogy ez a szakadék ott tátong köztük és a holnap­juk között. A Kedron határvonalat jelentett egy szép tegnap és a reménytelen holnap kö­zött. Pitymallott. Hűvös volt a reggel, és akik egy egy szemernyit sem aludtak, pislogva néztek a város falára, amely ellenségesen meredt « magasba. Ez a város elrabolta pásztorukat, és most, mint szétszórt nyáj, bujkálnak. Halk zümmögés szivárgott le hozzájuk. Éb­redt a város. A kereskedők csoszogva cipelték áruikat, az asszonyok saruja megcsikordult a kövön. — Péntek van — mondta a vámszedő —, holnap pedig az ünnep nagy napja. Simon rábólintott és alig vették észre, hogy csak most reggel tették fel először határozot­tan a kérdést: „Mi lehet a Mesterrel?” Eddig önnön aggodalmuk kötötte le őket: — Elhurcolták. Vajon megfogtak-é még va­lakit rajta kívül? — Nem védekezett. Nem futott el. — Nem kellett volna vele maradnunk? Mardosó önvád omlott szét rajtuk. A vilá­gosság egyre erősebb, ők egyre gyengébbek lettek. — Szégyellem magam, mondta Lévi és a kanáni is úgy leszegte fejét, hogy a koponyá­ján levő pilis fehéren világított. A Kedron hűs vize csábítólag hívta őket. Megmosdottak. Felfrissülve a víztől, bátrabb­nak érezték magukat. Szó nélkül megindultak a Kedron mentén. Követték a patak útját, amely jóelőre elkészítette a menekülők ösvé­nyét. Nem mertek ugyanazon a kapun bemenni, amelyen az éjjel elhagyták a várost. Lankás dombok szegélyezik délről a várost. Alig tettek azonban néhány száz lépést, szörnyű látvány tárult szemük elé. Egy magá­nyos fán, a hajnali szellőtől mozgatva, fel- aka ztva lengedezett a tanítványtárs: J ú d á s. Lábuk szinte a földbe gyökerezett. Micsoda rettenetes éjjel és micsoda borzalmas hajnal! Vajon mit tartogat ez a nap még számukra!? Rédey Pál h Meghalt J. Leipoldt professzor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents