Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1965-10-17 / 42. szám
Isten tettei nyomában Az első gyülekezet SOKAN HAJLAMOSAK ELIDEALIZÄLNI az első gyülekezetei s talán még többen próbálkoznak azzal az eleve meddő dologgal, hogy lemásolják őket a legapróbb részletekig. Ezt nem lehet. De igenis lehet, sőt kell is tanulnunk magatartásukból. Helytelen volna azt képzelnünk, hogy az első gyülekezet a csodás események sorozata, amelyekben rendkívüli isteni benyúlások megszüntetik a történéseknek emberi közelségét, és a Szentlélek irányította szereplők csupán vak eszközei, dróton mozgatott bábui a Szentiéleknek. Nem természetfölöttiek. Húsból, vérből való emberek, akik között nagyon is vannak igen emberi dolgok. Isten megnyilatkozásait embereknek kell itt is felismerni. tudomásul venni és azokat feldolgozva kell élniök. Igazodás Jézus szavához, mindjárt szembeötlik náluk. Ez nem volt könnyű ott, ahol Jézust megfeszítették. Mégis a mintegy 120 főnyi csoport, a tanítványok vezetésével, akik vitathatatlan elsőbbséget élveztek. hisz Jézust személyesen ismerték, Jeruzsálemben maradtak. Ide kötötte őket Jézus szavael ne menjetek Jeruzsálemből... mígnem felruháztatok mennyei erővel ...” A Szentlélekkel. Addig tehát nem is próbálkoztak hirdetni az igét, amíg az ígéret meg nem valósul. Mondhatjuk, nem emberi erővel, egyedül, de Szentlélekkel telve akartak hozzáfogni Jézus parancsának teljesítéséhez. Csak így lehet eredmény. A Szentlélek várása határozta meg tehát az elsőket. De ez nem valami rajongó várakozás volt, nem is valami extatikus állapotba ringatódzás. Nagyon is józan, világos imádkozás, könyörgés s az apostolok igehirdetésének hallgatása, valamint a történtekről való beszélgetés töltötte ki ezt az idői így készítették az utat a Szentlélek számára, aki nem úgy jön. mint „a derült égből a villámcsapás”. Várakozásukban nem is csalódtak. A NAGY ESEMÉNY PÜNKÖSDKOR TÖRTÉNT. Ennek rendkívüli jelekben bővelkedő leírásából feltűnő, hogy az eredményesség nem akkor mutatkozik, amikor a nyelveken szólás titokzatos eseménye történik. Ez inkább csúfolódást és álmélkodást vált ki. Eredménye azonban nincs. Senki sem tér meg, senki sem lesz Jézus követőjévé a nyelveken szólás hatására. Ezért is áll ki Péter, akinek rendkívül egyszerű, nagyszerűen érthető világos beszéde a döntő. E Szentlélektől átfűtött beszéd hat. A hallgatók hitre jutnak, megismerik Jézusban, a megfeszítettben bűnrészességüket, I fekszámú ezt megbánják és vallják, hogy „Ürrá és Krisztussá tette őt az Isten”. Ez a felismerés, megtérésük a régi vallásból az új felé, közösségbe kapcsolja őket azokkal, akik már Krisztus követői voltak. Szervesen, szorosan egybekapcsolódnak velük, úgy, hogy szinte nem is élnek külön. } Természetesen alakulnak ki bizonyos szokások. Ezek kialakítják egyrészt az együtt töltött alkalmak tartalmát, helyét, rendjét, másrészt meghatározzák az egyéni és közösségi keresztyén életfoiytatást. A templomi oszlopcsarnokban, főként Salamon csarnokában jönnek össze. Ekkor még aggodalmasan tartották a zsidó szokásokat s a megszabott időben imádkoztak. Ez alkalmakon felidézték azokat az emlékeket és tanításokat is, amelyek Jézushoz kapcsolódtak. Innen hazatérve csoportokra oszolva, ki-ki a maga városrészében levő lakásába ment, ahol közös étkezésekben folytatódott a testvéri együtt- lét. Aki az asztalfőn ült, megtörte a kenyeret, megáldotta a kelyhet és mindenki ízelítőt kapott belőle, a Jézussal való közösségre emlékezve. Majd imádkozással, kegyes beszélgetéssel töltötték az időt. életfolytatAsukat is A KÖZÖSSÉGI JELLEG határozta meg. Ahogy olvashatjuk: „ ... mindenük közös volt és jószágukat és marháikat eladogatták és szétosztották azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt.” Nem volt ez más, mint annak a felismerése, hogy akik Jézust követjük, nem mehetünk el az emberek bajai mellett. Az első keresztyén gyülekezet tehát szinte legelső ténykedésével proklamálta azt az igazságot, hogy a társadalmi kérdések a legelsők, amelyekkel foglalkoznunk kell a Krisztushoz térésünk után. Azt élték, hogy mindenkinek csak a szükségesre van Joga és a felesleg azoké, akinek nincs elegendőjük. Úgy is mondhatnánk, az osztalék az emberek szükségletéhez, nem pedig a befizetett tőkéhez igazodik. Soha társadalom, mely csak az értelmet ismerte el alapjának, ily tiszteletre méltó eredményeket még nem produkált. Mi más volt az első gyülekezet e ténykedése, mint a nagy ir- galmasnak, Jézusnak továbbélése bennük és általuk. Nem csodálkozhatunk ha azt olvashatjuk róluk „az egész nép előtt kedvességet találtak.” Ez természetes, hiszen koruk olyan átfogó problémájának feszültek neki, hitbeli meggyőződésből, amely a legégetőbb volt. A szegénység, a nyomor kérdésének. És a nők társadalmi helyzetének. Szembeötlik, hogy a nők szinte özönlöttek az első gyülekezetbe. Olyan korban történt ez, amikor a nők helyzete a társadalomban szinte a nullával volt egyenlő. Nem „segítőtársak” voltak, akiknek Isten teremtette. Természetes tehát, semmi csodálatos nincsen abban, hogy a nők jól érezték magukat egy olyan közösségben, amelyben a gyenge annyi védelmet kapott. Sőt megbecsülést és feladatot, munkát. Mégpedig az egyéniségüknek legmegfelelőbbet, az irgalmasság gyakorlását, özvegyeket, árvákat, betegeket — milyen sokan voltak ezek — gondoztak akkor, amikor ezekkel senki sem törődött s a társadalom kitaszítottjainak számítottak. Éltek — ha éltek. A velük való törődés, gondoskodás a hitbeli ténykedés rangjlára emelkedett. Tudjuk, mindez csupán kicsiny egyházakra, közösségekre alkalmazható, nagy légyülekezetekben nem igen valósítható meg, mint ahogy ez az eredeti, tiszta közösség is később lazult. Nem is kell ezt ma már má- solgatnunk róluk. De azt igenis látnunk kell ebből, hogy a szeretet közösséget, felelősséget vállal a súlyos terheket ci- pelőkkel. Ez minden időben, ma is kötelező az egyházban. Enélkül nincs igaz Krisztus követés. A Krisztus követés mindig: diakónia, szeretetszolgálat. Ha ez nincs, szükségtelenné válunk. A Krisztus nevében betegek gyógyultak meg abban az időben is. Ebből azonban nem lett az. hogy özönével hozták a betegeket a gyülekezetbe. Nem alakult külön „beteggyó- gyító-szolgálat”. Esetek voltak ezek, amelyeket arra használtak fel az apostolok, hogy felhívják a figyelmet arra, ami Jézussal elkezdődött. Közel jött az Isten országa, figyeljetek a jelekre. S a jeleket helyesen értelmezték azok, akik látták, mert „dicsérték az Istent” s nem az apostolokat. AZ ÖSSZEÜTKÖZÉSEK EZEK UTÄN ELKERÜLHETETLENEK voltak a hatalmasokkal. Izrael vezetőivel. Főként a szadduceusok, a felső papság, mely a templomot vezette és rendkívüli hasznot húzott belőle, nézték rossz szemmel az első gyülekezetei. Hiszen éltek még azok, akik részesei voltak Krisztus elítélésének. Eltökélték, elhallgat- tatjiák a Krisztusról szóló igehirdetést. Hogy ez mégsem lett végzetes Péterre és a többiekre, az csak a kor leghíresebb zsidó doktorának, az idősebb Gamáüelnek köszönhető, aki a legfelvilágosodottabb korokat is megszégyenítő türelmesség- gel és bölcsességgel kezelte az ügyet (Csel. 5,34—39.) Ennek az embernek viselkedése intő példa minden kor emberének arra, hogyan viselkedjünk valahányszor az értelmi vagy erkölcsi rend újdonságaival állunk szemben. Boros Károly Püspöki látogatás a szénái egyházközségben A reformáció korából származó gyülekezeteink igen sok viszontagságon mentek át, ha még egyáltalán megvannak. Nem lehet megrendülés nélkül hallgatni és olvasni például a Komárom megyében levő szendi gyülekezetünk történetét. Már a XVI. században volt itt evangélikus gyülekezet. Nemrég ünnepelte a helybeli református egyházközség fennállásának 350. évfordulóját. Az egész falut elsősorban a török hódoltság viselte meg. Valamilyen egyházi élet azonban maradt ebben az időben is. Többször előfordult, hogy a néhány kilométernyire fekvő száki gyülekezetünkkel közös lelkészük volt a szendieknek. A türelmi rendelet után normálisabb viszonyok virradtak rájuk. Ettől fogva vannak az egyházközségnek anyakönyvei. Paplakot építettek, majd 1797-ben felépült a templom is. A köveket az építkezéshez egy apátság romjaiból szállították oda, amely a török háborúk idején pusztult el. A mostani evangélikusok ősei nagyrészt a törökök kivonulása után kerültek Szendre a Szívesen emlékezünk látogatására Július 4-i számunkban közöltük, hogy dr. Schmidt-Clausen megválik a Lutheránus Világszövetségben viselt főtitkári tisztségétől. A nálunk is járt képzett teológus mindig szívén viselte a kisebbségi egyházak ügyét. Mint írtuk: személyében egyházunk és hazánk egyik barátja vált, ki a Lutheránus Világszövetség közvetlen vezetéséből. Egyházunk nevében most dr. Vető Lajos az alábbi sorokkal kereste föl dr. Kurt Schmidt- Clausent: Értesültünk arról, hogy a Lutheránus Világszövetségben viselt főtitkári tisztségétől megválik, s más munkakörben kívánja folytatni egyházi szolgálatát. Ezzel kapcsolatban biztosítom önt, hogy* mi Magyarországon szívesen emlékezünk arra a látogatásra, melyet hazánkban és egyházunkban végzett, s beszélgetéseinkre is. Ezek nyilván hozzájárultak ahhoz, hogy egyházunk és a Lutheránus Világszövetség, valamint annak tagegyházai között a jó viszony erősödjék és elmélyüljön. Üj szolgálati körében Istentől sok áldást, jó eredményeket és egészséget kívánva vagyok híve: Dr. Vető Lajos püspök. Kérés olvasóinkhoz Lapunk mostani számához csekket mellékeltünk az előfizetés megújításához. Ezt a befizetési lapot azok számára küldjük, akiknek előfizetése lejárt. Ezzel is meg akarjuk könnyíteni előfizetésük megújítását. Külön kérjük viszont azokat az olvasóinkat, akiknek előfizetési megújítása még nem időszerű, hogy ezt a befizetési lapot ne tekintsék zaklatásnak, hanem tegyék el és akkor használják fel, ha majd előfizetésük lejár. A kiadóhivatal Ha valakit egyszer megkérdeznénk, mi az, ami nélkül nem tudja elképzelni az életet, akkor egészen biztosan ezt mondaná reá, hogy „szeretet nélkül nincsen élet!”. Annyira nincs, mint ahogy nem tudnánk élni nap nélkül. Képzeljük csak el, mi lenne, ha egyszer lehullana és széttörne a nap. Többé nem lenne kenyér, tavasz és kék ég. Lehet, hogy ívlámpák még megvilágítanák az utcákat, de a lámpák árnyékában sápadtan járnának az emberek. Kihűlne és megfagyna föld. Képzeljük el a világot szeretet nélkül. Az anyacsók, a párunk mosolya, a gyermekünk simogatása és a karácsonyeste nélkül és egyszerre színtelenné szürkülne az élet. Ady Endre három szép szavát milliók könnye sírja végig a világon: „Szeretném, ha szeretnének!”. És mennyire igaza van! Minden szívnek szívre van szüksége, amelyik mindig és mindenütt megdobban mellette. És mindenki átölel valakit, amikor az embererdőn végigsüvít az ősz: — jaj, csak ezt az egyet el ne rabolja tőlem a halál! Amikor Jézusnak odatartják a törvénytáblákat, hogy húzza alá azt, amit a legfontosabbnak és a legnagyobbnak tart, akkor Ő két új parancsolattal írja át a régi, rideg kőtáblákat. Az egyik ez: — szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Jézus nagyon jól tudta, hogy aki szeret, annak nem kell külön megmondani, hogy mit tegyen és hogyan viselkedjék. Az édesanyának nem kell könyv és nem kell kőtábla, hogy arról leolvassa és megtanulja, hogyan szeresse a gyermekét. Nem kell parancs az anyacsókhoz és nem kell kotta a bölcsődalhoz! Isten akaratához nem törvény kell, hanem szív, amelyik szereti Öt. Amelyik az Ő szívével minden pillanatban összedobban. Ez az összhang a legnagyobb parancsolat! Milyen szép ez a parancsolat! — Olvasd csak el, egy keleti nép ismeretlen „bibliája” azt mondja róla: „Aki egy árvának egy ismeretlennek a fejét megsimogatja egy fénysugarat fog kapni a feltámadás napján minden hajszálért, amihez a keze odaért!” Milyen szép ez a parancsolat! — Hallgasd csak! Az emberi könnyek költője, Dosztojevszkij így énekel róla: „Ha mindenki csak egyetlen fát ültetne el, újra édenkertté válna a föld és ha mindenki csak egyetlen embert tenne boldoggá — boldoggá lenne a világ!” Milyen szép ez a parancsolat! — Róla beszélnek ezek a verssorok is: A kezet csak megfogni szabad, elereszteni vétek, ellökni átok. Egymásba simuló kezek tartják össze az eget és a világot! Jézus azért jött, hogy erre a parancsolatra megtanítson minket. Vasárnap ez a szeretet írja rá a szívünkre az ú j parancsolatot: „Arról ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok!” Friedrich Lajos Felvidékről. Volt a gyülekezetnek ezután is több súlyos megpróbáltatásban része. A legsúlyosabb az 1856. évi tűzvész volt, amikor a fél községgel együtt a papiak es a templom is leégett. De 1858- ban már felépült a mostani lelkészlak, s a templom is, főként külföldi hittestvérek adományaiból. A háború alatt a paróchia mögötti házat bombatalálat érte, s a paróchia épülete is megsérült. Majd a falut a környékbeli nagy ipartelepek, Oroszlány, Tatabánya „szívó-hatása” az elnéptelenedéssé] fenyegette. Jelenleg e tekintetben javul a helyzet. A gvülekezet lélekszáma 250 körül van. amihez még szórvány is járul, s különösen nagy problémát jelent az, hogy a temp'omot ugyan szépen rendbehozták, a lelkészlakás azonban — mint általabari a régi falusi házak — nyirkos és nem felel meg a mai egészségügy', követelményeknek. Ezt a gyülekezetét látogatta meg az elmúlt vasárnap Dr. Vető Lajos püspök, felesége és Kőszeghy Tamás kerületi h. lelkész kíséretében. A püspök a vasárnap evangéliumáról prédikált. Szóvá- tette, hogy a vallásos emberekben sokszor problémát jelent testiségük. Pedig Jézusban Isten valóságos emberré lett. Az első hitágazattal helyezkednénk szembe, tehát azzal, hogy Isten teremtett bennünket, s ő adta testünket-lel- künket, ha azt képzelnénk, hogy a hivő embernek természetellenes életmódot kell folytatnia. A test, az anyag nem lehet akadálya a hitnek, annak, hogy Istent szeressük, s ennek megfelelően szeretet- ben éljünk embertársainkkal is. A test Istennek nagy ajándéka arra, hogy szeretete láthatóvá legyen ezen a világon. A keresztyénség egyes képviselői eltévelyedtek a régi időben, amikor azt gondolták, hogy a vallásos embereknek kolostorba kell vonulniok. le kell mondaniok a családi életről, s világi hivatásukról. Ez is mutatja, hogy a reformáció mennyire szükséges dolog volt. Amikor ebben a hónapban különösképpen is gondolunk a reformációra, Isten igéje figyelmeztessen arra, hogy ne tartsuk a magunkénál különbnek az olyan vallást, ahol világtagadó, pogány gondolkodásnak adnak még ma is helyet. Az egészséges hittel együtt jár a jónak cselekvése. A reformáció által vallott egyetemes papság nem azt jelenti, hogy minden evangélikus prédikáljon, hanem azt, hogy ugyanolyan felelősséggel, odaadással végezzük hivatásunkat, mint ahogyan a lelkész végzi istentiszteleti szolgálatát. Mert a jó munka istentisztelet. Jézus korában probléma volt az ünneplés, s az, hogy szabad-e ünnepnapon jót tenni. 20 év óta az emberiséget különösen a háború és a béke kérdése foglalkoztatja. A hivő embereket főleg az, hogy szabad-e az egyháznak a béke ügye mellett kiállania. Voltak olyanok, akik még 5—10 évvel ezelőtt is úgy hallgattak ebben a kérdésben, mint az evangéliumbeli farizeusok a helyes ünneplés kérdésében. Békepapoknak gúnyolták azokat, akik tisztábban látták az egyház és az emberiség legfőbb feladatait. Pedig ahogyan Jézus szerint az ünneplés lényegéhez tartozik a gyógyítás, a jónak cselekvése, úgy tartozik össze a hit és a békéltetés szolgálata, egyes emberek és az egész emberiség vonatkozásában is. A béke és a háború kérdése szempontjából ma már ott tartunk, hogy maga a római pápa is felcsatlakozott a korábban gúnyolt, sőt üldözött békepapokhoz. Az elmúlt héten nagyszerű felszólalást tartott New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szövetségében. Ennek szívből örülünk. Viszont fájlalnánk, ha a protestánsok között még mindig akadnának olyanok, akiknek a háború és a béke kérdésében világosan állást foglalni éppen olyan problémát jelentene, mint a bibliakorabeli farizeusoknak. Istentisztelet után az egyházközség a gyülekezeti teremben fogadást adott a püspök tiszteletére. Dr. Szelényi Gusztáv felügyelő az egyház- község nevében köszöntötte a püspököt, majd Magyar László helyi lelkész számolt be az egyházközség múltjáról és jelenéről. Megjelent a fogadáson Pécsváradi József, a községi tanács vb.-titkára, Borsos Sándor református lelkipásztor és Temesi Miklós római katolikus plébános, Csonka Albert száki lelkész. A püspök itt tájékoztatást adott egyházunk mai életéről, s különösen is a békemunkában való részvételünkről. „VI. Pál pápa az Egyesült Nemzetek Szövetségében olyan jó békebeszédet mondott az elmúlt héten, hogy annál sokkal jobbat mi protestánsok se tudnánk .mondani. Minket viszont kellemetlenül érint a hír, hogy ugyanakkor az USA protestáns egyházainak a vezetői meglátogatják az ázsiai és nyugat-európai katonai támaszpontokat. Mit akar ez jelenteni? Csak nem akarják megrendszabályozni azokat a tábori lelkészeket, akiket amerikai békeharcosok felszólítottak arra, hogy ne áldják meg a bombázni induló amerikai harci repülőgépeket? Szeretnénk erre a kérdésre tőlük mielőbb magyarázatot kapni.” L. V. Az Európai Egyházak Konferenciája Az Európai Egyházak Konferenciája főtitkárának, Dr. Glen G. Williams-nek jelentése szerint ennek az alapítóhelyéről Nyborgi Konferenciának nevezett mozgalomnak jelenleg 76 protestáns, anglikán, orthodox és. ókatolikus tagegyháza van 22 európai országból. Ez. azt jelenti, hogy kontinensünk minden számottevő egyháza csatlakozott már ehhez az európai ökumenikus mozgalomhoz. Legközelebbi, ötödik, ülését 1967. szeptember 29-től október 5-ig tartja Ausztriában* ahol a mozgalom központi épülete is lesz a tervek sze* j rlntfl nemkatolikus megfigyelők összekötő bizottsága A vatikáni zsinat nemkatolikus egyházainak a megfigyelői bizottságot alakítottak Rómában, hogy a különböző küldöttségek munkáját összehangolják és egységesen képviseljék érdekeiket az Egység* titkárságnál. A bizottság elnöke dr. Schlink nyugatnémet evangélikus professzor lett, titkára pedig dr. Lukas Vis- eher lelkész. NÉGER ELNÖK A több mint kétmillió tagot számláló református „United church of Christ” a néger dr. Hollis Price-1 választotta meg chicagói zsinatán a konzistó- rium elnökévé. ŰJ BIBLIAFORDÍTÁS Protestáns és katolikus szaktudósok kezdték meg a biblia francia nyelvre fordítását. Részt vesznek a munkában orthodox lelkészek is. AMERIKAI EVANGÉLIKUS STATISZTIKA Az Észak-amerikai Egyesült Államok és Kanada evangélikus keresztyénéinek a száma meghaladja a 9 milliót, miután az elmúlt esztendőben 132 ezerrel szaporodott a számuk. Az evangélikus egyház harmadik legerősebb protestáns egyháza a fenti államoknak. Első helyen állnak a baptisták (19 millió) és második helyen a metodisták (12 millió). Magában az Egyesült Államokban 8 millió 700 ezer evangélikus él, míg Kanadá- 1 ban 300 ezer a számuk.
