Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-10-17 / 42. szám

53

ÖREG” HARANG SZENTELÉSE PILISEN

Hosszú ideig nem fogják elfelejteni a pilisi evangélikusok 1965. szeptember 26-át, az új „öreg” harang szentelésének napját. A nagy pilisi templom teljesen megtelt a vasárnap esti istentiszteleten, hogy jelen lehessen a nagy ünnepen, és az új „öreg” harang megkondulásának pillanatában. A harangszentelési ünnepen jelen volt D. Káldy Zoltán püspök feleségével együtt, továbbá Detre László esperes és többen a Pest megyei Egyházmegye lelkészei közül.

De mi is az előzménye ennek a harangszentelésnek? Szemléletesen mondotta azt el az isteniszteletet követő ünnepi közgyűlésen a pilisi gyülekezet igazgató-lelkésze Tóth Károly, aki így rajzolta meg az előzményeket: „A második világháború sok fájdalmas emléke él még ma is szívünkben. Nem lehet, de nem is akarjuk elfelejteni azokat a veszteségeket, amelyeket nemzeteknek, családoknak és egyéneknek szerzett. Pilisi egyház- községünknek is vannak fájdalmas emlékei. Az egyik az, hogy 1944-ben, nem sokkal a háború befejezése előtt, esztelen kormányhatósági rendelettel leszerelték és elvitték szép hangú „öreg” harangunkat. Utoljára még egyszer megszólalt „öreg” harangunk, de ez fájdalmas búcsúszó volt és azt jelentette, hogy „öreg” harangunk is a háború áldozata lett. Sokan még ma is könnyes szemekkel emlékeznek arra a napra. Nagy zuhanással esett le a toronyból ledobott harangunk. és ez a zuhanás mintegy az előjele volt annak a borzalmas erejű, egész községünket megrendítő robbanásnak, amely nemsokára jelezte, hogy az esztelen rombolás áldozata lett templomtornyunk és templomunk eleje. Kis-ha- rangunk összetört darabokban került elő a romok alól, megmaradt középső-harangunk pedig még most is magán viselj a robbanás által okozott sérülés nyomait... De nemcsak szomorú háborús emlékek kísértenek pilisi gyülekezetünkben, hanem örömünnepek is jelzik az újjáépítés útját. A hívek áldozatkészségéből néhány év alatt újjáépült templomunk, tornyában megszólalt az újonnan beszerzett kisharang is. Ismét a régi éo- ségében és szépségében áll templomunk. Mégis sokan érezték gyülekezetünk tagjai közül, hogy még nem teljes az újjáépítés. Az elveszett „öreg” harang emléke azzal az óhajtással és reménységgel élt a szívekben, hogy egyszer Isten segítségével elérkezik az az idő is, amikor ismét három harang hirdeti majd Pilisen Isten dicsőségét és az emberek békességét. Ez a mai nap hirdeti — Istennek legyen hála —, hogy eljött ez az idő is ...” mondotta Tóth Károly lelkész.

A gyülekezet önkéntes adakozással összegyűjtötte a szükséges összeget, és megrendelte az 5 mázsás új, „öreg” harangot Dusák István őrszentmik- lósi harangöntőnél, aki azt nagyon szép kivitelben és igen szép hanggal el is készítette. Az áldozatkészség olyan nagy volt, hogy a befolyt összegből még arra is telt, hogy „villamosítsák” a harangok meghajtását. Egyelőre az „öreg” harang, de nemsokára másik két testvére: a kis és a középső harang is villanyerővel meghajtva kondul meg és hívogat- j ja a pilisieket a templomba.

D. Káldy Zoltán püspök Lukács 2,14 alapján hirdette az igét. Azért választotta ezt a textust, mert az „öreg” harangon ércbe vésve ez a mondat áll „Dicsőség a mennyben Istennek, és a földön békesség ...” Azzal kezdte a püspök beszédét, hogy valahányszor megszólal az 5 mázsás

A pilisi új „öreg” harang

harang, a pilisieknek mindig két szót kongat majd a szívébe: „dicsőség” ... „békesség”. A dicsőség szó mindig arra figyelmezteti a gyülekezetei, hogy mindig mindenben Isten legyen az első életükben. A karácsonyi angyalok az Isten szíriről színre látásának a világából érkeztek a földre és arról énekeltek, hogy „odafent’ nyilvánvalóan és letagadhatat- lanul ragyog az Isten dicsősége, nagysága, hatalma és ereje. Ezt az angyalok maguk látták. Mi bűnös emberek meg- homályosult szemekkel „ide- lent” nem látjuk Isten erejét és hatalmát olyan nagynak, mint az angyalok a mennyben. De arra vagyunk híva, hogy hit által mégis lássuk, és itt a földön is szolgáljuk az ő dicsőségét. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha megtartjuk az első parancsolatot: „Istent mindenek felett féljük és szeressük”. Az ö szava, az ő akarata, az Ö személye legyen mindig első az életünkben. De Isten „dicsősége” nem maradhat a mennyben, annak meg kell mutatkoznia a földön is. Első sorban abban mutatkozik meg, hogy Isten nem háborúsággal és haraggal közeledik az emberhez, hanem Jézus Krisztusban, aki által békességet szerzett közötte és az ember, továbbá az ember és az ember között. Ahol a békesség megvalósul, ott felragyog az Isten dicsősége a földön is. Isten azért adta Fiát, hogy békesség legyen a szívünkben és életünkben. Isten azonban nem elégedhetik meg azzal, hogy a „békességes-szí- vű emberek” úgy éljenek a világban, hogy körülöttük békétlenség, és háborúság legyen. Az ö dicsőségét szolgálja az is, hogy az emberek is megbéküljenek egymással és a néDek is. Egy olyan gyülekezetben — mondotta a püspök —, amelynek templomát a háború folyamán úgy megrongálták, mint a pilisit, és amelvnek a harangját földre dobták, nem nagyon kell magyarázni, hogy szükségünk van nemcsak a bűnbocsánat békességére, hanem hazánk, a népek és az egész emberiség békéjére is. Az öreg harang azért hívogatja majd a gyülekezetei a templomba, hogy újra és újra megbéküljenek Istennel, önmagukkal és az emberekkel. Az első karácsonykor megnyílt a menny és ölelkezett a földdel. Azóta nincs

Bizalmas megbeszélés

A Német Demokratikus Köztársaság evangélikus püspökei tanácskozáson vettek részt Hans Seigewassernak, az egyházi ügyek államtitkárának kezdeményezésére az államtitkár hivatalában. A megbeszélésen szerepelt többek között az új anya- és gyermekvédelmi törvény és G. Götting-nek.

az államtanács helyettesének a tájékoztatója a nemzetközi helyzetről és a német kérdés jelenlegi állásáról.

Egyházi részről hangsúlyozták a püspökök, hogy mindent meg fognak tenni a béke megőrzése és a két német állam közti feszültség csökkentésének az érdekében.

Már régen kiérdemelte

odafent” és „idelent”, mert menny és föld egyformán Isten „lakóhelyéivé lett. Ezért élhetünk és dolgozhatunk mennyei erő”-vel a földön is felebarátaink javára. Gondoljanak mindig erre a pilisiek, amikor hallják „öreg” harangjuk szavát: „Dicsőség-békesség, dicsőség-békesség!"

Az igehirdetés után a gyülekezet énekkara énekelt Csilló Mihály kántor vezetésével, majd a jelenlevő lelkészek egy-egy igével mondottak áldást. Bachát István a váci, Lupták Gyula a nyáregyházi, Muntágh Andor a monori, Cselovszky Ferenc a bényei, Szende Ernő a péteri, Roszik Mihály az alberti gyülekezet nevében olvasott fel egy-egy verset a Szentírásból.

Majd felhangzott a püspök ajkán: „Az Úrnak szentelt legyen az új harang az Atya, Fiú, Szentlélek nevében, Isten dicsőségére és a gyülekezet épülésére ... Isten kegyelmének gazdagságát magasztalja nemzedékről nemzedékre”. — „Most pedig szólaljon meg az új harang Isten dicsőségére” — mondotta a püspök.

A gyülekezet meghatódottan hallgatta egy ideig az „öreg” harang mély szavát, aztán a harangszóba beleolvadt az orgona hangja és végül a gyülekezet dicsérő éneke: „Jer dicsérjük Istent szívvel, szájjal, lélekkel

........Az esti csendbe

n a harang szava messze hangzott és két szó akkor is ott „harangozott” az emberek szívében, amikor elhagyták a templomot és beléptek otthonaikba: „Dicsőség — békesség”.

— y — n

Köszöntjük Dietzíelbinger püspököt

Magyarországi evangélikus egyházunk az elmúlt esztendők folyamán céltudatos teológiai és egyházpolitikai tevékenységének gyümölcseképpen nemcsak kikerült abból az elszigeteltségből, amelybe a felszabadulás utáni visszahúzó egyházi és politikai erők juttatták, hanem egyre inkább bővíti és kiépíti kapcsolatait. Egyházunk küldöttségei részt vesznek nemzetközi egyházi gyűléseken nemcsak Európában, de távoli földrészeken is. Nemcsak a szocialista országokban élő egyházakkal és azok vezetőivel tartunk fenn meleg kapcsolatokat, de éppen az utóbbi években hivatalos érintkezés jött létre például Dánia, Ausztria és Finnország, illetve Magyarország evangélikus egyházai között is. S ez az érintkezés a hivataloson túl egyre inkább barátinak is mondható.

MmggwMM

Áj f

Röviddel megbetegedése előtt írt levelében arról írt barátainak Schweitzer Albert. hogy D. Niemöller Mártont «lő kell terjeszteni a Nobel

Békedíjra. A maga is Nobel Békedíjas Schweitzer ezt írta szószeririt: „Már régen kiérdemelte azt.”

Szélesedő egyházi kapcsolataink jegyében köszöntjük most D. Hermann Dietzíelbinger DD. bajorországi országos püspököt és feleségét, akik egyházunk meghívására és vendégeként néhány napos magyarországi tartózkodásra pénteken, október 15-én érkeztek Budapestre. Lapunk szerkesztője tavalyi nyugat-németországi tartózkodása idején személyesen is tapasztalhatta azt a mély tiszteletet és egyben azt az általános népszerűséget, amely a müncheni püspököt egyházában körülveszi.

D. Hermann Dietzíelbinger DD. püspök és felesége pénteken megtekintette Budapestet, szombaton pedig a budapesti templomokat, és még szombaton elutazott D. dr. Vető Lajos püspök és felesége kíséretében Miskolcra, ahol a vasárnap délelőtti istentiszteleten Isten igéjét hirdeti. Délután a püspök megtekinti Lillafüredet, majd este 6 órakor Egerben prédikál, majd visszautaznak Budapestre. Hétfőn délelőtt vendégeink látogatást tesznek az Északi Egyházkerület püspöki hivatalában D. dr. Vető Lajosnál, délután pedig a Budai- és Zuglói Szeretetotthonokat tekintik meg. Kedden Budapest új városrészeit keresik fel, majd látogatást tesznek a Teológiai Akadémián és a Központi Könyvtárban és Levéltárban. Kedd délután a Déli Egyházkerület püspöki hivatalában D. Káldy Zoltán püspök fogadja a vendégeket. Vendégeink szerdán utaznak vissza Nyugat-Németországba.

Hermann Dietzfelbinger püspök frank papi családból származik. Az alsó franki Ermershausenben született 1908. július 14-én. Bajorország különböző gyülekezeteiben volt segédlelkész, majd lelkész, s 1939-ben került Münchenbe mint az Evangélikus Lutheránus Országos Egyháztanács teológiai segéd-előadója. 1945-ben a Nürnbergi lgehirdető-Szeminá- rium vezetését vette át. 1949-ben pedig az egyházi harc idején alakított bajor Pfarrbruderschaft választotta szeniorává. Amikor a Neuendettelsauen-i diakonissza intézmény vezetője, D. Hans Lauerers rektor, 1953-ban nyugalomba vonult, az ő hivatalát vette át.

Tíz évvel ezelőtt, 1955. május 1-én választották a nyuga- lombavonulás révén megüresedett püspöki tisztségre 46 éves korában. Előde D. Hans Meiser volt. Úgy emlegetik őt, mint, aki „a bajor evangélikus-lutheránus egyház igazi pásztora”, aki szívén viseli nemcsak a lelkészek, de a legkisebb gyülekezeti tag ügyét, gondját-baját is. Dietzfelbinger püspök tevékenysége túlterjed bajorországi egyházi feladatkörén. A németországi Egyesült Evangélikus-Lutheránus Egyházak (VELKD) megbízottja a római katolikus egyházat érintő viszony kérdéseiben és a strassburgi ökumenikus kutató intézmény kuratóriumának elnöke. Hosszú idő óta rendes tagja a Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottságának, a VELKD-püspökkonferenciájának, a Német Evangélikus Egyház Zsinatának, az Északnémet Egyházi Konventnek, tiszteletbeli tagja a Johannita-rendnek stb.

Amikor köszöntjük hozzánk érkező vendégeinket, kívánjuk: érezzék jól magukat Magyarországon; kívánjuk, hogy ez a látogatás is járuljon hozzá az egyházaink közötti ’megértés és bizalom elmélyítéséhez.

Gádor András

AZ EMBERERT

Idézetek

a Keresztyén Békekonferencia folyóiratából TESTVÉREK A BÉKÉLTETŐ HITBEN

„A Keresztyén Békekonferencia legszebb jellemvonása abban jelentkezik, hogy a benne részt vevők mint testvérek egyek a keresztyén hit megbékéltető jellegére vonatkozó felfogásukban.” (8. szám, 173. oldal)

(Nyikodim metropolita)

SEGÍTENI A MAI EMBERNEK

„A Názáreti Jézus kiküldi tanítványait és bizonyságtevőit, hogy magukra vegyék az emberek szükségeit és szenvedéseit, és tanúságot tegyenek a világban Isten szeretetének jelenlétéről. A mi érdeklődésünk a közéleti, szociális és politikai ügyek iránt abban a vágyban gyökerezik, hogy az evangélium forrásaiból új élet támadjon és az evangélium igazságának, jóakaratának és békéjének gazdaságával segíthessünk a mai embernek.” (3. szám, 52—53. oldal)

(J. L. Hromádka)

INDÍTÉKAINK

„Tevékenységünknek kezdettől fogva két indítóoka volt: egyrészt az, hogy elmélyüljünk az evangélium megismerésében, bensőségesebbé váljék hitünk és lelki közösségünk; másrészt arra törekedtünk, hogy az egyházak tagjai a saját érdekeik és látókörük szűk határain áttörve, tudomást szerezzenek a világban végbemenő mélyreható változásokról, megtanulják a mindenkori világhelyzetet a hit bátorságával megérteni, ne feledkezzenek el arról, hogy ők is felelősek a világban levő bajokért, és keressék meg a hatékony szolgálat és segítés útjait. Hit az evangéliumban, bűnbánat, a hit merész látása és önfeláldozó szolgálat — ez a mi tevékenységünk tartalma.” (3. szám, 53. oldal)

(J. L. Hromádka)

NEM NÉZHETJÜK ÖLBETETT KÉZZEL

„Senki sem tudja közülünk, hogy mi fog történni, hogy eredményes lesz-e az atom- és nukleáris veszély megszüntetéséért folyó harc. Aki azonban azt állítja, hogy az evangélium megengedi nekünk, hogy a lehetőségekre fölényeskedve tekintsünk és ölbe tett kézzel nézzük a katasztrófák és a rettenetes szenvedések lehetőségei ellen folyó küzdelmet, az megcsonkítja az evangélium üzenetének magvát, amely az Orvosról és a jó Pásztorról szól, arról, Aki azért járt a világon, hogy gyógyítson, segítsen és megszabadítson.” (3. szám, 53—54. oldal)

(J. L. Hromádka)

AZ EGYÜTTÉLÉS NEM MEGALKUVÁS

„Az együttélés nem jelenti a saját meggyőződés, világnézet, ideológia feladását. Sőt inkább azt a törekvést jelenti, hogy a saját meggyőződést és elvi határozottságot az ember ét az emberiség szolgálatába állítsuk.” (5—6. szám, 114. oldal)

„A hivő keresztyén semmit sem adhat fel a Jézus Krisztus tiszta evangéliumába vetett hitéből és „ideológiailag” nem alkalmazkodhat semmiféle más eszmei vagy vallásos képződményhez. Számára sem jelenti az együttélés a saját Hitének és bizonyságtételének ellaposítását. Azonban a hivő keresztyént éppen az evangéliumba vetett hite oda vezeti, ahol az ember a maga méltóságáért, igazságáért, szabadságáért, a fejlettebb szociális-politikai rendért küzd.” (5—6. szám, 114. oldalj

(J. L. Hromádka)

ISTEN SZOLIDARITÄSA

„Istennek az ember Jézus Krisztusban testet öltése Isten szolidaritásának kifejezését jelenti a bűnös emberrel és általában az emberiséggel. Isten nem vár addig, amíg az emberek méltók lesznek szeretetére. A maga részéről Jézus Krisztusban mindent megtesz a bűnös ember és a szent Isten közti szakadék áthidalására.” (3. szám. 49. oldal)

(J. N. Ondra)

AZ EMBER MEGMENTÉSE

„Mert Isten az ember megmentésére Jézus Krisztusban mindent megtesz, azért ebben követniük kell Öt mindazoknak, akik Benne hisznek. Istennek van hatalma arra, hogy a lehetetlent lehetségessé tegye, és tanítványait hívogatja a világnak teendő szolgálatra, az egyház közösségébe, amely nem a saját hasznát keresi, hanem feláldozza önmagát, hogy a többiek élhessenek.” (3. szám, 51. oldal)

(J. N. Ondra)

MINDEN EMBERÉRT

„A keresztyének nagyon is sokszor elzárkóztak saját körükbe, és csak azoknak a javával törődtek, akik az egyházon belül vannak. Nyíltságunknak a felebaráti szeretet gyümölcseit kell megteremnie. Krisztus minden emberért odaadta életét, és nincs olyan ember, aki számomra idegen vagy ellenség volna, mert Krisztusban minden emberrel békességre jutottam. Embertársaim gondolkodásmódjának az enyémtől eltérő volta és az ő tévedéseik nem idegeníthetnek el engem tőlük és nem tehetik őket ellenségeimmé, mert Krisztus az ő gyarlóságaik felett is győzött és nekik is Uruk.” (4. szám, 102. oldal)

(G. Girardet)

A MEGBÉKÉLÉS MÜVE

,yA megbékélés müvének végrehajtására nem nekünk kell vállalkoznunk, hiszen az már Jézus Krisztusban valósággá lett. Nem arról van szó, hogy valami újat hozzunk létre, hanem arról, hogy az egyetlen alapon, amely már megvettetett, építsünk. Munkánk értelme az, hogy a világtörténelem valóságában manifesztáljuk annak a műnek maradandó értékét, amely egyszer s mindenkorra megtörtént az Úr halála és feltámadása által.” (5—6. szám, 125. oldal)

„Krisztus egyháza ebben a világban csak akkor hű Urához, ha elhatározza, hogy példaképének megfelelően szolgáló egyház akar lenni.” (5—6. szám, 125. oldal)

(G. Casalis)

„A János evangéliuma 17. fejezetében foglalt főpapi imádság a folytatásában körhöz hasonlítható, amely a középpontjából a végtelenbe terjed: az Atya szeretete és dicsősége átfogja az egész világot. És ha a tanítványok a kiengesztelődés- nek ezt a szétterjedését nem szakítják meg, ha a maguk számara valóban elfogadják és megbocsátásban, egységben élnek akkor ez a kiterjedés eléri ezt a világot. Mi arra nyertünk el- hivatást, hogy ezt az üzenetet a magunk életében nagyon komolyan vegyük. A megszentelt élet egyik jele a kozmikus vált- tágról szóló evangélium igazságának. A megszentelődés azonban itt is, mint mindenütt másutt a Szentírásban, a valóságos élet feltetel nélküli odaadását jelenti a szeretetben és önfeláldozásban másokért.” (5—6. szám, 126 oldal)

(G. Casalis)

4

A