Evangélikus Élet, 1965 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1965-01-31 / 5. szám

A tétlenség bűnös mulasztás volna AZ ELMÚLT HETEK POLITIKAI ESEMÉNYEI között kétségtelenül a legfontosabb volt a varsói szerződés államai­nak a kétnapos tanácskozása Varsóban. A világpolitikai ese­ményeket nyitott szemmel és éber értelemmel figyelő ember nemcsak természetesnek, hanem■ egyenesen szükségszerűnek és megnyugtatónak tartotta a varsói tanácskozást és a kiadott közleményben foglaltakat. Hiszen azóta, hogy a Német Szövetségi Köztársaság föl­fegyverkezése megkezdődött és a NATO-ban egyre nagyobb politikai, gazdasági és katonai tényezővé nőtte ki magát az Amerikai Egyesült Államok legfőbb támogatásával és a NATO- ban tömörült olyan népeknek és államoknak a politikai és vi­lágnézeti ébertelensége révén, amelyek pedig rengeteget szen­vedtek a német fasiszta megszállás éveiben, újabb és újabb kísérleteket tesz Nyugat-Németország, hogy atomhoz jusson, hogy rátegye kezét azokra az atomfegyverekre, amelyeket ép­pen a NATO-hatalmak halmoztak föl Nyugat-Németországban. Az elmúlt hetekben két fontos célt tűzött ki maga elé a nyugatnémet „katonapolitika”, hogy végső célját, az atom­fegyverek birtoklását elérje. Újból erőteljesen szorgalmazza a sokoldalú NATO-haderő megteremtésének a tervét, amely akár a nyugatnémet, akár az angol, akár az amerikai terv megfogalmazásában azt jelentené, hogy az atomfegyver birto­kába jutnának Nyugat-Németországban éppen azok a politi­kai és katonai erők, amelyek a hitleri Nagy Birodalom térké­pét tétetik ki a vasúti kocsik folyosójára és amelyek nem is olyan régen fölelevenítették azt a hitleri „ábrándot” is, hogy hazánk nyugati megyéi egészen a Balatonig tartozzanak az egyesítendő nagy Németországhoz. Birodalmi ábrándokban él­nek mindazok, akiket Hitlerék neveltek föl annak idején a maguk szervezeteiben. TALÁN MÉG VESZÉLYESEBB a nyugatnémeteknek az a terve, hogy atomakna-zárat létesítsenek keleti határaikon, — természetesen amerikai atomfejekkel, amiket le is lehet sze­relni és másra fölhasználni. Örömmel kell nyugtáznunk, hogy a világ keresztyénéinek a lelkiismerete rendkívül éberen rea­gált a nyugatnémeteknek erre a tervére. Francia, német, len­gyel, csehszlovák és holland egyházi személyek és szervezetek egymás után szólalnak meg és fejtik ki, hogy a bonni reváns- köröknek ez az. új terve emberi szempontból mennyire ember­telen halált célzó, hiszen a végsőkig fokozza a nukleáris háború veszélyét, amely ma német kézben azt jelentené, hogy bármilyen mondvacsinált eset, technikai hiba vagy hamis je­lentés alapján kitörhet a világon az atomháború. Nagyon fontos látnunk ennek a tervnek a politikai vonat­kozásait is. Azt jelenti ugyanis, hogy nem csökken, hanem erő­södik Európában a feszültség. Azt jelenti, hogy a hidegháború szelleme újból eluralkodik a szívekben és a politikában. Azt jelenti, hogy nem alakulhat ki Európában semmiféle atom­mentes övezet. Azt jelenti, hogy ne legyen leszerelés, ami pe­dig egyik döntő előfeltétele a német probléma megoldásának. Az atomaknazár ugyanis azt jelentené, hogy német újraegye­sülésről többé nem lehet szó. Bűnös mulasztás volna ebben a helyzetben, ha éppen azok az erők, amelyek ma olyan döntően határozzák meg a béke biz­tosítása szempontjából a nemzetközi politika irányát, amelyek olyan következetesen harcoltak az elmúlt két évtizedben a vi­lágbéke fenntartásáért, — tehát a szocialista országok felelős vezetői, a varsói szerződés államai, hallgatnának és tétlenül szemlélnék a nyugatnémetek bűnös szándékait. Ök nem sza­vatolhatják, hogy Európa egyensúlya végképpen fölboruljon, hogy az európai kultúra végképpen megsemmisüljön, miután éppen a német hitierek annyi értékét megsemmisítették a má­sodik világháborúban. MI EVANGÉLIKUS KERESZTYÉNEK csak hálásak lehe­tünk a varsói szerződés államainak, vezető politikusainak, hogy a világ békéje mindennél többet ér nekik! És az eddig követett politika folytatására kérjük is őket. Viszont nekünk, magyarországi evangélikusoknak nagyon egyértelmű magatar­tást kell tanúsítanunk ebben a helyzetben — két évtizedes múl­tunkhoz méltóan! Hittel és meggyőződéssel, bátran és a hit­nek nagy rizikójával kell hirdetnünk úton-útfélen, hogy mi azokkal tartunk, akiknek semmi sem drága, ha a békéről, a holnapról, az utódainkról van szó! Szószékeinken és biblia órá­kon, lelkészgyűléseken és presbiteri összejöveteleken, keresz­teléskor és esketéskor, a temetőben és lelkipásztori beszélge­tésekben, akadémiai előadásokon és az egyházi sajtóban arról kell most bizonyságot tennünk, hogy a magyarországi evangé­likus keresztyénség hű marad Jézus Krisztushoz, aki megbé­kéltette egymással Istent és a világot, Istent és az embert és azt akarja, hogy mi ennek a „missziónak” a munkásai legyünk! Az elmúlt esztendőkben megint „olcsó” szóvá vált a „béke" kimondása sokaknak a szájában! Ügy gondolták, hogy ez diva­tos szó és nem kerül semmibe, ha kimondják. Most 1965-ben ne „divatozzunk”! Amikor nemzetközi fórumokon megszóla­lunk, akkor legyen azok mögött felelősség mindazért, ami ér­ték és szép ebben az Európában, amelynek mi magyar nép és evangélikusok is megtermékenyítői és élvezői vagyunk. Fog­gal-körömmel harcoljunk a holnapért és imádkozzunk azokért, akik ennek a holnapnak a munkásai, akár az egyházban, akár azon kívül! Dr. Pálfy Miklós A Pásztor és a pásztorok telkes zavatási prédikációból a 23. zsoltár alapján EBBEN A ZSOLTÁRBAN arról van szó, hogy kicsoda, micsoda és milyen az Isten. Egy nagyon régi hivő ember hitén keresztül ismerteti meg maigát Istent. Kinyilatkoztatja, hogy ő kicsoda és milyen, nemcsak neki, hanem rajta keresztül nekünk is e mostani alkalommal. Isten mindig másokon ke­resztül nyilatkoztatja ki ma­gát. Ezért róla csak hasonla­tokban lehet beszélni. Itt a pásztorhoz hasonlítja magát, aminthogy Jézus is önmagát jó Pásztornak mondotta (Já­nos 10, 12). Mennyi minden­féle másnak is kinyilatkoz­tathatta volna magát! Többek között lehetett volna arról is szó, hogy Isten pap vagy lel­kész. Nem különös, hogy Is­tenről sehol sincs úgy szó, hogy ő olyan, mint á papok? Jézus Krisztus kereszthalála után szó van ugyan arról, hogy ő az igazi, egyetlen fő­pap (Zsid. 7,24—28). Ö azon­ban sehol sem mondja ma­gát papnak, vagy lelkésznek. Ezeket a vallási foglalkozáso­kat és fogalmakat a kinyilat­koztatás nem alkalmazza Is­tenre. Ellenben a pásztor fog­lalkozása igen megfelelőnek látszik arra, hogy vele kap­csolatban megtudjuk, kicsoda és milyen az Isten. A lelké­szeket ez figyelmeztetheti ar­ra, hogy nem Isten igazodik hozzájuk, hanem nekik kell Istent követniök, ahogy ez kö­telessége minden keresztyén­nek Efezus 5, 1. szerint, to­vábbá Máté 5,48 szerint is: „Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéle­tes”. Ha értjük, miért mondja Is­ten magát pásztornak, akkor ebből rögtön nyilvánvaló az is, hogy mikor végzi helyesen szolgálatát a lelkész, s egyál­talán a keresztyén ember és az egyház. Mit tesz a pásztor? A PÁSZTOR törödík a NYÁJJAL és gondot visel rá. Elsősorban testi, föld' jólétét biztosítja, hogy ne szűkölköd­jön, ne nélkülözzön. „Az Ür az én Pásztorom, nem szűköl­ködöm ...” Tehát eledelről, italról gondoskodik. Nyáját csendes vizekhez terelgeti. Nem valami zavaros, tisztáta­lan vízhez, nem is háborgó tengerhez. Nem sivár, termé­ketlen pusztaságba viszi a 1 lársaÉlii erkölcs tanulmányDzása A Zürichi Egyetem Teoló­giai Fakultásán ój intézetet létesítették a társadalmi er­kölcs kérdéseinek a tanulmá­nyozására. Az új intézet olyan értelemben foglalkozik a tár­sadalmi etika kérdéseivel, hogy milyen hatásai vannak a társadalmi rend alakulásá­nak a gazdasági, politikai és kulturális életre. A teológiai hallgatókat akarja bevezetni ezeknek a problémáknak .a rejtelmeibe, de a lelkészek ré­szére is tart tanfolyamokat. Ezekkel a kérdésekkel a mi Teológiai Akadémiánkon is foglalkoznak egyes professzo­rok és kívánatos volna, hogy kutatásaik eredményeit a lel­készt munkaközösségekben ismertessék. Születésnap Lambareneben Albert Schweitzer 90. szü­letésnapját nemcsak Lambare- neban, hanem egész Gabun- ban megünnepelték. A nagy orvos, humanista és békehar­cos legközelebbi munkatársai körében fogadta a világ min­den részéről összegyülekezett vendégeit. Lambarene polgár- mestere ünnepélyes fogadást adott az ünnepelt és vendégei tiszteletére. A kórház 450 betege meg- hatottan köszönte meg az ős­erdő orvosának áldozatkész munkáját. A Német Demok­ratikus Köztársaság püspökei közös üdvözlő levelet küldtek Schweitzernek, amelyben ar­ról biztosították, hogy „a leg­kisebb gyülekezetekben is imádkozni fognak érte és élete nagy művéért”. IMÁDKOZZUNK Rom. 13,8—10. Mindenség Ura, Istenünk. Köszönjük neked, hogy a nagy természet ismeretlen arca mögött Te rejtőzöl; az élet megér­tett. vagy csak sejtett titkai, félelmetes és gondoskodó jelen­ségei mélyén egyként Te vagy. A végtelen világok és a nem sejtett parányok Téged dicsérnek. A zűrzavar örvényei és a kialakult rend mögött imádlak Téged. Áldunk, hogy az ismeretlenségből kiléptél és Krisztus ar­cában fedted föl magad. Magasztalunk Érte, örök kijelenté­sedért. Te szeretet vagy, s világodat a szeretethez vezeted vissza. Arra hívsz, hogy életünk minden napján igazán tud­junk bízni ebben. Imádunk, szent irgalom, megváltó szeretet. Egészen rád bízzuk magunkat, s az élet, építés és szolgálat küzdelmeiben békességedbe rejtőzünk el. Indíts fel és taníts meg teljes szívvel bízni benned. Azért jelentél meg és hívtál el bennünket a Krisztusban, hogy vilá­godba helyezz és elküldj teremtményeid felé, mint szerete­ted küldötteit. Formálj valód szerint, hogy Krisztusban szem­lélvén lényedet, arcvonásai szerint mi is elváltozzunk. Köszönjük, hogy parancsod világos és érthető, hogy sze­reteted szava közel van mindenkihez. Érthetetlen törvények helyett ezen az úton kívánsz vezetni minket. Segíts el a tiszta, igazságos, fegyelmezett, másokra néző, eredményes és értel­mes életre, amit szereteted parancsol nekünk. Köszönjük, hogy nem tétlenségre hívsz. Világodban sok feladat vár min­denkire. Otthonomban, munkahelyemen és a nagy világban annyi az elvégezni való, s ezt mind Te készítetted el. Sokat kell fejlődnöm és alakulnom, míg alkalmas eszközzé válha­tok kezedben. Jobban kell megismernem a testvért, hogy se­gítségére tudjak lenni és jobban kell megismernem magamat, hogy el ne bizakodjam. Teremts újjá Megváltóm, hogy az Aty3 világában szeretetedet megismerjem, felöltözzem és törvénye­det így töltsem be. Ámen. nyáját, hanem füves legelők­re, ahol nyugalmat biztosít neki. Az emberre átvitt vo­natkozásban ez mindennapi kenyeret és békét jelent. Óvakodjunk attól, hogy az ételt, italt és a békét is lelki értelemben vegyük. Olyan lenne ez, mintha Isten is csak a mi lelki szükségleteinkről viselne gondot és nem adná meg nekünk a valóságos min­dennapi kenyeret. Ha a lel­készek fontosnak tartják, hogy meglegyen nekik és: család­inknak a mindennapi kenye­rük és minden, amit ez jelent, akkor érezzen.ek felelősséget aziránt is, hogy másoknak is jusson abból, amit Isten gond­viselő szeretete minden nép­nek és az egész emberiségnek évről-évre juttat. Krisztus Urunk óv attól, hogy aggo­dalmaskodjunk az étel, ital, ruházat miatt (Máté 6,25), de más az aggodalma.skodás és megint más a szeretetből fa­kadó felelősségérzet ember­társaink boldogulása iránt. ISTEN PÁSZTORI SZERE­TET®. természetesen a lel­künkre is kiterjed. „Lelkemet megvidámítja ...” Isten nem úgy törődik a lelkűnkkel, hogy megszomorít, hogy keserűsé­get, fájdalmat okoz. Ö örven­dező, boldog embereket akar. A bűnbánat is ezt a célt szol­gálja s a bűnbocsánat is. Ezt az örömet Isten mindenekfö- lött azzál biztosítja, hogy az igazság útján ' vezet bennün­ket. Ez az igazság Ö maga. Ahol igazságot tapasztalunk, ott Ö jelen van.. Azt akarja, hogy a népek és az egyes em­berek között is igazság legyen. Bűnös emberekből Krisztus érdeméért azért tesz igazakká bennünket, hogy mi minden vonatkozásban az igazságot szeressük s annak megvalósu­lásáért küzdjünk. Nem lehet hazugság az, amit mi szere­tünk, hirdetünk. Mese és mí­tosz sem lehet, a legkevésbbé babona és bálványozás, óh, a vallásban sok mindenféle té­velygés fordul elő. Sok ember vallásossága nem is áll más­ból. A jó pásztor azon fára­dozik, hogy a reábízottak az igazságot szeressék, terjesszék és válósítsák meg. A reformá­cióhoz híveknek kell lennünk. Nem annyira az egyházat kell reformálni, mint inkább az ember vallásosságát. Minél több az igazság a vallásossá­gunkban, annál tisztább és mélyebb az örömünk. HA EZEKET MEGSZÍV­LELJÜK, akkor világossá vá­lik előttünk az is, hogy mi pozitíve viszonyulunk mind­ahhoz, ami ebben a mi ha­zánkban és az emberiség mai történetében az emberek javát szolgálja. Küzdünk és fárado­zunk azért, hogy a gondviselő szeretetben követői legyünk Istenünknek és Megváltónk­nak. Ennek a küzdelemnek soha nem lehet vége ezen a földön. Az is lehetséges, hogy a halál árnyékának völgyében kell járnunk. Van ezen a vilá­gon halál, gonoszság, szenve­dés is. Előbb-utóbb egyenként, külön-külön mindnyájan ta­lálkozunk velük. Isten itt is Pásztorunk marad. Ad bátor­ságot, hogy szemébe nézzünk emberi létünk árnyoldalainak is. Mennyei Pásztorunk ezek­ben a veszedelmekben is ve­lünk marad. Az igazság ösvé­nyén vezet a bűn és halál fe­nyegetései között is. Míg ke­gyelméből végül az örökké­valóság csöndes vizeihez ju­tunk. Jósága és kegyelme kö­vetnek életünk minden nap­ján. örökké tartó az Ö pász­tori szeretete és kegyelme. dr. Vető Lajos Szeressétek egymást! Jézus Krisztus a teremtett világ Ura. Benne lakozik az istenség teljessége. Előbb volt mindennél és általa van min­den. Hatalma van övéi meg­őrzésére, ahogyan ezt tanítr ványai ismételten megtapasz­talták. De Jézusnak ez az is­teni hatalma ma is megvan és ezt rajtunk, családunkon és embertársainkon is meg akar­ja bizonyítani. Hogyan törté­nik ez? Isten az Ótestámentomban jelentette meg övéinek az akaratát. Jézus egy parancso­latban foglalta össze tanítvá­nyainak az egész törvényt: Szeresd felebarátodat, mint magadat! A Biblia szerint ez az első és legnagyobb paran­csolat, Jakab apóstól szerint pedig a királyi törvény, mert a parancsolatoknak ez a sum­mája, a feje. Azért mondhatta ezt Jézus, mert Ő maga az is­teni szeretetnek a summája és a szeretet hatalmának a hor­dozója. Hatalma szeretetében rejlik. Szeretetével ment meg úgy, hogy megbocsátja bű­neinket és új emberként a szolgálatba állít bennünket. Ezért összegezhető a keresz­tyén erkölcsi feladatok minden kérdése a szeretet parancsola­tában: Szeretni Istent minden­nél jobban és embertársainkat, mint saját magunkat! A sze- retetet illetően mindig adósok vagyunk. Ezt az adósságunkat soha nem tudjuk letörleszteni! Az igazi szeretet ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy nem törünk a másik ember életére, hogy nem gázolunk bele a be­csületébe, hogy nem csábítjuk hűtlenségre, hogy nem ölünk, hogy nem keverjük adósságba és nem kívánjuk el tőle az övét! Az igazán szerető em­ber, a Krisztus nagy paran­csolatában járó ember, ennél sokkal többre vállalkozik: minden erejével és tudásával csak jót akar a másiknak. Testvérnek tekint minden em­bert és azon fáradozik, hogy a világon minden nép szeres­se egymást, szokásra, világné­zetre, fajra való tekintet nél­kül. Nem is az egyes parancsola­tokkal van baja az embernek, hanem a megromlott életével, a bűnnel, amely mindig meg­erőtleníti szeretetünket. Külön utakon jár a hitünk is, meg a szeretetünk is és azt hisz- szük, hogy igazi keresztyének vagyunk. Pedig úgy kell hin­nünk Krisztusban, hogy az a kapcsolat szeretetet teremjen a magunk életében és azon keresztül a másik emberében is. Ezért summája mindennel: a szeretet, ezért vagyunk ml Krisztus tanúi, aki előbb sze­retett minket és adta életé: váltságul sokakért, miértünk is. Solymár János

Next

/
Thumbnails
Contents